Kovács Anita: Egy filantróp nemes a 19. század zsidóságának soraiban

Dr. várhelyi Rósa Izsó (1842-1918)

Szeged számtalan zsidó emlékkel és kiemelkedő személyiséggel büszkélkedhet. Talán mindenki számára ismerősen cseng a Pick vagy Kotányi név, de vannak olyan kevésbé ismert alakok, akik így vagy úgy, de jelentős tevékenységet végeztek városunkban. Tanulmányomban dr. várhelyi Rósa Izsó pályafutásának és munkásságának bemutatásával igyekszem ezt a hiányt pótolni. Pályafutását, tevékenységét a sokszínűség jellemzi: ügyvéd, számos egyesület és szervezet tagja volt, de az ügyvédi kamara és a hitközség elnökeként pedig több évtizedig dolgozott. Az 1879. évi nagy szegedi árvizet követő újjáépítést irányító 12 tagú királyi biztosság tagja volt, később pedig királyi tanácsos lett. 1914-ben megválasztották Szeged I. kerületének képviselőjének.  Végül, de nem utolsó sorban, Magyarország második legnagyobb zsinagógájának felépíttetése is részben az ő nevéhez is fűződik.

Rósa élete és személyisége

 Minden ország és minden kor megszüli a maga emberét, aki ihletet, erőt, akaratot érez magában, hogy a lejtőre jutott embertársai ezreit, millióit hanyatlásukban feltartóztassa és erkölcsi hivatásuk magaslatára emelje.[1]

Rósa Izsó 1842. június 6.-án született Szegeden Rósa (1881-ig Rosenberg) Jakab és Ausländer Minna gyermekeként. Tanulmányait a zsidó elemi iskolában kezdte, majd 1859-ben érettségizett a szegedi piaristáknál. 1859-1863 között Bécsben és Pesten jogot hallgatott. Doktori címét 1866-ban (több forrás ugyanakkor 1867. évet jelöli ennek) szerezte meg. Nevét 1881-ben változtatta Rosenbergről Rósára. Magánéletéről többek között annyit tudunk, hogy 1869-ben eljegyzett egy Schak Rózsa nevű temesvári hölgyet, de ebből házasság nem lett. Feleségül egy Engel Róza nevű hölgyet vett el (aki Sajtényban született 1848-ban), akitől négy gyermeke született: Lajos, Flóra, Ilona és Irén.

Ilona nevű leányát 1898-ben jegyezte el Markovits Miksa, a Markovits Adolf és fiai nagyváradi gyáros cég beltagja. Az esküvőre 1898. október 16.-án került sor nagyszámú előkelő közönség jelenlétében. A ceremóniát követően Izsót egy díszes albummal ajándékozták meg, amely a hitközség képviselőtestületének és a jótékony egyletek tagjainak üdvözlését tartalmazta.

Flóra nevű leánya Vajda Sándor földbirtokos felesége lett. Az uralkodó Flórának és gyermekeinek, valamint azok leszármazottjainak engedélyezte egyedül a várhelyi előnév használatát. Ennek használatát a szegedi zsidó hitközség anyakönyvei tanúsítják.

Izsó testvérét, Kálmánt szintén a kor nevesebb személyiségei között említhetjük. Kálmán 1844-ben született Szegeden, s hasonlóan bátyjához, az elemi és középiskolai tanulmányait Szegeden végezte, majd ügyvédi tanulmányokat folytatott Budapesten. Jogi irodát nyitott ő is a városban, de neve az igazságszolgáltatás különböző posztjain vált jelentősebbé: előbb járásbíróként, 1871-től a szegedi királyi törvényszéki bírójaként, 1890-ben a király kinevezte a budapesti királyi tábla bírájává, végül pedig kassai ítélőtáblán dolgozott. Jelentős tényként kezelték zsidó származását e körökön belül. Kálmán szintén segítette a szegedi árvízvédelmet, ő is királyi elismerésben részesült. A fentieken túl belekóstolt a katonai pályába, úgy mint gyalogsági hadnagy és hadbíró százados. A névváltoztatás tényét Kálmánnál szintén megtaláljuk. Kétszer nősült: első felesége Löffier Regina, a második Vinkler Mária volt, s egy Ferenc nevű fia született.

