Kremser Péter: Hőstett vagy véletlen?
Egy ’56-os halálraítélt író mesejátéka a petőfitelepi iskolában
2005 februárjában, a Szegedi Tudományegyetem aulájában felolvasták Gáli József Válás Veronában című darabját. A különösen kegyetlen sorsot megért író munkáját a hetvenes években betiltották. Az Auschwitzba deportált, a Rákosi-érában osztályidegennek, a kádári megtorlás idején ellenforradalmárnak bélyegzett alkotó bezárása természetesen művei automatikus letiltását is jelentette. Elítélése után mégis előadták Szegeden egy gyermekeknek szóló színdarabját. Én is szereplő voltam, akkor éppen hatodikos. Ha az évszámra pillantunk, nehéz megérteni, hogyan is történhetett mindez.
Gáli József Erős János című mesejátékát 1958-ban mutattuk be a petőfitelepi általános iskolában. Ekkorra megromlott a politikai helyzet a szovjet tömbben. Jugoszláviával ismét elhidegül a viszony, közben Moszkvában megerősödik Hruscsov ellenzéke. Magyarországon Kádár helyzete válik bizonytalanná a baloldali támadások miatt, amire ő a belpolitikai viszonyok szigorításával válaszol. Nagy Imrét és társait ekkor ítélik el, ez év tavaszán folyik az úgynevezett „nagy íróper” is, amelyben Déry, Háy, Tardos Tibor és Zelk ül a vádlottak padján.
Bemutatók
Az Erős János című mesejátékot, Gáli József első darabját az Úttörő Színház mutatta be 1951-ben, Szabó Sándor főszereplésével. A hazai teátrumok mellett külföldön is színpadra vitték a Jégvilág gonosz hatalmait legyőző népi hős történetét. A Színház és Mozi 1955. február 4-i számának fotóján a mesejáték kassai előadásáról láthatunk jelenetet.
A dolgok megértéséhez tudnunk kell: volt egy „kis íróper” is, afféle előkészítéséül a nagynak. Ebben Varga Domokost, a korábbi Irodalmi Újság szerkesztőjét, Tóbiás Áront, az Írószövetség könyvkiadójának, a Magvetőnek a lektorát, Molnár Zoltánt, az írószövetség vidéki titkárát és Fekete Gyulát, a szövetség prózai szakosztályának titkárát 1957 szeptemberében állították bíróság elé.
A két eljáráshoz a mintegy kéttucatnyi tollforgató közül válogatták ki az „ellenforradalmárokat”, így aztán megteremtették a vélt jogalapot olyan későbbi „művek” megírásához, mint például a Fehér könyvek vagy Az ellenforradalom tollal és fegyverrel – amennyiben még emlékszünk ilyesfajta „csúcsteljesítményekre…”
*
Gáli József és Obersovszky Gyula nem írói minőségükben kerülnek a vérbírák elé, a vád illegális sajtótermékek terjesztése és izgatás, emiatt már az első perek egyikében Gáli egy, Obersovszky pedig három évet kap. Aztán a szokott módszer szerint a fellebviteli tárgyaláson már sokkal súlyosabb, államrend elleni szervezkedés vezetése a vád, s bekerülnek a Tóth Ilona és társai elleni perbe, így mindkettőjüket halálra ítélik.
Kádárék ezzel bakot lőnek, napokig az elítéltekkel foglalkozik az egész világ. Nemzetközi felháborodást okoz a mindenki számára egyértelmű gaztett, Nobel-díjas írók, valamint a Nemzetközi PEN Klub elnöke mellett köztársasági elnökök, egyházi vezetők, egyetemisták tiltakoznak. A legenda szerint Bertrand Russel, a neves tudós, egyébként az oroszok által létrehozott Béke Világtanács elnöke éjnek évadján hívta föl Hruscsovot, lemondással fenyegetőzve az ítéletek végrehajtása esetén. Rajtuk kívül tiltakozott Frederic Joliot-Curie, Pablo Picasso, Albert Camus, Louis Aragon, Ernest Hemingway, Howard Fast.
