Vajda Tamás: A kolozsvári magyar egyetem 1919-es megpróbáltatásai és erőszakos elvétele

Az 1872-ben alapított, négy karral rendelkező Magyar Királyi Kolozsvári Tudományegyetem (1881-től Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem) meghatározó szerepet töltött be az erdélyi és az Erdéllyel szomszédos régiók kulturális és tudományos fejlődésében, a magyarság kulturális, gazdasági és közéleti gyarapodásában, önszerveződésében. A következőkben az 1921-től a munkáját Szegeden folytató egyetem háború utáni időszakának fontos eseményeit feldolgozó tanulmányt olvashatják Olvasóink.

Bevezetés, szakirodalom

A témáról korabeli[1] és a közelmúltban megjelent[2] egyetemtörténeti összefoglaló és számos egyedi[3] publikáció is beszámol. Ezek a feldolgozások magyar szemszögből, az elérhető források feldolgozásával ismertetik az egyetemmel kapcsolatos történéseket. Élesen szemben állnak ezzel a román szempontot közlő, mindenféle történeti dokumentumot mellőző, pusztán a román hatalmi igényeket kiszolgáló, illetve azokat utólagosan legalizálni igyekvő kiadványok.[4]

A történeti dokumentumokat mellőző román álláspontot tükrözte I. Ferdinánd román király 1920. február 1-ji kolozsvári ünnepi beszéde is: „Itt ebben a városban a tegnapi uralom alatt a magyar szellem erdélyi középpontja lett a volt magyar egyetem, amelyet jórészben román pénzen s a türelemnek azzal a legédesebb fogadalmával alapítottak, hogy a tanfolyamot a jogegyenlőség szerint rendezik be. Az egyetem azonban minden más nemzeti érzülettel szemben egyes egyedül a magyar gondolat tűzhelye lett. Az elmúlt uralom sehol sem mért kegyetlenebb ökölcsapásokat a román szellemre, mint egyetemén a magyar mért Kolozsvárt. Az Úristen azonban nem engedte meg, hogy ez a durva eszköz célját érje. A titokzatos hatalmak akaratából, mely késhetett, de meg nem hiúsulhatott, a román egyetem Kolozsvárt most mint eszméink fényes jele, az oktatás és a hazaszeretet tiszta temploma nyílik meg.”[5] Az 1919–1944 között keletkezett, erősen elfogult és tudománytalan román írások napjainkban is akadályozzák a múlt feltárását, a román és magyar közönség szembenézését a kolozsvári egyetem románok általi elrablásának tényével. Onisifor Ghibu 1939-ben, az egyetem elvételének 20. évfordulójára írt kötetét 2001-ben Gheorghe Funar kolozsvári polgármester közvetlen támogatásával és a városi önkormányzat 10 millió lejes anyagi hozzájárulásával újra kiadták. Az újra kiadott kötet előszavában a Ghibuval közeli rokonságban álló, híres kolozsvári tudós, Crişan Mircioiu a kolozsvári egyetem 1919-es elvételével kapcsolatban egyetértően idézi Ghibut: „Jogosan vették el az Egyetemet azoktól, akik egyszerűen bitorlással birtokolták.”[6]

Tanévkezdés nehézségei

A háborús tanévekben komoly nehézségeket okozott a tanársegédek és a klinikai segédszemélyzet besorozása, valamint a több tanszék betöltésének késlekedése.[7] Az Orvostudományi Karon volt a legtöbb betöltetlen tanszék. Lőte József dékán október közepi nyilatkozata szerint a gyógyszertani, a törvényszéki orvostani, a sebészeti, a szülészet-nőgyógyászati, valamint a bujakórtani tanszékek betöltése váratott magára.[8] A tanszékek betöltésében december közepéig nem történt előrelépés.[9]

A tanársegédek hiányánál és néhány tanszék betöltésének késleltetésénél is nagyobb problémát okozott az egyetemi internátusok, klinikák és intézetek katonai igénybevétele. Schneller István rektor szomorú jelentést küldött a minisztériumba az egyetem helyzetéről „Az új tanév megnyitása alkalmával a legnagyobb zavarokat kelti, hogy nincs hová elszállásolni az egyetemi hallgatókat. A lakásnehézségek már a múlt tanévben is sok kellemetlenséget okoztak,[10] de idén a helyzet teljesen tarthatatlan.”[11] „Körülbelül 700 hallgatóról van szó, akiket el kell szállásolni, mert egyrészt nincs bútorozott szoba, másrészt az árak 150–200 korona körül mozognak. Budapest az óriási lakásínség ellenére is gondoskodott diákinternátusról, pedig ott más intézmények is vannak, melyek fenntartása a főváros részéről eminens érdek. Kolozsvárnak csak egyeteme van, ez kéne, hogy büszkesége legyen, de azzal a kutya sem törődik.”[12] „Az egyetemnek minden körülmények között szüksége van a Menza épületére, amely a háború eleje óta katonai kórház. Minthogy a közelmúltban örvendetes intézkedések történtek, hogy a kolozsvári egyetemi klinikák legalább részben felszabaduljanak a katonai betegek ápolásától, ugyanígy a katonaságnak ki kellene üríteni a Menzát is, hogy az egyetem érdekei tovább csordát ne szenvedjenek. Nemrégiben az egyetem tanácsa átirattal fordult a nagyszebeni hadtestparancsnoksághoz, hogy adja vissza a Menzát, amely internátusi célokat szolgál. Ugyanebben a kérdéskörben a közeli napokban személyesen is elutazik Nagyszebenbe, hogy a Menza visszaszerzéséről tárgyaljon. «Ha a Menzát nem lehet visszaszerezni, én mint az egyetem rektora azt a javaslatot fogom tenni, hogy zárja be a kultuszminisztérium az egyetemet vagy helyezze el más városba.»”[13] Az épületet a háború kitörésétől kezdve kórházi célokra foglalta le a hadvezetőség, az összeomlás után pedig egy tiszti zászlóalj lakott benne.[14] A Menza egy részét sok kérvényezés[15] a főispán és a polgármester személyes közbenjárása[16] után, hónapokkal a tanév megkezdését követően sikerült az egyetemnek visszaszereznie.[17] Tóth Lajos miniszteri tanácsos szeptember közepi nyilatkozata szerint „Hivatalosan az elintézésről tudomásom nincs. Magánértesüléseim szerint az elintézés folyamatban van.”[18]

Szeptember 16. és október 1. között iratkozhattak be a hallgatók a kolozsvári egyetem őszi félévére.[19] A szűk terminust azonban alaposan meghosszabbították. Október 12-ig 1567 fő iratkozott be. Közülük 870 katona, 176 pedig nő. A női hallgatók száma a háború elején 62 volt, így számuk csaknem háromszorosára emelkedett.[20] Az előadások október 1-jén kezdődtek meg,[21] s végül is 2226, tehát a békelétszámnak megfelelő mennyiségű hallgató iratkozott be az őszi félévre.[22] A tanítás megkezdésével egyidejűleg megindult a négy esztendeje katonai kórház céljára lefoglalt Pasteur-intézet átadása is az egyetemnek. „Az a terv, hogy a Pasteur-intézetbe diáklakásokat helyezzenek el. … Az egyetemi tanács tervezete szerint a Pasteur több osztályát teljesen a lakásnélküli főiskolai hallgatók rendelkezésére bocsájtják. Több száz ágyat állítanak be, és ha a karok ülése tervét meg nem változtatja, a diákság – mint békében a Menza helyiségeiben – 40–50 koronáért lakáshoz jut.”[23]

Az egyetem épületeinek katonai kórházakként való felhasználása és az intézmény súlyos alulfinanszírozása azonban továbbra is erősen korlátozta az oktató és kutató munka végzését. Márki Sándor október 23-án azzal magyarázta a kolozsvári egyetem alulfinanszírozását, hogy arra „a minisztérium semmit sem akar költeni, míg Erdély hovatartozása el nem dől”. Hozzátette: „Ebben a tekintetben mindenféle találgatás járja.”[24] Minden nehézség és politikai bizonytalanság dacára a hallgatóság igyekezett a szokásos, színes életét élni. Október 6-án délután fél 4-kor például dr. Kiss Mór egyetemi tanár kezdőrúgását követően a budapesti és kolozsvári egyetem labdarúgói mérték össze erejüket. Mindkét egyetem a lehető legerősebb csapatát állította sorompóba. Különösen a fővárosiak készültek nagyon, hogy a legutóbbi, még a háború kitörése előtt játszott meccsen elszenvedett 2:0-s vereségért revánsot vegyenek.[25] A hivatalos egyetemi tanévnyitóra csak október 20-án került sor.[26]

Függetlenségi és forradalmi mozgalmak

A Kolozsvári Egyetemi Kör október 27-én (vasárnap) délelőtt 11-kor a bolgár fegyverszünetről és a románok állítólagos betöréséről szóló hírek hatására a központi épület IV. számú termében tartott gyűlésen csatlakozott a budapesti ifjúságnak Magyarország teljes függetlenségét sürgető mozgalmához.[27] A kolozsvári ifjak követelése Magyarország önálló külpolitikáját és önálló magyar hadsereget foglalt magában.[28] A gyűlésen megalakult a különféle kolozsvári felsőoktatási intézmények hallgatóit közös szervezetbe tömörítő Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szövetsége nevű egyesület[29] és annak tíztagú bizottsága, amely október 29-én tartotta első bizalmas értekezletét, amelyen a budapesti ifjúság négy képviselője (Gosztonyi Jenő, Gecsei Kovách Dénes, Timár György és Jason Jenő) fejtette ki a fővárosi hallgatók programját. A kolozsvári bizottság megszavazta a belépést a központi szervezetbe, s elhatározta, hogy a továbbiakban hetente propaganda-gyűléseket fognak tartani, melyeken az ifjúság álláspontját ismertetik.[30]

Másnap délután az aulában ült össze az egyetemi ifjúság. „Harsogó éljenzés mellett lépett dr. Schneller István egyetemi rektor a terembe, és meghatottságtól remegő hangon jelentette be, hogy szívvel-lélekkel csatlakozik az ifjúság mozgalmához. Kijelentette továbbá, hogy a kolozsvári egyetem elsőnek az összes egyetemek között csatlakozik a Nemzeti Tanácshoz. Dörgő éljenzés fogadta az ősz tudós szavait.”[31] Gyűlés közben érkezett meg a terembe Apáthy István és Vince Sándor. „Apáthy felhívta a rendfenntartásra a fiatalságot, majd Vincze Sándor konstatálta, hogy felelőtlen elemek fosztogatásai veszélyeztetik a forradalom vívmányait, s felszólította az egyetemi ifjúságot, hogy csapatokra oszolva járják be a várost, s gondoskodjanak a rend helyreállításáról. Az egyetemi polgárok tizenkettes turnusokban osztották meg egymás között a rendfenntartás nehézségeit.”[32]

Néhány nappal később Schneller István rektor is felhívást tett közzé az egyetemi hallgatók nemzetőri szolgálata érdekében: „Egyetemi Polgárok! Kedves barátaim! Ma, minden hazafinak, s így elsősorban azoknak, kik hazánk vezetésére hivatott pályákra készülnek, legszentebb kötelessége, hogy a demokrácia és ezzel adott népfenség elvét lobogtató zászlóit tisztán, szeplőtlenül megőrizze. A hazafiúi lelkesedés mellett a közrend biztosítása teszi ezt lehetővé. Azért is felszólítom egyetemi hallgatóinkat, kedves barátaimat s hazafiúi kötelességévé teszem azt, hogy mindenki jelentkezzék, ki-ki a maga hatóságánál, katonai hallgatóink a katonai őrszolgálatot teljesítő parancsnokságnál, polgári hallgatóink a tízes bizottságnál: nemzetőri szolgálatra. A közbiztonság, a közrend azonban nem cél, hanem eszköz a békés munka folytatására. Nemzeti történetünk ez új korszaka, amely most megnyílt előttünk, a köz érdekében folytatandó lelkiismeretes, hivatásos munka erejében hivatott nemzetünk boldog jövőjének alapozására. Mi is dolgozni akarunk! Amennyiben tehát megengedi a közrend érdekében teljesítendő szolgálat, kötelességévé teszem egyetemi polgárainknak, hogy szabadidejüket az egyetemi előadások látogatására, az intézetekben és szemináriumokban folytatandó munka végzésére használják fel. Fegyver az egyik kézben, a másikban kultúránkat építő munkásság eszköze: ez ma a mi fegyverzetünk. Legyünk büszkék arra, hogy ily korszakot élhetünk át, Hazánk érdekében ily kettős szolgálatot teljesíthetünk!”[33] November 13-án a hadügyminiszter kiküldöttje, dr. Gungl Ferenc tartott megbeszélést az egyetemisták őrszolgálatának megfelelő kialakításáról.[34]

A megszervezett polgárőrség hiába járőrözött rendszeresen, a november közepétől nagy tömegekben hazatérő katonák nyüzsgése és az általános politikai zűrzavar nem kedvezett a város belső békéjének. Gyakorivá váltak a nyílt utcai lövöldözések.[35] Az Erdélyi Nemzeti Tanács azonban nem engedte meg, hogy az egyetem kötelékébe tartozó 921 katonatiszt és önkéntes, valamint az egyetem egyéb polgárai közül jelentkezett 30 nemzetőr dr. Korbuly ügyvéd és főhadnagy parancsnoksága alatt külön ezredbe, úgynevezett diáklégióba szerveződjön.[36] A folyamatos rendfenntartás érdekében a rektor egyeseknek kétheti szabadságot engedélyezett, a tanítás azonban megszakítás nélkül, folyamatosan zajlott a szorgalmi időszak december 19-i lezárásáig. Az önkényesen hazautazó hallgatókat Schneller rektor a rektori és kari hirdető táblákra kihelyezett értesítések és újságcikkek útján figyelmezette.[37]

