Tóth Marcell: A sártengertől a színes panelokig – a Tarján lakótelep története

Közel hat évtizede születtek az első tervek a régi Tarjántelep megszüntetésére: az 1959-ből származó, eredetileg kertvárosias jelleget adó elképzelések fél évtized múlva megváltoztak, egyre több és több épületet, a házakra pedig négy-tíz emeletet álmodtak. A tervasztalból valóság lett, egy – sőt két – évtizedre munkagépekkel telt meg Tarján, utánuk új lakások maradtak és új lakosok érkeztek. Volt mintalakótelepként szorgalmas olajbányászok, értelmiségiek otthona, majd hirtelen a rendszerváltozás után már csak a kékfény nyomán foglalkoztak a városrésszel az országos sajtóban, miközben a 2000-es évektől a szürke panelok nagy része színessé vált.

„Beköltöztek a lakók Szeged új lakónegyedének, a Tarján-negyednek első házaiba. Velük együtt az év végéig több mint 350 család jut az új negyedben otthonhoz” – egy rövidhír, cím nélkül a Népszavában 1968. november 21-én.[1] Könnyen mondhatnánk azt, hogy ez a lakótelep születésnapja. Könnyen tehettük volna, de mégsem tesszük. A következő pár oldalon többek között az is kiderül, hogy miért nem.

Kertváros helyett paneldzsungel

A történet kilenc évvel korábban, 1959-ben kezdődött. Ekkor döntötték el, hogy családi házas területté alakítják át Tarjánt. Az elképzelések szerint mintegy 180 kétszintes épületet építhettek volna fel a szegediek az OTP segítségével. A II. kerületi tanács vásárolta meg a területet, de csak a közintézmények részére fenntartott telkeket tartotta meg (itt épült fel az előző cikkben említett óvoda), a többit a beruházó takarékszövetkezet részére adta át. Mindez összhangban állt az 1963-as általános rendezési tervvel, amely egy- és kétszintes lakóházaknak és nagy területi igényű egészségügyi intézményeknek tartotta fenn a környéket. Az építkezésnek 1964 második felében kellett volna megkezdődnie,[2] azonban még abban az évben döntöttek arról, hogy a tervezettnél jóval több lakást helyeznek el.[3]

A következő év februárjában már arról számolt be Biczó György tanácselnök, hogy szerződést kötöttek az ÉM. Szegedi Tervező Vállalattal a József Attila sugárút – körtöltés – Lugas utca – Partiscum (ma: Budapesti) körút által határolt városrész részletes rendezési tervének elkészítésére.[4] A Tarján-dűlőként említett 35 hektáros terület nagyobbrészt szántóból és gyümölcsösökből állt, ezeket felszámolva mintegy 1000 lakást kívántak elhelyezni.[5]

1965 novemberében azonban a közművesítés magas költségei miatt új elképzelés született. E szerint 5224 – ezt a megbeszélések után „akár 6000-re” javították – lakásnak kellett helyet találni 70 hektáron. Egészen a Retek és a Szamos utcáig nyújtózkodhatott a lakótelep, megkezdődött az a folyamat, amelynek részeként Felsőváros az első három keresztutcáig bezárólag Tarján része lett. A döntés miatt 318-ra nőtt a lebontandó családi házak száma. Az első négy ütem menetrendjét határozták meg, amelynek értelmében az első három fázis ötszintes téglablokkos épületekből állt volna, és csak a negyedikbe kerültek volna házgyári házak: 88 lakásos tizenhétemeletes pontházak, három lépcsőházból álló tízemeletesek, 90-90 lakással. Az építkezést 1967-ben kívánták kezdeni és az ötödik ötéves terv (1976-1980) alatt akarták befejezni.

Miért volt szükség a tarjáni lakótelepre?

Megszületett tehát – a későbbiekben még át-átalakuló – döntés, Odessza után Tarján lett Szeged másodikként megépülő, az előbbinél jóval nagyobb lakótelepe. Nem meglepő a tervezett lakásszám folyamatos emelkedése. Egyrészt a korbács helyett egyre inkább a kenyeret előtérbe helyező, a lakosság életszínvonalát a lakótelep-építésekkel is emelni kívánó kormány ezt akarta,[6] másrészt pedig a városban nagyszámú rossz, életveszélyes állapotú ház állt. Egyre több lakásigénylő jelent meg, míg Pécsett és Debrecenben körülbelül a lakások egy százalékát használták társbérleti alapon, Szegeden közel öt százalékát. A lakosságszám folyamatosan nőtt, 1949-től 1960-ig évi átlag 1000 fővel, 1970-ig 1700-zal, majd a következő évtizedben még egy kicsit ennél is nagyobb mértékben. Ezen időszak „félidejében”, 1965-ben több mint hatezer lakás hiányzott, de arra jutottak, hogy a számítások szerint a következő 15 évben összesen mintegy 28 ezer új lakásra lehet igény.[7] Azonban nem volt könnyű a III. ötéves terv alatt felépítendő mintegy 5-7 ezer új szegedi lakásnak helyet találni.[8]

Lakótelep a tervasztalon

Ma Tarján lakótelep alatt az alábbi közterületek által határolt városrészt értjük: Lugas utca – Csillag tér – Retek utca – József Attila sugárút (Retek utcától a Budapesti körútig csak a páratlan számú oldal, a Budapesti körúttól a körtöltésig a páros számú is) / Murányi utca – körtöltés – Lugas utca. A területet a Budapesti körút szeli ketté. Öt alközpontjából egy a Víztorony téren, négy a lakótelep szélén van – ezzel a döntéssel a szintén központ nélküli környező városrészeket is segíteni kívánták a tervezők.[9]

A fentebb bemutatott elképzeléseket átolvasva, csak részben ismerünk rá a mai valóságra. Ez nem meglepő, a véglegesnek nevezett terv 1969-ben született meg, s természetesen ez is többször módosult 1972-ig. Sőt később is, hiszen hiába volt a lakótelep hivatalos befejezési éve 1975,[10] valójában 1987-ben készült el az utolsó három tízemeletes a Makkosházi körút és a József Attila sugárút sarkán.[11]

Mivel a tervezett Nyugati városrész különböző okok – szénhidrogén találása, magas házszanálási arány, a talaj nagy szulfáttartalma – miatt nem valósult meg Móraváros helyén,[12] viszont a házgyár kapacitása rendelkezésre állt, így a temetőtől délre eső részt a Retek utcáig (VIII. ütem), valamint a József Attila sugárút túloldalát, Fodorkert szélét (VII. ütem) is „hozzácsapták” Tarjánhoz. 1972-től tehát már nyolc ütemmel számoltak a Takács Máté vezetésével dolgozó tervezők, az első hét (I-VI. és VIII.) ütemben összesen 6541 (Pataky szerint: 6561) lakást helyeztek el a ’70-es évek közepéig. Ebből a legtöbbet a III. ütembe szántak: 1557-et.

