Ozsváth Zsolt: Buday Árpád a „nagyvonalú” diákvédő
A címben szereplő „nagyvonalú” jelzőt Buday Árpádra temetésén a szegedi egyetemi diákjóléti intézmények nevében búcsúztató Berecz János szegedi orvosprofesszor használta, kartársa diákvédő munkájának összegzésére. Szavai a temetési szertartásokról 1937. április 10-én tudósító, Délmagyarország című napilapban közölt összefoglalóban szó szerint így olvashatók: „És bár a szociális irányú tevékenység, a diákjóléti igények kielégítése igen sokoldalú apró intézkedésekből áll. Buday Árpád diákjóléti munkája mindig nagyvonalú maradt.”[1]
Berecz János az Egyetemi Diákasztal, a Mensa Academica (Publica) felügyelő bizottságának elnöki tisztélt töltötte be, azokban a tanévekben (1931/32-1936/37), amikor Buday Árpád a másik diákjóléti intézmény, a Diákvédő és Diákjóléti Iroda elnöke volt, így közelről szemlélhette Buday diákjóléti munkáját. Fentebb idézett szavait tehát nyugodt szívvel igaznak fogadhatjuk el.
A Buday Árpád halála utáni napon, 1937. április 5-én megjelent Délmagyarország nekrológjában így méltatja az elhunytat: „Dr. Buday Árpád professzor példaképe volt az okos, megfontolt bölcs gondolkozású embernek (…) az ifjúság fele pedig atyai szív, jóság és mélységes emberismeret jellemzett. (…) Szegény diák volt, a jóléti intézményektől sok jóságot és szeretetet igyekezett visszaadni az ifjúságnak.[2]
Az 1919 és 1944 között Szegeden működött diákegyesületek működésére vonatkozó forrásokat kötetbe szerkesztő levéltáros kollégáim úgy értékelik a Diákvédő és Diákjóléti Irodát vezető Budayt, mint aki: „…híres volt szociális érzékenységéről…”.[3]
Miben is állt ennek a diákjóléti munkájában nagyvonalú, ugyanakkor az apró részletekre is mindig figyelmes, jóságos, és szociális érzékenységéről híres, okos és megfontolt professzornak a diákvédő tevékenysége? Mi is volt az a Diákvédő és Diákjóléti Iroda, amelynek öt tanéven keresztül állt az élén? Ki volt nem az elismert régész, intézményszervező, a magyarságát mindig büszkén vállaló művelődéstörténész, hanem a „nagyvonalú” diákvédő Buday Árpád? Remélem az alábbiakban, ha „tükör által homályosan is”, de sikerül választ adnom feltett kérdéseimre.
Buday Árpád ötvenkét esztendős volt, amikor 1931-ben a szegedi m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Tanácsa az egyetemi Diákvédő és Diákjóléti Iroda elnökévé választotta. Javakorabeli ember, huszonhat éve boldog házas, négy gyermek szerető édesapja. Akik közül másodszülött fia, Kálmán még édesapja életében elhunyt.[4]
Elnöki megbízatása kezdetén, már hét éve szegedi lakos, de sohasem felejtette el erdélyi gyökereit.[5]
A Kolozsvárról Budapesten át Szegedre menekült m. kir. Ferenc József Tudományegyetem, előbb magántanára (1911), majd címzetes nyilvános rendkívüli tanára (1917), végül nyilvános rendes tanára (1924-től) és Régészeti Intézetének vezetője. Az Egyetem Bölcsészettudományi Karának egykori dékánja (1931/32. tanév), illetve prodékánja (1932/33. tanév). Nemzetközileg is ismert és elismert régészt több tudományos társaság (magyar, osztrák, német) tagja.
„Szegény diák volt, a jóléti intézményektől sok jóságot es szeretetet igyekezett visszaadni az ifjúságnak” – jegyzi meg róla fentebb már idézett nekrológjában a Délmagyarország.[6] Találó, Buday Árpád diákvédő munkássága személyes indíttatásának lényegét megragadó megállapítás.
Aki „…fáradhatatlan volt az egyetemi hallgatók segitésében. Életének utolsó óráiban, mikor a közelgő nagy küzdelem verítéke már kiült a sok szenvedéstől barázdás arcára, akkor sem magával törődött, hanem gyermekeivel, a segítésre váró ifjúsággal, hogy szerető kezével letörölje azok könnyeit” – emlékezik rá Berecz János.[7]
Tagadhatatlanul patetikus szavak – egy gyászbeszéd esetében ez érhető is – azonban jól rávilágít a tényre, hogy Buday professzor szociális érzékenysége nemcsak az utókor, hanem már kortársai előtt is közismert volt.
