Mód László: Érdekességek a szegedi szőlő- és bortermelés múltjából 8.

Heinrich József, szőlészeti-borászati felügyelő munkássága

A dél-alföldi homoki szőlő- és bortermelés modernizálásában az 1880-as évektől elévülhetetlen érdemeket szerzett magának Heinrich József, szőlészeti-borászati szakember, akinek a sokoldalú tevékenységét az utókor szinte egyáltalán nem tartotta számon. Szakértelme nélkül minden bizonnyal nem jöhettek volna létre a térségben mintabirtokok, nem lehettek volna sikeresek a telepítési akciók sem.

1884-ben a hivatalban lévő földművelésügyi, ipari és kereskedelmi miniszter tudatta azt, hogy a várost az egyik borászati vándortanítói kerület központjává jelölte ki.  A 10, új beosztású közigazgatási egység közül a szegedi, sorszám szerint a nyolcadik lett, melynek élére az illetékesek Heinrich Józsefet nevezték ki, aki nagy lendülettel látott munkához. A filoxéra elleni védekezésből is kivette a részét azáltal, hogy a kerület kötött talajú szőlőültetvényeiben próbálta beazonosítani a kártevőt. Kinevezését követően közleményben hívta fel az olvasóközönség figyelmét arra, hogy ingyenes, helyszíni tanácsadásban részesíti azokat, akik segítségért fordulnak hozzá. A borászati vándortanító munkáját eleinte nehezítette az a körülmény, hogy a szőlőbirtokosok nem vették igénybe a szakértelmét. Ezen úgy próbált segíteni, hogy Vass Károly közigazgatási előadón keresztül igyekezett megszerezni az illetékesektől a nagyobb szegedi szőlősgazdák névsorát. A helyi sajtó július közepén már arról számolt be, hogy a vándortanító hosszabb emlékiratot intézett a városi tanácshoz, amelyben egy szőlészeti-borászati iskola felállításához telekért, illetve a működtetéshez szükséges támogatásért folyamodott.^[1] A szakoktatás kereteinek megteremtése a későbbiekben is az egyik legfontosabb célkitűzései közé tartozott. Az 1890-es évek legelején engedélyt kapott arra, hogy székhelyét áttegye Horgosra, ahonnan könnyebben felügyelhette a térségben zajló telepítési munkálatokat. 1891-ben itt látta vendégül Miklós Gyula kormánybiztost és kíséretét, akik tanulmányút keretében ismerkedtek a térség szőlészeti-borászati viszonyaival.[2] 1893-ban még Horgoson lakott, amikor a közigazgatási rendszer átszervezése eredményeként második osztályú szőlészeti és borászati felügyelővé nevezték ki, aki továbbra is a 15. sorszámot viselő szegedi kerületben fejthette ki tevékenységét.[3] 1898-ban az illetékes hatóságok Heinrich Józsefet a 23. közigazgatási egység központjába, azaz Debrecenbe helyezték át.[4]

A szakember aktívan közreműködött az 1899-ben Szegeden megrendezett I. országos mezőgazdasági kiállítás lebonyolításában, hiszen a rendezvény keretei között megszervezett első országos szőlészeti és borászati kongresszuson „A bor- és csemegeszőlőfajok megválasztása a homokon” címmel előadást tartott. Mielőtt Szeged városa létrehozta volna saját szőlőtelepét, Heinrich József Miklóstelepről és máshonnan származó szaporítóanyagot közvetített a szőlőbirtokosok felé. A későbbiek során saját maga is foglalkozott szaporítóanyag előállításával és értékesítésével, hiszen ajánlatai rendszeresen napvilágot láttak a Borászati Lapok hasábjain. A választék módosulhatott annak megfelelően, hogy melyik fajtából rendelkezett nagyobb készlettel. 1905-ben, azaz halálának évében a Borászati Lapokban 200 különböző bor- és csemegeszőlő vesszőit ajánlotta megvételre.[5]

Heinrich József közreműködött a Szeged határában az 1890-es évek elején létesített városi szőlőtelep kialakításában is, amely fennállása idején megfelelő minőségű és mennyiségű szaporítóanyaggal látta el a szőlőbirtokosokat. A területen helyszíni szemlét tartott, ahol megvizsgálta a talajviszonyokat, valamint tagja volt annak a bizottságnak is, amelyik pontosan kijelölte a mintatelep helyét.

