Brunner Attila: Lechner Ödön jégpalotája

Lechner Ödön (1845–1914) építész életműve a magyar művészet egyik legkomplexebb jelensége. Folyton megújuló, impulzív kezdeményezőkészsége megmutatkozik az új mérnöki szerkezetek és új anyagok használatában, a funkcióra szabott és a kötetlen művészi formák komponálásában. A magyar építészet történetében korábban elő nem forduló jelenség: követői akadtak, olyanok is, akik a mestert személyesen nem ismerték. A szakirodalomból ismertek németországi tanulmányai, itáliai nászútja, néhány éves franciaországi tartózkodása és – újabban előkerült önéletrajza alapján – angliai útja.[1] A berlini neoreneszánsz, az itáliai palladianizmus, a francia későgótika és reneszánsz, illetve az angliai építészet hatása, körülbelül ebben, az életút állomásait is követő sorrendben, a szakirodalmi konszenzus szerint is kimutatható az életmű első szakaszaiban. Az újabb kutatások arra is rávilágítottak, hogy megismerte Krakkót[2] és járt Bécsben is, a pártázatos reneszánsz és a bécsi szecessziós mozgalomra visszavezethető elemek is kimutathatók az 1900 utáni, késői korszakában.

Újításai annak is köszönhetők, hogy Lechner nem csak az építészet klasszikus európai formavilágával dolgozott. Számtalan inspirációs forrásból merített, egyesesetekben közvetetten: az indiai építészet, a monolitikus formák iránti érdeklődését önbevallása szerint is reprodukciók és leírások alapján elégítette ki.[3] A múzeumi gyűjtemények tárgyanyaga is megihlette (például a Földtani Intézet fosszíliagyűjteménye). Az épületeit díszítő színes mázas épületkerámiák a népművészet felfedezésében játszott úttörő szerepének bizonyítékai.[4] S hozzá kötődik a népi építészet konstruktív értékeinek a felfedezése is (Lajta Bélával közös munkáin, például az 1902-ben épült szirmai kastélyon).[5] Lechner továbbá a finn nemzeti romantika egyik első magyar méltatója az 1900-as párizsi világkiállítás finn pavilonja nyomán, megelőzve ezzel mind a gödöllői művésztelep, mind a Fiatalok csoport érdeklődését a rokon nyelvet beszélő finnek művészete iránt. Az útkereső építészek világélvonalába tartozik: a budapest-kőbányai Szent László-templomot már 1891-ben vasbeton kupolákkal tervezte volna.[6] Szemléletét Keserü Katalin joggal mondta monisztikusnak:[7] nemcsak az összművészet jegyében tervezte meg épületei legkisebb részleteit is (mint az Iparművészeti Múzeum postaládáját[8] és a Postatakarékpénztár bútorait), s nemcsak épületei környezetére fordított figyelmet (például a kertek tervezése során), de az épületnek az ember életében betöltött szerepére is rákérdezett, s ezzel összefüggésben alakította áramló terekkel jellemezhető – azaz modern – térkompozícióit. Önreflektív építészetében kulcsfontosságú mondat: „Az architektúrának önmagából az épületből és az építészből kell kinőnie”.[9]

Lechner jelentősége európai- és világszinten is világosan kirajzolódik. Éppen ezért meglepő, hogy az oeuvre-katalógus tételei milyen ütemben szaporodnak.[10] Az építész eddig nem ismert műveire különböző típusú források (sajtó, különféle levéltári irategyüttesek, múzeumi adattári gyűjtemények) nyomán bukkanhat a figyelmes kutató. Ez csak részben köszönhető a közgyűjtemények digitalizáltságának és a nyilvántartások egyre alaposabb feldolgozásának. A jószerencse vezette találatok mellett számos olyan tétel akad, amely a jó helyen való keresésnek köszönhetően bukkant fel. Lechner Ödön, akinek a be nem tartott határidők miatt állampolgárként meggyűlt a baja a hatóságokkal és más állampolgárokkal, bizonyára számos olyan okiratot keletkeztetett, amelyek pályáját jobban megvilágítják. Ilyen irányú kutatást azonban eddig nem végeztek, holott erre különösen alkalmasak a Budapest Főváros Levéltára őrizetében lévő, jogbiztosító és egyben történeti értékű iratok. A rá vonatkozó peres ügyek és a közjegyzői iratok keresése közben került elő egy ügyirat, amelyből az életmű egy mindeddig nem ismert tétele, egy „jégpalota” tervének említése került elő. Sajnos maga a terv nem maradt fenn, és nem is valósult meg, mindazonáltal Lechner késői korszakának fontos állomásaként lehet rá tekinteni, ráadásul az építész egy korábbi alkotását is új megvilágításba helyezi.