Mindehhez magas színvonalú munkát végző szakembergárda kellett. Itt Takácson kívül kiemelhetjük Hübner Mátyás és Tarnai István szerepét, de csak a Szegedi Tervező Vállalat munkatársainak csapatmunkájával lehetett alkalmazkodni a folyamatosan változó igényekhez: több mint negyven építész, tervező, gépész, kertész stb. dolgozott a városrész megtervezésén.[13]

A téglablokkos házak utáni házgyári alapon folytatódó építkezésekhez a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet a Budapesti Házépítő Kombinát III. elemválasztékához hasonló épületeket tervezett. Eközben a helyi adottságokra is figyelni kellett: a talaj miatt a megszokottnál erősebb alapozás vált szükségessé, de a terveken is változtattak az alapadatok meghagyásával. Ez utóbbinak köszönhetően sikerült megszüntetni az ablak nélküli főzőfülkéket, de ide sorolható az is, hogy lettek külön kamrák a konyhákhoz.[14]

Tarján ütemei

Az I. ütem – az Olajbányász téri házat és az utólag elhelyezett Csorba utcai ötszinteseket leszámítva – gázfűtéses konvektoros, középtéglablokkos ötszintesekből áll. A II. ütem a dunaújvárosi házgyár elemeiből készült ötemeletes, több lépcsőházas társasházakból és ponttízemeletes házakból, itt már megjelent a távfűtés – leszámítva két téglablokkos épületet. A III. ütemben vegyesen találhatóak – Szolnokon készült elemekből összeállított – tízemeletes panelházak és ötszintes téglablokkos tömbök, valamint néhány kísérleti téglablokkos pontépület távfűtéssel. A IV. ütemben a szalag- és ponttízemeletesek dunaújvárosiak, de az ötszintesek szegediek.  A V-VIII. ütemben vegyesen épültek, változó típustervvel öt- és tízemeletes szegedi házgyári épületek, az előbbiek esetében az utolsó két ütemben, az utóbbiaknál az összes építési rész esetében megjelenik a gépjárműgarázs a földszinten.

A lakásátadások időpontjai, a rendelkezésre álló adatok alapján, az alábbiak szerint alakultak: I. ütem 1968-1970 (101-es épület 1974, a Csorba utca 1. és 2. szám tervezett átadási időpontja: 1980), II. ütem 1969-1970, III. ütem 1969-1972, IV. ütem 1973, V. ütem 1973, VI. ütem 1973-1974, VII. ütem 1979 (ponttízemeletesek 1987), VIII. ütem 1974-1975.[15] Érdekesség, hogy habár gyakorlatilag befejezettnek nyilvánították Tarjánt 1975-1976-ban, mégis a kimaradt, 560 lakásos VII. ütem beépítési terve 1977 elején készült el.[16]

A tarjáni lakások mérete az I. ütem téglablokkosaihoz képest (35-55 négyzetméter, egy-másfél-két szoba) folyamatosan nőtt, a legnagyobb panellakások területe elérte a 72-74 négyzetmétert.

1970-ig közel 1600 lakást adtak át, a következő évtizedben pedig további 5270-be költözhettek be a családok. Végül 1987-ben – a korábban említett utolsó három ponttízes felhúzásával – lezárult a két évtizedes történet: Tarján városrész felépült 7593 lakás megépítésével.[17]

A munkagépek negyede

Már 1968-ban 492 lakást kívántak átadni csak Tarján I. ütemében, 1970-ig pedig az első három ütem területén 2282-t. Ezért előbb 154 házat kellett szanálni,[18] majd felvonulhattak a munkagépek. A lebontott ingatlanokért kártérítést fizettek, az épületekből kinyerhető építőanyagra az értékük 10 százalékát jelentő kiindulási árral licitálni lehetett, ennek ellenére a Délmagyarországban megjelenő, jellemzően optimista, néhol – főleg a Tarján születése cikksorozatban – anekdotázó írások mögött felsejlenek emberi tragédiák. Sokak egész életük munkáját vesztették el, a kerttől, a háziállatoktól el kellett válniuk, amit nem tudott helyettesíteni egy 40 négyzetméteres tanácsi bérlakás.[19] Igaz, eközben sokkal több szegedi jutott a korábbi lakhelyéhez képest korszerű otthonhoz, és ezt – például Szolnok, Székesfehérvár hasonló lakótelepeivel ellentétben – viszonylag alacsony szanálási aránnyal sikerült elérni.