Román politikai törekvések – a kolozsvári professzorok memoranduma

A kolozsvári professzorok november 11-i értekezletükön politikai proklamáció készítését határozták el,[38] amelynek szövegét kivonatosan néhány újságban közzé is tették.[39] A román állásfoglalásokból ugyanis ekkorra egyértelművé vált, hogy az erdélyi románok önálló királyságot akarnak a magyar köztársaság helyett, ezért Erdély hovatartozása a békekonferencia egyik, magyarokra nézve legfontosabb tárgya lesz. „Szükséges azonban, hogy addig is tájékozódjanak a világ művelt nemzetei, hogy milyen történelmi háttere van Erdély és Magyarország uniójának, milyen jogon tart igényt Erdélyre Magyarország és hogy földrajzilag milyen abszurditás volna az erdélyi részek elszakadása. … A kormány felvilágosító munkája mellett mindenesetre jelentősége van annak az akciónak, amelyet a kolozsvári egyetem tanácsa indított meg Csengeri János dr. indítványára. Az egyetem tanácsa elhatározta, hogy magyar, francia, angol és német nyelven memorandummal fordul a világ művelt nemzeteihez, s részletesen felfejti azokat az okokat, amelyek általános kultúrszempontokból kívánatossá teszik Erdély és Magyarország további unióját. A memorandum kifejti, hogy történelmi jogon Magyarországtól Erdély el nem szakítható. Jogi érveket is mozgósítani fog az emlékirat, de geográfiai szempontból is kifejti, hogy Erdély csak Magyarország keretein belül tud fontos tényezőjévé válni a közép-európai kultúrának. Az egyetemi tanács Márki Sándor, Cholnoky Jenő, Kovács Gábor és Szandtner [Pál] egyetemi tanárokat bízta meg a memorandum megszerkesztésével. Az emlékirat már el is készült, s a tanács Csengeri Jánost bízta meg azzal, hogy azt megfelelő formában a kormány kezeihez juttassa továbbítás végett.”[40] Márki Sándor másnap már át is adta az elkészített emlékiratot a rektornak.[41]

A memorandum mégsem eredményezett sikert. Ennek okait Gyalui Farkasnak, az egyetemi könyvtár igazgatóhelyettesének emlékiratai világítják meg: „Az egyetemi tanár urak nem siettek, a román hadsereg serényebb volt, mire a propaganda füzetet kinyomtatták, a román hadsereg már bevonult Kolozsvárra, és a füzetet nem küldhették szét. Az egyetem rektora aztán ládába tetette az egészet, és a ládát lezárva, a kulcsát magához véve deponálta a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban. Mai napig is ott van úgy, ahogy deponálták.”[42]

A budapesti kormány felszólítása és tétlensége

Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter november 25-én kelt átiratában elrendelte, hogy az egyetem alapítójának, Ferenc Józsefnek nevét az egyetem törölje címéből és pecsétjeiről, arcképét távolítsa el, az ország címerének koronáját takarja el.[43] Ezeket az egyetem csak részben teljesítette.[44] Az egyetem nevét valóban megváltoztatták, „az addigi Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Magyar Tudományegyetemmé alakult át; címe most már nem a magyar «állami», hanem az általános «magyar tudományos» jelleget hangsúlyozta. Ennek az új álláspontnak ugyanis több reménye lehetett az új helyzetben való érvényesülésre, mint a régi magyar állami jellegnek.”[45] Ferenc Józsefnek az egyetem főépülete homlokzatának timpanonjában a Mayer Ede alkotta szoborcsoportjában szereplő központi alakjáról a fejet román katonák távolították el.[46] Győrffy István professzor szerint: „Amikor a hódító román csapatok bevonultak Kolozsvárra, nagy román tömeg gyönyörűségére egy bátor vérükbeli katona kötélbiztosítással a tetőről lemászott, a királyszobor fejét lefűrészelte, óriási örömrivalgás közt ledobta.[47] Jutalmat is kapott «hős» cselekedetéért. Hosszú időkig hirdette a csonka szobor a «kultúr» cselekedetet. Később az összes alakot eltávolították.”[48]

Mivel Kolozsvár román megszállásának eshetősége napról-napra valószínűbb lett, a kultuszminiszter előzékenységet ajánlott az egyetem számára a román katonasággal szemben. Végső esetben arra is felhatalmazta őket, hogy – a hűtlenség bűne nélkül – esküt tegyenek le a románok előtt. Ezt a professzorok, mint erkölcsi lehetetlenséget, visszautasították.[49] A budapesti forradalmi kormány tehát „az egyetemet már a román megszállás előtt sorsára hagyta.”[50]

A megszálló román hadsereg erőszakoskodása

1918. december 24-én délelőtt 11 órakor Constantin Neculcea és Gherescu román tábornokok csapatai minden ellenállás nélkül vonultak be Kolozsvárra.[51] Öt nappal később a nagyszebeni kormányzó tanács átvette Erdély egyházi, iskolai és közművelődési ügyeinek vezetését is. Ígérete szerint az igazgatást a legdemokratikusabb, legszabadelvűbb módon a vallásosság és a haza javára folytatja.[52] Nyilatkozatuk értékét csökkentette, hogy Kolozsvárott már az előző napon megpróbálták a megszálló román csapatok lefoglalni az egyetemet.[53] Az átvételt akkor Schneller István rektor erélyes tiltakozása még megakadályozta.

A románok által hangoztatott legdemokratikusabb és legszabadelvűbb, a vallásosság és a haza javára folytatott igazgatás gyakorlati megvalósításáról december 31-én saját szeműkkel is meggyőződhettek Kolozsvár lakói: Schneller „rektort szuronyok közt vezették végig az utcán,”[54] „délután 3-kor kocsin ment haza azzal, hogy «tévedtek», azt hitték renitenskedik, ha a hadvezetés kérésére (melyről azonban nem volt tudomása) nem jelenik meg, «szabályszerűen» így kellett eljárni.”[55] Az egyetemek törvényekben biztosított autonómiájának ekkor már évszázadok óta elidegeníthetetlen része volt a professzori kar és a hallgatóság önigazgatása és az egyetem területén történő rendfenntartás önálló megszervezése. Ezek a kiváltságok a iaşi és bukaresti egyetemek számára is magától értetődő jogok voltak. Schneller rektor szuronyos katonákkal történő végigvezetése Kolozsvár városában tehát olyan szintű megsértése volt az egyetemi autonómiának, s megalázása a nemzetközi hírű professzornak (rajta keresztül pedig a kolozsvári egyetem teljes professzori karának), amely egyedülálló a világtörténelemben.

1919. január 9-én Apáthy Istvánnak saját lakásán[56] és a Menza épületében elhelyezett főkormánybiztosi hivatalában tartott házkutatást a megszálló román katonaság esetleges politikai izgató röpiratok és proklamációk után kutatva, de semmit sem találtak.[57] 1919. január 10-én 14 tekintélyes kolozsvári magyart (köztük Szádeczky Lajos, Pósta Béla, Menyhárth Gáspár, Bíró Balázs és Réz Mihály professzorokat, valamint Ferenc József unitárius püspököt, Hirschler József apát-plébánost, Barabás Samu református esperest és két kolozsvári rabbit)[58] „bolsevizmus, anarchizmus és románellenes politika” gyanúja miatt letartóztattak,[59] majd szabadon engedésük után arra kötelezték őket, hogy minden harmadik nap jelentkezzenek a román katonai parancsnokságon,[60] s megtiltották számukra Kolozsvár elhagyását, és a továbbiakban többször is tartottak náluk házkutatást.[61]

Január 15-én letartóztatta Apáthy Istvánt a román hadsereg,[62] s izgatás[63] és a megszálló csapatokkal szembeni fegyveres ellenállás szervezése[64], valamint bolsevista propaganda[65] vádjával közel három héten át[66] Nagyszebenben tartották fogva.[67] Apáthy szabadon bocsátása érdekében a kolozsvári egyetemisták is kérvényt nyújtottak be a nagyszebeni román katonai főparancsnokhoz.[68] A fogság körülményeinek hatására súlyos szívbetegség hatalmasodott el rajta.[69] Az intézkedésre feltehetően a román legfőbb hadvezetőség december 31-én megjelent 993. számú rendeletének értelmében kerülhetett sor. A rendelet 1. pontja kimondja: „A meg nem szállott területeken a románok ellen elkövetett minden erőszakoskodás az illetők letartóztatását vonja maga után, egyszersmind a már megszállott román területen lévő magyar vezető személyiségek internálva lesznek. Ezen személyek életükkel felelnek a honfitársaik által a román lakosság ellen elkövetett erőszakoskodásokért.”[70] Apáthy szabadon bocsátása után az ellene folytatott hadbírósági eljárás nem ért véget, azt tovább folytatták. A légből kapott román vádak és a tendenciózus eljárás befolyásolása érdekében „a budapesti tudományegyetem távirattal fordult Európa összes egyetemeihez, hivatkozva azokra a nagyértékű eredményekre, melyeket Apáthy tudományos téren elért, és amelyek nevét szakkörökben világszerte elismertté tették. A kutató elmék szolidaritása címén felhívja az egyetemi tanács a tudós testületeket, hogy befolyásukat Apáthy István dr. érdekében érvényesítsék.”[71]

Január 16-án a napon délelőtt Neculcea tábornok a Szilágy megyei Cigányi (ma: Crișeni) községben az ottani lakosság által megtámadott és megölt 9 megszálló katona haláláért összesen 900.000 korona hadisarcot rótt ki Kolozsvár városának politikai szerepet játszó magyar előkelőségeire.^[72] A tábornok utasítása szerint a hatalmas összegű hadisarcot 47 tekintélyes kolozsvári magyar személy (köztük a január 10-én már inzultált 14 fő) volt köteles megfizetni. Az összeg befizetésére mindössze 24 óra határidőt kaptak. Kötelesek voltak ezen kívül 9 érckoporsót és egy-egy sírkövet is állítani az elhunytaknak.^[73] Neculcea tábornok átiratában azt ígérte, hogy a hadisarc összegét a Cigányinál elesett román katonák családjának fogják kiosztani.[74] Ez teljességgel képtelenség, hiszen ilyen hatalmas összegből nem pusztán 9, de akár 900 család is évekig élhetett volna polgári jólétben. Növeli a gyanút, hogy másnap „délelőtt féltizenkettőkor megjelent a román királyi hadosztályparancsnokság képviseletében egy százados egy kis bőrtáskával a kezében Haller polgármesternél a 900.000 K átvételére …. átvette a kilencszáz darab ezer koronás bankót, begyűrte a kis bőrtáskába és szívélyesen elköszönvén Haller Gusztáv polgármestertől, magával vitte a pénzt.”[75] Semmilyen hír sem maradt fenn arról, hogy a Cigányinál elesett 9 román katona akárcsak egyetlen korona támogatást is kapott volna a kolozsvári magyarokon behajtott hadisarc összegéből. Az 1907-ben elfogadott és Románia által is aláírt[76] Hágai egyezmény részét alkotó Szabályzat a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól c. dokumentum 50. §-a szerint „Az egész lakosságot nem lehet pénzbüntetéssel vagy másnemű büntetéssel sújtani egyes egyének cselekményei miatt, amelyekért az egész lakosság egyetemlegesen felelősnek nem tekinthető.”[77] A 47 kolozsvári polgárra kivetett igen súlyos hadisarc tehát nemcsak etikátlan, de a nemzetközi jogot is sértő tett volt a megszálló román hadsereg vezetése részéről.

Január 17-én hajnalban házkutatást tartottak az egyetem központi épületében „éjjeli titkos gyűlés és fegyverfölhalmozás gyanúja alapján, de nem találtak semmit sem.”^[78] Január 24-én délben Pathé francia tábornok érkezését várták a városban. A New York szállóban lévő szállásán felkereste az egyetemi hallgatók küldöttsége is. „míg a tíztagú küldöttség bement, a tömeg (2–300 ember) teljes rendben maradt, s énekelte a himnuszt, a szózatot, Kossuth-nótát, Marseilles-t. Mikor oszlásra szólították, oszladozni kezdett, de váratlanul közéjük lőttek”[79] A sortűz előzményéről Márki Sándor megjegyzi még: „a román katonák oszlásra szólították fel a kinnállókat, de bár tömeg oszladozott is, letépték a magyar zászlót, s véresre verték azt az egyetemi hallgatót, ki a zászlónak egy foszlányát megmentette; majd a katonaság sortüzet adott, minek következtében hárman meghaltak, többen pedig megsebesültek.”[80]

Februárban folytatódtak a sorozatos házkutatások. Ennek keretében február 4-én átvizsgálták az egyetem Érem- és Régiségtárát is. „Az egyetemen ma a régiségtár rozsdás flintái egy részét is lefoglalták a házkutatás alkalmával.”[81] „A szigorú patrul látva a sok fegyvert, összeszedetett mindent, amire a fegyver elnevezést használni lehet, és elvitte a parancsnoksághoz. Így kerülnek a használhatatlan «ócskaságok» a legújabb szerkezetű fegyverek közé.”[82] A régiségtár évszázados flintái kapcsán igencsak komoly ügy kerekedett. Posta Béla, a régiségtár igazgatója ellen büntetőeljárást indítottak.[83] Pedig ő jóhiszeműen nem jelentette be azokat, hiszen felfogásában azok már nem hadfelszerelési eszközök, hanem a hadtörténeti, művelődéstörténeti kutatás tárgyai voltak. Március 20-án azonban megjelent az intézetben Constantin Roşiu hadnagy, aki Posta ellenkezése dacára lefoglalta az összes 16–18. századi lőfegyvert. A régiségtár lefoglalt fegyvereivel kapcsolatos intézkedések, idézések, megaláztatások következtében Posta Béla szívbántalmai elhatalmasodtak, és április 16-án elhunyt.[84]

Az 1907-ben elfogadott és Románia által is aláírt Hágai egyezmény részét alkotó Szabályzat a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól c. dokumentum 56. §-a szerint „A községek vagyona, úgyszintén az istentiszteletre szánt, a jótékony, az oktatási, a művészeti és a tudományos célokra rendelt intézeteknek vagyona, még ha állami tulajdon volna is, ugyanolyan elbánás alá esik, mint a magántulajdon. Az ily rendeltetésű intézeteknek, a történelmi műemlékeknek, a művészeti és tudományos műveknek minden lefoglalása, szándékos elpusztítása és megrongálása tilos és büntetendő.”[85] Vagyis az oktatási, művészeti és tudományos célokat egyaránt szolgáló Érem- és Régiségtár műkincseit a megszálló román hadsereg a nemzetközi jog durva megsértésével foglalta le. A felsorolt erőszakos, a nemzetközi joggal ellentétes esetek nagy száma nem a véletlen műve volt, jól jellemzői a megszálló románság általános törekvésének.