Lechner 1911-1912-ben kaphatott megbízást a budapesti Walla József-féle cementáru gyártól a forrásokban közelebbről meg nem határozott jégpalota terveinek elkészítésére. Lechner a tervek elkészítését 3000 koronáért vállalta, az összeg egyik felét megkapta, a másik felének a kifizetését azonban csak az 1914. június 20-án, azaz Lechner halála után tíz nappal született bírósági ítélet rendelte el. Lechner a keresetet 1912. június 22-én nyújtotta be, így a terv elkészülését legkésőbb erre az évre lehet datálni. A két évig húzódó perben tanúként hallgatták ki Vágó Józsefet, aki más tanúk mellett Lechner álláspontját igazolta a megbízás szabályszerűségéről.[11] Az alperes Walla-cég arra hivatkozott, hogy a megbízást tulajdonképpen nem ő, hanem a jégpalota létrehozására törekvő társaság adta. Ennek a tagjai Faludi (az iratokban olykor Faludy) Sándor (1873–1945) színházigazgató, Brüll Dávid ügyvéd, Gyarmathy Viktor jogász, Zichy Lipót gróf, a Speciális Építkezések Részvénytársaság és a Walla József-féle cementáru- és műkőgyár voltak.

Mi lehetett az iratokban említett jégpalota? Ez a ma már nem használt szókapcsolat a források téves értelmezéséhez vezethet, ezért több jelentésváltozatára is ki kell térni. A 19. században a kihűlt, fűtetlen épületeken kívül jégpalotának nevezték a nagy telek idején jégtömbökből épített, még akár kupolával is bíró ideiglenes építményeket, amelyek előképe az Anna orosz cárnő által 1740-ben a Néva jegéből építtetett jégpalota volt.[12] Ezt még a 19. század közepén is emlegették, sőt meg is ismételték. Az emberi hiúság szórakoztatásra szánt jelképeként épült 1882/1883 telén Montréalban is egy monolitikus jellegű, tornyos építmény, amely bejárta a világsajtót.[13] Magyarországon a Budapesti Korcsolyázó Egylet vágott hasonló, bár jóval kisebb vállalkozásba. A pesti Városligetben, 1893-ban hóvárat és jégvárat építtettek a báli közönség szórakoztatására, nem is kevés összegből.[14] Az ilyen, még építőanyagukban is efemer építmények nem mindig épültek jégtömbökből, esetenként léc szerkezetre erősítették a falakat képező lepedőket, amelyeket megöntöztek s hagytak megfagyni. Érdemes megjegyezni, hogy Lechnernek a korcsolyaegylet számára tervezett korcsolyázópavilonja itt állt a Városligetben, éppen 1893-ban bontották el.

Terveztek jégpalotát az 1896-os millenniumi kiállításra is – ez azonban már csak a nevében lett volna jég, valójában vas és üveg szerkezetű, fedett korcsolyapálya lett volna.[15] Nem valósult meg, megnevezése mutatja azonban, hogy az átlátszó építőanyag vizuális élményét a nyelvhasználat átvitte a jégről az üvegre. Mint az az 1851-es londoni világkiállításra Joseph Paxton tervei szerint, öntöttvas tartóelemekből és síküveg falakkal épült Kristálypalota neve esetében is történt, a jég és kristály ugyanis a korszakban (az ógörög krüsztallosz szó nyomán) gyakorlatilag szinonimák voltak.[16]

Jégpalotán Lechner megbízásakor szinte biztos, hogy nem ideiglenes hóvárakat, és nem is átlátszó, vas-üveg szerkezetű kiállítási csarnokot értettek, hanem egy egészen új építészeti feladatot: olyan műkorcsolyapályát, amely a közönség szórakoztatását és a téli sportok rajongóit szolgálta volna. Az 1869-ben alakult Pesti (1873-tól Budapesti) Korcsolyázó Egyletnek ekkoriban már több ezer tagja volt. Az egyesület számára az első állandó pavilont Lechner tervezte. 1875-ben épült a Városligeti-tó délnyugati partján, részben az egyesület irodái kaptak benne helyet, részben pedig öltözőként, melegedőként szolgált azok számára, akik telente a tó befagyott vizén írták a köröket, s étterem is működött benne. A növekvő igények miatt már az 1882/1883-as téli idényben felbukkant a bővítésének ötlete. Ekkor még Lechner készített a bővítéséhez terveket.[17] Újabb bővítési tervek készültek 1884-ben, majd Sturm Károly tervei alapján 1891–1892-ben belső átalakításokat, födémcserét végeztek rajta. Végül ezt a pavilont lebontották, és 1893-ban egy nagyobb épület került a helyére, amely Francsek Imre tervei szerint készült el.[18]