Az építkezések kezdeti időszakát végigkísérték a csúszások az ÉM Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál (1970-tól DÉLÉP, azaz Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítõ Vállalat).[20] Az 1968-ra tervezett lakásoknak mintegy harmada készült el Tarjánban,[21] és a tervezett idő duplája alatt fejezték be a víztornyot is.[22] A problémát a házgyár hiánya okozta, 1970-ig évente 1300 lakást tudtak átadni, de az üzem – határidő előtti – 1971-es felépülését követően, a panelelemek felhasználásának köszönhetően ez az érték rövid idő alatt 2500-3000-re nőtt.[23] A habarcsgyártó telep a Csorba és a Csörlő utcák kereszteződésében volt, amelyet úgy terveztek, hogy fedezze a vállalat teljes szükségletét.[24]

A szegedi ötszintes téglablokkosok nem készülhettek el elég gyorsan, ezért 1969 márciusától előbb a Dunaújvárosi Elemgyárból heti egy vonatpárral, majd a későbbiekben Szolnokról is sorra érkeztek a szállítmányok. Először néhány ötszintes panelházat szereltek készre, majd szeptemberben az első tízemeletessel is végeztek. A konyhákat, a szobákat, a fürdőszobákat a vasútállomásról átalakított tehergépkocsikkal szállították át Tarjánba.[25] A II. ütem a Duna partjáról, a III. és IV. ütem a Tisza felső folyása felől érkező segítség nyomait viseli a mai napig magán. 1971. október 25. körül elkészült az első ötszintes épület, ami már a szegedi házgyár próbaüzeméből származott. Ennek köszönhetően a következő években az üzem elemeit használhatták fel, ami jelentősen csökkentette a költségeket.[26]

1969 októberében adták át az ezredik lakást, 1972. decemberben a négyezredikbe, 1973 novemberében pedig az ötezredikbe költöztek be a lakók.[27] 1975 őszén a sajtó már arról cikkezett, hogy a mintegy 6500 lakás átadásával befejeződött a lakótelep építése, habár ez így nem teljesen volt igaz. Egyrészt a tervezett négy iskolából csak kettőt adtak át, másrészt három bölcsőde is hiányzott.[28]

Eközben azonban problémából is akadt elég: az I. ütem egyik lakója – ajtószámig feltüntetett lakcímmel, de név nélkül – jó adag szarkazmussal írta meg kálváriája történetét „Egy lakás örömei” címmel. Az 1969-ben átadott, zárószinti másfélszobásában évről évre több helyen szakadt le a plafon, hiába javították ki a hibákat kisebb-, majd nagyobb késéssel a DÉLÉP-esek minden évben. 1974 áprilisában a Népszabadság arról írt, hogy Tarjánban 960(!) lakásban voltak hibásak a nyílászárók, ez tízezer ablak, ajtó javítását, vagy cseréjét jelentette.[29]

De melyik volt az első lakás?

A kérdésre, a rendelkezésre álló dokumentumok hiányában, nem könnyű pontos választ adni.  1968-ban is csak a hónapok teltével, fokozatosan derült ki, hogy csupán a terv töredékét képes teljesíteni a DÉLÉP. A Délmagyarország (valószínűleg kerekítve) 150, 1968-ban átadott lakásról írt. A pártbizottság napilapja már október közepén azt állította, hogy két ház készen várja a beköltözőket,[30] a következő év elején pedig azt, hogy a „körtöltés szomszédságában először elkészült lakások esnek legtávolabb a közlekedéstől” (értsd: villamos – a szerző), tehát ekkor biztosan ott éltek az első lakók.

Az első beköltözők közé tartozó Tolnay József elmondása szerint a 109-es (ma: Olajos utca 10.) és a 111-es (ma: Olajos utca 12.) tömb készült el először.[31] Ezt az emléket megerősíti, hogy ezeket az épületeket az 1968-ban felépítendőek közé sorolta a tanács, igaz nem 150, csupán 122 lakás (80+42) található bennük. Első beköltözőként a két tömb házfelügyelőjét, a 110-es ház egyik földszinti lakását megkapó Király Vilmost említette, majd lakóként, már a 109-esben, saját magát és családját. A költözködést decemberre tette, a karácsonyt már az új lakásban ünnepelték.[32] Más, a vizsgált időszakban nem itt élő, helybeliek – az építkezésen dolgozókra hivatkozva – azt állították, hogy a 111-es (Sólyom utca 1.), majd a 110-es ház épült fel először. Ez összesen 160 lakást jelentene, ami közelebb áll a 150-es értékhez. Az biztos, hogy egy gyűjteményünkben megtalálható, 1969. január közepére datált képen mindhárom tömb késznek látszik, és a 109-es épület lakottnak tűnik.[33]

Habár található utalás más lakások átadására is 1968-ban, ezeket azonban kizártuk a sajtóban megjelent cikkek alapján, itt valószínűleg csupán szerkezetkész, vagy részben befejezett ingatlanokról lehet szó. Valószínűleg így érthette a DÉLÉP 1970-ben, hogy 1968-ban 409, 1969-ben 935 lakást adtak át Tarjánban.[34]

A „honfoglalók”: garázslakásból összkomfortba

„Nem tudtam szólni, csak leültem és sírtam, hiába mondta az igazgatóm, hogy nyugodjak meg” – Kiszely Attila üvegező munkás kapta Tarján ezredik lakását a 308-as tömbben 1969 őszén. A férfi öt évvel korábban adta be lakásigénylését, előtte egy átalakított garázsban élt feleségével és két tizenéves gyermekével.[35] A Délmagyarország tudósítása nem volt túlzás, százak jártak hasonló cipőben, mint ő.

Ahogy utaltunk rá, a szovjet-jugoszláv konfliktus lezárulása után jelentős felívelés következett be Szeged életében, az ipar fejlődésének hatására jelentős munkaerő áramlott be a városba, ami tovább súlyosbította a lakáshiányt. Azonban azoknak sem volt könnyű, akiknek jutott fedél a feje fölé az ezt megelőző időszakban, mai szemmel nézve embertelen körülmények közül érkezők kaptak komfortos, összkomfortos lakásokat fürdőszobával, korszerű – parapetes konvektoros vagy távfűtéses – fűtésrendszerrel. Amennyiben szóltunk a régi lakók érzéseiről, akkor ki kell mondanunk, hogy a lakásépítési program csak Szegeden ezrek lakásproblémáját oldotta meg.

