Károlyi Attila: Ember és tanár

Dugonicstól Dugonicsról

  munkás józan, mértékletes s víg életét tíz esztendővel szaporította,
míg végre egy elérett gyümölcshöz hasonló az életfátúl önként s minden erőszak nélkül elvált

Karácsonyi Crysostom, 1820[1]

A nyugdíjas

Hetvennyolc éves korában 1818. július 25-én, szombaton, elhunyt Dugonics András. Már egy évtized óta ismét Szegeden lakott unokahúga, Beniczki Miklósné otthonában. A halálát érezve felvette az utolsó kenetet, és az éjszaka folyamán csendesen elszenderült. Az egész város gyászolta, eltávozott „az ő legnagyobb gyönyörűsége”.

Dugonics András Úr termetére nézve, magos, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyű mozdulása, belső tűzre s nemes indulatra mutattak. Feje természetesen az égnek szegve, csupán az érdemnek s méltóságnak hódult: hízelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett. Mind hasznos, mind fontos vala, amit mondott: leginkább a tudós társaságokban mély látással s józan ítélettel különböztette személyét. Az ifjakkal hozzájok illő vidámsággal mulatott: melyre nézve átaljában szerettetett s társasága kerestetett.[2]

Nyugdíjas éveire költözött vissza Pestről Szegedre Dugonics. Harmincnégy éven keresztül egyetemi tanárként dolgozott, 1808-ban a nyugdíjazását kérte. Hatvannyolc éves, nem bírta a lépcsőn járást. Tüdővérzést kapott, több mint 300 ifjú hallgató előtt nehéz volt előadást tartani, vagy gyakorlati mértant a forró napon (július-augusztusban a szabadban). A helytartótanácstól 800 forintos nyugdíjat kapott érdemei elismeréséül, elhagyhatta a pesti rendházat, és rokonaihoz költözhetett.

Az utolsó tíz évét vidáman töltötte, folyamatos írogatott. A szegedi búcsújárók számára készült a Radnai történetek (1810) című műve. Fordított, magyar várakról készített összeállítást, és folytatta a szólások gyűjtését. Szerette a szabad természetet, gyakran sétálgatott az Etelka erdőben, kirándult Szentivánra, Szőregre, Pusztaszerre. Szívesen társalgott a vásárosokkal, vagy ült le jegyzetelni a hajóácsok közé. A magyar példabeszédek és jeles mondások gyűjteményét halála után rendtársa és első életrajzírója Karácsonyi Crysostom készítette elő kiadásra. 40 év gyűjtőmunka eredménye a 10.182 szólás 49 témába szerkesztve. Tükör és adattár Szeged beszélt nyelvéről és a magyar néplélekről. Grünn Orbán nyomdája a saját költségén adta ki.

A királyi oktató

„kedves városomnak dicsőséget szereztem”

Harmincnégyévesen jelent meg első nyomtatott műve, a Trója veszedelme 1774-ben. Október 8-ára írták ki a versenyvizsgát Nagyszombaton, melyre hetvenhét pályázó érkezett. Az egyetem teológiai és filozófiai kara 1773-ban maradt oktatók nélkül, mert feloszlatták a jezsuita rendet. (Több tudós, volt jezsuita oktató megőrizte tanári katedráját.) Dugonics András az elemi mennyiségtan székét nyerte el. Révai Miklós ódában köszöntötte.

A volt nagyszombati jezsuita rendház harmadik emeletére költözött, két szobát kapott. Még ebben az évben letette a doktori vizsgát (baccalaureatus). Napi két órában tanított latin nyelven, az első évben 130 tanítványa volt. Mértant és építészettant is kellett oktatnia. Szaktárgyain kívül foglalkoztatja a klasszikus irodalom, a magyar történelem és a magyar nép nyelve is. Forrásokat kutat, adatokat gyűjt, melyeket felhasznál irodalmi műveiben. Amikor teheti, utazik, főleg a déli országrészt járta be, helyszíni tanulmányokat folytat, várakat, csatahelyeket keresett fel. A szünidőkben sokat tartózkodott öccse, Dugonics András házában. Kedvelte unokahúgát, Dugonics Teréziát (későbbi Beniczki Miklósné), és annak mind a hat gyermekének egy-egy könyvét ajánlotta.

