Kovács Benedek: Mint a víz partjára ültetett fa

Dr. Janowszky Sándorról

„Az egész kulturális nemesség, lelépve a társadalmi térről, 

néhány elszigetelten álló egyéniségben,

néhány nagy remetében összpontosul”

D. Sz. Mereskovszkij

Több, mint fél évszázad után búcsúzott el a katedrától Dr. Janowszky Sándor, aki a szegedi tanárképző főiskolán végzett, majd ott is tanított, részt vett a főiskola orosházi kihelyezett tagozatának és az SZTE JGYPK tanítóképző intézetének a kialakításában, meghatározó alakjává vált a dél-alföldi pedagógusképzésnek. Oktatói pályájának utolsó szemesztereit a Kodolányi János Főiskolán töltötte.

„Mélységes mély a múltnak kútja” – ezzel a gondolattal kezdi Thomas Mann József és testvérei című regényét, rögtön tovább fűzve a gondolatot, hogy a múlt mélysége „Feneketlen még akkor is […], ha kizárólag és egyedül az ember az, akinek múltjáról kérdés és szó esik.” Felfoghatatlan ellentét, hogy az egyes ember életének eseményei is végtelen mélységekig lehetnének felbonthatók, megismerhetők, miközben nemcsak az egyes ember élete, de az egész ismert emberi történelem időtávlatai is csak másodperceknek tűnnek a bolygók, a világegyetem, egyszóval a makrokozmosz időintervallumaihoz képest. Még nehezebben felfogható, hogy ezt a kettősséget is csak az ember érti és létének véges voltát a maradandóságra törekedve ellentételezi.

Amikor végéhez ért a 2017/2018-as tanév, az első olyan tanév zárult le, amelyben dr. Janowszky Sándor, a szegedi és az orosházi pedagógusképzés meghatározó alakja aktívan már nem vett részt, mert 2018 januárjában nyugdíjba vonult. A tanév vége a szakmai beszámolók és az elvégzett munka értékelésének időszaka. De a hivatalos jelentések után eszünkbe jutnak az iskolaélet vidám pillanatai is, amelyek a formális dokumentumokba nem kerülhetnek be. Bár az iskolai környezet, a tananyagok folyamatosan változnak, modernizálódnak, az oktató-nevelő munka folyamatában résztvevő pedagógusok és diákok viselkedése, szokásai, egyszóval az emberi természet – a technológiai és tartalmi változások ellenére – ugyanaz. Néhány egykori munkatársával és tanítványával felidéztünk egy-egy szép közös emléket Janowszky Sándor igazgató úrral eltöltött tanéveikből.     

Talán szélesebb körben is köztudott már, hogy az intézményvezetők számára a közép- és felsőoktatásban a szeptemberi iskolakezdés után a tanév egyből a következő évi beiskolázási tevékenységekkel folytatódik. Októberben és novemberben mindenki pályaválasztási kiállításokra, szülői és tanulói továbbtanulási értekezletekre és tájékoztatókra jár délutánonként. Szerencsés az a vezető kolléga, aki ezekből sokat tud átadni a beosztott pedagógusoknak, de legtöbben úgy véljük, érdemes személyesen részt venni ezeken, mert egy vezető vagy legalább a vezetőhelyettes kolléga részvétele a tájékoztatón a hallgatóság megbecsülését fejezi ki. Így történt az, hogy a Kodolányi János Főiskola beiskolázási programjaira a főiskola rektora is el akarta kísérni Janowszky igazgató urat. A rektor úr megelégedésére, de egyben bosszúságára is szolgált, hogy ezek a tájékoztatók rendkívül hosszadalmassá váltak, mert az igazgató urat a meglátogatott iskolákban olyan örömmel és rajongással vették körül a kollégák, hogy sokszor fél óra is eltelt, mire a pedagógus kollégák − az igazgató úr egykori tanítványai − mindannyian üdvözölték hajdani tanárukat, és a beiskolázási tájékoztató még el sem kezdődött. „De éppen ezekből a szoros kapcsolatokból kitűnő hitelesség volt az, ami miatt a Kodolányi János Főiskola gyökeret tudott ereszteni Orosházán” – emlékezett vissza dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora, akivel tizennégy éven át dolgoztak együtt, mialatt Janowszky Sándor igazgató úr a Kodolányi János Főiskola Orosházi Oktatási Központjának vezetője volt.