A lakások státusza már az I. ütemtől fogva épületenként tért el. A teljesség igénye nélkül, megemlíthetjük, hogy a tanácsi bérlakások mellett voltak tanácsi, vagy OTP-s értékesítésű ingatlanok, ezen felül például az olajosok (Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt) is külön tömböket kaptak.[36]

A városi tanács rendeletileg meghatározta, hogy ki és milyen lakásra jogosult, de a hozzájutás módjától függően különböző volt a kiosztás mikéntje. Hallottunk konkrét lakás kijelöléséről, tömbön belüli szabad kiválasztásról, két-három lehetőségből való választásról, sorsolásról, sőt sorsolás utáni „egymás közötti csereberékről” is.[37] A rendszerváltás után az ingatlanok többségét – jellemzően kedvezményes áron – a lakók megvásárolták, vagy a hiteltartozásukat hasonló feltételekkel egy összegben rendezték. Ennek hatására ma jellemzően szövetkezetekként, vagy társasházakként alkotnak közösséget a tömbök, de az önkormányzati cégként működő IKV kezelésében is maradtak épületek és szórványlakások.  

Mivel a rászorulók lakáshoz juttatása volt az elsődleges cél, ezért a járulékos infrastruktúra csak fokozatosan lett kialakítva: a járdától a bevásárlás elintézésén át a telefonvonalakig a mindennapokhoz szükséges szolgáltatások egy része nem volt elérhető, nem egy esetben, éveken keresztül.

Épített infrastruktúra

1968 szeptemberében indult meg a kétszintes – az alsó medence az ötszintes házaknak, a felső a tízemeleteseknek – víztorony építése. A Thoma József (MÉLYÉPTERV) tervei alapján készült „kalapos víztorony” 1971. május 27-én kezdte meg a rendszeres vízszolgáltatást.[38] A jellegzetes épület hamar a helyiek kedvelt találkahelye lett, majd nem sokkal később a buszállomás is ide költözött.

Már 1967-ben gondoltak a zöld területekre, a sport- és iskolai létesítményekre, vagy éppen magára a Zápor-tóra.[39] A közművek kiépítése is szükségessé vált – vízellátás, villamos áram, gázszolgáltatás stb. –, összesen 21,5 millió forintos beruházási költséggel számoltak a telep egészére nézve (4500 új lakás, amely később bővíthető 6000-re).[40] Ezzel párhuzamosan megkezdődtek az útépítések az I-II. ütem területén, erre 1967 és 1970 között 13 millió forintot szántak[41].

Stabilabbá tette az elektromos hálózatot az 1973-ban átadott automatizált trafóállomás, amely Tarjánon kívül az épülő Északi városrészt látta el.[42] Akut, hosszú éveken át megoldatlan kérdés maradt a telefonközpont hiánya, habár előírták a távbeszélő hálózat kiépítését. Még 1974-ben is csak két évvel későbbre ígérték, habár a lakótelep első halálesete is ennek hiányának volt betudható, mert nem bírtak időben orvost hívni.[43]

A Zápor-tó napjainkban, mint a szabadidő eltöltésének egyik lehetséges helyszíne jut eszünkbe. Eredetileg azonban a kényszer szülte, ugyanis egyesített csatornarendszerű hálózatot szerettek volna, de a móravárosi főgyűjtő nem készült el a ’60-as évek közepére. Ezért a szennyvizet a lakótelep széléig kiépülő régi csatornarendszerbe irányították, a csapadékot pedig az új tározóba, majd egy berendezés segítségével átemelve a tápéi árokba vezették. Pihenőparkká az 1970-es évek közepén varázsolták a helyi lakosok összefogásának eredményeképpen.[44]

A város rendezési tervével összhangban a „zöldbe ágyazták” Tarján házait, ami az ország más hasonlókorú lakótelepeivel összevetve is kiemelkedően jól sikerült. 1975-re több mint 240 ezer négyzetméter játszótér és pihenőpark épült, összességében a zöldfelületek tették ki Tarján területének nagyobbik felét.[45] A sakkasztalok, a szökőkút, a szobrok is a lakótelep „otthonosabbá tételét” célozták meg – több, de inkább kevesebb sikerrel. Apránként lett a munkaterületből élhető városrész: előbb a sártenger helyére épült út, járda, majd a lakók szépítették virág- és faültetéssel környezetüket.

Galéria: Munkában az ipari alpinista Tarján IV. ütemében, a Zöldfa utcában. Karbantartás panelhézagtömítés 1980-ban. (Gazsó Pál fotói)

A betonon túl: szolgáltatások, közintézmények

Csupán még az első két épület alapozásánál tartottak 1967 őszén, de már ígéretet tett a városvezetés arra, hogy ABC-t, orvosi rendelőt, gyógyszertárat, éttermet nyitnak,[46] de terveztek mozit, autó- és motorkerékpár-szervizt is, művelődési központot.[47]

A kommunisták ígértek, de a megvalósítás a „kapitalistákra” maradt, mondhatnánk ironikusan. Ugyanis az első időszak hiányosságait vállalkozó szellemű emberek oldották meg: már az első hónapokban „Lajos bácsi” lángosozót, mai fogalmainkkal élve gyorsbüfét, egy takarékszövetkezet pedig, egy szanálásra ítélt házban, vegyesboltot nyitott.[48]

A szolgáltatások hiánya vissza-visszatérő kritikaként jelent meg a korabeli helyi és országos sajtóban. A Népszabadság például kiemelte 1973 elején, hogy „a több ezer lakosú Tarján-telep üzlethálózatának még a gerince sem készült el”.[49] Az első bő félévtizedben ideiglenes és állandó megoldások sorával próbálták ezeket a problémákat orvosolni. 1974 nyarán öt ABC várta a vásárlókat (ebből három vasárnapi nyitva tartással!), míg kettő építés alatt állt. A városrészben két Patyolat-felvevőhely mellett működött a Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat (Gelka) és az elektromos szövetkezet felvevőhelye. A fodrászat a Piroska téren volt, ugyanabban a komplexumban, mint a pártszékház. A Lila Akác Presszó és Étterem még nem készült el, de megnyitásukig csak néhány hónapot kellett várni. [50]  Az „októberi forradalom” 60. évfordulójától egy másik legendássá vált hely, a Kék Csillag étterem-presszó „is várta vendégeit szeretettel”.[51]

Kezdetben az Acél utcai orvosi rendelő állt – korlátozott időtartamban – a tarjániak rendelkezésére. Az ígért, gyógyszertárral ellátott komplexum megnyitása folyamatosan csúszott, de 1973 novemberében átadták. Ennek ellenére mégsem oldódtak meg a problémák: még 1974 nyarán is egy lakásban rendelt a gyermekorvosok egy része, és nem is számoltak azzal, hogy javulhat a helyzet a következő években.[52]

