Eperjesi-Kovács Lilla: Zadravecz István hatása a szegedi alsóvárosi templom és rendház életére a két világháború között

Tanulmányomban Zadravecz István Szeged városának életében betöltött kimagaslóan fontos szerepét fogom elemezni, megelevenítve az életútja jelentős eseményeit, szegedi felszentelési ceremóniáját és hagyatékát. Megemlíteném még Unyi Athanáz tevékenységét is, elsősorban az alsóvárosi templom restaurálási munkálataival kapcsolatban. Szövegemben korabeli hiteles forrásokat használtam fel, melyek egymást kiegészítve lenyűgözően érdekes korrajzot adnak számunkra, mely – reményeim szerint – laikus olvasók számára is értékes információkkal szolgálhat.

Az egész világot megrengető történelmi pillanat volt az első világháború kitörése. Nem volt ez másként Alsóvároson sem, ahová a búcsúsok nem tudtak eljönni, mivel a vonatok kizárólag a katonaság számára voltak fenntartva. Néhány hónap múlva már a kolostorban is kimondottan érezhető volt a háború hatása: a frátereket hadba szólították 1914. október 19-én. Kitűzött cél volt, hogy a hadiipart maradéktalanul kiszolgálják, így szükség volt az összes fellelhető és könnyen hozzáférhető templomi harangra is. A ferences barátoktól 1916-ban kobozták el a harangokat. 1916. szeptember 13-án éjszaka érkeztek meg az erdélyi menekültek és bebocsájtást kértek az alsóvárosi ferencesektől. Az egész város egy emberként mozdult meg és mindenki próbált erőihez mérten és azon felül is segíteni a menekülteken. A román csapatokat, akik Erdélyre törtek, a német és a magyar egységek visszaverték, ekkor a házfőnök ezt mondta: „Rövid volt a románok erdélyi öröme. Hős csapataink Isten segítségével egészen kiszorították őket édes hazánk földjéről. S most már saját földjükön üldözik a gonosz szomszéd bocskorosokat… elfoglaltuk Bukarestet, fővárosukat is, sőt az egész oláh országot.”[1] Az első világháború utolsó szakaszában is még rekviráltak: 1918 májusában kobozták el a hadsereg számára a templom orgonasípját.

A több millió emberéletet követelő első világháború és az azt követő trianoni békediktátum számottevő és erőteljes változások tömegét hozta. Szeged vonatkozásában ezek közül az egyik legfontosabb (és ma is érezhető hatással bíró) esemény az egyetem Kolozsvárról Szegedre költözése volt. Az új székhelyen 1921. október 9-én Zadravecz István ferences szerzetes és római katolikus tábori püspök, valamint Ravasz László református püspök és Horthy Miklós együtt avatta fel az intézményt.  De a békeszerződés az egyházakra is hatással volt. Fontos megemlíteni például, hogy 1923. március 28-án, miután a román állam kiutasította, Dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök székhelyét Temesvárról Szegedre helyezte át.[2]

A szeged-alsóvárosi ferences rendház Historia Domusából tudjuk, hogy a később az egyetemet avató tábori püspök, P. Zadravecz István 1914. augusztus 15-én érkezett Szegedre, hogy a rendházat vezesse, majd augusztus 16-án szentmise keretében ismertette házfőnöki (gvárdiáni) programját.[3] Zadravecz püspöki kinevezéséről 1920. május 17-én érkezett meg a hír Szegedre, az így megüresedő gvárdiáni tisztséget pedig július 26-ától P. Péri Bonaventura gyöngyösi zárdafőnök töltötte be. Zadravecz István 1920. július 30-án, mindent átadva utódjának, Budapestre utazott. Püspökké azonban Szegeden szentelték, 1920. augusztus 24-én. Magyarországon már korábban is létezett ferences püspökké szentelési gyakorlat, ám Szeged életében ez volt rá az első precedens. Zadravecz személyes kívánsága volt, hogy Szegeden szenteljék fel. A város egész lakossága a vezetőséggel együtt, valamint a vallásos egyletek is hatalmas lelkesedéssel készültek e jeles napra. A szegedi nép talán nem is egyezett volna bele abba, hogy az ő szeretett Zadraveczük ne ebben a városban emelkedjék az apostoli méltóság eme magas fokára. Hiszen Zadravecznek is volt köszönhető, hogy ez a város a világháború után a nemzeti megújulás kiindulópontjává, alappillérévé és később eszmei megalapozójává vált (az ún. szegedi gondolat által).

