A. Gergely András: Találkozni a mindenséggel, egyetértően

Antropológiák térben és időben

Szeged volt egyetemi konferencia helyszíne, támasza és serkentő közege a 2016-ban az SZTE BTK-n megrendezett két napos, több szekciós, nemzetközi találkozónak, mely A találkozások antropológiája címen zajlott.

E képzet, hogy már a találkozásoknak is van antropológiája, talán sokaknak disszonánsan hangzik, s „magasról nézvést”, a tudományelméletek távolából persze kihívóan is hangzik. Ám ha azt nézzük immár közelebbről, mennyi irányba indult és hány ponton mutat kultúrák, népek, szemléletmódok, közeledések, megértések és reprezentációk iránti elköteleződést a kutatók roppant széles, de egyre gyarapodó köre, amely közeledni látszik az antropológiai horizonthoz, akkor már sokkal kevésbé meglepő mindez. Hitek és tudások, tudományok és képzetvilágok sajátlagos metszete, összegzési vagy komparatív lehetőségei persze számos szakmai konferenciát jellemeznek, s ezek között tűnik fel immár a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság /MAKAT/, mely épp a konferencia tanulmánykötetével indította kiadványainak egyre gyarapodó tematikus sorozatát. S bár a korábban kiadott kötetek ugyancsak mutatják a vallásantropológiai, kutatásmódszertani, iskolák és irányzatok sokasága közötti kapcsolódások, inspirációk, elköteleződések komplex rendszerét, de a lehetséges partnerségek körében a tematikus hívószavak köré kiépülő tudományos légkör kisugárzásait és hatását jól jelzi a tudás-találkozó ténye, mintegy száz fős előadói köre, végül a konferencia-kötet is. A találkozások antropológiája csábos cím, de kellőképpen parttalan is…, ennek légköre pedig hozzávetőlegesen belengi a kiadványt.[1] Tegyük hozzá: szerencsére.

E légköri áthatás a kétnapos konferencia szekcióiban tükröződött már a lehetséges találkozások elméleti, módszerbeli és tudásterületek közötti alapkérdésekben is, indokolt tehát a Szerkesztők sarkosnak tetsző sejtetése az Előszó 5. sorából: „A találkozás létrehozza és fenntartja a kultúrát. Nélküle nincs emberi civilizáció, nem alakulnak ki a társadalmak, közösségek, vagy családok. Találkozások nélkül gyakorlatilag nem lenne semmi, amit elemezhetnénk, és nem lenne senki, aki nem létező elemzéseinket számon kérné rajtunk…” (7. oldal). De éppen mert azt sem tudtuk, hogy a találkozásoknak is lehet antropológiája, a kötet ettől kezdve önmagában is izgalmassá válik…!

Csak röviden lehetséges lapozgatnom, de korrekt ismertető, sőt előszó és tartalomjegyzék is megtalálható a kiadványról a Társaság elektronikus oldalán,[2] úgyhogy ami itt a találkozási kapcsolatháló részévé válik, az sok esetben a hitek (Horváth Márk – Lovász Ádám, Csáji László Koppány, Abdessamad Belhaj, Anna Kérchy), a kultúratudomány (Chris Hann, Kathryn M. Hudson, Sz. Kristóf Ildikó, Baumann Tímea, Tamás Ildikó, Schiller Katalin, Lovas-Kiss Antal) vagy éppen a kortárs antropológiai perspektíva-változás terén megtett kitérők, útbejárások, rátalálások és természettel kialakított kapcsolatok vidékén tükröz újdonságot. Ami még ezeken túl is jelentős összefüggés-hálóba helyezi a szempontok, módszerek, értelmezések sokaságát (egy konferencia nyomán, ahol százhúsz jelentkező előadó, három kontinens tíz országából adta elő válogatott tudásterületi tapasztalatait), az éppen a hívószó, a tematikus vonzáskör volt: A találkozások antropológiája (The Anthropology of Encounters) ugyanis a legkülönb értelmezések szerinti érintések, ráismerések, felfedezések, intimitások körére volt érvényes, sőt, ezek alig megfogható terére, határvidékek lehetőségére is. A tematikus körvonalak elméleti megközelítéseihez Régi Tamás közöl először „kreatív határvidékek” főcímmel jól megfogható elméleti keretet, Wilhelm Gábor meg egyenesen a „kontaktzóna” más tudományterületeken helyszíni részvétel alapján megtapasztalható tudásteret és metodológiát jelöli ki az antropológia-etnológia-kultúrakutatás számára érvényes tudástapasztalat nyomán. E hitek és tudások, tudományos leírások és életközeli élmények határvidékein zajló viták, megismeréselméleti perspektívák egyúttal az eredeti, a szándékolt, az értelmezés mélysége és kiterjedése alapján elkülönülő, majd közössé váló, esetenként muzealizálható tudásjátszmák ismertetésével gazdagítja a kulturális találkozások módozatait (gyarmatosítástól hatalmi vagy kulturális kölcsönhatások jelenlétéig, nyelvi készletektől konfliktusmegoldásig, homogén földrajzi tájak és eltérő történelmi korfelfogások együttes jelenlétéig számos elmélet parallel jelenlétéig). A kötet tehát nem a felszínes, hanem épp a mélyrétegekben zajló elérési, kultúrafenntartási, kölcsönhatás-elméleti, kapcsolat-függő, akár kereskedelmi, akár kultúrafüggő érintkezési erővonalakat rajzolja a tudástérbe, ideértve turisták, menekültek, gazdálkodók, cserekapcsolati kölcsönhatások, szakrális értéktartományok, s közeli vagy távoli etnográfiai leírások tematikus csokrát is.

