Tóth Marcell: Egy megkésett recenzió: a szegedi református egyház „lappangó” évkönyve

Bő fél évvel ezelőtt a dorozsmai vásárban, több doboznyi könyvet átnézve egy számomra addig ismeretlen kötetre bukkantam. Anno egy vásárhelyi atyafi tette a polcára e kiadványt, amelyről már az első percben látszott, hogy nemcsak kordokumentum, hanem kiváló egyház- és helytörténeti forrás is. Hazafelé úton, már okostelefonnal a kezemben meglepődve konstatáltam, hogy sem a szegedi bibliotéka, sem az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában nem lelhető fel a Kálvinista naptár és a szegedi református egyház évkönyvének harmadik évfolyama. Időközben kiderült, hogy az ország másik felében, Sárospatakon elérhető a (feltételezhetően) teljes sorozat, összesen nyolc évfolyam, ennek ellenére továbbra is fontosnak tartom, hogy a következő oldalakon e kötetről egy megkésett ismertetőt adjak közre. Egyben betekintést szeretnék nyújtani arról, hogy milyen képet rajzolt e kiadvány városunk 95 évvel ezelőtti református közösségéről.

„Megjelent az 1929. évi Kálvinista Naptár és Évkönyv! Ára 1 – pengő. Kapható a lelkészi hivatalban”[1] – olvashatták a szegedi református egyház hetilapjában a gyülekezet tagjai. Mind az újság, mind a hirdetett kiadvány Bakó László (1896–1968) szerkesztésében jelent meg, akit 1922-ben hívtak meg Szegedre lelkésznek, s működése során nemcsak a reformátusok száma növekedett meg jelentősen, hanem három önálló református egyházközség alakult a városban (e tekintetben kulcsdátum vizsgált kiadványunk megjelenési éve, 1928), valamint imaház, lelkészlak és két templom épült. A média mellett a szociális, az oktatási és a kulturális szféra területein is fellendülés mutatkozott.[2]

Kálvinista naptár és a szegedi református egyház évkönyve

Először 1926 végén készítette el Bakó László az ekkoriban a város lakosságának mintegy öt százalékát kitevő reformátusok kalendáriumát.

A Kálvinista naptár és a szegedi református egyház évkönyvének első évfolyama 500 példányban, 101 oldalon jelent meg, s 1926. december 1-jétől a lelkészi hivatalban lehetett beszerezni 1 pengő fejében.[3] Nem tudjuk, hogy a megjelenés késett és közben új terjesztési gyakorlat mellett döntött a kiadó vagy nem fogyott megfelelően a kiadvány, de az Egyházi Hiradó utolsó számában már arról tájékoztatta Bakó az olvasókat, hogy a naptárt minden előfizetőhöz eljuttatják, s ha valaki nem kívánja megvásárolni, csak akkor kell külön jeleznie 1927. január 1-jéig. Kedvcsinálóként közölte a kiadvány borítóját és tartalmát. A szerzők között feltűnnek az ország és a város jeles reformátusai: Baltazár Dezső, a Tiszántúli egyházkerület püspöke köszöntő gyanánt „A naptárak jelentőségéről”, az Edinburghban, Amszterdamban tanult Csekey Sándor a holland reformátusokról, Máthé Elek budapesti középiskolai tanár a skót reformátusokról adott közre írást. Azonban az egyházi mellett világi témák is megjelentek egy-egy publikációban, például Buday Árpád a neves régész, egyetemi tanár és nem mellékesen presbitériumi tag „Ahogy mi diákoskodtunk” címmel írt cikket. Maga Bakó az egyházközség megelőző öt évéről számolt be, Kaszó Elek, a pénzügyi bizottság előadója ugyanezen időszak gazdálkodási adatait tette közzé.[4]