A nagyszámú gyermek miatt kritikus pontnak számított a nevelési-oktatási intézmények ügye, amellyel a döntéshozók is tisztában voltak. 1968-ban csupán egy pár évvel korábban elkészült bölcsőde-óvoda állt rendelkezésre, de 1970 őszére felépült az új 16 tantermes általános iskola a Zápor kertnél, majd 1971-ben a szomszédságában átadták a mai Rókás óvodát. Az 1970-es években sorra nyitották meg a bölcsődéket, az óvodákat, az iskolákat, az átmeneti időszakban pedig igyekeztek a környékbeli intézményekben férőhelyeket biztosítani, vagy vihették a dolgozók a csemetéket – többek között – a barakkóvodába is a Budapesti körúton.[53]

Habár már az 1970-es évek első felében működött Tarjánban egy fiókkönyvtár, amelyet egy gyerekkocsi-tárolóból(!) alakítottak ki a 308-as épületben, mégis fontos mérföldkő volt a lakótelep történetében, amikor megnyílt előbb a tarjáni fiókkönyvtár a Csorba utcai tízemeletes három garázsában 1974-ben, majd a már eredetileg erre a célra épült Csillag téri társa 1978-ban. Az utóbbi megnyitásakor 11 ezer kötettel és 40 folyóirattal, napilappal várták az olvasókat.[54]

A tömegközlekedés

A ’60-as évek végén csupán a 4-es villamos állt a lakótelepen élők rendelkezésére, gyakran komoly kihívást jelentett eljutni a megállóig a sártengeren keresztül. Az első buszjárat, a 9-es 1970 januárjától indult meg faros Ikarusokkal. Az ideiglenes decentrum a mai Olajos utca 2. szám mellett volt, a járat a következő útvonalon haladt: „Tarján 105-ös épület, Tarján 115-ös épület, Tarján víztorony, Tápéi sor, II. kerületi tanácsház, Radnóti gimnázium, MÁV igazgatóság, Jégkunyhó (csak leszálló utasok részére), Dugonics tér, Rendelőintézet, vízművek”.[55]

A következő év őszére ugyan megszűnt a járat,[56] de helyette már öt új vonal volt, köztük a 10-es és a 11-es. A buszállomás, az 1971 őszén született tervek szerint, a habarcsüzem helyén, a mai Olajos utca 1. mögött, a Csorba utcában épült volna fel, ahol most két, az I. ütemtől típusidegen ötszintes panelház áll. Erre azonban minden bizonnyal túl sokat kellett volna várni (a lakótelep felépülése után még két-három évig szükség volt a gyárra),[57] így végül 1973. augusztus 1-jén – még félkész állapotban – adták át a Víztorony téri buszpályaudvart.[58] Decentrumi szerepét a vonalak létrejötte és megszűnése ellenére megtartotta, de gyakorlatilag csak a 2010-es átépítéssel szűnt meg az „ideiglenes állapot” az állomáson.

Tömbök helyett utcák, sorok, terek… és Tarján széle

Az 1970-es években már a sajtóban is kritikaként jelent meg, hogy az új városrészbe tévedők számára szinte kiismerhetetlen a tömbszámozás rendje, utcanevekkel könnyebb lenne a tájékozódás.

Először a főváros fennállásának századik évfordulója alkalmából a központi Partiscum körutat keresztelték el (át) Budapestire, majd sorra kaptak neveket a környező utcák, terek 1974-ben. „Feltámadtak” a régi utcanevek, mint a Sólyom, a Csorba, a Szamos, a Zöldfa utca. Igaz, a nyomvonaluk nem feltétlenül egyezett az eredeti hordozóval. Más esetben jellegzetességekre utaltak (Víztorony tér, Zápor kert, Bölcsőde utca stb.), a Pentelei sor pedig a dunaújvárosi panelelemek származási helyére utal. A lakótelep felépítői előtt tiszteleg az Építő utca, az égő arany ide költöző kitermelői előtt pedig az Olajbányász tér, az Olajos és a Csörlő utcák. A III. ütemben az itteni óvoda miatt tűntek fel az olyan „mesehősök”, mint Piroska (tér), vagy Hüvelyk Matyi (utca). Visszakapta nevét egy Szegedre jellemző névforma, a Tarján széle,[59] amely a nevével ellentétben ma már nem jelenti a városrész határát.

Élet Tarjánban a rendszerváltozásig

1968 végén adták át az első lakásokat, és a házgyári technológia bevezetésével gyorsan nőtt a lakók száma: két évvel később nyolcezren, négy év múltán tizenötezren, 1974 októberében több mint húszezren laktak a negyedben. 1975-ben, amikor hivatalosan már többé-kevésbé befejezettnek tekintették Tarjántelep építését, 6500 lakásban mintegy 25 ezer főre becsülték a városrészben élők számát.[60] Közöttük nem kevés, már akkor ismert ember. Többek között Tarjánban, az egyik Retek utcai tízemeletesben élt Gregor József operaénekes az 1970-es években; Baka István is élt 10 évet Tarján 806-os épületében, a Retek utca 17. számú ház 5. emeletének 26-os lakásában (1975 novemberétől 1985 nyaráig), és a mai napig a VI. ütem területén lakik Ilia Mihály irodalomtörténész, a Tiszatáj volt főszerkesztője.[61]

A régi lakótelepre visszaemlékezők egyöntetűen állították, hogy valódi közösségek alakultak ki a lépcsőházakban – mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. A spontán közös programok – születésnapok, folyosói beszélgetések, játszótéri élmények, a ház környezetének szépítése – mellett a városvezetés és a KISZ törekedett arra, hogy általuk szervezett akciókkal is erősítsék ezt. Ide sorolhatóak a faültetések, vagy a Zápor-tó környékének társadalmi munkában történő megszépítése. A beköltözéskor létrejövő láncok a lakók cserélődésével estek szét, az újabban beköltözők egyenként érkeztek, már nem volt elmondható, hogy a tömbökben élők azonos időben küzdöttek meg hasonló nehézségekkel.[62]