Egykoron gyarmati jelenlét, kényszer és ráhatás, őslakos válasz és érintettségi válaszadás sokféle tartományát összekötő pontonhíd itt már egyértelműen jelzi a szakmai normák és respektált tudások találkozását is azzal a rétegzetten specifikus társadalmi közeggel, ahol a kutatók megfordulnak, s fölmutatja azt a háttérvilágot is, melyben a kölcsönhatások maguk is tudásvilágokat formálnak, hit-szférákat képeznek le, társadalmi közéletet jellemeznek vagy tudásterületi határok közötti átjárást, átlátást bizonyítanak a kortárs gondolkodók számára. A találkozást már maguk a témakörök, vallások, hitek, társadalmi környezetek, tudományos aspektusok párhuzamai is közvetítik, például a kontaktzóna mint terep az etnográfia és muzeológia közös horizontján (Wilhelm Gábor), a néprajzi, szociálantropológiai és kulturális antropológiai szemlélet összekapcsolódásai területén vagy Hofer Tamás munkásságában, Chris Hann saját térségi kutatásaiban (Tázláron), esetleg éppenséggel az idői és térbeli távolság párhuzamai közepette, ahol egy pueblo indián közösség 1896-os fotóján és ennek befogadásán át Aby Warburg művészettörténész és az ismerős/idegen értelmezési szférákba vezető utak láthatók meg találkozási helyszínként Sz. Kristóf Ildikó tanulmánya révén. S mert a kontaktusok egyszer képzeleti, máskor közvetlen és valódi területein egyaránt jelen van a tér és terep, habitus és tapasztalat, értelmezés és válasz, itt nemcsak a terepkutatások évei-évtizedei lényegesek, hanem a generációs szemléletkülönbségek (Baumann Tímea, Schiller Katalin), a média-hatások, interpretációs közegek és értelmező közösségek kölcsönhatásai is (Lovas Kiss Antal, Yuko Kambara, Abdessamad Belhaj, Anna Kérchy vagy Tamás Ildikó írásában). Az értelmező világ érvényessége, avagy amikor nemcsak „a terep” keres választ, de a válasz maga is terep, izgalmasan mutatkozik meg Horváth Márk és Lovász Ádám dolgozatában, akik A szörny szája. Hibriditás és poszthumanitás a szörnykutatásban címen a filozófusok aspektusából beszélik el a kultúrtörténet szörnyeit, s a rettentő alakokat mint „kulturális testeket” mutatják fel, pusztító entitásuk mégis kitartóan jelen van az emberi normarendszerekben, rémületes világképekben. S mert a határzónák valójában nemcsak testesült, vizualizált, tárgyi mivoltukban is kezelhető létezésformák, még tüneményesebb alakokat öltenek „az energia, rezgés, Szentlélek” ködében, ahol egy új vallási mozgalom csoporttagsága képviseli az érintéses gyógyítás eszközkészletének birtoklását Csáji László Koppány dolgozatában.

Ilyesféle „érintések” köszönnek vissza Donatella Schmidt, Giovanna Palutan és Beatrice Gaborin északkelet-olaszországi (venetói) és római esettanulmányaiból, akik az Olaszországban landoló menekültek ellátásának jelképtárával is foglalkoznak, s akikre szinte rímel Abdessamad Belhaj a magyarországi muszlim közegben készített kutatási áttekintése a vallási előírások és a környezeti hatásoknak kitettség terén, vagy amiként Kathryn M. Hudson afrikai rabszolgák és indiánok leszármazottaik identitás-narratíváiban láttatja a múlt-jelen-jövő élményét, meg ahogy Kérchy Anna a másság zsidó származású cirkuszművészek visszaemlékezéseiben föllelhető ellenállási stratégiáit jeleníti meg hihetetlen intenzitással. Az emlékezet és az imázsformálás esettanulmányai a zajló időben nemcsak a kultúrakutatókat érdeklik, s nem pusztán tudományos kérdéskörként metszik ki a maguk relatív érvénytartományát a mindenkori találkozások világmegismerési komplexitásából, hanem rész-válaszokat is formálnak a tudományra visszaható eredendő kérdések eszköztárán át. A hitben, tudományban, közéletben, közösségben kialakuló entitások azután majd egy másik lehetséges dimenzióban lelik meg önnön interpretációs színterüket…

Jegyzetek

[1] The Anthropology of Encounters / A találkozások antropológiája. Szerkesztette Lajos Veronika – Povedák István – Régi Tamás. Magyar Kulturális Antropológiai Társaság, Budapest, 2017., 252 oldal

[2] https://sites.google.com/site/makatinfo/hirek/A-talalkozasok-antropologiaja-kotet ; ugyanitt ismertető Vukov Anikó Veronika olvasatában, http://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/2018/3/12.pdf