Édesapjuk, Rosenberg Jakab, – akiért állítólag a szegedi társadalom szintén elismeréssel adózott – 1899-ben halt meg 90 évesen. Temetésén az akkori városi főispán és polgármester is részt vett, s Löw Immánuel búcsúztatta. Izsót édesapja halálát követően nem sokkal (két hét múlva) még egy súlyos csapás érte: meghalt öccse, Kálmán is.

Nemcsak szakmai tudása és tapasztalata, de Izsó személyisége szintén hozzájárult közéleti és hitéleti tevékenységének sikeréhez. A korabeli lapok és visszaemlékezések egy meglehetősen egyszerű, puritán, szerény és hallgatag emberként festik le. Szeretetre méltó egyéniségét gyakran a higgadtsággal, a szociálisan együtt érző jellemvonásaival és tapintatosságával egészítették ki. Nyugodt jellemét és békességét a „keresztényi béketűrés és egy görög bölcs egyesült személyének egyesülésében”[2] vélték felfedezni, máskor pedig egy olajághoz hasonlították.

Löw Immánuel Rósát a temetési szertartásakor mondott gyászbeszédében hasonlóképpen festette le: „Nem voltál bizonykodó, pörlekedő természet, hanem csupa békeszerző hajlandóság. Ebben rejlett elnöklő művészetednek titka. Összeütközést kerülni, tengelyt nem akasztani: ezt volt jellemed legjellegzetesebb vonása.”[3] Ki ne ismerhette volna jobban Rósa Izsót, mint Löw Immánuel? Életük és tevékenységük közel fél évtizedig összefonódott! Immánuel 1881-ben lett hivatalosan a szegedi zsidó hitközség rabbija, míg Izsót 1882-ben választották elnökké, melyet egészen haláláig, 1918-ig betöltött. (Immánuel egyébként több évvel túlélte Rósát, hiszen 1944 júliusában Budapesten tüdőgyulladás következtében egy zsidó tábori kórházban hunyt el.)

Izsó személyes jellemvonásai a dolgozói Rósa-képpel egészülnek ki. Többen dicsérték kitűnő memóriáját, mivel „mindent tudott és mindenre emlékezett”[4]. Fontos ez abból a szempontból is, amint majd látni fogjuk, hogy mennyi mindennel foglalkozott! Bölcsessége, kötelességtudó vonásai és páratlan munkaszeretete szintén a legfontosabb attribútumai között tartandó számon.

Érdemei nem arisztokratikus hagyományokon alapult, hanem egy általa kitaposott és elért út eredményeinek tekinthető, hiszen „mint földbe vetett mag, alul kezdte és észrevétlenül szökött a magasba”[5], és „Rózsa Izsó dr.-t a sok babér, az ő hervadhatatlan érdemei teszik széppé s még ha legcsunyabb volna, akkor is szép volna”[6]. Pályafutásának bármelyik irányát is nézzük, érdemeit ő maga érte el tehát, hírnevével pedig állítólag sohasem élt vissza.

Minden bizonnyal személyes jellemvonásaiból fakadóan szolgálta a város közügyeit önzetlenül, jutalmat nem váró odaadással.

Ügyvédként

Mint zsidó származású ügyvéd ő volt az első, aki irodát nyitott Szegeden. 1883-ban választották meg először a szegedi ügyvédi kamara elnökének, amit haláláig be is töltött. Szeged egyik legkeresettebb ügyvédjének számított, az ügyvédjelöltek háromnegyede az ő irodájában szerezte meg gyakorlatát. Ennek következtében talán az sem meglepő, hogy egy másik, későbbi kiemelkedő hitközségi elnök és közéleti személyiség, Pap Róbert is nála szerezte meg szakmabeli jártasságát.

