Nagy L. János: József Attila játékairól, szegedi változatairól, haláláról

Péter László emlékének

Az alábbiak néhány ismert és kevésbé ismert mozaik következik, amelyek a huszadik század lírájának kiemelkedő alakjára emlékeznek. Az egyes tényeket, adalékokat a játék fogalma köré csoportosítottam – a gondolatmenet első változata Zsombón, a Wesselényi Népfőiskolán hangzott el 2026. február 9-én.

Gyakran hivatkoznak a Szép Szó szerkesztői üzenetére: „Szép Szó – e kifejezés az Ön szemében játékká „alacsonyítja” gondolatainkat az „erkölcsi megújhodás korában”. Nem értem, hogy miért volna alacsony rendű a játék, a gyermekek öröme. Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat, és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, amelyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek…” (1936. április). Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy a Ki mit tud? vetélkedőjének zsűrijében Major Tamás sűrűn emlegette és egyben hiányolta a versmondók előadásából a költő játékosságát. József Attila saját szövegeiben is, szerkesztőként mások soraiban is a pontos hangzásra törekedett: „Időmértékben írt verseim elé én a jövőben odajegyzem az olvasás jegyeit” (József Attila Összes művei III, 271. o.).

A verstechnika játékos elemeiből: És tudom, mint a kis gyerek, / csak az boldog, ki játszhat. / Én sok játékot ismerek, / hisz a valóság elpereg / és megmarad a látszat (Könnyű, fehér ruhában…); Én nem vagyok te, én nem csupán látszom, / én játszom (A vásártéren, töredék); Jó szóval oktasd, játszani is engedd/ szép, komoly fiadat! (Levegőt!); Én ámulok/ hogy elmulok (töredék).

A hexameterekből: Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!; Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!/ Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. (Két hexaméter).

Különleges hatást kelt a hexameter szabályainak megsértése: lényeges ok kell hozzá.  Flórának írt egyik szövegének első változatában olvasható: Látod, mennyire, félve szeretlek, Kozmucza Flóra! (Hexaméterek). A lüktetés szabályos, az ötödik láb daktílusz: tá-tá    tá-ti-ti      tá-ti   ti-tá-tá     tá-ti-ti        tá-tá.  Csakhogy a vezetéknév kiírásával a korabeli ízlés sérülne, ezért ez a sor a következőképpen jelent meg nyomtatásban: Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra! Lüktetése: tá-tá    tá-ti-ti        tá-ti-ti-tá-ti     ti-tá-tá      tá-tá = az ötödik láb spondeusz, a daktílusz helyett. Megszegi a szabályt, éppen a szeretlek vallomásával. Gondolhatunk itt a szabály funkcionális megsértésére is: a folyamatos lüktetés megállítása a szeretlek és a Flóra között kiemeli a vallomás igéjét is, a kedves nevét is.   

Ugyancsak a ritmikai eltérés hívja fel a figyelmet a Rejtelmek egyik sorában:

Én is írom énekem:                                       − È – È      – È −

ha már szeretlek téged,                                              È − È − −    − −

tedd könnyűvé énnekem                                           −  − — −      − È −

ezt a nehéz hűséget.                                       – È  È −      − − −

A 4 + 3 szótagos tagolású sorok között a ha már szeretlek téged sorban a mechanikus tagolás ez volna: ha már szeret-lek téged (??); de az értelmi tagolódás 5 + 2: ha már szeretlek – téged – ebben az egyetlen sorban! A többi sor tagolódásától való eltérés itt is a vallomás nyelvi szövetében, a szeretlek igében valósul meg.

A Tiszta szívvel mindegyik sora 4 + 3 szótagra tagolódik, egyet kivéve, a tizenkettediket.

Nincsen apám, se anyám,                             Hogyha nem kell senkinek,

se istenem, se hazám,                                    hát az ördög veszi meg.

se bölcsőm, se szemfedőm,                          Tiszta szívvel betörök,

se csókom, se szeretőm.                                ha kell, embert is ölök.

 

Harmadnapja nem eszek,                            Elfognak és felkötnek,

se sokat, se keveset.                                       áldott földdel elfödnek

Húsz esztendőm hatalom,                           s halált hozó fű terem

húsz esztendőm eladom.                              gyönyörűszép szívemen.

A ritmikai eltérés figyelmeztet: ha kell, embert – is ölök !?? A többi sor is tartalmaz kemény, határozott kijelentéseket, de ebből a sorból a társadalomra veszélyes tartalmat olvasott ki Horger Antal – a többit tudjuk. Török Gábor, József Attila egyik legalaposabb elemzője Horger tudományos vétkének tartotta, hogy a nyelvész a vers kijelentését tényállításként, prózai mondatként fogta fel, s nem tette ki a kötőszót a versszövet jelentésében: ha kell, embert is ölök (mert, ugyanis, hiszen) harmadnapja nem eszek… (A líra – logika. Budapest, Magvető, 1968).