A lakásokkal kapcsolatos problémákról korábban írtunk, azonban nemcsak az ideköltözőknek volt problémája a „Párt által adott” lakásokkal, hanem az MSZMP helyi funkcionáriusai is csalódtak az új tarjáni lakosok egy részében. A lakásokon sokan nyerészkedtek már az első években is, vagy bérbeadással, vagy eladással – ez utóbbi segítségével akár az eredeti vételár harmadát is elérhette a gyorsan megszerzett haszon.[63]

Ennek ellenére természetesen az új lakótelepre büszke volt a helyi pártvezetés. A hazai vezető politikusok látogatásai alkalmával rendre a programok közé iktatták Tarján megtekintését: járt itt Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottság titkára, Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, Apró Antal, az országgyűlés elnöke.[64]

A kékfénytől a színes panelházakig

A lakóteleppel kapcsolatos problémák a rendszerváltozás közeledtével, majd bekövetkeztével egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak. A helyi lakosság, ahogy a lakótelep maga is, egyre idősebbekből állt, a felépüléssel beköltöző értelmiségiek egy része elköltözött az évtizedek alatt.

A legfrissebb két népszámlálás adatai mindezen kijelentéseket alátámasztják. Míg 1977-ben mintegy 30 ezer ember élt a 6500 lakásban, 2011-ben 13449 fő a valamivel több mint 7200-ban. Az egyik legaggasztóbb tendencia a hétévesnél fiatalabbak számának csökkenése, míg Tarján lakossága tíz év alatt – 2001 és 2011 között – mintegy 15 százalékkal lett kevesebb, a legkisebbek körében az esés nagyobb mértékű, több mint 27 százalékos. Szintén hátrányt jelent az, hogy miközben 2011-ben Szeged lakosságának 23,2 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, addig a tarjániaknak alig több mint 16 százaléka.[65] Egy bő tíz évvel ezelőtt megjelent tanulmány szerint „egyértelmű, hogy a városrészben koncentrálódik az alacsony képzettségű, munkaerőpiacon periférikus helyzetű népesség jelentős része”.[66] Szegeden a legtöbb esetben Tarjánt említették meg, mint szegénynek tartott városrészt.[67] Mindezek a lakosság önértékelésében is megjelentek.

Elsősorban kékhíreket találunk a városrésszel kapcsolatban az országos sajtóban a ’80-as évek közepétől. Már néhány cím sokat mesél: „Segítettek a szegedi taxisofőrök. Rendőrkézen a körözött gyilkos” (1986), „Tükör mutatta a hátában a kést”, „Égő autók” (mindkettő 1992 ősze).[68] Habár ma ez kevésbé jellemző, Tarján megítélése kifejezetten negatív e téren. Egy 2011-es előadás adatai alapján a lakosság 13 százaléka – második leggyakoribb említés – szerint Szegeden ebben a városrészben rossz a közbiztonság, míg a rendőrök körében ez a tényező a lista elején szerepelt 43 százalékkal. Az egyenruhások konkrét problémás területként jellemzően a Csillag teret emelték ki.[69]

A másik témává az elöregedő, egyre rosszabb állapotú lakótelepi házak váltak. Erre jelentett részleges megoldást a 2002-ben induló panelprogram. Ennek köszönhetően önkormányzati támogatással az épületek kívülről megújultak, a falak és a tetők hőszigetelést kaptak, új, műanyag nyílászárókat építettek be, később pedig több épület tetejére napelemek kerültek. Mindezek eredményei a fűtésszámlákban is megmutatkoztak.[70] Az első fecskék egyike egy Hajlat utcai ötszintes épület volt, amely 2005-ben újult meg,[71] majd fokozatosan egyre több ház vált színesebbé – a színeket a megfelelő összhatás érdekében az önkormányzat határozta meg. Napjainkra a városrész házainak nagyobb része burkolt – jellemzően a legkorábbi téglaépítésűek és a legkésőbbi torony tízemeletesek maradtak ki.

2010-ben elnyerte mai arculatát a Víztorony téri buszállomás, a következő évben pedig átadták a 4-es villamos Belváros és Tarján között felújított pályáját, és elindult a 19-es trolibuszjárat.[72] Jelentős megújuláson – új útburkolatok, játszóterek, parkolóhelyek stb. – esett át Tarján 2007-2008-ban egy uniós pályázatnak köszönhetően (bővebben Bátyi Zoltán cikkében),[73] s szintén EU-s forrásokból, a „zöld város projekt” keretében hamarosan újabb egymilliárd forintot költenek a városrész maradék részének rehabilitációjára.[74]

Több közösségépítő szervezet is működik. Mind a 2011-ben létrejött Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása (L.É.T. Egyesület), mind a MASZK Egyesület „Tarján felett az ég – Megálló” közösségépítő projektje számtalan, általában ingyenes, vagy nagyon olcsó belépős programot hirdet meg szinte minden korosztályt bevonva. A szabadtéri közösségi rendezvények – például az ÁGOTA Alapítvány gyermek- és családi napja, az önkormányzat május elsejéje – leggyakoribb helyszíne a Zápor-tó melletti terület.

Galéria: Az I. ütem 2018-ban (Bátyi Zoltán fotói)

Epilógus

Az elmúlt ötven évben hosszú utat járt be a városrész. Az első lakótelepek egyikeként a problémák is halmozott számban jelentek meg az építkezés közben és után. Ez a korai időpont azonban előnyt is jelentett, a kiegészítő létesítmények nagyobb számban valósultak meg, mint a későbbi panelrengetegek esetében. Ha az utcákat járjuk, akkor azt láthatjuk, hogy sosem volt ennyire színes és egyben ennyire zöld Tarján. Igaz, azt sem tagadhatjuk le, hogy minden hasonlókorú városrész nehézségét megörökölte, a lakosságszám csökken, egyre magasabb az átlagéletkor, az itt élők az alacsonyabb társadalmi státuszúak közé tartoznak.

