Ács Péter: A Szegedi Református Egyházközség alapító és templomépítő lelkipásztorai

Szegednek a reformáció elterjedésében már a kezdetekben jelentős szerepe volt. 1538 és 1596 között 16 szegedi ifjú iratkozott be a wittenbergi egyetemre. A reformáció két kiemelkedő alakjának Szegedi Kis Istvánnak és Abádi Benedeknek munkássága a városhoz kötődik. A református hitvallók üldöztetéséről az első feljegyzések azonban már 1552-ben tudósítanak és a következő évszázadokban folyamatosak voltak. A katolikus államhatalom részére fontos volt, hogy az ország egyik legjelentősebb szabad királyi városa megőrizze katolikus jellegét. 1719-ben III. Károly a város szabadalomlevelébe is befoglalta, hogy „ senki, az igaz és való római katolikus hittől idegen, polgárnak semmi szín alatt be ne vétessék. ” Ez alapján a máshitűek pár napos határidőt kaptak az áttérésre, aki pedig nem tért át, a városból ki lett utasítva.

Ennek következménye, hogy a Szegedi Református Egyházközség története csupán a 19. század közepéig nyúlik vissza. II. József 1781-ben hozott türelmi rendelete ellenére 1809-ben Makki Mihály mészáros volt az első, aki letelepedési engedélyt kapott és 1836-ig csupán további 3 református személy élhetett ugyanezzel a lehetőséggel.

A hívek egy kis csoportja az 1840-es évek közepén kezdett összegyűlni, 1847-től Hódmezővásárhelyről járt át lelkipásztor alkalmanként istentiszteletet tartani, keresztelni, esketni, temetni.

Varga Pál tiszteletes

Tiszadobon született Varga Mihály földműves és Szilágyi Erzsébet gyermekeként. Az anyakönyv bejegyzése szerint 1824. január 6-án keresztelték meg.

Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd a Debreceni Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahol a gimnázium elvégzése után a felsőbb tanszakra iratkozott be, és az 1842 és 1847 között bölcsészetet, jogot és teológiát tanult kitűnő eredménnyel. 1847 december havában a felsőbb tanszak tanári gyűlése által az esküdtek testületébe választották be, és mint hivatalosan beiktatott esküdt-felügyelő a felsőbb szak tanulói fölött felügyeleti és bíráskodási jogot gyakorolt. 1848 áprilisában a gyomai egyházközség hívta meg iskolája rektorának, ahol három évet töltött el.

Lelkészi szolgálatát, a képesítő vizsgák letétele után, 1851 októberében a Bihar megyei Sáp településen kezdte, mint helyettes lelkész.

Varga Pált 1852-ben Széll Sámuel esperes meghívta Hódmezővásárhelyre maga mellé segédlelkészi szolgálatra, aki itt munkásságának kezdetétől külön figyelmet fordított a kis szegedi nyájra. Buzgó és fáradtságot nem ismerő segédlelkészi munkálkodása kihatott a szegedi – akkor még pásztor nélküli – szervezetlen leányegyházra és hol kocsin, hol lóháton – jó és rossz időben egyaránt – gyakran, de főként ünnepek alkalmával megfordult a szegedi hitsorsosok között, s azoknak felkérésére a reáliskola nagytermében rendes istentiszteletet tartott. 1853 karácsonyán ő tartotta Szeged protestáns vallású lakosainak az ünnepi istentiszteletet.

1855-ben a szegedi reformátusok megkeresték a békés-bánáti egyházmegyét anyaegyházzá való alakulás engedélyezése céljából. A 93 összeirt református családfő és családtagjaik november 18-án örömmel vették át Széll Sámuel vásárhelyi lelkésztől az egyházmegye és az egyházkerület engedélyező és jóváhagyó határozatát. 1857. július 14-én tartotta a közösség az alakuló közgyűlését.

Úgy a szegedi hívek, mint egyházi felsőbbsége felismerték Varga Pálban a Krisztus szolgálatára kész buzgalmat, lemondást és tevékenységet. Ennek tudható be, hogy 1858. június 6-án az anyaegyházzá alakult szegedi kisded református egyházközség lelkes szeretettel lelkészévé választotta, és ezen év december 5-én az egyházmegye képviselője,  Gáál Dániel hódmezővásárhelyi lelkész, egyházvidéki ülnök által beiktatásra került hivatalába.

Beköszöntő prédikációját Pál apostol I.Kor 3:11 igéje alapján (Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, mely vettetett, mely a Jézus Krisztus) – nem lévén akkor még a kisded egyháznak temploma – a felsővárosi kaszinó termében tartotta, mely ünnepélyes istentiszteleten más vallásúak is nagy számmal voltak jelen.

