Apró Ferenc: A karácsonyi könyvek kincsei

Városunk első, huzamos időt megért lapja, a Szegedi Híradó 1859. május 1-jén indult Kempelen Győző (1829–1865) szerkesztésében. Nem írhatom, hogy napilap, mert hetente kétszer–háromszor jelent meg. Megváltozott a helyzet 1878-ban, amikor is július 28-án első számával bemutatkozott a Szegedi Napló. Ez már napilap volt, munkatársai sorában a pályakezdő Mikszáth Kálmánnal. A Híradó gyöngyéletét ez sem zavarta meg, csak 1881 derekától lehetett hetente hatszor olvasni. A két újság versengéséről, nem egyszer harcáról bőven szólt Móra Ferenc a Szegedi Napló huszonöt éve című emlékkönyvben. Kóstoló a szurkapiszka szerkesztői üzenetekből: „Verse nem éri el lapunk színvonalát, talán tessék beküldeni a Szegedi Híradóhoz.”

A majd húsz évvel fiatalabb Napló 1892 decemberében újdonsággal rukkolt elő. Kötetet állított össze újságíróinak tárcáiból, verseiből, és ezt ajándékul nyújtotta át az előfizetőinek. (Általában igyekeztek olyan munkatársakat alkalmazni, akiknek szépírói művei megtöltötték a hétvégeken szokásos gazdagabb számot.) A kiadvány a Szegedi Napló Karácsonyi könyve 1892 címet kapta, a lapkiadó Bába Sándor (1849–1914) nyomdájában készült. A szerkesztő nevét nem tüntették föl, az összeállítást maguk az alkotók végezhették. A gazdag kiállítású borító, egy-egy lap fejdísze ma is megfogja a szemet.

A lap a legjobb erőit vonultatta föl: Békefi Antal (Az én Boldogasszonyomról), Kisteleki Ede (Hogy fakadt a Vidra vize?), Kulinyi Zsigmond (Otthon), Tömörkény István (Megöltek egy legényt) stb. Adtak írást az eltávozott munkatársak is (Gárdonyi Géza: A megfagyott gyermek, Pósa Lajos: Nem bánom, hogy költő lettem [vers] stb.). Sőt azok is, akik alkalmanként szoktak jelentkezni (Bakay Nándor: Karácsonyi prédikációk az örök békéről, Kálmány Lajos: Csatadal, Móra István: A szegény asszony libája [vers], Palotás Fausztin: Ráder Berta, Reizner János: Szeged mágnás fiai/ stb.)

Kettőről röviden: Kálmány jelezte, hogy a három versszakos, tánccal előadott, 1848-ból való „ritka becsű” Csatadalt a Szeged népe 4. kötetében fogja „behatóan” közre adni. (Csak három jelent meg /1881, 1882, 1891/). Tömörkény véres csárdajelenete, melyben a juhászok kampósbotjukkal halálra verik az őket megsértő csikóst, az életmű egyik csúcsa.

A második kötet (A Szegedi Napló Karácsonyi könyve 1893) sokkalta bővebb mint az előző, szerepelnek benne pesti írók is (Tábori Róbert, Karczag Vilmos, Gyalui Farkas, Ráth Károly stb.) A könyvdíszek eltűntek, helyettük megjelentek a terebélyes iniciálék. A kiadvány szemlátomást vesztett kezdeti lendületéből… Az ismertebb szerzőket betűrendben adom meg, nevük után írásuk címével: Ambrus Zoltán (Egy budapesti gentleman 24 órája), Békefi Antal (Árgyilus és Tündér Ilona), Gárdonyi Géza (Egy nagyleány naplója), Hentaller Lajos (Petőfi mint követjelölt), Móra István (Este, Karácsony este, – versek), Palotás Fausztin (Camara obscura), Pósa Lajos (Bandi, – hat vers), Tömörkény István (Pusztai igazság). Ez utóbbi az antológia legrangosabb írása: hogyan furfangéroznak a künnlakók a törvény színe előtt….

A sorozat harmadik tagja A Szegedi Napló Karácsonyi könyve 1894. A borítója bántón csupasz, ezzel szemben a gerince zsúfoltan díszített. A nevesebb szerzők és a művek címe: Békefi Antal (Rank Frida), Enyedy Lukács (A régi Szeged és az új), Gárdonyi Géza (Cságolyi bácsi), Gelléri Mór (Az ember és a gép), Hentaller Lajos (Kossuth és Metternich), Kemechey Jenő (Csillagok alatt), Kulinyi Zsigmond (Az ezredéves kiállításról), Senex, azaz Nagy Sándor (Német szón), Pósa Lajos (Bugaci nóták), Reizner János (Savoyai Jenő herceg és Szeged város követsége), Tömörkény István (Iliádka pántlikái).