Ennek eredményeképpen a főügyész a halálos ítéletek végrehajtását „alaki okokból” felfüggesztette, s új vizsgálatot rendelt el – így hangzott az állami banditák mosakodása. Ne feledjük: jogerős ítéletről volt szó, amelynek megváltoztatásához törvényszerűen jelentős új tények szükségeltetnek.
*
Tolnai Ottó egyik könyvében – A pompeji szerelmesekben – fölemlíti, hogy ismerte az írót. „Emlékszem, az egyik korai Eörsi-bemutató szünetében Lukács György a Godot-ról vitatkozott Gáliékkal. Elnéztem őket. Gáli olyan volt, mint egy beteg angyal. Nem tudom, miért, de még ma is összeszorul a torkom, ha felidézem Gáli alakját, pedig éppen csak lekezeltünk, amikor bemutatott bennünket egymásnak Pista.” Ez természetesen már az Erős János írójának szabadulása után történt, amikor színpadképes lett ismét Eörsi, mindketten éveket ültek, majd szilencium sújtotta őket.
Gáli József, a „beteg angyal” körülbelül másfél esztendőt ült már le a kiszabott tizenötből, amikor iskolánk, a szegedi Petőfitelepi II. számú Általános Iskola tanulói bemutatják mesejátékát. Saját iskolánkban tavasszal kétszer, majd 1958 májusában először a kenderfonógyár kultúrtermében, végül a Madách Általános Iskolában is.
*
Immár hatvan esztendő után ma már kinyomozhatatlan, hogy puszta véletlenről volt-e szó, avagy talán tudatosan tűzték műsorra a tanárok egy „ellenforradalmár” darabját. Számomra kézenfekvőnek látszó tény: iskolánk valamelyik magyartanára – ha talán valamennyi nem is – biztosan ismerte nemcsak a szerző nevét, hanem a sorsáról is kellett hallania. Egyébként a tantestület bármely tagja számára ismerősen csenghetett akkoriban az író neve. Úgynevezett bázisiskoláról volt szó, ami annyit jelentett, hogy ide helyezték azokat a tanárokat, akiket Szegeden akartak tartani, ám egyelőre nem volt hely számukra belvárosi iskolában. Az egyetemen maradt oktatók feleségei ugyancsak itt tanítottak. Remek alkalom lehetett számukra a korabeli valóság megismerésére, amennyiben véletlenül addig a szólamoknak hittek volna az egyetemen, ám ami talán ennél nagyobb súllyal esik latba: jobban el voltak látva hírekkel.
*
Petőfitelepet munkáskerületnek nevezi egy korabeli újságcikk, ami jóindulatú túlzás. Proletárok, földnélküli parasztok és lumpenproletárok környéke volt ez, gyakran négy-öt gyerekkel családonként. Rádió csak minden harmadik házban akadt, az is zömmel a néprádiónak nevezett valami, mely csak a Kossuth és Petőfi vételére volt alkalmas, meg Bukarest jött rajta – utóbbi sokkal nagyobb térerővel, mint amekkora a magyar adóké volt. Könyve egyáltalán nem volt sok famíliának, emlékszem, egyik legjobb barátoméknál olvastam el részletekben Szász Imre Szól a síp című regényét. Ez volt a házban föllelhető egyetlen könyv. Egy másik osztálytársam házában pedig Mao Ce-tung Életem című kötete jelentette a könyvtárat.
