Fizel Natasa : 90 éve Szegeden
A polgári iskolai tanárképzés Szegedre kerülésének körülményei
Tanulmányomban a 145 éves, 90 éve Szegeden működő SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar jogelőd intézménye Szegedre kerülésének körülményeit mutatom be elődleges források segítségével. Munkámban kitérek a korábbi Polgár Iskolai Tanár- illetve Tanárnőképző Főiskolák összevonását és Szegedre költöztetését övező vitákra, Klebelsberg Kuno szerepére az új − immár koedulkált – Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola kialakításában, valamint az 1921-ben Kolozsvárról Szegedre költözött egyetem szerepére a főiskola Szegedre kerülésében.
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar az idei esztendőben ünnepli fennállásának 145., főiskolai rangja elnyerésének 100., Szegedre kerülésének 90. évfordulóját. A mai gyorsan változó világban kevés az olyan intézmény, amely ilyen hosszú, és lényegében töretlen történetre tekinthet vissza. A kezdetben polgári iskolai tanító-, majd tanárképző, később általános iskolai tanár- és ma elsősorban pedagógusképző intézmény ugyan nevében, és székhelyét illetően többször is változott, légkörét, szellemiségét tekintve ma is törekszik a hagyományok megőrzésére.
Hogyan került Budapestről éppen Szegedre a főiskola? Milyen egyéb alternatívák kerültek szóba? Milyen szerepet játszott a főiskola Szegedre kerülésében az egyetem? Tanulmányomban ezekre a kérdésekre fogok választ adni.
A polgári iskolákat az 1868-as népoktatási törvény hívta életre. Az első polgári iskolákban egy különbözeti vizsgát abszolváló népiskolai tanítók taníthattak, majd 1873-ben az új iskolatípus pedagógusainak képzésére Polgári Iskolai Tanító- illetve Tanítónőképzőt állítottak fel Budapesten. Az előbbit Gyertyánffy István vezette és – mivel elemi iskolától a polgári iskolai tanítóképzőig több szintű képzést is nyújtott – Pedagógiumnak, a polgári iskolai tanítónők képzőintézményét – amelynek első igazgatónője Zirzen Janka volt – Erzsébet Nőiskolának nevezték. A két intézmény 1918-ban több évtizednyi próbálkozás után főiskolai rangot kapott, míg a polgári iskolai tanítók tanári címet nyertek.
A polgári iskolai tanárképzésnek a hektikus évtizedek után nyugodt, kiszámítható életre lett volna szüksége. Ez a nyugodtság azonban nem valósult meg. A főiskolák történetében a korántsem zavartalan évtizedek után az 1923 és 1928 közötti esztendők különösen viszontagságosak voltak. Szüntelenül érkeztek ugyanis a főiskolák megszüntetéséről érkező hírek, amik természetesen nyugtalanították a tanszemélyzetet, és megnehezítették a békés munkálkodást.
1923. március 26-án a két főiskola tanári kara Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszternél tett látogatást, ahol egyebek mellett a megszüntetésről terjedő pletykák is szóba kerültek. A miniszter válaszában kijelentette, hogy a két főiskola megszüntetésének híre alaptalan, és a főiskolák fenntartásának és munkájuk zavartalan folytatásának szükségességét hangsúlyozta, sőt az Erzsébet Nőiskolát a Pedagógiummal együtt a magyar közoktatásügy elitintézetének nevezte, amelyeknek hivatása kultúránk fenntartása és a jövő nemzedékre való átplántálása.[1] Erre a kijelentésre évekig támaszkodtak azok – a Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny hasábjain ez újra és újra szóba került –, akik hittek, hinni akartak Klebelsbergnek. Ma már teljességgel nem rekonstruálható, hogy 1923-ban valóban ezt gondolta-e a miniszter, vagy csak a polgári iskolai tanárok megnyugtatása volt-e a célja, mindenesetre mindössze három évvel fenti kijelentése után már egészen másként nyilatkozott.