A naptár következő évfolyama nemcsak terjedelem, hanem tartalom tekintetében is bővebb volt az előzőnél. Összesen 136 oldalas (ebből 120 számozott, s hozzájött még 16 számozás nélküli oldal az országos vásárok helyszíneivel és időpontjaival) lett, s kiegészült egy református címtárral.[5] Ez utóbbit azzal indokolta Bakó az Egyházi Hiradó egyik vezércikkében, hogy így megismerik egymást a szegedi reformátusok, sőt régi ismerősökről is kiderülhet, hogy az egyházhoz tartoznak. Azonban a lelkész egyben azt is kifejtette, hogy azt reméli, nagyobb aktivitásra is sarkallják egymást a hívek a név szerinti megnevezésnek köszönhetően: „De további eredményei is kell, hogy legyenek ennek a címtárnak, illetőleg ennek a kölcsönös felismerésnek. Meg tudom kérdeni az én eddig ismeretlen református testvéremtől: miért nem láttalak eddig a mi kis templomunkban, miért nem akarsz tudni az Egyházi Hiradó révén a mi magyar református egyházunk sorsáról és jövendőjéről, miért nem jársz a biblia-órára, a Lorántfy Zsuzsána(sic! – TM) Egyesületbe, a Leánykörbe stb.”[6]

1929-ben ismét vaskosabbá vált a kötet, 160 oldal terjedelmű lett (ebből 144 számozott). Az 1930-as években változó terjedelemmel jelent meg egészen a nyolcadik évfolyamig, az 1935. évre kiadottig.[7] Az 1930-as naptár árát megemelte Bakó másfél pengőre,[8] s a kiadvány a Keresztyén Család és az Egyházi Hiradó közös gondozásában jelent meg. Mindkét változás csupán egyszeri alkalmat jelentett: a későbbiekben ismét egy pengő lett a naptár ára és a szegedi református hetilap az egyedüli kiadó.[9]

Nem zárható ki, hogy ekkor kezdődött Bakó (sajtó)együttműködése Tildy Zoltánnal és Szabó Aladárral: az előbbivel 1933-ban és 1934-ben, az utóbbival 1935-ben szerkesztette a szegedi Kálvinista Naptárat.[10] A következő években valószínűleg nem jelent meg az évkönyv: legalábbis egyik egyházi vagy közgyűjteményben sem találtam nyomát.

Az 1929. évi naptár és évkönyv

A gyűjteményembe került példánynak sajnos nem maradt meg a borítója, de a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményében található kötetnek igen.[11] A Nagykönyvtárban őrzött darab – természetesen az évszámot leszámítva – kívülről megegyezik a korábbi évfolyamokkal, ugyanúgy egy Kálvin Jánosról készült, a korszakban (sőt napjainkban is) népszerű rézkarc látható a borítóján.[12]

A kiadvány első 29 és utolsó 16 oldala tölti be a naptár funkciót. Megtalálhatjuk a kötet elején a legfontosabb egyházi és világi ünnepnapokat, utána pedig az egyszerre protestáns és római katolikus naptárat. Legvégül a csillagászati adatok és a változó ünnepek következnek. A korábban említett – számozás nélküli – 16 oldalon pedig az országos vásárok helyét és időpontját tüntették fel.

Szabolcska Mihály neve többségünknek Karinthy Frigyes paródiájából ismerős – Bakó viszont „nagy református költőpapnak” tartotta őt, ezért az 1928-ban Isten közelében címmel megjelent verseskötetéből válogatott be néhány költeményt az évkönyvbe.

Az előző év, azaz 1928 helyi és országos egyházi történéseiről a szerkesztő maga számolt be. Felemelték a presbitérium létszámát 32-ről 48-ra és két egyháztagtól nagy értékű ingatlanadományt kaptak. A Lorántfy Zsuzsána Egyesületben tisztújítást tartottak és döntöttek egy diakonissza szolgálatba állításáról és költségeinek állásáról. Létrejött az Országos Protestáns Diákszövetség Szegedi Fiókja október 14-én. 1928. március 11-én megalakították az újszegedi központú missziós egyházközséget, amelyhez önálló lelkészi állást felállítottak: november 9-én Teleki Sándor korábbi segédlelkészt hívta meg lelkésznek az új presbitérium.

Az évkönyvbe beválogatott a szerkesztő több szépirodalmi munkát: novellákat és verseket is, valamint közölte Széll Gyula egyházmegyei gondnoki székfoglaló beszédét. Ezek közül néhány ma is kellemes olvasmány, de a következőkben elsősorban a történeti értékű részekre térnék ki.