A tömegszórakoztatás 1900 után egyre nagyobb méreteket öltött, és a korcsolyázás a városi élet meghatározó időszaki eseményévé, részévé vált. Lechner 1911–1912-es tervét ezzel az urbánus jelenséggel összefüggésben érdemes elképzelni. A pesti korcsolyaegylet csak hideg, fagyott teleken tudott sikerrel működni, amikor a Városligeti-tó befagyott. A 19. század végén azonban Európa-szerte megjelentek az első fedett műkorcsolyapályák, amelyek az időjárástól függetlenül is biztosíthatták a sportolási lehetőséget: 1892-ben Párizsban, 1895-ben Londonban, 1896-ban Brüsszelben és Nürnbergben, 1900-ban Lyonban és Nizzában, 1907-ben Glasgowban nyíltak jégpályák.[19] A legnagyobb „jégpalota”, azaz műkorcsolyapálya 1908-ban Berlinben nyílt meg. Ez volt az Eispalast, amelyet Walter Hentschel tervezett, és amely több magyar kezdeményezés mintájává vált, hiszen az építészeti szaksajtó is részletesen ismertette. Az Építő Iparban megjelent a kávézóval, sörözővel rendelkező jégpálya alaprajza és metszetrajza is. A vasszerkezetű csarnok alatt található, 1900 négyzetméteres jégpálya az európai kontinens legnagyobb ilyen létesítménye volt.[20] Ezt követte a Hermann Dernburg tervezte, 1910-ben épült berlini Sportpalast.

 

Fedett korcsolyapálya ekkor nem volt Magyarországon, az 1895-ös kezdeményezés elhalása után sokáig fel sem merült egy ilyen épületre való igény. A Városligeti-tó és mellette Francsek új pavilonja másfél évtizedig kielégítette a főváros lakosságának igényeit. 1909-ben adta hírül a sajtó, hogy a párizsi Palais de Glace és a berlini Eispalast mintájára Budapesten is társaság alakul egy hasonló, fedett, ráadásul a kompresszoros technológiáknak köszönhetően télen és nyáron is használható létesítmény létrehozására. Ez a társaság egy 2000 négyzetméteres jégpályát, továbbá vendéglővel, cukrászdával, kávéházzal, hangversenyteremmel, vívóteremmel, sportteremmel kiegészített épületet képzelt el, egy karzatos épületben, a kiszemelt telek pedig a Városligetben vagy a Lipótvárosban lett volna. A sajtó csak annyit említett, hogy a terveken már dolgozik egy budapesti műépítész, és hogy Faludi Sándor áll a kezdeményezés élén.[21] Noha, mint a periratokból kiderül, Faludi állt később Lechner tervrajza elkészültének a hátterében, még nem igazolható, hogy ekkor, 1909-ben Lechner lett volna a meg nem nevezett tervező. A sajtó leírásából azonban biztosra vehető, hogy a kezdeményezők szeme előtt a berlini Eispalast mintája lebeghetett. A magyar kezdeményezés tehát Európa legnagyobb, a berlini méretét is meghaladó, fedett jégpályájának létrehozására irányuló, ambiciózus vállalkozás volt.

Az Eispalast nemzetközileg is széles körben ismert példája másokat is foglalkoztatott. 1910-ben, miután a Margit-sziget 1908-ban Budapest tulajdonába került, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is fontolgatta egy margitszigeti korcsolyapálya építését.[22] Az eszmét Gelléri Mór vetette föl, aki röpiratot is kiadott az ügy érdekében.[23] A szigetre Vozáry Pál készített terveket, és pénzügyi partnert is keresett a megvalósításra.[24] A Fővárosi Közmunkák Tanácsa elé 1911-ben a Berlin Steglitz részében élő Csóka Géza építész Eispalastot követő, monumentális léptékű tervei kerültek.[25] Az elképzelés nem valósult meg.

