Bátyi Zoltán: Szegedi bűnhistória: öt ember ölt a Paprika utcai gyilkos

Anyám azt mesélte, tudomása szerint Kossuth Lajos sugárúti bérházunk kerítéspadkáján ülve írta meg a konzervgyárban dolgozó feleség a névtelen levelet. Ezt elolvasva elfogták Vass Gyulát. Egy idős mérnökember évtizedekkel később arról akart meggyőzni, Vass Gyula ártatlanul került a bitófára, ugyanis határon átszökő jugoszlávok végeztek a Rozsi családdal. Kutatásaim során találkoztam olyan álhírrel is, miszerint Vass Gyulát ki sem végezték, az állambiztonság emberei használták fel különböző rémtettek elkövetésére a semmilyen erkölcsi gátlást nem ismerő embert. Azt a Vass Gyulát, aki a Paprika utcai gyilkos néven vonult be hazánk bűntörténetébe.

A most idézettek is jól mutatják: az 1961. április 25-én Szeged Alsóvárosán, egészen pontosan a Paprika utca 58. számú házban elkövetett családirtás oly mélyen bevésődött a város történelmébe, hogy – mint az lenni szokott ilyen esetekben – a hírekkel keveredő álhírekből egyre misztikusabb pletykák keltek szárnyra.

Ehhez persze nagy segítséget nyújtott a 60-as évek újságírása is. Miközben már az egész város attól rettegett, vajon hol folytatja tovább ámokfutását a Paprika utcai rém, csupán két rövid hír jelent meg Szeged napilapjában, a Délmagyarországban.

Az egyik így szólt: „Rozsi János Paprika utcai lakost és családját valaki megölte, a rendőrség nyomozást folytat”. A másikban két, vélhetően a bűntény helyszínéről eltűnt karórára hívták fel a figyelmet, megadva azok pontos leírását. De ennél sokkal fontosabb, mit hallgattak el a közvélemény elől, és végül mi derült ki egy – mai szemmel nézve – rendkívül gyorsan lezajló nyomozás és büntető-eljárás során.

Ami pontosan, jegyzőkönyvben is rögzített tény: „A szegedi tiszti őrs körzeti megbízottja 1961. május 2-án 16 óra 40 perckor telefonon jelentette a Szegedi Városi és Járási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának, hogy a Paprika utca 58. számú ház lakóit április 26-a óta – mintegy hét napja – nem látták a szomszédok. A házban lakó öttagú család mozgását – a szokástól eltérően – egyáltalán nem észlelték.” – olvasható dr. Bodor Endre 20 év a nép szolgálatában című könyvében. Az Élet elleni bűncselekmények alcímet viselő művet a BM Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnöksége adta ki 1965-ben, vélhetően a bűnüldözésre szakosodott bűnüldözők jobb felkészítése érdekében. Egyébként ez volt az első olyan írás, amit – ha csak zárt kör számára is – de felvázolta a Paprika utcai történések legfontosabb tényeit, négy évvel azok lezajlása után.

Arról nem tesznek sehol említést, hogy a május elsejei ünnep után szolgálatra rendelt ügyeletes hogyan fogadta a hírt. Talán éppen az eső áztatta majálisról írt tudósítást olvasgatta előtte? Abban is azt a tudósítást, ami arról számolt be, hogy a rossz idő miatt a Széchenyi téri nagygyűlés elmaradt, viszont zsúfolásig megtelt a Szabadság filmszínház. Itt az ünnepi szónok, Apró Antal elvtárs elmondta: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és személyesen Kádár János elvtársnak az üdvözletét hozta a szegedi népnek. Beszélt arról, hogy Szegedre érkezve milyen szépen megművelt földeket látott, a határ mindenütt a dolgozó parasztság munkáját dicséri, meg hogy a haladás hívei világszerte a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepét ünneplik.

„A szocialista tábor ma olyan hatalmas erő, amely átfogja a világot, az Északi tengertől a Sárga tengerig terjed az új világ határa, ahol egymilliárd ember él és dolgozik testvéri szövetségben. Ez az új erő hatalmas és legyőzhetetlen.” – fogalmazott Apró Antal. Szavait hangszórók erősítették fel, hogy az utcán állók is megtudják: a győzelmes októberi szocialista forradalom országa, a Szovjetunió megnyitotta a világmindenség kapuját. A szovjet tudósok olyan űrhajót szerkesztettek, ami háromszáz kilométer magasra szállt, és Gagarin őrnagy, századunk hőse nyolcvankilenc perc alatt megkerülte a Földet. „Nem véletlenül egy szocialista ország, a Szovjetunió hozta létre ezt az óriási jelentőségű alkotást, a szputnyikok, a rakéták, az űrhajók csillogó acéltestében tömören együtt van az a nagyarányú műszaki, tudományos haladás, amit a szocialista Szovjetunió elért.” – mondta Apró Antal.