A bizonyítványokban tükröződött a társadalmi helyzet, sokan maradtak ki az ötödik-hatodik osztályból. Természetesen akadtak rendkívül tehetséges gyerekek is, ezek innen is eljutottak valamelyik technikumba, néha gimnáziumba. A fölöttem járó három évfolyamból csupán egyetlen leány került az egyetemre, míg a mi – az átlagból véletlenszerűen magasan kiemelkedő – évjáratunkból aztán ketten is elértünk a felsőoktatásba. A tehetséget illetően helye lett volna itt akár nyolc-tíz gyereknek is, de a mielőbbi pénzkereset kívánata, avagy a családfő besorolása legföljebb a szakmunkásképzőt engedte meg számukra. A naplóban a név mellett az „E” betű kisiparost jelentett, az „X” pedig osztályidegent, az ilyen jellel megbélyegzettek továbbtanulása nem volt különösebben kívánatos, pontosabban különösen nem volt az.
*
Gáli Józsefet mára meglehetősen elfelejtették, amiben nagy szerepe van a hosszú börtönnek. 1961-ben amnesztiával szabadult. Két esztendőn át munkanélküli, aztán 1963-tól az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának munkatársa. 1975-ben szívbetegsége miatt nyugdíjazták, 1981-ben halt meg.
Gyulán született, 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálják, ahonnan egyedül ő tért vissza. Pannonhalmán, majd szülővárosában végzi a gimnáziumot, aztán a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára jár, ahonnan 1949-ben kizárják, mint osztályidegent. Az Erős János menti meg: József Attila-díjat kap érte, s visszaveszik a főiskolára, ahol 1954-ben diplomázik a Szabadsághegy című drámával. Művét 1956. október 6-án mutatják be, egyetlen egyszer játsszák, aztán csak több mint harminc évvel később kerül ismét színre.
Szabadsághegy
A Szabadsághegy című drámáról többek között a Művelt Nép című kulturális hetilap 1956. október 21-i száma közölt kritikát B. Nagy László tollából. A darabot a József Attila Színház mutatta be Benedek Árpád rendezésében, a főbb szerepeket Gobbi Hilda, Ambrus Edit, Kőszegi Gyula, Joó László és Zámori László játszották.
Érdekesség, hogy a cikk lapkivágat formájában bekerült az amerikai magyarságról szóló dokumentumokat tartalmazó Vasváry-gyűjteménybe is – így két példányban őrzi a Somogyi-könyvtár.
A dokumentum a Somogyi-könyvtár honlapjának Elektronikus kép- és dokumentumtár – JaDox oldalán megtalálható. (http://ekonyvtar.sk-szeged.hu/jadox/portal/#result_anchor)
*
A bemutató időpontjának nemcsak Gáli életében van jelentős szerepe, hanem a magyar történelemben is. A nézők zöme éppen csak hazament Rajk László és társainak újratemetéséről, aztán már indult is a premierre. Nagy Imre, Rajk Júlia, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Abody Béla, B. Nagy László, Fejes Endre ülnek a nézőtéren. Olyan a légkör, hogy éppen Fejes kénytelen kiszöktetni a hátsó kapun azt a színészt, aki szerepe szerint ávós egyenruhában lép fel. Mindenki attól tart, hogy meglincselik.
A forradalom jelképes vezérkara éppen a múlt temetésének napján itt találkozott az elkövetkező napok hangulatával, azoknak a művészeknek gondolataival és azoknak a fiataloknak lelkesültségével, akiknek néhány hét múlva élére állnak, vagy még pontosabban, akik majd a hátukra veszik őket, hogy Kelet-Európa legújabb kori történelmének kialakulásához az első lépést megtegyék az elbukásra ítélt, de majd láncreakciót előidéző forradalommal – írja Lukácsy András, aki maga is ott volt.
„Van valami megnyugtató abban, hogy napjaink legizgalmasabb mondanivalóját az írótársadalom egyik legfiatalabb tagja mondja ki” – írja Vitányi János a Film, Színház, Irodalom nevű lapban Gáli József Szabadsághegy című darabjáról.
B. Nagy László pedig a legfontosabbnak azt tartja: „körülöttünk harci zaj dörög; ujjongva gratulálunk a még kamaszkorú szerzőnek. Tapsolsz? Ünnepelsz? Ez most a dolgod. Ma a politikát, az életet bízták rád ebben a kritikában.”
