Mód László: Érdekességek a szegedi szőlő- és bortermelés múltjából 14.
Szüreti ünnepségek és mulatságok Szegeden
Szegeden más vidéki városokhoz hasonlóan a szüreti bálok a 19. század végén jelentek meg, amelyek hamarosan nagy népszerűségre tettek szert a szórakozni kívánó fiatal korosztály körében. A polgári környezetből kiindulva ezek a szórakozási alkalmak megtalálták az útjukat más társadalmi rétegek felé is, a két világháború közötti időszakban már a szegedi tanyavilágban is rendszeressé váltak.
Madarassy László 1929-ben az Ethnographia hasábjain vállalkozott először arra, hogy megpróbálja átfogóan elemezni a szürethez kapcsolódó szokásokat, amelyeket párhuzamba állított az aratóünnepekkel. Meglátása szerint a gabona betakarításához hasonlóan a szőlőtermés szedését is ünnepség zárta le.[1] Kovács Ákos 2008-ban publikált írásában az általa „műszüretnek” nevezett jelenség kialakulását az 1815-ös esztendőhöz köti, amikor Ferenc császár, I. Sándor orosz cár illetve III. Frigyes Vilmos porosz király látogatására Balássy Ferenc egy sajátos ünnepséget szervezett. A Magyar Kurirban közzétett híradásban számos olyan mozzanat szerepel, amelyeket a későbbiekben is fontos részét képezték a szüreti mulatságoknak. Kovács Ákos szerint színészek bevonásával a főnemesek is szerveztek hasonló alkalmakat. Az 1880-as évek végén a fővárosban rendezték meg a Budapesti Munkáskör első szüreti estélyét is, amely hasonló elemekből épült fel. A báltermet a szervezők szőlőlevelekkel és szőlőfürtökkel díszítették, tisztségviselőket választottak, akik közül a csőszök feladata volt a tolvajok elfogása és bíróság elé kísérése. Úgy tűnik, hogy az 1880-as, 1890-es évek fordulóján a városokban élő társadalmi rétegek körében már a szüreti mulatságoknak egy egységes képet mutató formája létezett.[2]
1893-ban Szegeden már biztosan rendeztek szüreti ünnepséget, melynek helyszínéül az újszegedi Vigadó szolgált. Az egykorú sajtótudósítás arról számolt be, hogy a szőlő őrzésével megbízott „pásztorok” és „pásztornők” magyar népviseletben jelentek meg. A jelmezek mellett a síp is fontos szerephez jutott, mivel a szőlőcsőszök hangjának kíséretében vezették a szőlőtolvajokat a hegybíróhoz. A bírságokból befolyt pénzösszeget a kiadások kiegyenlítésén kívül a Szegedi Polgári Dalárda 1894. évi fiumei országos dalversenyen való részvételére kívántak fordítani. A szüreti ünnepélyt táncos mulatság zárta, amire a Vigadó nagytermében került sor.[3]
1901-ben a Szegedi Híradó részletesen beszámolt a szabó kisiparosok és munkások szakegylete által szeptember végén rendezett szüreti mulatság programjáról. Ebben az esetben is a középpontban a szőlőfürtökből és gyümölcsökből kialakított díszítmények őrzése, lopása volt. A tudósítás a tisztségviselőket név szerint is felsorolta: „Biró: Pick Miklós, jegyzők: Polen Ádám, Szeifart Miklós, Pásztorlegények és lányok: Bittó János, Hausz Ádám, Martiny Mátyás, Orth Fülöp, Oracsek Nándor, Szécsi Ferenc, Szabati Mátyás, Konc Antal, Theisz Péter, Tiel Frigyes, Ökrös Rozika, Pioker Annuska, Szikora Annuska, Farkas Ilonka, Bratt Juliska, Hajós Ilonka, Schneider Rozika, Csuri Mariska, Balogh Mariska, Csaplár Erzsike.”[4]
Az első világháború után a városban egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a szüreti mulatságok, amelyeket különböző helyszíneken egyesületek, társadalmi és szakmai szervezetek rendeztek meg. A teljesség igénye nélkül érdemes közülük néhányat név szerint is megemlíteni: Újszegedi Torna Club, Somogyitelepi Egyesült Iparos és Polgári Kör, Móravárosi Társadalmi Kör, Somogyitelepi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Felsővárosi Ifjúsági Egyesület, Újszegedi Katolikus Legényegylet. Ezen szórakozási alkalmak ebben az időszakban már nemcsak a városban, hanem a tanyavilágban is elterjedtek, melyeket többnyire gazdasági egyesületek szerveztek. A Feketeszélen tevékenykedő egyesület az 1920-as évek végén és az 1930-as években minden évben tartott mulatságot. A Csongrád Megyei Levéltárban őrzött irataiban gyakran szerepelnek a rendezvények bevételei és kiadásai, a csőszlegények és csőszlányok névsora valamint a belépő díjak nagysága.[5]
