Apró Ferenc: Löw Lipóttól – Löw Lipótról

A 2024. esztendőben több évfordulója lesz a szegedi zsidóságnak. Löw Immánuel 1854-ben született, 1944-ban halt meg. Ugyanezen évben deportálták emberek ezreit a náci gázkamrákba. A megemlékezések közt szerepel a Löw Lipótról és Löw Immánuelről elnevezett két kis liget (fás terület) fölavatása, hallani két konferencia szervezéséről is… Mi igyekszünk új adatokat közreadni a két főrabbiról: e számunkban Löw Lipótról, márciusban pedig fiáról, Löw Immánuelről.

A magyar zsidóság emancipációjának egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – küzdője Löw Lipót volt. A Pesti Hírlap 1844. június 2-i számában megjelent Nyílt levél a zsidó emancipatio ügyében című hosszú cikkéből idézek. A lényegét emelem ki:

(…) mi zsidók tudjuk ugyan, hogy polgárosításunk dolga „még sok fázison fog keresztül menni.” Nem ismeretlenek előttünk az előítéletek s akadályok, mellyel emancipatiónkkal különféle okokból ellenkeznek; (…) A zsidóknak nincs különös nyelvök; (…) a zsidóknak nincs különös polgári törvényök, hanem hazájok törvényei nekik is szentek és sérthetetlenek; a zsidóknak nincs különös politikai életök s önállásuk (…) Sőt mindaz, miben egy népnek jelleme s szelleme közönségesen tükrözik – mint a népdalok, néptáncok, népöltözet stb. – a zsidóknál nincs (…)
Költ Nagy-Kanisán máj. 23. 1844.
Löw Leopold főrabbi

A különös szó jelentése itt külön, saját, sajátságos, míg a közönséges: általában, közismerten. A zsidóság egyenjogúsítását a magyar országgyűlés Szegeden mondta ki (1849. július 29.), a törvény azonban a szabadságharc bukása után nem érvényesülhetett. Az egyenlő jogok megadása, elismerése a kiegyezés után, az 1867. évi 17. számú törvénnyel valósult meg. Ez sem lett végleges, sötétfölleges idők elhozták a numerus clausust (1920), később az ún. zsidó törvényeket és a marhavagonokba zárt zsidóság deportálását, melynek végső célja a náci halálgyárak voltak…

*

Örömhírről számolt be a Szegedi Híradó 1862. november 19-i száma: Barach Benedek jogtudor, ügyvéd tegnap nőül vette főrabbi Löw Lipót elsőszülött leányát, Amáliát (1843-ban született). A színes ceremónia fényét 16 koszorúslány, 16 vőfély, 8 násznagy emelte, mindannyian díszes magyar öltözetben. Az esküvői lakoma a hitközségben, az esti tánc a nagyobb terű színházban volt. A Vasárnapi Újság november 30-i számából azt is megtudjuk, hogy a vőlegény apja a délvidéki Topolya rabbija, Barach Lipót [Juda Léb] (Lemberg, 1807–Topolya, 1873), a fiának az arcát pedig markánssá teszi a 13 évvel ezelőtti csatában – értsd: a szabadságharcban – kapott kardvágás nyoma.

 Megilletődve adom tovább a Szegedi Híradó 1874. augusztus 26-i, szerdai számában megjelent gyászhírt:

Főt[isztelendő] Löw Lipót főrabbit és családját súlyos veszteség érte. Leánya, Amália, dr. Barach Benedek budapesti köz- és váltóügyvéd neje f. hó 22-én, életének 31-ik, házassága 12. évében Pesten jobblétre szenderült. Temetése vasárnap délben ment végbe ugyanott. A helybeli izr[aelita] hitközség küldöttség által volt képviselve. Aki híveit és a hozzá forduló szerencsétleneket oly bőven szokta részeltetni lelki vigaszban: adjon az Ég a közszeretetben álló ősz lelkipásztornak is vigaszt a nagy csapás fájdalmában, melyet vajha enyhítsen nagyszámú tisztelőinek őszinte részvéte!