Az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület elnöksége 1926. április 17-én a miniszterhez látogatott. Klebelsberg ekkor jelentette be a tanárképzés megreformálását. A terv szerint a polgári iskolai tanárok képzését a három vidéki egyetemre teszi át úgy, hogy mindegyik egyetemre egy-egy szakcsoport kerül (a főiskolák ekkor négy szakcsoporttal, magyar nyelv és történettudományi; magyar nyelv és német nyelvi; földrajzi, természetrajzi, vegytani; matematikai-fizikai működtek).
Az egyesület megosztottá vált. Néhányan egyértelműen elutasították a javaslatot, míg mások – Tas Ferenc főtitkár, Rákossy Zoltán elnök, stb. – örömmel üdvözölték az egyetemre kerülő képzés gondolatát.[2] A három érintett egyetem szintén helyeselte az elképzelést. Négyesy László irodalomtörténész így foglalt állást:
Ami most tervben van, a polgári iskolai tanárképzésnek az egyetemre helyezése, az a tanári minőség elismerésének és a képesítés tárgyköre megszorításának úgyszólván természetszerű velejárója. (…) Meglepő, egyúttal örvendetesen jellemző jelenség, hogy a polgári iskolai tanárság nemhogy ellenzi az egyetemi képzést, ellenkezőleg, maga sürgeti a legjobban.[3]
A miniszter javaslata azonban újból megváltozott, és 1927 januárjában már így fogalmazott:
„Meg vagyok róla győződve, hogy úgy a férfi, mint a női polgári iskola tanárképzésének a szegedi egyetem két bölcsészeti karára, úgy mint a szellem- és természettudományi karra való terelése, személyi tekintetben erősíteni fogja az iskolatípust”.[4] Ekkor hangzott el tehát először, hogy a polgári iskolai tanár illetve tanárnő képző főiskolák feldarabolásuk után nem Debrecenbe, Pécsre és Szegedre kerülnek, hanem kizárólag Szegedre. 1927 márciusában, a polgári iskoláról szóló törvényjavaslat vitáján döntését részben takarékossági okokkal indokolta, részben azzal, hogy a polgári iskola fejlődésével tanárképzése nem tart kellő mértékben lépést, így a színvonal emelésére van szükség. Véleménye szerint a tanár szakosoknak főtárgyaikat az szegedi egyetemen kellene hallgatniuk, részben a minőség emelése, részben pedig a bölcsészkar benépesítése okán.[5] Bár a polgári iskolai tanárság állásfoglalása alapvetően megegyezett a miniszterével, 1928 tavaszán Sághelyi Lajos, a Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny főszerkesztője aggodalmaikat így összegezte:
Ismételten és egyhangúlag az egyetemi képzés mellett foglalunk állást, mert csak a négy évfolyamú egyetemi képzés biztosítja az évtizedes bajoknak, erkölcsi és anyagi sérelmeinknek az orvoslását. Nagy tekintélyű egyetemi férfiak kedvező véleménye birtokában azt hittük, hogy tanárképzésünk ebben a szellemben fog megvalósulni, s az egyetemre kerül. Nem régen azonban több helyről olyan bajok hallatszanak, amelyek aggodalomra adnak okot. A sokféle verzió megegyezik abban, hogy a polgári iskolai tanárképzés lekerül Szegedre, hogy az onnan kikerülő tanárság közelebb legyen a falu lelkéhez, s hogy kikerüljön a bűnös főváros légköréből. (…) Heti 5-6 órával a képzés még nem kerül az egyetemre, erre legalább 20 óra hallgatása szükséges. (…) Státusunk létérdeke, hogy a tanárképzés az egyetemre kerüljön.[6]
E szerint az elképzelés szerint a főiskolák, mint jogi személyek megszűntek volna, és mind a képzési feladatok, mind a diplomák kiadásával kapcsolatos jogok az egyetemre hárultak volna. Elismerték ugyanis, hogy a gyakorlati képzés tekintetében a főiskolák magasabb szinten álltak, így ezeket az értékeket meg kellett őrizni. Valójában az egyetemek nem akarták átvállalni a pedagógiai képzés alacsonyabb rendűnek tekintett feladatait.[7] Az egyetem számára problémát jelentett az is, hogy a főiskolára akár érettségi bizonyítvány nélkül, tanítói képesítő oklevél birtokában is be lehetett iratkozni, sőt a tanárképző főiskola előnyben részesítette a képzési oklevéllel rendelkezőket.[8] Ebben az esetben az együttműködés ugyanis azt jelentette volna, hogy az egyetem olyan hallgatókat is kénytelen lett volna soraiba fogadni, akik nem rendelkeztek érettségivel.
