Tóth Marcell: A rendszer hálózata és ellenségei – két hiánypótló töredék

Kik „az én besúgóim”? – a rendszerváltás után majd’ három évtizeddel még mindig rengeteg kérdést vet fel, hogy kiket és kikkel figyeltetett meg az államszocialista rendszer. Ezekre a kérdésekre ad – töredékes – választ Bálint László két új adattára, amelyeket bizonyosan érdeklődve fog fellapozni nem egy szegedi.

Trianon, Don-kanyar, holokauszt, 1956 – a XX. század több jelentősebb magyar történelmi kérdésköre napjainkban is átpolitizált, a társadalom egyes csoportjai eltérően ítélik meg még akkor is, ha esetleg a szakma már nem vitatja az alaptételeket. Ezen témák közé tartozik az úgynevezett ügynökkérdés, amelynek értelmezésében, feldolgozásában sem a nagybetűs politika, sem a jog, a történettudomány és a levéltári szakma képviselői nem helyezkedtek közös álláspontra.[1]

Ezért is örömteli, hogy Szeged és Csongrád megye vonatkozásban két olyan adattár látott napvilágot Bálint László tollából, amelyek közelebb visznek 1989 előtti múltunk feldolgozásához, személyesebbé teszik azt. Maga a kutató nemcsak kortárs, hanem a feldolgozott téma aktív szereplője. Kémelhárító volt a III/II-A alosztályon, a népgazdaság-védelem területen az 1970-es évektől, majd ugyanezt a feladatot látta el az 1980-as évek második felétől a BM III/II-4-A alosztály „izraeli vonalán”. 1995-ben a Nemzet Biztonsági Hivatalból alezredesként vonult nyugdíjba, később állambiztonsági szakértőként szerepelt több bírósági tárgyaláson.

A szerző saját kiadásában megjelent Hálózati nyilvántartás szereplői című kötet már alcímében is hangsúlyozza, az államvédelmi és az állambiztonsági hálózat nyilvántartásában szereplők töredékét mutatja be, akiket – jogi szempontból helytelenül – a lakosság ügynöknek nevez. A munka párja – és ezt nem is tagadja Bálint László[2] – az Emlékpont könyvsorozatában kiadott Ellenséges elemek, amely a diktatúra nyilvántartottjait, célszemélyeit, meghurcoltjait, elítéltjeit veszi számba a megyében. Különleges pikantériát ad mindkét kiadványnak, de egyben az elhamarkodott ítélkezésnek annál erősebb gátat szab, hogy ma élő személyek is szerepelnek benne, akikkel e sorok írója és olvasója akár naponta szembetalálkozhat. A kutató azonban többször emlékeztet rá műveiben, nem a hálózati személyek az igazi felelősek, hanem azok a politikusok, akik a rendszert irányították, az elnyomó gépezetet működtették.

A Hálózati nyilvántartás szereplői 333 oldalán mintegy 1300 fedőnévvel találkozhatunk, amelyek közül körülbelül 800-at azonosított Bálint. Több fejezetre bontva mutatja be ábécé sorrendben a személyeket: a hálózati nyilvántartás szereplői a 6-os kartonon; kimutatásokban, listákban, értékelésekben megjelenők; egyéb operatív dossziék, iratgyűjtők, kérdőjegyek adatai; fedőnevek kevés adattal; kiragadott kivételek; határesetek; azonosításra váró fedőnevek. A kötetben nemcsak a neveket, fedőneveket olvashatjuk sok esetben, hanem az azonosítást megkönnyítő olyan szenzitív adatokat is, mint születési hely, dátum, édesanyja neve, akkori lakcím, s persze az, hogy találta meg az adatokat Bálint. Az államvédelem és az állambiztonság munkatársai szinte minden információt aprólékosan feltérképeztek és elraktároztak, a végzettséget, a származást, a párttagságot, a munkahelyet, a beszervezés alapját, a minősítést, a kizárás okát. Az információkat – főleg ellentmondások, pontatlanságok esetén – a szerző kiegészítette, javította, pontosította. Bálint László tudatos döntése, hogy az enyhítő körülményeket aláhúzással kiemelte, s többször hangsúlyozza munkájában, a beszervezés nem mindig volt önkéntes, a jelentések értéke, a kapcsolódó szándék eltérő, ha egyáltalán ismert. Felhívja a figyelmet, hogy előfordultak hamis, vagy olyan nyilvántartásba vételek, amelyekről az érintett nem tudott. Egy alkalommal egy államvédelmi tiszt a saját kollégáját „szervezte be” hálózati személyként, később pedig előfordult, hogy nem létező személyt vettek nyilvántartásba az állambiztonság emberei. Külön érdekesek azok a szereplők, akik mindkét adattárban megtalálhatóak: „ellenséges elemből” lehetett beszervezett, de akár egy megbízhatónak látszó hálózati személy is fordulhatott később a rendszer ellen.

