Miklós Péter: Kálmány Lajos szellemi öröksége
Kálmány Lajos (1852–1919) a szegedi nagytáj tudományos igényű folklórkutatásának egyik első képviselője, s legendás alakja. Kultuszát Móra Ferenc alapozta meg, aki az „utolsó magyar sámánnak” nevezte. A Dél-Alföld egy része és a Temesköz archaikus vallási életére vonatkozó gyűjtésének anyagait és kutatásainak eredményeit olyan jeles néprajzkutatók is fölhasználták a huszadik században, mint Bálint Sándor és Erdélyi Zsuzsanna. Tudományos munkásságáról és életművének jelentőségéről Ortutay Gyula akadémikus és Péter László professzor írt több tanulmányt és könyvet a halála óta eltelt több mint egy évszázadban. Magyarországon, Romániában és Szerbiában lokális közösségek, helyi civilszervezetek mind a mai napig őrzik az emlékét.
Ha Kálmány Lajos emlékezetének gyökereit keressük, akkor Móra Ferenc világába jutunk, aki nem sokkal halála után megkezdte hagyatékának gondozását és földolgozását. Ennek egy kisebb része a szegedi Somogyi-könyvtárban, míg a – jórészt gyűjtéseiből, följegyzéseiből álló – nagyobb hányada a budapesti Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában van.
A két világháború között – a Bálint Sándor alkotta fogalmat használva – a „szögedi nemzet” területén is megindult professzionális néprajzkutatás tudatosan vállalta Kálmány Lajos szellemi örökségét. Nem véletlen, hogy Ortutay Gyula – aki eredetileg Sík Sándorhoz írta a doktori disszertációját, mégpedig irodalomtörténeti témából, Tömörkény Istvánról, s műveinek népi és néprajzi szemléletmódjáról is értekezett[1] – egyetemi magántanári habilitációs előadását (amelynek szövege a Szellem és élet című szegedi egyetemi folyóiratban jelent meg) Kálmány Lajos munkásságáról tartotta.[2]
Ortutay Gyula Kálmány Lajos és a modern néprajzi gyűjtés című előadásában – többek között – az alábbiakat fogalmazta meg.
„Kálmány élete példa volt arra, hogy a gyűjtők egyik legfontosabb kötelessége a kutatott közösség körében való élet, a velük együttélés, majdnem azt mondhatnám: a compassio.[3] Kezdő gyűjtőkoromban magam is szívesen laktam a jegyzőnél, paplakban s pár órás jegyzeteléssel, faggatással elintézhetőnek véltem a munkám. Holott ez a lejegyzés csak a felület, a motívumok megismerése volt csupán. Mikor rátértem arra, hogy hetekre parasztcsaládnál szálltam meg, közöttük laktam, velük ettem s részt vettem a legkülönbözőbb ügyeikben, akkor ismerhettem meg azt a lényegbevágó különbséget, ami a paraszti életforma és a mi életünk közt a mai napig is fönnáll s akkor találhattam rá nemcsak mesékre, hanem egy egész kultúrára, egy a mienkétől különböző társadalomra is. Kálmány ezt bölcsen tudta s egész élete alkalmat adott rá különböző vidéki állomáshelyein, hogy ezt a belátást a gyakorlatban keresztülvigye. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy helyzete különösképp nehéz volt. Móra mulatságos eseteket tud elbeszélni Kálmány kalandjaiból, amivel a pap előtt bizalmatlan és gyanakvó pusztai, tanyai parasztok, a zárkózott falusiak gyanúját leszerelte s leküzdötte merevségüket. Olyannyira sikerült ez neki, hogy illetlen történeteket éppúgy, mint pap előtt titkolni való paraszti babonákat, féltékenyen őrzött hiedelmeket, tréfás és borsos csúfolódásokat egyaránt elmeséltek neki. Kálmány valóban megvalósította a parasztsággal való együttélést, együttérzést s hogy a compassio magos fokáig eljutott, azt bevezetőinek heves és aggódó sorai nyíltan megvallhatják. A »paraszt-pap« így is hívták s tagadhatatlan parasztjainak volt a papja s értük élt egyedül.”[4]
A szögedi nemzet című monográfiáját elkészítő, s ezzel a szegedi nagytáj tárgyi és szellemi hagyományvilágát egy földolgozásban szintetizáló Bálint Sándor Kálmány munkásságával is foglalkozott, s az ő eredményeit is fölhasználta háromkötetes összegző művében.[5] Tóth Ferenc délvidéki néprajzkutató vajdasági – főként topolyai és környékbeli – népi szövegeket gyűjtött, s adott közre Kálmány Lajos nyomában címmel. A szegedi költő és néprajzi gyűjtő, Polner Zoltán tudatosan vállalta a Kálmány által egykoron összegyűjtött szövegeknek a huszadik század második felében való föllelésére való törekvést, illetve azok újabb variánsainak fölkutatását. Ezen munkájának jeles darabja – egyben utolsó könyve – a Szőregi imádságok című kötete, amely a szegedi Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány gondozásában jelent meg néhány éve.[6]
A Kálmány-kutatások legjelentősebb alakja kétségtelenül Péter László szegedi egyetemi tanár, aki nemcsak első – és mindmáig egyetlen – monográfusa volt Kálmány Lajosnak[7], de életét és munkásságát számos tudományos és népszerűsítő írásban, valamint jónéhány szakmai és ismeretterjesztő előadásban elemezte az elmúlt csaknem hét évtizedben.
