Boros Tamás: Az akaratunk és az egymás iránti bizalmunk sziklaszilárd

Interjú Kaj Ádám színházi rendezővel az újjáalakult Tisza Teátrumról

Kaj Ádám rendező, akit régóta kötnek szakmai szálak Szegedhez, hiszen egyetemi gyakorlatát és pályája elejét a Szegedi Nemzeti Színházban töltötte, majd megalapította egyrészt a városban a Tisza Teátrumot, másrészt pedig Esztergomban a független Babits Mihály Színházat. A Tisza Teátrum most új alapokra és új helyszínre helyezte működését, saját színpaddal, kivetítővel. De hogy stílusban és hitvallásban milyen programok kísérték és kísérik ezt, valamint a következő évadokat, erről beszélgettem vele.

– Azt látom, hogy nálatok találkozik a XXI. század színházának három fontos funkciója: az irodalom, a szórakoztatás és valamilyen szinten a dráma általi nevelés is.

– Legalábbis nagyon törekszünk erre. Vegyünk egy egyszerű példát: itt van a János Vitéz, amit most szombaton (az interjú augusztus 6-án készült- B. T) adunk elő. Ennek a darabnak nyilvánvalóan van egy pedagógiai célzata is. Az előadásokat Esztergomban november és június között mintegy 1500 diák látta. Ez persze annyiban is egy misszió, hogy kedvezményes árakat biztosítottunk a diákok számára, mert úgy gondoltuk, hogy ha úgyis kötelező olvasmány Petőfi Sándor műve akkor láthassák azt, minél többen, színpadon is. A szöveg ráadásul egy csoda a meglátásom szerint. Egyszerűnek tűnik, de egyáltalán nem az. Egyébként emlékszem, hogy gyermekként talán engem nem fogott meg annyira, mint később felnőtt fejjel, akkor viszont nagyon. A visszajelzések a produkcióról mindenesetre rendkívül bíztatóak.

– Milyen idősek a legfiatalabbak, akik látták Esztergomban az előadást?

– Emlékeim szerint negyedikesek is látták, noha úgy tudom, a tanterv szerint a János Vitéz ötödikes tananyag. De éppen a pedagógusok gondolták úgy, hogy a kisebbek számára is bátran megtekinthető az előadás. De, ha már az életkornál tartunk, van nekünk A Sötétben Látó Tündérünk is, az pedig még fiatalabbaknak szól.

– Amikor akár a Babits Mihály Színház, akár a Tisza Teátrum repertoárját összeállítjátok, mit vesztek figyelembe, akár szerzők, akár stílusok tekintetében?

– Mindenképpen a változatosságot. Nagyon szeretek klasszikusokat színre vinni, mint a János vitéz, de más klasszikus magyar szerzőkkel is dolgozom, csakúgy, mint kortársakkal, akik közül Vörös István és Braun Barna neveit kell kiemelnem. De a magyarok mellett azért játszottunk Hamletet is az elmúlt években. Bár egyszer Arany és Petőfi közötti levelezés során talán Petőfi írta, hogy Shakespeare már félig magyar. De viccet félretéve, a Hamlet annyira klasszikus, akárcsak számos másik Shakespeare mű, hogy azt nem lehet kihagyni. Szegeden idén nyáron a Babits repertoárja mellett meghívtuk a Térszínház Švejk előadását, valamint a Móra Ferenc Népszínház Kabaré estjét és Páratlan páros produkcióját. Rendeztünk operett és musical estet is, tehát valóban a változatosságra törekszünk. Szeptemberben is tervezünk előadást, az esztergomi Musical Akadémia 13-14 éves növendékei jönnek el Szegedre és mutatják meg tudásukat. Hosszú távon is szándékunk, hogy a különböző, színházhoz kapcsolódó akadémiák, mint a Pesti Magyar Színiakadémia vagy az SZFE osztályai, megjelenjenek, bemutathassák elkészült produkciójukat. Emellett a jövőben fontosnak tartjuk a fiatalok tehetséggondozását, valamint fiatal alkotók meghívását. Említhetném a János vitézt és Petőfi Zoltánt játszó Rákosi Sámuelt, aki 15 éves, és fantasztikus a színpadon. Őt például a tanítványomnak tartom.

– Ráadásul, ahogy néztem, idén Kertmozi is lesz.