A fönnmaradt gyászjelentés szerint a házaspár a főváros Istvánmező nevű városrészében lakott, és az eltávozott édesanya öt félárvát hagyott maga után. Az egyik a későbbi ügyvéd, a magyarosított nevű dr. Baracs Marcell (1865–1933) volt, Löw Immanuel védője az állítólagos hazaárulási, kormányzósértési büntetőügyben (1920/21). Halálakor írta Baracsról a főrabbi, utalva néhány védőügyvédi fogására: „Hálásan emlékezünk bátor és bölcs vezetésére, tapintatos, huzavonó, késleltető eljárására, amellyel Szegeden édes anyjának testvéröccsét védelmezte.”[1]

*

A Szegedi Híradó 1865. augusztus 3-i számából idézek:

A »Hortobágy« írja: Löw Lipót országosan ismert tudós, szegedi főrabbi, a múlt napokban pár napot Debrecenben töltvén, városunk nevezetességeit megnézegette, s különösen a reform[átus] főiskola könyvtárát kiváló figyelme s vizsgálódása tárgyává tette. A derék férfiú egy azok közül, ki tudományos műveltsége s igazi hazafiúi érzületénél fogva nem csak hitsorosainak, hanem a különböző vallásfelekezetűeknek is tisztelését s becsülését érdemelte ki.

*

Löw Lipót alábbi nyilatkozatát a Szegedi Híradó 1866. augusztus 5-i számából közlöm. Magyarázat alig szükségeltetik hozzá:

Nyilatkozat. A helybeli nagyérdemű főgymnasium érdemsorozatának statistikai rovatában a héber tanulókat, nagy meglepetésemre, mint külön nemzetiséghez tartozókat találom fölsorolva. Mivel pedig a magyarországi zsidók külön nemzetiséget soha nem képeztek, és mai napság sem képeznek, a fönnebbi körülményt nem tekinthetem egyébnek, mint akaratlan tévedésnek. Mindazonáltal célszerűnek találom még külön is kinyilatkoztatni, hogy a szegedi zsidó deákok, kiknek vallásuk tanai magyarul fejtegettetnek, a fönnebbi sajnos tévedésnek okozói nem lehettek, miután tudtommal, ha a beiratások alkalmával nemzetiségök kérdeztetett, mindenkor magyaroknak vallották magukat.
Szegeden, 1866-ik évi augusztus 1-én.
Löw Lipót
főrabbi

A szegedi piarista főgimnázium 1865/66. évi értesítője szerint (igazgató: Baranyai Zsiga) a tanintézetnek 737 tanulója van, ebből magyar 490, létszámban utána a 80 héber tanuló következik.

Az 1866/67. évi értesítő szerint (igazgató: Ernyősy László) a 746 tanulóból magyar nemzetiségű 596, őket a 70 szerb fiatal követi. Héber „nemzetiségű” már nincs…

*

Klauzál Gábor, a refomkor kiemelkedő alakja, 48-as miniszter, országgyűlési képviselő 1866. augusztus 3-án Kalocsán elhunyt. A szegedi Belvárosi temetőben megadott végtisztességen (augusztus 6.)   a helyi hitközség küldöttsége is részt vett Löw Lipót vezetésével. A zsinagógában augusztus 14-én gyász-istentiszteletet tartottak, melyet a főrabbi celebrált. Részletek a helyi sajtó Az izraelita imaházban Klauzál Gáborért tartott gyász isteni-tisztelet című beszámolójából:

Az isteni tisztelet kezdete a falragaszok szerint esti hat órára volt kitűzve, azonban már félórával előbb a zsinagóga megtelt, s hat órakor már többen be nem férvén, visszatérni valának kénytelenek. 
Az imaházban számos keresztény vendég volt látható, közöttük a még itt maradt képviselőházi tagok. Hat óra után a tömegben mozgás keletkezett, utat nyitának, a nagy halott gyászoló özvegye s családja érkezett, s a számukra fenntartott, gyásszal bevont padokban foglalának helyet. Az isteni tisztelet a szokásos héber imák- és énekekkel vette kezdetét; ezután ft. [főtisztelendő] Löw Lipót főrabbi úr egy rövid magyar fohászkodást mondott, mire magyar ének következett, ezt követte a remek egyházi szónoklat, mely ékesszólási mesterműnek méltán nevezhető.
 (…) A gyászbeszéd egy rövid fohásszal végeztetett be a közegyetértésért, melyben a néperő rejlik. (…) kedves volt az énekkar is, melynek szoprán énekesei kitűnően énekeltek egy-egy magyar versszakot. A gyászoló özvegy s a boldogultnak jelen volt követtársai, Domokos László és Jekelfalusi Lajos urak maguk és követtársaik nevében is meleg szavakkal köszönték meg a főrabbi úr szívességét s bánatos megemlékezését az elhunyt iránt. Utóbbiak – mint értesültünk – magánkörben azon óhajtást is fejezték ki, hogy e jeles szónoklatot bírni óhajtanák, mellyel többek óhajtása is találkozik.”[2]

Löw beszédét Burger Zsigmond (1818–1874) kiadta A haza fája címmel, a Szegedi Híradó augusztus 23-i számának a melléklete volt. A Somogyi-könyvtárba bekerült lapszám mögé a beszédet nem kötötték be. Az érdeklődő elolvashatja kötetben.[3]

*

A szegedi zsidó hitközség jótékony egylete adta vacsora (1867. febr. 26.) után ottmaradt 60–70 főnyi társaság, – hajnali kettőig. Löw Lipót főrabbi remek szavakban éltette a helyreállított alkotmányt, a hazát, és Deák Ferencet. Utána Lichtenberg Mór (1830–1908) az aggodalmának adott kifejezést: a megváltozott körülmények esetleg elragadhatják Löwöt a szegediek köréből. A főrabbi válaszát a Szegedi Híradó 1867. február 27-i számából közlöm: „Midőn 1850-ben a fogságból alig kikerülve, s még rendőri fölügyelet alatt állva meghívattam a községbe, megmondtam a nálam megjelent küldöttségnek, hogy az akkori rendszer szoros rendőri fölügyelete alatt állok, s hogy e szerint politikailag kompromittálva vagyok. Önök és e lelkes község, ismervén múltamat s talán egyetértvén irályommal, nem vették tekintetbe azon tényt, mely némi alkalmatlanságokat is hárított Önökre. Uraim! Nem felejthetem el soha Önök akkori eljárását, s amíg élek, s amíg Önök óhajtják, itt fogok maradni Önök közt, kiket kedvelni s becsülni tanultam. – E szavak leírhatatlan lelkesedéssel fogadtattak, s nem egy ősz fürtű férfi szemeiben ragyogtak könnyek.”

Két és fél év telt el, s Löw a sokkal jobban jövedelmező bukaresti rabbiszékre mondott nemet. Íme a teljes kishír a Szeged Híradó 1869. október 24-i számából: „Helybeli újdonságok. Löw Lipót főrabbi úrnál a napokban küldöttség tisztelgett Bukarestből, mely az ottani állomás elfoglalására hívta meg. A jeles főpap azonban e meghívást nem fogadta el, s így megmarad városunknak.”

*

A Zsinagógai beszédek. Löw Lipóttól című gyűjtemény 1869. december utolsó harmadában került ki Burger Zsigmond szegedi nyomdájából Traub Bernát (1844–1878) kiadásában, 1870-es évjelzettel. Idézek a könyvet ismertető K. L. írásából, a Szegedi Híradó 1870. január 14-i számából: „Zsinagógai beszédek” nyelvezet és irályra nézve a magyar irodalom legkiválóbb termékei közé tartoznak; különös varázst és zengzetességet kölcsönöznek nekik bizonyos rímes szófűzések, melyeket tudtunkra eddig csak Löw alkalmazott oly nagy mérvben, mindamellett oly találóan; (…) óhajtás és sóhajtás – omladék és romladék – vádlevél vagy védlevél – dúlás és fúlás – testi épség, lelki szépség – véres harcok és iszonyú sarcok – ahol nincs törvény, ott fenyeget örvény…”