A fentiekhez hasonló fontossággal bírt, hogy Buday Árpád nem csak emberséges, hanem tapasztalt diákvédő volt. Amikor még a Ferenc József Tudományegyetem alapítása kori székhelyén, Kolozsváron működött, kilenc esztendőn (1910-1919) keresztül Buday Árpád látta el a már említett Egyetemi Diákasztal (Mensa Academica) Felügyelő Bizottsága titkári feladatait.
Ez a világháborús időkben igencsak emberpróbáló tisztséget jelenthetett, ugyanakkor egy diákjóléti vezető számára felbecsülhetetlen és máshol nem megszerezhető tapasztalatokat is kínált.
Buday Diákasztal felügyelő bizottsági titkári tisztének szomorú és valószínűleg számára sosem felejthető történelmi pillanata, hogy neki kellett – 1919-ben – átadni a Kolozsvári Egyetemi Diákasztal (Mensa Academica) „..előtalált…” berendezési tárgyait az Erdélyt megszálló Román Királyság által a közigazgatási irányítására felállított nagyszebeni székhelyű Román Kormányzótanácsnak.[8]
Buday Árpád, amikor átvette a szegedi Diákvédő és Diákjóléti Iroda elnöki tisztjét, a maga önbizalmát erősítőnek tartotta kolozsvári egyetemi diákjóléti vezetőként megszerzett tapasztalatait. Így ír erről: „..a megbízatás vállalásaikor; bíztam abban is, hogy a Kolozsvári Egyetemi Diákasztal és Diákotthon vezetésben másfél évtizeden át (1904—1919) szerzett tapasztalataimnak hasznát veendem.”
Buday professzor hozzáértése a kortársai szerint is nagy értékkel bírt diákvédői működése során. Igazolja ezt, hogy Berecz professzor, már többször idézett búcsúbeszédét is az alábbi gondolattal indította: „Buday Árpád nem volt homo novus a diákjóléti intézmények labirintusában.”[9]
Az előbbiekből szerezhettünk némi benyomást arról, ki is volt, milyen indíttatással és tapasztalatokkal rendelkezett az az ember, aki az 1931/32 -1936/37. tanévekben a szegedi m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Diákvédő és Diákjóléti Irodája elnöki tisztét töltötte be.
Az alábbiakban előbb röviden szükséges megismernünk a szervezetet, amelynek élén állt Buday Árpád. Ezt követően áttekintjük, hacsak vázlatosan is milyen feladatok vártak rá, mennyi és hogyan tudott megoldani ezekből.
Az 1923-ban Szandtner Pál[10] előbb kolozsvári, majd szegedi, végül budapesti egyetemi tanár kezdeményezésére és vezetése mellett megalakult a szegedi tudományegyetemen az Egyetemi Diákjóléti és Diákvédő Iroda. A Diákjóléti és Diákvédő Iroda hazánk első ilyen jellegű egyetemi szervezeti egysége volt. A maga nemében igazi hungaricum.[11]
Elsődleges célját és egyben feladatát a diákvédelem és -támogatás intézményes keretek közti működtetése jelentette. Feladatai közé tarozott állandó diáksegélyezés rendszerének kiépítése, és befolyó segélyek elosztásának ellenőrzése. A diákvédő intézmény kiemelt feladata volt valamennyi szegedi egyetemi hallgató erkölcsi és tanulmányi szempontból való nyilvántartása.
Az Iroda élén az egyetem tanácsa által választott elnök állt, aki mindig az egyetem valamelyik nagy tekintélyű professzora volt.
Akinek kötelességei közé tartozott a segélykérő hallgatók személyes meghallgatása. Egyéni életkörülmények mérlegelése alapján az ő jogkörébe tartozott döntést hozni a kérelmező segélyezéséről is. Ez lehetett tandíj-, vizsgadíj-, lakás-, ellátási-, ruha-, gyógyszer és gyógykezeltetési-, tankönyv segély. Az elnök amennyiben úgy ítélte meg, tanácsokkal is ellátta a folyamodó egyetemistát.
