Bene Zoltán: „Mindennek van valami jelentősége”

Villáminterjú Karikó Katalinnal

Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, akinek munkássága áttörést hozott a Covid-19 pandémia elleni küzdelemben, s akinek a Pfizer-vakcina kifejlesztését köszönheti a világ, 2021. május 21-én vette át Szeged város díszpolgári címét. A professzorasszony ebből az alkalomból három napot töltött városunkban, ahol egykor egyetemi tanulmányait végezte, s ahol kutatói pályája kezdődött. Itt tartózkodása során a Somogyi-könyvtárat is meglátogatta, ahol az Emlékkönyvtár állományából örökbe fogadott három könyvet – ezen alkalommal tudtunk néhány percet beszélgetni.

− Egy időben szorosan kötődött Szegedhez, hiszen itt tanult, itt élt és itt dolgozott – megmaradt-e ez a kötődés az utóbbi években, évtizedekben is, mióta nem Magyarországon él?

− Ha Magyarországra jöttünk, akkor mindig ellátogattunk Szegedre. Olyankor meglátogattam néhány kollégámat, találkoztam többször is az egykori évfolyamtársaimmal, többször volt összejövetelünk, évfolyamtalálkozónk. Halászlevet is minden alkalommal ettünk, ha itt jártunk, ez nagyon fontos része volt minden látogatásunknak. És az online újságokból mindig igyekeztem tájékozódni Szegedről, s most nagyon örülök, hogy a saját szememmel láthatom újra, milyen sokat fejlődött a város, az épületek milyen gyönyörűek. Valahányszor visszajöttünk Szegedre, mindannyiszor elmentünk oda, ahol annak idején, ha jól emlékszem, 1981 és 1985 között laktunk: a Budapesti körútra, a Gyöngyvirág utcába, ahol nagy örömmel látom mindig, milyen óriásiak lettek a fák. Tarján rendkívül zöld, és ez nagyon meglep, de nagy örömet is okoz számomra.

− A kötődés most még szorosabbra fűződött, hiszen városunk díszpolgára lett, amire mi, szegediek nagyon büszkék vagyunk. Mit jelent Önnek ez a cím, mennyire foglal el kitüntetett helyet a többi kitüntetése között?

− Kifejezetten nagy elismerésnek érzem, meg is voltam nagyon hatódva, amikor polgármester úr megkeresett ezzel. Nem számítottam ilyesmire. Hogy az a város, amelyhez engem annyi élmény fűz, az engem választ díszpolgárnak… Ez nagyon elérzékenyített… Az az igazság, hogy nem igazán tudok negatív élményt felidézni Szegeddel kapcsolatban. Mindennek, ami történt velem itt, megvolt a szerepe a sorsomban. A pozitív szerepe. És azért jutottam oda, ahová jutottam, mert az események hatására, amelyek történtek velem, döntéseket hoztam, és ezek a döntések vezettek oda, ami miatt most ismét Szegeden vagyok, jelenleg éppen itt, a könyvtárban. A szegedi élményeim mind kellemesek. Öt évig jártam itt egyetemre, a JATÉ-ra, itt laktam a Hermann Ottó Kollégiumban, egy nagyszerű közösség tagjaként, ’78-tól ’85-ig pedig a Szegedi Biológiai Központban dolgoztam. Itt ismertem meg a férjemet, aki a Dériben végzett, itt házasodtunk össze, itt született meg a lányom. Életem meghatározó és gyönyörű mozzanatai fűződnek Szegedhez. A lányom itt kezdett bölcsődébe járni, oda is mindig el szoktunk menni, amikor itt vagyunk, bár már nem bölcsődeként üzemel.   

− A kutatói pályája is Szegeden kezdődött tehát, az imént említett Szegedi Biológiai Központban, amely egy legendás intézmény a magyar tudományos életben. Miként látja a helyét a nemzetközi mezőnyben ennek az intézménynek, milyen útravalót ad az SZBK egy kutatónak a tudományos pályájához?

− Amikor egyetemre jelentkeztem, először az ELTÉ-re akartam menni, de amikor megtudtam, hogy van egy ilyen biológiai kutatóközpont, inkább a JATÉ-ra jöttem. A testvérem egy kicsit meg is sértődött emiatt rám, mert ő a közgázon tanult Pesten, s úgy gondolta, majd együtt leszünk, együtt lakunk, erre én Szegedet választottam. És a hívógató, csábító erőt úgy hívták, Szegedi Biológiai Központ. Amely hihetetlenül jól felszerelt kutatóhely volt, mert amikor én elmentem Philadelphiába, azt tapasztaltam, hogy az az amerikai labor bizony nem volt jobban fölszerelve, mint az SZBK. És természetesen nem csak a fölszereltség számít, de az emberek legalább annyira: azok a kiváló kutatók, nagyszerű tanbárok, akiktől annyit tanultam. Tegnap este néhányuknak meg tudtam köszönni, amit kaptam tőlük. Annak idején számomra, az ifjú kutató számára minden, amit csináltak, az fantasztikus és újdonság volt. Persze, akkor nem tudtam még felmérni, hogy világviszonylatban ez a munka milyen értéket vagy szintet képvisel, de ha visszatekintek, azt látom, hogy mindaz, amin a kollégák akkoriban dolgoztak, az valóban fantasztikus volt, s bizony, megelőzték a korukat. A liposzómába való csomagolás, az RNS-sel folytatott munka ott kezdődött, s mind hozzájárult ahhoz, hogy oda jutottam, ahová. Onnan vittem magammal sok-sok információt és tudást, amit később is hasznosítani tudtam, ott szerettem meg a laboratóriumi munkát. Akikkel együtt dolgoztam itt, s ma már szanaszét vannak a világban, azokkal a kollégákkal a mai napig is van kapcsolatom. Hajdani kollégám, akivel az SZBK-ban egy laboratóriumban dolgoztam, Ludwig János ma is fontos számomra, tanácsát kérem, több cikkünk jelent meg együtt. Ami érdekes, hogy vele együtt jártunk egyetemre is, először mégis egy őszi mezőgazdasági munkán elegyedtünk szóba, szüretelés közben. Lám, még ennek is volt jelentősége, hogy kivitték a diákokat őszi munkára. Mindennek van valami jelentősége!

Megjelent a folyóirat 2021. júniusi számában