Tóth István: A szegedi magyar varga/tímár céh felvidékről származó alapítómesterei

Az 1774-ben alakult céh articulusuában és protocollumában lejegyzik a hét alapítómester nevét: Motuz Sámuel, Ferencsik István, Kolecsánszky János, Bali Antal, Gombos Imre, Chlupis György, Motuz Mátyás.[1] Bálint Sándor megemlíti, hogy „nevük után ítélve, felvidéki származásúak.” Elmondható, hogy nem tévedett, hiszen a hét alapítóból négyen biztosan a Felföldről érkeztek, Motuz Sámuel, Ferencsik István, Kolecsánszky János, Chlupis György. Motuz Mátyás és Sámuel között nem tudni, hogy pontosan milyen rokoni kapcsolat van közöttük, de annyit tudunk, hogy Mátyás Jászberényből érkezett, de felső-magyarországi származását feltételezhetjük. Jelen tanulmány célja, hogy ezen négy mester életéből szolgáltasson adatokat.

Ferencsik István nevezhetjük dinasztia alapítónak, hiszen utódai a városban maradnak és többen is tovább viszik mesterségét. A családdal érintőlegesen Tápay-Szabó László is foglalkozott a Régi Szegedi Családok című cikksorozatában. Ferencsik István 1760. június 11-én kap polgárjogot, ahol megemlítik, hogy a Nyitra vármegyei Krosolczáról származott. Sajnos a települést eddig nem sikerült azonosítanunk. 1776 és 1777-ben céhmester volt. Tudjuk, hogy József és Péter nevezetű fiai szintén a varga mesterséget választották. József 1774-ben szegődik be inasnak 1778-ban teszi le a mestervizsgát, majd 1779-ben került a mesterek közé. Péter 1784-ben lett mester, majd 1809-ben céhmesteri tisztséget is megkapta, mint annak idején apja. Tápay-Szabó közléséből megtudjuk, hogy ebből a családból származott Ferencsik János, aki tanító lett és 1868-ban Ferenczi-re változtatta a nevét. János 1861-ben a belvárosi iskola I. osztályának tanítója lett, 1872-ben a Liszt utcai iskola tanítója, később igazgatója lett.[2] Érdekesség, hogy csak Ferencsik István elhunytát vezetik fel egyedül a jegyzőkönyvbe, mely esemény 1779-ben következett be. Az anyakönyveket átnézve megtaláljuk az esetet a felsővárosi plébánia halotti könyvében. 1779. április 5-én hunyt el 52. életévében. Megtudjuk, hogy az özvegy neve Motuz Anna.[3] Úgy gondolom joggal feltételezhetjük azt, hogy Motuz Sámuellel rokonságban állhattak. Érdekesség, hogy Motuz Anna nem tétlenkedett sokáig, hiszen hozzáment a 45 éves özvegy a 27 esztendős szláv vargához, Mészáros Jánoshoz 1780. január 31-én. Azonban tartogat még fordulatokat számunkra az anyakönyv duplaoldala, hiszen megházasodik a 20 éves Ferencsik József, aki a 17 esztendős Timpauer Annát vette el feleségül, valamikor 1780. szeptembere és decembere között – sajnos a dátum olvashatatlan lett, viszont az előtte lévő bejegyzések már szeptemberre szólnak. Meg kell említeni, hogy tanúként jelen van Gombos Imre is, aki akkor 34. életévében járt.[4] A Ferencsik családnál még Péter kapcsán kívánok megjegyzéseket tenni. A későbbi céhmester 24 évesen, 1785. január 19-én házasodott össze a 17 éves Árokszálási Brigittával. A tanúk között szintén megtaláljuk Gombos Imrét, akit ekkor 39 évesnek titulálnak[5], mely jónak mondható, hiszen így a két életkori adat biztosnak mondható a korabeli anyakönyvezési hibák mellett. Ferencsik Péter 1831. február 27-én hunyt el Temesváron életének 70. évében.[6] Egyelőre nem tudni, hogy miként került Temesvárra, esetleg csak átutazóban volt, vagy netalántán inkább átette székhelyét a bánsági városba. Amit meg tudunk állapítani ezekből a feljegyzésekből, hogy 1761-ben már Szegeden születhetett, mivel ekkor már a család biztosan a városban tartózkodott.

