Apró Ferenc: Löw Immánueltől – Löw Immánuelről
Löw a berlini Hochschule für die Wissenschaft des Judentums elvégzése (1878) után visszatért szülővárosába, Szegedre. A hitközség megválasztotta rabbinak, ezen minőségében az első, „beköszöntőnek” nevezett prédikációját 1878. szeptember 8-án tartotta meg. Véglegesítésekor, 1881. augusztus 14-én főrabbi lett, és az maradt deportálásban bekövetkezett haláláig. A világhírnevet a négykötetes Die Flora der Juden hozta meg neki. Született 1854-ben, elhunyt 1944-ben – az idén évfordulói vannak. Idézünk írásaiból, a róla szóló cikkekből, igyekezve újdonságokat közreradni.
Az 1879. évi szegedi Nagyvízben ezrek és ezrek dolgoztak az Alföld–fiumei vasút védőgátként szolgáló töltésén. A Kovács János (1852–1918) megörökítette pillanatképen Löw Immánuel alakja is föltűnik:
…a kubikoló, kosarazó, talicskázó, furkózó, szalmát, kukoricaszárat, karót hordó nép között egymás mellett látjuk izzadva dolgozni a legbájosabb úrihölgyet az ő cselédjével, a piarista rend kitűnő tanárait a pedellussal, az izraelita főrabbit a rőföskerekedés inasaival…[1]
*
A fővárosi Ellenőr 1879. július 11-i számának a kishírét közlöm (csak annyit hozzá, hogy Ókanizsa a Bácskában levő Magyarkanizsa):
Nem prédikál németül. Ókanizsán fényes zsidó lakodalom volt a napokban, melyre a szegedi rabbit, Löw Immánuelt hívták meg az esketési szertartás végzésére. Ott aztán az az eset adta elő magát, hogy a bécsi vőlegény szülei és rokonai, akik nem tudnak magyarul, fölkérték a fiatal rabbit, hogy az esketési beszédet németül tartsa. Löw Immánuel erre categorice kijelenté, hogy Löw Lipót fia, a szegedi rabbi Ókanizsán nem mond német beszédet, inkább azonnal elutazik haza. Ezt persze a világért sem akarták, s így bizony a fiatal pap szép magyar beszédet tartott.
*
A Fővárosi Lapok közölte 1881. március 12-én A hivatalos lapból címmel:
A szegedi árvíz alkalmából a védelmi és mentési munkák, valamint a nyomor enyhítése körül szerzett érdemek elismeréseül ismét többek nyertek kitüntetést, nevezetesen: Würzler Vilmos, az alföldi vasút szegedi állomásának főnöki helyettese, és Löw Immánuel szegedi rabbi a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, Wolf Henrik Duna-gőzhajózási kapitány és Kreutzer Adolf az alföldi vasút szegedi állomásának főnöke a koronás arany érdemkeresztet, s végre Pulz Albert, a szegedi gőzmalom főmolnára a koronás ezüst érdemkeresztet.
Ezért lehetett olvasni ez időtől Löw neve után, hogy a Ferenc József-rend lovagkeresztese. Az ordó emlegetése elég hamar elmaradt, talán az ő kérésére… Az Alföld–fiumei vasút szegedi állomásának mai neve: rókusi…
*
Löw első nagyobb szabású munkájának a megjelenésekor látott napvilágot A Hon 1881. április 11-i számában ez a hírfej:
– Haynald Lajos bíbornok következő, sajátkezűleg írt levelet intézte dr. Löw Immánuel szegedi rabbihoz, akinek a tollából február hóban Aramäische Pflanzennamen című tudományos műve jelent meg: Különösen tisztelt tudós úr! Sokkal hangzatosabb a neve a tudományos világban, mintsem hogy – midőn hallottam kiadott munkájáról – várni tudtam volna arra, hogy az igen tisztelt szerző úr által ajándékoztassam meg vele. Meghozattam azt tüstént megjelenése után, és jóllehet halmozott hivatalos és politikai teendőim kevés időt hagynak régi kedvenc növénytani és keleti nyelvtani vizsgálódásaimra, mégis nagy érdeklődéssel lapoztam benne, máris volt alkalmam bámulni a jeles szerző úr tudományos nagy készültségét, és a derék munkába lerakott széles és mély ismereteit. – Most bírom e kitűnő műnek egy másik példányát is különösen tisztelt uraságodnak nagyrabecsült szívességéből. – Fogadja érette őszinte köszönetemet, és azon nyilatkozatomat, hogy várva várom az időt, melyben kiváló tudományos foglalkozásának gazdag eredményeit saját dolgozataimban érvényesíteni képes leszek stb.
