Nagy Gerda – Vida Andrea: Változatok egy Szabadi-témára

 A Parlando – Múltidéző partitúrák videósorozatunk 3. részében[1] Szabadi Frank Ignác Török–magyar indulóját vettük elő könyvtárunk féltett kincsei közül. Elsősorban a mű létrejöttének körülményeivel foglalkoztunk, de nem maradt el beszélgetésünkből egy rövid zenei elemzés sem.  Figyelemre méltó, mennyi kortárs zeneszerzőre hatott mélyen ez az induló, amely – közvetett formában – a szegedi nagy árvíz utáni egyik legjelentősebb jótékonysági esemény főszereplőjévé is vált. Jelen írásunkban szólunk a zeneszerzőről és művéről, majd annak valóban izgalmas utóéletéről is, melynek olyan hírességek is formálói voltak, mint Jules Massenet vagy Liszt Ferenc.

Szabadi mint zeneszerző

Szabadi Frank Ignác (1824[?1825]–1897) életéről bővebben szó esik a fent említett videóban, ezért most csak zenei tevékenységét szeretnénk a fókuszba állítani.
Szabadi szülővárosában, Pápán az apja Griff nevű fogadójában lett vendéglős, ahol lehetősége és ideje is volt muzsikálgatni. Hamarosan felfedezte magában a zeneszerzői tehetséget és ábrándokat, de mint kocsmáros főleg csárdásokat komponált, amelyek 1855-től nyomtatásban is megjelentek. Elsősorban a két vezető zeneműkiadónál, Teichlingernél és Rózsavölgyinél publikálta az egyre népszerűbb dallamokat, de kiadták őket Bécsben is. Ezzel kapcsolatban gyakran járt fel Pestre, ahol költőkkel – például Lisznyai Damó Kálmánnal (1823–1863), Vahot Imrével (1820–1879) – és zeneszerzőkkel – így Mosonyi Mihállyal (1815–1870), Ábrányi Kornéllal (1828–1908) – ismerkedett meg, illetve kötött barátságot. 1861-ben felvette a Szabadi előnevet (talán Mosonyi példájára, aki 1859-ben magyarosította a vezetéknevét Brandról). Hamarosan azonban csak „Szabadi Náci”-ként emlegették őt. Pesti tartózkodásakor maga Mosonyi segítette zenei elképzeléseinek kifejezésében, Szabad gondolatok című szerzeményét átdolgozta zongorára, s e formájában közösen a híres Liszt-tanítványnak, Carl Tausignak (1841–1871) ajánlották.[2]

Szabadi Frank Török–magyar indulója

Az indulóról először a Fővárosi Lapok 1876. december 14-i számában tesznek említést: „A török sebesültek javára ma hangverseny lesz a Szabadi-féle kávéházban. Öt népzenetársulat fog versenyezve játszani: a Rácz Pali, Berkes, Bunkó, Patikárus és a debreceni Balás Kálmán zenekarai. Ez utóbbi »török-magyar indulót« is fog előadni Szabaditól, ki Irma nevű kis leányával együtt hegedűjátékban szintén bemutatja magát.” A mű zongoraváltozata 1877 januárjában meg is jelent Rózsavölgyinél: „Szabadi kiadta Török-magyar indulóját, Midhát pasának ajánlva; a címlapon pirosban-kékben virító honvéd és nizam fognak kezet, ára hatvan krajcár” – írta a Fővárosi Lapok január 27-én. A címlapon ez olvasható magyar és francia nyelven: „Török-magyar induló / Törökország politikai nagy reformátora Midhat pasa őfenségének hódoló tisztelettel ajánlja Szabadi F. I. / a szerző Budapesti [sic] polgár.”[3] A darabot Rózsavölgyin kívül – kisebb eltérésekkel – az Apollo „zeneműfolyóirat” is megjelentette. Előbbi kiadónál az induló négy, utóbbinál három oldalt tesz ki, és 123 ütemből áll. A kotta fölé írt mottó, Harczra fiuk, a török nép fiainak szól. A bevezetés után a pár ütemes Szofták dalát, a valamivel hosszabb Jogász dal követi, majd váratlan fordulattal a kurta Angyalok kara, végül Gábriel riadója kap helyet. Ez utóbbi előadási utasítása – az Apollóban közzétett változatban – így szól: „martellato con tutta la forza stringendo”, azaz maximális hangerővel, gyorsítva.[4]

Szabadi Frank Ignác magyar zeneszerző indulója többek között azért tarthat különös érdeklődésre számot, mert az európai zenei élet két kiválósága, Jules Émile Frédéric Massenet (1842–1912) és Liszt Ferenc (1811–1886) is feldolgozta.