Két megjegyzés: Löw Lipót német anyanyelvű volt, fölnőtt fejjel tanulta meg nyelvünket, és lett a művésze. A lap jószemű kritikusa az orvosi végzettségű, 35 évesen elhunyt Kleinmann Lipót (1841–1876) volt.

*

A Zsinagógai beszédek kapcsán mutatta be a Magyarország és a Nagyvilág 1869. december 26-i száma – lapindítóként – a szerzőt, egyben közölte Klics Károly (1841–1926) rajzolta arcképét. Idézek a szerkesztőségi cikkből:

Löw Lipót 
azon férfiú, kihez a magyarországi zsidóság története, szellemi élete és fejlődése az utolsó emberkorban fűzve van. (…) Tiszta erkölcsösség, felvilágosult vallásosság, lelkesült hazafiság és a míveltség terjesztése a családban, iskolában, egyházban és községi életben, ezek valának programpontjának főpontjai, melyhez minden időben és minden viszonyok között hű maradt. Beszédeiben kiváló szeretettel foglalja ezen eszméket, melyek a Szentírás fenséges szavaitól támogatva, egész fenségükben meghatják a hallgatót és az olvasót. (…) Löw Lipót már a negyvenes években, mint a Pesti Hírlap munkatársa buzgó előharcosa volt a zsidók egyenjogúsításának. Midőn később a viszonyok mostohasága a magyar törvényhozást elnémította, ő volt, aki türelmetlenkedő hitsorosait békítette. (…) Mint tudós, európai hírnévvel bír Löw Lipót, kinek történeti és teológiai dolgozatai mély tanulmányon s világos felfogáson alapulnak.  (…) 1850 óta a lelkes szegedi hitközség főrabbija, mely várost, ámbár Berlinbe, Lembergbe, Brünnbe és utóbb Bukarestbe igen hízelgő meghívásokat kapott, nem hagyta el.

*

A Szegedi Híradó 1870. szeptember 21-i, szerdai számában a Helybeli újdonságok című rovatban olvasom: „A győri izraelita imaház felavatásánál, mely múlt csütörtökön nagy ünnepélyességgel ment végbe, Löw Lipót szegedi főrabbi kitűnő szónoklatot tartott magyar nyelven. Az ősz főpap tiszteletére az ünnepély után bankett, este pedig fáklyásmenet rendeztetett.”

Eszerint a győri zsidóság nagy napja szeptember 15-én volt. Ezen adat azért is fontos, mert nem minden forrásban szerepel a napra pontos idő. Például az Ujvári Péter szerkesztette Magyar Zsidó Lexikon (1929) csak annyit írt, hogy a Benkó Károly (1837–1893) tervezte nagytemplomot „1868–70-ig építették”…[4] Az érdeklődőnek Kemény József (1876–1944) nagy gonddal megírt könyvét ajánlom.[5]

E homíliával kapcsolatban vannak még tisztázásra váró kérdések. Löw Immánul is leírja, hogy édesapja szentelte föl a győri zsinagógát, – de a beszédét nem szerepelteti Löw Lipót műveinek fölsorolásában.[6] Adódik a kérdés: a beszéd Kemény József kutatásai során került volna elő a győri hitközség levéltárából az 1920-as évek legvégén? A válasz e kérdéskör szaktekintélyeire marad…

*

Újabb kishír a Szegedi Híradóból (1871. júl. 19.): „Az augsburgi zsidó zsinaton – mely f. hó 12-én nyittatott meg nagy ünnepéllyel, s amely a zsidóság reformálását tűzte ki föladatául – az ott egybegyűlt nagytudományú férfiak között látjuk városunk derék főrabbiját, Löw Lipótot is. Szívünkből örvendünk, hogy a magyarországi izraeliták ily nagytudományú férfi által képviseltetik magukat a nevezetes zsinaton.”