Az évkönyv mint adattár

Adattárként is kifejezetten hasznos e kötet. Többek között megtalálható a Békésbánáti Református Egyházmegye tisztikarának; paróchus lelkészeinek; vallástanítóinak, állami hitoktatóinak és segédlelkészeinek (mindhárom 1928. november 1. állapot); valamint tanítóinak (1927. november 1. állapot) névsora.

A beszédes alcímű „Utmutató. Fontos tudnivalók a szegedi református egyház minden tagjának számára” című rész közli a presbitérium névsorát és az egyházközséghez tartozó fontosabb intézményekre vonatkozó adatokat. A presbitériumnak hat fő volt hivatalból tagja: Bakó László lelkész, dr. Széll Gyula egyházközségi gondnok (mindketten elnökként is), Miskolczy Gyula egyházközségi gondnok, Durkó Gábor állami hitoktató lelkész, Árokszállásy János kántortanító, K. Nagy János igazgató-tanító (csak tanácskozási joggal). A 48 választott tag között találjuk meg az egyetem több híresebb oktatóját: Buday Árpádot, Buza László jogtörténészt, az 1940-ben Kolozsvárra visszatérő Ferenc József Tudományegyetem rektorát, Bartók György filozófust. Képviseltette magát a városi középosztály: főügyészt (Boross Dezső), járás- (Bay Bertalan) és táblabírót (Nagy Antal), gyógyszerészt (Barcsay Károly), tűzoltóparancsnokot (Papp Ferenc I.) is találunk a névsorban. Fontos megjegyezni, hogy szinte minden társadalmi osztály képviseltette magát: kereskedőt, kárpitost, gyári munkást is megválasztottak, viszont egyetlen földműves sem volt közöttük. A presbitérium négy bizottságot is létrehozott, mindegyikben Bakó elnökölt: Jogi, Pénzügyi, Egyháztársadalmi és belmissziói (ez a legtöbb tagból álló) valamint Bérház és műszaki bizottság.

Az Iskolaszéket is ő vezette. Itt a választott és a presbitérium részéről kijelölt tagok között többségben voltak azok, akik a köz- vagy a felsőoktatásban tanítottak, illetve a nevelés területén dolgoztak. 1929-ben a lelkészi hivatalt már el lehetett érni telefonon (a 11-61-es számon), személyesen pedig kilenctől tizenkettőig és délután háromtól öt óráig fogadták a híveket ügyes-bajos dolgaikkal.

A mai Clarisseum Református Óvoda épületében működött az elemi iskola több mint kétszáz diákkal. Az első négy évfolyam mindegyikébe 40-50-en jártak, míg az utolsó két osztályba együttesen 33-an, ami arra utal, hogy sokan folytatták középfokú intézményben tanulmányaikat a kálvinista fiatalok közül. Hat hitoktató működött a városban, közülük a legtöbb órát, heti 27-27-et Durkó Gábor és dr. Illyés Endre vállalt: az előbbi 179, az utóbbi 211 diákot tanított. Kevéssel maradt el hozzájuk képest G. Nagy Lenke (heti 21 óra) és dr. Radó Tiborné (heti 18 óra), míg Teleki Sándor segédlelkész (heti 3 óra) és Bakó László (heti 1-1 óra) szerepvállalása a hitoktatói tevékenységben inkább jelképesnek tekinthető.

Istentiszteletet minden vasárnap és ünnepnap tíz órától, valamint szerdán és szombaton késő délután tartottak. Az ifjúsági istentiszteletek a szorgalmi időszakban vasárnap kilenc órakor (I–IV. osztály), tizenegy órakor (V–VIII. osztály) kezdődtek, továbbá külön az egyetemistáknak minden hónap első vasárnapján déltől.

Bakó személyes véleményét is megismerhetjük a lelkészi szolgálatok bemutatása során. A keresztelés esetében hangsúlyozta, hogy követni kell „azt az ősrégi kálvinista szokást, hogy a keresztelést a gyülekezetünk jelenlétében, tehát a gyülekezeti istentisztelet végén végeztessük.” Csak kivételes esetben volt hajlandó háznál vagy a lelkészi hivatalban keresztelni. Megjegyezte, hogy a „jó református ember” a polgári házasságára Isten áldását kéri, s nem halogatja vagy hagyja ki az egyházi szertartást. Azonban még az utóbbiaknál is jobban elítélte azokat, akik vegyes házasságot kötnek más felekezet (minden bizonnyal elsősorban a katolikusokra utalt) templomában, s reverzális útján elfogadják, hogy a születendő gyermekeik nem lehetnek reformátusok. Az ilyen személy „[n]em csak a maga hitét tagadja meg ezzel, de elárulja hitvalló őseinket is” – vélekedett Bakó László.