Különös hangzássajátság jelenhet meg az Altató hangzásában, annak következtében, hogy a vers elejének álomba ringató ritmusát – „Lehúnyja kék szemét az ég,/ lehúnyja sok szemét a ház…” stb. – megbontja a hatodik szakasz két áthajlása:

A távolságot, mint üveg-
golyót, megkapod, óriás
 leszel, csak hunyd le kis szemed – 

Megtörtént eset: a szendergő gyermek felébredt a hangzás ritmusváltására. Az előző sorok hangzásában az egy sor = egy értelmi egység nyugalmát szokta meg a gyermek, ebből zökkentette ki az enjambement, az áthajlás.

A szegedi élményekből két versét említjük, a közös részekre koncentrálva.

 

A távol új s új egeket szór…  (1924) –   Reggeli (1925–1928)

 

A távol új s új egeket szór,                    A kakas forgó szavakat szól,

szép testem napos szavakat szól            a néni a tyúknak magot szór

s a kenyerek erősen, bízva                        s a kenyerek erősen, bízva,

kelnek.                                                           kelnek,

Harangszó ömlik a Tiszába,                    harangszó ömlik a Tiszába,

frissen, nyujtózva kel a lárma…              frissen, nyujtózva kel a lárma…

Szeretnek majd, ha eljövök,                     Szeretnek majd, ha eljövök,

együtt jártunk a széles uccán                 szeretnek, mert közöttük voltam,

s zápor előtt velük loholtam.                  együtt jártuk a széles utcát,

                                                                        zápor előtt velük loholtam.

Az első két sor zárásának igéje szembeötlő: a szól és szór más-más rendben következik, az 1924-es elvontabb, a későbbi változat képei valóságosabbak. A Tisza és a harangszó képe jelenik meg a reggelben. Gyerekkori emlékeket idéz a két szöveg szinte szóról szóra ugyanúgy, de a szeretnek a valóságban inkább vágyálom Attila számára. Kortársainak a szavai szerint inkább elhúzódott a gyerekektől, nemigen vett részt a játékaikban.

Gyógyító vers-kísérlet

A kutatók egybehangzóan állapítják meg József Attiláról, hogy a költőt kielégítetlen és kielégíthetetlen szeretetvágy kínozta. A továbbiakban a Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben egyik részletéről lesz szó, ennek bevezetőjében a költő szó szerint is megfogalmazza: Az a szerencsétlen/ aki ezeket írta mér-/ hetetlenül áhitozik sze-/ retetre, hogy a szeretet/ vissza tartsa (sic!) őt oly/ dolgok elkövetésétől,/ melyeket fél megtenni./ Őt olyasmiért verték, amit/ soha ne tett volna,/ ha szerették volna. Ő az/ a gyermek, akit nem szeret-/ tek s akit ezen kívül azért/ vertek, mert nem tudták/ (D:) elviselni azt,/ hogy nem szeretik…/ Igy kivánja ő a szeretetet/ azért hogy ne bántsák. (Foglalat, JAÖM IV: 28.) Felhívja a figyelmet az elválasztás: a mér-hetetlenül és a sze-retetre, nem sze-rettek  egy-egy szótagot különít el, ezzel emel ki: nyilvánvalóan átvihető volna a következő sorba vagy odaírható volna a sor végén mindkét szóban.

Maga a Szabad-ötletek… a pszichiáter tanácsára született, de a költő maga is gyógyító kísérletnek tekintette. Németh Andor így ír erről: „Mint Münchhausen a mocsárból, maga akarja kirántani magát abból a poshadt, zavaros mocsárból, amelyben fulladozik.” (Újság, 1938. február 20.) A költő igyekszik kiírni magából mentális görcseit, kapásból, szinte gondolkodás nélkül leírja mindazt, ami spontán az eszébe jut.

Itteni témánk nyolc tagmondat (Stoll Béla kiadásában) az eredeti 80. és 81. lapjáról. Az írásmód megfelel a JAÖM (a kritikai kiadás) sortagolásának (Ak, 1967): Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben (1935–37). József Attila Összes Művei IV., Ak, Bp., 1967:  33. A „kutyanyelvekre” írt szöveg mellé helyezzük el az éppen érvényes „én” és „ők” megfelelő alakját.

…ha azt akarom, hogy szeres–             ha azt akarom (én, tőlük)

senek, mindezt el                                  hogy szeressenek (ők, engem), mindezt

kell titkolnom,                                                   el kell titkolnom (nekem, előlük)

de akkor már nem szeretnek,                de akkor már nem szeretnek (ők, engem)

mert tudom, hogy azt                            mert tudom (én, róluk)

szeretik, akinek mu–                            hogy azt szeretik (ők, helyettem)

tatom magamat és nem en–                  akinek mutatom magamat (én, előttük)

gemet…”                                              és nem engemet [szeretnek] (ők)

 

Az előzmények után nem meglepő, hogy a részlet három szót választ el: szeres-senek, mu.-tatom, en-gemet. A nyolc tagmondat felváltva egyben érti az én és az ők megfelelő alakját. Minden második tagmondat a szeret-nem szeret lehetőséget tartalmazza. Az a legkeserűbb tanulság, hogy akkor sem szeretnek, ha úgy tűnik, hiszen azt szeretik helyettem, akinek mutatom magamat… Tehát az én – ők, a szeret – nem szeret játékában keserű tanulság az eredmény.

