Wéber Kati: A nagy háború utáni évtized

Délmagyarország második tíz esztendeje

A Délmagyarország első tíz évéről szóló beszámolómat[1] azzal fejeztem be, hogy 1920. május 30-án a lap szerkesztősége bejelentette, hogy szünetelteti a megjelenést. Magyarázatot nem fűzött hozzá. Éppen ezért a békeszerződés aláírásáról nem számolhatott be. 1920. augusztus 15-én indult újra az újság, de nem Délmagyarország, hanem Szeged címmel, új lapszámozással, tehát az új lap nem tekintette magát az előző utódjának, sőt, egy szeptemberi cikkben újnak aposztrofálta magát.

Az országot rettenetes sokként érte a trianoni döntés. A lakosság szinte föl se tudta fogni, hogy az ország egyharmadára zsugorodott. Családok szakadtak szét, barátságok váltak lehetetlenné, hiszen az itt maradottaknak rokonaik, barátaik éltek az elszakított területeken. Gazdaságilag is hatalmas csapás volt. Szeged számára különösen, mert a korábban kereskedelmi, közlekedési központ az ország szélére került, amely egészen megváltoztatta a város helyzetét. A Szabadka-Arad-Temesvár vasútvonal gyászkoszorúként ölelte az új határvonalat. Míg a század első éveiben áradtak a Bánátból, Bácskából Szegedre a munkáskezek, most ennek egy tollvonással vége szakadt. Az országot északon cseh, keleten román, délen szerb csapatok szállták meg, a háborúból megfáradt, beteg és megnyomorodott katonák tértek vissza. És sokan nem is jöttek haza, mert orosz hadifogságba kerültek, mások eltűntek. Erkölcsileg is hatalmas pusztítást jelentett a háború egész Európában. Az utóhatásai is pusztítóak voltak, Magyarország évtizedekig a revansvágy kábításában élt. A világháború nem oldotta meg azokat a problémákat, amelyek miatt vívták, éppen ellenkezőleg, elmélyítette őket.

A Tanácsköztársaság bukása után a vezetők közül jó néhányan orosz emigrációba menekültek, ők voltak a moszkvai emigránsok. Mások, mint például Lukács György, Kassák Lajos, Balázs Béla Nyugat felé vették az útjukat, ők alkották a bécsi emigrációt.

Wekerle Sándor[2] enyhíteni próbálta a katasztrófahangulatot, azt írta, hogy bár a mezőgazdaságot sújtja a nagy kár a Bánát és a Bácska elcsatolásával, okos gazdaságpolitikával azonban meg lehet duplázni az ipari termelést. Csitította az antiszemitizmust is. Kétségtelen, hogy követtek el hibát a Tanácsköztársaság vezetői, akik többnyire zsidók voltak, de ezért a teljes zsidóságot oktalanság vádolni − mondta. Közben megalakult a Baross Szövetség Szegeden is. A célja a keresztény iparosok és kereskedők előtérbe tolása a zsidó szaktársakkal szemben. Prohászka Ottokár püspök pedig paphoz nem méltó hangon beszélt Heltay Jenőről, Szomory Dezsőről, mert nem találta magyarnak őket.

A gazdaság állapota egyre nyomasztóbb lett. Az elhúzódó béketárgyalások nagyon visszavetették az országot.[3] Németország, amely szintén nagyon sérült a háborúban, sokkal hamarabb lábra állt. Rontotta a helyzetet az is, hogy az elcsatolt területekről Magyarországra menekültek az emberek. Szegedre különösen sokan jöttek, hiszen a román és a jugoszláv határ közelében vagyunk, beköltözhető lakás azonban nem-igen adódott, ezért vagonokban laktak a menekültek. A huszárlaktanya mögött épített a város szükséglakásokat, első sorban a menekülteknek. Szénhiány volt, ami miatt le kellett állítani a villamosközlekedést, mert az áramot szénből állították elő. A miniszterelnök napi másfél vagon szenet utalt ki Szegednek, de mivel a vasútnál is szénhiány volt, a vonat nem szállította le az adományt. A tűzifa is hiányzott. Az Országos Menekültügyi Hivatal fölhívást tett közzé, amelyben fölszólította az ország minden lakóját, hogy legyen emberséges a menekültekkel szemben, azokkal, akik vagonokban húzták meg magukat. A fölhívásban az szerepelt, hogy adjanak szállást legalább a fázó gyerekeknek. Ezt követeli a keresztény gondolkodás.

Back Bernát gabonakereskedő és malomtulajdonos, Szeged nagy mecénása a város lakosságának jobb élelmezéséért emelt szót. Javasolta a liszt- és kenyéradó megszüntetését, a városházi dolgozók fizetésének 100 százalékos emelését és a munkájuk racionalizálását, a fölösleges dolgozók elbocsátását. A saját malmában is megduplázta a munkások bérét.

Nagy fájdalma volt a városnak, hogy még mindig nem volt teljes értékű a döntés az egyetemmel kapcsolatban. A kolozsvári egyetem Szegedre költözése lényegében eldőlt, de mivel az orvoskarnak új épületekre volt szüksége, és részletekben nem költözhettek, az 1920-21es tanévben már nem indulhatott meg az oktatás Szegeden. Azért is bizonytalan volt a helyzet, mert élt a remény, hogy 1921-ben Kolozsvár ismét magyar város lesz. 1921. márciusában született meg a végső döntés: a kolozsvári egyetem Szegedre költözik, a pozsonyi pedig Pécsre.

Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter nagy beszédet mondott a parlamentben, amelyben kiált a numerus clausus mellett. Szerinte meg kell reformálni az egyetemi oktatást, nemzetivé kell tenni. Nincs szükség Jászi Oszkárra, Picklerre, Alexander Bernátra. Ők a „szellemi proletariátust” képviselik. „Tudósok kellenek, akik elsősorban a magyar talajban magyar lelkeket kutassanak. Nem olyan tudósok, akik idegenben keletkezett elméleteket erőszakolnak ránk.” – hangoztatta. Zsidó irodalom helyett magyar irodalmat! Ugron Gábor[4] ezzel szemben nem támogatta a numerus clausust. Elismerte, hogy szükség van korlátozásra, de a törvényjavaslat igazságtalansághoz vezet. Ráadásul a nőket is kizárja az egyetemről, miközben választójogot kaptak.

Megfogalmazódott az a vélemény, hogy változás szükséges a középiskolák tantervében: hazafias nevelés, zenei műveltség, gyorsírás, közgazdaságtan. Ezeket kell oktatni. Ráadásul nincs szükség ilyen sok tanult emberre, a „szellemi proletárokra”. Meg kell állítani az egyetemre és a középiskolákba tóduló áradatot.

Mindeközben küldöttség járt Somogyi polgármesternél, panaszt tettek amiatt, hogy a tanyasi iskolákban tarthatatlan állapotok uralkodnak. Hetente csak két nap folyik oktatás, a fölszerelés hiányos, a meglévő eszközök az udvaron hevernek. Dr. Aigner főispánnál is jártak ez ügyben. Mind a polgármester, mind a főispán megígérte, hogy segítenek. Azt tervezik, hogy télire összevonják az iskolákat és az óvodákat, mert nincsen tűzifa, nem tudnak fűteni. Ez nem csak a tanyasi iskolákban, óvodákban várható, de a városban is. – így hangzott az ígéret.

Örömteli események is zajlottak az oktatásban. A Toldi utcában szőnyegszövő iskola nyílt, ahol művészi szőnyegeket alkotnak az ott tanuló lányok. Ennek nem csak kulturális értéke van, hanem munkalehetőséget is biztosít a tanulóknak.

A külpolitikában nem volt nyugalom. Magyarország nyíltan hangoztatta, hogy nem nyugszik bele a trianoni döntésbe, ezért a környező országok, Csehszlovákia és Jugoszlávia szövetséget kötött Magyarország ellenében. Eszerint Csehszlovákia addig nem veszi föl Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot, ameddig Magyarország „megszállt területekről” beszél, miközben gazdaságilag szívesen együttműködne velünk. Azt kérték, hogy a két ország bánjon azonos módon a nemzetiségekkel. Közben a ruténok és tótok (szlovákok) követelték Csehszlovákiában, hogy használhassák az anyanyelvüket. Teleki miniszterelnök határozottan a békeszerződés ratifikálása mellett érvelt, mert ennek az ellentéte súlyos következményekkel járna az országra. A környező országok elözönlenék hazánkat. Más politikai erők éppen ennek az ellenkezője mellett foglaltak állást. Végül a ratifikálás megtörtént, de az ország vezetői azt hangsúlyozták, hogy szörnyű nyomás alatt tették. A nagykövetek tanácsa deklarálta, hogy az Antant megvédi az elszakított területek magyarjainak a jogait. A francia sajtóban megfogalmazódtak olyan vélemények, hogy a békeszerződés nem oldotta meg a problémákat, mert a német veszélyt nem szüntette meg, Közép-Európát viszont szétzúzta. Renner osztrák külügyi államtitkár is jó kapcsolatokat ápolt volna velünk, ennek az volt a föltétele, hogy Magyarország ismerje el az osztrák köztársaságot. Apponyi és Andrássy Franciaországban a békeszerződés módosításáról tárgyalt. Azt mondták, hogy közelednek az Antanthoz, de nem akarják föladni a korábbi német kötődést sem. Apponyi azzal érvelt a módosítás mellett, hogy ez a biztosítéka annak, hogy Magyarország ne hajoljon a bolsevizmus felé.

Voltak azért olyan emberek is, akik a nehézségek ellenére kutattak, kísérleteztek. Babnigg Béla főgimnáziumi tanár megalkotta a telefon-üzenetrögzítő elődjét: egy diktafont összekötött egy telefonnal. Rohonyi Gyula keze alól a hangos film új megoldása került ki. A filmen egy hangcsíkon rögzítette a hangot. Vladiszávlyev Vladimir egy hatvanezer volt feszültséget előállító transzformátort fejlesztett ki.

Kőnig Péter karmester, zenetanár azt szorgalmazta, hogy a városnak legyen önálló szimfonikus zenekara. Fichtner Sándor zeneszerző pártolta a törekvést. Közben a színház válságban volt. Palágyi színigazgató a városhoz fordult segítségért, mert a színház gazdasági nehézségekkel küzdött. A színészek alacsony gázsija miatt nem tudta emelni az előadások színvonalát.

Nehéz a háború után talpra állni. A népkonyhákon rengeteg volt a sorban álló. A vagonlakó menekültek nagy része is a népkonyha vendége volt. A karácsonyi vásáron sok volt a nézelődő, de kevés a vásárló. Az árvaellátás terhe a város vállát nyomta. Az ínség éreztette a hatását a város működésén is. A szénhiány miatt korlátozták az utcai világítás hosszát, csökkentették az éttermek nyitva tartását, a bábaképezdében nem tudtak operálni a hiányzó világítás miatt. Az iparosok nem jutottak nyersanyaghoz, mert hiány volt az egész országban, így a nehezen elkészített áruk drágábbak lettek.

A nyomor elől a szegediek Amerikába próbáltak vándorolni, de Amerika még mindig ellenségnek tekintette Magyarországot, így nehézségekbe ütközött a bevándorlás.

Szegednek komoly nehézséget, anyagi veszteségeket okozott, hogy Újszegedet még mindig a szerbek tartották megszállva. A járványkórházat lebontották, a magyar külügyminiszter táviratban tiltakozott emiatt Szerbiánál.

