Apró Ferenc: Ordinánsz Konstantin ködalakja

Nem sok szegedi ismeri a nevét, jószerével csak azok, akik könyvtárukban tudják az alsóvárosi ferencesek Havi Boldogasszony templomáról közreadott kötetét (1831). Ritka mű, árveréseken bukkan föl – nagyritkásan. Tudós Csaplár Benedek szerint „az igénybe vett csekély türelmet szeretetre méltó nyíltszívűséggel viszonozza a közlékeny író; s valóban hálát érdemel gondoskodásáért, hogy annyi érdekes adatot köztudomásra juttatni igyekezett.”[1] A hazai vallási néprajz legnagyobb alakja, Bálint Sándor szerint „szép magyarsággal, meleg szívvel, igazság és költészet bölcs egyeztetésével megírt” munka.[2] Forgatta Tömörkény István is, hiszen sorai kétségtelenül Ordinánsz páter művéről szólnak: „A kép csodatételeihez ezeken kívül több legenda fűződik (…) A kép bénákat gyógyít, tűzveszedelmeket enyésztet, a harangozó kisfia leesik a toronyból, de meg nem sérült. Egy része ezeknek nem él már a nép ajkán, de a szerzetesek följegyzéseiből olvasható.”[3]

Tömörkény két adatát – nagy tisztelettel – ki kell igazítanunk. Ami a fontosabb: tévesen a Fekete Mária-képet tekinti a csodatevőnek, és ami jelentéktelen: Liptai Máté „tornyos őrállónak” nem a fia, hanem Lengyel Éva nevű kétéves unokája volt az, aki kiesett a toronyból, – és sértetlen maradt. (Erre mondja a szögedi nemzet, hogy „az angyalok párnát vetöttek alája…”) Az 1822. június 26. napján történt csodás esetnek három páter is tanúja volt: Csoltis Narcisszus, Nagy Solanus és Lipóczy Vince. (Íme, az egyik olyan mirákulum-leírás, melynek megtörténtét egyházi személyek igazolták, még ha illetékesség nélkül is.)

Frauhammer Krisztina, aki Ordinánsz atya könyvével alapos részletességgel foglalkozott, több irányból elemezte, ezt írta: „Művének köszönhetően először került nyomtatott formában a széles közönség elé a szeged-alsóvárosi kegyhely és a helyi ferencesek története. Ezzel Ordinánsz elévülhetetlen érdemeket szerzett a helyi Mária-kultusz és a ferences lelkiség felpezsdítésében.”[4]A hovatovább kétszázéves könyv nekem, a sor végén állónak is kedves, megunhatatlan olvasmányom: készítettem hozzá mutatót, hogy másodperceken belül eligazodhassam benne.

Páter Ordinánsz Konstantin szerzetespapként élte életét, a ferences rend Salvatoriana Provinciájának tagjaként dicsérte az Urat. A salvatoriánus ferencesek 1835. évi névtára (schematizmusa) szerint 255 hosszú esztendővel ezelőtt, 1768-ban látta meg Isten napvilágát. (A papi névsor sem a hónapot, napot, sem a rendtagok születési helyét nem adta meg.)

A családfa-kutatásban jártas Nóvéné Venczel Zsuzsa a kérésemre megpróbálkozott a majdnem lehetetlennel, – és sikerrel járt. Ordinantz(így!) Josephust a gyöngyösi Szent Bertalan templomban tartották keresztvíz alá 1768. február 19-én. (Az időben a keresztelés általában a megszületés napján történt.) Az apa József, az anya Kassai Zsuzsanna volt, a két keresztszülő Minarik József és neje, Juhász Magdolna. A keresztelő atyát P. A. R. (pater admodum reverendus) Horváth Xavér Ferencnek hívták.