Marche Héroïque – Massenet zenekari feldolgozása

Ami a Szabadi-mű utóéletét illeti, elmondhatjuk, hogy amikor Budapesten elültek a török küldöttség látogatása által keltett rokonszenvhullámok, újabb esemény rázta meg az ország közvéleményét. 1879. március 12-én éjszaka pusztító árvíz tört Szegedre. A futótűzként terjedő sajtójelentések hatalmas együttérzést váltottak ki egész Európában. Elsőként a magyar művészek reagáltak. Liszt éppen Kolozsvárott tartózkodott, ahová március 9-én érkezett tanítványával, Zichy Géza (1849–1924) gróffal. Amikor Apponyi Albert (1846–1933) táviratából értesült a szegedi tragédiáról, azonnal elhatározta, hogy hangversenyekkel segíti az árvízkárosultakat. A március 24-i koncert után büszkén írta Marie d’Agoult-nak (1805–1876): „Több, mint 6000 forint a nettó bevétel.” Május végén – június elején francia írók és muzsikusok szerveztek megemlékezéseket és adtak jótékonysági esteket Párizsban az árvízkárosultak javára. Az egyik ilyen koncertnek a műsorán szerepelt Szabadi Frank Török–magyar indulója, Massenet kilencperces, Liszt abbénak ajánlott, nagyzenekari átiratában, Marche Héroïque de Szabadi (Szabadi hősi indulója) címmel.

 Massenet az eredeti darabot először az 1878-as párizsi világkiállításon, cigányzenészek előadásában hallhatta. Másodszor pedig akkor nyílt erre módja, midőn 1879 elején Le roi de Lahore (Lahore királya) című operájának bemutatójára Budapestre jött, s ellátogatott Szabadi Frank vendéglőjébe. A Massenet által hangszerelt verziót a koncert rendezője postán küldte el Lisztnek, és pár nap múlva már vissza is kapta annak zongoraátiratát, amelynek a Revive Szégedin! Marche hongroise d[e] Szabady (Szüless újjá, Szeged! Szabady magyar indulója) címet adta a nagy zeneszerző.

Az induló Massenet változatában a francia–magyar barátság jelképe lett, míg Liszt műve – nemzeti jellegét megőrizve – az európai összefogás szimbólumaként jelenik meg, kifejezve az együttérzést és az azonnali segítségnyújtást a szerencsétlenség áldozatainak. Éppen ezért a programzenei címek (a szofták dala és a többi címadás) mindkét átdolgozónál eltűntek.[5]

Szabadi Török–magyar indulóját nem egyszer összekeverték a Plevna-nótával[6], elsőként talán azzal a hangversennyel összefüggésben, amelyet 1879. június 7-én rendeztek a Párizsi Nagyoperában a szegedi árvízkárosultak javára. A Pesti Hírlap május 28-i, Ünnepély a párisi nagy operában a szegediek javára című írása szerint a műsorszámok között volt „az ismert Plevna induló, melyet Szabady [sic] Frank Ignác szerzett”, Jules Massenet ugyanis erre az alkalomra hangszerelte meg Szabadi Török–magyar indulóját. Massenet hangszerelése néhány hónappal később, 1879. augusztus 20-án a Margitszigeten is elhangzott, és a Vasárnapi Ujság egyszerűen „Szabady Plevna-nótája”-ként említette.[7]

Zongoraátiratok Massenet művéből

Massenet zenekari hangszerelésének zongoraátiratai közül kettőt ismerünk (Liszt Revive-jét most nem soroljuk ide, mert arról a továbbiakban lesz még szó).

L. Soumis átdolgozása a Hartmann kiadónál jelent meg. Az elég hatásosra sikerült változat lényegében egy az egyben követi a zenekari partitúra anyagát. Rengeteg oktávozás, futam, tremoló szerepel a műben, igyekszik megragadni minden zongoratechnikai lehetőséget a nagyzenekari hangzás minél jobb visszaadása érdekében.

Ahogy Massenet zenekari műve, Soumis átirata is a Szabadinál Harczra, fiuk! programzenei címet viselő részt használja főtémaként. (1. kép)

A Szofták dala és a Jogász dal kisebb változtatásokkal Szabadi zongoraletétjéhez nagyon hasonlóan jelenik meg az átdolgozásban – hozzátéve, hogy jóval sikerültebb az akkordok felrakása és zongoraszerűbb az egész szólam. (2. kép)

Egy rövid átvezető rész után ismét a Szofták dalát halljuk az alaphangnemben (a-moll). Ennek az az oka, hogy Massenet-t követve Soumis is ezt a témát fogja használni egy grandiózus fokozáshoz a Szabadinál az Angyalok karának megfeleltethető diadalmas A-dúr fortissimo részhez. Egy F-orgonapont felett lényegében egy F-dúr szeptimakkordot hallhatunk a fokozás közben, de különböző módosított hangokkal, disszonanciákkal, fojtott hangvétellel, a mély hangok túlsúlyával mégis feszültté téve azt. (3. kép)