A hallgatók utazásának és kolozsvári tartózkodásának adminisztratív megnehezítése

A magyar egyetemisták kolozsvári tartózkodását a román hatóságok igyekeztek lehetetlenné tenni különféle rendelkezéseikkel. A legfőbb hadvezetőség december 31-én megjelent már említett 993. számú rendeletének 4. pontja kimondta: „Azon személyek, akik nem bírnak Kolozsvárt állandó tartózkodással, kötelesek 1918. december hó 31-től számított 3 nap alatt rendes lakóhelyükre visszatérni.”[86] Az egyetemisták többségének nem Kolozsvár volt az állandó lakóhelye. Ezen rendelkezés értelmében tehát ők január 3-tól kezdve már illegálisan tartózkodtak a városban. Az erdélyi román kormányzó tanács december 31-én megjelent 2. számú rendeletének 2. pontja kimondta: „Azon államoknak tényleges és tartalékos tisztjei, amelyekkel Románia háborús állapotban van, a román hadsereg által megszállott területről kötelesek távozni. Azokat, akik ennek nem tesznek eleget, internálni fogjuk. Kivételt csak azon tisztek képeznek, akik a megszállott területeknek eredeti lakosai, és már régóta azon a területen laktak családjukkal. Ezek közül azonban azok, akik olyan tettet követnek el, amely a román nemzet érdekei ellen irányul, eltávolíttatnak.”[87] Mivel az egyetemnek a félévre beiratkozott 2226 hallgatója[88] közül 921-en katonatisztek voltak,[89] a rendelkezés a hallgatók igen tekintélyes része (41,4%-a) számára tiltotta meg a további kolozsvári tartózkodást.

Január 3-án Henri Mathias Berthelot francia tábornok, a romániai francia katonai misszió vezetője kolozsvári útja alkalmával „az egyetem küldöttségét megnyugtatta, és kijelentette, hogy az egyetem megnyitásának semmi akadálya nincs. Nemkülönben intézkedést ígért a tábornok az iránt is, hogy Kolozsvár és Budapest között az érintkezés ne ütközzön akadályokba. Megvizsgálja és orvosolja azt a panaszt is, amely szerint a Budapestről érkező lapokat a román tábornok parancsára Kolozsvár pályaudvarán elégetik.”[90] Berthelot tábornok nyájas szavaival ellentétben január 9-én „Rendelet jelent meg, hogy Erdélyből kifelé 17–42 éves férfiaknak utazniuk nem szabad.”[91] Az útlevélkényszert oly szigorúan léptették életbe, hogy igazolvány nélkül egyik községből a másikba sem lehetett utazni.[92]

Karácsonytól kezdve több újságcikkben hívták fel a kolozsvári egyetem vidéken lakó hallgatóinak figyelmét, hogy akár beiratkozás, akár vizsga érdekében Kolozsvárra akarnak utazni, jelentsék be ezt a szándékukat az illetékes dékáni hivatalban vagy az Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság elnökénél, hogy részükre a szükséges utazási engedélyt kieszközölhessék.[93] A kérvény alakjában kiállítandó bejelentésnek tartalmaznia kellett a folyamodó nevét és pontos címével állandó lakóhelyét, valamint azt, hogy a kérvényező mely időpontban óhajt Kolozsvárra utazni, s ott mennyi ideig szándékozik tartózkodni.[94] Január 19-i cikk szerint „Minden vonattal érkezik Kolozsvárra néhány egyetemi hallgató, akik a kolozsvári egyetemen végzik tanulmányaikat. A legtöbbjét a budapesti mostoha lakásviszonyok kényszerítik arra, hogy az ellenségtől megszállt városba jöjjenek tanulni. Itt azonban keserves csalódás vár rájuk. A kolozsvári egyetemen ugyanis az előadások csak február 15-én fognak megkezdődni, ha az egyetem addig kap elegendő szenet. Tehát még ez a határidő sem bizonyos. Február 15-ig tehát mindenképpen hiábavaló utat tesznek meg télvíz idején az egyetemi hallgatók, ha Kolozsvárra utaznak. Az Erdélybe való utazáshoz útlevél kell, amit a budapesti román miniszter, Erdélyi János dr. állít ki.”[95]

A hallgatók haza- vagy visszautazását a csehszlovák és román hatóságok igen hatékonyan akadályozták: „a kolozsvári és pozsonyi egyetem ama hallgatóiról, akik a megszállás következtében e városokat elhagyták vagy emiatt oda vissza nem térhettek, intézkedés mindez ideig nem történt. Ezek az egyetemi hallgatók a régi rendelkezés értelmében más egyetemeken, illetőleg főiskolákon se nem alapvizsgázhatnak, se nem szigorlatozhatnak. A közoktatásügyi minisztérium, amelynek pedig hivatalból kötelessége ilyen esetben sürgősen intézkedni, éppen olyan lassú, nehézkes s bürokratikus, mint mindenkor volt. Ilyen körülmények között be fog következni az az eset, hogy az alapvizsga terminusok lejárván, a fent említett hallgatók majd csak júniusban alapvizsgázhatnak. Ez egy félév veszteség. A háborúról ne is szóljunk! Miután a kormánynak nem lehet szándéka, hogy ezeknek a fiatalembereknek szándékosan kárt és nehézséget okozzon, el lehet várni, hogy a kultuszminisztérium gyorsan intézkedik ebben az irányban.”[96]

Egyetemi hallgatók utazásának adminisztratív akadályozásáról még február közepéről is vannak adatok. A kolozsvári egyetem aradi származású hallgatói „nem utazhatnak Kolozsvárra beiratkozni az egyetemre, és pénzt sem küldhetnek. Az egyetemi hallgatók ilyen formán elveszítenek egy egész félesztendőt. Azt tervezik az egyetemi hallgatók, hogy küldöttségileg felkeresik Varjassy Lajos dr. kormánybiztost, eszközölje ki a nagyszebeni román kormányzó tanácsnál, hogy az egyetemi hallgatók a kolozsvári egyetemen tovább folytathassák tanulmányaikat.”[97]

A tavaszi félév beindulása

A nehézségek dacára február 17-én, hétfőn megkezdődtek a tavaszi félév órái a kolozsvári egyetemen.[98] Két nappal később a kolozsvári szerkesztésű Ujság hírül adta,[99] hogy Vasile Goldiş a nagyszebeni kormányzó tanács tanügyi felelőse úgy rendelkezett, hogy az egyetemen az előadások „a közlekedés és az élelmezés nehézségei miatt”[100] csak március 20-án kezdődjenek.[101] A Kolozsváron tartózkodó 200 román egyetemi hallgató azonban két kiküldöttet indított Nagyszebenbe a kormányzó tanácshoz, s kérte az egyetemi oktatás mielőbbi megindítását.[102] Az egyetemi tanács nem vette figyelembe a tanítás szüneteltetését előíró rendelkezést, s folytatta az oktatást.[103]

A kolozsvári egyetemre az 1918/19. tanév tavaszi félévére „Feltűnően sok román ifjú iratkozott be, hogy a hallgatók statisztikájában a nemzetiségi rovatot a románok javára kedvezőbbé tegyék. Viszont azonban az eskü megtagadása miatt állásaikból kiüldözött magyar tisztviselők, továbbá a mágnások és társadalmi előkelőségek is nagy számban iratkoztak be,[104] hogy – a közélet minden teréről leszorítva – a tudományokban keressenek vigasztalást.”[105] Február végén az erdélyi viszonyokat tanulmányozó és Kolozsvárra utazó angol–amerikai bizottság meglátogatta az egyetemet is, és statisztikai kimutatást kért a különböző nemzetiségekhez tartozó diákok arányáról. „A kimutatás szerint a kolozsvári egyetemre 1559 tanuló iratkozott be, akik közül 1044 a magyar, 193 a román és 122 a német. A bizottság nagyon meglepődött ezen az aránytalanságon, és a statisztikai kimutatást tájékoztatásul azonnal Párizsba továbbította.”[106] Orbók Ferenc egyetemi quaestor kiegészítése szerint „Ez a közölt statisztika természetesen még nem végleges, mert a beiratkozások még folynak, s átlag naponként 80–100 hallgatóval szaporodik a hallgatók létszáma.”[107] Végül a tavaszi félévre összesen beiratkozott 2570, tehát miden eddiginél több hallgatónak 83%-a magyar, 12%-a román, 5%-a német vagy szász volt.”[108]

A megkezdett tavaszi félév minden nehézség dacára szépen haladt a maga útján előre. Április 28-án a bölcsészeti kar elhatározta, hogy a minisztérium tavalyi rendeletére támaszkodva a tavaszi félév folytatásaképpen a hallgatók érdekében még abban az esetben is megtartja a nyári pótszemesztert, ha a minisztérium nem intézkedhetnék. Ez az egyetem álláspontja.”[109] Május 8-ra már a nyári pótszemeszter pontos idejét is meghatározták: a tervek szerint június 15. és augusztus 15. közötti két hónapban került volna sor az oktatásra.[110]

A professzorok és hallgatók kifosztása és kiéheztetési kísérlete

A háború évei alatt kibontakozó nyersanyag- és energiahiány az 1918/19-es tél folyamán minden korábbinál súlyosabb fokot ért el. Már a december 11-i diákgyűlés szervezésében is szerepet játszott a diákok súlyos nélkülözése: „sürgős intézkedéseket fognak kérni a főiskolai hallgatók súlyos helyzetének megjavítására, azonnali segélyt a megszállott területeken lakó hallgatók számára, akik családjuktól elzárva, valósággal nyomorban tengetik életüket.”[111] „Az erdélyi főiskolai hallgatók diák-szövetségének nagygyűlésén sok panaszos szó hangzott el a diákság nyomoráról. … nedves kis szobában, szerényen és szegényesen összehúzódva élnek és dolgoznak a diákok. Magukra veszik nagykabátjukat, mert a hideg élesebb és áthatóbb benn a fűtetlen szobában, mint az utcán. Fát nem tudnak szerezni. Ha zsebpénzüket fára adják ki, az ételt kell megvonják maguktól.”[112] December közepén a klinikák fűtését csak a vasút által átengedett némi szén tette lehetővé ideig-óráig.[113]

Kolozsvár megszállása napján Neculcea generális rendeletet adott ki, amelynek 3. pontja szerint „A katonai hatóságoknak jogában áll a sajtót, mindennemű hirdetményt cenzúrázni; vizsgálhat mindennemű bel- és külföldi levelezést, s a kétes levelek továbbítását megakadályozni.” Ezzel elrendelték a sajtó-, a telefon, és postai cenzúrát, 27-én pedig a statáriumot, internálást és gyülekezési tilalmat. Már december 25-től beszüntették a csomag- és pénzforgalmat. Január elejétől Apáthy főkormánybiztos leveleit sem kézbesítették ki, s a hírzárlatot olyan módon is tökéletesítették, hogy a budapest–kolozsvári vonat levélküldeményeit Kolozsváron benzinnel leöntötték és elégették.[114] A postai zárlat hatását leginkább az ott lévő egyetemi hallgatóság érezte meg.[115]

1919. január eleji hírek szerint „Az élelmezési, fűtési és világítási helyzet meglehetősen súlyos. Az élelmiszerkészletek január 15-ig elegendők, azontúl megígérte a román katonai parancsnokság, hogy módot nyújt a városnak a szükséges lisztkészlet beszerzésére. Szén nem érkezik, úgy hogy gáz sem termelhető. A világítást a vízierővel termelt villamosság szolgáltatja. A fűtéssel már sokkal nehezebb a helyzet, de a román parancsnokság megígérte, hogy lehetővé teszi a tűzifa beszerzését. A fűtés nehézségei miatt már-már a kórház bezárásáról is gondoskodtak, de akkor 13 vagon szén érkezett, amivel a kórház, a klinikák, az egyetem és néhány középület további fűtése lehetővé vált.”[116] Az egyetem bezárásáról terjesztett szóbeszéddel szemben több budapesti napilap is rövid beszámolóban adta hírül január folyamán, hogy a kolozsvári egyetemen a tanítás tovább folyik.[117] Ugyanakkor tény, hogy a szokásosnál jobban kiürült a kolozsvári egyetem a december–januári vizsgaidőszakban „anyagi oka van az egyetem szokatlan magára maradottságának: a szénhiány. … Most a szénhiány miatt a szigorlatokra is szünetet rendelt el a rektor. … A szénhiány miatt előbb kellett lezárni a félévet, és később nyithatják meg a rendes terminusnál. A szünet alatt a szigorlatokat is beszüntették. A beíratások 15-én kezdődnek.”[118] Az egyetem szénhiánya annyira súlyos volt, hogy az egyetemi könyvtár hosszas szünet után csak február 11-én nyílt meg újra.[119]

A kolozsvári napilapok megrázó cikkekben számoltak be az egyetemisták nyomoráról: „A diákok nagyrésze a leghihetetlenebb mértékben nélkülöz. Nemcsak a délutáni uzsonnázásról, de kényszerűségből a reggelizésről is a legtöbben lemondtak. Két kereskedelmi akadémikus tíz nap óta csak egyszer eszik napjában, délben, akkor is a legolcsóbb, legszegényebb ebédet. Fája is nagyon kevés diáknak van. Sokan közülük a nap 20 óráját ágyban töltik, ott tanulnak jegyzeteikből, könyveikből, mert ott mégsem fáznak annyira. Szobájukban oly hideg van, hogy ruhástól feküsznek le, vagy mind az 5-6 rend fehérneműjüket magukra veszik. Nem egy betegen, orvos és gyógyszer nélkül fekszik a lakásán elhagyatva, csak néha megy egy-egy barátja látogatóba, ezek segítenek egymáson. A könyvtár, ahova napközben melegedni mehetnének, be van zárva. Pénzük nincs. Katonai leszerelési pénzét a legtöbb még most sem kapta meg, a meg nem szállott területen lévő, illetékes parancsnoksághoz pedig nem mehet el, hogy pénzét felvegye. Hazulról sem kapnak pénzt. Bankok útján átutalással ugyan már több hallgatónak küldtek a szülei pénzt. A befizető banknak erről szóló távirati értesítését már napokkal ezelőtt megkapták a hallgatók, sőt a megbízott, közvetítő bankok is, de a bankok nem fizetnek, nekik nem elég a távirat, mert azt akárki feladhatta, nekik írásos megbízás kell. Az meg valahol a postán útközben elveszett. Hiába akar a szegény, megszorult diák becsületszóra, vagy váltóra 50-60 koronát felvenni, nem hisznek ma senkinek a hitelezők.”[120]