Kálmány Lajos emlékezetét – például a szegedi egyetem néprajzi és kulturális antropológia tanszéke, vagy a Szeged folyóirat szerkesztősége mellett – szerencsés módon több civilszervezet is őrzi a – ma már több mint egy évszázada a trianoni országhatároktól szabdalt – szegedi nagytáj különböző részein. Kiemelendő Nagy István pécskai pedagógus, a romániai település egykori alpolgármestere, tevékenysége, aki a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület keretei között egyrészt az ott segédlelkészként tevékenykedő folklorista, másrészt a Magyarpécskán született Klebelsberg Kuno – a két világháború közötti időszak legendás kultuszminisztere, s a szegedi egyetemi és egyházmegyei központ kiépítésének egyik kulcsfigurája – emlékét is aktívan őrzi, s ennek jegyében rendszeresen szervez előadásokat, konferenciákat és jelentet meg kiadványokat: vaskos kötetben adta ki például Péter László Kálmány Lajosról szóló valamennyi írását.[8]
Szőregen – amely az 1970-es évek elejéig önálló település volt, előbb Torontál, Trianon után Csanád–Arad–Torontál, 1945-től Csanád vármegye, 1950-től pedig Csongrád megye részeként, azóta pedig Szeged városrésze – Rózsavölgyi József egykori önkormányzati képviselő szervezésében a Szőregi Baráti Társaság minden év januárjában megemlékezik az egykor ott segédlelkészként papi szolgálatot ellátó Kálmány Lajosról.
A szerbiai Vajdaságban szintén őrzik Kálmány emlékét. A korábban már említett – sajnos fiatalon elhunyt – költő és folklorista, Tóth Ferenc mellett Kálmány Lajos „nyomdokain jár” például Beszédes Valéria néprajzkutató vagy Kónya Sándor néprajzi gyűjtő, aki délvidéki és a „szögedi nemzethez” tartozó dalokat – s kifejezetten dallamokat – gyűjt és akinek több, kottákkal ellátott gyűjteménye is megjelent az elmúlt években.[9]
A szegedi Kálmány-kutatásoknak és a kiváló folklorista tudós emlékezetének egyik fontos momentuma volt az a konferencia, amelyet a Solymossy Sándor Egyesület, a Szegedi Akadémiai Bizottság Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottsága és Néprajzi Munkabizottsága, a Szegedi Írók Társasága és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke szervezésében tartottak városunkban 2019. december 5-én, s amelynek előadásai éppen itt, a Szeged hasábjain jelentek meg az elmúlt évben.[10]
Kálmány halálának századik évfordulójáról azonban a Délvidéken is megemlékeztek. A vajdasági Kiss Lajos Néprajzi Társaság 2019. szeptember 28–29-én Csókán rendezett konferenciát. A tudományos tanácskozás anyaga a Csóka, Szanád, Bijodra, Cërnabara, Vërbica. A Kálmány Lajos halálának századik évfordulójára szervezett emlékkonferencia tanulmánykötete című könyvben, a Kulturális értékeink a Kárpát medencében sorozat hatodik köteteként került publikálásra. Szerkesztője Szőke Anna, lektora Vörös Julianna volt.[11]
A mindössze száz példányban – és napjainkban ez, ebben a tematikában „nagy példányszámnak” számít – megjelent kiadványt Raffai Judit, Kálmány Lajos hagyatékának kezelője és műveinek sajtó alá rendezője előszava nyitja, amelyet aztán Silling István nyugalmazott egyetemi tanár Kálmány Lajos és a Krisztus-mondák című tanulmánya követ. Ebből derül ki, hogy az emberi élet tragikus fordulatait – társadalmi igazságtalanságokat, betegségeket, anyagi nehézségeket, családi és emberi konfliktusokat – a régiek nagyon gyakran az álruhában „földön járt” és az emberek által megtagadott, üldözött, vagy kigúnyolt Krisztushoz és Szent Péterhez kötődő történetekkel magyarázták, s ilyeneket Kálmány is gyűjtött mintegy másfél évszázaddal ezelőtt.