Pósa a négy bugaci nótának nem adott címet, csak számot. Az első így kezdődik:

Neheztel a pusztabíró,
Becsületem bántja,
Sokat járok háza körül,
A szememre hányja…

A cimbalmos Lányi Géza (1849–1908) zenésítette meg, sikerült dallamával a népdalhoz közelít. Ma is gyakorta hallani, verse a nép száján javult:

Haragszik a pusztabíró,
Becsületem bántja,
Mért járok az udvarába,
A szememre hányja…

Bizony, a puszta rideg világában nem neheztelni szoktak a kemény fejű magyarok… Pósa harmadik nótaversét Dankó Pista fogta a hegedűjére, manapság is népszerű: Búsan szól a kecskeméti / Öreg templom nagy harangja…

A Napló három évben (1895, 1896, 1897) nem adott ki Karácsonyi könyvet. Meglehet, hogy Bába Sándor kiadó sokallotta az „illetménykötetek” költségét, másrészt ekkor már a lap eladása járt a fejében…

A hosszú szünet utáni évben – a Szegedi Napló föliratú fejléc után – a kötésborítón ez a cím állt: Karácsonyi könyv / 1898. Az ismertebb szerzők: Balassa Ármin (Parasztszívek), Békefi Antal (Az aranypille), Gárdonyi Géza (December – vers), Móra István (Baba – költemény), Pósa Lajos (Tavasz a télben – vers), Sas Ede (Klárika vakmerősége), Tömörkény (Magyarok keresgélése).

Kettőről: a sokoldalú Balassa Armin (1861–1924) itt adta közre egyfölvonásos népszínművét, melyet három városban is bemutattak (Szeged, Vásárhely, Arad). Tömörkény hangulatos tárcája tápai életképet villantott föl: a Pestről jött festő magyar típusok megörökítése céljából kereste föl a falut, de előtte ceruzavégre kapta Alsóvároson Csonka Bukoca Tanács Ignácot (1846–1927), a bőrdudások elejét. A tárca – 65 év után – innen került be az író válogatott műveinek nyolcadik kötetébe (1963).

A kiadó ez évtől hirdetéseket tett közzé. Ezek – 126 év távolából – sokat mondanak a ma kutatójának, íme néhány: Mayer Ferdinánd és Fia vaskereskedése, Braun János hangszerkészítő, Paral Pál hentes, Keglovich Emil fényképész, Lengyel Lőrinc bútorgyártó cég, Glöckner József vegytisztító, Sziráky József „műkéses”, Grasselly László vaskereskedő, Próféta fogadó, étterem és sörcsarnok, Leinzinger Gyula Szentháromság gyógyszertára, Seifmann Mór és Fiai bútorgyárosok.

A Napló 1899. évi Karácsonyi könyve hasonló kivitelű, mint az egy évvel korábbi. A szerzők közt volt: Bakay Nándor (Mária Terézia Szegeden), Békefi Antal (Sorok a gyerekről), Cserzy Mihály (Próbaszolgálaton), Irányi Dezső (Olaf lovag, – fordítás Heinétől), Móra István (A Ligetben stb. – versek), Pósa Lajos (Dalok), Reizner János (A kecskeméti banda), Tömörkény István (Mulatság délután).

Bakay Nándor tovább adta, hogy százon fölüli esztendőket megélt szépapja, Pintér Gergely mi mindent mesélt neki Mária Terézia udvaráról, a királynő uralkodásáról. Ugyanis testőrként szolgált a Hofburgban, ünnepi napokon sárga szattyán csizmában ropta a palotást Őfelsége legmagasabb színe előtt… Reizner a betyárvilág történeteiből írt meg néhányat, köztük azt is, amely – több kézen át – végül Móricz Zsigmond tollán csúcsosodott ki. (Barbárok, 1931).

Az ismertebb hirdetők: Pálfy testvérek vasöntödéje és „paprikagyára”, Fejős Ferenc lakatosműhelye, Kass Vigadó, Benedek Imre szíjgyártó és nyerges, Reich Miklós cukrász, Fischer Mór és József műórások.