Heinrich József felismerve az immunis homokterületek hasznosításában rejlő lehetőségeket, próbálta előremozdítani és támogatni kerületében a telepítési akciókat. A Borászati Lapok 1890. augusztus 30-ai számában megjelent tudósítás arról számolt be, hogy a vándortanító mind a szabadkai, mind pedig a szegedi tanácshoz emlékiratot intézett, amelyben a városatyák figyelmét a korábban alig-alig jövedelmező homokpuszták beültetésére igyekezett felhívni.[6] Erőfeszítései meghozták az eredményt, mivel mindkét település nagykiterjedésű homokterületek felparcellázása és szőlővel történő betelepítése mellett döntött, amivel a művelési ág súlyának, szerepének jelentős mértékű növekedését idézték elő.

A Borászati Lapok 1902. július 20-án megjelent, Királyhalom címet viselő tárcája szerint a homokbuckás, birkalegelőként hasznosított, 3200 kat. hold kiterjedésű birtokot a Kárász-családtól 1888-ban vásárolta meg Ormódi Béla, akinek az üzlethez bécsi bankok támogatását sikerült megszereznie.[7] Több egykorú sajtótudósításban az szerepel, hogy a szőlőtelepítések kezdeményezésében és lebonyolításában Heinrich József játszott meghatározó szerepet: „Ő adta az eszmét Ormódi Béla szegedi nagykereskedő és földbirtokosnak, hogy a két nagy város Szeged és Szabadka közt közlekedő vasút mentén elterülő homokterületét parczellázva adja el szőlőnek. Az ő buzdításának köszönhető, hogy csakhamar akadtak követői és keresztülvivői az eszmének, ugy, hogy ma már közel 200 hold van szőlővel betelepitve; Heinrich József vándortanár vezette óriási fáradozások mellett a telepitési munkálatokat; ő rigoloztatott, ő rendelkezett, ő járt Budapestre a talajmeghatározások megejtésére, egyszóval az ő buzgalmának, az ő fáradhatatlan szorgalmának, szakértelmének köszönhető ezen fontos telep létesülése.”[8]

A szakember Horgos-Királyhalmon 1890-ben 10, két esztendő elteltével 5, 1896-ban viszont 12 holdat telepített be szőlővel. Birtokát 40 kat. hold nagyságúra tervezte, ami teljes egészben immunis homoktalajon feküdt. Az ültetvények gondozását három vincellér végezte, akiknek a munkáját alkalmanként napszámosok segítették. A szelek kártétele ellen Heinrich József úgy próbált meg védekezni, hogy a szőlőtőkéket nyugatról keleti irányban takarták be, a bakhátak így megakadályozták a homok mozgását. Tavasszal, a nyitást követően a területeket szalmával szórták be, amit ásóval „szúrkálták” a földbe azért, hogy a talaj felső rétegét helyben tartsák. A birtokon az 1890-es évek közepén 167 különböző szőlőfajtával foglalkozott. Az amerikai szőlőkből szaporítóanyagot állított elő, amelyeknek a vesszőit oltványok készítésénél használta fel. A szőlőfajtákat különböző módszerekkel metszette, amelyek közül a csapos, illetve a Guyot-típusú szálvesszős technika érdemel említést. Az 1892-ben telepített 5 kat. holdon 1895-ben 17,70 métermázsa csemegeszőlő termett. A szőlőfürtöket négy kilogramm befogadóképességű, hántolt fűzvesszőből készített kosarakban értékesítette Budapesten. A borokat ősszel az erjedést követően a szomszédos alföldi vármegyékben adta el, de fővárosi és bécsi vendéglősök, kocsmárosok és borkereskedők is vásároltak belőlük.[9] 1898-ban a Borászati Lapok hasábjain a következő jellemzést olvashatjuk a szőlőbirtokról: „Heinrich József szőlészeti felügyelő szőleje volt e részen a legszebb és legjobban gondozott szőlő. Itt a kitűnő hirnévnek örvendő fajiskoláját is megtekintettük, melyben másfélszáz külön-külön faj van, mindegyik 50 darab tőkével képviselve. A tulajdonos az uj fajok közül kiemelte, mint igen finom csemegeszőlőt a <Kossuth-szőlőt>, mely a Madeleine Angevine magvából lett tenyésztve. Szintén korán érő, de gyümölcse nagyobb és nem rug annyira a <Magyarország ezeréves emléke>.”[10]