1859. március 30-án a már 247 tagot számláló közöség megvásárolta a Szentháromság utca 40. alatti – korábban Alsóvárosi Kaszinó – épületét. Az imaterem, iskola és lelkészlak célját szolgáló épületegyüttes felszentelésére 1859. május 29-én került sor.

Másnap ünnepélyes alkalom helyszíne volt az imaterem. Varga Pál feleségül vette Kusztos Zsuzsannát, Kusztos Lajos hódmezővásárhelyi tanitó leányát. Házasságukból 8 gyermek született, kik közül 6 érte meg a felnőttkort.

Az egyházi élet beindult, a gyermekek oktatása fontos részévé vált a kezdetektől a hitéleti munkának és a közösség száma 1879-re már 452 főre nőtt.

Ezeket a békés örömteli napokat szakítja meg az 1879. március 12-i árvíz. Az ár nem kímélte az egyház javait sem. Az imaház, iskola, tanítólak szinte azonnal romba dőlt, a lelkészlak falai megrepedtek… Varga Pál családját Deszkre tudta menekíteni, az egyház iratait féltett kincseit ztonságba helyezte. Helyzetét és lelkiállapotát jól tükrözi két nappal később írt levele, mely a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap március 23-i számában jelent meg.

Varga Pál a katasztrófa által romba dőlt egyházát sem hagyta el. Csónakba ülve, menedékhelyükön kereste fel híveit, s összegyűjtötte azokat a vízben álló városházára istentiszteletre. Ezzel a tettével visszatartotta vallásos híveit az elszéledéstől, bíztatva őket, hogy egyházuk romjaiból csakhamar ki fog emelkedni. Április 22-én Balogh János főgondnok Kárász utcai házának emeletén presbiteri gyűlést tartottak, ahol az újra indulás módjairól és lehetőségeiről tanácskoztak.

Esperese másképp látta a jövőt, és Varga Pált kirendelte Szentesre időközi lelkipásztori szolgálatra. A kirendelésre okot adhatott a rábízott lelkészről és családjáról való gondoskodás is, hiszen a Varga házaspár iker fiú gyermekei még csak egy évesek voltak. Az anyakönyvek tanúsága szerint 1879. április 24. és november 6. között végzett Szentesen pl. több temetést, de ezen időszakban június 11-én Szegeden is keresztelt, azaz nem szakadt el gyülekezetétől a kirendelés mellett sem. Év végétől teljes erővel az egyházi élet újbóli teljes megindításán dolgozott. Erről a Protestáns Egyházi és Iskolai lap 1880. elején az alábbi írást tette közzé:

A szegedi ref. egyház derék lelkésze, Varga Pál, hozzánk intézett terjedelmesebb levele számos érdekes részletet tartalmaz, melyek a mellett tanúskodván, hogy ahol legnagyobb a veszedelem, ott működik legjobban az Úr kegyelme: méltók a köztételre. »Szegeden a ref. lelkészlak ismét fönnáll; de nincs is egyéb épületünk, írja a nevezett lelkész úr. Az isteni tiszteletet ideiglenesen a főreáliskola első emeletében egy nagy teremben tartjuk, melyekre a helyzetet tekintve, híveink meglehetős számban szoktak egybegyülekezni. A ref. tanulók, mintegy 35 növendék hittani oktatását szinte a reáliskolában teljesítem. Megkezdtem már a fegyencek lelki gondozását is, s karácsony második napján nekik az úri szent vacsorát is kiszolgáltattam. Szóval egyházi életünk megújulása óta táplál a remény, hogy Szeged városában ref. anyaszentegyházunk ismét jövőnek néz elé. Nem mulaszthatom el fölemlíteni azon szerencsét, hogy Tisza Lajos kir. biztos úr egyházunk iránt meleg érdeklődést tanúsít, s magas pártfogása fejledező egyházi életünknek valóban örvendetes lendületet adhat.

Az újjáépítést irányító Királyi Biztosi Tanács segítségével a város telket biztosított. A tervezéssel Lechner Ödönt bízta meg, a kivitelezési munkát Gregersen Guilbard norvég mesterre bízta. A templom alapkövének letételére 1882. augusztus 25-én került sor. Megkezdődött az építkezés és idén 140 éve, 1884. május 25-én sor került az elkészült épület felszentelésére.

