Forrai Ibolya: Kálmány Lajos kéziratos hagyatéka és utolsó műve, az Alföldi gyűjtés

A magyar népköltészet fáradhatatlan munkására és örökségére emlékezve, egyúttal Móra Ferencre, munkatársaira és Sebestyén Gyulára is emlékezünk, hiszen nekik köszönhetjük a hagyaték megmentését. A Kálmány hagyaték feltárásához szolgáló legfontosabb forráscsoportok is a Sebestyén-hagyaték anyagából kerültek elő: így például Kálmány Sebestyén Gyulához írott levelei (közel 150 levél),[1] valamint Móra Ferenc levelei[2] és A nagy sámánról című kézirata,[3] amelyekben Móra tudósít a hagyaték megmentésének körülményeiről, az anyag összetételéről is. A kéziratok a Kálmány örökösök ajándékaként, 1920 nyarán a Néprajzi Múzeumba kerültek, Kálmány könyvei és levelezése Szegeden maradt. Aztán hosszú időre feledésbe merül Kálmány Lajos és kiadásra váró kész műve, az Alföldi gyűjtés, meg a „nagyértékű” hagyaték is.[4]

1929-ben megalakult a szegedi egyetem Néprajzi Tanszéke, s az új nemzedék jeles képviselői – Bálint Sándor, Ortutay Gyula – hivatkoznak Kálmány munkáira, méltatják a nagy előd munkásságát. A Kálmány emlékét ébren tartó szegedi kutatók arra számítottak, hogy a hagyaték több kész kötet anyagát rejti, s lendületes tervet állítottak össze ezek kiadására. Később, mint annyi más elképzelést, egy időre ezt is elsodorta a háború.

A hagyaték csak az 1940-es évek elején került elő. Viski Károly 1944-ben az OSZK egykori irataiból kideríti, hogy a „ládányi hagyatékot” Sebestyén Gyula vette át, amelyet visszavonulásakor átadott Madarassynak, s ő 1936-ban Szendrey Ákosnak. Viski kéri Domanovszkyt, hogy a hagyaték feldolgozását engedélyezze Vargyas Lajos számára.[5] Vargyas megnézi az anyagot valóban, de a hatalmas mennyiségű kézirathalmaz (a hagyatékot először ismertető Péter László szerint 13 köteg, Dégh Linda szerint 17 gondosan becsomagolt köteg) rendezését nem vállalja.

A hagyatékot 1947-ben Péter László nézi át tüzetesebben, s jegyzetei alapján a szegediek 1949-ben a Kálmány emlékkiállításhoz kölcsönkérnek 43 dokumentumot a még rendezetlen hagyatékból.[6]

Kálmány halálának harmincadik, születésének századik évfordulóján, ismét szegedi kezdeményezésre, és Ortutay sürgető utasítására 1949 őszétől Kovács Ágnes és Raffay Anna megkezdi az addig bontatlan csomagokban őrzött hagyaték rendezését. A szűkre szabott határidő miatt az első rendezés alapos forrásfeltárás nélkül, 1950-ben készül el. Kovács Ágnes 1950 elején újabb kutatást és a Kálmány életmű kiadását javasolja, de csak a hagyaték rendezését, leltározását és katalogizálását fejezték be 1955-ig.   

A már rendezett kéziratokat használták fel Péter László, Dégh Linda, Katona Imre, Ortutay Gyula a Kálmány Lajos népköltési hagyatéka című sorozat megjelent két kötetében is (Történeti énekek és katonadalok, Alföldi népballadák).[7] Ezt követően a feltárt forrásanyag adatait folyamatosan felhasználják a különféle népköltészeti forrásközlésekben, tanulmányokban, katalógusokban.[8]

A Kálmány gyűjteményt jelenleg is a Kovács Ágnes által felállított rendben őrizzük. A rendezett kéziratanyag főbb egységei:

Kálmány Lajos levelezése, tanulmányok és tanulmánytöredékek, kiadásra előkészített műve: az Alföldi gyűjtés, kiadott műveiből való töredékek hatalmas népköltési gyűjteménye − műfaj szerinti csoportosításban: balladák, mesék, mondák, legendák, néphit adatok, népszokások −, saját gyűjtőfüzetei, levelező hálózata által összegyűjtött eredeti kéziratos füzetek; Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye Kálmány jegyzeteivel, és Abafi-Aigner Lajos népköltési gyűjteménye. Ez a kéziratos hagyaték ma is az egyik legértékesebb, leggazdagabb és a legkeresettebb népköltészeti forrásgyűjtemény. A mintegy 22000 oldalnyi kézirat, 215 tételben, EA 2761-2973, 10655, 13342, 14944, 19017 leltári számok alatt található. Évtizedek alatt a kutatók kezén két kézirat veszett el (EA 2831, 2846 sz. tételek), s néhány kézirat hiányos lett. Kálmány gyűjtési pontjairól a Kézirattár földrajzi katalógusa tájékoztat, tartalmi összetételét pedig szakkatalógusa mutatja be. Címjegyzéke megtalálható a kéziratgyűjtemény nyomtatott katalógusában, valamint számítógépes adatbázisában.[9]  103 kézirat már digitális formában is kutatható.

E rövid áttekintésben szerettem volna megvilágítani, hogy a hagyaték története szorosan kötődik a Néprajzi Múzeum történetéhez. Mai állapota tükrözi a múzeum lehetőségeit. Eltűnése-hányódása-felfedezése-gondozása folyamatát befolyásolta a néprajzi érdeklődés alakulása, a múzeum sorozatos költözései, az adott személyi és anyagi feltételek; közvetve pedig még a politikai események is hatással voltak rá (háború, forradalmak, az 1929-es világgazdasági válság, 1945 stb.).

Az Alföldi gyűjtés

Kálmány Lajos: Alföldi gyűjtés című, 599 oldalas kézirata az EA 2771. leltári számon őrzött népköltési gyűjtemény Arad, Bács-Bodrog, Békés, Csanád, Csongrád, Torontál megyék területéről, az 1872-1914 közötti évekből. A gyűjtemény anyagát Kálmány részben régebbi gyűjtéseiből válogatta össze, egyes darabokat gyűjtőfüzeteiből másolt ki, de sok új gyűjtéssel is gazdagította kiadásra váró kötete anyagát. Elmondhatjuk, hogy a kötet jól reprezentálja Kálmány több évtizedes gyűjtői munkásságát.

Kálmány Lajost a 19. század végén népköltészeti gyűjtései, publikációi révén elismert néprajzi gyűjtőként tartják számon. Az 1890-es évek derekától nyugdíjazásáig azonban, egészségi állapota és egyházi elöljáróival való küzdelmei miatt, megszakítja kutatásait, majd 1910-1919 között szinte minden esztendőben végzett helyszíni néprajzi gyűjtéseket, és levelezett is adatközlőivel.

Gyűjtési terveiről Sebestyénhez írott leveleiben is beszámol, egy-egy különösen értékes adatát el is küldi, hogy Sebestyén azt közölhesse az Ethnographiában. Eredményes munkakapcsolatuk során szakmai eszmecseréket folytatnak, ezekből megismerjük Kálmány kutatási elveit, módszereit, népköltészetről vallott nézeteit. Sebestyén pedig ellátja Kálmányt a szükséges szakirodalommal. 1910-ben Sebestyén Gyula átvette Vargha Lászlótól a Kisfaludy Társaság Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozatának szerkesztését, s felkérte Kálmányt Ipolyi mesegyűjteménye szerkesztésére.[10] Saját gyűjtemény összeállítása és kiadása is szóba került, sőt megállapodtak egy Kálmány gyűjtemény tervében, amit Kálmány boldogan elvállalt, hiszen félig már felgyógyult súlyos betegségéből. Így 1910-1914 között párhuzamosan dolgozik a két mű megjelentetésén. 1911 derekán a kiválogatott anyagot bemutatja Sebestyénnek. Fáradhatatlan munkájáról tanúskodnak 1911-1912-ből idézett levelei:[11]

1911. VI. 12.:

Szíveskedjék pár sorban értesíteni, hogy folyó h 17-dikén, hétfőn a múzeumban lesz e? Ekkor akarom felvinni a gyűjteményt s mivel több helyt hivatkozás van a MNGy XIII. kötetre, Ipolyi jegyzeteire, pár perczre szükségem lesz reá, hogy a számokat jól idézzem, nem szeretném, ha idézeteim útvesztőbe vinnék az olvasót. Kosmogoniai mondatöredék van 123, Krisztus monda 35, állatmese 37, Atilla monda 7, Mátyás királyról szóló 30, Mária legenda 10, mese 29, a nép által igaznak vett történet féle 5; ezen a téren vagyunk leghátrább…

A bemutatott gyűjtemény összetételében, arányaiban, terjedelmében alig tér el a végleges összeállítástól; a népdalokról csak későbbi leveleiben szól.