Páter Kőnig (később König, majd Király) Kelemen (1893–1978) monográfiájából tudjuk, hogy az ifjabb Ordinánsz József kántorként és tanítóként működött „több helyen”. Papnövendék (novícius) nem volt, 1791-ben enélkül jelentkezett a szécsényi ferenceseknél rendi fölvételre. Hittudományi ismereteit olyannak ítélték meg, hogy még ez évben pappá szentelték. Szükség volt az új erőre, mert II. József uralkodásának tíz évében mind a kolostori élet korábbi szigorúsága, mind a ferencesek lelki fegyelmezettsége sokat veszített korábbi voltából. Az új rendtag szerzetesi névül a Constantint választotta.[5]

Hosszabb fehér folt következik, majd – Forgács Ferenc (1884–1956) példásan alapos kutatásai szerint – az 1798 és 1802 közötti négy tanévben a ferencesek vezette gyöngyösi algimnáziumban a grammatikai osztályt tanította. (Parva, princípium, grammatica, syntaxis: ez volt a négy alsó osztály korabeli megnevezése.) Ordinánsz atya volt a klastrom orgonistája. Két évben, valószínűleg 1803-ban és 1804-ben a Szent Miklós püspök oltalmába ajánlott, 1664-ben alapított kecskeméti rendházat vezette gvárdiánként.

Első megjelent műve füzet volt (Pest, 1806), a kor szokásának megfelelő hosszú címmel: Az imádságnak leg főbb tárgyáról elmélkedő egyházi beszéd, mellyet kereszt járó héten a közönséges könyörgésnek alkalmatosságával élő nyelvel mondott Gyöngyösön 1806. eszt., most pedig kiadott.

Nyelvünk folytonosan változik, a veretes keresztjáró hét napjainkra nagyhétté szürkült, míg a közönséges szó jelentése itt: szokásos, szokás szerinti. Előttem nem kétséges, hogy páter Ordinánsz ez időben a gyöngyösi rendház lakója volt… Kéziratos munkáját (Egyházi beszédek, én.) a szécsényi ferences klastrom könyvtára őrzi. (Kőnig Kelemen, i. m., 347. p.) Írásom céljával arányban nem álló munkát jelentene annak tisztázása, hogy ez azonos-e a gyöngyösi ferencesek 1808. évben készült kézirat-katalógusában írttal.

A szerzetesekről keveset szokott tudni az utókor. Itt–ott elszórt piciny adatok egybegyúrásából állítható össze életútjuk, – igencsak röviden. Hosszú, adat nélküli évek után Ordinánsz atyát 1816-ban is Gyöngyösön találjuk, provinciai titkár (secretarius provinciae), könyvtáros (bibliothecarius), orgonista, és a ferences teológián a szentírás-magyarázat (hermeneutika) tanítója. Két évvel később,

1818. július 19-én, a Provincia Salvatoriana Gyöngyösön tartott gyűlésén őt és Urbanovszki Bonifác atyát választották meg tanácsadónak (consultor provinciae) az új tartományi elöljáró (/minister/ provincialis), Nigrinyi (Nigrini?) Edmund (Ödön) mellé. (Hazai s Külföldi Tudósítások, 1818. szept. 30.)

Innen került Szegedre az alsóvárosi szerzetesház főnökének (1818–1821), és mellékesen ellátta a könyvtárosi teendőket is. Ezután 1821-ben Gyöngyösön gvárdián, 1824-ben és 1825-ben jászberényi, majd 1830-ban és 1831-ben ismét ő a szeged-alsóvárosi ferences klastrom házfőnöke.

A főmű

Ordinánsz páter főművének is barokkosan hosszas a címe. A sortöréseket is jelzem: A’ / Libanus havasi alatt / illatozó / Titkos értelmű Rózsa, / avagy / Nemes, Szabad, Királyi Mező-Szeged Városnak / Havi Boldog Aszszony tiszteletére szenteltetett / Királyi Templomában hajdani időktől-olta / ájtatos tiszteletben tartatott, és Segítő / Boldog Aszszonynak / neveztetett / Kegyelmes Képnek történeti lerajzolása, / mellyet / Szerafikus Szent Ferentz Szerzetbéli, és / Üdvözítőnkről neveztetett Provintziában lévő Alsó / Mező-Szegedi Klastromnak régi Ok-leveleiből / egybe szerkeztetett, és az Isten szülő Szűz, / Nagy Aszszonyunk ájtatos tisztelőinek lelki / vigasztalásokra ki adott / P. Ordinánsz Konstantin / Sz. Ferentz Szorosabb Rendtartását követő Szerzetes / és Áldozó Pap / Váltságunknak 1830-dik Esztendejében.

A lap alján: Szegeden, / Nyomtattatott Grünn Orbán Örököseinél 1831.