1921. tavaszán mintha megmozdult volna a gazdaság, és ez Szegednek is jót tett. Föllendülőben volt az idegenforgalom, amely hatással volt a Kass szálló forgalmára. Az ipari termékekre is nagyobb lett a kereslet. A háború alatt elmaradt útjavításokra is sort kerítettek. Megindult a teher- és személyszállítás a Tiszán a Szeged–Csongrád–Szolnok útvonalon.

1921. március 31-én IV. Károly váratlanul megjelent Magyarországon, ami erősen fölbolygatta a kedélyeket. A parlamentben deklarációt fogadtak el arról, hogy 1918. november 13.-án megszűnt a királyság, az ország kormányzója Horthy Miklós. Nem hagyjuk, hogy a törvényes rendet bármi megzavarja. Teleki azt mondta, hogy a kormány még nem alakította ki a véleményét a történtekről, mások azt hangoztatták, hogy az ország joga, hogy megválassza magának az államformát. Ezt a jogát Ausztria is elismerte. Az államformáról viszont különböző vélemények forogtak közszájon. Voltak királypártiak, köztársaságpártiak. Horthy egy amerikai lapnak azt nyilatkozta, hogy azért nem lehet Magyarország köztársaság, mert az ország az egyszemélyi vezetést igényli. Ide nem való a demokrácia. A király Magyarországra toppanása nem maradt visszhangtalan a nemzetközi sajtóban se. Párizsban elítélték az akciót, Svájcban figyelmeztették Károlyt, hogy csak ideiglenes az ottani tartózkodás engedélye, de a végén menedékjogot kapott tőlük. Ausztria a békeszerződés megerősítését és Nyugat-Magyarország[5] Ausztriához csatolását kérte, valamint azt, hogy a magyar hadsereg létszámát írásban rögzítsék a békeszerződésben foglaltaknak megfelelően. Teleki lemondott a miniszterelnökségről a Károly király bejövetelével kapcsolatos felemás viselkedése miatt. 1921. április 14-én átadta a tisztségét Bethlen Istvánnak.

Egy angol lap arról írt, hogy igazságtalannak tartja a trianoni döntést.

A menekültek egyre komolyabb anyagi nehézséget okoztak, nem tudtak állást vállalni a hiányzó ismereteik miatt. A város fölkészítő tanfolyamokat indított nekik, de nem mutattak túl nagy érdeklődést irántuk. Többen szívesen haza mentek volna, de útiköltségre se volt pénzük.

A franciák ratifikálták a békeszerződést, így a szerbek kezdték elhagyni a megszállt területeket. Pécset, Baranya megyét, Baját kiürítették, de Újszeged fölszabadítása még szóba se került.

Trachoma pusztított a tanyákon, a szülők titkolták a gyerekek megbetegedését, nem gyógyíttatták őket, így a fertőzés nagyon gyorsan terjedt. A kormány a munkáskórházat Budapestre akarta költöztetni, ez ellen Aigner főispán erősen tiltakozott, mert Szegedről nem tudtak volna a munkások a fővárosba utazni kezeltetni magukat.

A magas adók miatt nem tudott fejlődni az ipar, egyre-másra adták vissza az iparengedélyeket a cégek. Különösen a kis települések sínylették meg a helyzetet, de Szegedet is érintette a válság. Közben, hogy valami jó is történjen, a postát 10 milliárdért rekonstruálták, automata telefonközpontot szereltek föl. Ez viszont növelte a tarifát.

1921. tavaszán a kulturális élet is csak nehezen tért vissza a háború előtti kerékvágásba. A Somogyi-könyvtárban szüneteltették a kölcsönzést, mert az olvasók nem vitték vissza a könyveket, de ha mégis, akkor megrongálták őket. Természetesen ezen a helyzeten segíteni kellett, hiszen egy nyilvános könyvtár nem működhet kölcsönzés nélkül, kellett valamilyen megoldást találni. Közben az állomány bővítéséről tárgyalt a könyvtár a főfelügyelőséggel. Az állami támogatásból komoly gyarapításra nem lehetett számítani, mert az nagyon szűkös volt, 9 500 korona, miközben egy művészi könyv 1000-1500 korona. A város mecénásai azonban a zsebükbe nyúltak. A műbarátok egyesülete jelentős összeggel járult hozzá a könyvtár állományának gyarapításához. Közéjük tartozott Szász Ernő gyárigazgató, Scheinberger Antal bőrgyáros.

A világháborút lezáró béke döntésével Európa még mindig nem békélt meg. Hol itt, hol ott bukkantak föl elégedetlenségek. Francia lapvélemények szerint a kelet-európai országok, így Magyarország is lehetetlen helyzetbe került. Bár felelős a háború kirobbantásáért, lehetetlenné tenni mégse kéne. Ez volt a lap véleménye. Amerika nem ratifikálta a trianoni szerződést, mert igazságtalannak tartotta. Ausztria Magyarország nyugati határán vitatta néhány település Magyarországhoz tartozását. Mások szerint el kell fogadni a döntést, de biztosítani kell a monarchiából alakult új országok közötti gazdasági kapcsolatot.

1921. szeptemberében meg akarták kezdeni a tanítást az egyetemen. Végleges a döntés: a kolozsvári egyetem akkor is Szegeden marad, ha Kolozsvár újra Magyarországhoz fog tartozni. A város 6 millió, az állam 24 millió koronát ajánlott föl az átalakítási munkákra. Természetesen nem kevés fejtörést okozott az elhelyezés, középületeket kellett átalakítani, mert az egyetemnek szüksége volt a helyre. Lakást is kellett biztosítani az ide érkező tanárok számára. A kultuszminiszter rendeletben szabályozta, hogy az egyetemi építkezéseknél a szegedi iparosok kapják meg a munkák nagy részét. Ez a kérdés az építkezés teljes időszakában sok vitát eredményezett.

A szegedi piarista gimnázium 200 éves fönnállását ünnepelte. A jubileumra a kultuszminiszter is Szegedre érkezett. Biedl Samu, a zsidó hitközség elnöke azt emelte ki, hogy a gimnázium felekezetre való tekintet nélkül fogadta be a diákokat.

245 ipartestület bevonásával megalakult Szegeden az országos iparnyugdíj-intézet.

A rendőrség razziákat rendezett a strandon, mert botrányosnak tartotta az öltözködést és a fürdőzés módját. Nem tűntek erkölcsösnek a fürdőruhák, és az, hogy nők és férfiak együtt fürödjenek.

A háborúból hazatért katonatisztek munka nélkül ődöngtek. A körletparancsnokság a Kereskedelmi és Iparkamara segítségét kérte a leszerelt tisztek számára, akiknek civilben különböző szakmájuk volt.

Több, mint egy évvel a békekötés után még mindig nem voltak nyugodtak a határ menti területek. Újszegedet és az alatta lévő háromszöget a szerbek tartották megszállva óriási károkat okozva a garázdálkodásukkal, Nyugat-Magyarországra bevonultak az osztrákok, de a saját sajtójukban nagy volt a bizonytalanság ezzel kapcsolatban. Az Antant nem támogatta a terület osztrák megszállását, Ausztria a Kisantantban bízott.[6] Románia szívesen vette volna Magyarország részvételét a szövetségben, de mivel mi ragaszkodtunk a revanshoz, így erre nem volt esély. Miközben a Kisantant katonailag gyűrűbe foglalta Magyarországot, gazdaságilag csapdába vonta saját magát, mert Magyarország hiányzott a körzet működéséből.

Katasztrofális volt a helyzet a városi gyerekkórházban. A pénzhiány miatt a 30 ágyas kórházba csak 15-20 beteget tudtak fölvenni, mert nem volt ágynemű, nem tudtak mosatni. Kötszert amerikai segélyből vásároltak. Egyetlen ápolónő dolgozott, akinek szégyenteljesen alacsony volt a bére, csak a hivatástudata tartotta a munkahelyén. Az oldhatta volna meg a nyomorúságos helyzetet, ha a klinikához csatolják a gyerekkórházat.

A pénztelenség a kultúrában is áldozatokat követelt. A belügyminiszter takarékossági okokból a Széchenyi mozi kivételével bezáratta a mozikat. A Széchenyi is csak november 1-ig kapott haladékot. A Belvárosi mozi volt az egyetlen működő filmszínház. Az intézkedés megfosztotta a mozikban játszó zenészeket a jövedelmüktől, a rendőrség és a tűzoltóság elesett az ügyeleti pénztől. A bezárási rendelet megjelenése előtt szerződést kötöttek Bartókkal és Dohnányival egy-egy hangversenyre, ezeket át kellett helyezni a Tisza szállóba. A Szegedi Polgári Dalárda viszont 50 éves lett, amelyre nagy ünnepséget rendeztek. Irodalmi estek is voltak: Tömörkény István halálának 4. évfordulójáról és Dosztojevszkij születésének 100. évfordulójáról emlékeztek meg. Ez utóbbin Juhász Gyula mondott beszédet.

1921. nyarán Szovjet-Oroszországban éhínség tombolt, a lakosság kelet felé menekült. Gorkijt külföldre küldték, hogy szerezzen élelmiszert. Magyarország élelmiszerrel és gyógyszerrel segített, de azt kérte, hogy bánjanak jól a hadifoglyainkkal. Trockij terve az volt, hogy ha segélyként nem érkezik élelem, akkor fegyverrel szerez. Közben kolerajárvány tizedelte az ott élőket a polgárháború sújtotta országban.

Hollandia szegény sorsú gyerekeket üdültetett korábban, de a holland konzul az itteni látogatása során döbbenten látta, hogy milyen körülmények között élnek főleg a tanyasi gyerekek, és ezt a jómódúak mennyire közömbösen nézik. Ennek a tapasztalatnak a birtokában úgy döntött, hogy Hollandia nem segít a továbbiakban. A magyar hatóságok természetesen visszautasították ezeket a vádakat.

Az országos lakásépítési akció keretében Szeged kétszáz lakás építésére kapott lehetőséget. Az ígéret szerint az állam és a város egyenlő arányban járul hozzá az építkezéshez. A fönntartás a városra hárul, 25 évig az államé a bérleti díj, utána a városra száll a tulajdonjog. Az ígéretet azonban az állam nem tartotta be, így ez az akció kudarcba fulladt.

Az állam 1921. szeptemberében forgalmi adót vezetett be, amelyet a kereskedők néhány napon belül elkezdtek hamisítani, a vevőkkel a többszörösét fizettették meg.

1921. októberében IV. Károly ismét megkísérelte visszaszerezni a magyar trónt. Erre Andrássy Gyula és Rakovszky István biztatta. Törökbálintnál fegyveres harc alakult ki, amelyet a magyar hadsereg visszavert. Nem kis nemzetközi visszhangot váltott ki a király kísérlete. Az ő visszahívása miatt a magyar állam több embert letartóztatott, a királyt elfogták, először Tatán, majd Tihanyban tartották fogva. Időközben kiderült, hogy Windischgraetz herceg készítette elő a puccsot. Közben Nyugat-Magyarországon nyugtalan volt a nép, nem akartak Ausztriához tartozni.