1911. VIII. 14.:

Népdalokkal én régen foglalkoztam, csak jegyzeteket találtam. Gyűjteményemből kiválogattam egy kötetre terjedő kosmogoniai s Krisztus mondát, Atilláról, Mátyás királyról s egyéb jelesekről szóló néphagyományt, állatmeséket, ismeretlen egyébnemű meséket s egy pár részben ismeretes, de közlésre méltót, nagyjából jegyzetekkel elláttam.

1911. VIII. 15.:

…még egyszer átnézem és jegyzetekkel látom el a meséket, és kiválogatok egy csomó népdalt, meglehet, hogy két kötetre terjedő népköltéssel is előállok, de ezt nem állítom egész bizonyosan, hanem megpróbálom, hogy ha már népdalokkal foglalkozom, ne 5-6 ívvel foglalkozzam. A kötetet tehát a régi rendszer szerint állítom ki, mint a MNGy három első kötete van. A társaság úgy látom a ballada neműeket kedveli, lesznek ilyenek is szép számmal; de nem az először nyújtandó kötetben. Dolgozni addig dolgozom a jegyzetek terén; míg be nem áll a hideg, akkor megyek gyűjteni. Minden anyának a maga gyermeke a legbecsesebb, kiválóan becsesnek tekintem én is a munka alatt levő kötetet.

1911. VI. 19-én kelt levele:

A gyűjteményre vonatkozólag jónak látom a következőket ide jegyezni: 1-ször A történetszerű mesék annyit akar jelenteni, megtörténtnek hitt mesék; a helyes kifejezés az volna – megtörténtszerű mesék– de a nép az ilyeneket histórijának veszi; azért adtam a história – magyarul történet nevet; de valójában nem az, oda tettem, hogy ilyenszerű mesék. 2-szor A hiedelem azt fejezi ki, a mit hisz a nép; a hit le van foglalva a relígió számára; ezért használtam a hiedelmet, lehetett volna hitszerű mese is, de jobb a hiedelem, (…) Hazajáró hiedelem, a melyben hazajárnak a holtak; evőkanál, a melyikkel esznek, stb.
Bevezetőt nem írtam, Ön fog előszót írni, mint Vargha Úr írt Önnek. Hogy pedig ne kelljen vele sokat bíbelődnie, ide jegyzem a következőket: …” – és javasol néhány kiemelendő szöveget, például a tarackirtás, csillagokról szóló hagyományok, Mária legendák, örökéletűek, stb. U.itt: „Vannak népdalok, melyek azért vannak felvéve, mert a népköltéstárban változatai meg sincsenek jelelve; ha hibátlanul történik a szedése, nagy könnyebbségre lesz a kezdőnek jegyzeteket tenni.”

Felhívja Sebestyén figyelmét a kiejtés szerinti szöveglejegyzés fontosságára, a nyelvjárási sajátosságok megtartására, s ezt a hangjelölésben is alkalmazza.

Várakozása ellenére 1912-ben nem jelent meg az Alföldi gyűjtemény. Ezután írja a címlapra a véglegesnek hitt XIV. kötetszámot, s amikor e címlapra Sebestyén a kiadandó gyűjtemények sorrendjét felírja,[12] akkor ezt is átjavítja XVII-re.

Bár az Ipolyi gyűjtemény I. kötete is csak 1914 karácsonyára jelenik meg,[13] mégis reménykedik, hogy az Alföldi gyűjtés (már ezen a címen!) is elkészülhet.

1914. december 18-án azt írja Sebestyénnek:

Ha esetleg sorra kerülne az idén az én gyűjteményem: XVII. kötet kiszedése, akkor kérem tudatni, mert ha elmegyek, több napig odamaradok gyűjteni.[14]

Közben pontosítja jegyzeteit, ellenőrzi anyagát, kiegészíti új szövegekkel, s dolgozik a Hagyományok további kötetein is.