Varga Pál lelkipásztor másodszor is elindította a Szegedi Református Egyházközséget. A felszentelésen Révész Bálint püspök mellett ott volt gr. Tisza Lajos miniszteri biztos aki Szeged újjáépítéséért felelt, gr. Ráday Gedeon egyházgondnok és Szabó János esperes, a Békés-bánáti egyházmegye vezetői, lelkésztársak sokasága. A templom építését különösen szívén viselő szentesi, hódmezővásárhelyi és makói református gyülekezetből az ünnepre eljött hívek már be sem fértek a templomba, így a benti szolgálattal egyidőben, a templom előtti téren Garzó Gyula gyomai lelkipásztor egy rögtönzött emelvényről tartott hálaadó istentiszteletet a kint rekedteknek.

Immár békés nyugodt körülmények között, saját templomban folytatódott a gyülekezet élete.

A Magyarországi Református Egyház 1886. évi névtára már egy létszámában fejlődő és óriási kiterjedésű szórvánnyal rendelkező gyülekezetről számol be.

A még munkabíró férfiú lelkipásztori magasztos hivatásának lett az áldozata. 1891. december 19-én temette a katonai kórházban 24 évesen elhunyt Banga Sándor közhonvédet. A metsző hidegben olyan erősen meghűlt, hogy az újévi istentiszteletet lázas betegen és nagy önmegadással tartotta meg. Ennek következtében influenzája tüdőgyulladásba ment át, s alig pár napi szenvedés után 1892. január 7-én drága életét visszaadta az ő Urának, Teremtőjének, kit ő oly híven és lelkesen szolgált.

1892. január 9-án temették el Szegeden a református temetőben. Sírjánál esperese Szabó János és segédlelkésze, Bereczk Sándor búcsúztatta.

A Szegedi Református Egyház életében a következő nagy változás az 1920-as évek hozták. Trianon után Erdélyből jelentős számú reformátusság települt át Szegedre és a környező településekre, mely új kihívások elé állította az egyház vezetését. A helyzetet súlyosbította, hogy Bereczk Sándor, az egyház második lelkésze 1921. december 16-án, 57 éves korában szélhűdés következtében váratlanul elhunyt. A gyülekezet Bakó László személyében találta meg az a vezetőt aki az elkövetkező három évtizedben jelentős, máig meghatározó változást és fejlődést hozott létre a szeged és környéki reformátusság életében.

Bakó László tiszteletes

Bakó László 1896. január 31-én született Szatmárnémetiben. Édesapja hetei Bakó Ignácz vasúti mérnök, Szatmárban a Magyar Párt területi elnöke, édesanyja szigligeti Vajthó Emma. Mindketten kisnemesi család leszármazottjai. Fiuk az elemi iskolát szülőhelyén, gimnáziumi tanulmányait Debrecenben és Szatmárnémetiben végezte jeles eredménnyel. Már gimnazista korában, érlelődött benne, hogy Isten szolgálatra hívja el. Ebben példaképként ott állt előtte a kisteleki születésű lelkipásztora Kováts J. István, aki később professzora is lett teológiai tanulmányai alatt. 

Édesapja fiát is mérnöki pályán szerette volna látni, ennek engedelmeskedve László 1914 őszén beiratkozott Budapesten a műegyetem gépészmérnöki karára. Az első szemesztert elvégezte, de szívében az elhívás erőteljes érzése arra indította, hogy a teológián folytassa tanulmányait és lelkészként szolgálja az Urat. Szülei is belátták, hogy László életének kiteljesedése ez az út és beleegyeztek a váltásba. László a tanév második szemeszterétől már a Budapesti Theológia Akadémián tanult, ahova 1915. február 5-én iratkozott be. Tanárai hamar felismerték tehetségét, indíttatását, megismerték gimnáziumi belmissziói aktivitását.

Intézkedési tervének főbb pontjai:

1. Személyes kapcsolattartás a gyülekezet tagjaival
2. Belső körök kialakítása a közösség erősitése érdekében
3. Hitoktatás erősitése
4. Egyházi elemi iskolák fejlesztése
5. Egyház fejlesztése a második lelkész beállításával, második templom és közösség felállítása és a szórvány gondozás megoldása
6. Fokozott gondoskodás az épületekről

Szolgálatával beindult Szegeden egy intenzív közösség, gyülekezet és templom építő korszaka az egyházközség városi és szórvány területeinek reformátussága életében, mely az elmúlt évek alatt 8000 főnél nagyobbra nőtt, mely magába foglalta Szeged mellett több mint húsz további település református lakosságát, melynek lelkigondozása, oktatása szintén az egyházközség feladatai közé tartozott.

