Hegedűs Réka: Szemet gyönyörködtető praktikum

Beszélgetés Rengei Georgina divattervezővel

A fast fashion térhódításának korszakában szinte szomjazzuk, hogy valami egyedivel, valami megismételhetetlennel találkozzunk a divat világában is. Rengei Georgina különleges motívumvilággal operáló, a magyarság eredet-, és mondavilágát megörökítő ruhakölteményei egyszerre szemet gyönyörködtetőek és praktikusak. „Azt szeretném, ha nem csak a viselője érezné, hogy egyedi az, ami rajta van, hanem kitűnne a tömegből, az utca túlvégéről is felfigyeljenek rá. De nem azért, mert furcsa, mert nem idevaló, hanem mert különleges. Valami, ami bár nem a megszokott, mégis tökéletesen beilleszkedik a hétköznapokba is” – mondta beszélgetésünkkor a fiatal divattervező, a Rozmaring Hungarian Design márka megalapítója.

‒ Mesélnél kicsit az utadról, hogyan lettél divattervező? Ha jól tudom, nem volt ez a pálya magától értetődő nálad…

‒ Valóban nem. A Szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola elvégzése után andragógia szakra jelentkeztem, nem nagyon volt kiforrott gondolatom arról, hogy mivel is szeretnék foglalkozni és az andragógia több dolgot is rejtett magában, több irányban elhelyezkedhettem volna vele. Aztán hamar rájöttem, hogy valahogy nem vagyok ott teljes, új hobbit kerestem magamnak. Korábban testvéreimmel jégtáncoltunk, a kűr ruháinkat pedig a nagymamám varrta. Mindig is szerettem volna eltanulni tőle a varrás praktikáit. Úgy éreztem, most jött el az ideje. De ez eleinte kimerült abban, hogy magamnak és a családtagjaimnak varrogattam nyári ruhákat. Aztán nővérem hívott fel egyszer telefonon, hogy látta amint a budapesti művészeti iskolájában pár lány próbababákat visz fel egy lifttel, rákérdezett, hogy miért? Mondták, hogy épp most mutatják be a vizsgamunkájukat a divattervező szakon. Talán nekem való lenne – gondolta a testvérem. Amikor felvetettem édesapámnak ezt a lehetőséget, azonnal rávágta, hogy nem. Úgy vélte én nem illenék a művészlelkek közé, én máshogy gondolkodom, nekem „matekos” agyam van, nem fogok tudni beilleszkedni. Egy év múlva, mikor újra szóba jött a dolog, azt mondta, ha jelentkezem és fölvesznek, akkor mehetek. Legnagyobb meglepetésemre, fölvettek. Aztán mikor már benn voltam, megértettem, hogy mire gondolt édesapám, valóban nem igazán voltam odavaló. Nem voltak olyan földtől elrugaszkodott terveim, mint a többieknek, minden félévben meg kellett küzdenem azért, hogy sikeresen levizsgázzak. De végül csak sikerült diplomát szereznem a Budapesti Metropolitan Egyetem divat- és textiltervező mesterképzésén 2018-ban.

‒ Hogyan kell érteni a földtől elrugaszkodott terveket?

‒ A suliban nem ebbe az irányba próbáltak terelgetni, mint amit most képviselek. Ott nem volt szempont, hogy olyan ruhákat tervezzük, amelyek hordhatók, praktikusak. A kifutóra készült ruhák nagy részével nem igazán lehet az utcán találkozni. Mindig volt valami inspirációs téma, amiből ki kellett indulnunk, mint például a Bauhaus. De végül azt várták el, hogy úgy kifordítsuk a kiinduló témát, hogy a végeredményen már alig látszódott, hogy mi volt az eredeti koncepció. A tanáraimnak nem is mondtam el, hogy komoly céljaim vannak, nem akartam, hogy eltántorítsanak, szerettem volna a saját gondolataim, terveim, mondanivalóm mentén kialakítani a saját márkámat. Mikor ez végül sikerült, már nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy kinek mi a véleménye róla művészi szempontból.

‒ Hogyan álltál neki a márka kialakításának? A kezdetek gyakran nem egyszerűek, sokan ezért nem mernek saját vállalkozás indításába belevágni.