Az év tíz hónapjában különböző bibliakörök is működtek a városban – minden kor- és társadalmi csoport megtalálhatta a számára legmegfelelőbbet. A vasárnapi iskola kilenc csoportja fogadta az elemibe járó diákokat. Konfirmációs előkészítőt hetente kétszer tartottak. A templomban vagy a lelkészi hivatalban végzett keresztelésért, esketésért, valamint a háznál vagy közkórházban tartott temetésért nem kértek stólapénzt, viszont egyéb díjak voltak: háznál tartott keresztelés 10, az esketés 20 pengőbe került. A templomi esküvő sem volt teljesen ingyenes: az orgonálásért 16, a templomfűtésért 12, a világításért 5, a harangozásért „versenkint” 2,5 pengőt kértek.  A sírhelyek közül a hatszemélyes családi volt a legdrágább, 300 pengőt kellett érte fizetni, a legolcsóbbak pedig a mellékút melletti hátsó sorokban találhatóak (III–IV. sor: 5 pengő).

Az egyházi adózási listát minden év január közepén hozták nyilvánosságra, amely ellen február közepéig lehetett írásban fellebbezést benyújtani. A végleges összeget négy részletben, a városi adóhivatalnak kellett befizetni, vagy személyesen, vagy postai úton. „A prezsbitérium[sic!] a templom előtti koldulást megszüntette, s ehelyett a koldusokat heti segélyben részesíti” – olvasható a kötetben. A segélyeket Miskolczy Gyula gondnok osztotta ki minden hétfő délután a lelkészi hivatalban.

Öt, helyesebben négy, mert a Szegedi Református Gyülekezeti Vegyeskar éppen szüneteltette működését, egyesülete működött a szegedi reformátusoknak. A legjelentősebbnek a Lorántfy Zsuzsána Egyesület tekinthető, amelynek 1928 végén 2 alapító, 2 pártfogó, 142 rendes és 118 pártoló tagja volt. Az alapítótagsági díjat, 240 pengőt egyszer kellett befizetni, míg minden más „kategória” tagdíját évente: a pártfogók 24, a rendes tagok 4, a pártolók 1 pengőt. Az egyesület elnöke és egyben a belmissziói albizottság vezetője Halász Gyuláné, a szervezet ügyvezető elnöke és a kézimunka albizottság munkájának irányítója Bakó Lászlóné volt. Az egyesület ünnepségeinek, szeretetvendégségeinek, karácsonyi vásárainak bevételéből fedezték Erzsébet diakonissza működését, továbbá – főként karácsony idején – gyermekeket ruháztak fel, láttak el könyvekkel, szegény családoknak biztosítottak tüzelőt, élelmiszereket, továbbá szerveztek karácsonyi ünnepségeket a vakok intézetétől a börtönig, vendégeltek meg koldusokat és rászorulókat.

Hivatalosan az előbbi része volt a Leánykör. 70 tagja évi másfél pengős tagdíjat fizetett, segítette a Lorántfy Egyesület működését. Szerveztek maguknak klubdélutánokat, valamint francia nyelvtanfolyamot. A vegyes- és férfikarral rendelkező Szegedi Református Énekkarnak 38 férfi és 16 nő volt a tagja, elnöknek Bakó Lászlót választották. Fontos tevékenységet fejtett ki a Bethlen Gábor Kör, amely az egyetemi ifjúságot szólította meg. A tagdíj évi egy pengő volt, de nagyobb összeggel is lehetett őket támogatni: az alapítótagok egyszeri 50 pengővel tartoztak, az egyetemet már befejezett seniorok pedig esztendőként 10 pengőt fizettek. Az elnöke Buday Árpád fia, György, a későbbi neves grafikus volt. Hetente bibliaórákat és könyvismertető délutánokat tartottak, havonta megszervezték az egyetemisták istentiszteletét. Közösen folyóiratokat és napilapokat járattak, segítették anyagilag szegényebb társaikat, igyekeztek munkát találni a számukra. Rendszeresen vitaesteket, teadélutánokat rendeztek. Könyveket adtak ki – ezek egy részét napjainkban is számon tartják a kutatók. 