Heinrich József több alkalommal szerepelt hazai és külföldi mezőgazdasági bemutatókon, amelyeken terményei különböző díjakat kaptak. 1896-ban az ezredévi kiállításon „Haladásért” illetve „jól kezelt boráért” elismerésben részesült, a szőlő- és gyümölcs szekcióban pedig milleniumi nagyérmet kapott.[11] 1898-ban Hamburgban bronzéremmel jutalmazták.[12] 1899-ben az első országos mezőgazdasági kiállításon fajtagyűjteményét a bírálók aranyéremmel díjazták. Ugyanebben az évben az Országos Magyar Kertészeti Egyesület által szervezett bemutatón 5 kosár kivitelre, illetve 5 kosár eltartásra szánt szőlővel vett részt.[13] Az 1900-ban Budapesten megrendezett kertészeti kiállításon terményeit ezüstéremmel díjazták, amit Darányi Ignác küldött el a vándortanítónak Szegedre.[14] 1904-ben az Országos Magyar Kertészeti Egyesület által szervezett vásárral egybekötött gyümölcskiállításon szerepelt.[15]

A Borászati Lapok 1905. december 17-ei száma Heinrich József halála kapcsán azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a szakember „vándorapostolként” igyekezett a felügyeletére bízott borászati kerületben megtanítani a szőlőbirtokosokat a filoxéra elleni védekezésre, illetve a szőlőrekonstrukció módozataira. A szaklap közzétette a Szobonya Bertalan által összeállított nekrológot is, amelyben a Horgos-királyhalmi szőlőbirtokos következőképpen fogalmazott: „Heinrich József ny. m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőt tegnap temették el Szegeden őszinte és igaz részvét mellett. Halála nem volt váratlan, mert már évek óta sorvadt a hatalmas alaku athléta ember s megváltás volt rá már a halál, mert sokat szenvedett. Pedig egész élete abból állott, hogy másoknak tett szolgálatot s embertársainak boldogulása volt az ő életczélja. És e czélt elérte, mert mi, kik Királyhalmára jutni szerencsések voltunk – neki köszönhetjük nemcsak az eszmét, hogy itt akkor olcsó pénzen homokot szerezhettünk, hanem a tanítást is, hogy a szőlőmüvelést hogyan és miképen végezzük.

Az őszinte hála késztet tehát arra, hogy a boldogult emlékét kegyeletesen emlegessük, hiszen ő munkálkodott Bács Bodrog, Csongrád, Csanád és Békésmegyék területén is a szőlészet érdekében annyira, hogy nincs ember ki e pályán foglalkozik, hogy hálával ne emlékeznének az ő szakszerű és jóindulatú oktatására.

Sokat küzdött, míg nyugdíjazását keresztülvihette, mert nem akarták elhinni, hogy egy oly erős szervezet, mint az övé – beteg. Pedig beteg volt és e betegséget hivatásának köszönhette, mikor éjjelt nappallá téve utazott, oktatott és tanított.

Legyen könnyű a hant porainak és emléke sokáig éljen azoknak lelkében, kikkel jót tett.”[16]

Heinrich József azon szakemberek közé tartozott, akik munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Szeged, illetve Szabadka térségében az 1890-es évek elejétől a homoki szőlő- és bortermelés nagy lendületet vehessen. Nemcsak ösztönözte a szőlőtelepítéseket, hanem saját maga is gazdálkodott, amivel példát mutatott kortársainak. Hivatali teendőin kívül a kerületéhez tartozó települések elöljáróságait próbálta terveinek megnyerni, amelyek nem minden esetben találtak meghallgatásra. A borászati vándortanító különösen Szabadka, Horgos, a mai Bácsszőlős és Szeged szőlő- és bortermelésére gyakorolt nagy hatást, éppen ezért időszerű lenne tevékenységének valamilyen formában méltó emléket állítani.

Megjelent a folyóirat 2018. márciusi számában

Jegyzetek

[1] Szegedi Híradó 1886. július 17. 3. o.

[2] Borászati Lapok 1891. július 4. 192. o.

[3] Borászati Lapok 1893. április 9. 1. o.

[4] Borászati Lapok 1898. június 5. 407. o.

[5] Borászati Lapok 1905. január 1. 19. o.

[6] Borászati Lapok 1890. augusztus 30. 237. o.

[7] Borászati Lapok 1902. július 20. 558. o.

[8] Borászati Lapok 1891. július 4. 192. o.

[9] Borászati Lapok 1896. 118. o.

[10] Borászati Lapok 1898. június 12. 416. o.

[11] Szegedi Híradó 1896. november 18. 3. o.

[12] Szegedi Híradó 1898. szeptember 22. 4. o.

[13] Borászati Lapok 1899. szeptember 10. 670., október 15. 748. o.

[14] Szegedi Híradó 1900. szeptember 29. 4. o.

[15] Borászati Lapok 1904. október 16. 805. o.

[16] Borászati Lapok 1905. december 17. 897. o.