A diplomamunkának írt dráma bemutatása Háy Gyulának, Gáli tanárának köszönhető. A háború után sematikus munkákat író, korábban az illegális mozgalomban tevékeny részt vállaló tanár ugyancsak átmegy a kiábrándulás és az ezt követő megtisztulás folyamatán, s teljes tekintélyével hallgatója mellé áll – így fogadja el a drámát ajánlására a József Attila Színház.
*
1955. december 11-én kelt levelében Berecz János, a DISZ Központi vezetőségének munkatársa levelet ír az éppen Moszkvában tartózkodó feleségének. Ebben Gálit is megemlíti:
„Sokat vitatkoztam egy fiatal drámaíró-dramaturggal, aki általában nem érti a párt határozatát, és ellene foglal állást. Írtam már Neked arról, hogy vitatkozom a főiskolásokkal egy fiatal darabjáról: Szabadsághegy címűről. Ez a srác a legjobbnak kiáltja ki, én nem értek vele egyet. Szinetártól véleményt kértünk. A srác győztesen tekintett rám, hogy a szakember majd legyőz. Erre kisült, hogy Szinetár rossznak tartja a darabot. Persze a srác nem adta meg magát. Még ez a jó, mert akkor ki látszana a gerinctelenségük. Ezek mellett egész éjjel ettünk és ittunk. ½ 7-kor értem haza.”
Berecz a levél megírása után egész éjjel ehet-ihat, ezért aztán nyilván körömszakadtáig védi Rákosi elvtárs rendszerét. A forradalom után a nemzetközi imperializmusnak a magyar nép ellen tollal és fegyverrel vívott aljas harcáról publikál, tőle nem is várhatunk mást.
Viszont sajnálatos módon nem derül ki az idézett sorokból, mi baja volt a már akkor is neves rendező Szinetárnak a darabbal. Nézzünk a dátumra: két hónap híján egy teljes esztendővel vagyunk a bemutató előtt. A gáncsoskodás tehát időben megkezdődött.
A színdarab három testvérről szól, akiknek apját a Horthy-rezsimben kivégezték. Egyikükből aztán miniszter lesz, a másikból pártfunkcionárius, a harmadikból gyárigazgató. A pártfunkcionárius Rákosi börtönében hal meg, miközben feleségét sógora, a miniszter elszereti. Az igazgató a munkások sorsán át már tudja, a vezetés hazudozik, embertelen, okvetlenül változásra van szükség. Egy szabadság-hegyi ivászat során, a legtöbbre jutott testvér villájában ki is mondja ezt.
A forradalmi atmoszféra a délutáni temetésből és az esti bemutatóból is gerjed, az egész országot megérinti − amint ezt a következő napok eseményei bizonyítják. Ezek alapján lehetetlen, hogy pont általános iskolám tantestületében ne ismerte volna ezek után senki Gáli József nevét.
*
Az 1957-58-as tanév kezdetekor fogtunk hozzá a próbáknak, Haász Mária és Czuth Béláné tanárok vezetésével. Mellettük vezette a gyakorlást dr. Achs Károlyné is, aki magyar-francia szakot végzett az ELTÉ-n. Később, érintőlegesen, inkább technikai segítséggel járult a sikerhez Vastagh Józsefné, matematikát oktató tanárnőnk és dr. Najzer Alajosné osztályfőnökünk, aki a földrajzzal ismertetett meg nemzedékeket a nevezett iskolában. Ötven esztendővel a bemutatók után csak vele tudtam beszélni a darabról, az előadásokról. Nehéz fél évszázad után részleteket felidézni, ám osztályfőnökünk biztosan állítja: Haász Mária ötlete volt az Erős János színpadra állítása, nem véletlenül volt ő a próbák vezetője. Ha a tantestület tagjai tudtak is Gáli József sorsáról, nem emelt szót senki a mesejáték bemutatása ellen.