Hol az ügyvédi pályafutásának, hol pedig az ügyvédi kamara elnöki posztjának jubilált éveit ünnepelte a város, sőt az egész ország. Ezek közül kiemelkedik például ügyvédi pályafutásának 40. évfordulója 1907-ben – amit egyébként az egész szegedi társadalom ünnepelt –, amikor a régi és akkori munkatársai egy ezüst tintatartóval ajándékozták meg, melybe valamennyien belevésették aláírásukat. A kamarai elnökségének 25. évfordulójára 1909-ben pedig az uralkodó királyi tanácsosnak nevezte ki.

Ujj József, Rósa egykori tanítványa pozitívan emlékezett vissza rá 1941-ben. Visszaemlékezése szerint, amikor elkezdte a pályáját, olyannyira Izsó volt a szegedi ügyvédség és a közélet egyik központja, hogy tőle függött kinek jutott a (árvízi) rekonstrukciós kölcsönből. Meghatottan idézte fel azt a pillanatot, amikor három év elteltével Izsó már ügyészi teendőket is rábízott. Ugyan olykor szakmai „harcok” alakultak ki az akkori triász – Rósa, Szivessy László és Polgár Sándor – jogászok és a feltörekvő ügyvédek között, de jóban voltak, sohasem ellenségeskedtek.

Tevékenysége alatt épült meg az ügyvédi kamara épülete is a Tisza-parton 1896-ban.

Közélet

Zsidó volt, de tipikusan alföldi ősiesen, eredetien szegedi tudott lenni.[7]

Jogi diplomájának megszerzését és irodanyitását követően/mellett egyre jelentősebb szerepet vállalt a közéletben is. Kiskövetként 1861-ben mutatkozott be, országgyűlési járását pedig 1865-66-ban Dáni Ferenc oldalán folytatta. Politikai nézeteit élete során mindvégig Deák Ferenc irányvonala határozta meg. A korabeli lapok Rósa politikai beállítottsága kapcsán többször nevezték demokratának, de az biztos, hogy az „emancipáció lánglelkű vezére”[8] volt. Közéleti szereplése között kiemelkedő helyet kapott a visszaemlékezésekben az 1869. évi kongresszus, melyre a hitközség küldte Lichtenberg Mór oldalán. Szegeden előbb a Belvárosi Kaszinó tagjává 1863-ban, majd a törvényhatóságba 1867-ben választották.

A korabeli lapok Rósa életpályájának egyik legmeghatározóbb pontjaként utalnak Szeged katasztrófájakor tett lépéseire. Mint köztudott 1879. március 12. éjjelén hatalmas katasztrófa vette kezdetét Szegeden, amit ma mindenki a Vízként ismer. Rósát az addigi érdemei miatt beválasztották abba a 12 tagú királyi biztosságba, amely az újjáépítésért felelt, később a királyi biztosság tanácsosaként segítette a rekonstrukciós munkálatokat. Többeket rávett például különféle építkezésekre a város mielőbbi újjáépítése miatt. Munkájáért a király nemesi címet adományozott neki várhelyi előnévvel 1883. június 21.-én. Az előnév onnan ered, hogy a régi vár helyén, a Bástya utca sarkán Rósa kezdte meg az újjáépítkezést a palotával.