Az A-dúr rész lényegében követi a Szabadi-féle melódiát, viszont az éteri, halk Angyalok karához képest ez egy zengő basszusoktávokkal tűzdelt, középszólamokban is elég sűrű variánsa az eredetinek. A Harczra fiuk!-téma visszatérését egy kissé monoton és statikus átvezető rész igyekszik előkészíteni. (4. kép)

A téma visszatérése szintén a-mollban történik, de egy oktávval feljebb játszva a jobb kéz szólamát. Ezt egy szűkített akkordokból álló, kromatikusan ereszkedő tremolós rész követi, majd oktávokban, skálákban, fortissimo akkordokban gazdag, győzedelmes rész zárja le a darabot.

A másik változat a Pesti Hírlapban jelent meg. Összefoglalóan elmondható róla, hogy jócskán leegyszerűsíti és rövidíti a Soumis-féle átiratot. (5. kép)

Az eredeti Szabadi-műben is megtalálható szűkített akkord felett lévő bőszekundos dallam és a skálák is kimaradnak az újságban megjelent változatban (Soumis: 20–22. ütem). A Szofták dalának és a Jogász dalnak megfeleltethető részek szinte teljesen egyformák a két zongoraátiratban. Eltérés viszont, hogy a Soumis-átiratban szereplő előkés, nyújtott ritmusos effektszerű rész, az azt követő skálák és az E-orgonapont feletti kromatikusan ereszkedő akkordok kimaradnak a másik átiratból, a Jogász dalt, azonnal a Szofták dalának a visszatérése követi (Soumis: 51–67. ütem). Ugyanígy kimarad az Angyalok kara és az azt előkészítő F-orgonapont felett hallható fokozás (Soumis: 74–102. ütem).

Végül mindkét változatban visszatér a főtéma, a rövidített változatban Da Capo visszaugrik a darab elejére, míg Soumis átiratában az A-moll alaphangnemből kitér C-mollba, ESZ-mollba, FISZ-mollba; majd C-mollban, F-mollban, B-mollban hallhatjuk a főtémát dübörögni a balkézben, felette szűkített tremolókkal (Soumis: 114–123. ütem). A szűkített akkordok a meghatározóak a záró részben is, majd egy a-moll skálát követően az alaphangnemben záródik a darab fortissimo dinamikai utasítással.

Liszt: Revive Szegedin!

Liszt átdolgozása több mint egy egyszerű zongoraátirat. Bár Szabadi témáit használja ő is, mégis a Csárdás obstiné vagy a Csárdás macabre jut eszünkbe a műről.

Rögtön az első négy ütemben megszólal a Harczra fiuk!-téma, viszont semmilyen tonalitásérzetünk nincs az unisono dallamot hallva. Ezután természetesen megjelenik a főtéma a-mollban is, nagyjából követve Szabadi és Massenet hangszerelését, viszont a C-dúrba való megérkezés után a Massenet-nél megtalálható triolás unisono záródallamot kicseréli egy sokkal jobban hangzó díszítésre, amely elsőre mollban, majd visszhangszerűen, egy oktávval feljebb dúrban hallható.

Egy szimpla oktávokból álló, rövid átvezetés után, a Szabadinál és Massenet-nél zárómotívumként szereplő, ereszkedő dallamból egy melléktémát csinál. Először cisz-mollban, majd a-mollban hallhatjuk ezt a témát. Ezt egy kromatikusan emelkedő, a Harczra fiuk! témából áttranszformált fokozás követi, majd újból a bizonytalan hangnemű kezdőmotívumhoz térünk vissza.

Ezután viszonylag kevés változtatással a Szofták dala következik, de az előzménydaraboktól különbözve, az a-moll alaphangnem helyett C-mollban. Az előadási utasítás először pesante majd espressivo, a forte dinamikától a fortissimóig jut el a szakasz végéig.

A Jogász dal Liszt változatában egészen más karakterű lett. A felső oktávokban csilingelő tört akkordok és a sok staccato hang teljesen ellentétben áll a Szabadinál és Massenet-nél található súlyos, nehézkes akkordokkal. Viszont az Angyalok kara téma itt is teljesen kimarad a műből, egy kicsit olyan mintha a Jogász dal zenei anyagát Liszt az Angyalok kara hangulatával ötvözte volna.

Ezután újból a Szabadinál zárómotívumként szereplő dallamból alkotott téma következik változatlan formában, majd Liszt az ezt követő zenei anyagot is egy az egyben átveszi a darab elejéről. (A Somogyi-könyvtárban őrzött kéziratban Liszt németül jelzi Göllerichnek, hogy ezt a részt másolja át ehhez a szakaszhoz is.)