A Tanácsköztársaság bukása után megalakult az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME), amely célul tűzte ki, hogy a magyarokat megvédi a zsidókkal szemben. 1920-ban Teleki Pál miniszterelnöksége alatt betiltották, de azért nem szűnt meg a működése. 1921. őszén megrendezték az Ébredő Magyarok Napját, amelynek keretében Prohászka Ottokár misét celebrált, megemlékeztek a nyugat-magyarországi harcokban hősi halált haltakról. Az egyik fölszólaló arról beszélt, hogy a trianoni döntés és a Népszövetség a zsidók műve volt, a zsidóság életveszélybe sodorta az országot. „Szemet szemért, fogat fogért!” Fölszólították az egyetemistákat, hogy lépjenek föl a zsidóság ellen.

A trianoni döntés a régiek helyére új problémákat hozott a fölszínre: a határon kívülre került magyaroknak nyelvi és beilleszkedési problémáik voltak.

Válságos helyzetben voltak a középiskolák és a diákok. Részben kevesebb volt a diák, mert a Bánátból és a Bácskából nem jöhettek, hiszen az külfölddé vált, viszont az egyetem és a menekültek elfoglalták az iskolaépületeket. 1922. hideg telén a tanyasi iskolákat bezárták, mert nem volt mivel fűteni, de a városban se volt jobb a helyzet. A januári influenzajárvány miatti szünet után dermesztő hideg fogadta a diákokat, mert nem volt mivel fölfűteni a lehűlt falakat.

Az egyetemisták, akik az előző évben még Kolozsvárra jártak, siratták a régi várost. Szegeden anyagi nehézségeik voltak. Az erdélyieket segítették a szüleik, de a pénz átváltása nehézségekbe ütközött. A különböző helyekről származók nem keveredtek egymással, a lányok elkülönültek a fiúktól.

Nem csak az egyetemisták voltak szegények, a lakosság többi része is. Több, mint ezer ember étkezett a város által fönntartott szegénykonyhán. Mezítláb készült a télre az iskolások 30 %-a, amerikai segélyből érkezett ruhákból varrtak holmit nekik. Aigner főispán társadalmi gyűjtést kezdeményezett a fölruházásukra.

Voltak olyan területek a városban, ahol a lakók nem vették igénybe a szemétszállítást, hanem kiszórták a szemetet az utcára. Nem történt ez másképp a szennyvízzel sem. A rendőrség fölszólította a várost, hogy intézkedjen a renitensekkel szemben.

December 6-án, Horthy Miklós névnapján ünnepelt az ország, ünnepelt a város is. Ünnepi misét celebráltak, ami haladó hagyománnyá vált.

A nyugat-magyarországi helyzet rendezése keretében Sopronban és a környező nyolc faluban népszavazást rendeztek arról, hogy Magyarországhoz vagy Ausztriához akar-e tartozni a lakosság. Az eredmény szerint a nagy többség Magyarországot választotta. Ezzel elrendeződött Nyugat-Magyarország sorsa, a még kérdéses települések is Magyarország részei maradtak.

A Szerbiából menekülő magyarok általában iratok nélkül érkeztek. Azt állították, hogy a szerbek elkobozták tőlük azokat. A magyar hatóságok az igazolványok nélkül érkezőket kitoloncolták, de amíg a kitoloncolási ügyüket intézték, addig fogdába zárták őket. Ez napokig is eltarthatott. Mivel nem volt munka, nem volt lehetséges a számukra a betelepülés. Erdélyből jöttek a legtöbben. Csak azok kaptak letelepedési engedélyt, akik igazolták, hogy van itt lakásuk és állásuk, vagy akiknek a családfőjük már itt volt.

Hosszú idő után végre megjelent egy Juhász Gyula-vers az újságban, a Glória. A kultúrára azonban az embereknek nem jutott pénzük, idejük, energiájuk. Kevés könyvet vásároltak. A könyvtárban a nők több könyvet kölcsönöztek, elsősorban Jókait és Kurtz-Mahlert, az egyetemisták Adyt és Szabó Dezsőt.

Herczegh Ferenc nemzetietlennek nevezte Adyt. Ezt az újság kritikusa fölháborodottan utasította vissza, hiszen éppen Ady az, aki aggódik a nemzet sorsáért, Herczegh Ferenc pedig elegánsan és finomkodva ír a Gyurkovics lányokról és a Kék rókáról.

Jászai Mari pályafutásának 50. évfordulóját Szegeden is megünnepelték. A szegénység ellenére a hangversenyélet is éledezett, a színház bemutatta a Lear királyt. Táncolni azonban nem volt könnyű, mert a divatos táncokat, mint például a shymmit, a tangót, a foxtrottot betiltották, mert bizonyos mozdulatait ízléstelennek találta a hatóság. Igaz, nem Szegeden, hanem Pécsen.

Móra Ferenc szellemes írást közölt a lapban egy szoborkritikáról. A kritikus számon kérte, hogy a szobor nem ábrázolja szépnek Lipót császárt, holott ez a rangjának kijárt volna.

Wimmer Fülöp városatya azt javasolta, hogy a város az adóssága csökkentése érdekében adja el a Tápé környéki földeket. A testület nem fogadta el a javaslatot, azzal érveltek ellene, hogy a pillanatnyi megoldás kedvéért nem szabad föláldozni a város vagyonát, amely jövedelmet jelent.

20 milliós állami kölcsönt kapott Szeged a Fogadalmi templom építésére. Közben megérkezett a templom három harangja. Glattfelder püspök szerint a szeretet hangjait fogják zengeni a harangok.

A lakásínség enyhítésére 160 kislakás épült, ebből 68 Újszegeden. Újra fölbukkant a vízhiány. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a csöpögő csapok okozzák a vízhiányt. A tulajdonosok kötelességévé tették a javításukat.

Az alacsony munkabérek miatt az egész országban sztrájkra készültek a munkások, városi tisztviselők. Nem volt kivétel ez alól Szeged sem. Az orvosok is elégedetlenkedtek, különösen a biztosítási pénztáraknál dolgozók. Az állam a forgalmi adót 6 %-ra akarta emelni. A válságos gazdasági helyzet okát a valutaválságban látták.

A mai Burgenland területén 1921. október 4. és november 5. között Héjjas Iván és Prónay Pál fegyveres harccal létre hozta a Lajta bánságot, amelyet se az Antant, se Magyarország nem ismert el. A magyar állam leverte Héjjasék megmozdulását, Héjjas Ivánt le is tartóztatták. Az ébredő magyaroknak ez jó alkalom volt újabb vaskos antiszemita megnyilvánulásokra.

50 éves lett a Szegedi Dalárda, amelyet szép hangversennyel szándékoztak megünnepelni: Dohnányi-, Fichtner-, Weiner-, König-darabokat énekeltek. A 39 éves Somogyi Könyvtár vendégkönyvébe tekintett bele a Délmagyar újságírója. Büszkén olvasta, hogy a megnyitón Ferenc József írt méltatást, de nem hiányozott Jókai, Mikszáth, Delibes, Massenet elismerése sem.

Juhász Gyula kritizálta a színház műsorpolitikáját. Hiányolta a veretes magyar darabokat, föltette a kérdést, hogy miért olyan sok az olcsó „operettli”, miközben egyesek nem győznek a nemzeti érzésekre hivatkozni. Azt üdvözölte, hogy végre színpadra került Az ember tragédiája. A Horváth Mihály utcában ünnepélyesen megnyitották a Vígszínpadot, a mai Kisszínházat.

Ausztriában még a magyarországinál is nagyobb volt a nyomor, az infláció 350 %-ra rúgott. Nálunk a hadirokkantak trafikengedélyt kaptak, de nem-igen tudtak megélni a trafikok forgalmából. 1922-ben még mindig sok volt a vagonlakó, a MÁV-nak pedig hiányoztak ezek a vagonok, ezért nem tudták miben szállítani a gabonát. Természetesen addig nem költöztették ki a vagonlakókat, ameddig nem tudtak számukra lakást biztosítani. A város ipara viszont fejlődött, sőt többletet termelt, ezért exportált. A főbb iparágak a fa, textil, vegyi áruk, kerámia, nyomda.

1922. nyár elején megnyitották a partfürdőt. Az előző évben Újszeged még szerb megszállás alatt volt, tehát csak a szegedi Tisza-parton lehetett strandolni. Éppen ezért nagy örömmel fogadta a szegedi nép az új lehetőséget. Új sporteszközöket szereltek föl, állandó fúvószenekar szórakoztatta a pihenő közönséget. Az erkölcsökre nagyon vigyáztak: a férfiak „teljes fürdőöltözékben” (vajon ez mit jelentett?), a hölgyek ízléses ruhákban élvezhették a hullámokat. A rendőrség erre nagyon figyelt.

Tápét minden évben fenyegette a vadvizekből[7] keletkező ár. A kormány végre ígéretet tett arra, hogy levezető csatornát épít az ár megakadályozására.

Dorozsma és Szeged között villamosvasutat terveztek, de olyan mértékben emelkedtek az árak, hogy ez a nagyon hasznos terv nem valósulhatott meg.

A szegedi egyetem Attila nevű diákszervezete levelet kapott a Turul Szövetségtől[8], amelyben figyelmeztették őket, hogy az egyetem nem tartja be a numerus clausust, ugyanis a megszállt területekről[9] fölveszik a zsidó hallgatókat. Az egyik tanár azt válaszolta, hogy a törvényt betartják, de a külföldi hallgatókat akkor is fölveszik, ha zsidók.

Klebelsberg Kuno kultuszminiszter nem nyilatkozott a numerus clausus ellen. Az ÉME szerint ki kell terjeszteni a numerus clausust az élet minden területére.

Új szokást vezettek be a piarista gimnáziumban, szülő értekezletet tartottak, ahol beszámoltak a diákok előmeneteléről, a szülők megismerkedhettek a tanárokkal. Igen hasznos újításnak tűnt ez akkor.

Az elemi iskolák helyzete nem sokat javult a háború befejezése óta. Alacsony volt az oktatás színvonala, a gimnáziumba került diákoknak be kellett pótolniuk az elemi iskolai anyagot.

A minisztérium szerint 1922-ben nem volt szükség Szegeden állami és városi fiúkereskedelmi iskolára, mert a háború után Szeged kereskedelmi jelentősége csökkent, ezért a városi kereskedelmit megszüntették. Ez súlyos állásvesztést okozott volna a tanároknak. Úgy oldották meg a problémájukat, hogy áthelyezték őket a lánykereskedelmibe a fiúosztályukkal együtt.

Nehezen haladt a kislakások építése az egész országban, de Szegeden különösen, mert a város szűkkeblű volt. A lakáshivatali dolgozók munkája csökkent, mert sokan beletörődtek a helyzetükbe, és nem fordultak a problémájukkal a lakáshivatalhoz. A megépült kislakásokkal viszont elégedetlenek voltak a beköltözők, mert nem volt vízvezeték, a közkútra kellett járni vízért, ami messzi volt.

A Fogadalmi templom megsérült a háború alatt, a városnak pedig nem volt pénze a javításra és a további építésre. Az a javaslat született, hogy a város 1000 leggazdagabb embere adja össze a szükséges pénzt. Ha ez nem sikerül, akkor alakítsanak részvénytársaságot, és az folytassa a munkát. Így állami támogatást is kapna az építkezés. A vallásalap végül 20 millió koronával segítette meg a munkát. További ötlet született, hogy a városi közlegelők bérbe adásával lehet forrást teremteni. Ezt a tervet végre is hajtották. A piarista gimnázium gyűjtést rendezett a templom építésének elősegítésére. Külön gyűjtöttek a tanárok, és külön a diákok.