Motuz Sámuel szintén 1760. június 11-én nyerte el a polgárjogot, aki a Trencsén vármegyei Szlatnáról érkezett.[7] Vele kapcsolatban kevesebb adatunk van, ám annál szívszorítóbb. A 80 éves Sámuel 1785. augusztus 7-én elvesztette 67 éves nejét, Erzsébetet. Az ekkor már aggkorban lévő Motuz Sámuel szíve ezt már nem bírhatta el, hiszen egy hónappal később, 1785. szeptember 8-án ő maga is távozott az élők sorából.[8]

Kolecsánszky János 1774. június 4-én került a szegedi polgárok közé, aki a Trencsén vármegyei Drétomáról származott.[9] Kolecsánszky kapcsán sincs temérdek információnk. Tudjuk, hogy fiai is a céhen belül nála inaskodtak, kiket fel is szabadít majd. Nem tudni, hogy majd ő is távozik Zentára, vagy csak a fiai teszik át a székhelyüket a településre. Sajnos, ami adatot tudunk, az viszont bonyodalmat okoz számunkra. 1773 januárjában találkozhatunk a nevével Chlupis György esküvőjén, mint tanú. Ekkor úgy írnak róla, hogy 50 éves és plebejus, tehát nincs polgárjoga[10] – még, hiszen tudjuk, hogy egy évvel később már rendelkezik a kiváltságos jogokkal. Ebből következtethetünk arra, hogy valahol 1722-23 környékén születhetett, ha számolunk az anyakönyvezés olykori pár éves eltéréseivel. Drétomai anyakönyvekben találunk is egy Kolecsánszky Jánost, aki 1721. december 23-án született.[11] Ezzel meg is elégedhetnénk, hiszen hibahatáron belül mozog a két dátum. Viszont 1779-ben találkozhatunk a nevével Kortsik János házassági bejegyzésénél, ahol tanúként szerepel ugyancsak, már polgárként van feltüntetve, ám életkorként 40 szerepel[12], mely igen nagy különbség. Ha ezt a dátumot vesszük alapul, akkor az 1738-39-es évekre tehető a születése. Két Kolecsánszky Jánost is találunk a drétomai születési anyakönyvekben, az egyikük 1736. január 8-án született[13], míg a másik 1738. július 31-én.[14] Mind a két dátum jó lehetne, sőt, a második pont a legjobb intervallumban van. Nem tudni, hogy esetleg összekeverjük apát és fiát, hiszen biológiailag lehetséges, hogy 17 évesen édesapa váljon valakiből, a korszakban van is rá pár példa, ám nem tartom valószínűnek, hiszen a férfiak többsége a 20-as éveik elején nősültek meg és fogtak bele a gyermekvállalásba. Sajnos a pontosabb meghatározáshoz további adatokra van szükség, így ezekből nem következtethetünk tisztán.

Igaz nem alapítómester, de röviden említést érdemel Kortsik János, kinek a fentebb említettekben már szóba került a házassága. 1779. január 7-én, 26 évesen vette nőül a 17 éves Ferencsik Évát.[15] Feltehetően Ferencsik István lányáról beszélhetünk, hiszen neve mellett ott a civis megjelölés, mely azt jelenti, polgár gyermeke, illetve feltételezhetően 1761-62-ben születhetett, mikor már a család Szegeden tartózkodott. Fiúk, – aki szintén a céhben inaskodott majd 1799-ben felszabadult[16] – ifj. Kortsik János 1780 januárjában született és nem mások voltak a keresztszülei, mint Chlupis György és neje.[17]

