Apró Ferenc: Móra Ferenc elfeledett sírverse

A szegedi temetőkben négy olyan sírról tudok, melyen Móra-vers van. Az egyik Kőhegyi Lajos (1853–1924) orvosé, műfordítóé a református temető főútján. Két versszakból, nyolc sorból áll:

Áldott neved megőrzi e gránit
S élőnek érez szivünkben a hit,
Hogy az aranyló csillagok felett
Vigyázza minden léptünk két szemed.

Mi veled vagyunk és te mivelünk
Hűbb a kőnél a mi szeretetünk,
Nem bírt vele a halál pallosa,
Mi el nem válunk egymástól soha.

Móra

Ugyancsak itt található Buday Árpád (1879–1937) egyetemi tanár, Buday György grafikusunk édesapjának a sírja, ezen is Móra-vers áll, de átvett: a család a Kőhegyi-epitáfium első versszakát másoltatta rá. A harmadik Lippai Ferenc (1870–1920) nyomdászé a Dugonics temetőben:

Aludj békén a földanya ölén,
Álmod mint élő sírkő őrzöm én,
Míg kínom a halálban elpihen,
S találkozunk az Isten kebliben.

Rózsid

Az özvegy teljes neve: Róvó Rozália.

A negyedik sír Engel Lajos (1860–1912) sajtómágnásé a zsidó temetőben, az érdeklődő lapunk januári számában olvashatta:

Az ólomszérű volt a harctered,
A szókimondás tiszta fegyvered.
S a harc után, amíg porod pihen
Virágok közt az Isten kertjiben,
Örök derűben várja lelked azt,
Ki hamvadon vigasztalan virraszt.

A kórházigazgató Kőhegyi szabadkőműves társa volt Mórának, ez erős erkölcsi kapcsot jelentett. Ha az elhunyt családtagjai sírverset kértek, Móra ezt készséggel teljesítette. (Kőhegyi családi orvosa volt Tömörkénynek, 1917-ben – más kollégájával együtt – kezelte a nagybeteg írót, de a tüdőgyulladás az időben gyógyíthatatlan volt.) Buday Árpád, a szegedi egyetem régészprofesszoraként szoros kapcsolatban állott a sokat ásató Mórával. Lippai Ferenc a Szegedi Naplót előállító Engel-nyomdának volt a szedője, később tördelője. A szakmai nyelv szerint metrompása, a francia „metteur en page” szóból. (Bálint Sándor Szegedi szótára /1957/ nem tartja számon.) Lippai volt az egyetlen, akinek nem okozott gondot Móra olvashatatlanak tartott kézírása.

Ez a lezártnak tekintett fölsorolás az idén februárban bővült. A szegedi zsidó hitközség archívumának két munkatársa, Ábrahám Vera és az önkéntes Nóvéné Venczel Zsuzsa az izraelita temetőben járva egy olyan síremlékre lett figyelmes, melynek csúcsára – pár vonalból – az emberi élet végességére utaló homokóra volt fölvázolva. Mást nem lehetett látni, a sírra rátelepedett a vegetáció… Kiváncsiak voltak az elhunyt nevére, és amikor letépdesték a borostyánt, Móra Ferenc aláírt verse tűnt elő:

Maga is kőszál volt, akit  
Porában őriz e gránit.
Oly hű, oly tiszta, oly szilárd
 Jellemre, szívre úgy kivált.
Reményeink pillére volt
 S hogy oly hamar porrá omolt,
Csak egy reményt dédelgetünk:
Hogy odaát együtt leszünk!

Móra

A kis vers alatt külön táblán, két sorban volt az elhunyt neve és két évszáma: Timár Manó (1889–1915). Mellé rövid héber szöveget véstek, magyar jelentése: Rebecca fia, Rab Menechem Ben, aki 5675. november 20-án született.

Most már az a kérdés, milyen kapcsolatban állott Móra az elhunyt családjával?

A válaszadásban – részben – Szeged város halotti anyakönyve segített. A magyarosított nevű Timár Manó magántisztviselő 1915. augusztus 7-én hunyt el „hasi hagymázban”. Szülei: Weisz Lipót (1864–1937) és Weisz Lipótné Rosenberg Rebeka (1865–1935). A Weisz család Móráéknak ferdén a szembeszomdéja volt a Fodor (ma: Juhász Gyula) utca 4. számú épületben, míg írónk és neje a 7. számú sarokházban dombrádi Nagy Gyula (1854–1914) csendőr alezredestől, a későbbi ezredestől vett ki udvari lakást.

Weisz Lipót földnyilvántartási és kataszteri betétszerkesztőként dolgozott, 1902. július 14-én átutazott Móra félegyházi esküvőjére. (Móra Ferenc pedig tanú volt 1911-ben Weisz Flórának, az elhunyt testvérének a házasságkötésén.) Weiszné hatással volt Móra nejére, nem mindig jó irányban. Rácsábította 600 koronás fülbevaló megvásárlására – részletfizetési kedvezménnyel. Ám az újasszony otthon csak 30 koronát vallott be, mondván, hogy a csecsebecse üvegből van. Mindez 1906-ban derült ki, ekkor írta Móra Pósának: „Nem az a nyomorult pénz, hanem a hazugság. Az alatt a két hét alatt kezdtem el deresedni, s az alatt a két hét alatt szenvedett meg az én feleségem jobban, mint amilyen a kárhozat lehet. Pedig nem volt köztünk még csak hangos szóváltás se…” Hozzá kell tenni, a házaspár hosszú évek eltelte után is figyelmeztették Mórát, hogy a nejének sok az adóssága.

Visszakanyarodva: Weiszék valószínűleg a fiuk sírkőavatására kérték meg – az ekkor már a Napló-házban lakó – Mórát a vers elkészítésére.

Bő száz év elteltével hozzáértő szemek elé került…

Megjelent a folyóirat 2025. májusi számában