– Ez is egy újításunk. Idén retro filmekre törekedtünk, és ennek a mentén is nagyon különböző műfajokkal operáltunk, hiszen volt a Nincsen kettő négy nélkül Bud Spencerrel és Terence Hillel, de lesz az egyik legzseniálisabb paródiafilm, az Űrgolyhók. Személy szerint úgy gondolom, hogy Mel Brooks nagyon alulértékelt alkotó, én imádom őt, és remélem a nézők is így lesznek ezzel.

– Itt vagyunk a Felső Tisza Parton, a Horthy Csónakházban, a színpadot pedig mellette építettétek fel. Mennyire volt könnyű vagy éppen nehéz egy új, nyári színházat itt megnyitni.

– Szerencsére van háttérországom, Ótott Ferenc és Tóth Judit személyében, és ők ezt a befektetést bevállalták, bár a színház gazdaságilag nem a legbiztosabb befektetés. Ráadásul mindenféle támogatás nélkül épült egy 6×12 méteres színpad, 300 néző befogadására alkalmas nézőtér, 300 colnyi mozivászon. 2017-ben még a Csónakházon voltak az előadások, nézőtéri dobogót a Katolikus Háztól kaptunk akkor. Majd egyszer a kemping melletti területen kapáltunk, mondtam Ferinek, hogy ez milyen kiváló hely lenne egy színpadnak, ez a mondat pedig szikraként hatott, és, valóság lett az egészből. Másrészről óriási bizalom a részükről, hogy a művészeti kérdésekben teljes szabadságom van, nem akarnak beleszólni a munkámba és a darabválasztásokba. Mi egy keresztény és konzervatív közösség vagyunk, ez látszik az általunk kialakított műsoron, de semmi egyéb megkötés nincs, sőt, úgy gondolom, valljuk a sokszínűséget, ami létezik és nagyon örömteli Szeged színházi kultúrájában. Nem csak a Szegedi Nemzeti Színházra vagy a Szabadtérire gondolok itt, hanem a Thealterre, a ZUG Színház és Művészeti Tetthelyre, a Genéziusz Társulatra, a Pinceszínházra, a Szegedi Egyetemi Színházra is, a teljesség igénye nélkül. Ők mind-mind színesítik a város kulturális palettáját, és például amikor összeállítjuk a programtervünket, azt is figyelembe vesszük, hogy az ő jelentős programjaikkal ne ütközzön – és kontra. Egyébként is azt látom, hogy Szeged az a város, amit még egy budapesti ember is szeret. Ezen felül itt a nézők értik is azt, amit néznek.

– Hosszú távon is fenntarthatónak tartjátok a Tisza Teátrum működését?

– Igen, de ehhez már kell majd pályázati forrás, mert csak saját erőből és a bevételekből, amik az eladott jegyek, nem lehetünk hosszú távon rentábilisak.

– Említetted, hogy eljöttek, akár nézőként is színésztársak, és szeretnéd mondjuk az ő, mobilizálható produkciójukat is meghívni Szegedre. Nyilván sosem egyszerű időpontokat egyeztetni, de pozitív fogadtatásra találnak ezek a meghívások egy még általuk ismert város ismeretlen helyére?

– Abszolút, ezek a színész barátaim, például Kéner Gabi vagy Maronka Csilla, akiket sokan mások mellett kiemelhetek, amikor látták, hogy a ,,semmiből” hogy húztuk fel ezt a színpadot, csak ámultak. Ez jó alap lehet arra, hogy nívós produkciókat hozhassunk ide, de ahhoz is, hogy a befogadó színház jellegen túl saját produkciót is színpadra állítsunk. Azt jeleztem már mindenki felé, hogy itt a helyszín, szállást is tudunk biztosítani, ez úgy gondolom, sikeres együttműködések kezdetei lehetnek, hogy töltsék meg tartalommal a Tisza Teátrumot.

– A színésztársak támogatása is óriási elismerés, de hogy gondoljátok, sikerült a köztudatba kerülnötök?

– Idén talán kicsit későn, májusban kezdtem el a programok hirdetését, ezt a jövőben hamarabb indítjuk el. Ha ezt meg tudjuk lépni, márpedig megfogjuk, akkor hiszem, hogy jó úton haladunk e tekintetben is. Van egy nagyszerű pr. munkatársunk, Rischák Balázs, aki fontos eleme a csapatunknak, és nagy segítségünkre van. Bizakodóak vagyunk mind a mostani évadból hátralévő, mind a következő évadokat illetően, mert az akaratunk és az egymás iránti bizalmunk sziklaszilárd.

Megjelent a folyóirat 2024. szeptemberi számában