1911-ben az újságok megírták, hogy egy újabb részvénytársaság fog alakulni, és a kiszemelt telek a Városliget környékén vagy a Ráday utca Kálvin térhez közelebb eső részén, esetleg az Aréna (ma Dózsa György) úton lenne. Az alakuló konzorcium szintén a berlini Eispalastot tanulmányozta, és 1911 februárjára ígérte az építkezés indítását.[26] 1911 februárjában azonban a részvénytársaság még mindig csak alakulóban volt.[27] Ennek a konzorciumnak az ismert tagjai Madarassy-Beck Gyula, Zichy Béla, Hatvany Károly, Pekár Imre voltak.[28] Egy további, azonosítatlan társaság az ún. Gschwindt-telket szemelte ki a célra, az Üllői út és a József körút sarkán.[29] 1911 októberére azonban ettől elálltak, a vásárlás nem történt meg, a telket később, miután 1918-ban a Gschwindt-gyár eladta, parcellázták.[30]

Egy következő konzorcium ezzel párhuzamosan a Duna partját szemelte ki. Egy újságcikk szerint ez volt a vállalkozás, amelyhez Faludinak és ez által Lechnernek is köze volt. Az ötlet helyszínt váltott, ezt már nem a Városligetbe képzelték el, és újabb funkciókkal bővült: a Duna-parti jégpalota egyben színház is lett volna, bálteremmel és mulatóhelyekkel.[31] A többi elképzeléshez hasonlóan ez sem valósult meg, vitriolosan jegyezték meg róla 1912 novemberében, hogy „a Duna partján épülő jégpalota dolga végképpen befagyott”.[32] Lechner pere a tervezői tiszteletdíjért ekkor már közel fél éve folyt.

A fedett korcsolyapálya kérdésének jelentőségét mindenesetre mutatja, hogy a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1911/1912. évi nagypályázatára is jégpalotát, azaz korcsolyacsarnokot kellett tervezni. A pályázatot 1911. május 20-án írták ki 1912. január 9-iki határidővel. A bíráló bizottság tagjai Almási Balogh Loránd, Messinger Alajos, Orbán Ferenc, Rainer Károly, Wannenmacher Fábián voltak.[33] Az első díjat Szende Andor nyerte egy klasszicizáló, monumentális tervvel.[34] Érdemes megjegyezni, hogy Szende nem csupán építészként foglalkozott a feladattal: 1911-ben és 1912-ben magyar bajnoki címet szerzett műkorcsolyában, 1910-ben, 1912-ben és 1913-ban a világbajnokság harmadik helyezettje, 1913-ban az európai bajnokság ezüst érmese volt.[35]

Lechner Ödön terve a Duna-parti telekre készült, azonban a pontos helyszínt a sajtó információi alapján nem lehet azonosítani. A pesti oldalon az Országháztól északra és a Margit híd hídfőjétől délre található területek, esetleg a hídtól északra ekkortájt kialakuló Újlipótváros jöhet szóba, a budai oldalon csak jelentős bontással lehetett volna megfelelő területet kialakítani. A pesti part telkei fölött a Fővárosi Pénzalap, ezen keresztül a Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) rendelkezett, az FKT azonban a Margit-szigeten tervezett jégpalotát. Ezeknek a Duna-parti telkeknek a telekkönyvi betéteiben nem szerepel tulajdonosként egyik, jégpalotával kapcsolatba hozható személy vagy szervezet sem.

Lechner terveinek datálását a Speciális Építkezések Rt. alakulásának időpontja segíti. A részvénytársaság 1911. február 11-én alakult, 500 000 korona tőkével, létrehozói Zichy Géza, Mayer Lajos, Forró Félix, Lippmann Frigyes voltak, Katona Fülöp pedig – párhuzamosan a Walla-féle cementgyár képviselője – a műszaki igazgatója lett.[36] A Speciális Építkezések Rt. folytatott tárgyalásokat a Walla-féle cementgyárral, s Lechner – a periratok szerint – Katona Fülöptől kapta a megbízást. Lechnert régi kapcsolat fűzte a Walla-gyárhoz, hiszen a kőbányai Szent László-templom padlóját is Walla-cementlapok alkotják. A személyi összefonódásokat mutatja továbbá, hogy Lippmann Frigyes ügyvédként gyakran képviselte a Walla-gyárat.[37] Hogy hogyan került a képbe a színházi szakemberként ismert Faludi, sajnos nem tudni, több sajtócikk egybehangzó állítása szerint ő volt a kezdeményező. Az épülettípus történetének ismeretében azonban ez nem is lenne meglepő, hiszen például a párizsi Palais de Glace-t 1893-ban a Gabriel Davioud építész által 1860-ban tervezett körszínházból alakították át jégpályává (majd 1981-ben ismét színházzá).[38] A berlini Eispalastban is gyakran tartottak revüket. A Budapestre tervezett palota csarnoktere valószínűleg többfunkciós volt. A korszak megújuló színházépítészetének ez szintén sajátossága volt: Európa első vasbeton szerkezetű színháza, a Medgyaszay István tervei szerint elkészült, 1908-ban felavatott veszprémi színház például bálteremként is szolgált, és mozielőadásokat is tartottak benne.

