Hegedűs Réka: „A hagyományok ápolásába belefér azok továbbgondolása is”

Beszélgetés Viola Szandra költővel-íróval és kulturális forradalmárral

Hadd kezdjem – nem éppen elegánsan – rögtön a személyes kapcsolódással. A Somogyi-könyvtár felkérésére vállaltam, hogy a 94. Ünnepi Könyvhéten rendhagyó irodalom óra keretében mutatom be a szerzővel közösen A világfa kilenc ága című, frissen megjelent ifjúsági kötetet. Így ismertem hát meg Viola Szandrát és az ő varázslatos történetét, ami pillanatok alatt beszippantott. Szandrával való beszélgetéseink, a közös bemutatkozásra való készülődés során abban a szerencsében volt részem, hogy kaphattam pár morzsát, milyen különleges személyiség ő, milyen egyedi a látásmódja, a gondolatai, amelyeket nem fél olykor tabudöntögető módon megmutatni. „Ígéretes fiatal tehetség” – szokták mondani. Bizony van, amikor igaz ez a – talán – túl gyakran ismételt mondás. Biztos vagyok benne, hogy sokat hallunk még róla a közeljövőben. Szerettük volna, ha a szegedi közönség is minél szélesebb körben megismeri a nevét. Így született meg ez a beszélgetés a szegedi 94. Ünnepi Könyvhét vendégével, Viola Szandrával.

 – Szentesen születtél. Mesélnél kicsit a gyermekkorodról, tinédzser éveidről? Honnan ered az irodalom, a kultúra iránti elköteleződésed?

– Jó esetben a gyermekkort annyira átszövi az irodalom, hogy elképzelhetetlen nélküle. Nagyon sokat mesélt anyukám elalvás előtt, de az óvodában, iskolában is jó pedagógusokat fogtam ki, a versek, mondókák minden napom fénypontját jelentették. Gyermekkorban pedig egészen valóságosnak tűnt a mesevilág, nem volt még ott ellentétként a felnőtt lét, annak minden felelősségével és keserűségével. Serdülő koromban már inkább az önkeresés, önkifejezés eszközévé vált az irodalom, azóta pedig hivatássá, életcéllá.

 – Úgy definiáltad magad a weboldaladon: költő, író, műsorvezető, kulturális forradalmár. Mit jelent a te értelmezésedben a legutóbbi?

– A forradalmár kifejezés ez esetben a kísérletező, újító természetemre utal. (Egy újságcikkben neveztek így, s megőriztem az elnevezést, azt, hogy mások így látnak.) Számtalan olyan kezdeményezés volt, amiben úttörő lehettem. Verstetkó, verslámpa, irodalmi fashion show, verskarácsonyfa, versékszer stb. Van, ami azóta, hogy elindítottam a „Viselj verset!” kampányt, már divattá, elterjedt jelenséggé vált, például a ruhákra írt verssorok.

– Nem vitatható, hogy törekedsz arra, hogy különleges formátumokban nyúlj a költészethez: verstetoválás-matricák, verses ékszerek, de még a testvers sem áll tőled távol. A vers nálad olykor egy performansz, mint egy irodalmi divat show vagy egy verses koreográfia. Honnan jönnek ezek az ötletek, ezek a kifejezési formák?

– Szeretem azt, ha a hétköznapokban is jelen tud lenni a költészet. Persze, közben mindig kivételes és ünnepi is marad. Amikor még nem volt tömeggyártás, egy-egy bútor vagy használati tárgy sokáig és kézzel készült, sokkal inkább átlelkesített darab vált így belőle, mint egy „eldobható” árucikk esetében ma. Ezt, a „mívességet” igyekszik „helyettesíteni” egy-egy verssel díszített eszköz, ékszer.

– Irodalmi beszélgetős műsort vezetsz a rádióban. A vendégeid, beszélgetőtársaid a saját művészeted kifejezésében hogyan nyújtanak inspirációt?

– Ha valaki egyáltalán nem tudja, hogy mit szeretne elérni, hová szeretne eljutni, akkor nem valószínű, hogy az sikerülni fog. Persze, néha érhetik azért váratlan, de kellemes meglepetések is. Azért kell sokat olvasni, ismerni a kortársakat és klasszikusokat, hogy az ember tudja, kit tekint példaképének, milyen alkotói útvonalak léteznek.  Ennek az életpálya-modellnek a megvalósításában segítségemre van, hogy szerkesztőként és műsorvezetőként is a kortárs irodalom az elsődleges terepem.

– Az egyetemen filozófia volt az egyik szakirányod. Ez az érdeklődés hogyan mutatkozik meg a történeteidben?

– A filozófia az, ami mindent átsző, a gondolkodás avagy a szemléletmódok váltogatásának művészete. A költészet is ilyen, sokszor nem tesz mást, mint új oldaláról mutatja meg a már ismert jelenségeket. Líraibb részek pedig a regényben is helyet kaptak.

– Korábban három köteted jelent meg. 2008-ban Léleksztriptíz, 2014-ben Testreszabás, 2020-ban Használt fényforrások címmel. A felnőtt olvasóknak szánt műveid után most egy ifjúsági történettel rukkoltál elő A világfa kilenc ága címmel, amely a 94. Ünnepi Könyvhétre, a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg. Miért döntöttél úgy, hogy most más célközönséghez szólsz? Még azzal együtt is, hogy A világfa kilenc ágát (szerintem) a felnőttek is élvezni fogják.