A címszerepet Eiler Lajos alakította, aki akkor hetedikbe járt. A női főszereplő neve Erdőszépe, őt az ötödikes Bába Ili vitte színpadra. Mind a hatvan szereplőre ennyi idő után természetesen már nem emlékezhetem. A nekem kiosztott és általam megformálni próbált figura neve Dermesztő, egy afféle sötét lelkű tanácsadója, segédje a legfőbb gonosznak, Fagy miniszternek, akit osztálytársam, Hegedűs Pista keltett életre. (Több tanárunk szerint ő és én voltunk nemcsak az osztály, hanem az egész iskola legjobb tanulói. Hogy mégis csupán másodvonalbeli szerepet kaptam, abban része lehetett apró termetemnek. Az ellenség vezéreinek is nagynak kellett lenni, így nő meg a pozitív hős sikerének nagysága.)
*
A forradalom után Gáli munkáit éppúgy kivonták a forgalomból, akár a többi „ellenforradalmárét”, ezért a könyv, az Erős János eredeti kiadása ma már megszerezhetetlen. Egy volt diáktársam felesége könyvtárközi kölcsönzéssel szerezte meg a Színháztudományi Intézet állományából. Azért írok „könyvet” és nem „mesejátékot”, mert ez egy komplex alkotás: a szöveg mellett ugyanis rendezői utasításokat, színpadtechnikai leírásokat, sőt kosztümterveket is tartalmaz.
A könyvet magát egyébként kisdiákként soha nem láttuk! Ki-ki gépelve kapta meg a szerepét – már ez is micsoda munka lehetett! –, s fölteszem, hogy nem csupán egyetlen rendezői példány létezett. A jelmezeket a szülők varrták, illetve szedték össze. Nekem szerepem szerint fehér ing és fehér nadrág kellett, kiegészítve egy ugyancsak fehér bundával, melytől aztán izzadtam rendesen a világot jelentő deszkákon. Erős János és Erdőszépe magyaros ruhát viselt, most, a könyvet forgatva egyetlen jelmezt ismertem föl: Mitugrász mókusét, akit Bán Vica alakított.
Erős János Kassán
Gáli József színpadi műveinek szegedi vonatkozásairól a Somogyi-könyvtár Vasváry-gyűjteményének és periodikatárának dokumentumaiban is találunk adalékokat.
Válás Veronában az egyetem aulájában – Felolvassák Gáli József betiltott darabját címmel a Délmagyarország 2005. február 17-i számának 8. oldalán található Hollósi Zsolt írása. „Galkó Bence rendezésében pénteken (február 18-án – a szerk.) este a Szegedi Tudományegyetem aulájában olvassák fel Gáli József egykor betiltott Válás Veronában című tragikomédiáját a prózai társulat tagjai.”
A bemutatóhoz kiállítás is kapcsolódott: „Pénteken 18.15-kor a színház előcsarnokában Boldizsár Péter régész nyitja meg a Gáli Józsefről készült emlékkiállítást, amely korabeli dokumentumok, fotók segítségével idézi fel az író pályáját.” A kiállítás-megnyitó szövegét az Élet és Irodalom című hetilap 2005. március 11-i számában közölte (Boldizsár Péter: Gáli József emlékezete).
A Délmagyarország cikke a Somogyi-könyvtár DélmagyArchív adatbázisában olvasható (http://dmarchiv.bibl.u-szeged.hu/).