Nem teljes azonban a másik kötet névsora sem. Egyrészt a szerző válogatást közöl a megyében élt „ellenséges elemekből”, amely közben arra törekedett, hogy a legfontosabb kategóriákba tartozó személyek megfelelő számban és arányban jelenjenek meg. Másrészt az 1956-os és 1989-es nyomeltüntető megsemmisítések következtében valószínűleg itt sem számolhatunk teljes névsorral. A személyeket településenként csoportosította, s azon belül ábécé sorrendben helyezte el a neveket. A 256 oldalból 234 az adattár része, nem meglepő módon legnagyobb arányban a szegediek jelennek meg. Az érintett lapok közel felén őket mutatja be a szerző – de az 1973 után a városhoz csatolt települések lakóiról külön fejezetekben olvashatunk. Itt jegyeznénk meg, hogy 1945 és 1990 között többször változás zajlott le a közigazgatás területi beosztásában. Bálint László – feltételezésünk szerint – az 1950-es megyerendezés utáni állapotokat rekonstruálta, habár ezt nem tünteti fel művében. Mintegy 2000 fő szerepel a kötetben, a társadalom szinte minden rétege megtalálható az adattárban – a kubikostól a volt katonatisztig. A szerző itt is arra törekedett, hogy az ismert adatokat megossza az olvasókkal. A név mellett gyakran található születési dátumról, helyről, az édesanyja nevéről, a korabeli foglalkozásról, s persze az „ellenséggé válás” indokáról információ. Egyben minden név mögött a forrás is megjelölésre került, megkönnyítve a további kutatást, vagy az adatok ellenőrzését. A kötet végén a fontosabb, ma már kevésbé ismert kifejezések magyarázatát is elhelyezte.

Összefoglalva szavainkat kijelenthetjük, hogy a két új adattár kiegészíti a szerző korábbi kötetét, A kommunista párt öklei. Államvédelmi és állambiztonsági tisztek Szegeden és Csongrád megyében 1944–1990 című munkát, amely a jóval komolyabb felelősséggel bíró személyeket mutatja be. Ugyan valószínűleg soha nem lesz már ismert az összes hálózati személy és „ellenséges elem” neve, de a kötetek könnyebbé teszik a múlt fájdalmas elemeinek feldolgozását, s részben igazságot szolgáltatnak a diktatúra áldozatainak.

***

Bálint László: A hálózati nyilvántartás szereplői. Az államvédelmi és állambiztonsági hálózat nyilvántartása Szegeden és Csongrád megyében (Töredék) 1945-1990. Érd, 2017.

Bálint László: „Ellenséges elemek”. Nyilvántartottak, megfigyeltek, célszemélyek, meghurcoltak és elítéltek Csongrád megyében 1945-1990. Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ, Hódmezővásárhely, 2017.

Megjelent a folyóirat 2018. januári számában

JEGYZETEK

[1] Ezt megerősíti a legutóbbi országos jelentőségű konferenciáról szóló beszámoló: Zsarolásra használhatják, és erről nem szívesen mondanak le. http://index.hu/belfold/2017/11/17/ugynokmult_kozszereplo_konferencia_mta/. Teljes program: http://mta.hu/mtu_esemenynaptar/2017-11-16-huszonhet-eve-terhes-mult-1427. 

[2] Lásd Bálint László Tóth Marcellnek adott interjúját: A diktatúra ügynökei: még kitalált személyeket is sikerült beszervezni! https://tortenelem.blogstar.hu/2017/11/11/a-diktatura-ugynokei-meg-kitalalt-szemelyeket-is-sikerult-beszervezni-/44674/.