A városrész azonban tagadhatatlanul él. Identitással rendelkezik, és egyben közösséget ad: Szeged szerves része lett Tarján, az eredetileg százféle helyről érkezőkből nemcsak szegedi, hanem tarjáni emberek is lettek.

Megjelent a folyóirat 2018. októberi számában

Jegyzetek

[1] Népszava, 1968. november 21. 4. o.

[2] Délmagyarország, 1964. november 14. 5. o.; Pataky Tibor: Öt lakóterület vizsgálata. In: Településtudományi Közlemények, 1977. szeptember. 103. o.

[3] Szegedi Városi Tanács jegyzőkönyv, 1964. március 17. 3. napirendi pont, 5/a alpont. 8. o.

[4] SZVT jkv. 1965. február 2. 1. napirendi pont. 2. o.

[5] Blazovich László (szerk.): Szeged története V. kötet. Szeged, 2010. 32. o. SZVT jkv. 1965. április 13. 7. napirendi pont. 11-15. o. Tóth Béla: Tarján teremtése. 2. A telepek sorsa. In: Délmagyarország, 1970. január 15. 4. o.

[6] Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2005. 302-303. o.

[7] SZVT jkv. 1965. november 23. 3. napirendi pont, melléklet. 1-7. o.

[8] Blazovich 2010 i. m. 32. o.

[9] Blazovich 2010 i. m. 32. o.; Borvendég Béla: Tarjáni töprengések. In: Magyar Építőművészet, 1975/6. 19-20. o.; Pacsika Emília: „A gondolkodás csírája azon a helyen lakik, ahol a ház felépül”. http://epiteszforum.hu/nyomtatas/a-gondolkodas-csiraja-azon-a-helyen-lakik-ahol-a-haz-felepul1. Utolsó letöltés: 2018. 09. 24. 02:27.

[10] Népszabadság, 1975. február 16. 8. o.; Snopper Tibor: Szeged, Tarján városrész beépítési terve. In: Magyar Építőművészet, 1975/6. 13-15. o.

[11] Blazovich i. m. 32. o.

[12] Pataky i. m. 101-103. o.; Snopper i. m. 14. o.

[13] Snopper i. m. 13. o.

[14] Snopper  i. m. 15. o

[15] Blazovich i. m. 32. o.; Délmagyarország, 1972. december 23. 1. o.; 1973. április 30. 1. o.; 1973. augusztus 19. 12. o.; 1973. szeptember 6. 1. o.; SZVT jkv. 1969. 22. 4. napirendi pont. 1. sz. melléklet; 1970. október 20. 2. napirendi pont, melléklet. 5. o.; 1972. március 23. 2. napirendi pont, A/1 sz. melléklet; 1974. január 31. 2. napirendi pont, 1. sz. melléklet 1. o., 2. sz melléklet 1-4. o; 1978. augusztus 31. 1/a napirendi pont, 3. sz. melléklet. Módszer: az 1972-es állapotból és tervekből indultunk ki. Ekkor már a felépült házgyár miatt a korábbi jelentős csúszások ritkábban voltak jellemzőek a lakásátadásokra. Mindezeket alátámasztottuk, vagy éppen javítottuk, kiegészítettük a tanácsi jegyzőkönyvek, a sajtó, a lakosok visszaemlékezései, és Firbás Zoltán információi segítségével, így megközelítőleg pontos adatokhoz jutottunk.

[16] Délmagyarország, 1977. január 21. 1. o.

[17] Blazovich i. m. 32. o.

[18] SZVT jkv. 1967. április 5. 4. napirendi pont, melléklet, II. sz. melléklet 1-5. o.

[19] Tóth Béla: Tarján teremtése. 3. Mit mond a „kiürítő”? In: Délmagyarország, 1970. január 17. 4. o.; Tóth Béla: Tarján teremtése. 4. Kutyagondok. In: Délmagyarország, 1970. január 18. 4. o. Tóth Béla: Tarján teremtése. 5. A megnyugvás sorsa. In: Délmagyarország, 1970. január 20. 4. o.

[20] Szirák József (szerk.): Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat. DÉLÉP. Alapították 1949-ben. Szeged, 1979. 3. o.

[21] Délmagyarország, 1967. szeptember 10. 3. o.

[22] Szabad Föld, 1968. szeptember 1. 6. o.; Népszabadság, 1971. május 28. 8. o.

[23] Szirák 1979. i. m. 6-7. o.

[24] Népszabadság, 1968. június 7. 5. o.

[25] Snopper i. m. 15. o.; Népszava, 1969. szeptember 18. 4. o. Tükör, 1969. június 17. 24-25. o.

[26] Népszabadság, 1971. november 12. 9. o., Népszava, 1971. október 26. 4. o.

[27] Délmagyarország, 1969. október 10. 3. o.; Népszabadság, 1972. december 14. 10. o.; Népszava, 1973. november 21. 4. o.

[28] Népszabadság, 1975. november 4. 9. o.

[29] Népszabadság, 1974. április 13. 9. o.

[30] Délmagyarország, 1968. április 10. 4. o.

[31] Telefoninterjú Tolnay Józseffel. 2018. 09. 12.

[32] Délmagyarország, 1968. október 10. 3. o.; 1969. január 18. 3. o. SZVT. jkv. 1968. október 8. 4. napirendi pont, melléklet 1. o.

[33] Tarján I. ütem. Szegedi Ipari Vásár, 1972.

[34] Délmagyarország, 1970. december 3. 3. o.

[35] Délmagyarország, 1969. október 10. 3. o.

[36] SZVT jkv. 1968. október 3. 4. napirendi pont, melléklet 1-3. o.; 1974. január 31. 2. napirendi pont, melléklet.

[37] Lásd visszaemlékezések.

[38] Borvendég Béla i. m. 18. o.; Népszabadság, 1971. május 28. 8. o.; Snopper i. m. 13. o.; Szabad Föld, 1968. szeptember 1. 6. o.

[39] SZVT jkv. 1965. november 23. 3. napirendi pont, melléklet. 1-4. o.

[40] SZVT jkv. 1966. május 24. 3. napirendi pont. 6. o. és melléklet 1-2. o.