Borbély Mihály egyházaskéri mesemondó alakját Kálmány Lajos „fedezte föl”. Szövegeit önálló kötetben közölte, ahogy tette ezt évtizedekkel később Bálint Sándor is a zsombói Tombácz János meséivel. Beszédes Valéria nyugalmazott néprajzkutató, a délvidéki magyarság múltjának egyik jeles ismerője, írásában arra mutat rá, hogy a Kálmány által gyűjtött mesék „napjainkban” (ezalatt ő az 1970-es–1980-as évek világát érti), azaz egy nemzedékkel korábban is jelen vannak / voltak a vajdasági magyarság hagyományvilágában.
Kónya Sándor csókai népzenekutató arra az alapvető kutatásmódszertani kérdésre hívja föl a figyelmet – amelyre korábban már Péter László is rámutatott –, hogy Kálmány annak idején úgy gyűjtött népdalokat, hogy nem jegyezte föl a dallamukat. Kónya Sándor a kötetben kottával ellátva közölt népdalgyűjteménye megkísérli megtalálni a Kálmány által gyűjtött szövegekhez tartozó dallamokat.
Fehér Viktor, a pécsi egyetem interdiszciplináris doktori iskolájának hallgatója Kálmány Lajos és Borbély Mihály kapcsolatáról ír az összehasonlító emlékezetkutatás szempontrendszerével és módszertanával, s különös tekintettel van a bánsági Kálmány- és Borbély-kultuszra is. Boja Patyi Sarolta moholi óvópedagógus, néprajzi gyűjtő a helyi népmesék világát tekintette át Penavin Olga, Matijevics Lajos és Burány Béla gyűjtése eredményeinek összefoglalásával, fölhívva a figyelmet arra, hogy az idő előrehaladtával, a jelenlegi legidősebb nemzedékek korosodásával, majd távozásával az ilyen típusú szövegek gyűjtése előbb megnehezedik, majd lehetetlenné válik, s emiatt a néprajzi kutatásnak új műfajokat és új módszereket kell keresnie.
A könyv egyik legértékesebb tanulmánya Németh Ferenc, az újvidéki egyetem szabadkai magyar tannyelvű tanítóképző kara tanárának munkája. A Kálmány Lajos káplán úr óteleki és csanádpalotai mizériáiról című írásában a korabeli délvidéki sajtó és a temesvári püspöki levéltár iratanyaga (hiszen Trianon előtt nem Szeged, hanem Temesvár volt a csanádi egyházmegye székhelye) alapján rekonstruálja Kálmány lelkipásztori tevékenységét. Ez fontos kiegészítés az általam lassan két évtizede írt kis kötethez, amely Kálmány Lajos csanádpalotai plébánosi munkásságát foglalja össze a Szeged-Csanádi Püspöki Levéltár dokumentumai alapján.[12]
Pastyik László nyugalmazott topolyai bibliográfus Kálmány lelkésztársairól, tudós papbarátairól ír, kitérve Kálmány Lajos szegedi néprajzi kutatásának előzményeire – Dugonics András, illetve Csaplár Benedek piarista atya gyűjtésére –, valamint Szentkláray Jenő törökbecsei plébános – egy időben Kálmány elöljárója – tudományos tevékenységére. Szentkláray kapcsán fontos megemlíteni, hogy megkezdte a csanádi egyházmegyei plébániák történetének szisztematikus és lexikonszerű földolgozását és összeállítását, amelynek azonban csak az első kötete jelenhetett meg.[13]
Bárth János néprajzkutató, nyugalmazott kecskeméti múzeumigazgató a tizennyolc–tizenkilencedik századi katolikus plébánosok jövedelméről és a bácskai közösségek „paptartó” igyekezetéről közölt adatokat. Írása ugyan Kálmány Lajoshoz közvetlenül nem kapcsolódik, de az ő szociokulturális és pénzügyi-anyagi környezetét mutatja be – igaz, kalocsai főegyházmegyei példákon keresztül.
