Bátyi Zoltán: Tarján, a parkokkal, kanyarokkal szépített panelvilág

Beszélgetés Takács Mátéval, Szeged egykori főépítészével

A város szívében a város pereméről. Többször is eszembe jutott ez a mondat, amikor Takács Mátéval, Szeged egykori főépítészével beszélgettem lakótelepeinkről, elsősorban az 50. születésnapját ünneplő Tarján lakótelepről. És miközben olyan fogalmakról jegyzetelgettem, mint téglablokkos építkezés, paneltechnológia, netán közműhálózat-építési költségek, szinte észrevétlenül alámerültünk egy olyan várostörténeti kalandozásba, amely – szerintem − még azok számára is rejt újdonságokat, akik úgy hiszik, „mindent” tudnak Szegedről.

− Mi volt az oka annak, hogy Szegeden lakótelepeket kellett építeni, és amikor megszületett a döntés az építésről, az első miért Újszegedre, az eredetileg kertes-ligetes, kis családi házakkal beépített városrészre került? Hiszen az első szegedi lakótelep az odesszai…

– A hatvanas évekre már nagyon tragikus lett Szegeden a lakáshelyzet. Ezrek és ezrek költöztek volna szívesen a városba, hiszen végre megindult az ipartelepítés, ám otthonra nem volt könnyű itt találni. A város ugyanis az 1950-es években igencsak hátrányos helyzetű volt. Egyrészt a jugoszláv-magyar határ közelsége miatt, hiszen Rákosiék nagyon ellenséges viszonyban voltak Titóékkal, és inkább tekintették Szegedet és környékét bunkerekkel védendő „háborúveszélyes” övezetnek, mint fejlesztendő régiónak. Másrészt Szeged bűnös városnak is minősült Rákosi szemében, hiszen itt bontott zászlót Horthy Miklós a Tanácsköztársaság leverése után.

– No, meg Rákosi személyes okokból sem szerette a várost, ugyanis a két világháború között hosszú éveken át a Csillag börtön rabja volt…

– A hatvanas években viszont az MSZMP meghirdette a több évtizedre kiható lakásépítési programot, amely csak lakótelepekkel volt megoldható. Célszerű volt, hogy olyan területekre kerüljenek ezek a lakótelepek, ahol a lehető legkisebb költséggel megvalósíthatók ekkora méretű beruházások. Szeged vezetői azt viszont nem akarták, hogy nagyon szétterüljön a város. Ezért olyan területet jelöltek ki az első lakótelepnek, ami közel esett a városhoz, egy éppen megszűnőben lévő ipari létesítmény, jelesül a budapesti út mellé kiköltöző ládagyár helyén. A terv kevés ház szanálásával és viszonylag alacsony közmű-építési költséggel megvalósítható volt. Ez lett Odessza, amelynek első üteme, téglablokkos házakból, 1962-63-ban meg is épült. Ekkor 8-900 lakást adtak át. Igen ám, de a ládagyár kitelepítése mégsem ment olyan ütemben, mint gondolták, ezért újabb területet kellett keresni, amelyet Móravároson jelöltek ki. Ez a terület kapta a terveken a „Nyugati városrész” nevet. Ám gyorsan kiderült, hogy mégsem lesz lakótelep a Kálvária (akkor Tolbuhin) sugárút és a Szabadkai út, vagyis Petőfi Sándor sugárút között. Pedig a tervekben lakások, boltok, gyermekintézmények mellett még korszerű sportközpont, vidámpark is szerepelt. Itt valósult volna meg az Ifjúság parkja is, de az élet átírta a terveket. 

− Miért tettek le a „Nyugati városrész” kialakításának tervéről?

− Több indokot is talált arra a szakma és a városvezetés, hogy miért ne ott épüljön meg az újabb lakótelep. A talajvíz rendkívül magas szulfáttartalma miatt veszélyben lett volna minden olyan építmény, amelynek alapja betonvasak felhasználásával készült. Akkor még nagyon drága lett volna az a technológia, ami ezt a gondot orvosolhatta volna. Az építés sok ház bontásával is járt volna, ami szintén nagyon drágította az építkezést. Nem utolsó sorban Móraváros alatt szénhidrogén mezőt találtak a kutatók, és akkor még nem volt tisztázott, hogyan is oldják meg ennek kitermelését. Egyszóval: minden amellett szólt, hogy másik területet kell keresni az új lakótelepnek.