A jobb oldali Gömbös Gyula és környezete azt követelte, hogy tiltsák be a forradalmi sajtót, rendszabályozzák meg a tőzsdét, sőt, egy rövid időre tiltsák is be. Ez talán segítene a gazdasági helyzeten – vélte. Bethlen viszont liberális irányba kormányozta volna az országot, ebben azonban Gömbös gátolta. Bethlen Horthytól remélt segítséget, de csalódnia kellett.

Rupert Dezső[10] azzal vádolta a kormányt, hogy alibi kormányzást folytat, nagy a korrupció, súlyos összefonódások vannak a gazdasági és politikai pozíciók között. Ez gátolta a fejlődést, rontotta a külpolitikai és külgazdasági kapcsolatainkat. A miniszterelnök válasza erre az volt, hogy nem a kormányzás rossz, nem a zsidók okozzák a nehézségeket, hanem a megcsonkított ország, és hogy bántanak minket. A szocialisták élesen bírálták a kormánypárti képviselőket, akik a parlamentben meg sem jelentek, az új igazságügy-miniszter nem is ott mondta el a kinevezési beszédét. A kormány abszolutizmus alapján uralkodik – mondták. Működött a cenzúra, pedig korábban törvény szüntette meg. A fajvédők szerint az országot meg kell tisztítani a külföldiektől. Hiányolták a bírói függetlenséget. Éles antiszemita megnyilvánulások voltak hallhatók a bírói és ügyészi egyesület tagjaitól.

A vállalatok dolgozói, továbbá a háztartási alkalmazottak, házmesterek, viceházmesterek számára kötelezővé tették az egészségügyi biztosítást. Az ügyek intézése az Országos Munkásbiztosító Intézet (OMI) feladata lett. Önkormányzatként működtek. Az állami felügyeletet a népjóléti minisztérium gyakorolta.

A kultuszminisztérium államtitkára arról tárgyalt a polgármesterrel, hogy az állam átvenné a közkórházakat az országban, mert a városok nem tudják őket működtetni. Azt nem lehet tudni, hogy miért a kultuszminisztérium volt a döntéshozó ebben a kérdésben. A polgármester két föltételt szabott ehhez. Az egyik, hogy megmarad a kórház közkórház jellege, mert különben a városi szegények nem kapnak ellátást, a másik, hogy a kórház alkalmazottait tovább foglalkoztatják. Az elsőre az államtitkár határozott igent mondott, a másodikra nem. Az egyetem Szegedre költözése óta folyt szintén a tárgyalás a város és az egyetem között a közkórház átvételéről. A városnak ott is ezek voltak a föltételei. Döntés nem született.

Szegeden a húszas évek elején még mindig nem volt járványkórház, pedig nagy szükség volt rá. Az Újszegeden lévő szerény intézményt átadták az egyetemnek, de nem épült helyette új.

1923-ban Juhász Gyula 40 éves lett és 25 éves a költői pályafutása. Ennek a megünneplésére Babits Mihály Tanner Ilonkával és Kosztolányi Dezsővel Szegedre érkezett. Móra Ferenc nyitotta meg a jubileumi megemlékezést, valamint sok méltató újságcikk is megjelent. Babits a Belvárosi moziban rendezett ünnepségen a barátságukról is beszélt.

A Somogyi-könyvtár megnyitásának 40. évfordulóján Móra Ferenc méltatta Somogyi Károly nagylelkűségét, aki adományával sokat tett Szeged kultúrájának érdekében. Ünnepi megemlékezésében szomorúan említette, hogy mind a múzeum, mind a könyvtár nagyon szegény, és miután se az állam, se a város nem ad megfelelő mennyiségű pénzt a fönntartásához, csak Somogyi Károly lelkéhez folyamodhat segítségért. A társadalomnak kell megmenteni mind a két intézményt. Back Bernát, Szalay József és Tonelli Sándor azzal a kéréssel fordult a város tehetős polgáraihoz, hogy minél többen lépjenek be a Szegedi Múzeumbarátok Egyesületébe, támogassák a kultúrát, mert a város és az állam nem tudja egyedül eltartani az intézményeket. A kultuszminisztérium államtitkára levélben köszönte meg a nagylelkű adományokat. Ez elsősorban az iparosoknak és kereskedőknek szólt, mert ők voltak azok, akik mélyen a zsebükbe nyúltak.

Megjelent egy könyv Rudolf trónörökös és Moriz Szeps újságíró levelezéséről. A levelekből kiderül, hogy Rudolf mennyire nem értett egyet apja politikájával. Ő liberális ország-berendezkedésre készült. Az általa elképzelt monarchia lényegében a perszonálunióra szorítkozott. Pártolta II. József elveit.

Egyre súlyosabbá vált az antiszemitizmus az egyetemeken, különösen a fővárosban. A bajtársi szövetségek verekedést szítottak, volt, ahol bottal vertek lányokat, fiúkat. Szegeden nem ilyen volt a hangulat, a piaristáknál sok volt a zsidó diák. Ők márványtáblát avattak a háborúban hősi halált halt hét diák emlékére, a hét közül négy zsidó diák volt.

A belvíz miatt Alsóvároson omladoztak a házak, nem csak a vályogból épültek, hanem a téglaházak is. Aztán amikor a belvíz levonult, portengerben úsztak az utcák, mert nem voltak kikövezve. A városrész legforgalmasabb utcája a Szabadsajtó utca, de onnan is hiányzott a kövezet.

A város korábban négy részből állt: Palánk, Fölsőváros, Alsóváros és Rókus. A négy városrész lakói különbözőek voltak. A Palánkban görögök, németek, szerbek laktak, iparral és kereskedelemmel foglalkoztak. Fölsővároson magyarok laktak, hajósok, halászok voltak, igényesen öltözködtek, de a szerszámaikkal nem sokat törődtek. Alsóvároson éltek a parasztok, akik kopottan jártak, de a szerszámaikra sok figyelmet fordítottak. Rókus a jövevények lakhelye volt, ők a különböző háborúk elől menekültek ide. A török hódoltság után ez a terület kiürült, mások költöztek be. A „nagyvíz” után a város szerkezete átalakult, és nagyon sokan települtek a városba, hiszen föl kellett építeni mindazt, amit a Tisza elpusztított. Nagyon sokan jöttek a Bánátból.

Döntés született arról, hogy a Népszövetség jóvá hagyásával 250 millió aranykorona kölcsönt vesz föl az ország. Ennek fejében át kell alakítanunk a gazdasági struktúrát. 2 és fél év alatt kell rendbe tenni a gazdaságot. A kölcsön visszafizetésének a forrása a cukor, só, dohány jövedéki adója. Jegybankot kell létre hozni. A tőzsde vezérigazgatója sokat várt a kölcsöntől. A nemzetközi gazdaságnak is érdeke volt a magyar gazdaság rendbe tétele.

Pezsdült a kulturális élet Szegeden: Móricz Zsigmond itt vendégeskedett, találkozott Móra Ferenccel és Juhász Gyulával. Bartók itt hangversenyezett. Az újság cikke nem csak a zongoraművészt, de a komponistát is méltatta.

Szeged már nem volt iskolaváros. Nem volt olyan élénk szeptemberben, mint korábban. Kevesebb diák iratkozott be az egyetemre, mint az előző évben, a Szegedi Állami Főgimnáziumban is kevesebben tanultak, mert a délvidéki sváb diákok nem ide jártak.

1922-23-ban még nem találták meg az egyetemi a campus helyét. Szóba került Újszeged, de ezt a tervet elvetették, mondván nem szabad a város tüdejét föláldozni. Újszegeden egyébként is hiányosak a közművek, a szolgáltatásuk nélkül pedig nem tudnak működni. A főispán elérte Klebelsberg Kunónál, hogy a következő évben lényegesen nagyobb összeggel szerepeljen a költségvetésben az egyetem.

A külpolitikában nagy nyugtalanság mutatkozott. Az 1922. októberében hatalomra jutott Mussolini előbb diktátorként mutatkozott be, majd kis idő múlva lemondott erről a szerepről, és egyszerű miniszterelnökként kívánta folytatni a politizálást. Legalábbis így hangzott a deklaráció. 1923-ban Hitler puccsot szervezett, amely sörpuccsként vonult be a történelembe, mert a Bürgerbräu Kellerben gyűltek össze a hívei. Hitler katonai egyenruhában jelent meg, kijelentette, hogy a kormányt megdöntötték. Ez egy kicsit elhamarkodott kijelentésnek bizonyult, a puccsot ugyanis a hatalom leverte, Hitler börtönbe került, de a kedélyek nem nyugodtak meg. Az egyetemisták tüntetése miatt bezárták az egyetemet. Berlinben a nyomdászok sztrájkoltak.

Nagyon megcsappant a városban az építkezés. Lényegében csak a tanyákon építkeztek. A bankhitel nagyon drága volt, ezért nem volt érdemes fölvenni. Az építőmunkások a nyomorúság miatt elmentek az országból, így, ha majd meglódulnak a munkák, nem lesz, aki elvégezze. Sztrájkokat indítottak, amelyekben azért többnyire megegyeztek a munkaadókkal.

Wimmer Fülöp munkásságának 40. évfordulójához ért, amelyet a város szívélyesen megünnepelt. Bakay Nándor kötélgyárát ő növelte naggyá, és hozta létre a Szegedi Kenderfonógyárat. Nemzetközileg is elismert szakember volt és nagy mecénása a kultúrának.

1924. januárjában a Szeged cikkei a szegénységről, a rossz gazdasági struktúráról, a magas inflációról, bankcsődökről szóltak. Szóba került a négy napos munkahét, ami óriási keresetcsökkenést jelentett volna. Erre nem került sor.

Juhász Gyula Ady halálának ötödik évfordulóján hosszú cikkben méltatta a nagy költőt. A Makói Reggeli Újság április 1-én beolvadt a Szegedbe. Ez magasabb oldalszámot jelentett, több kulturális és egyéb hírt ígért a szerkesztőség, a valóságban azonban csak több hirdetést olvashatott az olvasó. Anyagilag bizonyára előnyös volt.

Lenin meghalt, nagy kérdés volt az utódlás. Sztálint nem tartották valószínűnek a grúz származása miatt – gondolták ezt akkor.

Klebelsberg oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy emelni kell az oktatás színvonalát, ehhez nívósabb tankönyvek kellenek, a tanároknak magasabb fizetés. Ezt mind a középfokú, mind a fölsőoktatásra vonatkoztatta. Olyan bért kell fizetni a tanároknak, hogy módjuk legyen könyveket vásárolni, folyóiratokat előfizetni, konferenciákra járni.

Az egyetem rektora elmondta, hogy jól érzik magukat Szegeden. Ő maga úgy érzi, mintha mindig itt lett volna. A klinikák fejlődnek, egyre több a beteg, a diákok szorgalmasak, nincsenek kilengések. Csak a klinikai építkezések nem haladtak a szükséges tempóban. Klebelsberg sürgette, de a kormány ezt nem akceptálta. A tanárok lakhatását is meg kellett oldani, és ő is a magasabb fizetéseket hiányolta. Közben megnyílt az egyetem könyvtárának nyilvános olvasóterme. Újonnan összeállított állománya volt a könyvtárnak, mert az eredetit Kolozsváron kellett hagyni. Az MTA, a Pázmány Péter Tudomány Egyetem és más tudományos intézmények adták össze a könyveket, folyóiratokat.