1904-ben Gerliczy Ferenc halálával Szeged első kerületi mandátuma üresedett meg, a szegedi közvélemény pedig Rósát kívánta e poszt betöltésére. Ellenvetéseket alig, érveket ugyanakkor annál inkább sorakoztattak mellé: a közélet nyugalmát és további fejlődését látták benne, bizonygatták, hogy már eddig is sok társadalmi harcot akadályozott meg, hangsúlyozták, hogy vallás-és pártkülönbség nélkül nagyra becsülik és tisztelik, megerősítésképp pedig szegedi gyökereit emlegették. Hosszas huzavona után – melyet egy esetleges ellenjelölt állítása és Rósa meggyőzése jelentett – 1914-ben elfogadta a jelöltséget. Megválasztását az egész ország örömmel fogadta, gratulációk sokasága érkezett hozzá. A város megelégedését az alábbi sorok tükrözik legjobban: „félévszázados tevékenysége után, mint a társadalom ékkövekkel kirakott koronáját Szeged politikailag intelligens választó közönsége helyezi arra a piedesztálra, amelyen legméltóbban ő foglalhat helyet”[9]. Az őszinte tisztelet és nagyrabecsülés jeléül a szegedi úriasszonyok mozgalmat indítottak: selyemzászlót adtak át Izsónak megválasztása alkalmából.

Rósa és a szegedi társadalom kapcsolatát a harmónia és az összhang jellemezte: amíg a város közbizalommal viseltetett iránta, addig Izsó kötelességérzettel és hazafias érzelemmel hálálta azt meg. Ez utóbbit tartották működésének legfőbb garanciájának.

Szeged egyik legkiválóbb polgárjának tekintették. Közéleti szereplése a városban „fogalommá”, az országban pedig „szállóigévé” vált. Ugyanakkor a „közvélemény pápájává” is kikiáltották.[10]

Rósa olyan mély nyomott hagyott a korszak társadalmában, hogy még a városi élet nyugodtságát, és pártviszályoktól mentességét is neki tulajdonították.

A szegedi zsidó hitközség életében

Egybe van forrva Rósa Izsó neve – ugymond- e nagyszabású vallásos alkotás létesítésével, ugy, mint a gyürü a drágakővel, melynek nemes ércz és árvány része kölcsönösen emelik és kiegészitik egymást; egybe van forrva a szegedi zsidó hitközség külső és belső életével, melyet már évtizedek óta erélylyel, tapintattal és mindig hazafias irányban vezet […][11]

Ahogy a közéletbe, úgy a zsidóság közügyeibe is igen fiatalon belecsöppent. Már 1867-ben a hitközség tiszteletbeli titkára volt, az elöljáróságot pedig 1873 óta erősítette, de első jelentősebb szereplése a már említett 1868. évi kongresszus volt. Tevékeny részt vállalt az emancipáció létrejöttében. „Már akkor árulta el, hogy ő is egyik hajtása ama törzsnek, amelyről a proféta jövendöli, hogy megnyugszik rajta Isten szelleme, a bölcsesség és ész, a tanács és erő a tudás és istenfélelem szelleme.”[12]

A szegedi zsidó hitközség elnökévé először 1882-ben választották, melyre újból és újból őt választották egészen a haláláig, 1918-ig. A városi zsidóság valamennyi ügyével foglalkozott, azok előremozdításában jelentős lépéseket tett: bővítette a zsidó iskolát és temetőt, kieszközölte a városi segély felemelését, a hitközségi szervezetet rendezettebbé formálta, jelentős reformot vitt véghez a kultuszadó gyökeres behajtásának ügyében, nyugdíjalapot teremtett – szabályzatba foglalva – a hitközség tisztviselői számára, a millenáris közalap számára alapítványt hozott létre, hozzájárult és később védnöke lett több izraelita egyesületnek, mint például az árvaegyesületnek. Nemcsak világi ügyeket igyekezte elősegíteni, de a vallási élet sorait is, hiszen „Egy Ezrához méltó buzgósággal ostorozza az ujabb generácio vallástalanságát és hitbéli tudatlanságát”[13]: azaz próbálta lelkesíteni a fiatalokat a Talmudórán való részvételre.