A hírfej ilyen furcsán végződik, – talán a szerkesztőnek nem volt több helye. (Ámbár meglehet, hogy csak a szokásos elköszönő üdvözlést hagyta el.) Löw föntebb írt vaskos műve doktori értekezése volt, melyet a lipcsei egyetem filozófiai karára nyújtott be. Haynald Lajos (1816–1891) kalocsai érsek (1867), bíboros (1879) a botanika nagy ismerője volt, akiről több növényt neveztek el. (Gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.) Megható, hogy a pápaválasztó magyar főpap, a Római Anyaszentegyház bíborosa (Cardinalis Sanctae Romanae Ecclesiae) milyen elismerő szavakkal méltatta a 27 éves szegedi rabbi tudósi teljesítményét…
*
Ferenc József 1883-ban eljött megnézni, hogy Szeged szebb lett-e mint volt. A királynapokra (október 14–16.) két album is megjelent: bennük az újjáépítés adatai, a homokból kinőtt pompás épületek képei, jelességek hosszabb-rövidebb írásai az arcmásukkal. A feltámadt Szeged a Szegedi Napló, míg a Szeged hálája a Szegedi Híradó szerkesztőségében készült – az összeállítók neve nélkül. Szeged zsidó papja az utóbbiban aforizmaszerű, latin nyelvű gondolatot adott közre a 11. oldalon:
Non, si male nunc, et olim Sic erit.
Dr. Löw Immánuel
főrabbi
A Horatius-idézet utalás volt az elmúlt négy évre (1879–1883): Ha most rossz is a sorunk, egyszer jóra fordul. (A sic szó eredeti kis kezdőbetűjét Löw – a hangsúlyozás érdekében – nagy S-re változtatta.)
*
Az ügyvéd és publicista Báttaszéki Lajos (1844–1921) szerkesztésében jelent meg Aradon 1887-ben az Alföldi Képes Emlékkönyv. A kötet – arcképükkel – főleg temesvári, aradi, szegedi jeleseket mutat be, és képeket közöl e városok sikeres építészeti alkotásairól. A kiválóságokról szóló cikkek névtelenek, meglehet, hogy a szerkesztő tollából valók. Idézek a Dr. Löw Immánuel című portréból:[2]
…elismerésre talált egyházának összetartása és újjáalkotása körül kifejtett nemes törekvése, és ennek sikere a legmagasabb helyen is, és Őfelsége valóban méltóan tüntette ki őt közvetlenül az árvíz után a Ferenc József-rend lovagkeresztjével. Mint egyházi szónok az ország rabbijai legelseinek egyike. Beszédeit hazafias szellem, magyaros zamat, mély tudományosság jellemzi. Irálya választékos, tömör és költői lendületű. Előadását a szívhez szólás, csín és elegancia teszik hatásossá. Szónoki híre Szeged határain túl is ismert és elismert. Nagyobb halottakhoz és egyházi ünnepélyekhez messze földre is elhívják.
*
Az 1888 és 1891 között Szegeden újságíróskodó Gárdonyi Géza szerkesztőként 1889. január 6-tól december 22-ig adta közre a Szögedi Paprika című humoros hetilapot. Ebben jelent meg szatirikus arcképsorozata a helyi közélet ismert alakjairól: „Egy kis paprika nem árt az egészségnek. Legföllebb jóízű tüsszögést idéz elő” – írta. Ezért keresnie kellett a csipkelődésre okot adó tulajdonságokat, melyek lehettek valósak is, és persze a humor kedvéért fölnagyítottak is. Például „a magyar csizmás, nyúlánk alakú” Löw Immánuel elvonul a társadalmi élet mozgalmaitól, örökké siet, szava kimért, a közgyűlési terembe csak betekint. A csúfondáros éllel készített portrékból Péter László készített – jegyzetekkel ellátott – kötetet. Löw Immánuelről Gárdonyinak az elismerő szavait közöljük:[3]
Művelt ember a szó szebb értelmében! Megvolt hozzá a kellő nevelése, hogy ez lehessen, kapott oly becses szellemi hagyatékot, mely mint az üdítő harmat, a kopárabb talajra is életet varázsol. Mint pap – nem eshet kifogás alá.