Szádeczky Lajos professzor, az események szemtanúja szerint az újonnan megszerveződő román hatóságok az ifjúságot „minden kigondolható ürügyek alatt zaklatták, üldözték, szüleikkel való érintkezéstől, levélváltástól, pénzküldeményektől elzárták, és valósággal kiéheztetni törekedtek. És bár az ifjúság minden provokálástól tartózkodott, őket minden ok nélkül összefogdosták, véresre verték, megbotozták.”[121] A románok szándékát jól mutatja, hogy a magyar területen lakó szüleiktől elszakított és így a legnagyobb nyomorba és nélkülözésbe juttatott 167 egyetemi hallgatónak csak olyan föltétellel engedélyezték a hazautazást, hogy a román megszállás alatti területekre többé nem térnek vissza.[122]

Az egyetem elvételének programja

1918. december 11-én – tehát 10 nappal a gyulafehérvári román nagygyűlés után, de két héttel Kolozsvár megszállása előtt – Vasile Goldiş, az erdélyi román „kormány” kultuszminisztere Nagyszebenből Bukarestbe utazott, hogy a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatait Ferdinánd királynak és a román kormánynak bemutassa. Indulása előtt adott sajtótájékoztatóján kiemelte: „nem felel meg a valóságnak az a hír, mintha mi el akarnók venni a kolozsvári egyetemet.[123] Légből kapott állítás ez, és fogalmam sincs róla, ki koholta.”[124] Vasile Goldiş állításával szemben néhány nappal korábban kelt levéltári és sajtódokumentumokkal bizonyítható, hogy a kolozsvári egyetem elvételének híre éppen tőle eredt. Márki Sándor naplójának december 6-i bejegyzése szerint ugyanis „A román Erdély kultuszminisztere, Goldis László [ti. Vasile Goldiş] a reggeli lap szerint kijelentette, hogy a kolozsvári egyetem román lesz, a magyar egyetemet átteszik Marosvásárhelyre.”[125] A Kolozsvári Hírlap december 6-án kivonatosan számolt be Vasile Goldiş előző nap Aradon közzétett terveiről: „Egész Erdélyben intenzív közoktatási törekvések történtek az erdélyi román főiskola felállítására. A főiskola székhelye: Kolozsvár, mert az a cél, hogy a román ifjúság román szférában nevelődjék. A magyar egyetemet pedig el akarja vitetni Marosvásárhelyre, ahol tudomása szerint megfelelő középületek állanak rendelkezésére. A kolozsvári magyar egyetemet teljes felszerelésével el akarják venni a románok. Főiskolai tanárokról már gondoskodás is történt, most csak a középiskolai tanárok karának megszervezésével vagyunk megakadva.”[126]

Vasile Goldiş december 11-i nyilatkozata feltehetően csak azért született meg, hogy megpróbálja csillapítani a kolozsvári hallgatók délelőtt 10-kor kezdődő nagygyűlésének hangulatát. Hiszen Márki Sándor naplójának tanúsága szerint „Az itteni főiskolák ifjúsága nagygyűlést tartott tiltakozván integritásának megsértése és a magyar egyetem máshová helyezése ellen; egyúttal a tanuló ifjúság helyzetének javítását követelvén. Délben én is láttam a Mátyás-téren impozáns felvonulásukat. Apáthy főkormánybiztos, akinek kívánságaikat átadták, lelkesítő beszédet tartott hozzájuk, s feleskette őket a köztársaságra.”[127] A diákok gyűlésén az összes kolozsvári főiskola (az egyetem, a kereskedelmi és gazdasági akadémiák, valamint a református teológia) hallgatói részt vettek.[128] A gyűlésen a diákszövetség programját ismertetve hangsúlyozták: „Főkötelességünk az erdélyi magyar kultúra megvédése. Ennek a kultúrának Kolozsvár a központja, és itt is az egyetem. Ezért tiltakoznak minden olyan tendenciájú törekvés ellen, mely a magyarság fejlődésének és kiépülésének ezt a várát el akarja venni. Ezt a várat meg kell védeni, és a főiskolai hallgatók meg is fogják védeni, ha kell, az életük árán is.”[129]

Vasile Goldiş december 11-i nyilatkozatával ellentétben 1919. január végétől kezdve egyre több jele mutatkozott annak, hogy a kolozsvári egyetemen fokozatosan növelik a románság befolyását. Először január 22-én az erdélyi és bánsági közép- és szakiskolák román tanárainak Nagyszebenben tartott kongresszusán a résztvevők elhatározták, hogy egy szövetségben tömörülnek, melynek célja az iskolák ügyének szabályozása és egy új tanterv kidolgozása. „Akciót indítottak továbbá egy erdélyi román egyetem felállítása érdekében.”[130] Január 27-én a Kolozsváron tartózkodó Pathé francia tábornokot felkereste Schneller István rektor vezetésével az egyetemi tanács delegációja: „A küldöttség arra kérte a tábornokot, emeljen szót illetékes helyen a kolozsvári magyar egyetem érdekében, hogy ne vigyék el Kolozsvárról, és magyar jellege maradjon meg továbbra is. A tábornok megígérte a kérés teljesítését, és – mint mondta – annál szívesebben teszi ezt, mert meg van győződve, hogy az egyetem mint kultúrintézmény becsülettel munkálkodni és dolgozni akar, és távol áll a politikától.”[131]

Majd február elején „a románok azt vették tervbe, hogy a kolozsvári egyetemen párhuzamosan magyar és román előadásokat fognak tartani.”[132] „Ugyanis a román tanárok brassói kongresszusa felállította azt a követelményt, hogy létesíttessék sürgősen román egyetem Kolozsvár székhellyel, s amíg ez az egyetem megalakul, a mostani kolozsvári egyetemen tanítsák a román nyelvet, irodalmat és történelmet.”[133] „A tanárok kívánták továbbá a kolozsvári egyetem könyvtárának, épületeinek és laboratóriumainak sürgős leltározását.”[134] A román tanárok brassói gyűlésén Vasile Goldiş is részt vett, s a Kolozsvári Hírlap tudósítása szerint a határozatok között szerepelt az is: „Az egyetemi könyvtárat lehető legrövidebb időn belül át kell venni, úgyszintén az egyetemi épületeket és laboratóriumokat.”[135] Vagyis annak ellenére, hogy a románoknak nem állt szándékukban a kolozsvári egyetem elvétele, feljogosítva érezték magukat nemcsak román nyelvű kurzusok hirdetésére, de az egyetem ingó és ingatlan javainak térítésmentes használatára, sőt leltározására is. Vajon milyen más célt szolgálhatott volna az egyetem könyvtárának, épületeinek és laboratóriumainak sürgős leltározása, mint az átvétel előkészítését? S ha nem kívánták átvenni az egyetemet, akkor miért tettek meg mindent annak átvétele érdekében?

A korabeli román sajtóban vita bontakozott ki arról, hogy mi legyen a kolozsvári egyetem sorsa. Egyesek (pl. Nicolae Iorga, a legnagyobb tekintélyű román tudós) meghagyták volna, s egy párhuzamos román egyetem felállítását javasolták. Iorga úgy vélte, hogy Romániában nincs elég olyan színvonalas egyetemi tanár, tudós, akikkel a többi egyetem fenntartása mellett be lehetne tölteni a kolozsvári egyetem azonnali átvételével megüresedő katedrákat.[136] Mások a fokozatos elrománosítás mellett érveltek. Valeriu Braniştének, a nagyszebeni kormányzó tanács vallás- és közoktatásügyi reszortfőnökének szintén az volt kezdetben a véleménye, hogy egyelőre magyar kézben kell hagyni az egyetemet, és csak fokozatosan két-három évtized múlva lehet átvenni.[137] Az azonnali román átvétel harcos képviselője Onisifor Ghibu volt, aki korábban az erdélyi ortodox román iskolák felügyelőjeként tevékenykedett.[138] Ghibu Valeriu Branişte főtitkáraként lassacskán a nagyszebeni kormányzó tanács véleményét is megváltoztatta. „Fáradhatatlan izgatása következtében a románság e vezetői csakhamar sutba dobták a gyulafehérvári határozatokat, és Ghibunak szabadkezet adtak a kérdés megoldására.”[139]

A román király iránti hűségeskü követelése

Az Erdélyt túlnyomórészt már megszállva tartó román hatalom 1919. január közepén érezte eljönni annak idejét, hogy az erdélyi intelligencia tisztviselői rétege ellen döntő támadást hajtson végre: a magyar állami alkalmazásban dolgozó személyeket a román király iránti hűségeskü letételére kötelezték. Az eskü letételének pillanatától a tisztviselők román állampolgároknak minősültek, a továbbiakban rájuk a román törvények vonatkoztak. Minden addig megszerzett illetményükkel és jogaikkal kerültek átvételre azzal a megkötéssel, hogy a magyar kormány által számukra hozott rendelkezéseket a továbbiakban nem ismerik el, és a magyar kormánnyal minden kapcsolatot megszakítanak. Az új román tisztviselőkkel a román állam szabadon rendelkezhetett. A hűségeskü letételét megtagadó tisztviselők hivatali működésüktől el lesznek tiltva, ezáltal minden illetményüktől elesnek, és állásukról lemondottaknak tekintendők.[140] Azok a volt tisztviselők, akiknek állandó foglalkozásuk nem lesz kimutatható, a katonai parancsnokság által az országból kitoloncolandók lesznek.[141]

A románok által bevezetett hűségeskü szövege az alábbi volt: „Én … esküszöm az élő Istenre, hogy I. Ferdinánd román királyhoz és kormányzótanácsához hű leszek, az ország törvényeit megtartom, a hivatalommal járó kötelességeimet lelkiismeretes pontossággal teljesítem, a nép javára működöm és a hivatali titkot megőrzöm. Isten engem úgy segéljen!” Ez az eskü nem olyan természetű, hogy azt a magyar államhatalom szolgálatában bármilyen hivatalt teljesítő egyén letehetné.[142] Ennek megfelelően a magyar hivatalnok döntő többsége nem tette le az esküt.[143] Megdöbbentő, hogy a megszálló román hatalom hogyan merészelte másfél évvel a trianoni békediktátum előtt, a 1918. november 13-i, még érvényben lévő belgrádi konvenció[144] I. pontjába ütköző módon ilyen önkényes rendelkezést kibocsátani. A belgrádi egyezmény ugyanis határozottan kimondta: „A polgári közigazgatás e területen a jelenlegi kormány kezében marad.”[145] Ezt a Károlyi-kormány teljes joggal értelmezte úgy, hogy a vonaltól délre és keletre fekvő területekről kivonul ugyan a magyar hadsereg, az azonban továbbra is Magyarország elidegeníthetetlen része marad.[146]

A budapesti kormány már az 1918. december 21-i ülésén foglalkozott a megszállók által hivatalukból elmozdított tisztviselőkkel: „A minisztertanács álláspontja az, hogy a tisztviselők lehetőleg maradjanak helyükön. Ha kényszerítik őket működésük beszüntetésére, akkor működésük beszüntetése után is lehetőleg maradjanak ott eddigi tartózkodási helyükön. A kormány minden esetben gondoskodik illetményeik kifizetéséről. Ha a tisztviselők kényszerülnek állásukat és helyüket elhagyni, akkor felettes hatóságuk jelöli ki, hogy hová menjenek, és illetményük hol folyósíttatik. A hűségeskü letételét illetőleg a minisztertanács felkéri a belügyi és igazságügyi miniszter urakat, hogy e kérdést tegyék beható tanulmány tárgyává, és terjesszenek elő a legközelebbi minisztertanácson javaslatot.”[147] A kormány ezzel a határozattal meg akarta akadályozni, hogy a hivatalnoksereg meg nem szállt területekre meneküljön, ezáltal Erdélyben ne maradjon bármikor igénybe vehető hivatalképes funkcionáriusgárda.[148]

Hűségeskü követelése az egyetemi tanároktól is

Annak ellenére, hogy Henri Mathias Berthelot, Patey és Civieux francia tábornokok külön-külön kijelentették, hogy a románok az egyetemet nem vehetik el a magyaroktól,[149] 1919. április 7-én Kolozsvár prefektusa, Valentin Poruţiu felhívta a kolozsvári egyetem tanári karát, hogy tegyenek hűségesküt I. Ferdinánd román királynak. A tanároknak egy héten belül nyilatkozniuk kell: leteszik-e a hűségesküt Ferdinánd királyra. Ha leteszik, tovább taníthatnak, de vállalniuk kell, hogy két év múlva románul folytatják az előadásokat. Ha az esküt megtagadják, június végén minden szerzett jogukkal együtt állásukat vesztik.[150] Az egyetemi tanács másnapi ülésén „Poruţiu prefektus által közölt felszólítással foglalkozott … A határozat valószínűleg egyhangú lesz a békekötés előtt teljesen jogosulatlan kívánsággal szemben.”[151] Mivel a tanárok nem voltak hajlandók a kívánt esküt letenni, az egyetemet a 4336/919. sz. rendeletével román állami egyetemnek nyilvánították, csak annyit engedve meg a tanároknak, hogy a megkezdett félévet befejezhessék.[152]

Az április eleji üzenetváltást követően közel egy hónapon át nem történtek érdemi cselekmények az egyetem elvételére vonatkozóan. Az egyetemi oktatás minden katonai és adminisztrációs zaklatás ellenére folytatódott tovább a rendes mederben, a professzorok nagy része hitt a Poruţiu prefektuson keresztül közölt ajánlat azon részének, amely szerint a románok megvárják a szemeszter végét és a tanév lezárását. Az eskü kérdése és az egyetem professzorainak románokra cserélése azonban tovább foglalkoztatta az embereket. Márki Sándor április 22-én keserűen jegyezte le: „Mi, a kolozsvári egyetem historikusai, a jövő esztendőben már átadhatjuk helyünket Dragomir és Lupas szebeni középiskolai tanároknak; állítólag ez a kettő van kijelölve egyéb X-ek és Y-ok mellett.”[153] A kolozsvári egyetem elvételétől való aggodalom május 2-án ismét megjelenik a naplóban: „Iaşiban az egyetemi tanárokat és diákokat 3 nagy kérdés foglalkoztatja: az egyetem újjászervezése, a kolozsvári egyetem elrománosítása és a Kolozsvárt tartandó diákkongresszus. A mi egyetemünk elrománosítása végett tanszékekre docensek, előadók és bekebelezett doktorok már nagyban készülnek pályázni, e végből vizsgálóbizottság alakul iaşi, czernowitzi és erdélyi tanárokból, s ez utóbbiaknak különös befolyásuk lesz a jelöltek kinevezésére.”[154] Ezek a mondatok egyúttal felhívják a figyelmet arra is, hogy a román politikusok – be sem várva az egyetemi tanács hivatalos válaszát – már 2-3 héttel az egyetem tényleges elvétele előtt megkezdték az új tanerők toborzását.