A címben akad értelmezésre váró kifejezés. A „titkos értelmű rózsa” (rosa mystica) Szűz Mária egyik megszólítása a loretói (régi magyarsággal: lauretomi) litániában. Nem csak a rózsa, de levelei is egyedülálló szépséget sugároznak, utolérhetetlen remekei a Teremtőnek. A Szentséges Szűz is szépségekből álló gyönyörűséges jelenség. A Szűzanyához könyörgő ima (kyrieleison) 1575-től volt  használatos az olaszországi Loretóban, hatása napjainkig tart. Juhász Gyula Csönd című verséből (1906) idézek:

[…]S az áhítatot teregető csöndben,
A tömjénterhes, lilás levegőben
Szirmát bontja a rosa mystica!

Élt vele Ördögh Szilveszter (1948–2007) is, az alsóvárosi templom árnyékában született és fölnevelkedett írónk. Egyik, 1986-ban megjelent regényének a címe Titkos értelmű rózsa, igaz, ezzel csak utal a cselekményre.

Ordinánsz atya előrebocsátja: „kisded” művének fő forrása páter Telek Józsefnek (1716–1773), a „szent teológia” tanítójának, és páter Székesy Gábor (?–1769) gvárdiánnak a közös szegedi kéziratos műve, melyet a régi oklevelekből „egybe szerkesztve” 1760-ban fejeztek be. (Protocollum  conventus Szegediensis seu cosmographia seu brevis descriptio olim florentissimae, nunc a cineribus redivivae Provinciae Hungariae Ordinis Minorum S. P. Francisci strictioris observantiae. 1760. – Az S. és a P. a sanctus és a pater szó kezdőbetűje.) Ezt „bővítette meg” a későbbi évtizedek során történtekkel. Bálint Sándor azt írta Telek és Székesy atya templom- és háztörténeti munkájáról, a cosmographiaként emlegetett műről, hogy „még módunk volt tanulmányozni, a második világháború befejezése óta lappang, esetleg megsemmisült.” (I. m., 59. és 185. o.) Föltételezésem szerint 1944 nyárvégén, a háborús front közeledtekor az atyák a templomban befalazták. Egy ugyanígy elrejtett keresztelési anyakönyvük (1663–1693) negyven évvel ezelőtt került elő, vízvezeték javításakor. (DM 1983. dec. 31., és Hamvas István /1929–1986/ plébános közlése.)

Páter Ordinánsz öt „cikkelyre” osztotta a könyvét. Címük: I. Az alsó mező-szegedi városi szerzetesház és templomnak régiségéről; II. A segítő Boldogasszonynak a nagyoltáron levő kegyelmes képéről; III. Különös isteni jótétemények a Boldogasszony pártfogása által (1–14. pontban); IV. A szerzetesek szenvedései a török világban; V. A szorosabb rendtartású convent elöljáróinak lajstroma 1533-tól 1830-ig, Debretzenyi Ferenctől Ordinánsz Constantinig. (A házfőnökök nevét Reizner János[6], majd Péter László is közreadta, az utóbbi az összeállítását „kritikai névsornak” nevezte.[7]). A Toldalékban „hajdani időktől ólta gyakoroltatni szokott” ájtatos népénekek és imádságok vannak.

Ordinánsz atya az első fejezetben téves adatot vett át: azt írta, hogy Mátyás király (ur. 1458–1490) „e roppant nagyságú templomot, úgy a hozzá kapcsolt klastromot is nagyobb résznyire fundamentumából még életében felemelte.” (19. o.). Ezért használta a könyve címében a „királyi templom” jelzős szerkezetet. (Az istenház két – ma is meglevő – zárókövén az évszám: 1503.) A második részben idézi Székesy páter meglátását, miszerint a főoltár jelenlegi kegyképe a Napba Öltözött Asszonyt ábrázolja, tehát nem azonos a Havi Boldogasszony – római eredetiről másolt – hajdani (nyoma veszett) festményével. (24–25. o.) Ezt napjaink szakirodalma is elfogadja, a főoltár mai képének a keletkezését az 1600-as évek legvégére, az 1700-as évek legelejére teszi. (Az oltáron levő évszám: 1713). Ordinánsz páter a harmadik fejezetben leírt csodás gyógyulásokat „különös isteni jótéteményeknek” nevezi. A csoda szót tudatosan kerüli, hiszen a közreadott eseteket az egyházi (fő)hatóság nem vizsgálta meg. Példa a könyv 48. lapjáról. A családja szekéren hozott egy összezsugorodott lábú szabadkai nőt Havi Boldogasszony templomába (1750). A beteg ájtatosan meggyónt, megáldozott, majd arcra borulva „eleven bizodalommal” kérte a Szentséges Szüzet, hogy fordítaná reá szemeit. Imája végén talpra állt, és járni tudott… Az utolsó gyógyultat, a 11 éves Vér Terézt Ordinánsz atya maga is látta az „1830-ik esztendő januárius holnapnak 18-dik napján.” (60–61. o.)