Munkáját egy titkár és „…az arra felkérendő és vállalkozó urak és hölgyek sorából alakítandó egyes bizottságok s az egyetemi ifjúsági egyesületek képviseleteinek bevonásával alakítandó ifjúsági bizottságok…” segítették, amint az a „m. kir. Ferencz József Tudományegyetem Diákjóléti és Diákvédő Irodájának szervezeti szabályzata” 5. pontjában olvasható.[12]
1931-re – Buday Árpád elnöki megbízatása első évére – a Diákjóléti és Diákvédő Iroda, mint intézmény szervezeti és működési rendje már szilárdan kialakult. „Mint az intézmény harmadik elnöke nemcsak kialakult szervezetet és ügykezelést kaptam készen, hanem megállapodott szellemet, sőt a segélyezendők bizonyos kontingensét is.” – írja Buday professzor.[13] Feladatát – ismét őt idézve – abban látta, hogy: „…a készen kapottat megtartsam, amiben lehet, fejlesszem, imitt-amott a viszonyok változásához alkalmazkodva módosítsam, ami módosításra szorul.”[14]
Gondolatmenetét a következőképp folytatja: „Csak természetes, hogy a nem is nagyon egyszerű ügykezelést és magas szempontokat alaposan megismerve, őszinte hálával adózom kiváló elődeimnek: dr. Szandtner Pálnak és dr. Fógel Józsefnek azért, hogy olyan mintaszerű szervezetet teremtettek.”[15]
Buday professzor példaként tekint munkásságukra: „Nyomukba lépnem nemcsak nagy tisztesség, hanem súlyos felelősségvállalás is; boldog lennék, ha a rámbízottakban hozzájuk méltónak bizonyulhatnék.”[16]
Buday Árpádhoz hasonlóan – bár némileg visszafogottabban – vélekedett Szandtner és Fogel professzorok diákvédő munkájáról és az átaluk kiépített Diákjóléti és Diákvédő Irodáról a szegedi tudományegyetem történtét 1986-ban megíró Devich Andor: „1924-ben a Diákvédő és Diákjóléti Iroda a jó szervezés folytán a hallgatóság támogatása terén szép eredményeket ért el.”[17]
Máshelyen a Diákjóléti és Diákvédő Irodáról – annak elnökét idézve – így ír: „A Diákvédő és Diákjóléti Iroda a húszas és harmincas években többé-kevésbé teljesítette feladatát. (…) Tizenhét év alatt az Iroda (…) minden vonatkozásban úgy kiépült, segélyezési módszerei annyira kialakultak, hogy csupán folytatni kellet a munkát – állapította meg 1941-beli jelentésében az iroda új elnöke.”[18]
Visszatérve Buday Árpád súlyos felelősségvállalást említő szavaihoz, meg kell jegyeznem, hogy tökéletes pontossággal látta tisztsége nehézségét. Az alábbiakban általam leírtakból arról is nyerhetők benyomások, ha csak mozaikszerű is, hogy milyen feladatok vártak a Diákjóléti és Diákvédő Iroda hivatalba lépő elnökére.
1931-ben – ismét őt idézve – „Világbankok bukása remegtette meg Európa gazdasági életét és jelezte, hogy az u. n. békeszerződések által teremtett hazug helyzetek alatt megrendült a föld. Pedig akkor még nem is gondoltunk arra, hogy a gazdasági összeomlás olyan általános lesz és a válság rombolása olyan gőzerővel fog működni, mint ahogy tényleg történt.”[19] Ezzel az 1929-es „nagy bumm”, a gazdasági világválság hatásainak magyarországi begyűrűzésre utal.