Lechner korcsolyacsarnokterve tehát 1911 februárja és 1912 nyara, a per indítása között készült el, a perben a megbízásról nyilatkozó Vágó József pedig minden bizonnyal ismerte azokat, hiszen 1909–1914 táján szorosan együtt dolgoztak több terven is (kecskeméti Rákóczi-emlékkel egybekötött víztorony, kőbányai Szent László Gimnázium), s a közöttük lévő megállapodás szerint Lechner halála esetén Vágó fejezte volna be a kecskeméti víztorony építkezését is. Nem elképzelhetetlen, hogy Vágó a jégcsarnok tervezésében is közreműködött valamilyen formában, a periratok azonban kimondottan Lechner tervezői munkásságáért járó tiszteletdíjról szólnak, vagyis Lechner egyedüli munkájáról. A rajzoknak mindeddig nem sikerült a nyomára akadni. Hasonló jellegű épület nem épült a háború előtti Magyarországon, így tulajdonképpen csak a külföldi példák és a korabeli magyar pálya- és vázlattervek állnak rendelkezésre analógiaként. Szende pályamunkája egy szabadon körbejárható épületet ábrázol, a korcsolyapálya körül a kiszolgáló traktusok sorakoznak, a galériáról pedig pompás betekintés nyílt a pályára. A berlini Eispalast csarnoktérben elhelyezett pályatestét szintén galéria övezte, és ezt a megoldást vette át Csóka is. Ez a tértípus rokonítható a kiállítási terekkel, így az Iparművészeti Múzeum és Iskola Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte csarnokával. A sajtóhírek szerint a komplexum több funkciót is ellátott volna, ezért az alapvető építészeti feladat a csarnoktér és a többi funkció kapcsolatának megoldására irányulhatott. Lechner ilyen feladattal már megbirkózott pályája során.

A hatalmas rabicmennyezettel takart, vasszerkezettel fedett Eispalast a zártsorú utcaképbe illeszkedett. Ez ismét az Iparművészeti Múzeumra emlékeztet: ennek vasszerkezetű galériás csarnokát belső udvar választja el az Üllői úti főhomlokzat mögül hátranyúló épületszárnyaktól. Ez utóbbiak hasonlóképpen viszonyulnak a csarnokhoz, mint a berlini Eispalast csarnoka és a közvetlen szomszédos épületek traktusai. Az Eispalast esetében a főbejárat és az előtér hasonlóképp vezette a látogatót a csarnoktér felé, mint ahogyan az Iparművészeti Múzeum főbejárati előcsarnokából tárul fel a nagycsarnok. Ez a rávezetés a telekadottságokból is következett, sem az Iparművészeti Múzeum, sem az Eispalast hangsúlyos utcai főhomlokzata nem utal követlenül az épület alapvető funkcióját biztosító csarnoktérre.

A tervezett színházi funkció miatt elképzelhető, hogy talán Lechner jégpalotája is szabadon álló épületkoncepció volt. Ez esetben azonban a négy homlokzat arányos kialakítására kellett hangsúlyt fektetni, ahogyan azt Szende és Csóka is tették, s ebben az esetben a csarnokot körbeölelő helyiségek sora és a galéria külvilággal való kapcsolatát kellett megoldani, valamint a tájolásból adódóan figyelembe kellett venni a fényviszonyokat is, számolni az állandóan dél felől érkező fénnyel. Ha a kiszemelt telek valóban a Duna partján volt, akkor a folyó felőli homlokzatnak különösen illett reprezentatívnak lennie. Egy folyamparti telekre néző középület a főhomlokzatával is fordulhatott volna a víztükör felé, mint a Feszl Frigyes tervezte Vigadó (1859–1865), vagy hosszanti, oldalhomlokzatával, mint a Magyar Tudományos Akadémia székháza (Friedrich August Stüler, 1862–1865).