‒ Végig az volt a motivációm, hogy olyan ruhákat készítsek, amin a magyar mintavilág megjelenik, és amit az emberek az utcán büszkén és örömmel tudnak viselni. A suli elvégzése után egy évig pályázatokra jelentkeztem, hogy legyen tőkém a ruhamárka elindításához. Nagyon sok pályázatot elbuktam, de végül a nyolcadik sikerült: 4,5 millió forintot kaptam a vállalkozási ötletem megvalósításához. 2019 decemberében lettem vállalkozó, majd sorra jöttek a nehézségek: 3 hónap múlva kitört a koronavírus-járvány. Az üzletek, ahová beadtam a ruhákat, hogy értékesítsék, bezártak. Minél hamarabb el kellett indítani a webshopot, de akkor még a ruhákat forgalmazó webáruházaknak nem volt akkora pörgésük, mint most. A ruhák megtervezésén és gyártásán kívül nagyon sok munka van egy márka menedzselésében. Nincs mögöttem egy profi stáb, a családom segít nekem: a testvéreimmel együtt állunk modellt, a sógorom a fotós, szüleim segítenek marketing ötletekkel, illetve a webáruházat teljes körűen én kezelem. Az első két évben csak kötött pulóverek voltak a márka kínálatában, ezután jutottam el a vállalkozásomban oda, hogy be tudtam szerezni egy kisebb hímzőgépet, amivel már hímzett vászonruhákat is tudok limitált darabszámban készíteni. Mindig vannak újabb és újabb nehézségek a gazdasági környezetben, de annyira szeretem a munkámat, hogy semmiképp sem adnám fel, keresem a lehetőségeket, hogy működni tudjanak az elképzeléseim.

‒ A fast fashion korszakában mivel lehet kitűnni divattervezőként a piacon?

‒ Hiszem, hogy meg lehet különböztetni egy tervezői darabot egy boltban kapható akármilyen terméktől. Lehet, hogy egy laikus nem is érti, hogy mi benne a különleges, de érződik, hogy az nem a boltból lett leemelve a sok tömegtermék közül, hanem valamilyen jelentést közvetít. Nem elvont gondolatokat szeretnék sugallani, a népművészeti értékeket vettem alapul. Ezek a ruhadarabok odavonzzák a tekintetet. Azt szeretném, ha nem csak a viselője érezné, hogy egyedi az, ami rajta van, hanem kitűnne a tömegből, az utca túlvégéről is felfigyeljenek rá. De nem azért, mert furcsa, mert nem idevaló, hanem mert különlegesen szép. Valami, ami bár nem a megszokott, mégis tökéletesen beilleszkedik a hétköznapokba is. Minden darab tervezésekor arra gondolok, hogy annak tökéletesnek kell lennie, nem olyan kollekciókkal dolgozom, amiben van egy fődarab, ami kitűnik, a többi meg annak a leképződése egyszerűbb formában, szeretném, ha minden darabnak lenne valamilyen különlegessége.

‒ Már a motívumok, a témák, amiket megalkotsz a ruháidon is egyedivé teszik őket. Kezdetektől ilyen látványvilágban gondolkodtál?

‒ Már az egyetem alatt is érzetem, hogy a magyar motívumvilág megjelenítésében még rengeteg lehetőség rejtőzik a hétköznapi viselet terén. Egyszerű pólók voltak a kínálaton, mellkasukon egy-egy tulipán- vagy rózsamintával. Amikor elindítottam a márkát, pont akkor kezdett más is ebben gondolkodni: méteráru boltokban megjelentek a matyó mintás nyomott anyagok, egyre több márka kezdett bele a textilnyomtatásba, ahol a népművészeti elemekhez nyúltak vissza. Érdekes, de valahogy pont egyszerre éreztünk rá arra, hogy milyen jó lenne divatba hozni a magyar motívumokat. Viszont úgy gondolom, hogy nem tesz jót, ha hirtelen meglovagolunk valamit és divatot csinálunk belőle, majd néhány év után kifullad. Épp ezért nagyon komolyan kell venni, hogy ha a népművészeti kincseinkből indulunk ki, akkor azt milyen formában, milyen alapanyagra, milyen technikával dolgozzuk fel. Egyáltalán nem tartom jó iránynak, ha a magyar népi mintavilág poliészterre nyomtatva jelenik meg. Mikor elkezdtem az első ruháim megtervezését, akkor úgy láttam, hogy kötött anyagon a magyar népi mintavilág még nem nagyon jelent meg. Ahogy az olyan témák sem, mint a betyárok vagy éppen a csikósok hétköznapjai, a magyar mondavilág történetei. Gondoltam, talán ez valami újítás lehet, hiszen ilyen még nem volt, de továbbra is ragaszkodtam a minőségi megmunkáláshoz. A ruhadarabok fazonját tekintve sem egyetlen réteget szolgálok ki, hanem olyan darabokat tervezek, amelyeket nyugodt szívvel vehet fel egy fiatal is, de akár az idősebb korosztály is.