Az 1923. év magánéletében hozott nagy változást. Április 11-én szülővárosában, Szatmáron feleségül vette az akkor ott élő Kótay Pál műépítész leányát Violát.

Az esemény érdekessége, hogy Kótay Viola Szegeden született 1900. június 9-én, igy ő hazajött szülővárosába. Édesapja Szegeden a felsőipari szakiskola tanára volt, akinek több alkotása áll a városban, melyek között kiemelkedő a Deák F. u. 22. alatti úgynevezett „Beregi-ház”, mely a magyar szecesszió egyik helyi remeke. Házasságukból két fiú született.

Tíz év elteltével Bakó László a lelki munka alakulását az alábbiak szerint összegzi:

A vasárnapi iskola, a Soli Deo Glória Szövetség, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület, a Leányegylet, a Bethlen Gábor Kör, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a Szegedi Kálvinista Kör, az énekkarok, a gyülekezeti biblia órák, a házi istentiszteletek, stb. lettek az egyház megnyújtott karjai, amelyekkel a gyülekezet mind nagyobb és nagyobb körét öleltük át, nem magunkhoz, hanem az egyház láthatatlan fejéhez, Krisztushoz.

A város 14 iskolájában több mint 400 tanuló hitoktatását végezte 4 hitoktató társával együtt.

Gyülekezet szervező munkáját is ígérete szerint végezte. Az 1926. évről az egyházmegyének készült hivatalos missziói jelentés alapján a szegedi református egyházközséghez 16 szórványgyülekezet tartozott: Algyő, Csengele, Deszk, Felsőpusztaszer, Felsőtanya, Kiskundorozsma, Kistelek, Ószentiván, Öttömös, Pusztamérges, Sándorfalva, Sövényháza, Szőreg, Tápé és Tápéi-rét, Újszentiván, Vedresháza. Kisteleken, Deszken, Kiskundorozsmán, Felsőpusztaszeren és Szőregen általában havonta tartottak istentiszteleteket és hittanórákat, és az egyes kiszállások alkalmával rendszerint családlátogatást is végeztek.

1928-ban megalakult a Szeged-Újszegedi Református Missziós Egyházközség, parókiáját és imatermét december 16-án építették föl.. A körtöltésen kívüli területek és a szórványgyülekezetek alkottát együttesen az egyházközséget. A területen végzett lelki munka jelentősen megnőtt. Az 1925. évi szórványokban végzett 67 kiszállás és 2089 megtett km-rel szemben 1933-ban már 20 szórvány áll gondozás alatt és ezekre a helyekre 400 kiszállást végeztek 10328 km-t megtéve. 236 vallásóra, 182 istentisztelet, 59 úrvacsora, 16 keresztelés, 4 esketés, 15 temetés, 10 ünnepség, 11 vasárnapi iskola, 11 gyermekistentisztelet, 20 bibliaóra megtartásáról számolnak be.

1930-ban megkezdték a második szegedi templom építésének szervezését, mely alapkövének letételére csak 1941. október 26-án került sor, de a háborús események miatt csak 1947-ben, az épület alagsorában tartották meg az első istentisztelet, a templomot 1946. december 26-án  szentelték fel és az önálló egyházközség 1950-ben alakult meg.

1937-ben Kisteleken Keresztes Nagy Antal saját házát adományozta imaház céljára a helyi szórvány gyülekezetnek.

1938-ban a 70 tagú Sándorfalvi szórvány gyülekezet templom építését határozta el, melyet saját erőből megvalósítottak és 1940 végén felszentelték.

1940-ben megkezdték a Szeged Somogyi-telepi templom építését. A közösség a felépült templomban 1949. január 16-án kezdte meg önálló egyházközségként működését. 

A háború alatt a gyülekezetek élete nem szakadt meg. A bombázások csak elenyésző kárt okoztak az épületekben, Bakó László a háború után a tőle megszokott aktivitással indította újra a hitoktatást, folytatta a második templom építésének irányítását. Szervezte az evangelizációs alkalmakat. 1948-ban a korábbi egyházmegyei területi megosztás megváltozott és megalakult a Csongrádi Református Egyházmegye, melynek első esperesévé választották meg. Az alakuló kommunista hatalmi gépezet nem nézte jó szemmel ezt az aktív tevékenységet, nem akarta tűrni, hogy az általa megfogalmazott egyre szűkülő egyházi kereteken végig helyén maradhasson szolgálva egyházát és lélekben bátorította a híveket.