Tanulmányom jelenlegi részében először Zadravecz felszentelési ceremóniájáról írok részletesen, hogy a kedves olvasó pontosabb képet kapjon a korabeli szokásokról. A templomban történő felszentelésen csak úgy lehetett részt venni, ha előzőleg jegyet vesznek a lakosok. A templomot hármas katonai és rendőri kordonnal vették körül. Azok a hívek, akik kint rekedtek, tábori misén vehettek részt a Mátyás téren. A szentelést Dr. Csernoch János hercegprímás végezte Dr. Hanauer István és Dr. Horváth Győző püspökök segítségével. A szentelésen részt vett Dr. Haller István kultuszminiszter is, mint a kormányzó úr képviselője, továbbá Dr. Iréber István honvédelmi miniszter és Bezdán József püspöki helynök Makóról. A szentelés előestéjén a zárdafőnök vacsorát adott vendégeinek, hogy jobban megismerhessék egymást. A püspökszentelés reggel 9 órakor vette kezdetét, melyen Zadravecz egyszerű szerzetesi ruhában vonult az oltárhoz. A szentélyen trónust emeltek, jobb oldalán a hercegprímás, bal oldalán a kormányzó képviselője számára. Fél tizenkettőkor ért véget maga a ceremónia, ezután az újonnan felszentelt püspök a nagyteremben fogadta sorra az őt üdvözlő legkülönfélébb küldöttségeket. A frissen felszentelt püspök a – városi tanácsot üdvözlendő − megköszönte a neki adományozott díszes pásztorbotot, és a következő tréfás megjegyzést tette hozzá: „Ha nem tartjátok meg azt, amire öt éven át tanítottalak benneteket, ezzel a bottal vágok végig rajtatok!”[4]

Ahhoz, hogy megértsük, miért játszott olyan nagy szerepet Zadravecz István Szeged történetében, meg kell közelebbről vizsgálni a személyiségét és életének alakulását, kötődési formáit és kapcsolatát az alsóváros templommal – a továbbiakban ezzel a céllal szándékozom bemutatni a pályája alakulását. Zadravecz István kimagasló személyiség volt a ferencesek között: politikai és szónoki tehetsége, valamint helyzetfelismerő képessége magasra juttatta a ranglétrán, ahonnan azonban egy botrány miatt távoznia kellett és már sosem szerezte vissza korábbi pozícióját.

Csáktornyán született 1884-ben. Az István nevet a rendbe való belépésekor vette fel, születésekor a János nevet kapta. Tizennégy éves korában lépett be a ferences rendbe, ahol igen fényes karrier várt rá. A rend kérésére Rómában tanult, ahol 1907-ben pappá szentelték. Ezután mikor visszakerült Magyarországra, Baján, majd a gyöngyösi rendi iskolában kezdett teológiát tanítani.[5]  1915-ben került Szegedre az alsóvárosi ferences rendházba, a Mátyás-templomba. Itt tábori lelkészséget is ellátott, a frontra induló századok tagjait erősítette meg hitükben és a sebesülteknek, elesetteknek lelki vigaszt nyújtott. A politikai életbe való bekapcsolódást és a komolyabb szerepvállalás lehetőségét a forradalmak hozták el számára. Az őszirózsás forradalom idején Károlyi Mihály pártjának szegedi tisztikarában találjuk. Tagja lett az Antibolsevista Comité szegedi végrehajtó bizottságának is, továbbá segített a nemzeti hadsereg szervezésében. Alsóvárosi népgyűléseken és a templomi szószéken buzdította a lakosokat, hogy lépjenek be a hadseregbe, de munkája nem hozott átütő sikert. Kintzig János politikustársa egyik tanácskozáson a következőket mondta: „Páter Zadravecz nagy szónok, szépen beszél, sírnak az asszonyok, ha beszélni hallják, de az emberek nem mennek utána, Alsóvárosról a toborzáshoz ugyancsak kevés katona jelentkezett.” A hadsereg harci lendületének ápolásából is kivette a részét a páter. Szegedi szereplésének csúcspontja a Klauzál téren elmondott nagy horderejű beszéde volt. Ebben a nagy hatású szónoklatban nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy megeskesse a kormányt a haza és a nép szolgálatára. 1920. január 29-én a Szegedi Katolikus Kör gyűlésén szintén óriási célt tűzött ki maga elé: több ezer ember jelenlétében az ország területi integritását nyíltan hangoztatta. Beszédében a következőket mondta: „A kitörő magyar indulatot még vissza kell fojtanunk, még nincs elég fizikai erőnk elveszett területeink visszahódítására, még nem érkezett el a diadalmas erő ideje. Meg kell erősödnünk, belsőleg kell rendbe jönnünk először… Nem szabad semmi külső beavatkozásra, a külső erők közbenjárására számítanunk. Össze kell fognia minden magyarnak. Testvéreim! Nem gyászolunk! Fogjunk össze és mondjunk viszontlátást azoknak, kiket tőlünk az ármány elszakított. Ugye tán azért jöttünk össze, hogy búcsúzzunk tőletek Tátra, Fátra, Mátra, Erdély vadregényes bércei, Bácska, Bánát délibábos rónái, Adria kékszínű vize! Nem, nem tudom ezt megtenni! Nem mondok istenhozzádot, hanem azt mondom: a viszontlátásra! Viszontlátásra Erdély minden kis sziklácskája! Viszontlátásra Felföld minden karácsonyfája! Viszontlátásra Bácska, Bánát minden búzakalászoddal! Viszontlátásra szülőföldem Muraköz! Viszontlátásra kéklő Adria! Mert miénk voltatok, miénk vagytok, és miénk maradtok örökre.”[6]