A helyi református „médiumot” a korábban már idézett Egyházi Hiradó jelentette. A lap minden héten szombaton jelent meg, havi 50 fillér volt az előfizetési díja.

Az évkönyv mint címtár – Szeged neves reformátusai 1929-ből

Habár Bakó László ígérte az előző évi kötetben, hogy a névsorból kihagyott személyeket a következő évi kiadványban közli, ez csak részben teljesült, az erre szánt 20 oldalra nem férhetett fel minden helyi református. A szerkesztő az alábbi főbb kategóriák alá sorolta be a szegedi reformátusokat (majd intézmény és/vagy foglalkozás alapján újabb alkategóriák alapján is csoportosította őket): az „állami, községi hivatalok és intézmények tényleges és nyugdíjazott tisztviselői és alkalmazottai”, a „földbirtokosok; szabad életpályán működő egyh. tagok”, az iparosok, a kereskedők… továbbá a házastársaik, özvegyeik. A két évet összevetve feltűnő, hogy sok esetben módosultak a személyes adatok: „frissültek” a beosztások, a lakcímek. Minden jel arra mutat, hogy egy nyilvánosan nem megfogalmazott célt is sikerült teljesíteni: az egyház tagjaira vonatkozó elavult információk kijavítását.

Most pedig nézzünk – egy szigorúan szubjektív – válogatást a címtárban szereplők közül. Korábbi kutatásaimmal összefüggésben némileg felülreprezentáltak lesznek a megnevezett személyek között az ellenforradalmárok, a vitézek, a katonák, az egyetemi oktatók – valamint azok, akikre esetleg a felsorolt jelzők közül több is igaz.

A rendőrtisztek közül református volt Gyarmathy János főfelügyelő, aki szűk egy évtizeddel korábban, 1919 februárjában megtagadta Újszegeden a szerbekre teendő esküt és karrierjét rendőrtörzsfelügyelőként fejezte be a II. világháború végén.[13] 1929-ben bajtársa volt, de a világháború végén szintén a visszatért területek egyikén, Észak-Erdélyben szolgált vitéz Bedő Géza. Őt távollétében a kolozsvári népbíróság halálra ítélte – s habár a magyar ÁVH letartóztatta 1949-ben, mégis Budapesten halt meg 1957-ben.[14] Szintén vitézzé avatták Pál Károly detektívet, akinek vitézi címét elfelejtette feltüntetni Bakó.[15]

A vasúti hivatalnok vitéz Borza Pál esetében már pontosabb volt a szerkesztő. A szolnoki születésű Borza nemcsak az első világháborúban harcolt bátran, hanem 1919. május 7-én azok között volt, akik elfoglalták a Mars téri laktanyát a „vörösöktől”, majd 1921-ben csatlakozott a nyugat-magyarországi felkelőkhöz.[16] A Folyammérnöki Hivatalban dolgozott főmérnökként, később vezetőként vitéz kozmafalvi Zsiday Imre, aki a Vitézi Rend helyi irányításában is részt vett több mint másfél évtizeden keresztül.[17] Természetesen nem csupán a helyi tiszti vitézek között voltak reformátusok: vitéz Varga József tartalékos szakaszvezetőként került ki a frontra, majd a világégés végére őrmester lett. A rimaszécsi születésű férfi 1904-ben lépett közszolgálatba, s évtizedeken keresztül a szegedi postán dolgozott tisztviselőként, ellenőrként.[18] 

Sok reformátust találunk az egyetem kötelékében is. Ez elsőre nem meglepő, hiszen (kisebb kitérővel) Erdélyből költözött Szegedre a Ferenc József Tudományegyetem, de a névsort átböngészve kiderül, hogy többen közülük az ország más tájegységeiből származtak. Bartók Györgyről, Buday Árpádról, Buza Lászlóról már esett szó, ők egyben a presbitérium tagjai is voltak. Az eredetileg zsidó vallású, de utóbb református hitre áttért neves matematikus (és kétszeres rektor) Riesz Frigyes Győrben született,[19] a politikai gondolkodó és 1956-os államminiszter Bibó István azonos nevű, könyvtárigazgató édesapja Kecskeméten jött világra.[20] A rimaszombati származású vitéz Veres Andrást szegedi egyetemi hallgatóként avatták vitézzé 1924-ben, a Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg a diplomáját, majd lett gyakornok a Szövet- és Fejlődéstani Intézetben. Habár korábbi kutatásaim alapján már 1928-ban Győrben élt,[21] Bakó mégis feltüntette címjegyzékében.