A város fejlődése ellentmondásos volt. Egy-egy cég meglódult, ilyen volt például Robitsek Rezső cipőgyára, amely olcsón jó minőségű cipőket gyártott és árult. Rövid idő alatt a fővárosban is hírnévre tett szert. Más területeken viszont nagyon gyönge volt a fejlődés. A kontár iparűzők súlyos szankciókat kaptak. A háborúban megfogyatkozott a lakosság, a háború után pedig nem születtek gyerekek, a megszületettek pedig nagyon rossz körülmények között éltek.

A Kultúrpalotában Móra Ferenc tematikus kiállításokat rendezett. Minden egyes kiállítás valamilyen téma köré szerveződött. Ilyen volt például az, amelyben Kant műveit mutatták be, majd a különböző békekötésekkel kapcsolatos dokumentumok következtek, de volt színházi kiállítás is. Vasárnaponként Móra Ferenc vezette az érdeklődőket a múzeumi sétákon. Az volt a cél, hogy életre keltsék a múzeum gyűjteményét, hogy érdekesek legyenek a kiállítások, ne valami holt anyag heverjen ott, amely után nincs, aki érdeklődjön. Érdeklődtek is az emberek, a vasárnapi sétákon megtelt és megélénkült a múzeum. És nem csak értelmiségiek és iparosok, de még fejkendős parasztasszonyok is voltak ott. Némelyik sétát meg kellett ismételni a nagy érdeklődés miatt.

A szűkös anyagi lehetőségek miatt a könyvtárnak nem volt pénze az állomány gyarapítására. Hogy mégis lehessen olvasni, a város mecénásai úgy döntöttek, hogy a saját pénzükből fizetnek elő a könyvtár számára 30 folyóiratot. Amikor ennek híre ment, kinyíltak a pénztárcák, és kilencven értékes folyóirat előfizetéséről döntöttek.

József Attilát nyolc hónapi fogházra és 200 ezer korona bírságra ítélték, mert a Lázadó Krisztus című versét istenkáromlónak találta a hatalom. Vámbéry Rusztem[11] védte a perben. A költő azzal védekezett a bíróság előtt, hogy a lázadó embert személyesíti meg Krisztus személyében, valójában önmagát érti rajta. A bíróságot nem hatotta meg a 19 éves József Attila védekezése és Vámbéry Rusztem érvelése sem. Az ügyvéd azonban nem hagyta annyiban a dolgot, a másodfokú bíróság 1 hónapra mérsékelte a büntetést, harmadfokon a Kúria fölmentette a költőt.

Meghalt Bródy Sándor. Juhász Gyula megrendült hangú nekrológban méltatta az írót, költőt, az élet szerelmesét. A korábban meglőtt szíve soha nem gyógyult meg igazán, az öngyilkossági kísérlet nem múlt el nyomtalanul. A nem is olyan régen oly nagyon ünnepelt író élete utolsó éveiben elhagyatottan élt. Az újság külön is közölt nekrológot.

Klebelsberg Kuno fölhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad hagyni a szegény, de tehetséges gyerekeket elveszni csak azért, mert szegény helyre születtek. Ez országosan pusztába kiáltott szó maradt, de Szegeden fölfigyeltek rá, és megalakították az Országos Magyar Mesterképzési Egyletet. A befizetett tagdíjakból fedezték a tehetségek képzését.

A kultuszminiszter új oktatási törvénye szerint három féle középiskolát készültek bevezetni: gimnázium, reálgimnázium és reáliskola. A gimnázium marad az, amely korábban is volt, a reálgimnáziumban a természettudományi tárgyak, a latin és a német nyelv mellett más nyelvek is teret kapnak. A reáliskolában nem tanítanak latint. A piarista gimnázium a 200 éves hagyományaira hivatkozva kezdeményezte, hogy maradjon gimnázium. A város ezzel egyetértve terjesztette a javaslatot a kultuszminiszter elé. Nem minden ellenérzés nélkül fogadta a lakosság az új oktatási törvényt, a reáliskolát a közvélemény nem-igen tudta értelmezni. Íróasztal mellett született bürokratikus rendelkezésnek találták.

A tanonciskolákban, amelyekben igen jó volt a fölszerelés, jók voltak az oktatási körülmények, a probléma az volt, hogy az iparosok nem engedték el a diákokat az iskolába. Így természetesen nem tudtak jó tanulmányi eredményt elérni. Az Ipartestület kétnapos kiállítást rendezett a tanoncok és segédek munkáiból, amelyre a belügyi államtitkár is ellátogatott. Sok értékes díjat osztottak ki a tanulók között. Az Iparkamara fölszólította a várost, hogy létesítsen az iparostanoncok számára kollégiumot, mert a szűkös viszonyok miatt az iparosok nem tudják elszállásolni őket, így a vidéki tanoncok elmaradoznak. A város állami támogatást kért a kollégiumhoz.

A tanítói szervezetek azt kérték a minisztertől, hogy magasabb fizetéssel ismerjék el a munkájukat. A további kérésük az volt, hogy a tanítói képzést emeljék egyetemi szintre.[12]

1924 olimpiai év volt, az újság örömmel számolt be a magyar sikerekről.

36 fővárosi és 40 szegedi gyereket nyaraltattak szegedi munkáscsaládok a Partfürdőn. Olyan gyerekekre esett a választás, akiknek a szülei ezt nem tudták finanszírozni. A Gyermekbarát Egyesület volt a szervező és részben finanszírozó. A pesti gyerekeknek a munkáscsaládok biztosították a szállást, az étkezés költségein az egyesület és a családok osztoztak. A várostól kértek új játékokat a Partfürdőre, de ez valami félreértés miatt elmaradt.

A város egyébként is elég furcsán viselkedett a Partfürdővel kapcsolatban. Amikor 1912-ben megnyílt itt a strand, a város ingyen bocsátotta rendelkezésre a területet. 12 év elteltével parthasználati díjat követelt a strandot üzemeltető vállalattól. Ez nem volt elfogadható.

A Makkoserdő helyén 10 évvel korábban nagyon alacsony bérleti díjjal a városi tisztviselők bérleményben kaptak 100-200 négyszögöles kerteket. Tekintettel arra, hogy a viszonyok megváltoztak, ezeket a bérleményeket föl kellett számolni, és az erdőt vissza kellett telepíteni, mert az erdő fölfogja a port és árvízvédelmi szerepe is volt.

1924. augusztus 30-án ünnepélyes keretek között tették föl a keresztet a Fogadalmi templom kupolájára. Emlékokmányt is helyeztek el a kupolában, amelyben rögzítették a dátumot, a templom építésének okát, a fogadalmat és az építés addigi történetét.

Szeged kereskedelmi és ipari pozícióját nagyon megváltoztatta a békeszerződés. Komolyan romlott a helyzet a Délvidékkel való kapcsolattartásban. Románia és Jugoszlávia nem Szeged felé irányította a gazdasági kapcsolatait. Ezért a Szegedi Kereskedelmi és Ipar Kamara levélben kért segítséget a külügyminisztériumtól. A levelet elküldték Románia és Jugoszlávia illetékeseinek is.

A kultúra valahogy csak átlépte a gazdasági nehézségeket. Az újság kölcsönkönyvtárat és jegyirodát nyitott. A könyvtárban az újság előfizetői kedvezményes árat élveztek, a jegyirodában színház- korcsolyapálya- és egyéb jegyeket árultak. A színvonalas operaelőadások nem nélkülözhették a városi szimfonikus zenekart, amely az Országos Zeneszövetség tagjaként működhetett volna. König Péter nagyon pártolta az elképzelést. A magyar művészeknek külföldön is jelentős sikereik voltak, Bartók Béla és Geier Stefi 1926-ban Amerikában hangversenyezett, de komoly sikereket aratott Dohnányi, Rubinstein Erna, Székely Zoltán is.

Egyetemi tanárok, írók, művészek tartottak előadásokat a szegedi munkásoknak. Fölelevenítették azt a gyakorlatot, amelyet a szakszervezetek folytattak a munkásművelődésért. Fővárosi előadók is bekapcsolódtak a munkába.

Az iparosok országszerte nagyon elégedetlenek voltak a kormány működésével. Szegedi kezdeményezésre a munkások nem támogatták a kormányt, kivonultak a kormánypártból, és nem fogadtak el semmilyen megbízást a Bethlen-kormánytól. A kormány létszáma pedig egyre dagadt, egyre csak szaporodott az államtitkárok száma.

A szakszervezeti tanácsnak sikerült elérnie a miniszternél, hogy májusig ne lehessen kilakoltatni a lakásukból azokat az embereket, akiknek bármilyen tartozásuk volt.

A Fogadalmi templom építése miatt a Demeter-templomot le kellett bontani. Ekkor derült ki, hogy a négyszögletű torony egy tatárjárás korabeli nyolcszögletű tornyot rejtett. Elkészült a Fogadalmi templom kereszthajója, ezt ünnepi szentmisével avatták föl.

Megoldandó kérdés volt az, hogy a városi kórházat átadják-e az egyetemnek vagy maradjon a város kezelésében. Pro és kontra hangzottak el érvek. A polgármester, dr. Somogyi Szilveszter az átadás pártján volt, mert az egyetem keretei között magasabb lenne a gyógyítás színvonala, és a városgazdálkodás szempontjából is így lenne megfelelő. Voltak ellenkező érvek is, így például a miniszteré, aki döntött is a kérdésben, tehát a kórház maradt a város tulajdonában. Dr. Boross József sajnálatos halálos repülőszerencsétlensége miatt megüresedett a kórházigazgatói állás, így a polgármester kiírta a városnál maradt kórház igazgatói pozíciójára a pályázatot. A népjóléti miniszter 340 millió koronát adott a kórház restaurálására.

1925. május 17-én adott hírt az újság arról, hogy a lap visszakapta a régi nevét, újra Délmagyarország címen jelent meg. Nehéz heteket élt meg Szeged városa, mert először a napilap kolportázsjogát vonták meg[13], majd hat hétre betiltották a liberális újságot. Egy liberális város liberális napilap nélkül, ez bizony nem volt könnyű helyzet. Parlamenti képviselők segítettek abban, hogy az április 4-én betiltott Szeged május 17-én a régi/új címen jelenhessen meg. A szerkesztőség köszönetet is mondott többek között Pakots Józsefnek, Peidl Gyulának, Raport Dezsőnek és Rassay Károlynak[14]. Neves újságírók érkeztek a régi/új laphoz, így Krúdy Gyula is. Természetesen nem hiányzott Móra Ferenc, Juhász Gyula sem. Juhász Gyula aktuális verssel kedveskedett Krúdynak.

Juhász Gyula A pikáns Gárdonyi címmel írt cikket. Az író halála után került elő egy fiatalkori színdarab, amelynek a címe Szentjánosbogárkák. A két főszereplő Ádám és Éva, akik éppen csak hordanak valami öltözéket, de hogy a szemérmen csorba ne essék, Ádám monoklit visel. Finoman élcelődik a költő, hogy lám-lám, fiatal korában ilyen pikáns dolgokat is tudott írni a komoly regényíró.