A válság következményeit is valósághűen írta le: „Bankzárlat, tisztviselői illetményleszállítás, az ösztöndíjaknak számban és összegben nagyimértékű és váratlan csökkentése, később egyes autonomus intézményeknél (közigazgatás, felekezeti iskolák stb.) az alkalmazottak pontatlan fizetése, a váratlanul állás nélkül maradt szülök kétségbeejtő helyzete, megszállott területekről való hallgatóinknál a pénzátutalások lehetetlensége, — hogy csak épen. a főbb jelenségeket említsük, egyidejűleg a tandíjmentesség és vizsgadíjimentesség kereteinek rendkívüli megszorítása, az intézeti javadalmak csökkentésével kapcsolatosan a laboratóriumi díjaik szigorúbb kezelése…”[20]
Ehhez társult: „…a tandíjmentesség és vizsgadíjimentesség kereteinek rendkívüli megszorítása, az intézeti javadalmak csökkentésével kapcsolatosan a laboratóriumi díjaik szigorúbb kezelése…”[21]
Mindez együttesen eredményezte, hogy: „…az Irodánkhoz fordulók száma megnövekedjék. Megnövekedjék olyanokkal is, akik addig inkább adakoztak, mint kértek.”[22]
A segélykérők, a segélyezésre fordítható anyagi és dologi javak értékéről, valamint a segélyezési ügyek számáról, a Buday Árpád a Diákjóléti és Diákvédő Iroda 1931/32. tanévi működéséről általa készített beszámoló jelentésben – ennek összeállítása is a tanárelnök feladatai közé tartozott – számszerű adatokat közöl. Az 1931/32. tanévben: „…az iktatott ügyek száma pontosan 3001, a pénztári napló tételszáma: 3498 volt.”[23]
A tanév során az Iroda különféle címeken összesen 76.403 pengő 31 fillér értékben 804 egyetemi hallgatónak[24] tudott pénzbeli és tárgyi (zömmel ruházati cikkek) segélyt nyújtani. Az ügyszámok, illetve a pénztárnapló estszámainak adatai alapján állapítható meg egyértelműen, hogy pontosan mennyi lehetett a jelzett tanévben segélyért folyamodók teljes létszáma és voltak milyen számban elutasított kérelmek.
A fentebb említett 76.403 pengő 31 fillér állami támogatásból, magánadakozóktól, társadalmi szervezetektől (pl. Délmagyarországi Közművelődési Egyesület), magtól az egyetemtől, illetve annak egyes karaitól (pl. Állam és Jogtudományi Kar) származott.[25]
Az adományozók nevei között olvasható többek között a Szeged Belvárosi Római Katolikus Egyházközség és a Magyar Izraelita Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Egyesülete, a már fent említett Délmagyarországi Közművelődési Egyesület, a Délvidéki Otthon vagy a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár.[26]
Természetesen nemcsak jogi személyek adakozhattak, hanem természetes személyek is. Így az egyetem professzorai (Farkas Béla, Imre Sándor, Jankovich László stb.) is. Szintén az adományozók közt találjuk, Várnay Dezsőt a Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó RT. vezérigazgatóját éppúgy, mint Buday Árpád feleségét vagy Nyitray Tibort a szegedi tudományegyetem matematika szakos hallgatóját.
De adományozó volt az egyetemi tanár testület is. Az adomány lehetett pénzbeli vagy természetbeli. Ez utóbbi adományok köre is igen sokszínű volt. Például: „Dr. Buday Árpádné egyetemi tanárné adománya: 1 pár új férfi cipő. Dr. Förster Aurél prof. úr adománya: 1 drb. haszn. télikabát és 1 ölt. férfi ruha.”[27]
Az adományok mellett számos egyéb segítségnyújtási forma is létezett, pl.: orvostudományi kar tudományos segédszemélyzete vállalta, hogy a Diákvédő és Diákjóléti Iroda utalványával jelentkező betegeket ingyen kezeli.[28]
Vogl Rezső úr, a Széchenyi Mozgóképszínház igazgatója például a tanév folyamán a szegény sorsú egyetemi hallgatók részére összesen 321 darab tiszteletjegyet ajánlott fel.[29]
Ebből az igen széles támogatói körből, ezt Buday is hangsúlyozza, az államtól, pontosabban az azt képviselő m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól (VKM) közvetlen költségvetési támogatásként érkező pénzösszeg (pl.: 1931/32-ben 29.600 P[30]) jelentette a legnagyobb segélyezési forrást.
Buday további elnöki működése idején sem az adományozók köre, sem az adományok jellege nem változott és változatlanul a VKM maradt a „főadományozó” is. Ezért jelen írásomban nem térek ki az ezt követő tanévek jelentéseinek elemezésére, csupán annyit tartok fontosnak megemlíteni, hogy a segélykérők száma évről-évre növekedett, a segélyezésre fordítható összeg viszont évről-évre csökkent.