Erdélyi református volt viszont gidófalvy Jancsó Miklós, a szegedi egyetem első belgyógyász professzora, aki örök álmát a szegedi református temetőben alussza,[22] és beosztottja, vitéz Berde Károly, aki ugyan megvette Reizner János négykötetes Szeged történetét, de végül Jancsó halála után egy évvel, 1931-ben elhagyta a várost, így ma nemcsak a Tisza partján, hanem Pécsett is őrzik emlékét.[23] A történész Szádeczky-Kardoss Lajos 1888-ban lett az MTA levelező tagja, négy évtizeddel később, egyetemét követve a Magyar Történelmi Intézet vezetőjeként működött. 1930-as nyugdíjazása után elhagyta a várost: Budapesten halt meg 1935-ben, de Kolozsváron hantolták el.[24]

Természetesen több más foglalkozási ágban is voltak kálvinisták. A nyugdíjas katonatisztek között például nincs felsorolva református tábornok, de nem egy törzstiszt (vagy feleségének) neve megtalálható. Sok pedagógus, városi alkalmazott, magántisztviselő a kakasos templomba járt vasárnap délelőttönként, ahogy nem kevés asztalos, cipész, csizmadia, szabó, hentes, vendéglős, dohány-, fűszer- vagy vegyeskereskedő is.

Összefoglaló gondolatok

A kiadványsorozatot történeti forrásként – tudomásom szerint – eddig nem hasznosították, habár a fentiek alapján is megállapítható, hogy erre a közölt egyházi, gazdasági, oktatási adatok szinte predesztinálták. A Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában ugyan a teljes sorozat rendelkezésre áll,[25] de a szegedi kutatók által gyakrabban látogatott fővárosi és vármegyei gyűjtemények közül csak kettő rendelkezik legalább „töredékekkel”. Az Országos Széchényi Könyvtárban, az intézmény online katalógusa szerint, jelenleg a naptár első két évfolyama található meg.[26] A szegedi Somogyi-könyvtárban az 1928. évre kiadott kötet érhető el a Vasváry-gyűjtemény részeként, a példány a neves emigráns gasztronómus-műgyűjtő, Szathmáry Lajos ajándékaként került a kollekcióba az 1990-es évek elején.[27]

Bízom benne, hogy talán másolatban kutathatóvá válnak a közeljövőben a Szegedről nehezen elérhető évfolyamok. Addig is kérném, hogy aki a naptársorozat bármely példányával rendelkezik, az jelentkezzen a toth.marcell[kukac]mnl.gov.hu email címen.  

Bakó László (szerk.): Kálvinista Naptár és a Szegedi Református Egyház Évkönyve. Az 1929. évre. Harmadik évfolyam. Szeged, Egyházi Hiradó, é n. [1928].

Megjelent a folyóirat 2024. októberi számában

Jegyzetek

[1] Egyházi Hiradó, 1928. december 22. 1. o.

[2] Giczi Zsolt: Egyházak és vallási mozgalmak. In: Serfőző Lajos (szerk.): Szeged története. 4. kötet. Szeged, 1944. 613–615. o.; Vincze Gábor: A Bakó László-ügy. Egy szegedi református esperes üldöztetése az ötvenes években. In: Tiszatáj, 2008/2. sz. 70., 79. o.

[3] Corvina, 1927/16. sz. 72. o.; Egyházi Hiradó, 1926. november 20. 8. o.

[4] Egyházi Hiradó, 1926. december 23. 16–18. o.

[5] Bakó László (szerk.): Kálvinista Naptár és a Szegedi Református Egyház Évkönyve. Az 1928. évre. Második évfolyam. Szeged, é n. [1927].

[6] Egyházi Hiradó, 1927. december 10. 1. o.