A numerus clausus egyre nagyobb viharokat kavart, már nem csak Magyarországon, hanem külföldön is. A Népszövetségben is foglalkoztak vele. A katolikus egyház semmilyen közösséget nem vállalt az elfogadhatatlan nézetekkel – ezt jelentette ki a hercegprímás. A kormány azonban nem kívánta visszavonni a törvényt, az enyhítés került szóba. Viszont a külföldön szerzett diplomák nosztrifikálását fontosnak tartotta, az egyetemek azonban nem-igen tettek ennek eleget. Vámbéry Rusztem meglehetősen pontos elemzést adott a numerus claususról. Eszerint nem csak a zsidóságot fosztja meg a tanulás szabadságától és általában a szabadságtól, hanem az egész magyarságot. A háború elvesztését a zsidók nyakába varrni súlyos tévedés. Az üres magyarkodás, a sújtásos atilla nem oldja meg a kérdést. A szellemi fejlődés segít csak az országon.

Ugyanakkor egy budapesti egyetemi tanár kifogásolta, hogy Szegeden és Pécsen nem tartják be a törvényt, túl liberálisan kezelik. Ezért utasították a két egyetemet a törvényes eljárásra. Somogyi Szilveszter ellenérzését fejezte ki a rendre utasítással kapcsolatban. Ezzel szemben Klebelsberg nagy beszédben védte meg, szociális törvénynek nevezte.

Az ötödik évét kezdte meg az egyetem. Az eredmények igen jók voltak. A szegény sorsú diákokat a város és a lakosság is segítette.

Nagyon nagy volt a tanárhiány a polgári iskolában. 23-24 órájuk volt egy héten, ami hallatlanul megterhelő. Csak magasabb fizetéssel lehet vonzóvá tenni a fiatalok előtt a pályát.

Móricz Zsigmond Szegedre látogatott, ahol találkozott Somogyi Szilveszter polgármesterrel. Elmondta, hogy milyen nagyra becsüli Móra Ferencet, aki nem csak remek író, Mikszáth és Tömörkény méltó utóda, hanem sikeres ásatásokat is folytat.

1925. decemberében meghalt Cserzy Mihály, aki eredetileg borbélymester volt, később író, újságíró lett belőle. Tagja volt a Dugonics Társaságnak, Mikszáth, Gárdonyi baráti köréhez tartozott, írt a Pesti Naplóba, a Pesti Hírlapba, az Új Időkbe.[15]

1925. december 23-án jelent meg az első cikk a frankhamisításról, amely szerint Gömbös Gyula titkára Hágában hamis frankkal fizetett. Gömbös tagadta, hogy tudott a hamis pénzről. A titkár lakásán házkutatást tartottak, de semmit se találtak. Egy ismert arisztokrata neve merült föl az üggyel kapcsolatban, de a rendőrség a nevet titokban tartotta. Egyelőre egy egyetemi magántanárt tartottak a bankógyár vezetőjének.

1926. január 1-én számolt be a Délmagyar arról, hogy Windischgraetz herceg komornyikja Budapesten akart hamis ezer frankossal vásárolni. Valójában ez a hír indította el azt az ügyet, amely frankhamisítási ügyként vonult be a nemzetközi életbe. Rövid nyomozás után napvilágra került, hogy a magyar fölső vezetők érintettek voltak az ügyben. Windischgraetz Lajos a frank árfolyamát akarta megingatni, így állva bosszút a trianoni békeszerződésért a franciákon. Ha politikailag nem lehetett bosszút állni, akkor a francia gazdaságot akarták megroppantani. A hamis bankókat az Állami Térképészeti Intézetben nyomtatták, amelynek a vezetője Teleki Pál volt. Neki tehát tudnia kellett, hogy mi történik ott. Vázsonyi Vilmos a parlamentben tartott beszédében állította, hogy már 1923-ban készültek hamis bankók az intézetben. 1924-ben egy orosz nő jelentette a hamis pénz előállítását. Zadravecz püspök, az antiszemita főpap is kivette a részét a munkálatokból. A bíróság őt nem találta bűnösnek, de a Vatikánból feddést kapott, és lemondott a püspöki rangjáról. Miközben az ügy egyre nagyobb nemzetközi hullámokat vetett, Magyarországon a kormány igyekezett eljelentékteleníteni a dolgot. Miután a vádlottak hazafias cselekedetnek állították be azt, amit tettek, az ítéletek jelentéktelenek voltak. Bethlen úgy döntött, hogy a bírósági eljárás lezárulta után lemond a miniszterelnökségről, de Horthy ismét őt bízta meg a feladattal. Magyarország hitele hatalmasat zuhant a nemzetközi közélet előtt. A Népszövetség elé javaslatot terjesztettek, hogy a pénzhamisítást nagyon szigorúan bírálják el.

Klebelsberg Szegedre látogatott, ahol foglalkozott az egyetemi klinikák elhelyezésével. Letette a voksát a Templomtér mellett. Az egyetemi építkezéssel kapcsolatban elismerte a város áldozatkészségét. Azt mondta, hogy nagy igazságtalanság, hogy Szeged nem kapta meg hamarabb az egyetemet.

Eldőlt, hogy az egyetem a Palánk helyén, a Templom téren[16] épül. Ehhez a Palánkot le kellett bontani, az ott lévő házakat ki kellett sajátítani. Természetesen elindult a háztulajdonosok nyerészkedése, minél magasabb összeget akartak elérni a házuk kisajátításáért. Egy cikkben Magyar László búcsúzott a házaktól. Juhász Gyula mint a Palánk lakója szintén szomorú volt. Az Ipar utca 13-ban lakott. Az édesanyja emlékezett a költő kisfiú korára, amikor a fia inkább az íróasztalnál ült, míg a társai a Templom téren nyargalásztak. Azt is emlegette, hogy Petőfi Sándor fia, Zoltán kosztos diákként lakott náluk még a nagyszülőknél. A piaristákhoz járt, de egyszer csak bejelentette, hogy színésznek áll. Később azt hallották, hogy nagyon rosszul megy a sora.

Jól működtek a védőnők. Olyan rendszert dolgoztak ki, amely egyedül álló volt Európában. Az anyákat már a terhességük idején gondozták, majd a gyerek megszületése után 24 órán belül fölkeresték, tanácsokkal látták el őket.

Bicsérdy Béla, az abban az időben neves életreformer, a vegetáriánus táplálkozás hirdetője előadást tartott Szegeden. Voltak lelkes követői, ők voltak a bicsérdysták. Egy darabig Kosztolányi Dezső, Bartók Béla, Babits Mihály is hitt a tanaiban. Még orvos is akadt a hívei között. Mások viszont sarlatánnak tartották.

1926-ban a numerus clausus komoly bel- és külpolitikai kérdéssé vált. A Népszövetség salzburgi konferenciáján azt mondták, hogy emberi jogokba ütközik, és a Népszövetségnek kell föllépnie ellene. A belpolitikában nem volt egyértelmű az állásfoglalás, Szegeden is minden fakultáson alkalmazták, Klebelsberg viszont úgy rendelkezett, hogy a kikeresztelkedett zsidókra nem vonatkozik a törvény. Ezt az egyházak úgy értékelték, hogy hitelhagyásra késztetik a zsidókat. Bethlen azt mondta, hogy „mi mindannyian magyarok vagyunk, bármilyen felekezethez tartozunk.”

Fölújították a közkórházat, rá se lehetett ismerni. Ajtó-, ablakcsere, vízvezeték minden szobában, csempézett fürdőszobák, központi fűtés. Házitelefon segítette a személyzet munkáját. Az ápolási részleg teljesen elvált az adminisztrációtól, jól szervezetten folyt a munka, a sürgős ellátást igénylőket a földszinten kezelték. Karácsonykor ünnepséget rendeztek a betegek számára, ahol részt vett Glattfelder Gyula püspök és Aigner Károly főispán is.

A fogorvosok szegedi kongresszusa az iskolafogászat megszervezését várta el az államtól.

1926. októberében lerakták az egyetem alapkövét. Az eseményen Klebelsberg is jelen volt. „Legyen ez a hajlék a magyar tudomány örök dísze és büszkesége!” – mondta. Az iparosok nagy örömére szegedi cégek kapták meg a sebészeti klinika összes kivitelezési munkáját.

Móra Ferenc páratlan sikereket ért el ebben az időben az ásatásaiban. Többek között Nagy Konstantin fiának az érmeit találta a Kundombon, Nagyszéksóson népvándorlás kori ékszereket, bronzkori temetőt a pitvarosi határban. A bőrklinika alapozásakor 3. századból való emlékek, többek között Hadrianus császár bronz érméje került elő. Móra Ferenc arról panaszkodott, hogy a kubikusok nem a múzeumnak jelentik be, ha valamilyen leletre bukkannak, hanem elkezdenek kereskedni a talált holmival.

1926. novemberében teljesen új köntösben jelent meg a Délmagyar. Új technikát, a gépi szedést alkalmazták.

A város fejlődése nem volt egyenletes. A Felső-Tiszaparton megindult a villamos, Dorozsma utcai világítást kapott. Voltak azonban hiányosságok is. Még mindig nagyon sok volt a nedves, egészségtelen lakás. A főispán is interveniált a városnál a külvárosok fejlesztése érdekében. Az Iskola és az Oroszlán utca kereskedői normál kövezetet kértek a várostól.

1927. húsvétján a Csillagbörtönben a rabok passiójátékot mutattak be. A rabok örültek, mert a fölkészülés és az előadás színt vitt a bezárt életükbe.

Tömörkény István halálának 10. évfordulóján a színházban megemlékezést tartottak, Juhász Gyula méltatta az írót. A lakóházán emléktáblát helyeztek el, ahol szintén Juhász Gyula volt a szónok.

Klebelsberg szegedi látogatásán azt mondta, hogy a kulturális eseményeket szét kell osztani az országban, nem jó, ha Budapesten koncentrálódik minden. Olaszországot hozta föl példának, ahol ez megtörténik. Arról is beszélt, hogy nem látja jó megoldásnak a numerus clausust, de az idő nem teszi lehetővé a változtatást. Pedig az ország nagyon megsínyli a zsidók kirekesztését. A kulturális élet színvonala egyre süllyed, nem jó megoldás, hogy pusztán azért szorítanak ki művészeket, mert zsidók. Kéthly Anna az oktatás, a tankönyvek színvonalát kritizálta, és követelte a numerus clausus eltörlését, de azt is tudni lehetett, hogy 1927-ben a törvényváltoztatást már biztosan nem viszik a parlament elé.

A szegedi munkásbiztosító pénztárától elbocsátották a tapasztalt, jó orvosokat pusztán azért, mert zsidók. A legszélesebb tiltakozás követte ezt az intézkedést. Az orvosszövetség, a munkaadók, a munkavállalók, a kisiparosok, mind-mind szót emeltek az ellen, hogy tapasztalatlan fiatal orvosokkal helyettesítették a régi orvosokat. Mindenki tarthatatlannak tartotta ezt az intézkedést.

Klebelsberg a tanyai iskolák hiányát pótolandó 2-3 új iskola és 33 új tanterem építésében állapodott meg a várossal úgy, hogy egy részét a város, egy részét az állam finanszírozza.

A lakáskérdés változatlanul megoldatlan probléma volt, az egészségtelen lakások száma nem csökkent, a város erre nem fordított kellő figyelmet. A külvárosokban magánerőből építkeztek az emberek, de a szegénységük miatt szűk és egészségtelen házakat húztak föl, tehát az új lakások is rossz minőségűek lettek. A munkások kérése úgy szólt, hogy a Palánk bontásából fölhasználható anyagokból építsen a város kétszobás lakásokat. A polgármester ígéretet tett, hogy több figyelmet fognak fordítani erre a kérdésre.