A jégcsarnok tervezésében motiválhatta Lechnert, hogy a hasonló funkcióra tervezett városligeti korcsolyázópavilon (1874) a pereskedés idején már majdnem húsz éve megsemmisült. 1911-ben megjelent, a különféle jégcsarnok-tervekkel közel egyszerre keletkezett önéletrajzában ezt ugyanis egyik legkedvesebb munkájának nevezte. „[É]pítettem a [V]árosligetben egy korcsolya-csarnokot, mely abban az időben első volt a maga nemében, és típust alkotott; s mint ilyen, több enciklopédikus munkában meg is jelent. Később ez a pavilon kicsi lett, lebontották, és építettek helyébe egy nagyot. Kár! Én legalább sajnálom, mert a kis pavilont a maga szerény megjelenésében ma is egyik sikerültebb alkotásomnak tartom, és sok előbbi és utóbbi munkámnál jobban szerettem.”[39] Az említett enciklopédikus munka egyike Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben vonatkozó kötete lehet.[40] 1911-ben az építészt foglalkoztathatta az 1870-es években úttörő, kifelé nyitott térkompozíciójú épület egyfajta megismétlése, új térkapcsolásokat lehetővé tévő új szerkezetekkel. A városligeti korcsolyapavilon a közönség pihenését szolgálta, nem ebben az épületben volt a korcsolyapálya, hanem a szabadban. A 20. század elejének innovációi azonban lehetővé tették, hogy a jégpálya mintegy bevonuljon az épületbelsőbe. A külső és a belső térkapcsolatokat pályája derekától feszegető[41] Lechner számára ez bizonyára izgalmas feladatot jelentett.

Terv hiányában azonban mindez csak – mintegy a körülményekből adódó – következtetés.

Megjelent a folyóirat 2023. májusi számában

Jegyzetek

[1] Csáki Tamás: Lechner Ödön önéletrajzáról. In: Brunner Attila (szerk.): A Lechnerek. Források a család történetéhez. MMA Kiadó, Budapest, 2022, 16–19. o.

[2] Szinyei Merse Pál, Lechner Ödön és Szmrecsányi Ödön által a Japán kávéház művészasztalához küldött képeslap Krakkóból, dátum nélkül, Szépművészeti Múzeum – Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézet, Adattár, ltsz. 3594/1939. Szövegét közli Sümegi György: Lechner Ödön írásai. Budapest, Corvina, 2020, 141. o.

[3] Ezeket részletesen először Sisa József derítette fel. Sisa József: Lechner, az alkotó géniusz. Budapest, Iparművészeti Múzeum, 2014. 17–22. o.

[4] Kresz Mária: A magyar népművészet felfedezése. In: Ethnographia 79 (1968) 1–36. o. Noha sajtónyilatkozataiból úgy tudható, sürgette a népművészeti emlékek gyűjtését már Malonyai Dezső 1907-ben publikálni kezdett, A magyar nép művészete című négykötetes vállalkozás előtt, nincs arra forrás, hogy részt vett volna ilyen gyűjtésben. Családjában és az általa családtagoknak tervezett épületeken viszont felbukkannak a kalotaszegi fafaragó, Péntek Gyugyi György bútorai (Lechner Károly kolozsvári háza, 1900). A kérdésről lásd legutóbb: Sümegi György: Lechner Ödön írásai. Budapest, Corvina, 2020, 181–183. o.

[5] Csáki Tamás – Hideg Ágnes: Szirma és kastélya, Miskolc, magánkiadás, 2019, 33–38. o.

[6] Erdei Gyöngyi: Műpártoló Budapest 1873–1933, Városháza Kiadó, Budapest, 2003, 41–45.

[7] Keserü Katalin: A lechneri térkompozíció, előadás, 2010. http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=1283&tip=0 (Letöltés: 2022. december 9.).

[8] Iparművészeti Múzeum, Ötvösgyűjtemény, ltsz. 65.433.1.

[9] Lechner Ödön: Önéletrajzi vázlat. In: A Ház, 4. évf. 9–10. sz. 1911, 343–346, 355–356. Brunner Attila (szerk.): A Lechnerek. Források a család történetéhez. MMA Kiadó, Budapest, 2022, 109–119. o., idézett rész 116. o.

