Miklós Péter: Oktatástörténeti olvasmányok
Napjainkban – és ez az elmúlt néhány évtized tendenciája – a neveléstudománynak mintha mostoha területe lenne a neveléstörténet. Pedig az elmúlt századok történeti pedagógiai folyamatainak áttekintése a jelennek és a jövőnek is tanulságokkal szolgálhat. Az elméleti és módszertani megközelítések alakulása ugyanis mindig aktuális kihívásokra reagált, s mivel a történelem – így a neveléstörténet is – ismétli önmagát, ezért korunkban is érvényes, értékes és érdekes megfontolásokat meríthetünk a korábbi pedagógiai törekvések és alapelvek ismeretéből.
Már csak ezen megfontolásokat szem előtt tartva is üdvözlendő Fizel Natasa egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Pedagógiai Intézetének és Szociálpedagógusképző Tanszékének vezetője nemrégiben megjelent, Válogatott tanulmányok a neveléstörténet tárgyköréből című kötete.
Fizel Natasa személye és munkássága nem ismeretlen a neveléstudomány művelői és a pedagógia iránt érdeklődő szélesebb közvélemény előtt, hiszen szerzőként több szaktanulmányt és önálló kiadványt is jegyez, amelyek közül kiemelkedik a polgári iskolai tanárképzésről szóló nagymonográfiája.[1] Új könyvében az elmúlt években írott neveléstörténeti tárgyú tanulmányait tette közzé. Az írások jelentős része kötődik Szegedhez és a szegedi pedagógusképzés múltjához.
A kiadványban helyet kapott nyolc tanulmány közül néhány a pedagógusi professzió hazai kutatástörténeti előzményeit, az óvoda és az iskola közötti átmenet problematikáját (a magyar pedagógiai szaksajtó tükrében), az egészségtan tantárgynak a két világháború közötti és az 1950 előtti elemi, polgári és általános iskolai jelenlétét el tárgyalja. De több (fejezetként olvasható, hiszen a könyv egyes egységei szorosan kapcsolódnak egymáshoz) dolgozat foglalkozik Várkonyi Hildebrand Dezső lélektan és pedagógia professzor törekvéseivel is. Így a polgári iskolai tanárképző főiskolával való kapcsolatával, illetve a reformpedagógiákat a szegedi nevelés színterén megjelenítő Dolch Erzsébettel és az általa vezetett újszegedi Kerti Iskolával való viszonyával. A könyvet az általános iskolai tanárképzés második világháborút követő reformja körüli vita ismertetése, valamint az általános iskolai tanárképzős hallgatóknak a szegedi pedagógiai főiskolán való (szintén 1945 utáni) megjelenésének a bemutatása zárja.
Fizel Natasa – derül ki a kötet anyagát áttekintve – a történeti pedagógiai szakirodalom biztos ismeretében, a neveléstudomány jelenkori kérdéseinek paradigmáját követve, történeti szociológiai látásmóddal és empirikus, levéltári forráscentrikus szemlélettel közelít kutatási témáihoz. Az eredmények egyértelműek. Művéből ugyanis világosan látszik, hogy a pedagógusképzésben a szakmai és a tantárgyi ismeretek átadása – s azoknak a megfelelő módszertannal való tanítása – éppolyan fontos volt a huszadik század első felében, mint napjainkban. De emellett nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a pedagógiai folyamatokban az értékátadás, a szemléletformálás és a kritikai értelmiségi attitűd kialakítása is fontos. Ezen jelenségek és tendenciák alapos, a szaknyelv és a pedagógiai szakmai fogalmak korunkban is érvényes alkalmazásával kerülnek bemutatásra a könyvben, amely a szegedi köznevelés és felsőoktatás történetéhez is megkerülhetetlen adatokat közöl.
A kötet előszavában Fizel Natasa reményének adott hangot, hogy műve, „ez a színes, elsősorban a magyar oktatás történetének izgalmas epizódjait felvonultató tanulmánykötet nem csak örömteli perceket okoz az oktatástörténet iránt érdeklődő olvasóknak, de új kutatásokat is inspirál”. Úgy vélem, ez a lehető legteljesebb mértékben sikerült!
Fizel Natasa: Válogatott tanulmányok a neveléstörténet tárgyköréből. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged, 2023.
Megjelent a folyóirat 2025. májusi számában
Jegyzet
[1] Vö. Fizel Natasa: A magyar polgári iskolai tanárképzés története (1868–1947). Esély az együttműködésre – professzionalizáció és intézményesülés. Budapest, 2018. – Valamint: Fizel Natasa: Neveléstudományi tanulmányok a Szegedi Tudományegyetem múltjáról és jelenéről. Szeged, 2013.; Fizel Natasa: Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola és a Ferenc József Tudományegyetem együttműködése a főiskolai hallgatók áthallgatásának tükrében (1928–1932) In: A neveléstörténet változó arcai. Budapest, 2013. Szerk. Baska Gabriella – Hegedűs Judit – Nóbik Attila. 109–120. o.; Fizel Natasa: Felsőoktatás-politika a Horthy-korszakban. In: Közép-Európai Közlemények, 2013. 4. sz. 70–78. o.; Fizel Natasa: Sík Sándor szerepe a párhuzamos tanszékek megalakulásában a Ferenc József Tudományegyetemen. In: Sík Sándor eszmekörei. Szerk. Miklós Péter. Szeged, 2014. 63–75. o.; Fizel Natasa: Kooperáció vagy integráció? A Szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola és a Ferenc József Tudományegyetem együttműködésének szegmensei 1928 és 1932 között. Magyar Pedagógia, 2014. 4. sz. 237–257. o.; Fizel Natasa: A szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola és a Ferenc József Tudományegyetem együttműködése a tanárképzés szolgálatában (1928–1947). In: Gerundium: Egyetemtörténeti Közlemények, 2018 3. sz. 51–65. o.