Kohári Nándor: Egy Tisza-parti sportág máig tartó története

Joó Gyöngyi könyvéről

E folyóirat lapjain már sok alkalommal olvashattak Szeged különlegességéről és egyediségéről. Természetesen minden város múltja, kultúrája más és más, azonban városunk a sport területén is bír igazi különlegességekkel. Ezek sorában is előkelő helyet foglal el a feltalálásával egyidőben Szegeden is megismertetett, ugyanakkor csak e helyütt több mint 120 éven keresztül fennmaradt önálló sport a turuljáték. Ezzel Szeged az egyedüli magyar város, mely évszázados múltú, élő saját sportággal rendelkezik!

De mi is a turuljáték? A kérdésre a téma avatott ismerője adta meg a részletes választ, immár másodjára könyv formájában. Először a százéves fennállás alkalmára jelent meg A röptenisz története avagy a turul játék története Magyarországon[1] című munkája, amelyet 20 évvel később követett a mostani jóval nagyobb lélegzetű, szemléletében és tematikájában is átfogóbb kötet.

Történetünk kezdődátuma pontosan ismert. A Magyar Polgár című lap 1903. augusztus 08-i számában számolt be róla, hogy „a sport barátainak örvendetes napja volt vasárnap, amelynek délelőttjén Halácsy Antal a Barcsai utcai állami főgimnázium torna-, vívó- és játékmestere bemutatta az általa feltalált labdajátékot és a vele járó játékot.”[2] A feltaláló a Nemzeti Torna Egylet korábbi tagja, a Palicsi Játékok többszöri résztvevője, egykori kassai, szabadkai, budapesti tornatanár, aki találmányát 1904-ben Turul-labdajáték néven 8865. sorszám alatt szabadalmaztatta az illetékes hivatalban.

A játék, melyet a szegedi születésű Halácsy a szegények teniszeként is igyekezett népszerűsíteni, roppant egyszerű. Akkoriban egy több mint 2 méter magasságban kifeszített hálóval kettéválasztott két térfélről a játékosoknak egy speciális turulütővel kellett az ellenfél térfelén egy teniszlabdát leütni. Az ütő kezdetben egy hosszú nyélre rögzített. lapos ütőfelületű fakorong volt. Az első szabálykönyvet Halácsy Antaltól 1904-ből ismerjük. Az 1907-1909 között Szegeden élő tornatanár országos bemutatókörutakon népszerűsítette új játékát. Városunkban a legelső bemutatók egyikét tartotta, akkor még nem gondolva, hogy az újszegedi Ligetben tartott ismertető válik a legnagyobb hatásúvá.

Joó Gyöngyi a fellelhető dokumentumok alapján ismerteti a játék történetét. A Tisza-parton népszerű strandjátékká válik, 1933 augusztus 1-én az I. Turul Strand Bajnokságot Csongor Győző szervezi meg. Innentől egyéni és csapatbajnokságok sora következik, kikapcsolódási lehetőséget nyújtva a szegényebb rétegeknek. Az Országos Sporthivatal leirata alapján 1949-ben ismerték el sportnak, a korszakra jellemzően a turulról már röpteniszre átnevezve.

Az ütőnyél hossza ekkorra lerövidül, gyors labdamenetek alakulnak ki a pecsétnyomószerű faütővel, az egyedi, egyszerű szabályok (és más szabadidős tevékenységi lehetőségek korabeli hiánya) szintén segítették a népszerűvé válni a röpteniszt. Lelkes szervezője és játékosa dr. Thékes István (1913-1988) aki így emlékezett vissza erre az időszakra:

„Jól emlékszem, régebben mennyit játszottunk a Tisza-parton. Százan és százan püföltük a labdát, ez volt itt Szegeden a kötelező sportág… akkor minden sportág legelsőbbje nálunk a röptenisz volt. Volt olyan esztendő, amikor tizenöt-húsz pálya is volt itt, Szegeden harminc-negyven éve is már ezt csináltuk, aztán negyvenöt után olyan népszerű lett, hogy még a pesti sportlapok is ismertették, a Délmagyarország pedig leközölte az eredményeket. Egy időszakban a testnevelési és Sportszövetség (TS) is felkarolta az ügyünket. Tornákat írtunk ki, a TS meg díjakat, érmeket adott, hiszen ez tömegsport volt a szó igazi értelmében.”[3]