Maga Löw Lipót is a zsinat szót használta, míg Löw Immánuel lipcsei és augsburgi synodusról írt. (Talán tekintettel volt arra, hogy a zsinat főnevet a kereszténység már lefoglalta.)

Ehhez kapcsolódik a Vasárnapi Újság 1871. július 30-i számának mellékletében megjelent kishír: „A zsidó autonómia kérdésében. Löw Lipót szegedi főrabbi „Das neueste Stadium der ung[arischen] jüdischen Organisationsfrage” cím alatt az izr[raelita] kongresszus elnökéhez, dr. Hirschler Ignáchoz röpiratot intézett, melyben a kormány azon rendeletét veszi bírálat alá, melyeket[!] ez a kongresszusi szabályzat keresztül vitelére hozott. Kár, hogy Löw úr, aki magyar ember, Hirschler úrhoz, aki szintén magyar ember, jobbnak látta németül írni.”

Ez már a magyar zsidóság országos kongresszusa volt (1868–1869), ezt elnökölte Hirschler Ignác (1823–1891) szemészprofesszor. A hetilap alaptalanul tette szóvá a főrabbi nyelvválasztását: Löw a nemzetközi kongresszus (synodus) küldötteihez is el akarta juttatni álláspontját…

*

Löw Lipótot 1871-ben ismét el szerették volna csábítani városunkból. A kishírt teljes egészében közreadom a Szegedi Híradó október 13-i számából: „Löw Lipót, a helybeli izr[aelita] hitközség nagyszerű főrabbija, hír szerint, a berlini felsőbb hittani iskola igazgató-tanári állására kapott meghívást. Nem mulaszthatjuk el aggodalmunkat kifejezni afölött, hogy a nagytudományú férfiú a kínálkozó díszes állást el fogja fogadni, s városunkból leendő távozása folytán mind a helybeli izr[aelita] hitközséget, mind Szeged városát, sőt a hazát is egy alig pótolható veszteség éri. Mert hijában nem fogjuk mi feledhetni azt, hogy a nevezett főrabbi az 1848/49-iki szabadságharcunknak – idegen származása dacára – tevékeny részese volt; hogy az ezt követő nehéz időkben a jövőbe vetett bizalmat s a magyar nemzetiségi törekvéseket csüggedetlen bizalommal ápolá. Sok érdem és kedves emlék fűződik itt Szegeden Löw

Lipót nevéhez, s épp ezért sajnálattal fogadtuk a hírt, s óhajtjuk, hogy ne valósuljon.”

A főrabbi nem fogadta el a berlini állást, de erről a Híradó hallgatott. Igaz, akinek volt szeme, láthatta…

*

Ma már patinás könyvtárak éke Moenich Károly–Vutkovich Sándor: Magyar írók névtára című, Életrajzi és könyvészeti adatok gyűjteménye alcímű, idestova másfélszáz éves vállalkozása[7]. A Löw-szócikknek csak az életrajzi részét adom közre. Német nyelvű műveinek leírásai pontatlanok, nem kevés javítást igényelnének.

Löw Lipót. Született Morvaországban, Czernahorán, 1811. évi május 22-én izraelita szülőktől. Alig 12 éves korában már a Talmud tudományban oly fokot ért el, hogy a legnevezetesebb rabbik papiskoláiba mehetett, s már akkor foglalkozott héber nyelvi és irodalmi tanulmányokkal, valamint költészeti kisérletekkel. Talmud iskolai tanulmányait 1830-ban bevégezve, először Prossnitzba költözött s tanítással foglalkozott, majd 1833-ban Pestre jövén, 1839-ig az egyetemet látogatta, míg 1840-ben az akkori pesti főrabbinak: Schwábnak leányát nőül véve, Nagykanizsán telepedett meg, hol főrabbivá választották. A magyarországi zsidóság művelődése és magyarosodása érdekében, mely szemeiben mindenkor azonos fogalom volt, úgy az emancipáció érdekében, 1845–46-ban a Pesti Hírlapban cikkezett. 1848-ban a Veszprém megyei zsidó honvédség táborát, mint tábori pap követte; ekkor tartá hazafias tábori beszédeit, melyek miatt ipával együtt börtönbe került. Fogságából megszabadulva, 1850-ben szegedi főrabbivá választatott, mely hivatalában haláláig működött. Önálló művei…[8]

