Pusztai Virág: Krónika a REÖK első évtizedéről

Egy bő évtizeddel ezelőtt Szeged egyik büszkeségének története meghatározó fordulatot vett. A Reök-ből REÖK lett, vagyis a szecesszió akkor százéves gyöngyszeme, a Magyar Ede tervei alapján készült Reök-palota Regionális Összművészeti Központként nyitotta meg kapuit a széles nyilvánosság előtt. A néhai építtető, a vízügyi mérnök Reök Iván családi neve kiválóan alkalmasnak bizonyult erre a nyelvi játékra, mintha már előre szentesítette volna az új funkciót, amely méltó figyelmet vonzott az európai viszonylatban is páratlan épületre.

E figyelem ide irányítása azonban nem volt könnyű feladat, rengeteg munka áll mögötte. E munkába ad betekintést Herczeg Tamás: A REÖK első évtizede 2007-2017 című kötete, amelyből megtudhatjuk többek között azt, hogy milyen szándékok és motivációk mentén, hogyan jöhetett létre az intézmény, és miképp állt a „kulturált, élménykereső célközönség” szolgálatába. A létrehozók kezdettől úgy vélték, hogy működését egy tágabb, nem csak szegedi, hanem országos és európai kontextusban érdemes értelmezni és szervezni, figyelembe véve a lokális adottságokat.

Az összművészeti központtá alakulás óta valamennyi rangos tárlat, kulturális esemény az intézmény hírnevén túl a palota – mint építészeti érték – ismertségét is növeli. Herceg Tamás javaslatára az előtte lévő tér immár Magyar Ede nevét viseli, amely név – az őt megillető módon – egyre ismertebben cseng, már nem csak a szegediek körében. A kötet Nátyi Róbert által jegyzett, A Reök-palota Szeged szecessziós építészetében címet viselő tanulmányát olvasva rádöbbenhetünk, hogy az építész munkásságát végső ideje saját jogán elismernünk. Jól hangzik ugyan a sok helyen felbukkanó „magyar Gaudi” kifejezés, ám a tanulmányból kiderül, hogy a párhuzam miért vált okafogyottá. Hasznos olvasmány azok számára is, akik kíváncsiak rá, hogyan jöhetett létre egy ilyen, a helyi környezetben is formabontónak számító épület azon a helyen, abban az időben! Nátyi Róbert rámutat, hogy Magyar művének jelentőségét, újszerűségét a lokális környezet építészeti, művészeti hagyományán keresztül mérhetjük fel igazán – tekintve, hogy nem kapcsolódik a hazai szecessziónak sem a historizáló, sem pedig a népművészeti motívumkincset integráló irányzatához.

A kötet egy másik, méginkább a felejtés ködébe veszett alkotópályát is elénk tár. A kiváló fotográfusnő, Bäck Manci munkásságának ismertetése azért kapott helyet a könyvben, mert 1932-től a Reök-palotában rendezte be műtermét, és ott is lakott 1950-ig. Nátyi Róbert „Bäck Manci fényűzése…” (az idézet Juhász Gyulától származik) című írása a művésznő – a körülmények által behatárolt, mégis – nyitott szellemiségű, modern fényképészetét méltatja.

A könyv lapjain feltárul az intézmény határozott, és az első évtized folyamán következetesen végigvitt képzőművészeti koncepciója, melynek egyik alapvonása az „ablak Európára” attitűd. Noha az alapításkor Szegednek nem volt kortárs kiállítóhelye, a REÖK mégsem kívánt csupán a helyi művészeti közösségek bemutatkozó terepévé válni. Az intézmény a szegedi alkotók nívós, (általában jubileumi) tárlatain túl a széles hazai és nemzetközi kitekintés biztosítása révén találhatta meg a helyét a hazai kulturális palettán. E kitekintést a Táblaképfestészeti Biennálék és a Nyári Tárlatok mellett a nemzetközi hírű és szintű művészek kiállításai biztosítják. A nagy érdeklődést kiváltó tárlatok hangulatát a kötet plakátgyűjteménye segít felidézni. Picasso, Warhol, Toulouse-Lautrec, Hundertwasser, Miró, Dalí – csak néhány név a teljesség igénye nélkül azok közül, akiknek az alkotásai láthatóak voltak a palotában. Aki viszont igényt tart a teljességre, az végigböngészheti az Eseménytörténet című mellékletet, amely sorra veszi a tíz év valamennyi programját. Nem csak az derül ki belőle, hogy a hazai képzőművészeti élet jelesei közül ezidáig kiket mutattak be, és milyen formában kaptak lehetőséget a még kevéssé közismert, fiatal tehetségek – de világossá válik az is, hogy az összművészeti jelző miért fontos az intézmény nevében. A mintegy 160 kiállításmegnyitó mellett színházi és irodalmi estek, koncertek, operaszalonok, zenematinék, talkshow-k, ismeretterjesztő előadások és filmvetítések váltották egymást a gazdag kínálatban. Rendszeresek voltak a tárlatvezetések, a művészetpedagógiai foglalkozások (több, mint húszezer gyermeket és fiatalt sikerült velük bevonzani), az önképzőkörök és a palotaséták is.

A kötet jelentősége nem csupán abban áll, hogy megkönnyíti az eljövendő kutatók dolgát, akik az intézmény történetével és hatásával kívánnak majd foglalkozni. Képet kaphatunk belőle arról is, hogy az ezredforduló után hogyan működött, milyen kihívásokat hordozott magában az élményorientált kultúraszervezés. A tanulmányok bővítik ismereteinket a palotával és az annak történetében szerepet játszó személyekkel kapcsolatban. És végül, de nem utolsósorban kedves olvasmánya lehet mindazoknak, akik figyelemmel kísérték az épület újjászületését, ellátogattak a programokra, így személyes élményeiket idézhetik fel a plakátokat nézegetve vagy az eseménytörténetet böngészve. Érdemes gondolatban újraélni ezeket, hiszen annál nagyobb kedvvel vetjük bele magunkat a következő évtized kínálta élményekbe.

Herczeg Tamás: A REÖK első évtizede 2007-2017. Szegedi Szabadtéri Játékok, Szeged, 2018.

Megjelent a folyóirat 2019. februári számában