Szőke Anna kishegyesi néprajzkutató, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke Kálmány Boldogasszonnyal kapcsolatos kutatásait vizsgálja a Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya című tanulmánya és Katona Lajos A kedd asszonya című munkája összehasonlító elemzésével. Rámutatva arra, hogy a népi Mária-tisztelet és Szent Anna-kultusz hogyan „keveredett” a Boldogasszonyhoz kapcsolódó hagyományok világában. Limbacher Gábor, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója, néprajzkutató Kálmány archaikus népi imádsággyűjteményét elemzi bizonyos szempontok – például a paraszti világkép és mentalitás alakulása, vagy a Krisztus szenvedéséhez kötődő eszközök kultusztárgyként való megjelenése – alapján.
A Szőke Anna által szerkesztett könyv – amelynek tanulmányait a fölhasznált források és irodalom filológiailag pontos jelzése és korrekt jegyzetapparátus jellemez, s gazdag illusztrációs anyag egészít ki – fontos hozzájárulás Kálmány Lajos életrajza egyes mozzanatainak és munkássága recepciótörténetének alaposabb megismeréséhez. Úgy vélem, ez a kiadvány is alátámasztja, hogy Kálmány Lajos szellemi öröksége jelen van a Bálint Sándor-i értelemben vett „szögedi nemzet” kulturális és közösségi emlékezetében, s hogy az „utolsó magyar sámán” életműve olyan kapocs, amely a jelenleg három ország területén elhelyezkedő szegedi nagytáj magyarjait mindig összeköti.
Megjelent a folyóirat 2021. februári számában
Jegyzetek
[1] Miklós Péter: Ortutay Gyula Tömörkény-képe. In: Bene Zoltán (szerk.): Tömörkény 150. Tanulmányok a 150 éve született Tömörkény István tiszteletére. Szeged, Areión Könyvek, 2016. 313–331.
[2] Ortutay Gyula: Kálmány Lajos és a modern néprajzi gyűjtés. In: Szellem és élet, 1941. 4. sz. 192–202. o.
[3] Részvét, együttérzés. (Szó szerint: együttszenvedés.)
[4] Ortutay Gyula: i. m. 196. o.
[5] Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. I. köt. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1976. 19–22. o.
[6] Tóth Ferenc: Kálmány Lajos nyomában. Hungarológiai Intézet, Újvidék, 1975. 1–301. o.; Polner Zoltán: Szőregi imádságok. Szeged, Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, 2016. 1–68. o.
[7] Péter László: Kálmány Lajos. Egy nagy magyar folklorista élete. Budapest, Közoktatásügyi Kiadóvállalat, 1952. 1–72. o.
[8] Péter László: Kálmány Lajos. Válogatott tanulmányok. Szeged – Pécska, Bába Kiadó – Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, 2008. 1–271. o.
[9] Vö. Kónya Sándor: Harmatozzatok, egek! Népünk vallásos énekei Észak-Bánságban. Zenta, Thurzó Lajos Közművelődési Központ, 2004. 1–406. o.
[10] Miklós Péter: A szegedi nagytáj hagyományvilágáról. Kálmány Lajos halálának centenáriumán. In: Szeged 2019. december, 3-8. o.; Forrai Ibolya: Kálmány Lajos kéziratos hagyatéka és utolsó műve, az Alföldi gyűjtés. In: Szeged 2020. január, 3-9. o.; Miklós Péter: Kálmány Lajos és a katolikus egyház. In: Szeged 2020. február, 3-7. o.; Beszédes Valéria: Kálmány Lajos és Borbély Mihály kultusza a vajdasági folklórkutatásban. In: Szeged 2020. március, 20-29. o.; Miklós Péter: Féja Géza Kálmány-képe. In: Szeged 2020. április, 3-8. o.; Mód László: Kálmány Lajos munkássága a sajtó tükrében. In: Szeged 2020. május-június, 44-49. o.; Barna Gábor: Kálmány Lajos kutatói módszeréről és szemléletéről könyvtára kapcsán. In: Szeged, 2020. július-augusztus, 3-7. o.
[11] Szőke Anna (szerk.): Csóka, Szanád, Bijodra, Cërnabara, Vërbica. A Kálmány Lajos halálának századik évfordulójára szervezett emlékkonferencia tanulmánykötete. Kulturális értékeink a Kárpát medencében. VI. köt. Kishegyes, Kiss Lajos Néprajzi Társaság, 2019. 1–128. o.
[12] Miklós Péter: Kálmány Lajos csanádpalotai évei. Makó, Makói Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, 2003. 1–26. o.
[13] Szentkláray Jenő: A Csanád egyházmegyei plébániák története. I. köt. A csanádi egyházmegye története. I. rész. Temesvár, Csanád Egyházmegyei Könyvnyomda, 1898. 1–740. o.