Joó Gyöngyi: A szegedi turuljáték története

Magyarországon Szeged az egyetlen város, mely elmondhatja magáról, hogy saját sportja van. Ez a játék a szegedi turuljáték, amely idén már 121 éves és ma már nemcsak a Tisza partján hódít. Halácsy Antal 1903. augusztus 8-án jelentette meg a turul-labdajátékot egy budapesti újságban és ebből fejlődött ki a mai versenysport, melyet Szeged évtizedeken át megőrzött. Akkoriban hivatalosan is a harmadik bejegyzett labdajáték volt Magyarországon a tenisz és a népszerű futball mellett. A sportág története három nagy korszakra bontható. A turuljáték korai időszaka (1903-1939) a feltaláló nevéhez Halácsy Antalhoz fűződik.

A feltaláló élete és a turul-labdajáték: a kezdeti időszak (1903-1939)

Halácsy Károly Antal okleveles torna-, vívó- és játékmester volt, aki tornatanári oklevelét Budapesten szerezte a Nemzeti Torna Egyletben (NTE). Fiatal korában sokoldalú sportolóként jó néhány versenyt megnyert és helyezéseket ért el vívásban, kerékpározásban és atlétikai versenyszámokban. Az 1880-as években a Palicsi Játékokon („Palicsi Olimpián”) többször is részt vett és sikeresen szerepelt, érmeket és bajnokságokat nyert. 1887-ben Kassán az Állami Főreáliskolában segédtanár volt.

1899-1900 között a Szabadkai Achilles Sportegyesületben vívóoktatáson vett részt, kitűnő eredménnyel végezte el, így vívómesteri tanúsítványt is kapott. 1906-1907 között Kolozsvárott vívómesterképző tanfolyamon vett részt Vermes Lajos egyetemi tornatanárnál. Több városban tornatanárként tanított (Budapesten, Szegeden, Kolozsvárott, Kassán)[1].

1902-1904 között Budapesten élt, az Erzsébet körút 6 szám alatt lakott és a Rákospalotai Wágner Manó Magán főgimnáziumban, majd a VII. kerületben a Barcsay utcai gimnáziumban volt tornatanár. Itt találta fel az új játékot, melyet turul-labdajátéknak nevezett el és innen indult hódító útjára az akkori Magyarország területén.

1903 nyarán bemutatókon népszerűsítette az ország különböző iskoláiban és torna klubjaiban a labdajátékot és saját eszközeit. Számos sportegyesületeben is toborozta a játék híveit a következő településeken: Szeged, Kiskőrös, Kiskunhalas, Baja, Salgótarján, Újverbász, Selmeczbánya, Szliács, Apatin, Beszterczebánya, Selmeczbánya, Zólyom, Losoncz, Újvidék, Szabadka, Zenta, Zombor, Kolozsvár, Kula, Puszta-Szent–Imre, Gombos, Budapest, Rákospalota.[2]

Mivel torna-, játék- és vívómester volt, a vívók részére találta ki ezt a kiegészítő játékot. Különleges hosszúnyelű ütőkkel játszották Budapesten és számos középiskolában, szegedi iskolaudvarokon és a Tisza parton. Egy hosszú faragott bot végére facsavaros, kicsiny tányérszerű ütőfejet illesztett, mely keményfából készült és egy szövettel bevont kaucsuk labdát használtak hozzá. Iskolaudvaron játszották 3-4 méter magas zsinór felett, ahol a játékosok helye rögzített volt. A játék szabályait először Halácsy Antal írta le, így az első szabálykönyv megírója is egyben.[3]

1904-ben maga a feltaláló a játékot turul-labdajáték név alatt szabadalmaztatta Budapesten (a szabadalom száma: 8665.szám), mely Európa több államában, így Németországban, Ausztriában és Angliában is érvényes volt.[4]

Míg az ún. „fehér sport” a tenisz, a két világháború közötti időszakban kizárólag a gazdagabb néprétegek játéka volt, addig ez a szabályaiban egyszerű, mégis sajátos játék kis helyigényével, nagyon látványos és gyors labdameneteivel a szegényebbek szórakozása maradt.

1907-ben az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Gróf Apponyi Albert elrendelte, hogy minden magyar királyi középiskolába kerüljön turul-labdajáték szett, melyet a feltalálónál lehetett megvásárolni. A játék szabálykönyve ötvenezer példányban jelent meg, ára akkoriban 1 korona volt. A felszereléseket csak a feltalálónál lehetett megvásárolni, mely gyermekek részére két darab ütő 6 korona, felnőttek részére 7 korona volt. A fellelhető dokumentumok alapján húsz évvel később, 1923-ban már 700 korona volt egy turulütő szett, ami egy hálóból, egy ütőből és egy labdából állt.[5]

A korabeli nyomtatott sajtó több cikkben is beszámolt az új labdajátékról, 4 hónap alatt, 1903. szeptemberétől decemberéig19 különböző újságban jelent meg a sportot méltató írás, ezek: Esti Újság, Pesti Napló, Pester Lloyd, Alkotmány, Budapesti Hírlap, Neues Pester Journal, Magyar Hírlap, Egyetértés, Hazánk, Nemzet, Herkules, Nemzeti Sport, Zászlónk, Salgótarjáni Lapok, Beszterce és Vidéke, Független Magyarország, Magyarország, Magyar Szó, Pesti Hírlap.