Chlupis János György 1771. július 12-én szerezte meg kiváltságos jogait a Nyitra vármegyei Csinováról érkezvén.[18] Vele kapcsolatban is vannak olyan adatok, melyek zavart okoznak. Hasonló szituációt láthatunk, mint Kolecsánszky Jánosnál, hogy az életkori adatok jelenleg nem egyeznek. Házasságot kötött 1773 januárjában a 16 éves Dinnyés Erzsébettel. György ekkor a bejegyzés szerint 22 éves volt és plebejus, mely tévedés[19], hiszen 1771-ben nyert polgárjogot Szegeden.[20] Ellenben 10 évvel később, 1783. január 28-án találkozunk nevével, mivel tanúként jelen volt Vucsenek Balázs és Ferencsik Rózsa esküvőjén. Itt már helyes civisnek titulálják, ám 40 évesként van feltüntetve. Mellette a másik tanú Gombos Imre, aki pedig 37 évesként szerepel a bejegyzésben.[21] Ha Gombos példáját és a fentebb említett, hozzá fűzhető életkori adatokat nézzük, akkor vele most is minden rendben. Ebből következtethetnénk arra, hogy Chlupis életkora is helyesen lehet felvezetve, így valamikor 1742-43 körül kellett születnie. Származási helyének születési anyakönyveit megvizsgálva találunk is egy bejegyzést Chlupis Jánosról, akinek édesapja György és 1742. május 21-én született.[22] Ezt el is fogadhatnánk, hiszen a szegedi aranykönyvben lévő feljegyzéséből kiderül, hogy teljes neve Chlupis János György[23], így feltételezhető lenne, hogy a György nevet apja után kapta, illetve az évszám is egyezik, emellett egy szintén varga esküvőjén tanúskodik alapítómester társával együtt. Viszont a házassági anyakönyv adatai pontosnak mondhatóak abból a tekintetből, hogy – az eddig megtalált – született gyermekeinek – Rózsa Helena[24], Mária, Anna[25], György[26], Mihály[27] – édesanyja Dinnyés Erzsébet. Tudomásunk van a céh jegyzőkönyve alapján egy Ferenc nevű gyermekről is, akit 1801-ben szegődtet és szabadít[28], de egyelőre az anyakönyvi bejegyzésére nem leltem. Érdekesség, hogy Mária és Anna lányai ikrek, illetve György fiának keresztszülei Kortsik János és felesége, így a keresztség viszonozva volt. Nem tudni pontosan, hogy a gyermekhalálozás mekkora mértékben érintette a családot, ám egyről biztosan van tudomásunk, Rózsa nevezetű lányuk[29] 1789-ben 3 éves korában elhunyt, a bejegyzés szerint asztma következtében.[30]

Chlupis György ügyében eddig nem merült fel probléma oly tekintetben, hogy honnan származhat. A szegedi polgárságról szóló cikkeimben már sokszor kritizált Fodor János is úgy olvasta ki a levéltári forrásokból és publikálta 1947. évi doktori disszertációjában, hogy származási helye a Nyitra vármegyei Csinova.[31] Először magam is így értelmeztem, melyet a szegedi polgársággal foglalkozó cikkeimben tévesen közöltem is. Sok kutatás és értelmezés után sikerült meglelnem a települést, ami nem más, mint Kinorány. Keresésem során a segítségemre a szlovák névalakja, Chynorany volt. Ezután tudtam keresni, hogy milyen más alakjai vannak, úgy, mint Hynyeren, Chenyren, Chynorán, Chynorán, Chinorán. Utóbbi formája volt hasznomra a legtöbbet, hiszen, ha újból megnézzük a polgárlajstromban lévő feljegyzést, akkor jobban látható, hogy az S betű az inkább H, míg a V betűnél nem lehetet igazságot tenni, hogy esetlegesen R, de így is jó kivehető, hogy Csinova helyett Chinova vagy Chinora[32], mely megoldást ad számunkra. Ha a legnagyobb online anyakönyvkereső portálon is megnézzük Kinorányt, akkor igen sok Chlupis, Chlupisz nevezetű embert találunk, mely szintén igazolja, hogy megtaláltuk az ő pontos származási helyét. Mit érdemes tudnunk e helységről? Sajnos Vályi András nem említi művében, így a nincs pontosabb leírásunk róla, viszont Fényes Elek már említi 1851-ben. Kinorány egy tót nagyközség, mely a Nyitra jobb partján fekszik. Korábban a Nyitra vármegyei nyitrazsámbokréti járásban volt található, a mai szlovák közigazgatásban már a trencséni kerülethez tartozik. Határa nagy, földjei középszerűek, rétjei igen jók voltak. Királyi birtok volt, melyet Luxemburgi Zsigmond 1397-ben az esztergomi érsekségnek adott, így földesura és kegyura is volt a településnek. A XVII. század közepén két temploma is volt, de elpusztultak, de 1878-ban egy új épült. Rendelkezett adó- posta- és sóhivatallal is, később vasútállomása is lett. Pénzintézetük is volt, mivel a helyi közösség megalapította a Chinoráni népbank részvénytársaságot. A település 1840-ben és 1863-ban majdnem teljesen leégett.[33] Mondhatnánk, ha Vályi András nem írt róla, akkor a XVIII. századból nincs is nagyon adatunk róla, viszont ez nem igaz. Segítségünkre vannak Mária Terézia úrbéri tabellái, mely az uralkodónő által 1767-ben kiadott úrbéri pátens következményei, miszerint a jobbágyok terheinek egységesítésére, szabályozására – és természetesen a biztosabb állami adózás érdekében – felmérték a jobbágyáság akkori aktuális terheit. Innen is megtudjuk, hogy az esztergomi érsekség a földesura a településnek, ahol 21,5 telekkel rendelkezik, mely 1269 holdat tesz ki. Telkes jobbágyból 98, házas zsellérből 24, háztalan zsellérből 11 volt a településen. Ezen felül bizonyítja azt is, hogy szlovák községről beszélhetünk már ekkor is, hiszen kérdőív és a kézzel írt megjegyzőszövegek többsége szláv, még az archaikus szlovák nyelven van íródva.[34]