A negyedik fejezet legszomorúságosabb eseménye: a Szegedet elfoglaló török 1552. augusztus 16-án négy szerzetest lenyakaztatott: Szegedi Tamást, Szatmári Lászlót, Lippai Bernardint és Újlaki Ferencet. (Jellemző a vezetéknevek kialakulásának a folyamatára, hogy a 16. század derekán mind a négy ferences atya még a születési helyéről vette a családnevét.) Nem lehet kétséges, hogy a mártírok emlékére írt két hexameter Ordinánsz páter tollából való. Lám, otthonosan mozgott az időmértékes verselésben is:

Vér özönét láttad Szeged itt elfolyni meződre
Négy bajnok mikoron kard élén lelte halálát.

Az alsóvárosi ferences templomot – évekig tartó alapos fölújítás után – 1938 pünkösdjén újból fölszentelték. E munkák során készült a Fekete Mária-képhez (1740) a mai is meglevő mellékoltár. Az Ordinánsz atyától közreadott népének (98–100. p.) szépségesen veretes szavai (oltalmad alá futunk) az oltárt és környékét körbeölelő hálaadó táblák egyikéről ragyognak ránk. Városának vallásos irodalmát, régi egyházi énekeit jól ismerő személy lehetett a H. L. betűjegyű szegedi, aki az imameghallgatása köszönetéül 1953-ban márványba vésette…

Pater Ordinánsz Konstantin életének az utolsó szűk nyolc évét a kecskeméti ferences rendházban töltötte. Az 1833. évi salvatoriánus névtár a convent két gvárdiánját tünteti föl: az ekkori házfőnököt (Csikány Carolust), és Ordinánsz atyát mint e tisztség korábbi viselőjét. A neve előtt az R. P. (reverendus pater) áll, a szent teológia hitszónoka (consionator sanctissimae theologiae), kiérdemesült provinciai lector (újoncmester, a novíciusok tanítója, oktatója) és tanácsos (lector et consultor provinciae emeritus). Ő az orgonista is. Az 1835. évi névtárban már más a gvárdián (Partli Paulus), Ordinánsz páter címei változatlanok. E klastromból jutott – a „szentségekkel megerősítve” – az Úr színelátására az 1838. esztendő Szent Mihály (szeptember) havának 17. napján.

Rokonszenves alakja remélhetőleg megörökítésre kerül a szeged-alsóvárosi templom volt gyóntatófolyosóján levő kiállításon…

Megjelent a folyóirat 2023. márciusi számában

Jegyzetek

[1] Csaplár Benedek: Adatok Szeged szellemi művelődésének történetéhez. In: Magyar Sion, 1864. 497. o.

[2] Bálint Sándor: Szeged-Alsóváros. Templom és társadalom. 1981. 61. o.

[3] Tömörkény István: Mária-legendák Szegeden. In: Ethnographia, 1909. 3. füzet, 160. o.

[4] Frauhammer Krisztina: „Máriát ájtatosan tisztelő híveknek vigasztalásokra intézett tsekély igyekezet...” In: Bogár Judit (szerk.): Az áhítat nem hivatalos alkalmai és formái az 1800 előtti Magyarországon. Piliscsaba, 2013. 53. o.

[5] Hatszázéves ferences élet Szécsényben. Vác, 1931. 274. o. – A salvatoriánus ferencesek 1835. évi rendi sematizmus, 30. o.

[6] Reizner János: Szeged története. I-IV., Szeged, 1899-1900. III. kötet, 20–21. o.

[7] Péter László: Szegedi ferencesek. Szeged, Somogyi-könyvtár, 1991. 30–49. o.