1917. március 3-kán kelt levelében visszakéri az Alföldi gyűjtés kéziratát: „azért alkalmilag még egyszer a XVII. számot viselendő kötetet átnézem, és több helyt kijavítom.”[15] Visszakerült hát a vaskos kézirat Kálmány Lajoshoz, s e kiadásra készen álló kötettel fejeződik be Kálmány Lajos munkássága.

A Sebestyén tervezte kötetek megjelenését az I. világháború megakadályozta, 1919 után pedig a már ismert nehézségek, Kálmány halála miatt és a hagyaték rejtőzködése miatt nem volt lehetséges. Kálmány Lajos születésének másfélszáz éves évfordulóján, 2002-ben Voigt Vilmos, Barna Gábor és Magyar Zoltán kezdeményezésére merül fel az Alföldi gyűjtés kiadásának gondolata. Ezzel párhuzamosan, a kéziratok rendkívül rossz állapota miatt megkezdődött azok digitalizálása. A kézirat digitalizált másolatából 2002-ben elkészült a szöveg számítógépes leírása és részben a gyűjtemény szövegeinek jegyzetelése, a mű kiadása azonban anyagi gondok miatt ismét elmaradt.

A szövegközlésről 

Az Alföldi gyűjtés kézirata a kor elvárásai szerint szerkesztve, részben már a szedő számára előkészítve, kiadásra készen került elő a Kálmány-hagyatékból. A kötethez Sebestyén előszava valószínűleg nem készült el, vagy nem került még elő. A szövegeket Sebestyén Gyula átnézte, javította, szerkesztői javításokat és megjegyzéseket írt bele, tördelte a szövegeket, javította a központozást stb. – mindezeket figyelembe vettük leírásunkban.

Kálmány az egyes műfaji csoportokon belül sorszámozta a közölt szövegeket. A szövegek besorolását a tartalomjegyzék és az egyes szövegek sorszámai alapján közöljük, amelyek hivatkozásként is megjelennek Kálmány Jegyzetek című fejezetében. A tartalomjegyzék és a sorszámok alapján kiderült, hogy csak néhány dalszöveg hiányzik a gyűjteményből, amelyeket egy kivételével a hagyaték más tételeiben megtaláltunk és onnan közöljük.

Kálmány szövegközlése az élőbeszéd ritmusát és kiejtését követi, híven tükrözi a korabeli írásmódot, betűhasználatot. Bár Kálmány néha következetlen, például a hiányjel használatában, a hosszú mássalhangzók írásában (lácczik, de aszszony), a kis és nagybetűk alkalmazásában, az egybe- és különírásban. A következetlenség jobbára a betegsége utáni (tehát 1906 utáni) írását jellemzi. Ugyanez áll magánhangzó jelöléseire is. Felváltva használja a zárt e hang jelölésére ė/ë betűket (ė betűjel a régebbi), de alkalmazza a középállású ê, â, ô, û betűjeleket is. Kálmány a nyelvjárási lejegyzésnél arra törekedett, hogy a lejegyzett szöveg pontosan tükrözze a kiejtést, megőrizve ezzel a nyelvjárás sajátosságait.

Kálmány előző munkáinak bevezetőjében pontosan leírja a településeket, utal az általa jelölt nyelvjárási jelenségekre. A Szeged népe II. kötetében a temesközi nyelvjárásról külön fejezetben értekezik (231-244. oldal), ahol megfogalmazza nyelvjárási lejegyzésének elveit.[16]

1914-ben, a kor elvárásainak megfelelően szerkesztett kéziratban összesen 600 népköltési szöveg szerepel: 21 ballada, 283 dalszöveg, 64 mese, 214 monda, 14 legenda és 4 hiedelem. Kálmány minden szövegnél feltünteti a gyűjtés helyét, de a gyűjtés idejét és az adatközlő nevét nem.

A 2015-ben megjelent kötet a fenti szerkesztési elveket tiszteletben tartva készült: a kézirat teljes szövegét betűhív átírásban, Kálmány Lajos eredeti beosztása szerint, a gyűjtő jegyzeteivel együtt közöltük. Ugyanakkor a sajtó alá rendezés modern elvei alapján a szövegeket magyarázó lábjegyzetek, irodalomjegyzék és helynévmutató kíséri. A kéziratot kiegészíti, illetve bevezeti Forrai Ibolya ismertetése a hagyaték és a kéziratos mű történetéről, a szövegközlést pedig Raffai Judit tanulmánya zárja.