A Szegedi Új Nemzedék 1928. október 7-ei száma a Somogyi-telepen megrendezett szüreti bál kapcsán az alkalomra összeállított meghívó szövegét is közzétette, ami humoros hangvétellel, a helyi nyelvjárás sajátosságait tükrözve tartalmazza az időpont és a helyszín megjelölését valamint a programot:
Adatik tudtára mindönkinek, akit illet, hogy szögedsomogyitelepi mükedvelő ifjuság foló év szeptember hónapjának 29-edik napján este 8 órátúl röggelig tartó, nagyméretö szüreti bálat röndöz, az Horváth Tóni jelös korcsmájába (3-dik uccza 83. sz.) ahová is mindönkit, akinek viszket a talpa, avagy jól akar mulatni, 10-telette möginvitál a Röndözködőség. Mindönki begyühet, ha 1 pöngőt leszurkol. A szőlőlopkodáson kívül lösz ott még: 1-ször Női-hölgyi szépségversöny! (Aki mögnyeri, kap egy paksust – disz-ok-levél – mög egy iskátula fáin csokoládét. – A szavazócédulákat a legényöknek 4 fillérjével osztogattyuk. 2-szor Probaházasság táncversennyel ögyütt! (A gyöztes uj pár egy pár szögedi piros papucsot és egy selöm nyakravalót nyer.) – Ebbe a muriba személyönkint 50 fillér nevezési dijért löhet részt vönni. 3-szor A többi tzézót nem áruljuk el előre mellyhöz hasonló lyókat kivánunk a viszontpislantásig.[6]
Börcsök Vince az 1970-es évek közepén az Ethnographia hasábjain részletes leírást közölt a Szeged környéki szüreti mulatságokról, amelyeket szeptember végétől október végéig rendeztek meg. A szervezési feladatokat az ún. vigalmi bizottság látta el, amelynek vezetője a főröndöző volt, aki saját maga válogatta össze a közreműködőket, a zenei röndözőt, a csőszlegényeket és csőszlányokat (8–12 pár), a jegyzőt, a börtönőrt valamint a pénztárost. A csőszlegények 2–3 nappal korábban már nekifogtak a bálterem feldíszítéséhez, azaz drótokat feszítettek ki, amelyeket szőlővenyigével fontak be. A huzalokra viszonylag könnyen elszakítható fonállal kisebb szőlőfürtöket, almát, körtét, perecet, kiflit vagy furulyát kötöttek. Értékesebb ajándéknak számított egy-egy üveg bor. Akadtak megtévesztő csomagocskák is, amelyekben a szervezők cuclit, élő verebet illetve egeret helyeztek el. A csőszlegények csizmát, fekete nadrágot, bornyúszájú (széles), fehér inget és fekete mellényt, kalapot viseltek. A csőszlányok magyaros ruhába öltöztek. Az öregcsősz kalapjára nemzetiszínű pántlikát kötött, amely hátul egészen a derekáig leért. A szüreti mulatságok központi eleme a díszítmények őrzése, lopása illetve a tettenért tolvajok megbüntetése volt. Éjfél körül szabaddá vált a lopás, a résztvevők pedig mindent letéptek, csak a csupasz drótok maradtak a helyükön. A csőszbírák és a jegyzők elszámoltak a pénzzel, s megállapították azt, hogy kik loptak legtöbbet, illetve kik voltak a legjobb csőszök. Utóbbiak közül a legügyesebb három ajándékot kapott például egy pár szegedi piros papucsot, fejkendőt, boros, likőrös készletet, cigarettatárcát, hamutartót, esetleg csemege cukorkát.[7]
A szüreti mulatságok a második világháború után, az 1940-es évek második felében is nagy népszerűségnek örvendtek, jóllehet ebben a korszakban már más szervezetek jeleskedtek a megrendezésükben. Különösen aktívnak mutatkoztak a helyi kommunista pártszervezetek, mint például az újszegedi kultúrgárda vagy a belvárosi ifjúsági tömörülés. Egy ideig minden bizonnyal a korábbi egyesületek is megtartották szüreti mulatságaikat, működésük azonban 1949 után szinte teljes mértékben lehetetlenné vált. Az 1950-es és az 1960-as években gyárak, vállalatok (pl: ruhagyár KISZ szervezete, lenszövő vállalat, pincegazdaság stb.), termelőszövetkezetek és a művelődési otthonok tűnnek fel a szervezők között. 