Huszti József a költözést előkészítő bizottság előadója végül a döntés részleteit a tanáregyesület igazgatótanácsának 1928. október 19-én tartott ülésén ismertette.[9] A Szegedre költözés elsődleges okaként az egyetem alkalmasságát és kihasználatlanságát említette. Az előbbit azzal indokolta, hogy a három vidéki egyetem közül csak a szegedi volt abban a helyzetben, hogy a tanárképzővel kooperálhasson, hiszen csak ezen az egyetemen voltak megfelelő matematikai és természettudományi tanszékek, valamint a Kolozsvárról 1921-ben Szegedre helyezett egyetem bölcsészkarán kritikusan alacsony volt a hallgatói létszám. Az utóbbiról tanúskodik Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter Dézsi Lajosnak, a Ferenc József Tudományegyetem rektorának címzett, 1929. január 4-i keltezésű levele is:
A bölcsészeti karok benépesítésének érdeke volt az egyik oka annak is, hogy a Paedagogiumot és az Erzsébet Nőiskola főiskolai tagozatát Szegedre levittem. Indokom ismét pedagógiai volt, tudniillik a női szerzetesrendek iskolái nívójának emelése, amire azért is súlyt kell helyeznem, mert a magyar leányok igen számottevő része éppen ezekben az iskolákban nyeri egyedüli nevelését. De emellett megint szemem előtt lebegett a szegedi bölcsészeti karoknak további erőteljes benépesítése, mert a karok felvirágoztatása csak akkor lehetséges, ha igazán nagyszámú hallgatóságuk van.[10]
1928 szeptemberében Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter a Pedagógium és az Erzsébet Nőiskola tanárképző tagozatát egy főiskolává egyesítve Szegedre helyezte, és a tanárképzést a szegedi Ferenc József Tudományegyetemmel összekapcsolta. Egyidejűleg megszűntek a női szerzetesrendek polgári iskolai tanárképző főiskolái az Angolkisasszonyok budapesti főiskolájának kivételével.[11] A Tanárképző Főiskola ezzel országos beiskolázásúvá vált, és ez a sajátossága még a jórészt regionális merítőhálójú egyetemi karok közül is kiemelte. A nők számára tehát két helyen, a férfiak számára azonban ezután csak Szegeden nyílt lehetőség polgári iskolai tanárnak tanulni. A főiskola egyedülálló jellegéhez tartozott az is, hogy otthont biztosított a szakma Országos Tanárvizsgáló Bizottságának.[12] A polgári iskolai tanárképzés időtartama Szegedre helyezésével egy időben háromról négy évre emelkedett. Az egyetemmel való kooperálás azt jelentette, hogy minden főiskolás – mint rendkívüli hallgató – egyik szaktárgyából az egyetemen is hallgatott előadásokat. Az egyetemen hallgatott órák száma a választott szaktárgy természetéhez és az egyetemi órarendhez igazodott. Azt, hogy mennyire nagy szüksége volt a szegedi Ferenc József Tudományegyetemnek a főiskolai hallgatókra a statisztika világosan megmutatja: a bölcsészkarnak 1927-ben 107 hallgatója volt, míg a főiskolára 1928-ban 69 elsőéves iratkozott be.