Ha volt is újság az őrsön, aznap aligha lapozgatták tovább, ugyanis a bűnügyi osztály vezetője a bejelentés alapján bizottságot küldött a helyszínre, az akkor még inkább földutas-falusias, mintsem ápolt kertváros képét mutató Alsóvárosra. Ott a földszintes ház ajtaját a rendőrök álkulccsal kinyitották, s miközben rendkívül erős hullaszagot éreztek, a konyhának is használt első szoba padlózatán egy férfi holttestre bukkantak. A másik szobában egy halott nő teste feküdt, és mindkét szoba padlózatát nagy mennyiségű vér borította.

Ekkor beindult a szegedi rendőrség teljes gépezete, nyomozók, kutyás rendőrök érkeztek rohamtempóban, és hamarosan még két női holttestet is találtak. Az oszlásnak indult tetemeken nem volt nehéz felfedeznie a szintén odarendelt orvosnak, hogy halálukat brutális támadás előzte meg. Jegyzőkönyvezték azt is, hogy a holttesteket különböző ruhadarabokkal és szőnyeggel letakarva találták meg. A környéket azonnal lezárták, de mivel az szakértők a halál beálltának idejét legalább öt nappal korábbra tették, szinte semmi esély nem volt arra, hogy gyorsan a gyilkos nyomára bukkanjanak. Másnap viszont felfedezték a ház padlásán egy mindössze kétéves gyermek összeszurkált holtestét is, így egyértelművé vált, hogy a gyilkos a család minden tagjával végzett.

A szegedi (de hozzátehetjük: a magyarországi…) bűntörténelem egyik legaljasabb gyilkossága során elhunyt Rozsi János 21 éves nős segédmunkás, Rozsi Jánosné 21 éves férjezett segédmunkás, Buborék Gizella 18 éves gyári munkás, Forró Mária 41 éves háztartásbeli és ifjabb Rozsi János, 2 éves gyermek – jegyzőkönyvezték az áldozatokat. A tett brutalitását még inkább fel tudták mérni a boncolásokat követően. Rozsi Jánoson 17, feleségén 22, Forró Márián 13, Buborék Gizellán 18, a kétéves Jancsikán 10 sérülést fedeztek fel. A gyilkos szerszámokat leltározó rovatba pedig a balta mellé kés, kötél és ácskapocs is bekerült.

A szörnyű bűncselekmény nyomozását az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vette át, a parancsnoki törzs, a felderítő, a vizsgálati, a technikai és az értékelő részlegek összlétszáma közel ötven fő volt. Az elkövetkező hetekben több mint ötszáz embert hallgatott meg a rendőrség a Paprika utcai családirtás részleteit kutatva, ezer oldalasnál vastagabb jegyzőkönyv készült – derül ki dr. Bodor Endre korábban már említett könyvéből. Ám a tettes nyomára nem sikerült rábukkanni.

Az első napokban – a tanúvallomások összevetése után – csak azt tudták minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a családot április 25-én, egy keddi napon gyilkolták le. Egy erre utaló, egészen meglepő feliratot is találtak a házban. A tűzhely felett lévő falinaptárra valaki azt írta: „Itt voltam 1961. április 25-én.”

Azon a napon, amikor a Délmagyarország című napilap cikkei alapján a város lakossága optimistán készülhetett a közelgő május elsejére. A lap címoldalán nagy tudósításban számoltak be arról, hogy Szegedre érkezett a kubai balett társulata, amelynek vezetője, Fernando Alonso azt nyilatkozta: „Örülünk, hogy ellátogathattunk a szocializmust építő Magyarországra”. A szegediek pedig forró szeretettel fogadták a hős kubai nép képviselőit, akik ellátogattak a textilművekbe és megtekintették a munkatermeket – írta a tudósító. A sok örömhír között megtalálhatták az olvasók, miszerint „a nagyüzemi gazdálkodás és az időjárás az átlagosnál jobb termést ígér”, hazánk értékes termékeket kap a Szovjetunióból, mint például lángszenet, gömbfát, fűrészárut és terpentint. Aki pedig szórakozni vágyik, a Szabadság moziban megtekintheti aznap este a Lányok tavasza című szovjet filmet, a Vörös Csillag filmszínházban a Warrenné mestersége című nyugatnémet alkotást, míg a Fáklya mozi a Katonaszív című szovjet filmet kínálta. A színházban természetesen a kubai táncosok estjére lehet beülni – olvashatták a műsorajánlóban.