A háború után a tőle megszokott aktivitással indította újra a hitoktatást, folytatta a második templom építésének irányítását. Szervezte az evangelizációs alkalmakat. 1948-ban a korábbi egyházmegyei területi megosztás megváltozott és megalakult a Csongrádi Református Egyházmegye, melynek első esperesévé választották meg. Az alakuló kommunista hatalmi gépezet nem nézte jó szemmel ezt az aktív tevékenységet, nem akarta tűrni, hogy az általa megfogalmazott egyre szűkülő egyházi kereteken túl végez bárki is bővebb munkát. Az egyházi egyesületek társaságok 1949-es betiltását követően is aktív tevékenység folyt a Bethánia Egyesület volt tagjai között a lelki összejövetelek szervezésében megtartásában. Ezeket a tevékenységeket Bakó László aktívan támogatta és segítetté. Egy 1951-es ÁVH feljegyzés tájékoztatja az MDP Csongrád megyei titkárát, hogy az egyházon belül működik egy hitbuzgalmi csoport „Délvidéki Ébredés”^[1] elnevezés alatt. Ennek „egyik fő vezetője és irányítója a csongrádi egyházmegyében Bakó László szegedi ref. lelkész, egyházmegyei esperes…”, aki Szegeden egy körülbelül százfős imaközösséget vezet. 1952-ben a Csongrád Megyei Tanács VB egyházügyi előadója írja az ÁEH-nak és a megyei tanács VB titkárságának, hogy „…az örökbekapott Bakó Lászlót, aki a Horty-érától [sic!] maradt ránk, [a] kulák, reakciós, bethánista esperest egyházfegyelmi-úton (…) távolíttassuk el az esperesi beosztásából és küldjék nyugdíjba, avagy még szigorúbb [!] ítéletet hozzanak személyére. Bakó László semmiesetre sem maradhat [a] helyén…”^[2] Ezzel az esperes sorsa megpecsételődött.

Péter János püspök, akinek lelkületét mi sem jelzi jobban, hogy később egyházát elhagyva a Kádár éra külügyminisztere lett, szolgai módon teljesítette a politikai elvárást.

Bakó Lászlót 1952 decemberében, miután tudatták vele, hogy Bereczky Albert dunamelléki püspök hajlandó őt „befogadni” a Vértesaljai Református Egyházmegye egyik egyházközségébe, a mintegy ezer lelkes, szín református Tabajdra, lemondott. Szabó Imrének, a Bújra száműzött sorstársának azt írta, hogy „…mindazt ami körülöttem és velem történt, úgy fogadtam el, mint Isten döntését; békességben és alázatban.”

1956-ban a forradalom leverése utáni, még mindig valamelyest szabadabb egyházi légkörben fölmerült annak lehetősége, hogy visszatérhessen a szegedi gyülekezethez,[3] azonban a „visszarendeződés” után hamarosan kiderült, hogy erről szó sem lehet. Bakó Lászlónak még azt is megtiltották, hogy nyugdíjasként visszatérhessen a városába! Végül Debrecenben húzhatta meg magát egyik fiánál, ott hunyt el 1968-ben.

A szegedi református egyházközségek ma is őrzik és folytatják e két jeles személyiség munkáját.

Emlékük legyen áldott!

Megjelent a folyóirat 2024. októberi számában  

[1] A csoport már 1948-ban is aktív volt: „az ún. Délvidéki Ébredés Baráti Társasága több napos hitmélyítő konferenciát tart Nagymajláton és Makón” – olvasható az V. számú esperesi körlevélben. (CsREL, esperesi körlevelek, 1948–1953.) Munkácsy György egy 1956. szeptember 12-i jelentése szerint akkor még mindig létezett a Délvidéki Ébredés mozgalom. (CsREL, E.1069-1956. sz.)

[2] MNL Cs-CsVmL, 149. ő. e., 026/188/952. sz. (Óvári László augusztus 12-i jelentése, 1. A jelentés egy példányát megküldött az ÁVH-nak is.)

[3] „Bakó László testvérünkkel már beszélgettem. A szegedi egyházközség már megszervezte az új lelkipásztori állást. […] …ez után jön majd a személyi kérdés, amelyet legközelebb letárgyalok az Egyházügyi Hivatal elnökével, hogy ne emeljen kifogást a Bakó László megválasztásánál.” – írta Gaál István püspök-helyettes 1957. február 5-i bizalmas levelében Munkácsy György esperesnek. A CsREL, az egyházmegye 1956–1957-es iratai, E. 145-57. sz.