[10] A Gerle János által összeállított jegyzék a mindeddig legteljesebb, szakmai igényű áttekintés. Gerle János (szerk.): Lechner Ödön (Az építészet mesterei). Budapest, Holnap Kiadó, 2003, 76–77. o. Ebben nem szerepelnek az alábbi munkák. Vázlatterv a kiskunfélegyházi Korona Szállóhoz (Pártos Gyulával, 1882–1883), ifj. Leitersdorfer Lipót budapesti Völgy utcai nyaralójának bővítése (Lajta Bélával, 1901–1902), a budapesti New York kávéház szélfogója (Lajta Bélával, 1902 körül), pályaterv Torda-Aranyos vármegye kórházához (Sebestyén Artúrral, 1906), Oroszy Géza síremléke (Budapest, Kerepesi úti sírkert, 1914). 1911–1914 körül készített egy városházatervet a székesfőváros számára, 1908-ban továbbá megbízást kapott a fiumei állami gimnázium terveinek elkészítésére. A Lajtával közösen tervezett művek a Lajta Béla virtuális archívumból, Csáki Tamás kutatásai révén lettek ismertté. Lajta Béla (Az építészet mesterei), szerk. Gerle János – Csáki Tamás, Holnap Kiadó, Budapest, 2018 (2. kiadás), 80–82, 88–89. Egy amatőr kiadvány három autentikus műre, a zombori elemi fiúiskolára (1884), a zombori zárda, leányiskola és óvodára (1887) és a zilahi főgimnáziumra (1902–1904) hívta fel a figyelmet. Halász Csilla (szerk.): Lechner összes. Látóhatár Kiadó, Budapest 2017, 188–191 o., 304. o. A Budapest Főváros Levéltárában őrzött építési engedélyezési tervdokumentációk adatbázisban való feldolgozása közben került elő Schwartzer Ferenc budapesti elme- és ideggyógyintézetének Pártossal közösen jegyzett, megvalósulatlan pavilonterve (1883–1884), amelyre Csáki Tamás hívta fel a figyelmem. BFL XV.17.d.329 – 6998/13. Az Iparművészeti Múzeum adattári gyűjteménye őrzi egy síremléktervét, amelyet Kernstok Károly apjának készített 1907-ben. IMM, Adattár, ltsz. KRTF 712. Az Országos Képtár számára kovácsoltvas kiállítási állványokat tervezett 1892-ben, amelyek Jungfer Gyula műhelyében készültek el. Pandur, Ildikó: Links between the Ouevres of Ödön Lechner and Gyula Jungfer. Ödön Lechner’s Plan for a Wrought Iron Showcase to Exhibit Prints. In: Ars Decorativa, 28, 2012, 93–110. o. Lechner 1891-es, Csáki Tamás által sajtó alá rendezett önéletrajzában számos további, korábban nem ismert épület szerepel. Brunner Attila (szerk.): A Lechnerek. Források a család történetéhez. MMA Kiadó, Budapest, 2022. 101–107. o. Az önéletrajz alapján újonnan azonosított karlócai tervekről lásd: Csáki Tamás: Pártos Gyula és Lechner Ödön karlócai épülettervei, In: Farbaky Péter – Farbakyné Deklava Lilla (szerk.): A haza építőkövei. Tanulmányok a 19. századi építészet köréből Sisa József tiszteletére. Budapest, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet, 2022, 239–252. o.

[11] BFL VII.2.c. I.1503/1912.

[12] Aschner Tivadar: Természettani tanulmányok. In: Családi Lapok, 5. évf. 19. sz. 1856. július 17. 2. félév, 629–633. o., id. rész 632. o.

[13] Kanadai farsangi képek. In: Magyarország és a Nagyvilág, 20. évf. 8. sz. 1883. február 25. 124.

[14] A jelmezes jégünnepély, in: Pesti Hírlap, 15. évf. 16. sz. 1893. január 16. 5. o. A budapesti korcsolyázó egyesület, in: Budapesti Hírlap, 13. évf. 301. sz. 1893. október 31. 8. o.

[15] „A jégpalota emeletén és részben a jégpálya körül vendéglői kávéház, czukrászda, bodega, vivóterem, szalonok, fürdők lesznek, nemkülönben helyiségek a korcsolya-csatolóknak, ruhatárnak, korcsolyatárnak. A palota földalatti részében a pinczék, konyhák és gépek nyernek elhelyezést. Az épület vaskonstrukción nyugvó üvegfedélzettel van tervezve, olyképpen, hogy a vendéglő- és kávéházi helyiségekről és az első emeleti páholyokból a jégpálya áttekinthető helyen.” A budapesti jégpalota. In: Népszava, 23. évf. 27. sz. 1895. május 30. 6. o. A kezdeményezés élén Keglevich István állt. A vállalkozáshoz nem gyűlt össze elegendő, 500 000 forintos alaptőke. Sport-krónikák. In: Vadász- és Versenylap, 39. évf. 88. sz. 1895. december 25. 698.

[16] Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára III. Pest, Emich, 1865, 236, 1181. o.

[17] Márkus Jenő: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története (1869–1909), Budapest, Budapesti Korcsolyázó-egylet kiadása, 1909, 32. o.