Hogy a kubaiak látogatásának mekkora szerepe lesz a Paprika utcai gyilkosság felderítésében, még annak a nyomozónak sem juthatott eszébe, aki betűről betűre „helyzet-tanulmányozta” a Délmagyarországot, már, ha volt ilyen rendőr. Amíg ez kiderült, a rendőrök több nyomon is elindultak.  Nem volt könnyű dolguk a kapcsolatrendszer felmérésében, ugyanis Forró Mária a szegedi kocsmák és az éjszakai élet közismert alakja volt. Rendszeresen ismerkedett meg férfiakkal, és a szórakozóhelyekre állandóan magával vitte neveltlányát, Buborék Gizellát is. Éppen ezért a rendőrség a férfi kapcsolatokra koncentrált. Képbe került – mások mellett – egy 42 éves nős borbély, aki Forró Máriának udvarolt, de viszonyuk megszakadt. Kihallgattak egy tizenéves szegedi hentes tanoncot, őrizetbe vettek egy MÁV kocsirendezőt, míg a kecskeméti vasúti őrs beosztottja egy zavartan viselkedő, „láthatóan nem teljesen normális” 30 éves szegedi férfit szállított le a pesti gyorsról, aki néhány hónapig boncmesterként dolgozott, és a Paprika utca közelében lakott. Egy Röszkén elterjedt pletykát is ellenőriztek a nyomozók, miszerint a gyilkos egy Tódor nevű jugoszláv állampolgár volt. A rendőrök semmilyen Tódort nem találtak, ahogy a többi férfiról is kiderült: semmi közük Rozsiék meggyilkolásához.

Mint említettem, a család tagjai között két olyan személy is akadt, aki vendéglőkben gyakran forgolódott. Ezért kézenfekvő volt, hogy felkérjék a vendéglátásban dolgozókat: ha bármi feltűnő, szokatlan jelenségre felfigyeltek a gyilkosság napján, netán tudnak valamit az újságban is közzétett, a Rozsi család lakásáról eltűnt karórákról, azonnal értesítsék a rendőrséget.

És ekkor megtört a jég!

Vass Gyula egyik ismerőse, aki a Boszorkánykonyhában dolgozott, május 14-én, jelentkezet a kapitányságon. Elmondta (és itt érkeztünk vissza Szeged karibi vendégeihez…), a gyilkosság estéjén Vass Gyulával színházba ment, ahol a kubai balett együttes műsorát nézték meg. Akkor a barátja fején vérző sebet vett észre. A férfi sérülését egy verekedésben szerzett sebesüléssel magyarázta, ám ezt a nő túl gyanúsnak találta. Ugyanis Vasstól egy nejlonsálat kapott ajándékba, és látott a férfinál két karórát is. Éppen olyanokat, amilyeneket a rendőrség a Délmagyarországban közzétett felhívás szerint keresett.  

A bejelentést követően napokon belül kiderítették a nyomozók, hogy az említett Vass Gyula ki is pontosan. A 25 éves férfi nős, szegedi lakos, 1961. április 12-én szabadult a börtönből, a forradalom (akkor: ellenforradalom) után Angliába disszidált. Vass 1951 ót húsz munkahelyen is dolgozott, de többnyire önkényesen távozott, vagy fegyelmi okok miatt bocsátották el. A legutolsó munkahelyén a szegedi Szőrme és Bőripari Vállatnál volt anyagmozgató, de mindössze négy napig vették hasznát, április 24-én már be sem ment munkahelyére – szedték össze a rendőrök azokat az adatokat, amik Vass Gyulát ideális gyanúsítottá tették. A bejelentőtől kapott sálat megmutatták a Rozsi család szomszédjainak és ismerőseinek is, és többen felismerték: ezt bizony Forró Mária viselte.

Már a barátnő vallomása is nagy izgalmat okozott a kapitányságon, ahova ugyanezen a napon egy névtelen levél is érkezett. Ebben arról olvashattak a rendőrök: Vass Gyula az utóbbi időben nagyon idegesen viselkedik, és azt sem titkolta el felesége előtt, hogy „az Alsóvároson négy embert tett el láb alól”.