Ez a szomorú tény kétségtelenül a már említett nagy gazdasági világválság következménye, sok káros hatásának egyike. Buday Árpád szóhasználatával: „az általános gazdasági leromlás következménye”.[31]
Buday és munkatársait kettős törekvés vezette az egyetemi diákság támogatásakor. Céljuk volt – mint maga mondja – „…minden valóban segítésre szoruló és arra érdemes ifjú lehetőség szerint megkapja azt a támogatást, mellyel a magyar nemzeti társadalom és közélet hasznos munkásává képezheti ki magát.”[32] Ezzel együtt az Irodát Buday professzor szerint a segélyért folyamodóknak: „…úgy kellene tekinteniök, mint uiltima ratiot, melyhez akkor fordulnak, mikor minden más tisztességes lehetőséget eredménytelenül kíséreltek meg…”[33]
Végezetül „diákvédő professzor” diákjóléti ars poétikáját lezárásához szerintem kínálkozik a párhuzam a jézusi példázatban szereplő jó sáfárral, aki hű, bölcs, értelmes és tudja, hogy nem a sajátjából ad. Ez a párhuzam, szerintem már csak azért is kézenfekvő, mert Buday Árpád szívesen használta tanévi jelentései végén. ahogy írta „jeligeszerű” zárszavakként: „Isten áldása legyen jótevőinken, egyetemünkön és ifjúságunkon.”[34]
Megjelent a folyóirat 2017. novemberi számában
JEGYZETEK
[1] Délmagyarország 1937. április 10. 5. o.
[2] Délmagyarország 1937. április 5. 2. o.
[3] Kiss Róbert Károly – Vajda Tamás: Egyetemi ifjúsági egyesületek Szegeden 1919 és 1944 között. Szeged, 2012. 83. o.
[4] Fári Irén: Polgári lakáskultúra a két világháború között. Buday Árpád egyetemi tanár hagyatéki leltára. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Új folyam 2. 200. o.
[5] Buday Árpád erdélyi gyökereihez való ragaszkodásról lásd: Fári i. m. 206. és Sas Péter: Buday Árpád szülőföldjének szerepe munkásságában. (Szabadság hírportál: www.szabadsag.ro Letöltve: 2017. július 27.)
[6] Délmagyarország 1937. április 5. 2. o.
[7] Délmagyarország 1937. április 10. 5. o.
[8] Az átadás-átvételről készült kimutatás megtalálható Buday Árpádnak a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattárában őrzött hagyatékában. Jelzete: RAHA 2003. 159./XXI.
[9] Délmagyarország 1937. április 5. 2. o.
[10] Szandtner Pál (Dunaföldvár, 1884. december 4. – Dunaföldvár, 1963. november 10.): jogász, egyetemi tanár. Pályáját a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban kezdte. 1911-ben a nagyváradi jogakadémia közjogi és politikai tanszékére kapott meghívást. 1917-ben a kolozsvári egyetemen a közjog, 1921-ben a politika ny. r. tanára, 1928-tól a budapesti egyetem jog- és államtudományi karán a politika ny. r. tanára. A Főiskolai Tanulmányi és Pályaválasztási Intézet, valamint a szegedi, majd (1929-től) a budapesti tudományegyetemi diákjóléti és diákvédő irodák vezetőjeként évtizedeken át foglalkozott az egyetemi ifjúság szociális kérdéseivel.
[11] A szegedi m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Szandtner által megszervezett önálló egységként működő diákvédelmi iroda volt Magyarország első ilyen feladatkörű szervezeti egysége.
[12] A m. kir. Ferencz József Tudományegyetem Diákjóléti és Diákvédő Irodájának szervezeti szabályzata. (A továbbiakban: Szabályzat) In.: A M. Kir. Ferenc József-Tudományegyetem igazgatását érintő fontosabb törvények és rendeletek gyűjteménye. (A továbbiakban: Rendeletek) Szeged, 1926. 163. o.
[13] A m. kir. Ferencz József Tudományegyetem Diákjóléti és Diákvédő Irodája. Jelentések az 1931/32. tanévről. (A továbbiakban: Jelentések) Szeged, 1932. 3. o.
[14] Lásd: u.o.
[15] Lásd: u.o.
[16] Lásd: u.o.
[17] Devich Andor: A szegedi Tudományegyetem története 1921-1944. I. Szeged, 1986. 225. o.
[18] Devich Andor i. m. 227. o
[19] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 3. o.
[20] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 4. o.
[21] Lásd: u.o.
[22] Lásd: u.o.
[23] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 14. o.
[24] Lásd: Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 9. o. ill. 11. o.
[25] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 10-11. o.
[26] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 10. o.
[27] Lásd: u.o.
[28] Lásd: u.o.
[29] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 13-14. o.
[30] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 10. o.
[31] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 9. o.
[32] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 4. o.
[33] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 6. o.
[34] Jelentések az 1931/32. tanévről. Szeged, 1932. 19. o.