1927. január 1-én bevezették a pengőt. 1 pengő 12 500 koronával volt egyenértékű. A Délmagyarország hétköznap 16 fillér, ünnepnap 24 fillér lett.

Fölépült a tanyai kisvasút. A Rudolf téren[17] volt az egyik végállomása, Pusztamérgesen a másik, a hossza 70 km volt. A tanyai embereket szállította be az árujukkal együtt Szegedre. Nagyon nagy volt az érdeklődés, az indítás napján 466 utas volt, a Rudolf tér megtelt az érdeklődőkkel. Hosszú huzavona előzte meg az építkezést. A polgármester azt javasolta, hogy a Tisza Lajos körútról telepítsék a piacot a Rudolf térre, ha már az árusok úgyis ott vannak. Komoly vita követte az ötletet, a Tisza Lajos körúti árusoknak nem tetszett a javaslat, végül a polgármester visszavonta. 9 000 pengő volt a kisvasút 15 napi bevétele, de ez nem fedezte a kiadásokat. A személyforgalom jelentősebb volt, mint az áruszállítás.

Ballagi Aladár történész a Somogyi-könyvtárban kutatott. Nagyon elégedett volt a könyvtár állományával és a kiszolgálással. Többre tartotta ezt, mint az Egyetemi Könyvtárat Budapesten.

A felsőközponti tanítók kezdeményezésére a tanyai lakosság részére hangversenyt rendeztek, ahol komoly érdeklődés mutatkozott a zongora- és hegedűdarabok és a versek iránt.

A szegedi iparosság mélyen föl volt háborodva amiatt, hogy a klinikai építkezésnél a pesti munkásokat részesítették előnyben, pedig a szegediek se dolgoznak rosszabbul, mint a pestiek, viszont olcsóbban vállalták volna el a munkákat. Ez a vita az egyetem és a Fogadalmi templom építésénél folyamatosan jelen volt. Az ipartestület a kormánynál tiltakozott. Közben az építőmunkások sztrájkba léptek, 15%-os béremelést követeltek. Miskolcon, Pesten is sztrájkoltak.

Romániában nagy gyermekparalízis-járvány volt, amely áthúzódott Magyarországra is, Debrecenben és Szegeden is volt egy-két megbetegedés. Ez még nem jelentett járványt, de minden előfordulást jelenteni kellett.

Más gyermekbetegségek is sújtották a lakosságot, ilyen volt a diftéria, amely sok esetben halált okozott, a túlélők számára pedig maradandó károsodással járhatott. Ezen a helyzeten segített a kutatás eredményeként megszületett diftéria elleni védőoltás. A skarlát és a kanyaró még rémként lebegett a szülők feje fölött, mert ezek ellen még nem létezett vakcina.

Juhász Gyula a Munkásotthonban megemlékezést tartott Ady születésének 50. évfordulóján. A Petőfi Társaság lapjában szeretett volna a költő egy Adyt méltató cikket elhelyezni, a kérést azonban a lap elutasította, mert politikai tartalmat tulajdonított neki. Adyt a vezető politikai és kulturális körök nem tartották igaz magyarnak. Juhász Gyula azzal érvelt, hogy korábban Madáchért is meg kellett küzdeni, de a 20-as években őt már nagy nemzeti drámaírónak tartotta a közvélemény. Adyval sem volt ez másképp. A szegedi egyetem azonban helyt adott az emlékezésnek. Buday György[18] nyitotta meg, és Juhász Gyula mondta a záró beszédet. Örömmel nyugtázta, hogy az ifjúság szereti Adyt.

Hatvany Lajost 7 év fogházra, 500 000 pengőre ítélte a bíróság 5 rendbeli nemzetgyalázás miatt. Az ő érdekében emelték föl szavukat a német kultúra jeles képviselői, Gerhart Hauptmann, Einstein, Thomas Mann, Hofmannsthal, Stefan Zweig. A levélben azt írták, hogy méltatlan dolog valakit elítélni azért, mert nem ért egyet a kormány politikájával. Hauptmann magán táviratot is küldött az írónak, amelyben reményét fejezi ki, hogy az ügy kedvező véget ér. A végső ítélet másfél évi börtön, 5 évi hivatalvesztés és 150 000 pengő kártérítés.

Móra Ferenc előadást tartott a Magyar Cobden Szövetségben[19] arról, hogy a magyar parasztok és munkások tudatlanok, a négy elemi elvégzése után senki sem törődik velük. A múzeum az ott rejtőző tárgyi és szellemi kincsek közzé tételével segíthet ezen az állapoton. Szemben a többi vidéki múzeummal, vasárnaponként Szegeden elárasztották a múzeumot a parasztok, munkások, ideszoktak, élvezték a kiállításokat, előadásokat. Karácsonykor követelte a nép a nyitva tartást. Móra beszélt a tankönyvekről is. Azt hangsúlyozta, hogy nagyon szép tankönyveket kell a gyerekek kezébe adni, mert akkor lesz kedvük tanulni.

Az írót szülővárosa, Kiskunfélegyháza díszpolgárává avatta, amelyet tanácsi határozatban üdvözölt Szeged polgármestere. Móra Erdélyben, Pozsonyban, a pesti egyetemen nagy sikerű előadásokat tartott.

Mindeközben kitört a tankönyvbotrány. Olyan tankönyvet tettek kötelezővé, amely nem az oktatást segítette, hanem a tanítók házának jövedelmét növelte. A tankönyv rossz minőségű volt. Az a javaslat született, hogy országosan egységes tankönyveket rendeljenek el.

Az Újszegedi Népkör Újszeged fejlesztéséért emelt szót. Vízvezetéket, villamost követeltek, és fölhívták a figyelmet arra, hogy Szegedet sokkal intenzívebben fejlesztik, mint Újszegedet. A Tisza innenső oldalán se volt mindenhol jobb a helyzet. Somogyi telepen még utcai világítás se volt, hiányzott a csatorna, az orvos. A lakók a saját pénzükből szándékoztak petróleumlámpákat fölszerelni az utcákon, pedig csak 2 kilométerre voltak a várostól. A lakók a Délmagyarhoz fordultak segítségért az újszegediekkel együtt.

1927. októberében a föld mélyéből 58 fokos víz tört elő a MÁV-palota előtt. Pávay-Vajna Ferenc még 1925-kezdett forró víz után kutatni. Az eredmény 1927-ben érkezett meg. Akkor mélykútnak nevezték azt, amelyet ma Anna kútként ismerünk. A forrás a nevét a gyógyvizet palackozó vállalkozó, Patzauer Dezső 1938-ban született lányáról kapta. Egy ideig ezzel a vízzel fűtötték a MÁV-palotát, amely így Magyarország első geotermikus energiával fűtött épülete lett. Az Anna fürdő most is innen kapja a vizet. Óriási tervek születtek a hévíz föltörésével, fürdőről, szanatóriumról ábrándoztak az emberek. Meg még földgázról. Adódtak nehézségek is, mert nem állt rendelkezésre megfelelő fúrócső. Némi huzavona után le is állt a fúrás. A további munkákat a következő évre halasztották, de még ebben az évben gyógyvíznek nyilvánították.

Borzalmas, megdöbbentő adatokat közölt a lap a magyar Alföld szaharai állapotairól. Nem voltak utak, pedig a tanyasiak évek óta fizették az útadót, de abból a pénzből még nem épült út. A közegészségi állapotok siralmasak voltak, nem voltak szülésznők, orvosok. A lakosság 50 %-a analfabéta, az iskolák rossz állapotban voltak, a rossz utakon a gyerekek alig tudták megközelíteni őket.

Nem lehetett büszke a város a lakásviszonyokra sem. Még mindig a nyomorúságos, nedves házakban váltak tüdőbeteggé a gyerekek, fölnőttek. Somogyi telepről is írt ismét az újság. Számon kérte a várostól, hogy az itt élő emberek miért csak a választások idején fontosak, az miért nem fontos, hogy itt is legyen víz, közvilágítás.

Nem oldódott meg a vízhiány se az évek során. Budapesten, Debrecenben, a német városokban lényegesen kevesebb volt az egy főre jutó vízfogyasztás, mint Szegeden, aminek az volt az oka, hogy csöpögtek a csapok, másrészt locsolásra használták a drága ivóvizet. A közgyűlés foglalkozott is vele, az a döntés született, hogy házanként vízórákat szerelnek föl. Később viszont úgy döntöttek, hogy 3 emeletesnél magasabb házat nem lehetett építeni, mert a víztorony magasabbra nem vitte föl a vizet. Újabb artézi kút fúrása nem oldotta volna meg a kérdést, mert akkor a meglévő kutak vízhozama csökkent volna. Ha a Tisza vizét vezették volna a hálózatba, akkor a folyó szennyezett vizét tisztítani kellett volna, ami nagyon drága. Magasabb víztoronyra lett volna szükség. Közben a népjóléti miniszter leiratban utasította a várost, hogy a szennyezett Tisza vizét sürgősen tisztítani kell, mert közegészségi veszélyt jelent.

Szeged kapta a megbízást, hogy Délkelet-Magyarországon lássa le a mentőszolgálatot. 4 mentőautóval négy medikus végezte a felelős szakmai munkát.

A Vénusz cipőgyár öt munkását letartóztatták, mert tájékoztatták az újonnan munkára jelentkező embereket a bérmozgalomról, 24 órára fogva is tartották őket.

Back Bernát a parlament fölsőházában beszélt az átgondolatlan külkereskedelmi döntésekről, a magyar gazdaságra gyakorolt hatásukról. Hiányolta az átgondolt gazdaságpolitikát. A reálbérek 1928-ban még mindig nem érték el a háború előttit. Elmondta, hogy a munkásokat érdekeltté kell tenni a színvonalas munkában. Ezt a munkások és a munkaadók közötti megfelelő kapcsolattal lehet elősegíteni. A kisiparosok szövetkezetbe tömörítve termelékenyebbek lennének, a fogyasztási szövetkezetek a fogyasztást olcsóbbá tennék.

A 25 éves szegedi zsinagógában jubileumi emlékülést tartottak, amelyen a város valamennyi elöljárója részt vett.

A Délmagyar az előfizetőinek kedvezményes nyaralási utalványokat juttatott, amelyekkel Abbáziába, Lovranba, Portorozba utazhattak.

Sok ellentmondás volt a belpolitikában. A békerevízió kérdése időről időre fölmerült. Lord Rothermere brit sajtómágnás fölvetette a trianoni határok revíziójának kérdését, amelyet Magyarországon egyes körökben nagy lelkesedéssel fogadtak, a kormány tagjai viszont nem foglaltak egyértelműen állást. Chamberlain ugyanakkor határozottan elutasította a kérdést. Rothermere később kifogásolta Magyarország görcsös ragaszkodását a feudalisztikus berendezkedéshez. Úgy vélte, hogy amíg az ország nem hajlandó demokratizálódni, addig remény sincs arra, hogy a nyugati hatalmak engedményeket tegyenek a békeszerződéssel kapcsolatban. Ugyanezt mondta Vámbéry Rusztem szociológus, kriminalista is. Addig, amíg nem térünk át a gazdaságos termelésre, ameddig nem a gazdaság határozza meg a politikát, addig Magyarország nem tud fejlődni.

