Mód László: Történetek a Tisza-Maros szögéből
Kerekes Ibolya könyvéről
A Barna Gábor által szerkesztett A Vallási Kultúrakutatás Könyvei című sorozatban jelent meg Kerekes Ibolya kötete, amely a Tisza és a Maros összefolyásának vidékére kalauzolja az olvasót, ahol a régészeti leletek tanúsága szerint az emberi jelenlét több ezeréves múltra tekinthet vissza. Bátran kijelenthetjük, hogy soha olyan drámai változások nem következtek be a táj történetében, mint az elmúlt másfél évszázadban. A folyószabályozások elvágták mindkét folyót a természetes életterétől és azok gazdag vízhálózatától, amelyeknek egy részén, például a Porgányon a 19. század közepe előtt még élénk vízi közlekedés zajlott. Az áradások elmaradásával megszűnt a térség legendás halbősége, a tápaiak pedig elvesztették legfontosabb gyékénybeszerző forrásukat. Voltak persze haszonélvezői is ezeknek a változásoknak, akik a kiszárított rétségeket birtokba véve tanyákat építettek és benépesítették a területet. A 20. század második felében aztán ismét fordult a történelem kereke, hiszen teljessé vált a mezőgazdaság szocialista típusú átszervezése, megkezdődött a térségben a kőolaj kitermelése. A közelmúlt legújabb fejleménye az M43-as autópálya megépítése volt, ami a jövőben a Tisza-Maros szög települései számára minden bizonnyal új perspektívákat nyithat.
A táj birtokviszonyait a nagyfokú változatosság jellemezte, ugyanis a 18–20. században több nagy kiterjedésű uradalom és a szabad királyi városi ranggal rendelkező Szeged határa itt érintkezett egymással. Éltek itt dohánykertészek, szegény parasztok, uradalmi cselédek és nagygazdák, akik között az idők folyamán sokrétű társadalmi kapcsolatrendszer alakult ki.
A szerző családi gyökerei révén szorosan kötődik a tájhoz és azokhoz az emberekhez, akik mindennapjaikat itt töltötték. Egy részüket a 20. század második felének történelmi eseményei arra kényszerítettek, hogy elhagyják szülőföldjüket, s máshol kezdjenek új életet. A kötetben szereplő személyek a szerző rokonságából kerülnek ki vagy velük baráti viszonyt ápoltak, emiatt nem csodálkozhatunk azon, hogy az írásokra a nagyfokú személyes hangvétel jellemző. E sajátos kutatói pozíció nagy mértékben megkönnyítette a dolgát, hiszen adatközlői nem idegenként tekintettek rá, olyan átélt traumákat is megosztottak vele, amelyeket kívülállókkal nagy valószínűséggel nem tettek volna.
A kiadvány összeállításában nagy segítségére volt Ilia Mihály, aki kézbe vette és átnézte a kézirat első változatát, majd a kötet előszavát is megírta, amiben a személyesség hangsúlyozása mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a szerző képzett néprajzosként igyekszik tárgyilagos lenni, szakmája eszközeit használni.
Kerekes Ibolya a közreadott írásokat sajátos logika alapján rendezte el, amelyek egy valóságosan is bejárható út egyes pontjaihoz kapcsolódnak. Tápéról indulva a kompon átkelve a Makó felé tartó ószegedi úton haladva következnek egymás után a helyszínek. A kötetben elsőként egy vallásos, katolikus hitét mélyen megélő asszony, Nyinkó Mihályné Terhes Erzsébet (Palika Örzse) életével, majd egy Tápai-réten gazdálkodó család viszontagságos 20. századi sorsával ismerkedhetünk meg. Az ószegedi úton tovább haladva az egykori Csanád vármegye területére, Maroslelére érkezünk, ahol a csanádi püspökség majorjainak zárt világába, az uradalmi cselédek egykori mindennapjaiba nyerhetünk betekintést, egy helybeli gazda emlékein keresztül pedig a falu története elevenedik meg az olvasó előtt. Az élettörténetek sorát egy püspöklelei szülésznőre, Furák Máriára való visszaemlékezés zárja, aki a szerző anyai dédanyja volt.
A kötet utószavában a kutatás illetve a gyűjtött adatok feldolgozásának és közzétételének a módszertanába is betekintést nyerhetünk. A beszélgetéseket Kerekes Ibolya magnószalagra rögzítette, utólag szó szerint lejegyezte, majd ezekből próbált az olvashatóság szempontjait szem előtt tartva szerkesztett visszaemlékezéseket formálni. Nagy érdeme, hogy a közzétett interjúrészletekben következetesen feltüntette a nyelvjárási jelenségeket, nemcsak az ö-zést, hanem a középzárt ë hangokat is jelölte.
Kerekes Ibolya kiváló érzékkel ismerte fel azt, hogy egy néprajzkutató számára szűkebb családja és annak baráti köre is képezheti kutatás tárgyát, amiről gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni és csak akkor támad hiányérzet bennünk, ha egyáltalán támad, amikor ezek a hozzánk közel álló személyek távoznak az élők sorából és magukkal viszik tudásukat, emlékeiket a túlvilágra.
Kerekes Ibolya: Elhaladt az idő. Életek, történetek a Tisza-Maros szögéből. Szeged, SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék–MTA SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, 2019.
Megjelent a folyóirat 2021. februári számában