– Néhányszor volt lehetőségem rendhagyó irodalomórákat tartani és akkor rájöttem, hogy mennyire inspiráló számomra a kamasz korosztály, ráadásul könnyen egy hullámhosszra tudok velük hangolódni. (Az egészen kicsi gyermekek esetében például sokkal nehezebbnek érzem a kapcsolódást.) Ezen kívül rájöttem, hogy milyen nagyszerű lehetőség az, amikor felnőtt problémákat mesés elemekkel és környezetben lehet megoldani, amikor egyszerre aktiválódhat az olvasóban a gyermeki és az épp alakulóban lévő felnőtt én.

– A világfa kilenc ága egy varázslatos történet, amelyben keverednek a modern hétköznapok és az ősi mitológia elemei. Régóta foglalkoztat téged az ősi hitvilág a különleges teremtményeivel együtt?

– Igen, évek óta van bennem egy ősiség utáni vágy. Szeretnék kapcsolódni, nem csak tudati, hanem lelki szinten is. Campbell szerint a mitológia szimbólumait nem ember alkotta, hanem a psziché spontán megnyilatkozásai. Úgy érzem, hogy sok minden van, ami fogalmi szinten elmesélhetetlen, de a szimbólumok és a történet ritmikája, mélyrétegei révén igen. Ezek, az ősi mitológiákban megtalálható (sokszor tudattalan) információk már rengeteg generációnak segítettek élni, túlélni, érdemes hát megismerni őket.

– Ugyan a történetedben szereplő lények eredete bizonyítottan visszavezethető az ősi magyar mondákra és mitológiákra (lásd: lidércek), de te magad is teremtettél különleges szereplőket, hogy csak a kedvencemet említsük közülük: tündértetü. Miért tartottad ezt fontosnak?

– Szerintem a hagyományok ápolásába belefér azok továbbgondolása is. Ezen kívül egy könyv akkor lesz eleven, ha a szereplői is azok.  Nagyon élveztem azt, hogy sokféle karaktert teremthetek. A főszereplő, Hajnal, összetett személyiség és egy egész könyvön keresztül követhetjük nyomon személyiségfejlődését. A mágikus lények egy része azonban karikaturisztikus jelenség: A bögölytündér kissé bárdolatlan, gusztustalan és szőrős és elég lassú az észjárása is, a tündértetvek inkább csak külsejüket tekintve nem olyan előkelőek, mint a forrás mellett lakó, csobogó hangon beszélő rokonaik, az ájtatos tündérek. Egyébként a népi mitológiában megjelenő alakokról viszonylag kevés tudásunk őrződött meg, szóval ott is aktivizálnom kellett a képzelőerőmet, ha élethűen akartam megjeleníteni őket.

 – A történetben fontos mozzanat – bár még csak most kezd kibontakozni – hogy főszereplőnk, Hajnal milyen képességeket örökölt a nagymamájától. Ezt most nem áruljuk el, olvassák el a regényt! Érdemes. Viszont kíváncsi vagyok, te milyen tulajdonságokat örököltél a nagyszüleidtől?

– A szemem színét (zöld) valószínűleg a nagypapámtól örököltem, ugyanis mindkét szülőm szemszíne barna. Bízom benne, hogy jó genetikát is kaptam tőle, ugyanis több, mint 90 évig élt, és alig volt lyukas foga.

– Számíthatunk folytatásra A világfa kilenc ágához? Hiszen bőven van még, ahonnan ez jött…

– Igen, a Hajnal öröksége sorozatot négy részesre tervezzük a kiadómmal.

– A világfa kilenc ága című köteted a modern hétköznapok történéseiből merít. Olyannyira, hogy a koronavírus-járvány kellős közepén játszódik. Ez a nem éppen könnyű időszak, amely így vagy úgy, de garantáltan mindannyiunkban nyomot hagyott, hogyan határozta meg a te életedet akár a hétköznapok, akár az irodalmi munkásságod szintjén?

– A világjárvány hatalmas megdöbbenés volt. Egyébként is hajlamos vagyok némi hipochondriára, az egészségemért való aggódásra, úgyhogy nem volt könnyű időszak számomra a koronavírus-járvány. Közelebb hozta a halál realitását, amelyet már-már elfeledtem a technokrata jólétben és a korábbi történelmi korok életérzése is átélhetőbbé vált általa. A jelenlegi háború is azt sugallja, hogy sajnos sokkal vadabb a realitás, mint a kiegyensúlyozott években, egy jóléti társadalomból szemlélődve hittük. Talán épp ezért van most még jobban szükségünk a mítoszok archaikus bölcsességére és egy mesevilágra, egy párhuzamos világra, amelyben naponta akár órákat időzhetünk. Segít feldolgozni a nap mint nap minket érő stresszt!

– Szokásos zárókérdés. Sablonos, de mégis fontos: min dolgozol most?

– A Hajnal öröksége sorozat második könyvén. Persze, ha eszembe jut valami, akkor már a harmadikhoz is jegyzetelgetek. Mozaikosan írok, így még izgalmasabb, ahogy minden történet, mint a kirakó, összeáll.

– Izgatottan várom! Köszönöm a beszélgetést!

Megjelent a folyóirat 2023. július-augusztusi számában