*
A Löw Immánuel beszédei 1874–1899 című gyűjteményes kötet – a szerző arcmásával – 1900. júniusában látott napvilágot. Móricz Pál (1870–1936), a Szegedi Napló munkatársa ekképpen ismertette a július 1-jei, vasárnapi számban:
A szegedi öreg Traub-cég becsületes betűivel nyomva, egy hatalmasan vaskos, finom kiállítású, de cicoma nélküli könyv jelent meg. A szegedi zsidó hitközség tudós főrabbija szerzette ezt az érdekes és érdemes művet. A nagytudományú Löw Immánuel 1874-től 1899-ig tartott templomi beszédeinek válogatott részét foglalta össze e 463 nyomtatott nagy oldalra terjedő könyvben; amelyet testvéri szeretettel ajánlott Sámuel bátyjának és Leona ángyának. (…) Tömör magyar nyelven, magyar érzésekben gazdagon nyilvánul meg ez a prédikációs könyv…
Löw Ímmánuel bátor szavú, nyílt tekintetű ember (…) becsüléssel adózom a magyar érzések ama kristályos forrásának, amely könyvében felbuzog (…) Én különösebben a Hazá-ról tartott beszédsorozatáért adózom a melegszívű, melegszavú, nagy műveltségű prédikátornak elismeréssel és nagyrabecsüléssel (…) Én, mint Kálvin hitét valló ember, csupán a magyarságát, a hazafiságát méltattam e beszédgyűjteménynek. És mondom, amit kerestem, meg is találtam.
Sok magyarázat nem kell. Az orvos foglalkozású Löw Sámuel (1846–1936) a szerző féltestvére, maga is írói hajlamú, mind szakcikkeket, mind időmértékes sírverseket készítő személy. A nyomtatott ajánlás: Sámuel Bátyámnak / és / Leona ángyomnak / 1900 május huszonharmadikára / testvéri szeretettel. A szerző arra utalt, hogy Löw Sámuel 25 évvel azelőtt, 1875-ben Bécsben e napon vette nőül Schwarz Leonie-t (1856–1919).
A könyvnek három fejezete van: Haza (Deák, Kossuth, Március tizenötödike, Október hatodika stb.), Hit (zsinagógaszentelők, szegedi zsidó árvaház fölavatása stb.), és Holtak (Arany János, Bolgár Mihály piarista, Fischer Antal Énok, Milkó Jakab, Löw Tinka stb. – Az utóbbi Löw Tivadar (1848–1910) pesti ügyvédnek, Löw Immánuel féltestvérének a neje, Vajda (korábban: Weisz) Ernesztin (1857–1895).
*
Az 1878-ban indult ellenzéki Szegedi Napló 1903-ban volt 25 éves. Engel Lajos (1860–1912) kiadó nem sajnálta rá a pénzt, tetszetős emlékkönyvet jelentetett meg, – némi késéssel (1904). A még meg sem melegedett Móra Ferenc tekintette át a napilap történetét, az akkori és régebbi munkatársak írásokat küldtek. Löw Immánuel cikkének a címe: A hű olvasó. Részlete:
…hogy csak a szerkesztők s munkatársak büszkeségéről szóljak, nem lehet sem Mikszáthról, sem Tömörkényről esszét írni annak, aki a Szegedi Naplót agyon akarná hallgatni. Micsoda oroszlánkörmű legényül mutatkozott be redukált külseje dacára Mikszáth minálunk, mikor egymás után jöttek rövid cikkecskéi (…) 1870-ben még ifj. Felmayer Antal német napilapot akart itt indítani. (…) Akkor boldogult atyámnál sűrű értekezletek voltak, hogy magyar napilappal előzzük meg. Pénz talán lett volna, de a hírlapírói technikában jártas ember nem volt, s azt hitték, hogy közönség sincs. A Napló megmutatta, hogy mindkettő van (…) A hű olvasó az, aki az újságot mindig elolvassa, és más újságot nem olvas. Még én olyan régifajta könyvolvasó ember vagyok, azért sok idő nem telik újságra. De a Naplót azért 25 év óta mindig elolvastam, igaz, hogy rajta kívül nem olvastam hazai újságot egyet sem. Egy-két szórványos ballépést megbocsátanak, ugye?