Az utolsó egyetemi év Nagyszombaton 1777. augusztus 24-én befejeződött. Dugonics András Budára költözött az egyetemmel. Öt hónapot betegeskedett. Egy szegedi születésű hivatalnoknál lakott, 200 forintot fizetett a teljes ellátásért. A lakás a királyi palota közelében volt, ahol az egyetem működött. 1784-ben került Pestre az intézmény, ő is a pesti rendházba költözött, mely a Városház térre nézett. Sokat sétált Buda környékén, olyan helyeken, melyekhez történelmi emlékek köthetők. Megjelent latin regénye, az Argonauticorum, és országos hírnevet hozott számára. Néhány év múlva lefordította magyar nyelvre „Homéros Odysseáját”.

ha a tudáskosság magyarul taníttatna,
más idegen nyelvre éppen nem lenne szükségünk…[3]

Előadásai alapján 1784-ben jelent meg matematikatankönyve, A tudáskosság könyvei. A matematika nyelvét teljesen magyarosította, „semmi más szavakkal nem éltem, hanem tiszta magyar szavakkal”. Hirdeti, hogy a magyar nyelv alkalmas (a latin és a német helyett) a tudományok művelésére is. A nyelvújító Dugonicsnak köszönhetjük a derékszög, az egyenlet, a gömb, a hasáb, a köb, a kör, a szög, a tétel valamint a hazafi szavakat. A szájhagyomány szerint túlságosan népies beszédmodora volt, a latin szövegű előadásokat magyar nyelvű történetekkel, történelmi példákkal színezte. Hazafiságra nevel, büszke hazájára és Szegedre:

nem lösztök igazi magyar embörök,
amíg Szögedön a Tiszából legalább egy pohár vizet meg nem isztok.

Kétszer volt a filozófiai kar dékánja, egy évben az egyetem rektora. A pesti magyarság egyik vezéralakja lett. Pártfogolta a szegényebb hallgatókat, tegezte a tanítványait, szívesen volt az ifjak között, bárhol megszólítható, sőt az is előfordult, hogy befizette a színházba a diákjait: „No hát gyertök, fiaim!”[4]

Aki jó matematikus, az jó poéta is.[5]

Politikai tett 1788-ban az első eredeti magyar regény, az Etelka megjelenése. II. József politikája ellen íródott. Típust teremtett, a „magyar honleányt”. Ahogy az antik szerzőktől tanulta, mítoszt alkotott, magyarságmítoszt. Irányzatos felvilágosult mű, a honfoglalás korában játszódó történet forrásokra épül, és a saját korának visszásságait mutatja be. A nemességnek szánta, a nemesi ellenállás alapmunkája lett a regény, és Dugonics András a népies iskola vezéralakjává vált, hatást gyakorolt a magyar nemzeti identitásra. Példátlan népszerűségre tett szert, megszületett a magyar olvasóközönség, az ő igényüket elégítette ki a hazafias tartalom, a magyar történelem és a Szeged vidéki népnyelv. Dugonics, illetve az ö-ző (Kazinczy körében a „pápista magyarság” kifejezéssel illetett) tájszólásnak archaikus déli világa, zeneibb hangzása a nyelvújításra nem lett nagy hatása. Népszerűek színművei is. A reformkori vándortársulatok műsorában is gyakran felbukkantak, mert telt házas előadásokat tudtak tartani. Erkel Ferenc operát írt a Bátori Mária darabból (1840), ugyanő a Dugonics-szobor avatásán, 1876-ban, a Himnuszt vezényelte az ünnepélyre összegyűlt dalárdáknak.

A paptanár

Őrangyal elnevezett

Tizenhat évesen kérte a piarista rendbe felvételét. Privigyén volt szerzetesnövendék.  Életútját ismerve beszédes a szerzetesi neve, a S. Angelo Custode, vagyis Őrangyalról elnevezett. Tizennyolcévesen választotta ezt a nevet. Kihívás, nagyfokú bizalom lenne számunkra, ha egy tanárt, a nevelőt így kellene most megszólítanunk. (Csak a szerzetesi nevüket használták a 18. századi piaristák is.)  1758-ban Nyitrán az elemi első osztályát bízták rá. Majd filozófiát tanult. Egy évig tanított Szegeden 1762-ben. Beszédet tartott a szülővárosában a filozófiai képzés (líceum) jelentőségéről, és diákjai három színjátékát is bemutatták. Aztán teológiát tanult. 1765-ben mutatta be primíciáját, első miséjét városunkban.

a tudomány erkölcs nélkül
számtalan példákban a közjóra és boldogságra nézve ártalmasnak találtatott,
előbb jó polgárokat, azután tudósokat szükséges nevelnünk[6]

Ahogy tapasztaltabb tanár lett, úgy lett egyre magasabb évfolyamok magisztere a deák [latin nyelvű] iskolában. Vácról Medgyesre került, ahol már a gimnázium költészeti, ill. poétikai osztályait, a végzősöket tanította. Klasszikusokat jegyzeteli, fordít és kéziratok születtek. 1770-ben professzor, Nyitrán a papnövendékeket oktatta filozófiára. Tizenegy év alatt járta végig az oktatás különböző fokozatait az elemitől a gimnáziumig és a filozófiai képzésig. Ezután jelentkezett az egyetemi tanári vizsgára.

