Juhász Kristóf: Hitélet, hétköznapok, balatoni táj

Izgalmas, szerteágazó gondolatiságú könyvecskét tartok kezemben: a Miklós Péter szerkesztette, frappáns című Az emlékezet alakváltozataiban kilenc tanulmányt olvashatunk, hét különböző életkorú, tudományos fokozatú s tudományos érdeklődésű kutatótól, bölcselőtől. Akiknek azonban jócskán akadnak közös vonások választott témáikban és – jelen írásokból érzékelhető – értékrendjükben is.

Miklós Péter A lelkiismeret semmire erőszakkal nem vihetik címmel ír a vallásszabadság kezdeteiről a modernitásban: a szabad vallásgyakorlás nyitányának számító tordai országgyűléstől a katolikus egyház és az állam szétválasztását kimondó 1848-as törvényig, s az azt követő vitákig nyújt betekintést a keresztény-keresztyén egyháztörténet és hitélet egyik legizgalmasabb szellemi kalandjába és küzdelmébe. A két esemény között pedig Dávid Ferenc és az antitrinitárius, avagy unitárius mozgalom és az erdélyi vallásszabadság eszméjének kiteljesedését láttatja a szerző, John Locke angol bölcselő gondolataival összefüggésben: „(…) az egyház önként társult emberek szabad közössége (…)”.

Ma, mikor katolikus egyházunk körülbelül a Luther föllépését megelőző időszakhoz mérhető válságot él át, izgalmas és tanulságos arról olvasni, hogy 1848-ban a katolikus alsópapság tagjai között nem kevesen akadtak, akik egy demokratikus, alulról fölfelé építkező egyházkormányzat mellett érveltek, s bizony napjaink egyik égető kérdését, a cölibátus eltörlését is zászlajukra tűzték. Hogy lett-e volna ebből forradalmi egyházreform, azt örök homály fedi, mivel az ügyben 1849-ben összehívott kongresszus a szabadságharc bukása miatt elmaradt… Veszélyes írásmű ez: hívő olvasóját könnyen sarkallhatja reformeri gondolatokra.

Kovács Emőkéé a kötet leglíraibb tanulmánya: a „Balatont álmodom s melléje magamat” alcíme szerint a Balaton-vidék emlékezeti lenyomatait vizsgálja a XX. század első harmadában. Nyilván az irodalmi tárgyú fejezet a legbőszavúbb, hosszan és joggal idézi például a Krúdynál idősebb generációhoz tartozó, nem túl közismert Cholnoky Viktor allegorikus-szürreális tájleírását, élvezzük hát mi is:

„Figyeljétek csak meg, hogy nyári, álmos, fürdőre hívó délutánon vagy vízi sétára csalogató naphajláskor hogy játszik össze a Balaton a két cinkosával, a földdel meg a levegővel. Szinte azt hinnéd, hogy asszony ez a víz, ha így magába tud bolondítani a közös bűnig két másik elemet is. De nem, nem asszony ez, sekély testének nincsen melle, csak emésztőrészei, szűk csípején Tihany nem fűző, hanem kifordult borda, csontmutogatás, minden asszonyi húsfogalomnak a haragos cáfolata.”

Hasonlóan izgalmas a Balaton festőinek szentelt fejezet, aztán mintha elfogyna a lendület: a fényképekről, képeslapokról, plakátokról szóló rész az előzőekhez képest sokkal inkább adat-és ténysorolás, a szobrászatról szóló pedig pláne. Zenéről, színházról pedig szó sem esik – meglehet, terjedelmi korlátok miatt.

Sármási Zoltán Schütz Antalról és a nemzetnevelésről szóló írása szintén izgalmas és aktuális témát feszeget, ám adós marad a nagyobb összefüggések fölvázolásával. Rövidsége miatt is inkább egy majdani, nagyobb lélegzetvételű tanulmány bevezetésének hat.

Két szerző is választotta kutatása tárgyául édesapja élettörténetét. Vajda Barnabás a klasszikus értelemben vett tudományos távolságtartással, gazdagon adatolva láttatja Vajda Sándor református kántor pályáját, külön-külön fejezetekben taglalva annak elemeit. Sikeresen ötvöz tárgyilagos szenvtelenséget és családias meghittséget, mikor apjának kántorságát, politikai állásfoglalását, vagy épp családapai létét vizsgálja. Remek ízléssel találja meg a középutat személytelenség és személyeskedés között. Tóth Eszter Zsófia más utat választott: közvetlen, amolyan „bloggeres” hangvételével ő a kötet naivája. Elbeszélésmódja élesen elüt a könyv többi írásának stílusától – emellett az a tény is zavarba hozott olvasásába fogva, hogy tanulmánya – szerkesztési elvét tekintve – egy korábban írt könyvét elemzi, illetve egészíti ki. Ám zavarom hamar oldotta az édesapa régi diáktársaival készített interjúk szintén oldott hangvétele: az összképen a régivágású szocio-riportok atmoszféráját érezni, sok-sok kedvességgel. Megkapó olvasmány!

Miklós Péter egy másik írással is képviselteti magát a kötetben: ez afféle portré Ferenc pápáról, alapos kitekintéssel két, hazánkban tett látogatására. A reflexió könnyelmű gondolatkísérletre is csábíthatja a bátor olvasót, aki tán összeveti majd szerzőnk e tanulmányát a könyvet nyitóval.

Fülöp Zoltán Ottó kiállítás-beszámolója, hogy pontosak legyünk: Reflexiók a Vásárhelyi hétköznapok az államszocializmus korában című kiállításról, pontosan az a – a kötetben egyedüliként fotókkal illusztrált – gondolatmenet, amilyet bármilyen kiállítás életre hívói boldogan olvasnának munkájukról. Őszintén remélem, hogy sokszor találkozhatok még a szerző nevével hasonló alapossággal és szabad szemléletmóddal megírt kritikák, recenziók kapcsán.

A. Gergely Andrásé a könyv legmerészebb ívű gondolatisággal bíró tanulmánya: erdélyi imádságoktól Buddha életéig terjed az asszociációs mező. Legalább olyan élvezetes olvasmány, mint a szerző által említett szellemi mester, Földényi F. László hasonlóan univerzális gondolatmenetei.

Fülöp Zoltán Ottó szerepel még egy kötetzáró írásával is: ez részben egy A. Gergely András (AGA) születésnapjára összeállított kötet recenziója, részben portré az azóta elhunyt, sokoldalú társadalomkutatóról. Meglepő, fordulatos írás, olyan izgató gondolatokkal, mint ez is: „antropológusként olyan légynek kell lenni, mint amelyik egyszerre van a falon és a levesben”.

Összességében tűnődésre, vitára inspiráló könyv ez. Íróként pedig nem szégyellek elmorzsolni egy könnycseppet: bár a napi sajtótermékek, folyóiratok kultúra rovataiban is ilyen igényességgel írnának-írhatnának témáikról szegény sajtósok…

A könyvborítót az 1900-as évek közepének egyik méltatlanul kevéssé ismert festője, Kohán György Kabát című temperafestménye illusztrálja. Visszafogott színeivel épp úgy töprengő szemlélődésre inspirál, akár a belbecs.

Az emlékezet alakváltozatai. Szerkesztette: Miklós Péter. Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, szeged, 2024.

Megjelent a folyóirat 2024. novemberi számában