Az 1900. évi – átlagos külsejű – Karácsonyi könyvbe írást adott Békefi Antal (Apró történetek), Gárdonyi Géza (Mikor a gyermek… – vers), Hentaller Lajos (Metternich bukása), Irányi Dezső (Ribizli Jónás, az orgonabillegető), Koncz Sándor (Boszorkányavatás), Kulinyi Zsigmond (Szeged új kora), Móra István (Gavallérosan), Pósa Lajos (Dalok Lidikéről), Szigethy Vilmos (A poéta szive – vers), Tömörkény (Az utolsó nomádok). A hozzám került példányban Domokos László újságírónak, Móra közeli barátjának az ex librise van…

Kulinyinak nyomdában volt vaskos monográfiája, a Szeged új kora (1901), a kötet abból vett át részleteket. Pósa pedig Monoron rátalált Andrássy Lídiára, írta is hozzá a verseket számolatlanul, ez év decemberében raktak fészket…

Néhány hirdető: Barabás Lajos kefés, Peternelly József fűszer- és csemegekereskedő, Lengyel Lőrinc bútorgyáros cég, Engel Lajos papírkereskedése, Schiller József aranyozás, templom-berendezések, Tóth Sándor hangszerkészítő.

A Napló 1901-ben már nem Karácsonyi könyvvel kedveskedett az előfizetőinek, hanem Tömörkény legjobb, legegységesebb kötetével, a Vízejárók és kétkézi munkások című remek válogatással. (Decemberben jelent meg, de 1902. évi jelzettel.)

*

Az ellenlábas Híradó sosem a gyorsaságáról volt ismert. Ötéves lemaradással rukkolt elő hasonlóval: A Szegedi Híradó Karácsonyi könyve 1897. Csak öt éven át jelent meg (1897–1901), példányait az előfizetők kapták ajándékba. A szerzői gárda is szerényebb nevekből állt, Tömörkény a leszerelése után, 1891-ben átment a Naplóhoz.

Az első kötet ismertebb szerzői: Bite Pál (Munkára), Cserzy Mihály (Egyezkedés a csárdában), Herczeg János (A csöngölei harangozó), Kisteleki Ede (Mária levelet kap), Lakatos Károly (Lombhulláskor), Palócz László (Valami a semmiről), Szabados János (Valami kísértet jár fel, – vers), Ujvári Péter (Háni néni).

Cserzy az erős oldalát mutatta be: hogyan szereznek hamis tanút annak a legénynek, aki a csárdaudvari bál után vetélytársából kiszorította a lelket. Ujvári Péter nagy utat futott be, ő volt az xx 1929-ben megjelent Magyar Zsidó Lexikon főszerkesztője.

Jelentősebb hirdetők: Nedelykovits Milán fűszeráru-kereskedő, a szegedi fölből napvilágra törő József főherceg keserűvíz forgalmazója; Sátor Pál divatáru kereskedő, Tisza Szálloda, Danner Péter Fia fűszer- és csemege-kereskedő, Gévay Béla fényképész, Szegedi Légszeszgyár, Kék Csillag divatáruház, Braun János hangszerkészítő és látszerész, ifj. Aigner József fűszer- és csemege-kereskedő, Stark Vilmos kőfaragó, Patzauer Miksa szesznagykereskedő, Barcsay Károly gyógyszerész, ifj. Hodács János kocsigyártó. (Meg kell adni, a hirdetések számában nem maradtak le.) 

A Híradó 1898. évi Karácsonyi könyvének a szerzőiből: Balassa Armin (A zsandár), Bite Pál (A rab családja), Cserzy Mihály (Pusztai úton), Kisteleki Ede (Mózes halála), Kovács János (Erzsébet királyné szegedi csizmái), Lakatos Károly (Őszi képek), Pap Zoltán (Ősz stb. – versek).

Balassa írása az ugyanilyen című népszínművének az első fölvonása. Népdal is van benne:

Tele a zsebem bankóval,
Az istállóm lopott lóval,
Három szürke, hat fekete,
Most is keres, most is keres a vármegye.

Kovács János azt beszéli el, hogy szegedi eleink 1415-ben fölkeresék Zsigmond német császárt és magyar királyt, hogy igazságukat kideputációzzák. A küldöttségben – nem ok nélkül – asszonyok is voltak, akiken pompázott az aranyos főkötő, az aranycsipkés pruszlik, a virágmintás kacabáj, no meg a karmazsinból varrott piros csizma… Az utóbbi ekkor tetszett meg Erzsébet királykisasszonynak, a későbbi magyar királynénak, akinek három párt is küldtek a szegediek – hív alázattal...

