Bene Zoltán: Művelődéstörténeti kalandozás és / vagy abszurd családregény

Tóth Péter regényéről

Tóth Péter egy szép napon az egyik közösségi oldalon a Fortepanról származó képeket kezdett megosztani, alájuk pedig rövid történeteket írni a maga és ismerősei szórakoztatására. Ellenreakció volt ez a közösségi média kép- (és azon belül családi fotó-) dömpingjével szemben, ám csakhamar sajátos, fiktív és képes családtörténetté nőtte ki magát. Ebből az ötletből, ebből a gegből született később a Képtelen családtörténet című regény.

És itt álljunk is meg mindjárt egy picit! Valóban regénnyel van dolgunk? Naná! Tulajdonképpen nem is eggyel. A szép kiállítású, vaskos, csaknem 300 oldalas kötetben legkevesebb 100 regény bújik meg, és szerény becslésem szerint ezerhez közelít a novellaötletek, sztorik, anekdoták, tárcák száma. S mivel, különösen manapság, a posztmodern idejében szinte lehetetlen pontosan definiálni, hogy mi a csuda is a regény, hát bátran kijelenthetjük, hogy ez a rendhagyó, ágas-bogasan szerteágazó, anekdotákból, viccekből, valós és kiötölt legendákból, valamint apró novellákból építkező könyv: regény. A műfaji meghatározás bizonytalansága és nehézkessége mellett azért is állíthatjuk ezt, mert a Képtelen családtörténet valóban családtörténet, vagy, ha úgy tetszik: családregény. S az, hogy képtelen (abszurd, irreális, meseszerű) ezt a terminológiát nemhogy gyengítené, sokkal inkább erősíti.

Tóth Péter könyvének szereplőivel számosság tekintetében talán csak a Biblia vetekedhet: filológus legyen a talpán, aki leltárba képes venni a kötetben megemlített személyeket! Homérosz kapcsán szokták mondani, hogy egyetlen hős sem marad nála névtelen, s valóban, minden epizodistát nevén nevez a vak dalnok – nos, Tóth Péterre ez úgy igaz, hogy nála bizony egyetlen ős sem marad névtelen, mert ebben a képtelen családtörténetben ugyan úgy mindenki legalább egy nevet (néhányan többet is) birtokolnak, mint az Iliászban, s bizony egy olyan kiterjedt famíliában, mint amilyet Tóth Péter fundált ki, a nevek száma (minimum) több százra rúg. Radnóti Miklós, Marie Curie, Nikola Tesla, Neil Armstrong, Ferenc Ferdinánd, Kossuth Lajos egyaránt szerepel a regényben, de találkozhatunk A Muzsika hangjai és a Titanic című film női főszereplőivel, de még magával a rajzfilm-guru Walt Disneyvel is. − S mivel egy magyar családtörténetet forgatunk a kezünkben, természetesen minden egyes szereplőről kiderül, hogy ereiben nem egyéb, mint magyar vér csörgedezik.

A szerző, előszavában Gabriel Garcia Márquez Száz év magányára hivatkozik, azt írja, az a könyv „lebegett a szeme előtt írás közben”, ráadásul Tóth Péter regényének első mondata a Száz év magány első mondatának parafrázisa. − Nos, a Képtelen családtörténet a Márquez-i előképhez hasonlóan szövevényes, jóllehet a kohézió sokkal esetlegesebb, a szerkezet nagyságrendekkel megengedőbb, mint a kolumbiai óriás alapművében. Tóth Péter kitalált családja lényegesen kiterjedtebb, mint a Buendiák famíliája, hiszen a szerző beintegrálja regényébe a nyugati ember művelődéstörténetének, történelmének, művészet-, zene és irodalomtörténetének egy igen jelentős részét, hatalmas ismeretanyagot mozgat, a kanonizált történeteket keveri az alternatív történelem narratíváival és a saját fantáziájával, ám a regényszövet mégis egységes lesz, miáltal az olvasó készséggel belemegy a játékba és örömmel elhiszi, hogy minden valóban úgy zajlott, ahogyan írva vagyon a Képtelen családtörténet lapjain.

Ugyanakkor − pontosan azért, mert Tóth Péter hihetetlen mennyiségű és minőségű műveltség-anyagot mozgat − a könyv olvasható művelődéstörténeti kalandozásként is, amely pro forma családregény ugyan, ám lényegét tekintve mégis inkább hódolat az ember (mi több: az Ember), az emberi műveltség, az emberi alkotóerő előtt. S ez az olvasat még akkor is erősen megképződik az olvasóban, ha történetesen nincs tisztában azzal, hogy Tóth Péter „civilben”, amikor nem szavakkal, mondatokkal mesél el ezernyi történetet, akkor a zene nyelvén szól, hiszen zeneszerző. És bár egészen biztosan teljesen más természetű egy zenemű megalkotása, mint egy irodalmi műé, az alkotás folyamata, íze, aromája mégis hasonló kell, hogy legyen. Végső soron a Képtelen családtörténet ennek az alkotóerőnek, fajunk legcsodálatosabb képességének az eposza. S ilyen értelemben nagyon is szorosan és híven reflektál a nagy előd nagy művére, végtére a Száz év magány sem más, mint eposz, regényben elbeszélve.

Tóth Péter: Képtelen családtörténet. Százhalombatta, Üveghegy Kiadó, 2019.

Megjelent a folyóirat 2020. novemberi számában