A 2015-ben megjelent kötettel a Néprajzi Múzeum, a Balassa Kiadó és még sokan mások fáradozásainak köszönhetően – igaz, egy évszázadnyi késéssel – végre megvalósult a tudós pap, Kálmány Lajos utolsó műve, az Alföldi gyűjtés kiadása.

Kevés olyan kutatót ismerünk, akinek munkássága ilyen jelentős mértékben gyarapította a magyar népköltészet forrásanyagát. Az utókor felelőssége, hogyan sáfárkodik Kálmány Lajos gazdag örökségével.

Megjelent a folyóirat 2020. januári számában

Jegyzetek

[1]Az EA 2847. sz. tételben összesen 92 levél van: itt szerepel Kálmány 18 levele Sebestyén Gyulához, Kálmány levelezéséből további 71 levél és 3 Móra levél. 1902-1917 közötti évekből még további 59 Sebestyénhez írott Kálmány levelet találunk az EA 13148 ltsz-on 29 db. és az EAD 128 ltsz. alatt 21 db.  63 oldal, (ld. EA 30931. ltsz)

[2] EA 2970

-1919. december 6. Móra Ferenc tudósítása: „Könyveken kívül értékes jegyzetek is lehetnek a hagyatékban.” 

-1919. december 17. Sebestyén Gyula Fejérpataky László főigazgatóhoz továbbítja Móra tudósítását, s kéri sürgős intézkedését.

-1919. december 19. Fejérpataky László megbízza Sebestyén Gyulát a Kálmány hagyaték megszerzésével.

EA 2847 (2-13. oldalon; K. Kovács Péter megjegyzései: A Sebestyén hagyatékban találtam, Dr. Dégh Lindának 1952 tavaszán átadtam közlésre. Budapest 1952. V. 5.)

-1920. febr. 22. (70/1920.) Móra beszámol a hagyaték tragikus állapotáról, összeszedéséről, csoportosításáról: „1. Kálmány Lajos művei. 2. Kéziratok, tömérdek apró cédula kisebb-nagyobb szövegekkel, s egy halom fasciculus, köztük az Abafi gyűjtemény kéziratai, tán hat nagy kötetben … legalább másfél mázsa, rendezetlen, de legalább nagyjában megtisztogatva a szeméttől és csomagokba kötözve. 3. Könyvek – magyar és német folklorisztikai munkák.” Tájékoztatja Sebestyént, hogy tárgyalt az örökösökkel, mindent előkészített a kéziratok elszállítására, kéri, hogy a múzeum a szolgáknak utaljon 100-100 korona díjat a pakolásért; ő pedig még 1920-ban, tavasszal emlékbeszédet mond a Dugonics Társaságban Kálmányról.

-1920. március 17. Értesíti Sebestyént, hogy Fejérpataky kérésére nem szállíttatja Budapestre még a hagyatékot; közli az örökösök pontos címét, nevét, mellékeli a két szolga és a koszorú nyugtáját.

-1920. április 30. Kéri Sebestyént, értesítse Solymossyt, hogy a május 1-re kért nekrológot az Ethnographia számára megküldi némi késéssel.

[3] EA 1391 Móra Ferenc: A nagy sámánról c. kézirata (62 oldal). Móra szép, teljes Kálmány-portréja mellett a szöveg egy korábbi, rövid változatát lásd: MÓRA Ferenc: Kálmány Lajos halála. Ethnographia, 1919:94-99; másik szövegváltozat szerepel A szegedi tulipános láda c. műben. Budapest 1936. I:205-219.;

– 1922. I. 14-én Solymossy Sándor a Magyar Néprajzi Társaságtól megküldi Szász Károlynak, a Kisfaludy Társaság főtitkárának Móra Ferenc kéziratát, aki 1922. II. 27-én Sebestyén Gyulához továbbítja: „Kiadatik Sebestyén Gyula r. tag úrnak, mint a Népköltési gyűjtés szerkesztőjének.” 1922-ben, alig két évvel Kálmány halála után Solymossy levelében Kálmány mesegyűjteménye kiadását említi, nem tudja, hogy az Alföldi gyűjtés kézirata vár kiadásra.