A hűségeskü követelésének törvénytelensége

Az 1907-ben elfogadott és Románia által is aláírt Hágai egyezmény részét alkotó Szabályzat a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól c. dokumentum 45. §-a szerint „Tilos a megszállott terület lakosságát arra kényszeríteni, hogy az ellenséges Hatalomnak hűséget esküdjön.”[155] Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum előtt tehát semmilyen román hatóságnak nem állt jogában a magyar köztisztviselőktől, vasúti dolgozóktól, középiskolai tanároktól vagy egyetemi professzoroktól hűségesküt követelni. Ezért az egyetemet ért atrocitássorozat ellenére a tanárok viszonylagos nyugalomban készültek az 1919 nyarára tervezett nyári pótszemeszter megtartására. Az Egyetemi Tanács 1919. április 30-i ülésén egyhangúan támogatták, hogy a VKM 1918. évi 95975 sz. rendelete értelmében június 1. és augusztus 31. között nyári pótfélévet indítsanak, amelyre minden, egyetemi tanulmányát már korábban megkezdő személy június 1. és 12. között szabadon beiratkozhatott volna.[156] Ugyanakkor baljóslatú volt, hogy román újságokban egyre másra jelentek meg olyan bukaresti előterjesztések, amelyek a kolozsvári egyetem szervezetét kívánták átalakítani (pl. az egyetemi könyvtárnak a bukaresti egyetemi könyvtár irányítása alá vonása,[157] vagy egy-egy tanszékének élére iaşi vagy bukaresti román tanárokat jelöltek ki.[158]

A hűségeskü letételének ismételt követelése

Május 9-én, pénteken Valentin Poruţiu prefektus 700/919. iktatószámú levelében átküldte Schneller István rektorhoz Valeriu Branişte előző napi, 4335/919. számú rendeletét,[159] amely a nagyszebeni román kormányzótanács március 10-i 2113. számú dekrétumra hivatkozva értesíti, hogy az összes rendes és rendkívüli tanár azonnal leteheti I. Ferdinánd román királyra a hűségesküt: „felkérem, értesítse az összes rendes és rendkívüli egyetemi tanár urakat, hogy őfelsége, I. Ferdinánd király és a kormányzótanács iránt a hűségesküt azonnal letehetik. Az eskü megtagadása egyenlőnek fog tekintetni az összes eddig élvezett jogokról való lemondással, és a kormányzótanács ezen tanár urakkal szemben mindennemű kötelezettségektől mentesnek tekinti magát. Hogy a közoktatás ezáltal ne szenvedjen, azon esetben is, ha a tanár urak az eskü letételét megtagadnák, értesítem, hogy a tekintetes egyetemi tanács által tervezett nyári semester végéig való további működésüket megengedem, magától értetően az általunk szervezendő ellenőrzés mellett. Működésük tartama alatt fizetésüket a kormányzótanácstól rendesen meg fogják kapni.”[160]

A prefektus átiratában kérte a rektor, hogy a rendeletet azonnal közölje a tanárokkal, s május 12-én délelőtt fél 11-re hívja össze őket az egyetem aulájában, ahol letehetik az esküt: „szíveskedjék a rendes és rendkívüli tanár urakkal ennek tartalmát haladéktalanul közölni olyképpen, hogy az erre adandó választ folyó évi május hó 12-ik napjának délelőtt tíz óráig kézhez vehessem. Ezzel kapcsolatban van szerencsém értesíteni, hogy a román kormányzótanács vallás- és közoktatásügyi osztálya folyó évi március hó 23-án hozzám intézett leiratában kilátásba helyezte, hogy azon egyetemi tanár urak, akik a hűségesküt Románia királya és a kormányzótanács iránt leteszik, megmaradhatnak jogaik élvezetében, amennyiben az eskü letétele napjától számítandó két év leforgása alatt a román nyelvet szóban és írásban oly módon sajátítják el, hogy román nyelven előadásokat tarthassanak. Amidőn ezt a körülményt is szíves tudomására hozom, közlöm egyidejűleg, hogy amennyiben a jelzett időpontig semmi választ akármilyen indokból nem kapok, a továbbiak iránt azonnal intézkedni fogok. Az egyetemi tanár urak névsorát, akik az esküt letenni hajlandók, a válaszához mellékelni szíveskedjék, kérvén őket egyidejűleg arról értesíteni, hogy folyó évi május hó 12-én délelőtt 11 órakor az egyetem aulájában az eskü letételére jelenjenek meg.[161]

Mind Valeriu Branişte, mind Valentin Poruţiu csak a rendes és rendkívüli egyetemi tanároktól (professzoroktól) kért hűségesküt, az oktatási és klinikai segédszemélyzetet, az egyetemi hivatalnokokat, valamint az egyetemi gyűjtemények (pl. könyvtár) vezetőit nem kötelezték esküre. Valeriu Branişte átiratában két fontos további momentum érdemel még figyelmet: a hűségeskü megtagadása esetén is engedélyezi az 1919. június 1. és augusztus 31. közötti időre tervezett és az újságokban már meghirdetett nyári félév[162] megtartását, tehát a professzorok számára szeptember elejéig engedélyezi a hivatali állomáshelyen való munkavégzést. Másrészt pedig a tanárok működésének tartamára a kormányzótanács magára vállalta a tanárok fizetésének biztosítását. A román hatóságok azonban minden ígéretüket megszegték.

A hűségeskü letételének megtagadása a kari tanácsüléseken

Május 11-én mind a négy karon tanácsülést tartottak. Legrészletesebben a Matematika- és Természettudományi Kar ülésén készült jegyzőkönyv őrizte meg a történéseket. Ennek tanúsága szerint Valeriu Branişte és Valentin Poruţiu átiratai tartalmának „ismertetése után elnöklő dékán jelzi, hogy az egyetem szervezetéből folyólag a tudománykarok autonóm hatásköre alapján az előterjesztés elvi részére vonatkozóan a kar hivatott állást foglalni, s az egyes kari tagokat érintő egyéni vonatkozások tekintetében pedig a kari tagok külön-külön nyilatkozata szükséges. Felszólítja tehát a kar összes jelenlévő tagjait, hogy az előterjesztés tárgyában véleményüket kifejteni, valamint az őket egyénileg érintő nyilatkozatokat megtenni szíveskedjenek. A kar a dékán előterjesztését tudomásul véve, annak megvitatása után a következő határozatot hozta.

Minthogy a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem nemcsak az alapításáról szóló 1872. évi XIX. magyar állami törvénynek, hanem immár közel ötvenéves múltjának tanúsága szerint is a magyar állam egyeteme, s e jellegét a magyar állam nemzetközileg is elismert szuverenitásánál fogva szükségképpen mindaddig megtartja, míg annak állami hovatartozása felől az egyedül illetékes magyar állam valamely megfelelő jogi tény által másként nem rendelkezik. Minthogy továbbá a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem karának semmiféle tudomása sincs arról, hogy a magyar állam a kolozsvári Tudományegyetem felett eddig bírt és gyakorolt felségjogairól bárkinek a javára és bármily értelemben is lemondott volna, s a magyar állam egy ily lemondó és jogátruházó tényére hivatkozhatnia ez idő szerint a román királyságnak és az ő funkcionáriusaként magát feltüntető nagyszebeni román kormányzótanácsnak sem áll módjában.

Mindezeknél fogva a kolozsvári Tudományegyetem kara a nagyszebeni román kormányzótanács iratából kivilágló azt az álláspontot, mintha a kolozsvári egyetem a román állam egyeteme volna, mintha az egyetem és annak alkalmazottai (tanárai) felett a román állam, akár a nagyszebeni román kormányzótanács, akár mások útján rendelkezhetnék, jogszerűnek el nem ismerjük, hanem tekintettel arra a tényre, hogy az egyetem székhelyét jelenleg egy idegen állam, a román királyság katonailag megszállva tartja. az egyetem és az egyetemi alkalmazottak jogi helyzete kérdésében, mint jogilag egyedül számbajöhető alapokra, egyrészt az egyetem tanárainak a magyar állam alkotmányára tett és jelenleg is fennálló közhivatalnoki hűségesküjére és a magyar állammal szemben fennforgó közhivatalnoki felelősségére, másrészt a nemzetközi jognak a katonai megszállás viszonyait szabályozó és azt az 1899., illetőleg 1907. évi hágai nemzetközi békeértekezletek IV., illetőleg II. konvenciójában foglalt és annak idején a román királyság részéről is elfogadott nemzetközi jogtételekre támaszkodik. …

Mindebből kifolyólag az egyetemi kar a nagyszebeni román kormányzótanács ama tényét, amellyel az évezredes magyar állami élet talajából kisarjadt és kifejlett egyetemet, mely keletkezésében és félszázados fennállásában a legsajátosabb magyar nemzeti jellegű kultúrintézmények közé tartozik, alaptörvényeink megsértésével és a nemzetközi jog által garantált jog állásának rovására kisajátítani és ezzel az egész intézmény hivatását ezrek emberi érdekeinek megsemmisítésével megbénítani törekszik – hivatkozva azokra az ünnepélyes ígéretekre is, melyeket az antanthatalmak itt járt katonai képviselői ismételten és az egyetem zavartalan működésének biztosítása tárgyában tettek – tudomásul veszi, a joghatóság átvételét mint illetéktelent el nem ismeri, az ellen tiltakozik és orvoslást a békekonferencia előtt keres magának.

Ugyancsak ennek a határozatának következményeképpen a román állam iránti hűségeskü letételét karunk tagjai, magyar állampolgári becsületükhöz és letett hivatali esküjükhöz képest feltétlenül megtagadják, egyben kijelentik, hogy az egyetemen a magyar állam meghatalmazásából eddig viselt tisztségeiket magyar állami közhivatalnoki esküjük szellemében mindaddig viselik, míg további sorsukra és kötelességeikre nézve az erre egyedül jogosult magyar állam részéről másként nem utasíttatnak.

Elnöklő dékán a határozat kihirdetésével név szerint felhívja a kar tagjait, hogy a román kormányzótanács iratában érintett hűségesküre vonatkozóan egyenként nyilatkozzanak. A nyilatkozatok megtörténte után elnök határozatilag megállapítja, hogy az eskü letételét valamennyien megtagadták. Az eskü letételére pedig senki hajlandónak nem nyilatkozott.

Miután pedig az egész kérdésben való állásfoglalást a kar az egyetemi tudománykarok autonóm hatáskörébe tartozónak tekinti, kifejezi egyúttal abbéli óhajtását is, hogy az egyetemi tanács mint ilyen, minden megnyilatkozás vagy hozzászólás nélkül egyedül a beérkező kari hiteles jegyzőkönyv-másolatok összegyűjtésére és azoknak rövid kísérő átirat melletti továbbítására szorítkozzék.”[163]

A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar szintén május 11-én tartott ülésén  az egyetem egyetlen román nemzetiségű professzora, „Moldován Gergely kijelentette, hogy ő nem teszi le az esküt, de ha a magyar tanárok között akadna valaki, aki letenné az esküt, akkor ő is leteszi, mert «pápább a pápánál» nem lehetek – mondta az ő bárdolatlan szájával. Ugyanott Karl Lajos, a francia irodalom tanára haladékot kért, majd arra a megjegyzésre, hogy már elég régen gondolkodhatott a kérdés fölött, döntsön bárhogyan, de haladék nem adható, kijelentette, hogy ő sem teszi le az esküt.”[164]

Az Orvostudományi Kar ülésén Lechner Károly prodékán elnökölt. „Távol vannak: dr. Lőte József dékán betegen fekszik, Lechner Károly prodékán és dr. Davida Leó tanár azonban megjelentek betegágyánál, és ismertetve vele a kérdést, kikérték elhatározását. Megbízást kaptak Lőte tanártól, hogy az eskü letételét megtagadó elhatározását a jegyzőkönyvbe írják be.” Ezt követően a Matematika- és Természettudományi Kar ülésén születettel azonos határozatot hozott az Orvostudományi Kar tanácsa is.[165]

Egyetemi tanácsi átirat a hűségeskü megtagadásáról

Az egyenként megkérdezett tanárok kijelentették, hogy az esküt nem teszik le, a tanévet azonban hajlandók befejezni, s a pótszemesztert is megtartani, ha munkájukat a tanszabadságnak és az egyetem önkormányzatának biztosítása mellett végezhetik. Így a rektor május 12-én délelőtt 10 órakor 1483-1918/19. E. T. szám alatt átküldte a prefektushoz a karok nyilatkozatát, amelyben a megtagadják a hűségeskü letételét, és óvást emelnek az egyetem román birtokbavétele ellen.