*
Okoskodó kisfiú voltam, így megkérdeztem, ki is írta ezt a színdarabot, ám választ nem kaptam kérdésemre. Osztályfőnököm azzal ütötte el kíváncsiságomat: ez egy mesejáték, többen készítették – Gáli nevét ki sem ejtették a harmadik előadásig. Akkor is csak muszájból, a Délmagyarország névtelen újságírójának már csak meg kellett egy szerzőt nevezni. A lap 1958. május 13-i száma beszámol a kendergyári előadásunkról, s egyértelmű, hogy az írás nem valamelyik tanárunktól, hanem olyan valakitől származik, aki nem ismerte a gyerekeket. A rövid tudósítás ugyanis hét szereplő nevét sorolja föl, közülük hármat hibásan, s ugyancsak téved a rendező tanárnő nevénél is – én most az idézetben kijavítva közlöm őket. A szöveg egyébként is meglehetősen döcögős, egy magyartanár biztosan szebben fogalmazott volna:
„Nem csak a belvárosi iskolák úttörői mutatták meg tehetségüket, hanem a munkáskerületi kisiskolások is. A Petőfi telepi II. számú iskolában hosszú készülődés és nagyarányú összefogás után nemrégen mutatták be Gáli József: Erős János című mesejátékát, amelyben hatvankét szereplő lépett fel. A Petőfi-telepi bemutató után vasárnap délután a Kenderfonógyár kutúrtermében szerepeltek a kis színészek. Vállalkozásukhoz nagyon sok segítséget kaptak a Hazafias Népfront II. kerületi bizottságától, amely még a jegyek árusítására is vállalkozott. A Kenderfonógyár díjtalanul bocsátotta rendelkezésükre kultúrtermét előadásukhoz. Több tucat szülő szabta és varrta a mesés kosztümöket, Czuth Béláné segítségével. Haász Mária magyar szakos tanárnő egész délutánokat áldozott a mesejáték betanítására és rendezésére. A kis színészek – Eiler Lajos, Bába Ilona, Baloghi Kálmán, Hegedűs István, Szladek Béla, Szávits Gyöngyi, Kendrusz László és a többiek – ugyanolyan lelkiismeretességgel készültek az előadásra, mint ahogyan a napi leckét végzik.
A szülők, tanárok és tanulók összefogása természetesen sikert hozott. Kétszáz néző tapsolt őszintén vasárnap délután is az erdei tündéreknek, manóknak és a mese hőseinek.”
A Hazafias Népfront segítségéről nem tudok, bár ismereteim hiánya azt nem zárja ki. A ruhákat és díszleteket a szülők és a tanárok készítették, ahogyan ők szedték a jegyeket is mindkét helyen – a harmadikon, a Madáchban ugyanis nem volt belépő. Anyukák végezték a sminkelést is, valamint gyártották a szendvicsek és sütemények százait a hatvannál több gyereknek.
*
Gáli nevének megismerésekor olvastam a darabról is. Ez valamikor a kilencvenes évek elején történt, én akkor Berlinben éltem. Onnan lehetetlen volt a szöveget megszereznem, hogy gyanúm beigazolódjék: valóban mi játszottuk az egyik fő „ellenforradalmár” darabját. Bizonyosságot csak az jelentett, amikor a dráma soraiban viszontláttam és fölismertem szerepem néhány töredékét.
Haász Máriát ekkoriban meglátogattam Szegeden. A Tolbuhin sugárút elején lakott kilencven fölötti édesanyjával. Amikor viszont bemutatkoztam valahai tanárnőmnek, az volt az első kérdése: kedvenc tanítványa, Hegedűs Péter alatt vagy fölött jártam-e?
Két-hárompercnyi tanácstalanság után rájöttem, hogy tanárnőnk emlékezetében összemosódott – a Délmagyarban név szerint is említett –Hegedűs Pista vezetékneve az én keresztnevemmel. Ehhez hozzájárulhatott még, hogy egy padban ültünk, aztán mi voltunk – amint már említettem – nemcsak az osztály, hanem az egész iskola legjobb tanulói. Újabb emlékezeti kudarctól félve aztán nem kérdeztem semmit. Most meg már nincs is kitől, hiszen a két szervező közül Haász Mária a kilencvenes évek közepén, Czuth Béláné pedig 2005-ben meghalt.
Megjelent a folyóirat 2019. októberi számában