Kiss Norbert: 700 éve a város szolgálatában
A ferences rend Szegeden
„Szögedön két abszolút van: az alsóvárosi templom és a Tisza” − írja Bálint Sándor. A ferences rend számára a boldog emlékezetű néprajzkutató szavai elismerő szavak, ugyanakkor fontos feladatot és felelősségteljes küldetést is jelent ez a mondat. Az alsóvárosi ferences templom és kolostor Pannonhalma után Magyarország második legnagyobb, eredeti célkitűzésének megfelelően működő aktív kolostora. Az 1444-es alsóvárosi alapítást megelőzően a ferences testvérek már több, mint száz éve a város meghatározó szerzetesi közösségét alkották. A város lelkipásztorai, tanítói és testi-lelki orvosai voltak évszázadokon át.
A ferences rend első írásos említése 1316-ból származik, mely Szeged egy központi templomáról, az egykori Szent Erzsébet templomról tesz említést.[1] Hogy a conventuális ferencesek központi kolostorának helye pontosan hol lehetett, a mai helytörténet vitatott kérdése. Kulcsár Péter és Máté Zsolt véleménye szerint a rendház és a templom a Palánk területén állhatott. Cs. Sebestyén Károly, majd Bálint Sándor ezt a helyet az egykori szegedi vár területén lokalizálta. A pontos hely meghatározása ellenére abban biztosak lehetünk, hogy a város egy központi helyén foglalt helyet Szent Ferenc rendjének első szegedi kolostora.[2]
De mit jelent egy város életében a szerzetesi közösség? Egy zárt közösséget, amely a városban, de a várostól elzártan él? Esetlegesen némi kapcsolatot a városi közösséggel bizonyos szükségeltek kapcsán? Ha a szegedi ferences rend történetét vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy egy valahol zárt, misztikus, de mégis a városra, a városiakra nyitott, a közös munkát kereső közösséget. Közös munkát az irodalom, a művészet, az építészet, a zene, az oktatás, vagy akár a gasztronómia és a kertkultúra kapcsán.
A ferences rendet sokszor koldulórendként szoktuk aposztrofálni, pedig a rendalapító Szent Ferenc mindig fontosnak tartotta, hogy a testvérek a saját munkájukból éljenek meg, és a feladatokat a helyi közösséggel együtt végezzék el.[3] A kolostori életforma lehetővé-, és egyben szükségessé is tette, hogy a rend ne csak egy-egy már előre meghatározott feladatot lásson el, hanem az adott város szükségleteinek megfelelően, a város igényeivel közös feladatokat vállaljon fel. A kolostorok, ellentétben a monasztikus rendek monostoraival, mindig a városon belül, sokszor a piacok közelében létesültek. Az első szegedi rendház jelentőségét támasztja alá, hogy a közép-, és koraújkor során több alkalommal is tartománygyűlések színhelye volt. A tartománygyűlések során a város és kolostora látta vendégül a rend több kolostorából ideérkező szerzetesi képviselőket. Az 1433-ban a városon keresztülutazó burgund lovag, Bertrandon de la Brocquiére is említést tesz a ferencesek templomáról és az ott hallott, „kissé magyaros” liturgiáról.[4] Habár pontosan nem tudjuk, hogy a burgund lovag a szentmise melyik részére utalhatott, mindenképpen fontos, hogy a városban az anyanyelvű prédikációk, vagy egyházzenei, népénekek formájában már a 15. században felkeltette a városon átutazók figyelmét.