„Egyetemünk nyilvános rendes és nyilvános rendkívüli tanárainak eskü letétele ügyében f. évi május hó 9-én 700/1919. szám alatt hozzám intézett átiratára van szerencsém a négy tudománykar határozatait magában foglaló hiteles jegyzőkönyvi másolatokat szíves eljárás végett azzal a megjegyzéssel megküldeni, hogy a karok jegyzőkönyvei alapján kiderülvén, hogy az eskü letevésére a professzorok közül senki sem vállalkozott, nem vagyok abban a helyzetben, hogy az esküt letenni szándékozók névjegyzékét is mellékeljem. Ebből az alkalomból egyetemünk tanácsának határozatából egyben arról van szerencsém értesíteni Méltóságodat, hogy egyetemünk mind a négy tudománykarának e kari határozatokból önként következőleg csakis addig folytathatják a tanügy érdekében kifejtendő működésüket, míg egyetemünk autonómiája, jelenlegi státusa és szervezete nemkülönben a tanszabadság elve bármily változtatás révén érintve nem lesznek. A kolozsvári magyar tudományegyetem tanácsának 1919. évi május hó 11-én tartott ötödik rendes üléséből. Fogadja, kérem Méltóságod kitűnő tiszteletem nyilvánítását.

Dr. Schneller [István] i. rektor”[166]

Az egyetem épületeinek erőszakos átvétele

Mialatt az egyetemen az előadások tovább folytak, a nyilatkozat elküldése után alig fél órával, három román gyalogsági szakasz körülfogta az egyetemet, s minden kijáratot elállott. Egy előző nap kinevezett román bizottság (tagjai: tucatnyi középiskolai tanár vagy egyetemi tanársegéd), valamint a hozzájuk csatlakozott Valentin Poruţiu prefektus, Onisifor Ghibu államtitkár, az egyetem több román hallgatója és felfegyverzett román katona egyszerre ment be az egyetem különböző hivatalaiba. Schneller rektort Valentin Poruţiu prefektus, Onisifor Ghibu, Drăganu magántanár, Ovidius Sirbu egyetemi hallgató és Joan Vasiliu őrnagy kereste fel. A prefektus előadta, hogy „mivel a tanárok az esküt megtagadták, a román kormányzó tanács Nagyszebenben éppen aznap május 12-én 4436/1919. szám alatt kelt rendelete alapján a magyar egyetemet átveszi, s a rektor közbeszólására megjegyezte, hogy ehhez karhatalommal is rendelkezik.”[167] Déli 12 órakor a tanároknak minden munkájukat abba kellett hagyniuk, s távozni az épületekből.[168] A professzorok állásukat és megélhetésüket, az egyetemisták félévi munkájuk sikerét veszítették el.

Már aznap – ismét szuronyos katonák között – megkezdődött a szemináriumok, intézetek, laboratóriumok, gyűjtemények, klinikák átvétele. A szebeni kormányzótanács előző napi rendelete értelmében ezek összes felszereléseikkel együtt, leltár mellett a magyar állam tulajdonából a román állam tulajdonába mennek át. A magyar professzorok tiltakoztak az illetéktelen rendelet ellen, az intézkedő katonák fizikai erőszakkal vették át az intézetek és klinikák eszközeit.[169] Így például a Magyar Történelmi Szeminárium május 30-i elfoglalásakor Szádeczky Lajos rögzítette a jegyzőkönyvben, hogy „az átvételt törvénytelennek, jogtalannak tartja, az ellen tiltakozik és csakis a fegyveres erőszaknak enged a könyvtár átadásánál”. A könyvtárat részletes leltári jegyzékkel adják át, mert indoklása szerint: „felettes hatóságának, a magy. közoktatási kormánynak felelősséggel tartozik, s azt csak annak alapján gyakorolhatja”[170].

Buday Árpád szemtanú megállapítása szerint az egyetem 1919. májusi fegyveres elvételekor az „átszervezett román egyetem készen kapta ötven esztendő lelkes és becsületes, tudós munkásságának minden eredményét: modern épületeket, gazdag szakkönyvtárakat és laboratóriumokat. E mellett minden lelkiismeret furdalás nélkül rátették kezüket az Erdélyi Múzeum gyűjteményeire és a Mensa Academicára, holott azok nem állami intézmények voltak, hanem a magyar társadalom nagy áldozattal létesített alkotásai.”[171] 1872 és 1919 között nagyobbrészt a magyar állam, kisebb részt Kolozsvár városa által teljesen kiépített és felszerelt egyetemhez tehát csak tanári személyzetet kellett biztosítania a románoknak.[172]

Az egyetem erőszakos átvételének törvénytelensége

Már az is törvénytelen és a nemzetközi joggal élesen ellentétes volt, hogy az egyetem professzorait a megszálló román katonaság megpróbálta a román király iránti hűségesküre kötelezni. Az eskü letételét megtagadó kari határozat kézhezvételét követő erőszakos atrocitások, a professzorok állásukból és hivatali helyiségeikből való erőszakos kiutasítása, az oktatási intézmény ingó és ingatlan vagyonától való megfosztása azonban minden képzeletet felmúlóan jogtalan és etikátlan volt. Különösen is szembeötlő a román hatóságok eljárásnak törvénytelensége, ha figyelembe vesszük, hogy a Magyarország határait rögzítő trianoni békediktátum csak az egyetem erőszakos elvételét két évvel követően, 1921. július 26-án került ratifikálásra.[173]

A Hágai egyezmény 52. §-a szerint „Az a hadsereg, amely valamely területet megszáll, csakis az Állam tulajdonában álló készpénzt, értékeket és az Államot megillető behajtható követeléseket, a fegyvertárakat, szállítási eszközöket, raktárakat és élelmezési készleteket és általában az államnak csakis oly ingó tulajdonát foglalhatja le, amelyet a hadműveletekre lehet használni.”[174] Vagyis a kolozsvári egyetem elvétele szintén súlyosan megsértette a nemzetközi jogot, hiszen megszállt területen katonai erő alkalmazásával elvettek egy olyan épületegyüttest annak minden ingóságával és hivatali iratanyagával együtt, amely intézményt és komplexumot nem lehetett hadműveletekre használni.

Az egyetem erőszakos elvételének következményei

A megszálló román katonaság a kiépülő román rendőrséggel és közigazgatással együttműködve érvényt szerzett a kolozsvári kultúrkörök románosító törekvésének. Az állásuktól megfosztott professzorok közül a Tisza vonalától északra vagy nyugatra születetteket rövidesen kiutasították.[175] Ez a törekvés nem elszigetelt egy-egy túlkapás keretében, hanem átgondolt és tudatos román stratégia részét alkotta. Ezt bizonyítja, hogy a párizsi román és jugoszláv ügyek bizottságának 1919. február 22-i ülésén André Tardieu elnök felkérte Ion Brătianut, hogy ismertesse a román kormány erdélyi nemzetiségi politikáját. „Brătianu a városi magyar lakosságot illetően különbséget tesz a mesterséges – hivatalnokok, katonák, polgárok, sőt ide tartoznak még a magyar közigazgatás által foglalkoztatott munkások is – és az állandó elemek között, amelyek munkájuk eredményeképpen erős szálakkal kapcsolódnak lakóhelyükhöz. Alexandru Vaida-Voievod Kolozsvár példáját hozza föl, ahová – az elmagyarosítást elősegítendő – több mint húsz oktatási intézményt vontak össze. Brătianu kijelenti, hogy a román kormányzat elő fogja segíteni a mesterséges elemek távozását, amelyek jelenlétét nem tartja kívánatosnak, és liberálisnak fog mutatkozni az állandó elemekkel szemben, amelyeknek asszimilációjáról nem adminisztratív rendelkezések, hanem az idő és az érdekeik fognak gondoskodni.”[176] A két román politikus tehát már február végén nyíltan ismertette az antant hatalmak vezetői előtt a magyarok kollektív jogfosztására, a magyar értelmiségiek állásukból való tömeges elmozdításra és erőszakos kitelepítésére vonatkozó szándékukat és tervüket. A nyugati hatalmak pedig jóváhagyták a nemzetközi egyezményeket, az európai történelmi hagyományokat és az általános humanizmust egyaránt semmibe vevő törekvéseket. Ezen felbátorodva a megszálló román katonai erők valóban tízezrével zsuppolták ki otthonaikból a megszállt területek kisemmizett magyar értelmiségét.

A kiutasított professzorokat – akár saját tulajdonú, akár bérelt lakásban éltek Kolozsvárt – a határozatnak érvényt szerezve, alig néhány órai csomagolást és mindössze egy-két táskányi holmit engedélyezve családtagjaikkal együtt valóban ki is toloncolták a román megszállási zónából. Mikes Imre szerint „Mindez olyan gyorsan ment, hogy sokan még bútoraikat sem tudták magukkal vinni. Ily módon a Consiliul Dirigent a «teljesen egyenjogú és szabad erdélyi magyar testvérnemzet» sok ezer hivatalnokát távolította el még a békekötés előtt.”[177] Cholnoky Jenő önéletrajzában így örökítette meg az eseményeket: „Ezután következett az a szomorú időszak, hogy nem kaptunk fizetést, mert nem esküdtünk le az oláhoknak. Kolozsvári kereskedők adták össze a pénzt, hogy éhen ne haljunk. … Egyetemünk tanárai megtagadták az oláhoknak a hűségeskü letételét, ezért a nem erdélyi születésű tanárokat kiutasították, az erdélyieket nyugdíjazták. Engem is kiutasítottak.”[178]

A Kolozsvárról kitoloncolt, vagyonuktól, állásuktól megfosztott professzorokra váró megpróbáltatásokat jól jellemzi Cholnoky Jenő leírásának további szakasza: „Feleségem, három gyermekem és a kis foxi kutyám szorongtunk a kofferekkel, ládákkal és ágyakkal teletömött kocsiban, s mivel hideg volt, kis vaskályhánkat is beállítottuk. Ez éjjel, minden nagyobb rázkódáskor összedőlt, úgy hogy nem használhattuk útközben, de aztán Budapesten, amíg vagonlakóknak kellett lennünk a Nyugati pályaudvaron, addig nagyon jó szolgálatot tett, főzni is tudtunk rajta.”[179] Nem lehetett könnyű 22 esztendei egyetemi oktatói munka után családjával együtt hónapokon át pályaudvari vagonlakóként nélkülözni.

A kolozsvári professzorok kálváriája a nyugati nagyhatalmak vezetői előtt is részletesen ismert volt. Sir George Clerk angol diplomata, a Legfelsőbb Tanács budapesti különleges képviselője[180] a francia Georges Benjamin Clemenceau-nak, a békekonferencia elnökének 1919. november 29-én írt levelében tárta fel a kolozsvári professzorok megpróbáltatásait: „Az ember szükségképpen némi rokonszenvet érez látván, mennyire gyalázatosan bánnak egy magas civilizációval azok, akik még csak most ismerkednek a kormányzás művészetével, és lelkiismeret-furdalás gyötri amiatt, hogy része van a történtekben. Példának okáért a románok hűségesküt követelnek azoktól az egyetemi tanároktól, akikkel még nem tudatták, hogy melyik város egyetemén fognak majd oktatni. Ez nekem fölöslegesnek tűnik, olyannak, ami nem tekinthető kulturált eljárásnak, és hitem szerint még törvénytelen is. A románok mégis ekképpen cselekedtek ez év májusában a kolozsvári egyetemen. A tanárok – nagyon is indokoltan – arra hivatkoztak, hogy továbbra is magyar állampolgárok lévén, szakmai feladataik alól nem tekinthetik magukat fölmentve mindaddig, ameddig a békeszerződés nem ítélte kifejezetten oda Kolozsvárt Romániának. Válaszul a románok elkergették állásukból, házaikból az egyetemi tanárokat, és arra kényszerítették őket, hogy segédmunkásként dolgozzanak, hacsak nem akarnak éhen halni. Egy kiváló, világszerte ismert földrajztanár kénytelen volt burgonyát kapálni, hogy megkeresse kenyerét, közben pedig órát adott a jobbján, illetve balján kapáló két-két diáknak. Egy idő után letartóztatták, börtönbe zárták, ahol az árnyékszék tisztán tartása volt a dolga. Végül megengedték neki, hogy – anyagi javait és tudománynak szentelt élete minden gyümölcsét hátrahagyva – családjával együtt lovas kocsin távozzon. Egy másik jeles egyetemi tanárt, aki túl van a hetvenen, és betegség kínozza – minden alap nélkül – a bolsevizmus vádjával tartóztatták le, bántalmazták, majd börtönbe vetették, ahol a mai napig sínylődik. … Nehezen hihető, hogy az efféle magatartás előmozdítja Románia ügyét.”[181]

A nyugati nagyhatalmak vezetőinek tájékoztatását szolgálta Georges Benjamin Clemenceau, Lloyd George, lord Curzon, Andrew Bonard Law, Stephen Pichon, Hugh Wallace, Francesco Saverino Nitti, Macui és gróf Apponyi Albert 1920. január 16-i párizsi megbeszélése, amelyen a gróf kitért a két száműzött egyetem ügyére is: „Külön okmányt fogunk önöknek beterjeszteni, amelyben szemük elé tárjuk mindazon – kulturális értékekben véghez vitt – rombolást, amely ebben az esztendőben történt. Megtudhatják majd belőle, hogy két szép egyetemet is leromboltak: a magyar műveltség ősi központjában, Pozsonyban lévőt, valamint az attól kissé újabb keletűt, a kolozsvárit, melyek mindegyike megfelelt napjaink legmagasabb tudományos elvárásainak. A tanárokat elűzték, és szeretném, ha látnák, hogy kiket tettek a helyükre. Fölhívom önöket, küldjenek ki tudósokból álló bizottságokat, hogy a valós helyzettel tisztába jöhessenek, és elvégezhessék az összehasonlítást. Mégiscsak lehetetlenség, hogy ezek a történelmi múltra visszatekintő egyetemek és egyetemi karok így eltűnjenek, és bárkikkel fölváltsák őket. Az újonnan jöttek képtelenek ugyanis pótolni e nagy tekintélyű művelődési intézményeket.”[182]