*

Mikszáth Kálmán, az egykori szegedi újságíró (1878–1880) Löw Lipótot, a „megboldogult öreg rabbit” említette föl a Szegedi Napló 1879. július 29-i számában: „Szegeden már nincsenek is zsidók. Csak egy külön tradicionális héber vallás van s annak hívei. Az emberek magyarul beszélnek és magyarul gondolkoznak a Jehova végtelen nagyságáról. (…) Magyar prédikáció hangzik a zsinagógában Vörösmartytól vett alapige fölött, magyar nótában sírja el bánatát a szerelmes lányka, s nemzeti színekbe behúzva őrzi meg a család a portól benn a vizitszobában a megboldogult öreg rabbi arcképét…”[9]

*

Gárdonyi Géza Löw Lipótról csak a fia, Immánuel kapcsán írt egy mondatot 1889-ben. Kötetben is olvasható a rövid főhajtás a személyesen nem ismert főrabbi előtt: „Mint hazafi, szívvel, lélekkel magyar, és mint kiváló tudós, az ország határán túl is méltán örvendett nagy hírnek.”[10]

*

A bécsi zsidó múzeumban elhelyezték Löw Lipót szobrát. A Szeged és Vidéke kishírét szó szerint közlöm (1907. január 18.):

Löw Lipót szobra. Bécsben most nyílt meg a zsidó múzeum. A múzeumban a zsidóság történetének emlékeit gyűjtik egybe. Mint egy bécsi lap jelenti, a múzeumban most fölállították Löw Lipót volt szegedi főrabbi életnagyságú szobrát. Löw Lipót, aki majdnem félszázadig nem csak a magyar, de a közép-európai zsidóságnak is a szellemi vezére volt, a zsidóság kegyeletéből így méltó emlékehez jutott, noha az ő működése, kivált irodalmi és tudományos tevékenysége folytán kétségtelenül halhatatlan. A szegedi zsidóság azonban büszke lehet, hogy a hitközség egykori hazafias és magyar érzésű papját, aki a külföld minden csalogatása ellenére is megmaradt magyarnak és hív maradt Szegedhez, a magáénak mondhatta.

Szerettem volna többet megtudni, de csak egyetlen hazai forrást találtam. Krausz Sámuel (1866–1948), a bécsi rabbi-szeminárium tanára szerint az alkotás mellszobor, de készítőjének a nevét ő sem adta meg.[11] Németül elküldött kérdésemre a bécsi zsidó múzeum (Jüdisches Museum der Stadt Wien) nem válaszolt.

*

Löw Lipót születésének századik évfordulóján egymást érték a megemlékezések, az ünnepségek. A napvilágot látott gazdag irodalom megkerülhetetlen forrása a Löw-életrajznak és életműnek. A Homok írói néven ismert Cserzy Mihály (1865–1925), a szegedi parasztnovella szapora tollú mestere a fővárosi Világ 1911. június 4-i számában írt a főrabbiról, ebből az írásból következzék egy részlet: „Bölcs munkájának gyümölcsei nem csak a hétköznapi életben idéztek elő előnyös változásokat, hanem azon kívül is, és nem csupán Szegeden, hanem az egész országban. Könyvei, melyekkel különösen a szakirodalmat gazdagította, egy egész könyvtárra való. A felekezetei békének, a testvéri szeretetnek és megértésnek alapjait az ő nagy szelleme rakta le Szegeden egyik legjobb, leghívebb barátjával és paptársával: Kreminger róm. katolikus prépost-plébánossal együtt, s ez az alap oly kemény sziklává edződött meg immár, hogy azon idelenn, az Alföld szívében, a legmagyarabb és legkatolikusabb városban, nem bír parányi gyökeret sem verni a felekezeti harc mérges paréja.”