A barokk lélek

1740-1818

Én édes Istenem, el fogom előtted beszélni szükségeimet, nem azért, mintha Te azokat nem tudnád, kinek szemei előtt mindenek ki vannak nyitva, hanem csak éppen azért, hogy midőn azokat zokogásaim és szívszorongatásom között elődbe adom, a te nagy irgalmasságod kívánságát inkább felgyullasszam magamban, és a te kegyelmedből megérdemelhessem azoknak orvosságát.
Engedd, Uram, megzabolázását tévelygő ítéletemnek, akaratomnak, belső indulataimnak és érzékenységemnek, nehogy ezek valaha megcsaljanak és elvonjanak azoktól, amik neked tetszenek. Add, Uram, hogy igazán megvessem a földi jókat, mértéktelenül ne keressem a becsületet: hanem tebenned legyen minden becsületem, igaz kincsem és szeplőtelen gyönyörködésem. Szabadíts meg ellenségeimnek minden kísértéseitől és ravaszságától, azoktól főképpen, melyek a jónak színe alatt lappanganak: nehogy talán az igazságot keresvén az igaz jótól messze essem.
Nyugodjanak rajtam, Uram, a Szentléleknek ajándékai: az okosság, az értelem, a tanács, a bátorság, a tudomány, az áhítatosság és a félelem lelke, hogy ezen ajándékokkal tökéletes legyek minden erkölcsben.
Ezek, én édes Istenem, kéréseim, ezek az én mindennapi kívánságaim; alázatos szívvel kérem, hogy irgalmasan teljesítsed nemcsak énbennem, hanem minden felebarátomban; hogy ezen a világon mindenkor tessünk szent Fölségednek, a másvilágon pedig a te szent színed látásában örökké gyönyörködhessünk. Ámen[7]

A nagyapa települt be a városba. Édesapja is Dugonics András (†1780) büszke volt arra, hogy „[m]inden fokra a saját erejéből emelkedett”, a módosabb polgárok közé jutott, két háza, telke lett, marhái, lovai, malmai voltak. A szegedi elöljáróság tagja volt, városi tanácsos, néhány évig kapitány. Édesanyja, Imre Katalin is felsővárosi polgárcsaládból származott. 1740. október 18-án született a Felsővárosban. Szülőháza helyét ma emléktábla jelöli. Hatan voltak testvérek, de csak hárman élték meg a felnőtt kort, András, Ádám és Borbála.  Apja a felsővárosi elemi iskolába íratta. A triviális elvégzése után a palánki német iskolában tanult. 1750-től jár a deák iskolába, a piaristákhoz, ahol apja is tanult az 1720-as években. Az iskolai anyakönyv szerint dalmát. Beszél magyarul, németül és latinul is. Tanárai közül tisztelettel emlékezett a végzős osztályok magiszterére, Tarnóczi Simonra és a házfőnökre, Tapolcsányi Gergelyre, aki atyai gondoskodással követte élete kibontakozását. „A szegedi népi talajból és a piarista iskola nemzeti-barokk miliőjéből sarjadzik ki Dugonics András. Dugonics Szegednek első tudatos szószólója, a magyar szellemi életben, ő talán az első magyar ember, aki rádöbben a tájnak, a szűkebb hazának, a szülőföldnek különös emberi erejére, inspiráló szépségére. Hősei a körülményes rubato-mód muzsikáló szegedi nyelven beszélnek, szegedi karakterek: paraszti szögletességnek és kifinomult érzékenységnek, polgári komolyságnak és darvadozó kedvnek jegyeit iparkodnak magukon hordani.” (Bálint Sándor)

A kiemelt kép Csobán András festménye.

Megjelent a folyóirat 2021.szeptemberi számában

Jegyzetek

[1] Karácsonyi Crysostom: A hazafi olvasóhoz. In: Dugonics András: Magyar példabeszédek és jeles mondások. Szeged, 1820.

[2] Karácsonyi Crysostom i. m.

[3] Dugonics András Följegyzései. Idézi Prónai Antal: Dugonics András életrajza. Szeged, 1903. 98. o.

[4] Nagy Sándor, Farkas Antal (szerk.): Dugonics-album. Szeged, 1876. 7. o.

[5] Csehy József (Kazinczy Ferenc levelezése, IX, s. a. rend. Váczy János, Bp., 1899, 358, n° 2184).

[6] Karácsonyi Crysostom i. m.

[7] Dugonics András: Imádság önnön magamért. 1777. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Fol. Lat. 108, II, ff. 27-28 (Sík Sándor–Schütz Antal: Imádságoskönyv– Budapest, 1913, 408-411. o.)