‒ Három irány van, amelyet képviselsz: egyrészt a már említett kötött ruházat, a hímzett nyári ruhák és a festett hernyóselyem alkalmi ruhák. Ez utóbbihoz hogyan jött a motiváció?

‒ A báliruhák ötlete teljesen váratlanul jött, korábban nem is gondoltam rá, hogy ebbe az irányba is gondolkodhatnék. Egy anyukától jött a hívás, egy báliruhát szeretett volna tőlem rendelni a lányának. Látta a kötött ruháimat és megfogta őt a motívumvilág, amivel dolgozom. Nem szeretett volna a boltban leemelni egy alkalmi ruhát a fogasról, valami egyedire vágyott. A járvány időszak alkalmat adott arra, hogy új dolgokat tanuljak meg, új mintákkal kísérletezzek, így elsajátítottam a selyemfestés fortélyait. Megfestettem nekik egy selyem báliruhát, felröppenő szürke gémekkel, balatoni nádassal. Annyira jól sikerült ez az első darab, hogy a lány bekerült a 10 legszebb bálozó közé és boldogan újságolta, hogy felhívták a színpadra is, kérdezték, ki készítette a ruháját. Bár több időm jutna a márka menedzselése mellett a selyemfestésre, mert ötleteim bőven volnának.

‒ Hogyan zajlik a kutatómunka az új motívumok, minták felfedezéséhez?

‒ Rengeteg könyvem van otthon, volt már, hogy felhívtak, hogy hagyatékból örökölt nagyon régi könyveket szívesen nekem adnának, én meg örömmel fogadom őket. Mostanra egy könyvespolcnyi anyagom van, ezekből nézem ki, hogyan lehet úgy társítani a mintákat hogy azok látványosak legyenek. Mindig a magyar történeteket szerettem volna feldolgozni. Van csodaszarvasos témám, most Erdély felé vettem az irányt. Erdélyi mintakincsekből, ködmönökből, subákból készítek újszerű ruhákat. De nagy vágyam, hogy egyszer a Képes Krónika történeteit is megalkossam a ruháimon, időtálló darabokban gondolkodom persze, ami nem megy ki a divatból.

‒ Hogyan látod a szakmád jövőjét? Gondolok itt akár a fast fashion térhódítására, akár a mesterséges intelligencia beszivárgására a művészetekbe…

‒ Sok szempontból félelmetesnek tartom a jövőt. Egyfelől a giga multicégek, a webshopok, amelyek már nem is fillérekért, hanem ingyen adják a ruhákat. Ha csak két évig csinálják ezt, akkor megfojtják azokat, akik minőségi termékeket gyártanak. Másrészt a mesterséges intelligencia térnyerése, ami már nem csak a fizikai munkákba, a számításokba szivárog be, hanem a művészeti ágakba is. Pillanatok alatt meg tud alkotni egy festményt, meg tud tervezni egy ruhát, ami nekem két hónapomba telik, az neki töredékidő. Ezzel nehéz felvenni a versenyt. Tőlem is kérdezték már meg, hogy saját tervezésem vagy mesterséges intelligenciával készült? Eléggé rosszul esett.

‒ Hogy látod, van-e mód arra, hogy az emberek gondolkodását visszafordítsuk a kevesebb több elve felé, hogy a mennyiséggel szemben inkább a minőséget válasszák?

‒ Talán a környezettudatosság oldaláról lehet megközelíteni, bár ott sem tiszta a kép, hiszen egyfelől a klímaszorongás az létezik, de arra mégsem mindig figyelünk, hogy honnan rendelünk, milyen mennyiségben és minőségben és annak milyen következményei lehetnek. Talán el lehet érni, hogy újra a minőség kerüljön előtérbe a mennyiséggel szemben, hogy olyan darabokat szerezzünk be, amelyek hosszú éveken át szolgálnak minket. Másrészt, azokat az értékeket is jó lenne megbecsülni, amelyeket az őseink megőriztek a számunkra. Gondolok itt mondjuk azokra a motívumokra, amikkel én is dolgozom. A környezettudatosság és a régi értékek közvetítése a mai világunkra lefordítva. Valahol ennek a kettőnek a találkozásánál ragadható meg az, amit én fontosnak tartok közvetíteni a munkám során és a márkámmal is igyekszem ezt tükrözni.

‒ További sikereket kívánok, köszönöm a beszélgetést!

Megjelent a folyóirat 2024. július-augusztusi számában