Felekezetközi egyetem rövid működése

Miután a románul nem tudó magyar hallgatók az elrománosított egyetemen tanulmányaikat nem folytathatták, a magyar felekezetek: római katolikus, református, unitárius és lutheránus egyházai megállapodtak abban, hogy közösen az erdélyi magyar társadalom anyagi és erkölcsi támogatásával Kolozsváron magyar egyetemet állítanak fel. Ezt a szándékukat 1920 tavaszán be is jelentették a román kormánynak, amely azonban 1921-ig nyaráig „kifogásokkal és ürügyekkel halogatja kérésük elintézését. Az illetékesek azonban már többször is kijelentették, hogy a magyar egyetem felállítását soha sem fogják engedélyezni.”[183] A felekezetközi egyetem egyetlen tanéven át működött, 1921. szeptember 15-én a közoktatásügyi államtitkárság véglegesen megvonta a működési engedélyt a tanárképzőtől,[184] október elsején pedig az épületet is lefoglalták.[185] Ezzel a tanárképző befejezte működését.[186]

A kolozsvári professzorok folytatják munkásságukat

Az erőszakkal eltávolított professzorok és hallgatók előbb 1920 februárjától Budapesten, majd 1921. október 9-től Szegeden folytatták munkájukat. Az 1919. szeptember 18-án kinevezett 62 rendes és rendkívüli tanár október 30-án megalakította a román egyetem tanácsát, november 3-án megkezdte a kizárólag románnyelvű előadásokat. 1920. február elsején Ferdinánd román király nagy ünnepiességgel nyitotta meg Erdély román egyetemét.[187] Így a mai Szegedi Tudományegyetem és a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem ugyanannak a kolozsvári magyar egyetemnek a szellemi és eszmei örökösei.[188] A Szegeden működő egyetem professzorai hosszú évtizedeken át élénken ápolták az universitas kolozsvári eredetét és erőszakos elvételének emlékét. Győrffy István botanikaprofesszor az Egyetemi Tanács 1936. április 27-i VIII. rendes ülésén egyéni indítványban javasolta: „1919. május 12. gyásznap, Egyetemünknek a trianoni békeszerződés előtt másfél évvel – fegyveres erővel való elvétele. … javasolni bátorkodom: mondja ki a nagytekintélyű Tanács: 1.) 1919. május 12. napját mint a kolozsvári egyetemnek fegyveres erővel, jogtalan elvétele cselekedetét nem felejti el, s lelki gyásza jeléül 2.) elhatározza, hogy az épületek ormára félárbocra felhúzza a fekete lobogót; 3.) a május 12-én legelőször bemenő professzor urakat felkéri e nap gyásza jelentősége rövid méltatására, hogy vérévé váljon a mai nemzedéknek: a maga előmenetelét a kolozsváriban keresse és tudja is. Rövid eszmecsere után az Egyetemi tanács az önálló indítványt egyhangúlag magáévá teszi, és az 1919. május 12-ét, mint a kolozsvári egyetemnek fegyveres erővel jogtalanul történt elvétele napját egyetemi gyásznapnak jelenti ki, s egyben elhatározza, hogy e napon az egyetemi épületekre a gyászlobogót kitűzeti, e napon az első órákat tartó professzorokat felkéri, hogy a nap gyászának jelentőségét a hallgatóság előtt röviden méltassák.”[189]

Megjelent folytatásokban a folyóirat 2019. májusi, júniusi, július-augusztusi, szeptemberi, októberi és novemberi számaiban

Jegyzetek

[1] Márki Sándor: A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem története: 1872–1922. Szeged, 1922.; Buday Árpád: Dacia superior egyeteme. In: Jancsó Benedek emlékkönyv. Budapest, 1931. 258–276. o.; Erdély magyar egyeteme: az erdélyi egyetemi gondolat és a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem története. szerk. Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos, Kolozsvár, 1941.

[2] Gaal György: Egyetem a Farkas utcában: a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai. Kolozsvár. 2012.

[3] Vincze Gábor: A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolása 1919-ben. Pro Minoritate 14. (2004) 2: 130–155. o.; Balázs Sándor: Onisifor Ghibu – álarc nélkül. Kolozsvár, 2005. 100–111.; Vincze Gábor: A száműzött egyetem. A Ferenc József Tudományegyetem sorsa Kolozsvártól Szegedig (1919-1921). Szeged, 2006. 11–30. o.

[4] Onisifor Ghibu, Universitatea din Cluj şi institutele ei de educaţie memoriu înaintat M. S. Regelui Ferdinand I. Cluj, 1922.; Vasile Pârvan: Universitatea naţională a Daciei superioare şi Datoria vieţii noastre. Cluj, 1928.; Onisifor Ghibu: Universitatea Daciei superioare. Bucureşti, 1929.; Ion Seracin, In ce mǎsurǎ se poate realiza Universitatea Daciei Superioare conform ideilor Lui Vasile Parvan şi ce poate face studenţimea în acest scop. Cluj, 1930.; Onisifor Ghibu: Universitatea Daciei Superioare şi problema Statului romano-catolic ardelean. Cluj, 1931.; Onisifor Ghibu: La a douăzecea aniversare a Universităţii Daciei Superioare. Cluj, 1939. (2. kiadása Cluj, 2001); Marcela Sălăgean: Universitatea din Cluj ȋntre 1919 şi 1944. In: Istoria Universităţii „Babeş–Bolyai”. Coordonator Ovidiu Ghitta. Cluj-Napoca, 2012. 127–138. o.

[5] Serbările pentru inaugurarea Universității din Cluj, Bucureşti, 1920, 15.; fordítása: Márki 1922. 125. o.

[6] Ghibu 2001, 9–10.; magyarul: Balázs 2005, 101. o.

[7] Kolozsvári Hírlap (1918) augusztus 28. 3. o.

[8] Kolozsvári Hírlap (1918) október 12. 2. o.

[9] Kolozsvári Hírlap (1918) december 14. 2. o.

[10] Az egyetem katonai kórház céljára lefoglalt épületeiről: Toth Szilárd: Kolozsvár és az egyetem az első világháború éveiben. Per Aspera Ad Astra 5. (2018) 2: 169. o.

[11] Magyarország (1918) szeptember 10. 5. o.

[12] Kolozsvári Hírlap (1918) szeptember 6. 2. o.

[13] Magyarország (1918) szeptember 10. 5. o.

[14] Apáthy István: Erdély az összeomlás után. Új Magyar Szemle (1920) 3: 166. interneten: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/UjMagyarSzemle_1920_03/?pg=152&layout=s (letöltve: 2019. április 5.)

[15] Kolozsvári Hírlap (1918) szeptember 8. 2–3. o.

[16] Kolozsvári Hírlap (1918) szeptember 12. 2. o.

[17] Passuth László: Kutatóárok. Budapest, 1966. 226–227. o.

[18] Kolozsvári Hírlap (1918) szeptember 15. 2. o.

[19] Magyarország (1918) szeptember 4. 9.; 8 Órai Ujság (1918) szeptember 11. 4. o.

[20] Kolozsvári Hírlap (1918) október 13. 6. o.

[21] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3430. (1918. október 1.)

[22] Márki Sándor i. m.108. o.

[23] Kolozsvári Hírlap (1918) október 2. 2. o.

[24] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3435. (1918. október 23.)

[25] Kolozsvári Hírlap (1918) október 6. 3. o.

[26] Kolozsvári Hírlap (1918) október 22. 3. o.

[27] Ujság (1918) október 27. 5.; Kolozsvári Hírlap (1918) október 27. 2.; MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3435. (1918. október 27.); Márki 1922, 108–109.

[28] Schneller István leköszönő prorektor beszámoló beszéde: Ünnepélyek, amelyek a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetemen a tanév megnyitása és az egyetem ötvenesztendős fennállása alkalmával 1921. évi október hó 9-én és 1922. évi június hó 29-én tartattak, Szeged, 1923, 19. o.

[29] Passuth László i. m. 226. o.

[30] Ujság (1918) október 30. 5. o.

[31] Kolozsvári Hírlap (1918) november 1. 3. o.

[32] Ujság (1918) november 1. 3. o.

[33] Ujság (1918) november 6. 2. o.

[34] Kolozsvári Hírlap (1918) november 12. 3. o.

[35] Ferenczi Szilárd: A hátország megtévesztő nyugalma. Kolozsvár az első világháború idején, In: Egyed Emese – Pakó László (szerk.): Certamen. Előadások a magyar tudomány napján az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. Szakosztályában. Kolozsvár, 2016. III. 343. o.

[36] Márki Sándor i. m. 109. o.

[37] Ujság (1918) december 5. 5. o.

[38] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3445. (1918. november 11.); Márki Sándor: A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem története: 1872–1922. Szeged, 1922.; Buday Árpád: Dacia superior egyeteme. In: Jancsó Benedek emlékkönyv. Budapest, 1931. 1922. 109. o.

[39] Az Ujság (1918) november 20. 3. o.

[40] Ujság (1918) november 17. 3. o.; Ellenzék (1918) december 25. 1. o.

[41] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3445. (1918. november 12.)

[42] Gyalui Farkas: Emlékirataim 1914–1921. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az előszót írta Sas Péter. Kolozsvár, 2013. 281. o.

[43] MNL CSML VIII. 2. fond (Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar iratai) 4. doboz 595–1918/19. E. T. sz.; MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3453. (1918. december 3.)

[44] Vincze Gábor: A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolása 1919-ben. Pro Minoritate 14. (2004) 137. o.

[45] Bíró Sándor: A kolozsvári egyetem a román uralom alatt. In: Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos (szerk.): Erdély magyar egyeteme: az erdélyi egyetemi gondolat és a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem története. Kolozsvár, 1941. 306. o.

[46] Gaal György: Egyetem a Farkas utcában: a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai. Kolozsvár. 2012. 82. o.

[47] Gyalui Farkas: Emlékirataim 1914-1921. Kolozsvár, Művelődés Egyesület, 2013. 360. o.

[48] Győrffy István (szerk.): Beszámoló a szegedi M. Kir. Ferencz József-tudományegyetem 1929/30. évi működéséről. Szeged, 1932. 267. o.

[49] Márki i. m. 110. o.

[50] Bíró i. m. 305–306. o.

[51] Kolozsvári Hírlap (1918) december 24. 3. o.

[52] Márki i. m. 113. o.

[53] MNL OL K 636. fond (Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iratanyaga: egyetemek, főiskolák, tudományos intézetek iktatott iratai 1919–1940) 32. doboz 1919–11–466., 895–1918/19. E. T. sz. (közli: Vincze 2006. 135–136.); MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3465. (1918. december 28.)

[54] Márki i. m. 113.o.

[55] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3466. (1918. december 31.)

[56] Pesti Napló (1919) január 11. 9. o.

[57] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3469. (1919. január 9.)

[58] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3469. (1919. január 10.)

[59] Mikes Imre: Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996.² 200. o.

[60] Márki. i. m. 113–114. o.

[61] MTAK Ms. 4165/58.; MTAK Ms. 4165/211.

[62] Az Ujság (1919) január 16. 3. o.; Pesti Napló (1919) január 16. 2. o.; Kolozsvári Hírlap (1919) január 16. 4. o.

[63] Az Ujság (1919) január 18. 3. o.

[64] Keleti Ujság (1919) január 18. 6–7. o.; Pesti Hírlap (1919) január 29. 2. o.; Keleti Ujság (1919) január 31. 4. o.

[65] Kolozsvári Hírlap (1919) január 17. 1. o.

[66] Pesti Napló (1919) január 30. 5. o.; Világ (1919) január 30. 1. o.

[67] Keleti Ujság (1919) január 28. 2. o.; Az Ujság (1919) február 8. 2. o.; Budapesti Hírlap (1919) február 28. 3. o.; Világ (1919) február 28. 1. o.; Az Ujság (1919) március 18. 7. o.

[68] Pesti Hírlap (1919) február 8. 3. o.

[69] Magyarország (1919) január 30. 3. o.; Kolozsvári Hírlap (1919) február 2. 2. o.; Friss Ujság (1919) február 7. 2.; Friss Ujság (1919) február 8. 3. o.

[70] Kolozsvári Hírlap (1918) december 31. 1. o.

[71] Keleti Ujság (1919) március 5. 5. o.

[72] Gyalui Farkas emlékirata szerint „A pénzt 47 kolozsvári polgárra vetették ki, akik közül egy sem tudta, hogy létezik Cigányi a világon.” In: Gyalui i. m. 286. o.

[73] Ellenzék (1919) január 17. 2. o.; Kolozsvári Hírlap (1919) január 17. 5. o.

[74] Kolozsvári Hírlap (1919) január 18. 3. o.

[75] Ellenzék (1919) január 18. 2. o.

[76] Románia 1912. március 11-én iktatta törvénybe a hágai egyezmény szövegét. In: Mikes i. m. 210. o.

[77] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=91300043.TV (letöltés: 2019. január 22.) Az egyezmény előírásainak érvényesüléséről: Zellei Gábor: Nemzetközi hadijogi szabályozás a civil lakosság védelme érekében az I. világháború időszakában. Hadtudomány 26. (2016) 1–2: 68. o.

[78] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3472. (1919. január 17.)

[79] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3477. (1919. január 24.)

[80] Márki i. m. 114–115. o.; Vincze Gábor i. m. 23. o.

[81] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3486. (1919. február 4.)

[82] Kolozsvári Hírlap (1919) február 5. 4. o.

[83] Gyalui i. m. 332.

[84] Vincze Zoltán: A kolozsvári régészeti iskola a Posta Béla-korszakban (1899–1919). Kolozsvár, 2014. 564–566. o. Márki Sándor naplóbejegyzése szerint: „Posta Béla, a régészet tanára ma délután ½ 2-kor érelmeszesedésben hirtelen meghalt. Húsz év óta volt egyetemünk tanára, mint alkotásokra vágyó 37 éves ember jött hozzánk, s akart és tudott is alkotni. Az Erdélyi Múzeum régiségtárát odáig el sem képzelt arányokban fejlesztette, s Magyarországnak a Nemzeti Múzeum után legtekintélyesebb múzeumává tette.” MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3545. (1919. április 16.)

[85] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=91300043.TV (letöltés: 2019. január 22.)

[86] Kolozsvári Hírlap (1918) december 31. 1. o.

[87] Kolozsvári Hírlap (1918) december 31. 1. o.

[88] Márki Sándor: A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem története: 1872–1922. Szeged, 1922.108. o.