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a polgár iskolai tanárképzés Szegedre kerülését több évig tartó vita előzte meg. A polgári iskolai tanárság megosztottá vált a kérdésben. Az egyik csoport a korabeli viszonyok konzerválását, azaz a két tanárképző főiskola Budapesten maradását szorgalmazta, mások a polgár iskolai tanárképzés teljes egyetemi szinte emelésétől sem zárkóztak el, míg voltak olyan hangok is, akik a tanárképzők értékeinek megtartása mellett – a gyakorlati képzés minőségének védelmét szem előtt tartva – a főiskolák egyetemmel való együttműködésében látták a fejlődés zálogát. Az eltérő vélemények ellenére közös pont volt, hogy a polgár iskolai tanárság nem szorgalmazta a főiskolák vidékre kerülését, sőt ellenezte azt. Klebelsberg végül mégis Szeged mellett döntött. Szeged mellett azért, mert a húszas évek végére a korábban Kolozsvárról áttelepült egyetem komoly hallgató-hiánnyal küzdött. A főiskola országos hegemóniájának kialakításával, valamint a főiskolai hallgatóknak az egyetemre való becsatornázásával azonban a szegedi egyetem megmenekült. Siker volt ez a tanárképző főiskola számára is, hiszen képzése magasabb szintre emelkedett a hallgatók egyetemi áthallgatásával.
Napjainkban a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógus Kara hűen őrzi az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola hagyományait. Az egyetembe olvadva is felelősen igyekszik megtartani azokat az értékeket, amelyek megkülönböztetik az egyetem más karaitól. Nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált képzésre, a hallgatóbarát légkör kialakítására, ugyanakkor célja minél magasabb szinten képezni hallgatóit. Ez a Pedagógusképző Kar identitása és küldetése 90 éve, Szegeden.
Megjelent a folyóirat 2018. szeptemberi számában
Jegyzetek
[1] Schilling Gábor (szerk.): Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola évkönyve az 1942/43. tanévről. Szeged, 1944. 32. o.
[2] Egyesületi élet. Jegyzőkönyv az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület választmányának 1926. évi április 17-én tartott üléséről. In: Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny 1925-1926. 559-588. ao.
[3] Négyesy László: Polgári iskolai tanárképzés. In: Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny 1927. január-február 290-291. o.
[4] Klebelsberg Kuno: A polgári iskoláról a polgári iskolai tanárságnak. In: Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny 1927. január-február 268. o.
[5] Simon Gyula: A polgári iskola és a polgári iskolai tanárképzés története. Budapest, Tankönyvkiadó, 1979. 191. o.
[6] Sághelyi Lajos: Néhány gondolat a tanárképzésről. In: Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny 1928. március-április 293-298. o.
[7] Karády Viktor és Valter Csilla: Egy országos vonzáskörű szegedi főiskola. Móra Ferenc Múzeum, Szeged. 1990. 14. o.
[8] Az állami polgári iskolai tanárképzés szervezete. Prometheus, Szeged. 1935. 13. o.
[9] Tudósítás az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület igazgatótanácsának 1928. évi október hó 19-én tartott üléséről. In: Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny 33. évf. 3. sz. 201-202. o.
[10] Klebelsberg Kunó levele Dézsi Lajosnak, 1929. január 4. MNL OL K636-1929-30-410-05
[11] Az Angolkisasszonyok polgári iskolai tanárképző intézete 1928 őszétől a szegedihez hasonló reformon esett át. Az elsőéves hallgatók a budapesti egyetemen hallgatták kiegészítő előadásaikat.
[12] Karády Viktor és Valter Csilla: Egy országos vonzáskörű szegedi főiskola. Móra Ferenc Múzeum, Szeged. 1990. 6. o.