Ennyi információ éppen elég volt ahhoz, hogy Vass Gyula kezén csattanjon a bilincs.  Arany János utcai lakásán tartóztatták le, de olyan nyomot nem találtak, ami összefüggött volna a Paprika utcai gyilkossággal. Vass Gyula is a teljes tagadás fedezékébe húzódott, Néhány nap múlva, amikor minden rendelkezésre álló bizonyítékot elé tártak, végül beismerte tettét.

„Kérdés: Fenntartja-e korábbi tagadó vallomását? Válasz: Nem tartom fenn, és kijelentem, hogy beismerő vallomást kívánok tenni. Tisztában vagyok az általam elkövetett bűncselekmény súlyával, és kijelentem azt is, hogy bűnösnek érzem magam és megbántam, amit elkövetettem” – olvasható abban a jegyzőkönyvben, amit 1961. május 19-én vettek fel a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányságon.

Vass megnyílását követően megdöbbentő közönnyel, de tíz nap alatt minden részletre kiterjedő vallomást tett, nem tagadva a legszörnyűbb részleteket sem. Elmondta: a gyilkosság napján, 1961. április 25-én elment egyik régebbi munkahelyére, az Áforhoz, hogy elhozza ottfelejtett bakancsát, amit zálogba szánt. Majd egy ismerősét látogatta meg az Április 4. útján lévő lakásában (ma Boldogasszony sugárút), akivel egyébként korábban pénzért homoszexuális kapcsolatot tartott fenn.  Onnan 9 óra tájban a szegedi nagyállomás restijébe ment.

„Emlékezetem szerint 2-3 nagyfröccsöt, 2 féldeci rumot, 1 féldeci kevertet fogyasztottam” – olvasható a jegyzőkönyvben.  

Gyorsan nyelte Vass Gyula az italt, mert 10 órakor már a Paprika utcába tartott, hogy felkeresse régi ismerőseit, a Rozsi családot. Szesztől hevülve ekkor már szexuális vágy tombolt benne, és arra gondolt, a három nő közül valaki biztos a partnere lesz.  Vass nem először járt náluk, még börtönbe kerülése előtt többször megfordult a házban, jól ismerte a család szokásait éppen úgy, mint magát az épületet.

Vass Gyulát délelőtt 10 óra körül engedték be a házba, ahol Forró Mária és Rozsiné fogadta, a kisfiú ágyában aludt. Rövid ideig zajlott hármasban a beszélgetés, ugyanis Rozsinénak sürgős dolga akadt, orvoshoz kellett mennie. Vass ezt kihasználva korábbi szeretőjét, Forró Máriát kezdte el ölelgetni, de a nő elutasította. Azonnal lendült Vass keze – előbb csak megütötte a nőt, majd felmarkolt egy baltát, és többször is lesújtott az áldozatára.

A forróvérű gyilkos ezt követően nagyon is hideg fejjel gondolkodott. Felmosta a véres padlót, rendet rakott, áldozatát pedig a hátsó szobába rejtse el, nehogy az első rányitó rögtön felfedezhesse a bűntényt. És várt az újabb áldozatára. A délben hazatérő Rozsinét, akárcsak Forró Máriát, baltával verte agyon, de többször belevágott egy kést is a hörgő asszonyba. A rémülten védekező, sikoltozó asszony hangjára felébredt Jancsika. Vass Gyula ekkor sem esett pánikba. Miután végzett második áldozatával, a gyermeket felöltöztette, és kivitte a kertbe játszani, majd ismét eltüntette a nyomokat, és ebédelni kezdett. A házban talált szalonnával és kenyérrel csillapította éhségét, utána megint a nyomok eltüntetésével töltötte az idő.

Délután aztán kiélhette szexuális vágyait is az akkorra már minden emberségéből kivetkőzött, gátlásaitól megszabadult férfi. A munkából négy óra után hazaérkező Buborék Gizellával is végzett. Leütötte baltával a nőt, de mielőtt az meghalt volna, agóniája közben meg is erőszakolta. A családfőt, Rozsi Jánost öt óra körül gyilkolta meg Vass Gyula – baltával ütötte, késsel szurkálta meg a hevesen védekező férfit. És döntött: végez a kertből időközben visszatérő gyerekkel is, aki a legutolsó dulakodás során megsérült. Mivel nem akarta ismét vérrel szennyezni a szobákat, a gyermeket a ház padlására vitte és egy ott talált ácskapoccsal sújtott le többször a testére. Mivel a gyerek még akkor is hörgött, egy kötelet is meghúzott a gyerek torkán.