Gulyás Pál áldozatos gyűjtése, a Magyar Írói Álnév Lexikon[4] szerint Löw az írásait ekként jegyezte: Spectator, I. L., Zs. P. Jómagam tudok a (zs. p.) változatról is. (A két utóbbi a „zsidó pap” betűjegye.) Biztos vagyok benne, hogy a Napló még tartogat ismeretlen Löw-írásokat…
*
Jászai Mari (1850–1926) a szegedi vendégjátéka (1904) előtt levelet írt Janovics Jenő (1872–1945) helyi színigazgatónak. Minket most a szakmán túli dolgok érdekelnek. Részlet a tragika soraiból (Szeged és Vidéke 1904. március 18.):
…Kérem továbbá, hogy keresse föl a ma élő legnagyobb, legfényesebb lelkű magyart, Löw Immánuel dr. főrabbit, és mondja meg neki, hogy személyesen megyek el hozzá, hódolattal köszönni meg neki szent beszédeit (…) Megszenteli őket a lángoló hazaszeretet[…] Azt érzem, hogy városról városra, faluról falura kellene zarándokolnom, és ezeket a beszédeket a magyarul értő emberek fülébe, lelkébe, a vérébe beleimádkozni, az angyalok trombitájával beleharsogni, s ha másként meg nem értik, tűzzel beléjük égetni (…) Széchenyi István képe az én oltárom. Mondja meg kérem Löw rabbinak, hogy még az ő képét függesztem melléje, hogy lelkem minden nap lerója iránta tiszteletem köteles adóját (…) Azért határoztam el azt, hogy szóval mondom el neki hálaadásomat.
Egyetlen mondat a lap március 20-i számából: „Természetes, hogy a látogatás a lehető legszívélyesebb beszélgetés közt folyt le.” Tudjuk, hogy Tömörkény egyik leglelkesebb rajongója Jászai volt.[5] A művésznő ebben az évben fejet hajtató újabb nagyságra lelt…
*
Heller Ödön (1878–1921), a fehértisztek meggyilkolta kitűnő festőművész az 1909. évi szegedi tavaszi tárlaton állította ki a Löw Immánuelről festett arcképet. A Szegedi Napló 1909. április 4.-i névtelen cikkében ezt olvasom:
Heller Ödön művészünk festette, mondhatjuk hűen, természetességgel. Kész művész ez a fiatalember, amit örömmel jegyzünk fel, mert sikere a mi sikerünk is, lévén a művész szegedi fiú.
A Szeged és Vidéke hasábjain Domokos László (1882–1973) ismertette a tárlatot, ugyancsak 1909. április 4.-én:
Másodsorban meg kell említeni Heller Ödönt, ez idő szerint Párizsban élő szegedi művészünket, akinek egy nagy portéja (Löw Immánuel arcképe) nagyarányú, meglepő, pompás alkotás. Persze ösmerni kell Löw Immánuelt, és csak úgy tűnik ki ennek a képnek a teljes értéke. Hangulata, színezése, beállítása egyaránt mesteri.
Az érdeklődő a festményről készített fölvételt a Múlt és Jövő szegedi (1914. januári) számában találja meg.
*
Szeged háziezredét, a hősiességükről elhíresült 46-osokat a Város albumnak szánt füzettel köszöntötte[6]. Ismert helyi személyiségek töltötték meg a hasábokat, többek között Balassa Ármin, Balla Jenő, Cserzy Mihály, Kisteleki Ede (vers), Móra Ferenc (vers), Ortutay István, Somogyi Szilveszter, Szalay József, Szigethy Vilmos, Tömörkény István (posztumusz), Ujlaki Antal és Zadravecz István.
Íme, Löw Immánuel választékos sorai a 8. oldalról:
Táborba szállott…
Táborba szállott a magyar baka: terped-torpad lengyel síkságon a tábor; szorongva települ Kárpátok alján, hágóin, völgyein, beássa magát a Karszt kopár kövei közé; sátortalan táborban állja az ellen tűzhányó támadását. Lengyel földön, Kárpát alján, talján széleken a mi sorsunkat szövik, szövik a mieink, nem siklik ki a fonal kezükből.