[18] BFL XV.17.d.329 – 29732/1, XXIII. csomag. Márkus Jenő: A Budapesti Korcsolyázó-Egylet negyvenéves története (1869–1909), Budapesti Korcsolyázó-egylet kiadása, Budapest, 1909, 25–26, 32. o., 43. o., 45–47. o. Ternovácz Bálint: 151 éve nyílt meg a városligeti jégpálya. In: Budapesti Levéltári Mozaikok 18 (2021/1). https://bparchiv.hu/statikus/ternovacz-balint-151-eve-nyilt-meg-varosligeti-jegpalya (Letöltés: 2022. december 6.)

[19] A berlini jégpalota. In: Építő Ipar, 34. évf. 30. sz. 1910. július 24. 299–300. o.

[20] Uo.

[21] Jégpalota a fővárosban. In: Pesti Napló, 60. évf. 114. sz. 1909. május 15. 17. o. Jégpalota a fővárosban. In: Ellenzék, 1909. 30. évf. 109. sz. május 18. 4. o.

[22] Az uj Margitsziget. In: Pesti Napló, 61. évf. 115. sz. 1910. május 15. 13. Gelléri Mór: A Margitszigetről. In: Budapest, 34. évf. 204. sz. 1910. augusztus 27. 4. o.

[23] Gelléri Mór: A Margitsziget, a mint én annak jövőjét elképzelem, Budapest, 1910. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény, B 725/455.

[24] Vozáry Pál: Jégpalota a Margitszigeten. In: Herkules, 28. évf. 4. sz. 1911. február 28. 27–28. o.

[25] BFL XV.17.d.322. a.156/d/9/1. Jégpalota és parti fürdő. In: Pesti Hírlap, 33. évf. 151. sz. 1911. június 28. 15. o.

[26] Jégpalota Budapesten. In: Budapesti Hírlap, 31.évf. 11.sz. 1911.január 13. 15. o.

[27] Jégtörő Mátyás napja. In: Magyarország, 18. évf. 48. sz. 1911. február 25. 8. o.

[28] Jégpalota Budapesten. In: Pesti Napló, 62. évf. 50. sz. 1911. február 28. 20. o. Jégpalota a fővárosban. In: Világ, 2. évf. 52. sz. 1911. március 2. 19. o.

[29] A Gschwindt-féle telek parcellázása. In: Magyarország, 18. évf. 243. sz. 1911. október 13. 14. o. Mi lesz a Gschwindt-gyár telkeivel? In: Pesti Napló, 62. évf. 294. sz. 1911. december 12. 18. o.

[30] BFL XV.37.c. 13087 tbsz, 36402/4 hrsz.

[31] Színházi Hét, 2. évf. 13. sz. 1911. március 26 – április 2. 12. o.

[32] Glosszák a hétről. In: Sportvilág, 19. évf. 49. sz. 1912. november 4. 1. o

[33] A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1911/12. évi nagypályázata. In: Építő Ipar, 35. évf. 25. sz. 1911. június 18. 257–258. o.

[34] Magyar Építőművészet, 10. évf. 9–10. sz. 1912. szeptember–október, 13-18. o.

[35] Vincze Miklós: Ismeretlen magyarok: Szende Andor, a sokoldalú sportolóból lett kastélyépítő. In: 24.hu, 2017. december 2. <https://24.hu/kultura/2017/12/02/ismeretlen-magyarok-szende-andor-a-sokoldalu-sportolobol-lett-kastelyepito/> Letöltés: 2022. december 27.

[36] Központi Értesítő, 36. évf. 1. félév, 28. sz. 1911. április 6. 759. Uj részvénytársaság a fővárosban. In: Pesti Napló, 62. évf. 50. sz. 1911. február 28. 20. o.

[37] BFL VII.187. 1915/1757.

[38] Théâtre du Rond-Point, Wikipedia.fr. https://fr.wikipedia.org/wiki/Th%C3%A9%C3%A2tre_du_Rond-Point (Letöltés: 2022. december 9.)

[39] Lechner Ödön: Önéletrajzi vázlat. In: A Ház, 4. évf. 9–10. sz. 1911, 343–346. o., 355–356. o. Brunner Attila (szerk.): A Lechnerek. Források a család történetéhez. MMA Kiadó, Budapest, 2022. 109–119. o., idézett rész 110. o.

[40] Pasteiner Gyula: Az építés Budapesten. In: Jókai Mór (szerk.): Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben IX, Magyarország 3. kötete. Budapest, Magyar Királyi Államnyomda, 1893. 73–118. o. Az illusztrációk: a városligeti korcsolyacsarnok (135 o.) és a MÁV nyugdíjintézeti bérháza (113 o.).

[41] Erre jó példa a budapesti MÁV nyugdíjintézet palotájának árkádjai (1883–1884) és az Iparművészeti Múzeum nyitott előcsarnoka (1893–1896).