1444 fordulópont a szerzetesek életében, ekkor ugyanis a rend szigorúbb irányzatát képviselő obszerváns ferencesek Cesarini Julián pápai legátustól engedélyt kaptak a szegedi letelepedéshez. Új kolostoruk Alsóvároson épült meg, amelynek helyéül az egykori, feltehetően johannita lovagrendi ispotálytemplomot jelölték ki. A régi templom megöröklése régi feladatok felvállalását is magával hozta a rend számára, így volt ez például az orvosi teendők ellátásával is. A török megszállás ideje jelentős változást hozott mind a város, mind szerzetesei és kolostorai életében. A belvárosi kolostor az idők során lakatlanná válik, erről emlékezik meg 1578-ból egy török összeírás.[5] A minorita ferenceseknek az újbóli kolostoralapítással egészen a 18. századig, és Kelemen Didák tevékenységéig várnia kellett. A török jelenlét, a megrázkódtatottság, az elnyomottság, a város polgárait ért üldöztetés Szegedet mind kulturális, mind tudományos, mind demográfiai vonatkozásban mélyen érintette. Az egyházi tevékenység, a világi papok jelenléte, az egykor virágzó szerzetesi közösségek (a szegedi premontrei apácakolostor, a domonkos rend, a conventuális ferencesek) fokozatos megszűnése mellett a város műveltebb, vagyonosabb és szegényebb rétegeit is menekülésre kényszerítette az egyre erősödő török nyomás.[6] A 16. századra a város orvosok nélkül maradt. A ferences szerzetesek ezentúl nemcsak a szegediek és Szeged környékiek lelkipásztorai, hanem egyben orvosai is voltak. Az obszerváns irányzat szegénységhez való ragaszkodása, a praktikus, sokszor az egyszerű ember életviteléhez közeli szerzetesi életforma, a magyar nyelv művelése, a népi vallásosság felkarolása és emellett a szerzetesek egyes szakterületeken való jártassága is azt eredményezte, hogy a szegediek bíztak szerzeteseikben, védelmet éreztek kolostoruk közelében. A török hamar felismerte, hogy a ferencesek népességmegtartó ereje saját maguk számára is jövedelmező lehet. A 143 éves török uralom alatt volt példa arra is, hogy az Eger várában székelő török pasa, a szegedi ferencesek gyógyító tudásával éljen:
„Mi Méhemet passa Eger várának Helytartója. Szegedi bírák és polgárok! Hadjuk és parancsoljuk. Fejeteket szeretitek. Ez levelünk láttára, az Barátot mingyarst fölküldjétek, ki itt volt. Ha nincs ott, fölkeressétek, valahol leszen. Alája kocsit adjatok. Egy Inasnak nagyon jó niavalája van, azt gyógyítani. Urat, papot ne késleltessetek, mert kárát valiátok. Irtuk Egren, die 24. Aug. 1643.”[7]
Ennek a feladatnak az ellátásához a szerzeteseknek ismerniük kellett a gyógynövényeket, azokat meg kellett termelniük, fel kellett tudniuk használni. A mai kolostorhoz északról kapcsolódott egy nagyméretű, hat holdas kert, melyben az egykori kolostori könyvtár tanúsága szerint számos gyógy-, és fűszernövényt termesztettek. A használt növényeket, a növények szükségleteit, hatóanyagaikat, felhasználási módjaikat meg kellett ismernie a szerzeteseknek. Ez nagyon sok esetben külföldi kolostorok szerzetesei által, látogatásaik során, a nyugaton már használt gyógynövényes könyvek segítségével történik. A 15-16. század számos nyugati kertészeti, és gyógyászati újdonságot hoz el hazánkba, a kolostor és szerzetesei által nagyon sokszor elsőként városunkba. Elegendő talán az Amerika felfedezése után Nyugat-Európába importált fűszerpaprikát megemlítenünk, mely minden bizonyság szerint török közvetítéssel érkezik el az alsóvárosi kolostor egykori gyógynövényes kertjébe. Mai fűszernövényeink nagyszámban álltak a szegediek rendelkezésére, de hogy fűszerként népszerűvé váljanak nagyon hosszú utat kellett bejárniuk. Elsődleges felhasználásuk a korban orvosi füvek formájában történt. Az egykori kolostori könyvtár ősnyomtatványai közé tartozott a 15. századból Bartholomaeus Anglicus De proprietatibus rerum című enciklopédikus munkája, valamint Leonhardus Fuchsius botanikus munkája, a Commentarius de stripium a 16. századból[8], melyekben kézírásos, orvosi jellegű bejegyzések tesznek tanúságot a szegedi rendtársak tudásáról és feladatáról. Ezek a bejegyzések egyben irodalmi emlékeink is, ugyanis első, írásos formában fennmaradt ő-ző nyelvi emlékeink, melyeknek emlékét az „Alsóvárosi glosszák” őrzik:
„De vitro: hályogot töröl az szemben az üvegpor. De cynamono: fahéj fekélyösséget (többit a könyvkötő levágta). De cucumere: ugorkalével, töklével megmorzsolván ebsebről jó. Tökmag májának, veséjének, hólyagjának megrekedése ellen. Földi tök bélnek, vesének hasznos. De diptanno: mérgös seb ellen az diptannus fü gyükre. De edera: borostyán hurutás ellen. De elitropio: katángkóró fü leve a szömölcsöt eltörli és mérög ellen is jó, ha megisszák és dühös ebmarás ellen is jó.”[9]
A kolostor egykori hat holdas gyógynövényeskertje több kisebb árvíz és egy 1739-es „földár” következtében teljesen megsemmisült.[10] A török jelenlét és árvizek pusztítása ellenére ugyanakkor ez a század a kolostor barokk kori megújulásának évszázada is. Megépült az impozáns barokk templombelső, a templom és kolostor elnyeri zárt, egységes szerkezetét, melyet ma is ismerhetünk.[11] A 20. század első évtizedei jelentős történelmi és kulturális időszakot jelentenek a kolostor több, mint fél évezredes történetében. 1920. augusztus 24-én Csernoch János bíboros-hercegprímás az alsóvárosi templomban püspökké szenteli Zadravecz István házfőnököt. 1937-ben a pécsi ferences oltárépítő testvérek munkájának eredményeként restaurálásra kerül a templom barokk kori berendezése. 1947-re elkészül a templom két falfreskója Kontuly Béla munkájaként. Habár a következő évtizedek szerzetesi jelenlét nélkül teltek Szegeden, 1989. óta újra töretlen erővel és jelenléttel élnek közöttünk Alsóváros ferences rendi szerzetesei. Templomuk és kolostoruk a török megszállás viszontagságai, az 1879-es szegedi nagyárvíz pusztítása és a 20. század kihívásai ellenére ma is a Dél-Alföld és Szeged egyik ékessége, „az Alföld egyik legnagyszerűbb középkori műemléke.”[12]
Megjelent a folyóirat 2017. októberi számában
JEGYZETEK
[1] Karácsonyi János: Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig I-II., Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1922-1924. I. 271. o.
[2] Mező András: A patrocíniumok a középkori Magyarországon, METEM, Budapest 2003. 80-81. o.
[3] fr. Dobszay Benedek OFM, Galambosné Száraz Kriszta (szerk.): Szent Ferenc Útja 2. kötet Élhető regula a ferences családban, Budapest, 2009. 31. o.
[4] Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten 1054-1717. 92. o.
[5] Péter László: Szegedi ferencesek, Szeged 1991. 25. o.
[6] Varga András: A szeged-alsóvárosi ferences rendház könyvtára 1846, Scriptum, Szeged, 1998. 10. o.
[7] Bálint Sándor: A szeged-alsóvárosi ferencrendi kolostor hajdani gyógyító tevékenysége és orvosi szakkönyvei, in Comm. Hist. Artis Med. 73-74. 1974. 174. o.
[8] Varga András: A szeged-alsóvárosi ferences rendház könyvtára – A könyvtár Dubecz József által összeállított katalógusa, 1846, Scriptum, Szeged, 1998. 97. o.
[9] Bálint Sándor: A szeged-alsóvárosi ferencrendi kolostor hajdani gyógyító tevékenysége és orvosi szakkönyvei, In: Comm. Hist. Artis Med. 73-74. 1974. 173-174. o.
[10] Szegedi A. Kilit: A szeged-alsóvárosi fejedelmi templom és kolostor történelmi vázlata, Nyomatott Burger Zsigmondnál, 1862. 53. o.
[11] Zombori István: Adatok a szeged-alsóvárosi ferences kolostor 20. századi történetéhez. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Studia Historica 6. 2003. 279. o.
[12] Bálint Sándor: A szeged-alsóvárosi templom. Pannonia, Budapest ,1966. 5. o.