Ez a városi röptenisz úttörőbajnokságok kora, miközben a gyárakban szerveződött csapatok a Partfürdő üzemi üdülőiben mérkőztek meg egymással. Ekkor alakul ki a turulos köszöntés: a játékosok a mérkőzés végén ütőik lapos felületét egymáshoz érintve búcsúznak el egymástól. Megszilárdul a játék azon sajátossága is, hogy a labdamenet vesztese kezdi a következő adogatást. A sokféle egyedi játékmód újabb szabálykönyv kiadását tette szükségessé Thékes Lászlótól 1958-ban. Ő a következő évtizedekben is próbálkozik a röpteniszre átnevezett turul országos megismertetésével, de a játék nem tud kitörni Szeged és megyénk határain túlra. Temesi Ferenc Por című monumentális munkájának második kötetében emlékezik meg a turulról.

A szerző ismerteti rendszerváltást követő évek próbálkozásait. Miközben Magyarországon belül megmarad szegedi sportnak, nemzetközileg több Szegedről elszármazott is népszerűsíti a turult. Németországban új szabályokkal igyekeznek ottani viszonyokhoz igazítani és nemzetközi szakszövetség alapításával is próbálkoznak, mások az USA-ban Olaszországban igyekeznek terjeszteni e sportágat. A nemzetközi szövetség 1990-ben világbajnokságot, majd 1995-ben világkupát szervezett, ezt követően ezen kezdeményezések a szövetséggel együtt elhaltak. A napjainkig tartó időszak már többnyire a szerző közreműködésével létrejövő versenyeit, bemutatóit, történeti tárlatait (pl. turul-történeti kiállítás a Somogyi Könyvtárban 2015-ben) a kötet részletesen ismerteti.

A sportág történetét bemutató nagy fejezetet a sportszakmai leírások, majd adattárak követik. Megismerhetjük a turulütők fejlődéstörténetét, az ütők készítését, a fogásmódokat, és mindezekből összeállóan a turuljáték szabályainak történeti fejlődését.

A szerző testnevelőtanár, főiskolai hallgatók egykori szakmódszertanos oktatója, így a turuljáték oktatása és módszertana fejezetben személyes több évtizedes tapasztalatait is összegzi. Külön ír a turul szabadidősportkénti lehetséges szerepéről, kiemelve, hogy „a játék alkalmas családok vagy lakóközösségek, de bármilyen városi szintű tömegsportversenyek megszervezésére, más sportokkal összekapcsolva, de önálló versenyként is.”[4]

Önálló fejezet a modern turul legfrissebb teljes körű szabálykönyve, amit a hely- és sporttörténet kedvelői számára további csemegék követnek: az amúgy is gazdagon illusztrált kötet külön fotómellékletet, a korábbi dokumentumok és a szerző feljegyzései által összeállított 1931-2020 közötti versenyeredményeket, dokumentált helyezések alapján a ranglista pontszámok összesítését is tartalmazza. Külön érdekesség az elmúlt 120 év turuljáték emblémáinak gyűjteménye és egy kedves kis turulinduló az 1990-es évek első feléből az USA-ból. A további tájékozódást segítheti a sajtóadatokat is részletesen felsoroló tételes irodalomjegyzék.

Nemcsak a szegedi helytörténet, hanem a teljes magyar sporttörténelem iránt érdeklődők számára is haszonnal forgatható az olvasmányosan megírt, áttekinthetően szerkesztett, tényleg nem közhely: hiánypótló kötet.

Joó Gyöngyi: A turuljáték. Egy szegedi sportág története és szabályai. Tiszatáj Intézet – Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó, Szeged, 2024.

Jegyzetek                                                            

[1] Szeged, Bába és Társa Kiadó, Szeged, 2004.

[2] Magyar Polgár 1903. augusztus 8. 9. o.

[3] Joó Gyöngyi: A turuljáték. 20. o.

[4] Joó Gyöngyi i. m. 105. o.

Megjelent a folyóirat 2024. júniusi számában