Vallomásában Vass Gyula többször is kitért arra, hogy mindegyik ölés után gondosan megmosta a kezeit. Miután az egész családdal végzett, még alaposabb tisztálkodásba kezdett, majd mivel saját inge és nyakkendője véres lett, Rozsi János ruháit vette magára.

Mivel nem akart üres kézzel távozni, két napszemüveget, két karórát, egy selyemsálat vett magához, majd bezárva a lakásajtót, elballagott. De arra nem tudott magyarázatot adni, miért írta fel a falinaptárra, hogy ott járt.

De mégis, ki volt ez a Vass Gyula?

Az 1961. június 28-án kihirdetett elsőfokú ítélet bevezető részében, amely csak szikár tényeket rögzít, ez szerepel: „1936. április 12-én született Szegeden, Vass Antal és Deák Julianna nevű szülőktől, munkásszármazású, segédmunkás foglalkozású, nős, két kiskorú gyermeke van, 6 elemi iskolát végzett, katona nem volt, magyar állampolgárságú és nemzetiségű, Szeged, Arany János utca 10. szám alatti lakos.”

Természetesen a vizsgálat során ennél jóval több tényt felderítettek az életéről. Ezekből és nem egyszer Vass Gyula feltárulkozásból származó részletekből a következő életút vázolható fel. Vass Gyula édesanyja a kisfiú születésekor meghalt, apja nem törődött vele, ezért gyermeknevelő intézetbe, majd innen nevelő szülőkhöz került. Vass elmondása szerint mindkét helyen rosszul bántak vele, ezért nem bízott senkiben. A hat osztályt végzett fiú 14 éves korában a vájárszakmával ismerkedett, de tanulmányait nem fejezte be. Ettől kezdve munkahelyeit gyakran váltogatta, volt, ahol csak néhány napig maradt. Korán összetűzésbe került Vass a törvénnyel: előbb lopás miatt három, majd egy betöréses lopást követően hat hónapot töltött rács mögött. 1956-ban külföldre, Angliába ment, ahonnan két évvel később visszatért. A pusztítóból nem hiányzott az önpusztító hajlam sem. Már a Paprikai utcai gyilkosság előtt megkísérelt öngyilkosságot, majd tette elkövetése után négy nappal ismét önkezével akart véget vetni életének. Gyakran barangolt munka nélkül, üres perceit italozással töltötte ki. A jóképű férfi számos szexuális kalandba bonyolódott. Kétszer nősült, házasságaiból egy-egy gyermek született, míg házasságon kívüli kapcsolatai eredményeként kétszeres apa lett. Nem hétköznapi brutalitása szexuális életében már korán felszínre tört. Az első feleségét például megismerkedésükkor nem csupán megverte, de meg is erőszakolta. Második feleségét is gyakran ütötte, de Vass vallomásaiból azt is kiderült, hogy többi párkapcsolata is gyakran veréssel, nemi erőszakkal indult.

Nem titkolta el azt sem, hogy a gyilkosság után a feleségével is végezni akart, de arra is gondolt, hogy inkább megvakítja. Végül úgy döntött, inkább az asszony bútorait és ruháit önti le savval, mert így tud neki legnagyobb bánatot okozni. Ez utóbbi pár nappal a letartóztatása előtt meg is történt.

A nyomozás során kihallgatott nőismerősök szavai alátámasztották a Vass által elmondottakat. Volt börtöntársai beképzelt, pökhendi embernek ismerték meg, aki a börtönbeli vitákat is gyakran társai megverésével zárta le. Szabadulása előtt kijelentette: a rács mögé soha nem fog visszakerülni, mert bármit is követ majd el, inkább kinyírja magát. Vass Gyula egyébként ezzel indokolta a családirtást is.

„Az első gyilkosság után rögtön elhatároztam, ha így elmenekülök a tett helyszínéről, hamar elfognak. Mindenképpen menekülni akartam, ha kiirtom a családot, senki sem fogja tudni, ki járt ott.”