Az iskolamarketinghez kapcsolódó tevékenységek a továbbtanulási jelentkezési határidőkhöz közeledve lecsengenek, de csak azért, hogy a tanév következő fontos eseményének, az első félév zárásának és a hozzá kapcsolódó vizsgáztatási feladatoknak helyet adjanak. Janowszky igazgató úr huszonkét éven át volt munkatársa majd vezetője az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Neveléstudományi Tanszékének. A tanszéken akkoriban közös irodája volt három docensnek: dr. Janowszky igazgató úrnak, dr. Szuromi István igazgató úrnak és dr. Ormándi János tanár úrnak. A következő tipikus tanulói viselkedést bemutató iskolai emléket Szuromi igazgató úr osztotta meg velünk. „A vizsgaidőszak elején egy hallgató kopogott be a tanárinkba, amiben akkor én és Janowszky igazgató úr tartózkodtunk. A hallgató illedelmesen köszönt és kettőnk között tekingetve szólt, hogy Ormándi tanár urat keresi. Janowszky igazgató úr kapott az alkalmon és azt mondta a hallgatónak:  „Tessék parancsolni, én vagyok dr. Ormándi János”. A hallgató előadta, hogy nagyon sajnálja, amiért nem tudott megjelenni a vizsgán. Janowszky igazgató úr megnyugtatta, hogy fognak ők erre megoldást találni, csak azt mondja meg, járt-e az óráira. A hallgató természetesen azt mondta, hogy szinte mindegyiken ott volt. Ekkor mondta el az igazgató úr, hogy ő valójában dr. Janowszky Sándor, nem pedig dr. Ormándi János. Ez a fajta könnyed humor jellemző volt a karakterére – meséli dr. Szuromi István, a szegedi Dózsa György Ált. Iskola igazgatója. A hallgató persze ott állt teljesen leforrázva”.  

A Kodolányi János Főiskola orosházi intézetének arculatában meghatározó szerepe volt a pedagógus-továbbképzésnek. Az elmúlt évek során rengeteg pedagógus kollégával szereztünk valamilyen szakvizsgát, szakképesítést a főiskolán. Ezekre a képzésekre rendszerint sok évnyi tanítási gyakorlattal rendelkező tanárok, tanítók, óvodapedagógusok jöttek, akiknek a képzés végén megszerezhető szakvizsga vagy szakképesítés a pedagógus életpályán való előrelépés feltétele és eszköze is egyben. Vagyis ezekre a képzésekre motiváltan, határozott céllal és elvárásokkal érkeztek a felnőtt diákok.  Azt gondolom, hogy a szakmai tapasztalattal, akár igazgatói vagy igazgatóhelyettesi tapasztalattal rendelkező és ebből adódóan jóval kritikusabb szemléletű felnőtteket tovább lendíteni a szakmai életútjukon nagyobb feladat, mint elindítani rajta őket. A pedagógus szakvizsgára felkészítő képzéseknek azonban jó híre volt, néha egész messziről is érkeztek hallgatók. Az igazgató úr egyik ilyen tanítványával, Dusek Gabriella zenepedagógussal, a nagykátai zeneiskola volt vezetőjével beszélgettünk. „Janowszky igazgató úr mindig kifogástalan megjelenésével, tanítványai felé mutatott őszinte odafordulásával, saját kézírású, logikusan felépített vázlataival, derűs egyéniségével szemléletet és példát mutatott számunkra. Az óráin egy percig nem unatkoztunk, rá nem lehet nem figyelni! Személyét és előadásait fegyelem, rendezettség, következetes szigor, jóság és humor jellemezte. Jó vezető, jó tanár, és igazi EMBER. A Gondolataim könyve kiadványa pedig egy szóval: vademecum.” 

Az igazgató úr pedagógiai ötpontos alapvetése a bizalomról, biztonságról, védettségről, hatalom és tekintély összefüggéseiről – amelyből az utóbbi kettő csak kiérdemelhető – a tanévek során százak szemléletmódját formálta. De bizonyára nem múlt el úgy tanév, hogy a diplomáikat átvevő kollégákat ne azzal az útravalóval engedte volna el, amit a professzor úr a tanári életpálya és a maradandóság kapcsán olyan szívesen emlegetett. Nevezetesen azt a gondolatot, hogy a tanári munka azért kivételes hivatás, mert a tanár a tanítványaiban tovább élve egy kicsit közelebb kerülhet a halhatatlansághoz. A tanárok a hivatásuknál fogva sok emberrel találkoznak, sokakra lehetnek hatással, s ez – ahogy Janowszky tanár úr emlegette – felelősség is. Nincs ez másképp persze mások esetében sem, hiszen a szívünkhöz közel álló személy formálja viselkedésünket, tovább él bennünk akkor is, amikor nincs köztünk már. 

De milyen mélyre láthatunk le a múltnak kútjában? Az ember nem akar megelégedni a maradandónál kevesebbel, a halhatatlanságra vágyó királyfi népmesei alakjához hasonlóan hiába a sokszor szinte ellenállhatatlan csábítás, a kevesebbel nem éri be. „Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét” – olvashatjuk a Zsoltárok könyvének első zsoltárában. Tanítványai közt legendává válik.

Mire gondolhatott a juhász, aki azt mondta: „Tápláld a tüzet, öcsém!” – teszi fel a kérdést a Gondolataim könyvének 26. oldalán dr. Janowszky Sándor. Tanítványaiként azt válaszolhatjuk, hogy a bizalomra és a biztonságra épülő pedagógiai látásmód megtartására és továbbadására.

Megjelent a folyóirat 2018. novemberi számában