Halácsy akkoriban Szegeden is tartott bemutatót budapesti diákjaival, az újszegedi Ligetben. A bemutató olyan jól sikerült, hogy a szegediek évtizedekkel később tovább fejlesztették a játékot és kisebb nagyobb megszakításokkal játszották a turult kiskertjeikben, vagy a városi strandon, a Partfürdőn. Néhány szegedi iskolában a mai napig is játsszák és tanítják a felnövekvő generációknak.

Második korszak – a szegedi röptenisz időszak (1947-1990)

A mai játék kialakulásának hős kora volt ez az időszak. Jellemzője az volt, hogy az ütők nyele látványosan megrövidült és az ütőfelület nagyobb lett, így a tenyérközeli ütések jól irányíthatók lettek. Sokféle szabály szerint játszották Szegeden a játékot, a játékosok tömegbázisa is ekkor alakult ki. Ebben az időben munka után strandra igyekeztek az emberek és mivel a szegényebb néprétegek játéka volt, igen népszerű lett a családok körében. Ezért maradt fenn a játék kizárólag Szegeden. Nyaranta csapatbajnokságok voltak, később korosztályok szerinti kategóriák is kialakultak.

A turuljáték egyéni és csapat bajnokságai 1948-ban indultak útjára Szegeden. Helyszíne az Újszegedi Partfürdő volt, az akkori Városi Strand területe, ahol igen nagy turulélet volt. Az első bajnokságot dr. Thékes László szervezte, később Schmödl József szabómester. Több csapatversenyt is feljegyeztek az újságok akkoriban. Hétvégenként mérkőztek meg a csapatok, melyek 2-2 főből álltak. A Szegedi Kenderfonógyár, az Erdőigazgatóság, Tűzoltók I-II, a Reptér, a Radnóti Gimnázium, a Móravárosi Általános Iskola, a SZIT, a Szegedi Jutaárúgyár, a Szegedi Postás, a Szegedi Textil és a Szegedi Turulozók Barátok Köre állított ki csapatokat. Ma már történelmi tény, hogy az Országos Sport Hivatal (röviden: OSH) leirata alapján 1949. január 4-én ismerték el sportnak a röptenisz játékot.[6]

A sportág lelkes játékosa és népszerűsítője dr. Thékes László (1913-1988) jogász volt, aki ugyan Temesváron született, de Szegeden élt családjával. 1948-tól egészen haláláig írásaival, levelezéseivel és aktív sporttevékenységével hozzájárult a játék fennmaradásához.

1958-ban született meg a második szabálykönyv Dr. Thékes László leírásában, amely már a versenyszerű szabályokat egységesítette. A pálya 5 x 10 méteres lett, a pálya területét az előkészített ártéri területet még zsinór határolta, a háló magassága 2 méter lett és a pontozást is meghatározták. Minden labdamenet pontot ért, kettő különbséggel lehetett csak játszmát nyerni, a mérkőzést a férfiak három, a nők és a párosok két nyert játszmával nyerhetik meg. A játék különleges szabálya, hogy mindig az adogat, aki az előző labdamenetet elveszítette. A nép nyelvén csak turulnak hívott játékot az 1950-es években hivatalosan ekkor röpteniszre nevezték át.[7]

Az akkori játékosok a játék gyors mozgásából adódóan könnyen adtak új nevet a játéknak. A röptenisz játékban ekkor alakult ki az a folyamatos labdamenet, amikor közvetlenül kellett a labdát megütni a háló felett egy pecsétnyomószerű faütővel. Ez adta meg gyors jellegét, egyedi szabályai pedig érdekessé tették magát a játékot. Az ütőket különböző asztalosműhelyek készítették, ezért többnyire egyediek, így ma is könnyen felismerhetőek, mely korból származnak. Az e korban fellelhető néhány dokumentum tehát teljesen elhagyta a Halácsy-féle „turul-labdajáték” nevet és kizárólag a röptenisz név került nyomtatásba.