Zárásként a főtémát először A-dúrban, majd aisz-mollban, ezután kromatikusan emelkedve cisz-mollig hallhatjuk, majd egy oktávmenet után, ami a főtémából kölcsönzi a hangokat, a mű diadalmasan, A-dúrban zárul le.

„…hogyan kell náluk jobban megcsinálni”

Dávid Géza és Gracza Lajos már idézett 2018-as tanulmányukban arról is szólnak, hogyan vélekedtek a szakma képviselői Szabadi művéről és annak átiratairól.[8] Tudtukkal Hamburger Klára az egyetlen, aki zenei elemzést és értékelést nyújtva, érdemben foglalt állást a kérdésben. A neves zenetörténész szerint Szabadi művének „zongoraalátétje meglehetősen primitív. Cigányzenekaron […] hatásosabb lehetett. Harmonizálása is kezdetleges és egysíkú. Alaphangnemét lényegében nem hagyja el. […] Olykor ügyetlen domináns orgonapontok szólnak. […] Motivikája is szegényes. Egyedül ritmikájában változatosabb.” Hamburger Klára Massenet átiratáról is szigorúan vélekedik: „Hangnemi tervében éppoly egysíkú, mint előképe. […] Tematikájában lényegében nem tér el Szabadiétól. […] Elsősorban abban különbözik tőle, hogy a laza eredeti szerkezetet, tanult muzsikus módján, szabályos-hagyományos kerek, triós formává alakítja. […] A feldolgozott anyag s az egysíkú hangnemi terv nemigen változott. A harmonizálás csupán néhány szűkített szeptimmel gazdagodott.” A legjobb minősítést kétségkívül Liszt Ferenc kapja a kutatótól: „Remekművé Liszt műhelyében sem vált a feldolgozott anyag. De minden ízében magán viseli a mesteri kéz, a mesteri kompozíció jegyeit. […] Az átdolgozás során remekül hangzó, briliáns zongoradarabbá vált, […] [amely] tipikusan kései Liszt-mű; formálásában csakúgy, mint harmonizálásában, és főként […] magyar hangjában kifejezetten az öreg, művészete csúcsára érkezett »modern« Liszt stílusát reprezentálja. […] Többször saját anyagával dolgozik. Nála tematikus-szerves egésszé válik a kompozíció. […] A »Revive Szégedin« közelebbi rokona Liszt kései rapszódiáinak, halálcsárdásainak, mint Szabadi vagy Massenet művének! […] A Massenet-féle feldolgozással egybevetve válik csak igazán világossá, mire volt képes Liszt, bármilyen jelentéktelen nyersanyaghoz nyúlt is […] mindannyiszor megmutatja a zeneszerzőknek, hogyan kell náluk jobban megcsinálni.”[9]

 

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy bár Szabadi Frank Ignácot nem a legünnepeltebb komponisták között kell keresnünk a zenei Parnasszuson, a magyar nótatörténet méltán őrzi az emlékét. Szeged szívében pedig mindenképp kitüntetett hely illeti őt, aki egyetlen művével megihlette Massenet-t és Liszt Ferencet, s velük együtt mindörökre bejegyezte nevét azok közé, akik az 1879-es árvízi katasztrófa után – a maguk módján – hozzájárultak a város újjászületéséhez.

Megjelent a folyóirat 2024. áprilisi számában

Jegyzetek

[1] Parlando – Múltidéző partitúrák 3. rész. A Somogyi-könyvtár YouTube-csatornáján futó sorozat.

[2] Dávid Géza – Gracza Lajos: Szabadi Frank Ignác Török–magyar indulója Jules Massenet és Liszt Ferenc feldolgozásában, valamint Hajdar bej Marche turco–hongroise című műve. In: Keletkutatás 2018. ősz, 113–129. o.

[3] Gombos László: Zenés üzenet Konstantinápolyba. In: Zenekar 2022. XXIX. évfolyam, 6. sz., 35–39. o.

[4] Dávid  – Gracza: i. m.

[5] Dávid  – Gracza: i. m.

[6] Szentirmay Elemér híres Plevna-nótáját a török–magyar barátság szimbólumának tekintették a 19. század utolsó harmadában. Szövege az orosz inváziót Plevna váránál feltartóztató török hősöket dicsőítette.

[7] Gombos: i m.

[8] Dávid  – Gracza: i. m.

[9] Hamburger Klára: Liszt Ferenc: Revive Szégedin! Zenetörténeti tanulmányok Kodály Zoltán emlékére. Szerk. Bónis Ferenc. Budapest, 1977, 312. o.