− Ekkor került szóba Tarján…

– Igen, így van. Amikor pedig Tarján felé fordult a Szeged fejlesztéséért felelősök figyelme, először még szó sem volt arról, hogy valamikor majd tízezernél is több ember fog ott élni. Tarján dűlőkertes részére – a tanítói kiskertek területére – csupán 4-6 lakásos kis társasházi lakókörzetet, összesen mintegy ezer lakást álmodtak a város vezetői. Ez ugyanakkor jelentős fejlesztésnek számított abban az időben, ha figyelembe vesszük, hogy az 1950-es években évente 50-60 lakás, míg a 60-as évek elején is csak 2-300 lakás épült a városban. Csakhogy a központi elvárás ennél sokkal nagyobb építkezésre késztetett! Akkor már kiadták a jelszót, hogy 15 év alatt 1 millió új lakást kell megépíteni Magyarországon, így Szegeden, mint az ország egyik legnagyobb városában, ugyancsak nagyobb léptékekben kellett gondolkodni. Hozzáteszem: a nagy közművek kiépítése is csak akkor érte meg, ha ezernél sokkal több lakást építünk meg Tarjánban.

− A Szegedi Tervező Vállalatnak egy, hetvenes években készült kiadványában olvasható, hogy a szegedi városi tanács végrehajtó bizottsága 1965-ben a József Attila sugárút, a körtöltés, a Szilléri sugárút és a Tápai sor által bezárt, mintegy 70 hektáros területet jelölte ki a III. és IV. ötéves terv tömeges lakásépítési helyszíneként. A területen, az úgynevezett Tarján-dűlőn zömmel gyümölcsös és többé-kevésbé elavult családi házak álltak, a közlekedési és közművesítési adottságok kedvezőbbek voltak a város egyéb területeihez viszonyítva. A részletes rendezési terv négyezer téglablokkos, illetve hagyományos technológiával épült lakással számolt. A technológia megváltozása, majd a magas közművesítési költségek miatt a rendezési tervet többször átdolgozták, végül 1969-ben készült el a lehetőségeket maximálisan kihasználó beépítési terv, amely hét ütemben 6.600 lakás építésére biztosít területet. Ez alapján 1.800 téglablokkos, 1.900 dunaújvárosi és szolnoki, 2.100 a szegedi házgyárból kikerülő paneles ház, míg egyéb technológiával 800 lakás épült volna.

– Igen ám, csakhogy szinte néhány hónap leforgása alatt ismét módosultak a tervek! Ahogy haladtunk előre az időben, már 6 ezer lakás is kevésnek tűnt, a hét ütem is bővült egy nyolcadikkal a Fodor-telep területén, s végül egészen pontosan 7.593 lakás épült meg a több mint 70 hektáros területen. Egyben uralkodóvá vált a paneles technológia, mert a szegedi téglagyárak nem tudtak elegendő téglablokkos elemet biztosítani a rohamtempóhoz. Annyira sürgető volt az átállás, hogy meg sem várhattuk a szegedi házgyár átadását, Dunaújvárosból, majd Szolnokról kellett rendelni az elemeket, amelyek vasúton érkeztek. Az időközben Déléppé vált Csongrád Megyei Állami Építőipari Vállalat, mint kivitelező arra kényszerült, hogy speciális panelszállító autókat vásároljon. Az idősebb szegediek még bizonyára emlékeznek arra, hogyan kanyarogtak ezek a monstrumok végig a városon. Persze a kocsiknak jó hasznát vették a szegedi gyár megépítése után is, hiszen a pesti út melletti házgyárból kellett utaztatni az elemeket.

− Igen, a panel… Akkoriban ez váltotta ki a legtöbb vitát a lakosság körében… A tervezők és az építők is féltek ettől a megoldástól?