[7] Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Monguz 3.0. rendszerben kulcsszóra keresés. https://sarospatak.opac3.monguz.hu/search/. Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 13:50.

[8] Egyházi Hiradó, 1929. december 21. 13. o.

[9] Egyházi Hiradó, 1930. november 15. 4. o., 1932. november 26. 5. o.; Kálvinista Naptár és a Szegedi Református Egyház Évkönyve az 1930-ik közönséges évre : 4. évfolyam. https://sarospatak.opac3.monguz.hu/hu/record/-/record/PATAKCOLLAGE854639. Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 13:50.; Kálvinista Naptár és a Szegedi Református Egyház Évkönyve az 1931-ik közönséges évre : 5. évfolyam. https://sarospatak.opac3.monguz.hu/hu/record/-/record/PATAKCOLLAGE854382. Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 13:50.

[10] Kálvinista naptár és a szegedi ref. egyház évkönyve az 1933. évre : VII. évfolyam. https://sarospatak.opac3.monguz.hu/hu/record/-/record/PATAKCOLLAGE817155. Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 13:50.; Kálvinista naptár és a szegedi ref. egyház évkönyve az 1934. évre : VIII. évfolyam. https://sarospatak.opac3.monguz.hu/hu/record/-/record/PATAKCOLLAGE817152 Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 13:50.; Kálvinista naptár és a szegedi ref. egyház évkönyve az 1935. évre. https://sarospatak.opac3.monguz.hu/hu/record/-/record/PATAKCOLLAGE817125. Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 13:50.

[11] A szerző ezúton mond köszönetet Lovas Anett Csillának, az intézmény gyűjteményi munkatársának a kötet borítójának lefényképezéséért.

[12] Millisits Máté: Egy népszerű Kálvin-portré. https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/egy-nepszeru-kalvin-portre/. Utolsó letöltés: 2024. 09. 19. 17:07. Sajnos e cikkből sem derül ki, hogy ki a készítője, s az első, 1909-es előfordulásnál sem tüntetik fel. L. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909. július 11. 439. o.

[13] Délmagyarország, 1919. február 18. 5. o.; vitéz Barcza Pál – Hajós László – vitéz Komlósy Ferenc (szerk.): Budapesti útmutató és címtár. Rendőrségi zsebkönyv XIV. évf. Budapest, 1944. 68. o.

[14] Tóth Marcell: Szegedi vitézek, vitéz szegediek. Szeged, Areión, 2022. 87. o.

[15] Tóth Marcell i. m. 224. o.

[16] Tóth Marcell i. m. 95. o.

[17] Tóth Marcell i. m. 299. o.

[18] Tóth Marcell i. m. 282. o.

[19] Riesz Frigyes. https://intezet.nori.gov.hu/nemzeti-sirkert/budapest/fiumei-uti-temeto/riesz-frigyes/. Utolsó letöltés: 2024. 09. 22. 14:08.

[20] Lengyel András: Id. Bibó István 1877–1935. In: Könyvtárosok, 1979/12. sz. 745–748. o.

[21] Tóth Marcell i. m. 288. o.

[22] Délmagyarország, 1930. július 20. 3. o.

[23] Tóth Marcell i. m. 88–89. o.

[24] Az életútjáról l. bővebben: Zeman Ferenc: Egy kolozsvári egyetemi tanár és Trianon. A békediktátum hatása Szádeczky-Kardoss Lajos életpályájára. In: Ujváry Gábor (szerk.): Trianon és a magyar felsőoktatás. 5. kötet. Budapest, 2022. 7–20. o.

[25] Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Monguz 3.0. rendszerben kulcsszóra keresés. https://sarospatak.opac3.monguz.hu/search/. Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 13:50.

[26] Kálvinista naptár és a szegedi Ref. Egyház évkönyve. https://nektar.oszk.hu/peldinfo_spring/peldinfo.htm?id=2766321&language=hu&view=1. Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 14:20.

[27] Kálvinista naptár és a szegedi ref. egyház évkönyve az 1928. évre : II. évfolyam / szerk. Bakó László. http://corvina.sk-szeged.hu/WebPac/CorvinaWeb?action=onelong&showtype=longlong&recnum=111162&pos=10. Utolsó letöltés: 2024. 08. 29. 14:30.