Ez évben kevesebb hírdető volt, íme, közülük négy: Bach Jenő és Testvére szén- és fakereskedők, Misi Zsiga műórás, Kátai László vaskereskedő, Klein Adolf építési anyag kereskedő.

Sokat javult a Híradó 1899. évi Karácsonyi könyvének a kiállítása, viszont kevés szerzőt emelhetik ki: Bite Pál (Kaszások), Cserzy Mihály (Találkozás a csárdában), Kisteleki Ede (Hullong a hó, – vers), Palócz László (Az örök törvény). Volt fordítás meg nem nevezett szanszkrit forrásból (Hindu rege), és Alphonse Daudet-tól (A királyfi halála).

Bite Pál néptanító a munkából este kiállt kaszások kesergéseit adta tovább: nehéz az élhetés, panasz panaszt követ… Cserzy két szerelmes kései találkozóját rajzolta meg, akik nem lehettek egymáséi.

Az ismertebb hírdetők: Frankl Antal gyógyszertáros, Pocsátkó Károly üveg- és edénykereskedő, Fried Károly ékszerész, Misi Zsiga műórás és látszerész, özv. Kovács Istvánné zongora- és pianinó-bérbeadó, Schillinger Mór üveg-, tükör-, és porcelánkereskedő, Kátai László vaskerkeskedő.

Az 1900. évi Karácsonyi könyv kiállítása a legkitűnőbb, Endrényi Imre nyomdájának a remeklése. Megérezni rajta a tervezés gondosságát: a kemény borító kellemes kékje, a szélein végigfutó díszítés, a mélyített, színezett betűk élénk látványt nyújtanak. Jó érzés kézbe venni, – ma is.

A szerzői: Bite Pál (A hetedik gyermek), Anton Pavlovics Csehov (A felkiáltójel), Cserzy Mihály (Parasztbáró), Kisteleki Ede (Hosszú ősz, – vers), Szinéri György, valójában Cserey Zsigmond (A baksis), Szmollény Nándor (Szeged női társadalma), Ujlaki Antal (Magyarok a tengeren). Csehov egy orosz hivatalnok bensőjének kavargását mutatja be, aki 40 év után megretten a hirtelen jött gondolattól: még sosem írt le fölkiáltójelet, holott az – érzelmeket fejez ki… Cserzy most sem engedett a színvonalból, tárcájában a dúsgazdag nagyapa találkozik kitagadott fiának sosem látott gyermekével…

Hirdetett a Szegedi Gyufagyár, Bokor János liszt- és terménykereskedő, Bach Jenő és Testvére fa- és szénkereskedők, Sajósy Béla Kígyó gyógyszertára, Kass kávéház, Déry Ede varrógépkereskedő, Frankel (Fränkel?) Jakab paszományos és zsinórkészítő, Ripner Fülöp kövezőmester, Fischer János Fiai műmárványgyára, sírkövesek, Meák Gyula Szent Rókus gyógyszertára, Tenner M. László és Társai hordógyára.

Az 1901. évi kötet elfogadható külsővel jelent meg. Írt bele Bite Pál (Szökés a kórházból), Cserzy Mihály (Eszter Radnára ment), Kisteleki Ede (Csendes otthonom, – vers), Kovács János (Expedíció a Tisza eredetéhez), Liptai Imre (A becsület), Szabó Ferenc (Magyar szón), Ujlaki Antal (A halál).

Cserzy most is kiemelkedő, Kovács pedig nagy élményéről, a Tisza eredésének látványáról írt: a forrásvíz „kisujjnyi vastagságban, egyenesen ömleszgeti kristálytiszta üdítő vizét.”

Hirdet: Nagy Pál szobafestő, címfestő, a Menyecskéhez címzett női divatáru üzlet, Faragó János festészeti műterme (arckép, templomi lobogó, aranyozás), Lemle Miklós utóda (kalap és úri divatáru), Doktor József bútorasztalos, Stark Vilmos kőfaragó műhelye, Pallavicini Sándor őrgróf algyői tejgazdasága.

Áttekintésemet az 1901. év végével zárom. Tervezem, hogy a teljesség kedvéért bemutatom a Szeged és Vidéke meglepőn gazdag (1908), és a Délmagyarország szép számú Karácsonyi könyvét.

Megjelent a folyóirat 2024. decemberi számában