Legnagyobb érdemének mégis az Új Zsinagóga, a Szegedi Zsidó Hitközség székházának (1902) és a temető kupolás ravatalozójának (1907) felépíttetése minősül Löw Immánuel és a Róth fivérek díszes üvegkupolájának és ablakainak tervezése mellett. Az új templom építése adományokból épült fel, mintegy 606.000 korona költségből Baumhorn Lipót tervei alapján. 1900. augusztus 7.-én kezdték az építést, s 1903. május 19.-én avatták fel. (Pontosan 60 évvel a hitközség második, ma ’régiként’ ismert zsinagóga felépítését követően.) A felavatás délelőtt fél 11-kor kezdődött a zárókő elhelyezéssel Rósa beszédével: „[…] helyezzük el tehát a befejezett épület zárókövét, melyet a vallásos buzgalom e czélból a kelet szent földjéről ide varázsolt. És amint eddig megsegitett bennünket az Isten, legyen velünk az ő segitsége a jövőben is: mert ha nem az Úr épiti a házat, hiába fáradoznak azon az építkezők![…]”[14] Az ünnepség Löw Immánuel felolvasásával, imákkal, valamint a kórus énekével folytatódott. A zsinagógából a hitközségi székház dísztermébe vonultak gyűlésre, ahol Baumhorn-Löw-Rósa állt a középpontban. Míg előbbi ujjára egy aranygyűrűt húztak, addig Izsó egy őt ábrázoló (és még ma is ott álló) festményt kapott a munkájáért cserébe. A festmény ugyanakkor az addigi elnöki eredményeit is hivatva volt reprezentálni.

Azon túl, hogy az 1867.évi kiegyezés, majd az 1868. évi emancipáció megfelelő kereteket tudott biztosítani Izsó számára céljai megvalósításához, elengedhetetlen volt jelleme és szakmai tudása ahhoz, hogy a szegedi zsidóság szellemi és gyakorlati előrehaladását biztosítsa, azt belsőleg és anyagilag megerősítse, a város zsidó polgárait méltón beillessze a társadalomba, az izraeliták pedig egyénileg és közösségileg megbecsülésben részesüljenek. A szegedi zsidóság Rósának köszönhetően egységben működött, a hitközség életét nagyobb konfliktusok sem nehezítették.

Halála

Izsót utolsó éveiben köszvény kínozta, betegsége enyhítésére többször utazott külföldi fürdőkúrákra. Utazásai nem segítettek ugyanakkor rajta, fekvőbetegként élte életének utolsó hónapjait. dr. Várhelyi Rósa Izsó végül 1918. május 25.-én, 76 éves korában májzsugorodás következtében hunyt el a Bástya utca (ma: Dózsa utca) 13. szám alatt. Sokoldalú tevékenysége ellenére mindenféle fény és pompa nélküli temetésére a vallási előírásoknak megfelelően igen hamar, már másnap, május 27.-én sort kerítettek. Búcsúztatása természetesen az általa emelt Új zsinagógában kezdődött, ami állítólag „rogyásig telve volt”[15], azon a város magas rangú tisztségviselői természetesen részt vettek. Délután négy órakor elhangzott az orgona, majd az énekkar elénekelte a gyászdalt, s Löw Immánuel búcsúztató beszédét követően a szegedi képviselők emlékeztek meg róla. A beszédek végeztével ismét felcsendült a gyászdal az énekkartól, majd az előcsarnokban Löwinger rabbi imája zárta a szertartást. A zsinagógából kocsin vitték ki az izraelita temetőbe, ahol azóta is nyugszik a 24. parcellában, a bejárattal szembeni főút végén.

Nemcsak a hitközség, de Szeged is saját halottjaként tekintett rá, halálának estéjén fél órán át szólt érte a városháza harangja, ráadásul „a halottas ház valósággal bucsujáróhely lett”[16].