Végül, de nem utolsó sorban szót kívánok ejteni esetleges nemzetiségi hovatartozásukról. Természetesen pontos adatokkal nem rendelkezünk, mivel a XVIII-XIX. század fordulóján megkezdődő összeírási láz során még nem volt fontos az etnikum felmérése. Fodor János munkájában az általam felsorolt mesterek többségét a tótokhoz sorolja.[35] Ebben a kérdésben részben egyetértek Fodorral, ám nem teljes mértékben. Hiszen nem jelenthetjük ki teljesen biztosan mindenkinek a hovatartozását, mivel a rendelkezésre álló adatokból tudnunk csak következtetni, melyben még a névetimológia is a segítségünkre van. Motuzék feltételezhetően szláv származásúak, mivel a motúz szlovák szó jelentése madzag. Továbbá a helységnév megadása is utalhat erre, hiszen szlovák megnevezése a Szlatina a magyar Kis- és Nagyszlatinának (illetve szalatnának) felel meg.[36] Chlupis György neve több jelentéstartalommal bírhat szlovákul. A hlupis, hlupý, hlupec bolondot, hülyét jelent vagy olyan torzonborz, kócos frizurát, mint amilyen a bolondoknak van. De feltételezhetjük, hogy neve vagy a chlp szóból, mely szőrszálat, vagy a chlpiť igéből, mely csomózást jelent. Emellett itt is szóba jöhet a helységnév tót nevének megadása. Ezt szintén feltételezhetjük Kolecsánszkynál is, hiszen Drétoma helyett Drietomát adott meg. Igaz, a napjainkban használatos szlovák forma már 1786-ban hivatalosan használatban volt.[37]  Nevének eredetében a szláv ős tagadhatatlan, ám kétséges, hogy szlovák, hiszen a -szky, -sky végződés tipikusan lengyel. Kortsik Jánost kívánom még megemlíteni, hiszen nála is hasonlóképp tudunk következtetni. Származási helyekén Tepla-t mondott, megy a szlovák formája Hőlaknak. Ezen felül nevét sok helyen – még a polgárlajstromban is – Korcseknek írják. Lehet nem véletlen, hiszen neve serleget, vödröt, mélyedést jelent. Véleményem szerint ezen következtetések jó irányba terelik a mesterek etnikai hovatartozását, ám továbbra sem állíthatjuk 100%-an, hogy így is van további adatok hiányában.

Úgy gondolom, habár teljes életrajzokat e tanulmány nem prezentál, és talán erre soha nem is lesz lehetőségünk, fontos ezen adatmorzsákat is közölni, hiszen közelebb vezet minket azon célhoz, hogy a szegedi polgárságról és magukról a polgárokról is minél több ismerettel rendelkezzünk.