[41] Délmagyarország, 1967. március 26. 1. o.

[42] Népszabadság, 1973. január 10. 8. o.

[43] Délmagyarország, 1967. augusztus 23. 3. o.; 1969. december 20. 3. o.; 1974. június 26. 1. o.

[44] Népszabadság, 1976. július 21. 4. o.; Pataky i. m. 104. o.

[45] Pataky i. m. 103. o.; Snopper i. m. 14. o.

[46] Délmagyarország, 1967. szeptember 10. 3. o.

[47] Délmagyarország, 1969. január 18. 3. o.; Népszabadság, 1973. február 20. 7. o. SZVT jkv. 1969. október 21. 4. napirendi pont, melléklet, 2. o.

[48] Délmagyarország, 1969. január 18. 3. o.; 1969. szeptember 5. 3. o.

[49] Népszabadság, 1973. január 31. 8. o.

[50] Délmagyarország, 1974. július 14. 8. o.

[51] Délmagyarország, 1977. október 30. 11. o.

[52] Délmagyarország, 1969. január 28. 5. o.; 1973. november 18. 3. o.; 1974. július 28. 3. o.

[53] Délmagyarország, 1970. szeptember 1. 3. o.; 1971. augusztus 12. 3. o.; 1971. december 23. 3. o.

[54] Borvendég Béla 1975 i. m. 19. o.; Délmagyarország, 1974. december 21. 5. o.; 1978. március 1. 5. o.

[55] Délmagyarország, 1970. január 17. 1. o.

[56] Bajsz Gábor: A tarjáni 9-es járat története. http://gabrisvitez.oldalunk.hu/site.php?sd=gabrisvitez&page=7B90U9FkAG. Utolsó letöltés: 2018. 09. 09. 19:50.

[57] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár, 23. fondfőcsoport (Tanácsok, Szeged), 20. doboz.

[58] Délmagyarország, 1973. július 28. 3. o.

[59] Péter László: Az 1974. évi szegedi utcanévrendezés. In: Magyar Nyelvőr, 1977. április-június. 166. o.; Péter László: Szeged utcanevei. Somogyi-könyvtár, Szeged, 1974. 139, 343. o.

[60] Népszabadság, 1970. december 6. 3. o.; 1975. február 16. 8. o.; 1975. július 9. 9. o.; Népszava, 1972. december 13. 3. o.; 1974. október 11. 6. o.

[61] Liszt Ferenc-díj, 1974. http://rakosliget.hu/pdf/gregor%20liszt%20dij.pdf. Utolsó letöltés: 2018. 09. 23. 02:08.

[62] Népszava, 1974. augusztus 18. 5. o. Visszaemlékezések.

[63] Győri Imre: A szocialista közgondolkodás és magatartás fejlesztéséért. Csongrád megyei tapasztalatok, feladatok.  In: Társadalmi Szemle, 1972. szeptember, 17. o.; Visszaemlékezések

[64] Népszabadság, 1971. július 17. 4. o.; 1971. november 27. 4. o.; 1973. augusztus 25. 5. o.; 1973. október 2. 5. o.

[65] A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint, 2011. http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_nepesseg_iskolazottsaga. Utolsó letöltés: 2018. 09. 19. 17:20.; Magyar Nemzet, 1977. november 4. 5. o. Népszabadság 1975. július 9. 9. o.; Szeged Tarján városrészre vonatkozó 2001-es és 2011-es népszámlálási adatok. (KSH Népszámlálási Főosztály leválogatása, 2018.) Megjegyzés: Takács Máté 7593 lakásról tud, a KSH-nál 2001-ben 7253, 2011-ben 7212 lakást számoltak össze. A Takács- és a KSH-féle adat közötti eltérés valószínűleg abban keresendő, hogy a két forrás néhány tömb esetében eltérő határt szabott meg.

[66] Boros Lajos: Szeged belső tagozódása a deprivációs indexek alapján (2007). In: Rácz Attila (szerk): Város és vidéke. Településszociológiai tanulmányok. A város. Belvedere Meridionale, Szeged, 2012. 44-56. o.

[67] Ferencz Gábor: Lakóhelyi szegregáció és mentális térkép Szegeden (2008). In: Rácz Attila i. m. 80-91. o.

[68] Kurir, 1992. szeptember 4. 3. o.; 1992. október 12. 2. o.; Magyar Nemzet, 1986. április 12. 12. o.

[69] Illyés Dávid: A szegedi lakosság és a rendőrség mentális térképe a városrészek közbiztonságáról. 2011. november 21. https://prezi.com/b6awzba2y2wa/a-szegedi-lakossag-es-a-rendorseg-mentalis-terkepe-a-varosreszek-kozbiztonsagarol/. Utolsó letöltés: 2018. 09. 09. 0:51.

[70] Dombai Tünde – Segesvári Csaba: Panelprogram: februárban indul a harmadik felvonás. http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/panelprogram_februarban_indul_a_harmadik_felvonas/2363093/. Utolsó letöltés: 2018. 09. 09. 1:22.

[71] Dombai Tünde: Morognak a tarjáni panelprogramosok.

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/morognak_a_tarjani_panelprogramosok/2291093/. Utolsó letöltés: 2018. 09. 09. 1:22.

[72] Megújul a tarjáni Víztorony tér. https://www.szegedvaros.hu/megujul-a-tarjani-viztorony-ter/. Új Pályán. http://www.ujpalyan.hu/index.php?section=modules_core/content/content_pages.php&content_pages_id=144. Utolsó letöltés mindkettőnél: 2018. 09. 09. 17:09. MTI: Új trolibuszjárat indult Szegeden. 2011. június 16.

[73] MTI: Befejeződött a szegedi Tarján városrész rekonstrukciója. 2008. május 1.

[74] Tóth Marcell: Tarján és a zöld város: játszóterekre, közösségi részekre jut forrás + FOTÓK. https://szegedma.hu/2016/10/tarjan-es-a-zold-varos-jatszoterekre-kozossegi-reszekre-jut-forras-fotok. Utolsó letöltés: 2018. 09. 09. 11:09.