Emlékezete

Már életében megkezdődött Rósa Izsó a kollektív emlékezés színpadára történő vitele: a már említett, munkásságához kötődő jubilált éveinek ünneplése, s kerekebb életkorának megünneplése jelentették ennek egyik aspektusát. Ezek közül Izsó 60. születésnapjára Löwinger rabbi által írt sorok emelkednek ki: szerinte ugyanis a bibliai „Nehemia lelke rezgett”[17] Rósában, hiszen csak így tudta a községet szilárd alapokra helyezni. Mint tudniillik Nehemiás volt az az előkelő zsidó férfi, aki hallva népe nyomorúságos állapotáról, a király engedélyével a lerombolt Jeruzsálem falait 52 nap alatt felépítette a Kr. e. 5. században. Nemcsak, hogy rendbe tetette a falakat, de a város házait és a templom helyiségeit is újra emeltette, de intézkedett az elnéptelenedett város betelepítéséről, a papok, leviták járandóságainak behajtásáról és a szombat betartásáról. Párhuzamba állításuk nemhogy a hitközség szilárd alapokra helyezésével, de az árvízi rekonstrukciós munkálataival is megállja a helyét.

Hitközségi elnökként tett eredményei miatt Izsót ráadásul egyfajta „világítótoronyhoz, mentőhorgonyhoz”[18] hasonlították már életében.

Amint láthattuk, Rósa Szeged fejlődéséhez, hírnevéhez és jó életéhez jelentősen hozzájárult. Ennek fényében halálát követően a város részéről is rögtön egyfajta emlékezeti irányvonal indult meg: előterjesztést nyújtottak be a Margit (ma Gutenberg utca) Rósa Izsóra történő elnevezése ügyében érdemeinek elismeréseként – sikertelenül.

Mikszáth Kálmán külön fejezetet szánt neki Tisza Lajos és udvara Szegeden című pamfletjében 1880-ban, ahol az író kiválóan tükrözi csipkelődve a már említett békességét: „Ha az örök béke fogalom nem volna még kigondolva, akkor bizonyosan kitalálta volna azt Rosenberg, igy azonban nem maradt semmi kitalálni valója […]”. Közéleti szereplésére pedig: „Szorgalmas volt mint a méh. Mézet szedett minden füböl, virágból, mint a méh… Ki vethetné szemére? A méhnek ez a természete. Fulánkját nem éreztük. Ő azonban érezhette a mienket […]”[19]

Komjáthy Béla országgyűlési képviselő verses szatírájában is helyet kapott:

Doctor juris vagyok, hírneves fiskális.
Ilyen tanácsba illik is, dukál is.
Mert Szeged halála emelt engem hozzád,
Herrichnek, Lukácsnak éneklek zsolozsmát.
A város jogait bár sokszor megsértsed,
A közgyűléseken lándzsát török érted.
Jutalmat nem várok, hisz tudom előre:
Nem ok nélkül vagyon a kutyának bőre![20]

A szegedi zsidó hitközség Rósa halálát követően egy emléknapot szeretett volna rendezni, de a világháború és a politikai körülmények miatt azonban arra csak 1924. május 27.-én – halálának 6. évfordulóján – került sor. Beszédek sokaságában emlékeztek az egykori kiváló szegedi polgárról és elnökről: Az akkori hitközségi elnök, Biedl Samu egyenesen a „magyar nemzet reneszánszának”[21] fémjelezte várhelyi időszakát. Ugyanezen a napon avatta fel Löw Immánuel Rósa sírjára írt disztichonját is:

Korszakos élet volt a tiéd: a középkor előzé!
Újkor hajnala lett ős Szegeden szereped.
Községed vezetéd; vezetéd simasággal e várost:
Bölcs szavad éleszté, hogy kele romjaiból.
Cinterem, iskola és kamarád s híveid palotája,
A kupolás imaház tükrözik életed. [22]

Ma szinte minden téren háttérbe szorult emlékezete. Emlékét köztéren az általa, a Víz után építtetett, úgynevezett Rósa-ház őrzi. Ezen kívül ugyanakkor nincs se szobra, se emléktáblája. A szegedi zsidó hitközség dísztermében látható Endrey Sándor nagyalakú festménye, melyet 60. születésnapjára készítettek. Az Új Zsinagógában pedig tábla jelzi az elnöklete alatt épült ’házát’, de egyébként már maga a zsinagóga is őrzi megálmodójának emlékét.