A haza lételéért, hatalmáért, becsületéért küzdenek vészes táborozásban, véres verejtékkel, tündökletes vitézséggel, helytálló hűséggel.
A szív és a kéz együtt az elszánt erő: együtt számvetője a 46-nak.
Nem veszett el a magyar hősiesség! Löw Immánuel
*
Lexikon-szócikket adok közre két ritka kiadványból. Az első: Magyar Politikai Lexion. (Magyar politikusok). 1914–1929.[7] Löw műveinek a címleírásában, az adatokban is akadnak pontatlanságok, helyesbítésükkel nem terhelem az olvasót. Az meg logikátlan, hogy a főművek közé rövidebb írást (Kossuth Lajos) is fölvesz. (Megjegyzéseim a másodjára idézett szócikkre is vonatkoznak.)
Löw Immánuel dr., felsőházi tag, 1854. jan. 20-án Szegeden született. Középiskoláit szülővárosában, világi főiskolai tanulmányait a lipcsei egyetemen végezte, ahol bölcsészettudorrá avatták, egyházi studiumait pedig a berlini Hochschule für die Wissenschaft des Judentums nevű zsidó teológián 1872-től 1878-ig, amelyen rabbinusi oklevelet nyert. Tanulmányai befejeztével a szegedi zsidó hitközség édesatyja, néhai Löw Lipót, a nagyhírű honvéd tábori főrabbi örökébe rabbijává választotta. A szegedi zsidó hitközség főrabbijaként működik ma is, Szeged város társadalmának osztatlan nagyrabecsülése mellett, amelyen nem változtatott az a hajsza sem, amelynek Löw egy álhírlapíró vádaskodása folytán néhány esztedővel ezelőtt áldozata volt. Kortársa és iskolatársa volt néhai Löwy Mór dr.-nak, a korán elhunyt tudós temesvári zsidó papnak, és Perls Ármin dr. pécsi főrabbinak, akikkel együtt emelkedett a magyar zsidóság vezető egyéniségei közé. A modern zsidóság legkitűnőbb hitszónokai közé tartozik. Európai hírű teológus és orientalista. Főbb munkái: Aramäische Pflanzennamen; Die Flora der Juden; A szegedi zsidók története; Leopold Löws Gesammelte Schriften; Kossuth Lajos emlékezete; Összegyűjtött beszédek; Emlékbeszédek. Ezeken kívül a berlini Zeitschrift der Morgenländischen Gesellschaft című tudományos folyóiratban számos nagyobb nyelvészeti értekezést tett közzé. A felsőházban a magyar zsidóság képviseletében foglal helyet.
A másik a jóval ritkább, a Béta Irodalmi Társaság kiadásában megjelent Ki kicsoda? Kortársak lexikona. A vaskos kötet 937 számozott lapból áll, sem a szerkesztő(k) nevét, sem a megjelenés évét nem tünteti föl. Tudtommal 1938-ban látott napvilágot. A szegedi főrabbiról készített szócikk (511. o.) itt–ott mintha a Magyar Politikai Lexikonra támaszkodna:
Löw Immánuel dr., a szegedi zsidó hitközség főrabbija, felsőházi tag, Löw Lipótnak, a szabadságharc honvéd tábori főrabbijának a fia, szül. 1854. Szegeden. Elemi- és középiskolát Szegeden végzett, majd a berlini egyetemen folytatta tanulmányait. Bölcsészetdoktorrá avatták. Egyházi tanulmányait a berlini Hochschule für die Wissenschaft des Judentums nevű teológián végezte, és rabbinusi oklevelet szerzett. A szegedi zsidó hitközségnél kezdte meg működését, s ma is a szegedi zsidó hitközség főrabbija. Legismertebb vezető egyénisége a magyar zsidóságnak. Kiváló hitszónok és tudós. Közéleti szereplésével általános népszerűségnek és megbecsülésnek örvend. Kiváló képességeit a külföldön is elismerik. A bécsi zsidó hitközség meghívta főrabbijának, de ezt a megtiszteltetést elhárította magától. Főként orientalista és teológiai téren fejtett ki tudományos tevékenységet. Ismert nevű botanikus. Főbb művei: Die Flora der Juden, A szegedi zsidók története, Kossuth Lajos emlékezete, Aramäische Pflanzennamen, Leopod Löws Gesammelte Schriften. 1883-ban a szegedi árvíz után érdemeinek elismeréséül a Ferenc József-renddel tüntette ki a király. 1929 óta örökös tagja Szeged város törvényhatósági bizottságának. Számos cikke jelent meg a lipcsei Zeitschrift der Morgenländischen Gesellschaft c. folyóiratban is. Tiszteletbeli doktorává avatta a New York-i Jewish Theological Seminary of America, valamint a New York-i Institute of Religion. A magyar neológ zsidóság képvieletében foglal helyet a felsőházban. Lakása: Budapest, V. Vigadó tér 2. és Szeged, Korona u. 8.