– A kezdeti időszakban természetesen volt egy kis idegenkedés, mint ahogy azt is azonnal láttuk: az eredeti szovjet mintát át kell terveznünk, ha azt akarjuk, hogy élhetőbb otthonok épüljenek. Ezt meg is tettük, így sokkal több nagyobb lakást alakítottunk ki. Így jöhettek létre például a 2+2 szobás otthonok, amilyenekre a szovjet szisztémában nem volt példa. Ami pedig a lakókat illeti: komoly ellenállásra egyetlen példát sem tudnék felhozni a panellal szemben. Ezen nem is csodálkozhat az, aki tudja, milyen házakból, lakásokból költözött Tarjánba a legtöbb panelbe érkező. Gondoljunk csak bele: komfort nélküli, sokszor mosókonyhákból, egyéb udvari épületekből átalakított lakások gazdái, csöppnyi albérletekben nyomorgók vehettek birtokba szőnyegpadlós, tapétázott, központi fűtéssel, hideg-meleg vízzel ellátott otthonokat. Jó, tudom, a kivitelezés minőségére sajnos akadt jogos panasz. Azt is gyakran kifogásolták a már beköltözők, hogy a rohamtempós lakásépítést csak fáziskéséssel tudták követni az iskolák, óvodák, korszerű boltok átadásai. De mégiscsak egy más életminőséget jelentett Tarján, mint a mondjuk Rókus vagy Móraváros földes utcáiban düledező házak.

− Meg aztán Tarján végül az ország egyik legélhetőbb lakótelepe lett, hiszen nem egy Óbudai-lakótelep típusú falanszter jött létre, hanem egy olyan ligetes terület, ahol ívesen kanyarodó utcák találkoztak egymással.

– Szeged már meglévő adottságait vettük figyelembe a tervezéskor. Adva volt ugyebár az körtöltés íve éppúgy, mint a körutas-sugárutas városszerkezet is. Ez utóbbi azért fontos, mert már akkor úgy képzeltük el, hogy megépül a város harmadik körútja, ami maga is ívesen hajlik majd. És ennek első szakasza a Budapesti körúttal először Tarjánban valósult meg. Ezekhez a pontokhoz igazítottuk aztán a kisebb utcákat, és ennek köszönhető, hogy Tarján nem is igazán vethető össze az ország más vidékein egy sémára készült lakótelepekkel. Ez az utcaszerkezet persze rugalmasságot követelt a kivitelezőtől is, de Sipos Mihály, a Délép vezérigazgatója és szakmai stábja csak azt kötötte ki: célszerűen daruzható legyen az építkezés. Ha nem kell a nagy vasmonstrumokat ide-oda telepíteni a tervezői szeszély miatt, mit bánják ők, merre kanyarodik egy-egy utca vagy ház.

− Ha összeszámoljuk, hogy végül is hány embernek adott otthont Tarján akkor, amikor elkészült, olyan 16-17 ezres számhoz jutunk. Azonban Tarján végül is csak egy kis szelete annak a hatalmas panelvilágnak, amely Szegeden megvalósult. Ennyi év távlatából is jó ötletnek tartja, hogy egy ilyen panelgyűrű öleli körbe szinte fél Szegedet?

– Határozott igen a válaszom. Ugyanis így sok ezer otthon megépítése mellett is el tudtuk kerülni azt, hogy a panel betolakodjék Szeged belvárosába. Mindössze néhány ilyen technológiával épült házat találni a nagykörúton belül, míg más nagyvárosokban szinte a főtérig benyúlnak a paneltömbök. Kifejezett célunk volt ilyen módon megőrizni Szeged belvárosának sértetlenségét, régi hangulatát. Persze csak ezzel nem lehetett volna megakadályozni a panelhenger benyomulását a belvárosba. Szerencsére a belvárosi közművek átépítésének költsége és a magas szanálási arány is a belterületi panelépítés ellen szólt. Így aztán kiépülhetett a teljes harmadik körút, összekötve az ipartelepeket a lakókörzetekkel. Talán ezért is érzi úgy a szegedi polgár, hogy Szeged, ha nem is hibátlan, de minden szegletében, így a paneles körzetekben is élhető, komfortos város.

Szeged, Tarján-lakótelep hajdan (Takács Máté fotói):

Megjelent a folyóirat 2018. októberi számában