[4] V.ö. Banner János: A Dugonics Társaság ötven éve 1892-1942. Ötven titkári jelentés. Szeged, 1943. 185. o. ld. még a MNT 1920. évi iratanyagában Madarassy László tudósítását.

[5] NMI sz.n./1944. Viski Kátoly levele Domanovszky Györgyhöz. Budapest 1944. február 22.

[6] NMI 280/1949. Az anyag visszavételének nincs írásos nyoma.

[7] Kálmány Lajos: Történeti énekek és katonadalok. Kálmány Lajos népköltési hagyatéka I. Szerkesztette: Ortutay Gyula, sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta: Dégh Linda, az életrajzot írta: Péter László, jegyzeteket készítette: Dégh Linda és Katona Imre. Budapest 1952.

Kálmány Lajos: Alföldi népballadák. Kálmány Lajos népköltési hagyatéka II. Szerkesztette, sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta: Ortutay Gyula. Budapest 1954.

[8] A teljesség igénye nélkül: Péter László: Kálmány Lajos hagyatéka. in: Tiszatáj, 1947. 8-9: 71-82. Péter László: Kálmány Lajos. In: Kálmány Lajos népköltési hagyatéka I. Budapest, 1952. 5-69. o-

 Bihari Anna (szerk.): Magyar hiedelemmonda katalógus. Előmunkálatok a Magyarság néprajzához. Budapest 1980.; Pogány Péter: Szájhagyomány mentésünk elfelejtett korszaka és szervezője. Megkerült Abafi-Kálmány sajtóra kész népköltési gyűjteménye. Ethn. 1954. 65(3- 4):541-567. o.; Kovács Ágnes: Ipolyi Arnold népmese, népszokás és hiedelemgyűjteménye a Néprajzi Múzeum Adattárában. 86 l. Budapest 1955-1956, kézirat: EA 2362; Kovács Ágnes: Ipolyi Arnold folklórgyűjteménye a Néprajzi Múzeum kéziratgyűjteményében. NÉ, 1956. 38:223-260.; Benedek Katalin: A tengeri kisasszony. Ipolyi Arnold kéziratos folklórgyűjteménye egész Magyarországról 1845-1858. Balassa Kiadó, Budapest, 2006.

[9] Forrai Ibolya (szerk.): A Néprajzi Múzeum Kéziratgyűjteményének katalógusa. I-III. Előmunkálatok a Magyarság néprajzához, 5/A-5/C. Budapest 1979-1983.           

[10]  Lásd EA 2847 jelzet alatt Kálmány magánlevelezése (92 levél, 274 oldal; ebből 18 szól Sebestyénhez), Kálmány levelei Sebestyén Gyulához, 1902-1917 között, a Sebestyén hagyatékban fennmaradt levelezés az EA 13148 jelzet alatt (28 levél, 2503-2572. oldaI);. az EA 30931 (átvezetve a korábbi EAD 128. számú dokumentum alól, 21 levél, 63 oldal) főleg az Ipolyi kötet munkálataival foglalkozó leveleket tartalmazza.

[11] 1911. VI. 12. (EA 13148:2515-2516); 1911. VIII. 14. (EA 13148. 2517-2520.); 1911. VIII. 15. (EA 13148: 2521-2524.);

1911. XII. 26. „Alig várom, hogy az én gyűjteményemet összeállíthassam s azután én is bemutathassam.” (EA 13148:2525-2527.)

[12] XIII. Ipolyi Népmeséi. Szerk. Kálmány

XIV. Sárospataki Gyűjtés I. része

XV-XVI. Berze Nagy: Mese-szótár

XVII. Kálmány: Alföldi Gyűjtés

XVIII. Egri Gyűjtés

[13] Kálmány Lajos (szerk.): Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye. Budapest1914. Bev.: Sebestyén Gyula, szerk., jegyz.: Kálmány Lajos.

[14] 1914. XII. 18. (EA 13148:2560-2561.)

[15] 1917. III. 3. (EA 13148:2565-2567.)

[16] Kálmány Lajos: Szeged népe. Temesköz népköltése. II. kötet. Arad, 1882.