*
A Semitic Studies in Memory of Immanuel Löw című tanulmánykötet Scheiber Sándor szerkesztésében jelent meg Budapesten 1947-ben. Bálint Sándor (1904–1980) ennek, de inkább az 1947. július 20-i szegedi emlékülés kapcsán írt Löw Immánuelről.[8] A városi széképület közgyűlési termében – Lőkös Zoltán megnyitója után – Scheiber Sándor és Péter László előadása hangzott el.
Bálint Sándor eme rövid, de velős írását belevette A hagyomány szolgálatában[9] című kötetébe, mely a Sors kiszámíthatatlansága folytán posztumusz munkájává vált. És most az idézet (216. o.):
Úgy tűnik föl, hogy Szegeden a népiségnek szakrális és profán értelmezése, illetőleg művelése valamiképpen egyet jelentett. Azt jelenti Löw Immánuelnél is, aki a zsidó folklór világtekintélyévé vált ugyan, de tudományának messze magaslatain is mindig megtartotta a szegedi szülőfölddel, a népi humánummal való gyermeki kapcsolatait. Nem csak gimnáziumi osztálytársával, Kálmány Lajossal való nemes barátságára gondolunk, hanem főleg népnyelvi érdeklődésének állandóságára, szónoki stílusának szegedi ízeire és fordulataira, Arany János-i méltóságára is. (…) emlékezetét (…) szoborral örökítsük meg.
*
Bálint Sándor máshol is írt Löwről:
Löw Immánuel a magyar nyelvnek, előadásnak született mestere volt: Arany János és a szegedi népnyelv ihlette. A magyar nyelv iránti lankadatlan érdeklődését a Magyar Nyelvőr is őrzi, amelynek állandó dolgozótársa volt. Részt vett az akadémiai nagyszótár gyűjtőmunkájában is.
A zsidó folklór területén kora fiatalságától kezdve dolgozott. A lipcsei egyetemen készült, és az arámi növénynevekről szóló doktori értekezése egész tudóspályáját előre jelzi és meghatározza: az ószövetségi és talmudi növények vizsgálatának szenteli tudományos munkássága legnagyobb részét.
Már kezd a pátriárkák korába hajlani, amikor összefoglaló klasszikus műve, a Die Flora der Juden megjelenik. (…) Nagy munkájában nem feledkezik meg a szegedi szülőföld, a magyar haza növényzetének, így a paprikának tanúságairól sem.[10]
Megjelent a folyóirat 2024. márciusi számában
Jegyzetek
[1] Kovács János: Szeged veszödelme In: Szegedi Képes Naptár 1880-ik szökő évre. Szeged, é.n. 26. o.
[2] Báttaszéki Lakos (szerk.): Alföldi Képes Emlékkönyv. Arad, 1887., 40. o.
[3] Gárdonyi Géza: Szegedi figurák. Szeged, Bába és Tsai, 2000. 22-24. o.
[4] Kiadta az Akadémiai Kiadó 1956-ban.
[5] Apró Ferenc: Tizenhét írás Tömörkényről. Szeged, 2017. 44–51. o.
[6] Cserzy Mihály (szerk.): Negyvenhatosok. Szeged, 1917.
[7] Szerkesztette: T. Boros László. Budapest, [1929.] 264–265. o.
[8] In: Tiszatáj, 1948./7–8.
[9] Bálint Sándor: A hagyomány szolgálatában. Budapest, Magvető, 1981.
[10] Bálint Sándor: A szögedi nemzet. I. rész. Szeged, 1977. 25. o.