Habsburg Ottó 16 éves, az osztrák törvények szerint nagykorú lett, tehát királlyá volt választható. Ebből az alkalomból a fővárosban, a Gellért szállóban ünnepi vacsorát rendeztek, ahol Apponyi Albert a beszédében azt mondta, hogy „II. Ottó: Magyarország törvényes és örökös királya”. Ez a kijelentés ugyan törvényellenes volt, a kormány mégse tiltakozott ellene. Ez nem azt mutatja, hogy a feudalizmust gyökeresen meg akarták volna szüntetni.

A numerus clausus enyhítése miatt újra komoly zavargások, verekedések kezdődtek Pesten, Debrecenben, ahol be is zárták az egyetemet. Pécs se maradt ki. Szeged némi ellenállást mutatott, de végül itt is győzött az erőszak, ami miatt a polgármester elkeseredett. A rendőrség azonban helyre állította a rendet.

Móra Ferenc a szegedi Friss Újságnak írt levelében vetette föl, hogy ki kéne bővíteni a múzeumot, mert az ásatások leletei, a Somogyi-könyvtár és a sok festmény nem fér már el az épületben. A polgármester pártolta a gondolatot, csak nem találta hozzá a pénzt. A Délmagyar újságírója úgy gondolta, hogy az állam is támogatná a beruházást, a lakosság is hozzájárulna a költségekhez. A még mindig hiányzó összeget hosszú lejáratú hitellel lehetne megszerezni. Ezzel kibővíthető lenne az árvíz 50 éves évfordulójának megemlékezése és a Fogadalmi templom fölszentelése is.

Szent-Györgyi Albertet, a groningeni egyetem tanárát haza hívták, és őt nevezték ki az orvosvegytani tanszék élére.

Tonelli Sándort abból az alkalomból interjúvolta meg a Délmagyar, hogy 15. éve állt a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara élén. A munkáját szervezettség jellemezte, pedig az idők nem kedveztek ennek, hiszen ez idő alatt volt a világháború, két forradalom, a trianoni békeszerződés. Ezek alaposan megtépázták a gazdasági életet is. 1914-ben a Mannesmann nevű cég akart gyárat alapítani Szegeden, amely autókat és vasipari berendezéseket állított elő. Ez a gyár látta volna el Ausztriától Kelet felé a környéket. A háború kitört, ezek a tervek füstbe mentek. A trianoni béke következtében Szeged az ország határára került, távol minden nyersanyagforrástól. Ilyen beruházásokról nem is álmodhatott a város. Olyan gyárakat kellett ide telepíteni, amelyek a Szeged környéki mezőgazdasági terményeket dolgozták föl. Az volt a feladat, hogy a környéket a városhoz kapcsolják. A tanyai vasút és a buszforgalom ezt a célt szolgálta. A fejlődés érdekében meg kellett építeni az algyői közúti hidat, a bajai utat, hogy Szeged csatlakozhasson a Dunához. Ezek állami feladatok voltak, a kamarának ösztönözni kellett az államot. Tonelli jelentősnek tartotta, hogy nagyon jó információs hálózatot alakított ki a kamara.

A jubileum alkalmából előadást tartott a rádióban az új kezdeményezésről, a Magyar Hétről. Ez a kezdeményezés a külkereskedelmi mérleg passzivitásának a megszüntetését, a magyar termékek iránti kereslet növelését szorgalmazta. Szándéka szerint meg kellett győzni a vásárlókat, hogy a magyar termékek is vannak olyan jók, mint az importcikkek. Tonelli Sándor kirakatversenyt szervezett a szegedi karácsonyi vásárra. A kereskedők lelkesen tettek az ízléses kirakatokba szebbnél szebb árukat. A Magyar Hét elérte a célját. A kiállítást a cégek ünnepi fölvonulása koronázta meg.

Rádiókészüléket kaptak a tanyák, amelyeket az iskolákban helyeztek el. Klebelsberg Kuno adta át őket.

A TBC 1929. elején még mindig nagy probléma volt, különösen a gyerekek megbetegedése. Az egészséges lakásokon kívül a TBC-szanatórium lenne a segítség. 1929. február elején ünnepélyes keretek között átadták a gyerekklinikát, így lehetőség nyílt arra, hogy a gyerekkórházban helyezzék el a gyermektuberkulózis osztályt.

1929. augusztusában elkészült a női klinika, amely az ország legmodernebb kórháza lett. Minden ágynál fejhallgatós rádió, jó koszt, az operált betegek műtét után az őrzőbe kerültek. Az előadótermek nagyok korszerű berendezéssel.

Mi történt a kulturális életben? Juhász Gyula Baumgarten-díjat kapott. Móra Ferenc óriási eredményeket ért el a régészeti kutatásokban, amelyeket az Országos Régészeti Társaság elnöke is méltatott. 450 személyes internátust adtak át Újszegeden a polgári iskolai tanárképző hallgatói számára. 1929. áprilisában ismét Szegeden hangversenyezett Bartók Béla. Ebből az alkalomból a Délmagyar újságírója, Lengyel Vilma interjút készített vele. A beszélgetésben Bartók elfogadja azt a megállapítást, hogy a művei nehezen érthetők. (Voltak akkor. Ma már Bartók klasszikusnak számít.)

Szilveszterkor a város lakosságának képviselői fölköszöntötték Somogyi Szilveszter polgármestert a névnapján. Elsőnek stílusosan Szabó Sándor kéményseprő gratulált.

A parlamentben fölmerült az a gondolat, hogy a korrupciós ügyek bizottsági vitáiról a sajtót ki kéne zárni. A válasz erre az volt, hogy „a sajtót a bizottsági ülésekről kizárni annyit jelent, mint tág teret engedni a korrupciónak”.

1929. május 13-20. között rendezték meg az első Magyar Könyvhetet. Érdekes módon a május 13-i Délmagyar arról írt, hogy milyen jó lenne egy ilyen esemény, Szegedet föl is kérték a megrendezésére, de a könyvkereskedők húzódoztak tőle. A vezércikk ostorozta is ezért őket, hogy nem értenek a könyvekhez, a szakmához. Olyan sok fesztivált rendeznek, miért éppen a könyvek nem érdemlik meg ezt a megbecsülést. Végül csak volt itt is könyvfesztivál, de az emberek alig vásároltak, és nem is igazán értékes műveket. Általában kevés könyvet vettek Szegeden. Ennek az egyik oka az volt, hogy a fővárosi ügynökök elárasztották az embereket könyvekkel.

Országosan tejtízórai akció kezdődött a földművelésügyi és a népjóléti miniszter kezdeményezésére az elemi és középiskolákban. A szegény gyerekek, az összes diák 20%-a ingyen kapta a tejet.

Laiter Mór, egy volt szegedi polgár tízezer pengős alapítványt hozott létre. Egyik évben egy keresztény, a másik évben egy zsidó fölső ipariskolai diák részesülhetett az ösztöndíjban.

A „nagy víz” betörésének 50. évfordulóján megemlékezések sorát tartották. Az újság számos cikket, irodalmi művet közölt, a színházban díszelőadást tartottak. Lőw Immánuel lírai hangú emlékbeszédet mondott.

Móra Ferenc előadást tartott Miskolcon a múzeumi törvényről. Azt mondta, hogy nemzetközileg elismerten is jó a törvény, a baj az, hogy nem tartják be. A lehető legtöbb helyen propagálni kell, hogy a régiségek értékek. Szeged környékén, ahol nagyon sok lelet bukkant elő az építkezéseknél, az emberek nem jelentették be a múzeumban a talált tárgyakat. Móra Ferenc megbízást kapott a kultuszminisztertől, hogy fogalmazza meg azoknak a tábláknak a szövegét, amelyeket majd elhelyeznek a kulturális épületekben.

Magyarországon is megjelent a hangosfilm, de a mozitulajdonosok minden áron meg akarták akadályozni Szegeden a vetítésüket, hisz csak nagyon nagy költséggel lehetett átalakítani a mozikat. A tiltakozásuk nem járt sikerrel, győzött a hangosfilm.

A Fogadalmi templom építésénél újra fölmerült, hogy nem a szegedi munkások kapták meg a munkákat. 1929-ben a freskófestők is zúgolódtak amiatt, hogy pesti festőket bíztak meg a freskók megfestésével. Feork Ernő a saját munkájának túlszámlázásával is megpróbálkozott. Rerrich Béla elkészítette a Templomtér belső rendezésének tervét.

1929. november 6-án jelent meg az első hír a gazdasági világválságról. Természetesen akkor még senki sem tudta, hogy minek a kezdetéről van szó, csak arról írtak, hogy a chicagói City Bank összeomlott. Decemberben arról számolt be a lap, hogy nagy a bessz a New York-i értéktőzsdén.

Öt éves lett a múzeumbarátok akciója, amellyel ötven folyóiratot fizettek elő a könyvtár számára. Ezt ünnepséggel akarták megünnepelni, de Móra Ferenc azt mondta, hogy ne dínom-dánomra költsék a pénzt, hanem duplázzák meg az előfizetett folyóiratok számát, növeljék ötvenről százra.

A munkanélküliek számára szükségmunkát biztosított a város. Az első nap 650-en jelentkeztek, a következőn még 200 ember vette föl a munkát. Diplomások is voltak köztük. A város előleget fizetett nekik, hogy karácsonyra legyen valamennyi pénzük. 550 kislány és kisfiú kapott karácsonyra ruhát Aigner Károly főispán kezdeményezésére.

Elolvasva tíz év Délmagyar-cikkeit, megállapíthatjuk, hogy a világban számos jó dolog történt, s voltak rosszak is, ahogy ez általában lenni szokott. Meglepődünk azon, hogy oly sok hír ismerősnek tűnik? Olyan, mintha a maiakat olvasnánk? Vajon ment-e előbbre a világ attól, hogy oly sok tapasztalatot szereztünk az idők folyamán?

Megjelent a folyóirat 2018. szeptemberi, októberi,
novemberi és decemberi számaiban

Jegyzetek

[1] Wéber Kati: Ablak a városra, az országra, a világra In: Szeged 2016. április 6-13. o.

[2] 1920-tól a Közművelődési Tanács, 1921. április 16-ától haláláig az Országos Pénzügyi Tanács elnöke volt.

[3] Ennek okairól ld. az első jegyzetpontban hivatkozott cikket.

[4] Ebben az időben parlamenti képviselő.

[5] Sopron és 8 település

[6] Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia szövetsége a magyar revíziós törekvések és a Habsburg-restauráció ellen.

[7] Ma ezt belvíznek hívjuk.

[8] Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Nemzeti Szövetsége

[9] Értsd: a trianoni döntés értelmében elcsatolt területek

[10] Ellenzéki parlamenti képviselő

[11] Vámbéry Ármin fia

[12] A tanítókat abban az időben 5 éves középiskolában képezték.

[13] Ez az utcai terjesztésjogot jelenti.

[14] Országgyűlési képviselők

[15] Ma utca viseli Cserzy Mihály nevét.

[16] Ma Dóm tér.

[17] Ma Roosevelt tér.

[18] Jeles grafikus, fametsző, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja.

[19] A Magyar Cobden Szövetség célja az volt, hogy Richard Cobden nézeteit elterjesszék Magyarországon, azaz az áruk és gondolatok országok közötti szabad áramlását.