Bogoly József Ágoston: A veszteség gyönyörűsége

Veszelka Attila: Nyárutó a Tuileriák kertjében című, 2017-ben megjelent verseskötete a hatásbefogadásban teljesülő költői alkotás lehetőségére nyújt poétikai példát. Ez a kötetbemutatás költészettörténeti összehasonlító értelmezésre vállalkozik. A hangszínt, a hangulatteremtés érzelmi hatását, a költői észjárás poétikáját, a költői megjelenítés mintázatait vizsgálja. A befogadásesztétika távlatából szemlélhető látvány bontakozik ki.

Ha a költői képzeletvilágok és konvenciók labirintusában közlekedünk, ne csodálkozzunk azon, ha áthaladásunk mentén néhány szellemi világítótorony és költészetesztétikai checkpoint magasodik. Veszelka Attila Nyárutó a Tuileriák kertjében című verseskötete milyen költészettörténeti kánonba illeszkedik? A hosszú nyárutó, a mulandóságot képviselő őszi idő idézése Petőfi Sándor: Szeptember végén című versének első versszakából jól ismert. Az utolsó négy sor: „Még ifju szivemben a lángsugarú nyár / S még benne virít az egész kikelet, / De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, / A tél dere már megüté fejemet.” Arany János: A tölgyek alatt című versének első versszakában a befelé néző lelki és a külső környezeti elemek impresszionisztikus felvillanásában gyönyörködhetünk: „A tölgyek alatt / szeretek pihenni, / Hova el nem hat / város zaja semmi. / Zöld lomb közein / „Áttörve” az égbolt / S a rét mezein / Vegyül árny- és fényfolt.”

A Veszelka Attila legújabb kötetében olvasható Kék éjszaka járja át című vers Charles Baudelaire Őszi ének című költeményének képzetkincsével tart szellemi rokonságot. Charles Baudelaire: Őszi ének című verséből a harmadik és negyedik strófa hangütését Dsida Jenő fordításában idézzük: „Át-átrezgek, ha egy fatönk zuhan. / Vérpad verése konghat így talán; / a lelkem tornya dől iszonyuan, / faltörőkostól, száz döfés nyomán. / Úgy érzem míg e mély ütem nyügöz, / hogy ács kopácsol, koporsót vasal… / Ki halt meg? – Jaj, már itt borzong az ősz, / s e furcsa bús zaj: bongó búcsúdal.” Veszelka Attila: Kék éjszaka járja át című versében a második versszak nyitása így szól: „Régi faág, szuvas ág, vén törzs, alig / él, anakronizmus, / fürészre érett, néha-néha termő.” Majd a harmadik versszakban bővül a költői reflexió: „Visszafigyel, befelé, kék éjszaka / járja át, virrasztó / magányba hajló, végzetébe néző.”

Paul Verlaine: Őszi chanson című verséből az utolsó versszak Tóth Árpád fordításában így hangzik: „Óh, múlni már, / Ősz! hullni már / Eresszél! / Mint holt avart, / Mit felkavart / A rossz szél…” Stefan George: Boldog érés című verséből Tandori Dezső fordításában az első versszak: „Büszke remegés, zengés – kincset osztó; / késő föld súlyosan telt vonulás… / Alig, hogy elhangzott a pár rövid szó, / úrrá lett rajtunk mély megindulás.” A második strófában folytatódik a boldog érés kiváltotta hangulat áradása: „Szavak nyugalma… Szállt gyümölcsösökre, / hol bíbor fény sárgába olvad át, / szállt, és dombok ragyogtak fel mögötte, / fürtben hordván sötét kéj zamatát.” Veszelka Soha égbe vesző madár című verse Stefan George világával tart rokonságot. A hatástörténeti hullámmozgásban Rilke és Kosztolányi együtt szerepel. Rainer Maria Rilke: Őszi nap című versének első versszaka, Kányádi Sándor fordításában: „Beteljesült. Bő nyár volt s vége van. / Vond árnyaid a napórákra némán / s fújjon a rónán újra szél, Uram.” Rainer Maria Rilke: Ősz című versének első versszakát Képes Géza fordításában idézzük: ”Egy messzi kert halk permeteget ont: / az égbolt lombjai halálra válnak / s tagadó rezdüléssel csak szitálnak.” Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhitat című versében visszatekint a  nyárutóra és az őszre: „Érett belét mutatja, lásd, a dinnye, / fehér fogától villog vörös inye, / kövér virágba bújik a darázs ma, / a hosszú út után selymes garage-ba, / méztől dagadva megreped a szőlő / s a boldogságtól elnémul a szóló.”

Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli című verse: „Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket / üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd / szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét, / megannyi dús, tündöklő ékszerét. / Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról, / és elgurul, akár a brilliáns. / A pompa ez, részvéttelen, derült, / magába-forduló tökéletesség. / Jobb volna élni. Ámde túl a fák már / aranykezükkel intenek nekem.” Veszelka Attila: Könnyű levél című, Berta Dórának ajánlott versében Kosztolányi Dezső Őszi vacsora című költeményének értéktelítettségére emlékeztető intenzitással lobban fel a nyárutó érzése.

Veszelka Attila: Könnyű levél

                              Berta Dórának

Beért a hamvas szilva rég,

arany szőlőkből must csorog,

a kert utolsó szirmain

megkésett méhraj kódorog.

 

Gyümölcstől roskadó ágaik

a kerti fák földig leejtik,

a cefreillatú körtére

aranycsíkos darázs sereglik.

 

Kristálypohárból bort iszom,

nehéz, alvadt vér színű bort,

tükrére részeg szélroham

könnyű falevelet sodort.   

 

Van-e zenei tér, zenei atmoszféra Veszelka Attila legújabb verseskötetében? A kérdésre a választ Veszelka Attila Ravel barátom az esőben című költeményének utolsó két strófájában találjuk meg: 

„Aztán a fák csak álltak szélütötten.

Csapzott ágakkal, rémülten álltak ott.

A szívem helyén kék jégcsap ragyogott,

 

szitált az eső, szürkén, reménytelen.

S amíg Ravel barátom zongorázott,

a szél újabb esőfelhőket hozott.”

 

Veszelka kötetkomponálása az érzéki reflexiók sorozatára épül. Az érdek nélküli tetszést kivívó szövegek a közvetlen valósággal kapcsolatban esztétikai distanciát hordoznak. Az önmagát igényesen fejlesztő szubjektum a rejtettebb dolgok érzékeltetésére lesz fogékony.

A csendes szemlélő pozícióját felváltja a versben megtestesülő látást közvetítő költői hangzásvilág zeneisége. Belakható, érzékenységgel telített világ ez. A versírás működési elve: rákérdezés a titokra. Az illanó fények keresése hozzáférhetővé teszi a veszelkai poétikát. A líra térélménye körülöleli az embert. A hangzástér bensőségessége különleges. A hétköznapokból hiányzó bensőséges szavak pulzáló ritmusban jönnek elő a mélységből. Tompán verődnek vissza a külső térben? A veszteség mélyáramlása a költészet hatására némileg elcsitul. A hiányérzet a poétikai értékteremtéssel való találkozásban oldódik fel. Kapcsolatok élednek és titkos átjárók nyílnak. Veszelka költői világában a premodern törekvés útjában nem áll semmi sem. Hidat ver, a posztmodern irányát nem téveszti szem elől, aztán túléli a paradigmák váltását is. Az élet egészének vágyott megpillantása a költészet által itt lehetséges. A késő modernségben a töredékesség, a részlegesség és a jelenre orientálódó múlt mozaikosodása az egészelvű történéseket halványítja el.

A jelenben elmerülés tűnő pillanatai a veszteség keserű gyönyörűségét fokozzák. Veszelka Attila a múlthoz közelítő, visszanyerő, újjá teremtő tolóerőt alkalmaz. Számára fontos az emlékezetben tartott, az emlékezetben élő nyárutó, a múlt. Költői világát valami messziről hangzó dallam, valami távolról szóló háttérzene lengi át. A magasrendű költői textus ígérete ez. Az időívek egymásba épülése megtörténik. A költő időutazása folyamatos? Az idő linearitása összetekeredett. A költő ezt bogozza ki. Költészete kommunikatív cselekvés. A nyárutó emlékezetét fenntartó rituáléhoz tartozik. Az idő pusztításának túlélőit az eredeti atmoszféra illúziója tartja fogva. Az eltűnt, egykori összhang nyomán kialakult vákuumban felerősödik az érzéstömegek mozgása, az idősíkok egymásra csúszása. Felélénkül az áttűnések érzékeltetése, az árnyékrajzolatok által érintett érzelmi táj megelevenedése. A nézőpontok váltakozása és egymásnak feszülése, ugyanannak a másként látása a költő által mozgatott nyelvi térben belső izgalmat ad.

Veszelka Attila: Kőbárány

Botladozó léptek,

függönyre vetődő árnyék,

törvénye csendnek, időnek,

múló kongása harangnak,

botladozó nyelv, hajdinaföld

emléke, riadt kopogása diónak,

szárnyak suhogását őrző fák,

botladozó toll, mindegyre

fogyó éj, mindegyre növekvő,

alvó kert, sose ébredező,

kéklő hold fényében

hűvös kőbárány. 

 

Veszelka Attila gazdagon kibontakozó lírájában ornamentális költői szólamok és versben vibráló új hangok jelennek meg. Az idő harangjának kongására a tovatűnt évszázadok felől érkezők is új legendát szőnek?

Veszelka Attila: Nyárutó a Tuileriák kertjében. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2017.

Megjelent a folyóirat 2018. februári számában