1965-ben intermezzo a turuljáték történetében, hogy Dr. Thékes László a helyi újságcikkében megemlíti, hogy dr. Gerendás Mihály Kossuth-díjas biokémikus professzor – aki akkortájt Szegedről Budapestre költözött – megreformálta a játékot és tovább fejlesztette.  Kempingtenisz néven megalkotta a turuljáték kistestvérét, melyet így szeretett volna népszerűvé tenni. A pálya méretében, az ütő nyelében és a labdában volt lényeges különbség a két játék között, szegedi eredetét azonban nem vitatta.[8]

A kempingtenisz pálya mérete: 10 x 4 m-re csökkent. Az ütőn nyél helyett egy kerek gomb volt és a felületét gumival vagy poliészter anyaggal vonták be. A labda pedig lyukas műanyag labda volt, hogy lassabban szálljon.[9] Sem a pályaméret, sem a gumival beborított, nyél nélküli gombos ütő nem vált általánossá a szegedi turulosok között. A szegediek ragaszkodtak a hagyományos borítatlan nyeles ütőhöz, a kopott teniszlabdához és a pálya eredeti méretéhez.

A következő több mint harminc évben, a szegedi emberek tartották életben a játékot és játszották kiskertjeikben és persze a Tisza-parton, vagy épp a Vízitelepen (Váradi Márton edző), ahol nyaranta az egész nap csak a kajakról, a turuljátékról és a fociról szólt a sportoló gyerekek számára.

Meg kell említeni Szeged Város korabeli legendás turulbajnokát dr. Harsányi Gézát, akinek 2007 óta a nevével fémjelzett legnagyobb versenyünkkel állítunk emléket évről évre és osztjuk ki ma már 11 kategóriában a vándorkupákat a mai bajnokoknak.

Harmadik korszak: a szegedi turuljáték (1990-től jelenleg)

Ettől az időtől a játék igazi versenysporttá fejlődött (turuljáték néven) és reneszánszát éli a városban, a Tisza parton, a Vízitelepen, a fallabda pályán, Mátyás téren, Erzsébet ligetben és Sziksós-tó kiskertjeiben. 1994-től 2004-ig Joó Gyöngyi testnevelő tanár a budapesti Nemzetközi Testnevelő Tanári Konferencián bemutatta és később is a program része lett a szegedi játék. 1998 óta jelenleg is tantárgyként szerepel a testnevelő tanárok képzésében az SZTE-en.

2004-ben kiadták a harmadik történeti és szabálykönyvet a játék 100.évfordulójára.[10] A mai professzionális ütők mérete rögzített lett, formájában kisebb változás következett be, az ütőfelület mélyebben barázdált lett, a fogás megkönnyítésére egy úgynevezett kapaszkodó sáv is megjelent, melyet Kozma Gyula készített először. A fa anyaga gőzölt bükkfa, melyet famenetes csavar helyett fémmenetes persellyel látott el.

Az ütők fejlődésével a fogásmódok is változtak, mivel a gyors játék ezt megkívánta. A régies ütőfogást felváltotta a tenyérbe illeszkedő ütőfogás, de léteznek egyéni fogásmódok is.

A mai versenyszabályok a 1960-as évek hagyományait követik. Joó Gyöngyi testnevelő tanár a 2000-es évek óta újra szervez a városban egyéni és páros amatőr versenyeket, melyen a játékosok ranglista pontokat is szerezhetnek. 2006-ban a turuljáték a testnevelő tanár révén bekerült az Európai Nemzetközi Testnevelő Tanári Konferencia programjába Finnországban, Vierumakiban. 2012 óta a NAT is tartalmazza, mint választható sportágat.

2023-ban Joó Gyöngyi pályázata nyomán hivatalosan is felvették a szegedi turuljátékot a Szegedi Települési Értéktárba. Minden évben két emlékverseny van a városban. A Dr. Thékes László Emlékverseny, a második szabálykönyv leírója tiszteletére és a Dr. Harsányi Géza Emlékverseny, mely híven őrzi a huszonkétszeres bajnok nevét, aki gyermekorvos volt Szegeden. 2024-ben jelent meg Joó Gyöngyi: A turuljáték[11] című könyve, mely tartalmazza a játék teljes történetét, a legújabb versenyszabályokat és a bibliográfiát. A játékot a könyvben 155 fénykép illusztrálja híven a kezdetektől napjainkig.

Megjelent a folyóirat 2024. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Zeidler Miklós: Pálya a magasban. In: Magyar Narancs 2006. július 31.

[2] Halácsy Antal: Új labdajáték. In: Pesti Hírlap, 1904. október 27.

[3] Joó Gyöngyi: A turuljáték – egy szegedi sportág története Szeged, Tiszatáj Intézet Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó, 2024.

[4] Zeidler i. m.

[5] Halácsy i. m.

[6] Délmagyarország, 1949. január 21., 8.o

[7] Thékes István: Egy szegedi labdajáték nyomában. Budapest, Nemzeti Sport, 1995.

[8] Thékes László: A hazai labdajátékok érdekében. In: Délmagyarország, 1968. május 12.

[9] Csongor Győző: Új labdajáték. In: Népsport, 1965. június 27.

[10] Joó Gyöngyi: A röptenisz története, avagy a turuljáték 100 éve Magyarországon. Szeged, Bába és Társa Kiadó, 2004.

[11] Joó Gyöngyi: A turuljáték – egy szegedi sportág története Szeged, Tiszatáj Intézet Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó, 2024.