Kreminger Antal (1804–1885) a Szeged-palánki Szent Dömötör templom plébánosa volt 1835-től a halálig: 1826-ban szentelék pappá, 1876. október 26-án mondta aranymiséjét. Címzetes csapófői prépost.

*

Löw Lipót héberül írt a fölmenőiről, ezt a fia közreadta[12], Hidvégi Máté pedig magyarította[13]. Így hát magyarul is elérhető, hogy Löw Lipót tizedik fölmenője Juda Löw ben Becalel (1512?–1609) volt, a Gólemet készítő híres prágai főrabbi. (A Gólem: agyagból – varázsigék [kabbala] segítségével – gyúrt, életre keltett idomtalan emberalak. Szolgált a készítőjének.)

Nem szokták idézni Móra Ferencet, aki 1930-ban fölkereste a 16. századi Löw rabbi prágai sírját, ezért is érdemes itt megtenni:

Mohás kőerdő, kidőlt–bedőlt oszlopok egymás hegyén–hátán, három–négyszáz esztendő kezenyoma rajtuk (…) láttam szebbeket is a prágainál, de múzeumibb tán sehol sincs a világon (…) A Gólem-készítő nagy rabbi különben történeti alak volt, igazi nevén Löwy ben Bezalel, először nikolsburgi rabbi, s csak élete ötvenes éveiben, 1573-ban került Prágába. Tudós ember volt a maga korában, nagy matematikus és asztromómus, ismerője és művelője a rabbinikus irodalomnak (…) A tökéletes »bölcs rabbi«. (…) 1609-ben halt meg a leghíresebb csodarabbi, széles, barokk sírköve előtt azóta is mindig ácsorognak az emberek. [14]

 Megjelent a folyóirat 2024. februári számában

 

A kiemelt képen Pollák Zsigmond fametszete Löw Lipótról.

Jegyzetek

[1] Löw Immánuel: Kétszáz beszéd I-II. Szegedi zsidó Hitközség, Szeged, 1939. II. kötet 127. o.

[2] Szegedi Híradó 1866. augusztus 16.

[3] Löw Lipót beszédei. Összegyűjtötte és az utószót írta Hidvégi Máté. Budapest, Múlt és Jövő Kiadó, 1999. 121–129. o.

[4] Újvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon. Budapest, Zsidó Lexikon Kiadóvállalat, 1929., 332. o.

[5] Kemény József: Vázlatok a győri zsidóság történetéből. Függelék Löw Lipót templomavató beszéde. Győr, 1930.

[6] Löw Immánuel–Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1775-től 1885-ig. Szeged, 1885. 215. és 234. o.

[7] Moenich Károly–Vutkovich Sándor: Magyar írók névtára című, Életrajzi és könyvészeti adatok gyűjteménye. Pozsony, 1876.

[8] Moenich Károly–Vutkovich Sándor i.m. 496–497. o.

[9] Mikszáth Kálmán Összes Művei 57. kötet. Cikkek és karcolatok VII. Budapest, Akadémiai, 1968. 73. o.

[10] Gárdonyi Géza: Szegedi figurák. Péter László szerkesztésében, Szeged, Bába Kiadó, 2000. 22. o.

[11] Egyenlőség, 1907. január 13.

[12] Löw–Kulinyi i. m. 173. o.

[13] Löw Immánuel élete. In: Löw Immánuel: Virág és vallás. Budapest, Scolar Kiadó, 2019. 9. és 64. o.

[14] Móra Ferenc: Beszélgetés a ferde toronnyal. Túl a palánkon. Budapest, Magvető, 1959. 370–377. o.