A költő haláláról

Garamvölgyi László könyve Hogyan halt meg József Attila? címmel jelent  meg Gyöngyösön, a Pallas kiadónál 2001-ben. Ennek nyomán Garamvölgyi tévébeszélgetésben is kifejti kutatásainak eredményét (2005). Számára a vasúti és rendőri jelentések irányadók: ezek egységesen balesetként kezelik az eseményt: a halál időpontja 1939. december 3. 19.35. A szántódi állomásfőnök december 3-ai távirati jelentése: „halálos elgázolás”; újabb jelentése: „1937. december 8. A baleset 1937. december 3-án 19. óra 35 perckor történt”.

Ezzel szemben a korabeli sajtótudósítások öngyilkosságról írnak: Esti Kurir, december 5; a Pesti Napló címe: „Az öngyilkos József Attila” (Pálóczi Horváth György); az Esti Újság tudósítása: „Vonat alá vetette magát József Attila költő”. Ugyanebben a szellemben nyilatkoznak a kortársak a Szép Szó 1938. január-februári összevont számában.

Ez az öngyilkosság-teória bekerül a tankönyvekbe, neves kutatók írásaiba: egy ország közvéleménye meggyőződéssel állítja, hogy a költő halála – betegsége folytán – öngyilkosság következménye. Nem véletlen, hogy ennek mintájára Latinovits Zoltán Balatonszemesen valódi öngyilkossággal fejezi be életét.

Az öngyilkosság-elképzeléssel szemben is megjelennek vélemények: éppen az adott napon, december 3-án tudatták a költővel, hogy anyagi viszonyai rendeződnek (Baumgarten-jutalmat kap), álláshoz jut, kötete jelenhet meg. A mai napig olvasható a Wikipédiában: talán sosem tudhatjuk meg az okokat. Garamvölgyi furcsállja, hogy a tényeket nem mérlegelték eléggé.

József Attila halála adta a témáját Tverdota György MTA doktori értekezésének: a disszerens az öngyilkosság-teória híve. Opponense, Szigeti Lajos Sándor „meghalni is jó lesz” című előadásában így értékel: „Nem az a lényeges…, hogy valóban öngyilkos lett-e. (Meggyőződésem szerint nem volt az, mert bár lehetett volna – például   1934-ben –, mert bár megírta úgynevezett búcsúlevelét kezelőorvosának, Bak Róbertnek: »Hiába kísértette meg a lehetetlent!«, mert bár nővérei szerint az asztalon heverő Victor Hugo-kötet az Ultima verba (az utolsó szavak) című versnél maradt nyitva, még ha – tegyem, hozzá, jó néhány évvel korábban – meg is írta a rá várót (várhatót) az Ülni, állni, ölni, halni »vonat elé leguggolni« képzetsorában, mégsem feltételezem, hogy valódi öngyilkossági szándékkal  a ferencvárosi pályaudvar mellett gyerekeskedő József Attila egy, a szárszói állomáson éppen álló, majd éppen induló tehervonat kocsijai közé mászva várta volna a halált a nyílt sínen történő biztos vég helyett.)” Szigeti L. S.: Ha lálának hatvanadik évfordulójára. Elhangzott 1997. november 28-án. (A virrasztó költő, 2002, 95.)      

 

Irodalom

Békési Imre: Osztatlan filológia. Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2001.

Fónagy Iván: A költői nyelvről. Corvina Kiadó, Budapest, 1999.

Hankiss Elemér: Az irodalmi mű mint komplex modell. Magvető Kiadó, Budapest, 1985.

Horváth Iván és mtsai, Tverdota György: József Attila tanulmányok és cikkek 1923–1930. I. Szövegek. II. Magyarázatok. Osiris Kiadó, Budapest, 1995.

Horváth Béla: József Attila. Kismonográfia. Mikszáth Kiadó, Budapest, 2000.

Nagy L. János: Az elemző okokat keres. Magyar Nyelvőr 1991: 189–193.

Péter László: József Attila közöttünk. A Somogyi Könyvtár kiadása, Szeged, 1980.

Szigeti Lajos Sándor: A József Attila-teljességigény. Magvető Kiadó, Budapest, 1988.

Török Gábor: A líra logika. Magvető Kiadó, Budapest, 1968.

Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974.

Török Gábor: Költői rébuszok. Magvető Kiadó, Budapest, 1974.

Tverdota György: József Attila. Kismonográfia. Korona Kiadó, Budapest, 1999.

Megjegyzés: ahol külön nem adtuk meg, a versidézetek forrása: József Attila összes versei. Szépirodalmi, 1966. Sajtó alá rendezte Szabolcsi Miklós