Megjelent a folyóirat 2025. januári számában

Jegyzetek

[1] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltár Központi Levéltára (továbbiakban MNL-CSCSVML-KL), IV.1003.l. Céhekre vonatkozó iratok, A magyar varga céh articulusa. (feltehetően másolat), A magyar varga céh protocolluma, Bálint Sándor: A szegedi bőrművesség. Különlenyomat a „Cipőipari Dokumentáció” 1961 augusztusi (6-ik) számából. Budapest. 1961. p. 6; Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2 Szeged. 1977. 315. o.; Hilf László: A szegedi iparosság története. Szeged. 1929. 117. o.

[2] Délmagyarország, 1931. április 12. 8. o.; MNL-CSCSVML-KL, IV.1003.l. Céhekre vonatkozó iratok, A magyar varga céh protocolluma; XV. 15. Feudális kori összeírások, 8.d., Ö. 24-26.

[3] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-C33T-F9TK-V?cat=242098

[4] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939F-DF8B-J?i=80&cat=242098

[5] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939F-DF8G-5?cat=242098

[6] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSLY-X3W9-B?cc=4133831&cat=313103

[7] MNL-CSCSVML-KL. XV. 15. Feudális kori összeírások, 8.d., Ö. 24-26.

[8] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-C33T-F9Y1-P?cat=242098

[9] MNL-CSCSVML-KL. XV. 15. Feudális kori összeírások, 8.d., Ö. 24-26.

[10] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSVC-X7HJ?cat=242191

[11] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9Q97-Y39J-78R?i=21&cc=1554443&cat=1436084

[12] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939F-DFD7-S?cat=242098

[13] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9Q97-Y39J-765?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AV1H3-K2J&action=view

[14] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9Q97-Y39J-7F1?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AV1HQ-HLW&action=view

[15] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939F-DFD7-S?cat=242098

[16] MNL-CSCSVML-KL. IV.1003.l. Céhekre vonatkozó iratok, A magyar varga céh protocolluma.

[17] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9398-NQJL?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AX6GR-3Q1&action=view

[18] MNL-CSCSVML-KL. XV. 15. Feudális kori összeírások, 8.d., Ö. 24-26.

[19] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSVC-X7HJ?cat=242191

[20] MNL-CSCSVML-KL. XV. 15. Feudális kori összeírások, 8.d., Ö. 24-26.

[21] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939F-DFD9-Q?cat=242098

[22] Slovakia Church and Synagogue Books, 1592-1935, FamilySearch (https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:QVNH-8MNJ : Fri Mar 08 12:38:17 UTC 2024), Entry for Joannem Chlupesz and Georgio Chlupesz, 1742.

[23] MNL-CSCSVML-KL. XV. 15. Feudális kori összeírások, 8.d., Ö. 24-26.

[24] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9398-NQVB?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AX6GP-TYN&action=view

[25] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9398-NQNP?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AX6GL-W58&action=view

[26] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9398-NQCJ?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AX6GG-LLQ&action=view

[27]https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9398-2TFM-V?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AX6GY-JDX&action=view

[28] MNL-CSCSVML-KL. IV.1003.l. Céhekre vonatkozó iratok, A magyar varga céh protocolluma.

[29] Nem összetévesztendő Rózsa Helenával, aki 1774-ben született.

[30] https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CS54-R392-1?cat=242191

[31] Fodor János: Adatok Szeged népességének történetéhez. Doktori disszertáció. Szeged. 1947. 147.  o.

[32] MNL-CSCSVML-KL. XV. 15. Feudális kori összeírások, 8.d., Ö. 24-26.

[33] Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Nyitra vármegye. Nyitrazsámbokréti járás. Budapest. 1900. 107-108. o.; Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. I. kötet. Pest. 1851. 191. o.; Gerő Lajos (szerk.): Pallas nagy lexikona. IV. kötet. Budapest. 1893.

[34] https://archives.hungaricana.hu/hu/urberi/view/nyitra-chinoran/?document=1&pg=0&bbox=-2350%2C-4028%2C4850%2C147

[35] Fodor János i. m. 147. o.

[36] Majtán, Milan: Názvy obcí na Slovensku za ostatnych dvesto rokov. Bratislava. 1972. 377. o.

[37] Uo. 112. o.