Megjelent a folyóirat 2021. szeptemberi számában

Felhasznált források

Apró Ferenc: Képek a szegedi zsidóság múltjából. Szeged, 2014. 234-236. o.

Assmann, Jan: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest, 2018.

Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői.  Szeged, 2016.

A Délmagyarország évfolyamai

Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Tanulmányok Csongrád megye történetéből 19. Szeged, 1992. 238-239. o.

Kempelen Béla: Nemesi almanach. Az 1867-1909-ben magyar nemességre, bárói, grófi és herczegi méltóságra emelt családok. Budapest, 1910. 114. o.

Löw Immánuel: 200 beszéd 1919−1939. Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 1939. 

Mikszáth Kálmán: Tisza Lajos és udvara Szegeden. Budapest, 1880.

A szegedi zsidó hitközség levéltára. Szegedi Zsidó Hitközség Iktatott Iratai: Pap Róbert iratai, Magániratok; 1902. Szegedi zsidó hitközség halálozási anyakönyve 1910-1942. 53. o. 42. sor.

Torkos Róbert-Oláh Tamás: A szegedi zsinagógák és a város zsidósága. Szeged, 1997.

Újváry Péter (szerk.): Magyar zsidó lexikon. Budapest, Magyar Zsidó Lexikon Kiadóvállalat, 1929. 750-751. o.

Zombori István (szerk.): A szegedi zsidó polgárság emlékezete. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1990.

Jegyzetek

[1] Délmagyarország 1912. 06.09. Várhelyi Rósa Izsó dr. (Hetven év)

[2] Délmagyarország 1914.07.07. Konkolyhintők

[3] Löw Immánuel: Száz beszéd. 1900-1922. Schwarcz Jenő kiadása, Szeged, 1923.

[4] Délmagyarország 1914. 07.04. Rózsa Izsó dr. – képviselőjelölt.

[5] Délmagyarország 1912.06.09. Várhelyi Rósa Izsó dr. (Hetven év).

[6] Délmagyarország 1914. 07.13. Rósa Izsó dr. az egyedüli jelölt.

[7] Délmagyarország 1914. 07.04. Rózsa Izsó dr. – képviselőjelölt.

[8] Délmagyarország 1942. 08.06. Aktualitások száz esztendő távlatából.

[9] Délmagyarország 1914.07.14. Rósa Izsó dr. az egyedüli jelölt.

[10] Délmagyarország 1914. 07.17. Egyhangulag megválasztják Rósa Izsót.

[11]Egyenlőség 1903. 05.24. A szegedi uj zsidó templom

[12] Délmagyarország 1912.06.09. Várhelyi Rósa Izsó dr. (Hetven év).

[13] Egyenlőség 1894. 02.23. Hirek.

[14] Egyenlőség 1903. 05.24. A szegedi új zsidó templom.

[15] Délmagyarország 1918. 05.28. Dr. Rózsa Izsó temetése.

[16] Délmagyarország 1918. 05.28. Dr. Rózsa Izsó temetése.

[17] Délmagyarország 1923. 08.28. Hirek

[18] Egyenlőség 1894.02.23. Hirek.

[19] Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok I. Tisza Lajos és udvara 1880. 1378-1379. o.http://mek.niif.hu/00900/00900/html/index.htm 2021.08.21. 16:14.

[20] idézi Apró Ferenc: Képek a szegedi zsidóság múltjából. Szeged, Gradus ad Parnassum Könykiadó, 2014.

[21] Délmagyarország 1924. 05.27. Rósa Izsó emlékezete

[22] Löw Immánuel: Kétszáz beszéd. 1919-1939. I-II. kötet. Szeged, A szegedi zsidó hitközség kiadása, 1939.