1955-ben a Délmagyarország hasábjain megjelent tudósítás sajátos módon jellemezte az új társadalmi berendezkedés keretében megrendezett szüreti mulatságot, mely a termelőszövetkezetek szerveztek: „Jól tudják a szegediek, akik emlékeznek még a »Kass«-időkre, hogy kinézték az »úri« étteremből azokat, akik két kezükkel szerezték a pénzt. A főpincér nem »finoman« hívta fel figyelmüket a helyiség elhagyására. Szombaton a szegedi termelőszövetkezetek olyan szüreti bálát rendeztek a Hungáriában – először városunkban – hogy aki ott volt, az örökre megemlegeti. Az asztaloknál már hét óra után nem volt hely. Szembeültek egymással a fehéringes, feketeruhás, csizmás, barnaarcú parasztok – meg az ezüst-aranyszínű jelvényes munkások. Meghívták a szegedi termelőszövetkezetek városunk üzemeiből is a dolgozókat, hogy a zárszámadás eredménye – gazdag jövedelmük feletti örömüket megosszák vélük, s együtt mulassanak. A zenekar tust húzott Árendás György, a Felszabadulás TSZ elnöke megnyitotta a bálat köszöntve a megjelenteket, akik között ott voltak a megyei és a városi pártbizottság, a tanács vezetői is. Azután Szabó D. Ferenc, a Felszabadulás TSZ juhásza perdült a zenekar elé: csak úgy rezgett a magyaros bajsza, amint járta a pattogós csárdást. Több se kellett az asztalnál ülőknek, – pillanatok alatt benépesült a zenekar előtti kis térség, énekeltek, táncoltak a párok, s a fiatalok tanulhattak az idősebbektől. Közben – a szüreti bál hagyományaként – próbálták lopni a szőlőfürtöket, meg a teremben szerte felaggatott gyümölcsöket. Hohó, de résen voltak ám a Haladás TSZ szép lányai, meg a többi csőszök; vitték a bíró elé a »tolvajokat«. Mosolyogva fizette ki mindenki az 1–2 forintos büntetést és jóízűen elfogyasztották a »tiltott« gyümölcsöt. Éjfél felé járt, amikor a tombola sorsolása megkezdődött, – mert ugye az ilyen esemény egy igazi bálnak velejárója. Mindenki nézegette kezében a számozott céduláját, s izgatottan várta: kié lesz a főnyeremény, a szép pár fekete csizma. Móra Antal a Táncsics TSZ tagja nyerte nagy öröm közepette. A második díjat pedig, a csinos szegedi papucsot Hévízi Jánosné a Textilművek ÜB-elnöke. A sors iróniája: munkásnak és parasztnak kedvezett a szerencse. A hangulat tetőfokra hágott, fogyott az étel-ital, forogtak a táncospárok, s úgy reggel fél hat felé jókedvében az egyik egyénileg dolgozó paraszt így mondta: »Na ezt írja meg az újság, hogyan mulatunk így közösen, együtt itt, a Hungáriában«.”[8]
A 19. század végén Magyarországon elterjedt szüreti mulatságok eltérő társadalmi-politikai viszonyok közepette is népszerűnek számítottak, hiszen a fiatalok számára kiváló ismerkedési alkalmat biztosítottak, a résztvevők számára pedig lehetőséget nyújtottak arra, hogy egy sajátos szerepjáték közepette átélhessék a szüretek hangulatát. Az 1990-es évektől annak lehetünk tanúi, hogy egy széleskörű fesztivalizációs jelenség keretei között élednek újjá a szüreti felvonulások és bálok. Csongrád megyében is találhatunk erre példákat, amelyeknek a dokumentálása és elemzése izgalmas feladatot kínál a kutatók számára.
Megjelent a folyóirat 2018. októberi számában
Jegyzetek
[1] Madarassy László: Magyar szüreti szokások. In: Ethnographia 1929. XL. évf. 162–167. o.
[2] Áfra János: Az 1880-as évek népmulatságai és munkásszórakozásai a fővárosban. (közzéteszi: Kovács Ákos) In: Holmi (http://www.holmi.org/2005/01/afra-janos-az-1880-as-evek-nepmulatsagai-es-munkasszorakozasai-a-fovarosban-kozzeteszi-kovacs-akos); Kovács Ákos: Szőlőhegytőlelszakadva-szüretés hagyomány. In: Magyar Narancs 41. sz. október 9. (http://magyarnarancs.hu/kepzomuveszet/szoIohegytol_elszakad-va_-_szuret_es_hagyomany-69610; Letöltés ideje: 2015. 05. 06.)
[3] Szegedi Híradó 1893. október 1. 6.
[4] Szegedi Híradó 1901. szeptember 4. 5.
[5] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára. Szeged-feketeszéli Mezőgazdasági Egyesület iratai X. 128. 1927–1949.
[6] Szegedi Új Nemzedék 1928. október 7. 4. o.
[7] Börcsök Vince: Az érő szőlőtermés őrzése, szüretelése és a szüreti bál a Szeged környéki homokon. In: Ethnographia 1974. 85. évf. 479–493. o.
[8] Délmagyarország 1955. november 29. 5. o.