[89] Márki i. m. 109. o.

[90] Délmagyarország (1919) január 4. 1. o.

[91] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3469. (1918. január 9.)

[92] Jancsó Benedek: A román irredentista mozgalmak története. Máriabesnyő–Gödöllő, 2004. 445. o.

[93] Kolozsvári Hírlap (1918) december 26. 2.; Az Ujság (1919) január 15. 9. o.

[94] Budapesti Hírlap (1919) január 11. 8.; Egri Ujság (1919) január 11. 2. o.

[95] Budapesti Hírlap (1919) január 19. 6. o.

[96] Pesti Hírlap (1919) január 29. 5. o.

[97] Keleti Ujság (1919) február 14. 7. o.

[98] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3495. (1919. február 17.)

[99] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3496. (1919. február 19.)

[100] Márki i. m. 116. o.

[101] Az Ujság (1919) február 26. 2.; Budapesti Hírlap (1919) február 26. 3.; Délmagyarország (1919) február 26. 4.

[102] Kolozsvári Hírlap (1919) február 21. 1. o.

[103] Vincze Gábor: A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolása 1919-ben. Pro Minoritate 14. 139. o.; Vincze Gábor: A száműzött egyetem. A Ferenc József Tudományegyetem sorsa Kolozsvártól Szegedig (1919–1921). Szeged, 2006. 25. o.

[104] Hasonló jelenség a Kolozsvári Gazdasági Akadémián is megfigyelhető volt ekkor. Az akadémia 1919. tavaszi félévére beiratkozott 120 hallgató között 6 mágnás ifjú is volt. Keleti Ujság (1919) február 2. 2. o.

[105] Márki i. m. 1922. 116. o.

[106] Pesti Hírlap (1919) március 1. 8. o.

[107] Ellenzék (1919) február 22. 4.

[108] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3512–3513. (1919. március 11.)

[109] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3553. (1919. április 28.)

[110] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3558. (1919. május 8.)

[111] Kolozsvári Hírlap (1918) december 10. 3. o.

[112] Kolozsvári Hírlap (1918) december 13. 3. o.

[113] Kolozsvári Hírlap (1918) december 12. 4. o.

[114] Raffay Ernő: Erdély 1918–1919-ben. Szeged, 1987. 232. o.

[115] Vincze Gábor: A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolása 1919-ben. Pro Minoritate 14. 136. o.

[116] Az Est (1919) január 3. 1. o.

[117] Az Ujság (1919) január 14. 8.; Pesti Napló (1919) január 14. 8.; Világ (1919) január 14. 8. o.

[118] Kolozsvári Hírlap (1919) január 9. 4. o.

[119] Keleti Ujság (1919) február 7. 3.; Keleti Ujság (1919) február 12. 7. o.

[120] Keleti Ujság (1919) február 9. 3. o.

[121] Szádeczky Lajos beszéde a parlamentben 1921. június 14. In: Az 1920. évi február hó 16-ra hirdetett Nemzetgyűlés naplója. Budapest, 1921. XI. kötet 21. (interneten: https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1920_11/?pg=29&layout=s&query=ki%C3%A9heztetni (letöltve: 2019. február 22.), valamint Vincze Gábor: A száműzött egyetem. A Ferenc József Tudományegyetem sorsa Kolozsvártól Szegedig (1919–1921). Szeged, 2006. 233. o. Az internálás bevezetéséről, az önkényesen bevezetett korona és lej árfolyamról korabeli források nagy mennyiségű idézetével bővebben: Raffay i. m. 187. o.; 231–232. o. „Április elején Kolozsvárt a levelek forgalmát korlátozta a Nemzeti Tanács. Folyton pénzt kerestek, melyet magyar földről küldtek a főtisztviselők ellenállására.” Gyalui Farkas: Emlékirataim 1914–1921. Kolozsvár, Művelődés Egyesület, 2013. 336. o.

[122] Márki i. m. 117. o.

[123] Kolozsvári Hírlap (1918) december 12. 4. o.

[124] Az Est (1918) december 12. 2.; Népszava (1918) december 12. 3. o.

[125] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3454. (1918. november 6.)

[126] Kolozsvári Hírlap (1918) december 6. 3. o.

[127] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3455. (1918. december 11.)

[128] Kolozsvári Hírlap (1918) december 10. 3. o.

[129] Kolozsvári Hírlap (1918) december 12. 3. o.

[130] Ellenzék (1919) január 23. 2. o.

[131] Keleti Ujság (1919) január 28. 3. o.

[132] Az Ujság (1919) február 11. 3. o.

[133] Magyarország (1919) február 11. 5. o.

[134] Kolozsvári Hírlap (1919) február 5. 4.; Keleti Ujság (1919) február 5. 4.; Pesti Hírlap (1919) február 12. 4.; Pesti Napló (1919) február 9. 3. o.

[135] Kolozsvári Hírlap (1919) február 13. 1. o.

[136] Vincze Gábor: A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolása 1919-ben. Pro Minoritate 14. (2004), 139. o.

[137] Bíró Sándor: A kolozsvári egyetem a román uralom alatt. In: Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos (szerk.): Erdély magyar egyeteme: az erdélyi egyetemi gondolat és a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem története. Kolozsvár, 1941., 307. o.

[138] Gaal György: Egyetem a Farkas utcában: a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai. Kolozsvár. 2012., 81. o.

[139] Bíró Sándor i. m. 309. o.

[140] Fráter Olivér: Erdély román megszállása 1918–1919. Tóthfalu, 1999. 84. o.

[141] Pesti Hírlap 41. (1919) március 5. 2. o.

[142] Fráter Olivér i. m. 85. o.

[143] Magyarország 26. (1919) január 24. 3. o.; Pesti Napló 70. (1919) január 28. 2. o.; Szegedi Friss Ujság 20. (1919) január 29. 1. o.; Pesti Hírlap 41. (1919) január 31. 3. o., március 20. 3. o.; 8 Órai Ujság 5. (1919) március 20. 2. o.

[144] Hajdu Tibor: A polgári demokrácia külpolitikája 1918–1919-ben. In: Századok 1967/5. 884–885. o.; Ormos Mária: A belgrádi katonai konvencióról. In: Történelmi Szemle 1979/1. 12–38. o.; Raffay Ernő: Erdély 1918–1919-ben. Szeged, 1987. 85. o-, 197.; Hornyák Árpád: A belgrádi konvenció. In: Világtörténet 2000/ősz-tél 74–84. o.; Takács Gyula: Szándékok és körülmények a belgrádi konvencióval kapcsolatban. In: Közép-Európai Közlemények 2009/2-3. 93–99. o.

[145] Nyékhegyi Ferenc: A Diaz-féle fegyverszüneti szerződés (A páduai fegyverszünet). Személyes tapasztalatok és hiteles okmányok alapján. Budapest, 1922. 58. o.; Ádám Magda – Ormos Mária (szerk): Francia diplomáciai iratok 1918–1919. Budapest, Akadémiai, 1999. 16. o.; Zeidler Miklós (szerk): Trianon. Budapest, Kossuth, 2003. 31. o.

[146] Raffay i. m. 214. o.

[147] MNL OL K27 Miniszterelnökségi levéltár – minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1918. december 21. 10–11. interneten: https://www.eleveltar.hu/web/guest/bongeszo?ref=TypeDeliverableUnit_95e12bcd-5a7a-4f77-b004-4e6612de985a&tenant=MNL (letöltve: 2019. június 16.)

[148] Raffay Ernő i. m. 217. o.

[149] Gyalui Farkas: Emlékirataim 1914–1921. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az előszót írta Sas Péter. Kolozsvár, 2013. 315. o.

[150] Márki Sándor: A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem története: 1872–1922. Szeged, 1922. 117. o.

[151] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3540. (1919. április 9.)

[152] A romániai magyar kisebbség sérelmei tekintettel a szövetséges és társult főhatalmak és Románia között Párisban, 1919. december hó 9-én kötött kisebbségek védelméről szóló szerződésre I. (1919–1922). Budapest, 1922. 39. o.; Gáspár Ármin: „Erdélyért” hóhérok és mártírok. Budapest, é. n. II. 5. o.

[153] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3550. (1919. április 22.)

[154] MNL BML XV. 33. fond 251. tétel 3555. (1919. május 2.)

[155] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=91300043.TV (letöltés: 2019. január 22.); Zellei Gábor: Nemzetközi hadijogi szabályozás a civil lakosság védelme érekében az I. világháború időszakában. Hadtudomány 26. (2016) 1–2. 68. o.

[156] Keleti Ujság (1919) május 1. 5. o.

[157] Keleti Ujság (1919) május 7. 6. o.

[158] Keleti Ujság (1919) május 9. 5. o.

[159] Márki Sándor: A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem története: 1872–1922. Szeged, 1922. 118. o.; Vincze Gábor: A száműzött egyetem. A Ferenc József Tudományegyetem sorsa Kolozsvártól Szegedig (1919-1921). Szeged, 2006. 27. o.

[160] A romániai magyar kisebbség sérelmei tekintettel a szövetséges és társult főhatalmak és Románia között Párisban, 1919. december hó 9-én kötött kisebbségek védelméről szóló szerződésre I. (1919–1922). Budapest, 1922. 40. o.; Gáspár Ármin: „Erdélyért” hóhérok és mártírok. Budapest, é. n. II. 7. o.; Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos (szerk.): Erdély magyar egyeteme: az erdélyi egyetemi gondolat és a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem története. Kolozsvár, 1941. 431–432. o.; Gyalui Farkas: Emlékirataim 1914-1921. Kolozsvár, Művelődés Egyesület, 2013. 307–308. o.

[161] A prefektus átiratának szövege: A romániai magyar kisebbség sérelmei … 41. o.; Gáspár i. m. 8–9. o.; Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos i. m. 432–433. o.; Gyalui i. m. 306–307. o.

[162] Keleti Ujság (1919) május. 1. 5-6. o.

[163] A romániai magyar kisebbség sérelmei … 41–44.; Gáspár i. m. 9–14. o.; Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos i. m. 435–438. o.; Vincze i. m. 138–141. o.

[164] Gyalui i. m. 305–306. o.

[165] Gyalui i. m. 309–313. o.

[166] Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos i. m. 431–432.; Vincze i. m. 137–138. o.; Gyalui i. m. 308. o.

[167] Márki Sándor: A m. kir. Ferencz József-tudományegyetem története: 1872–1922. Szeged, 1922. 121. o.

[168] Az átadásról felvett jegyzőkönyv szövege: Bisztray Gyula, Szabó T. Attila, Tamás Lajos (szerk.): Erdély magyar egyeteme: az erdélyi egyetemi gondolat és a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem története. Kolozsvár, 1941. 438–439. o; Vincze Gábor: A száműzött egyetem. A Ferenc József Tudományegyetem sorsa Kolozsvártól Szegedig (1919-1921). Szeged, 2006. 142–143. o.; Gyalui Farkas: Emlékirataim 1914-1921. Kolozsvár, Művelődés Egyesület, 2013. 313–314. o.

[169] Márki i. m. 121. o. Az egyetemi könyvtár, a Növénytani Intézet, a Csillagvizsgáló Intézet, valamint az Orvostörténeti Intézet átvételéről szóló jegyzőkönyvek szövege: A romániai magyar kisebbség sérelmei … 44–45. o; Bisztray i. m. 438–443. o. Az Egyetemi Könyvtár átvételéről szóló jegyzőkönyv szövege: Gyalui i. m. 318–319. o.

[170] MTAK Ms. 4165/56.

[171] Buday Árpád: Dacia superior egyeteme. In: Jancsó Benedek emlékkönyv. Budapest, 1931. 271. o.

[172] Gaal Görgy: A Báthory-egyetemtől a Ferdinánd Egyetemig. A kolozsvári felsőoktatás első századai. In: Cluj – Kolozsvár – Klausenburg 700. Várostörténeti tanulmányok. Főszerk. Lupescu Makó Mária. Kolozsvár, 2018. 455. o.

[173] A romániai magyar kisebbség sérelmei … 45. o.; Gáspár é. n. 14. o.

[174] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=91300043.TV (letöltés: 2019. január 22.); Zellei Gábor: Nemzetközi hadijogi szabályozás a civil lakosság védelme érekében az I. világháború időszakában. Hadtudomány 26. (2016) 1–2. 68. o.

[175] Vincze i. m. 31–32. o.

[176] Ádám Magda – Ormos Mária (szerk.): Francia diplomáciai iratok 1918–1919. Budapest, 1999. 146–147. o.

[177] Mikes Imre: Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996. 211. o.

[178] Cholnoky Jenő: Önéletrajz. In: Vár ucca tizenhét 6. (1998) 2: 270. o., 272. o.

[179] Cholnoky i. m. 272. o.

[180] http://multunk.com/index.php?title=A_Clerk-misszi%C3%B3 (letöltés: 2019. január 22.)

[181] Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről 1919–1920. 163–164. o.

[182] Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről 1919–1920. 186–187. o.

[183] Gáspár é. n. 15. o.

[184] Ellenzék 42 (1921) szeptember 22. 4. o.

[185] Ellenzék 42 (1921) október 8. 5. o.

[186] Erdész Ádám: A kolozsvári felekezetközi magyar egyetem 1920–1921. In: Történelmi Szemle 40. (1998) 274. o.

[187] A Kolozsvárt 1872-ben alapított és Szegeden 1921-ben újra megnyitott M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem története. Budapest, 1922. 16. o.

[188] Vincze Gábor: A bujdosó egyetem Szegedre kerülése. In: Valóság 49. (2006) 4: 48. o.; Vajda Tamás: A Szegedi Tudományegyetem és elődeinek rövid története. In: Gausz Ildikó – Kokas Károly – Laczkó Sándor – Pap Kornélia (szerk.): Egyetemtörténeti fotóalbum. (Szegedi Egyetemi Tudástár 8.) Szeged, 2014. 12. o.

[189] Egyetemi Tanács átirata a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karhoz a kolozsvári egyetem elvétele napjának gyásznappá nyilvánításáról az 1935/36. évi VIII. rendes ülés jegyzőkönyvi kivonatával Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár VIII. 2. fond 10. doboz 616–1935/36. 1–3.