Már a bűncselekmény felfedezésekor sokan úgy vélték, ilyen brutális tettet épelméjű ember nem követhetett el, a családirtás elmebeteg ámokfutása lehetett. Vass Gyula elfogása után ezért elmeorvosok is megvizsgálták az ötszörös gyilkost. A megfigyelések eredményéről dr. Vargha Miklós professzor egy részletes jellemrajzot is közzétett a Magyar Pszichológiai Szemle egy évekkel későbbi számában. Ebben írt arról is, hogy „páciense” tényszerűen mondta el a Paprika utcában lezajlott eseményeket. Mindezt azonban teljesen közönyösen tárta fel, szavaiban semmilyen sajnálatot, vagy más érzelmi reakciót nem fedezett fel. Csupán a kisgyermek meggyilkolásának elmondásakor látszott bizonyos érzelmi megnyilvánulás. Szégyelli, hogy gyereket ölt – jegyezte meg Vass Gyula.

„Az ösztönkörben kétségtelenül két olyan jelenség fordult elő, amely kórosnak mondható, így a homoszexualitás és a nekrofília. Vass Gyula homoszexualitása kapcsán az volt a véleményünk, hogy egy hiperszexuális egyén pénzszerzési megnyilvánulása volt. A nekrofília viszont kizárható volt, ugyanis Vass még élő személyen követte el ezt a cselekményét is, tehát Vass Gyula számos szadisztikus szexuális cselekményeinek sorába lehet illeszteni. Az ösztönkör zavarain kívül az érzelmi sivárság, kötődés- és kapcsolódási képtelenség az, amely a tömeggyilkost leginkább jellemezte. Igaz ugyan, hogy a férfit érzelmi sivárság, kötődés- és kapcsolódási képtelenség jellemezte, mint ahogy az is tény, hogy az első gyilkosságot indulattól vezérelve követte el. Ám a többi áldozata megölése előre kigondolt, tervszerű, a menekülés érdekeit szolgáló, a vádlott szempontjából célszerű cselekményként értékelhető” – olvasható – egyebek mellett – Vargha professzor tanulmányában.

Amilyen gyors volt az ügy felderítése és a büntető-eljárás lefolytatása, olyan rohamtempóban született meg az elsőfokú ítélet is. A Szegedi Megyei Bíróság az első tárgyalási napot 1961. június 26-án hétfőn tartotta meg, amikor az ügyész olvasta fel a vádiratot, amit Vass Gyula vádlott kihallgatása követett. Kedden reggel a tanúk meghallgatásával folytatódott a tárgyalás, szerdán pedig az ügyészi vádbeszédet és a kirendelt ügyvéd védőbeszédét hallgathatták meg a tárgyalóteremben ülők. A déli órákban a bírói tanács visszavonult ítélethozatalra, majd a döntést már délután 4 órakor ki is hirdettek. A megyei bíróság Vass Gyula Szeged, Arany János utca 19. szám alatti lakost négyrendbeli gyilkosságban, egyrendbeli szándékos emberölésben, egyrendbeli erőszakos nemi közösülésben, egyrendbeli lopásban mondta ki bűnösnek és ezért összbüntetésül halálbüntetésre ítélte.

A szakértői vélemények és a bizonyított kegyetlenségek meggyőzték a Legfelsőbb Bíróságot is arról, hogy a Paprika utcában gyilkoló tettesre kiszabható büntetés nem lehet más, mint a kötél általi halál. Ezért a fellebbezést követően 1961 augusztusában másodfokon is bűnösnek mondták ki Vass Gyulát. Ahogy a törvény halálbüntetés kiszabása esetén előírta, kegyelmi kérvény is fogalmazódott, ám ezt elutasították, Vass Gyulát Budapesten kísérték a bitófa alá.

Erről így számolt be a Délmagyarország 1961. augusztus 31-i számában: „Végrehajtották az ítéletet a szegedi Paprika utcai gyilkoson − A Legfelsőbb Bíróság néhány nappal ezelőtt tárgyalta Vass Gyula, a szegedi Paprika utcai gyilkos ügyét és a megyei bíróság elsőfokú ítéletét jóváhagyta. Miután az Elnöki Tanács a vádlott kegyelmi kérvényét elutasította. A halálos ítéletet augusztus 30-án reggel Vass Gyulán végrehajtották.”

Hogy miként alakult a hírek szerint Szegedről az ország más vidékére elköltözött felesége és gyermekei sorsa?

Csak remélni merem, hogy leszármazottai nem is tudnak arról, ki volt az apjuk. 

A cikket illusztráló fotók forrása a szerző gyűjteménye.

Megjelent a folyóirat 2020. május-júniusi számában