A tanácshatalom bukása korszakváltó volt az Ő életében is: politikai karrierje meredeken ívelt fölfelé. A pápa 1920. május 7-én püspökké nevezte ki, majd a hadsereg tábori püspöke lett.  Az alsóvárosi templomban 1920. augusztus 24-én szentelték fel. Nem sokkal később belekeveredett a frankhamisítási botrányba, melynek következményeként a politikai élet zajos forgatagából egyre jobban kiszorult. Ennek hatására benyújtotta a tábori püspökségről való lemondását, amit Horthy azonnal elfogadott. Ezután visszavonult a budapesti ferences rendházba, ahol megírta emlékiratait, mely halála után meg is jelent.

A harmincas évek végén azonban a püspöknek visszatért a politikai hangja és korábbi elzárkózottságának véget vetett. Ismét szerepelt a nyomtatott sajtóban, beszédeket tartott, látványos miséket celebrált, prominens személyiségként jelent meg a nyilvánosság előtt. Az említett események keretében rendületlenül emlékeztetni akart arra, hogy a területek visszaszerzésének ő volt valaha az első számú szószólója Magyarországon. Szeged város 1939. december 8-án érdemeiért díszpolgárává fogadta. 1940 júniusában, a Mátyás király születésének 500. évfordulóján rendezett ünnepségen ismét ő lett központi alak: misét celebrált és beszédeket mondott, még egy Kapisztrán-szobrot is adományozott a Mátyás-templomnak. Zadravecz püspök utolsó nyilvános szegedi látogatása 1943. március 3-án volt. A háború után a püspök kapcsolata megszakadt Szeged városával.[7] Amikor a püspök pályája a legszebben ívelt felfelé, letartóztatták, mint a frankhamisítás egyik vezetőjét. Ugyan Horthy Zadraveczet megmentette a börtöntől, de a pápa a ferencesek közreműködésével Palesztínába küldte. Mikor letöltötte a büntetési idejét, újra haza térhetett.[8] Máriagyüdöt jelölték ki tartózkodási helyéül, majd 1951-ben Zsámbékra vitték, ahol egészen halála napjáig élt. 1965-ben, 81 éves korában hunyt el, és az esztergomi ferences templom sírboltjában helyezték örök nyugalomra.[9]

Szeged-alsóvárosi szentképek az 1920-as évek végétől 1950-ig 
(A szerző nagyapjának, Kovács Lászlónak a gyűjteményéből)

A következőkben további fontos eseményeket elevenítenék fel a korszakból és elemzem őket a szegedi lakosság és papság szemszögéből, melyek elsősorban a harangok elkobzásához, majd újra öntéséhez, Szeged fogadalmi ünnepéhez, valamint egy új nyomtatott médium létrejöttéhez kapcsolódnak. 1920-ban az egyik kiemelkedő esemény az volt, hogy november 15-én a Mátyás-templomban tartotta meg a helybeli katonaság a nemzeti hadsereg Budapestre bevonulásának 1 éves jubileumát.[10]

A Szegedi Friss Újság 1916. augusztusi számában megjelent egy híradás arról, hogy az alsóvárosiaktól is elveszik a harangokat és elviszik az ágyúgyárba, hogy a haza szent ügyének védelmét szolgálják. Az alsóvárosi ferences rendház Historia Domusában a következőkről számol be: „… a még mindig dúló és nap-nap után nagyobb méreteket öltő világháború speciális áldozatot kívánt az Egyháztól. Megkívánta a harangokat.” Az öt alsóvárosi harangból csak a nagy harang maradt a templomban, a többi négyet elszállították. Az alsóvárosi hívők úgy búcsúztak el a harangoktól, hogy virágokat és koszorúkat helyeztek azokra a szekerekre, amelyeken a harangokat vitték. A koszorún, mely nemzetszínű szalaggal volt díszítve, a következő írás állt: „Ha ágyuk lesztek, védjétek meg édes hazánkat.”[11]

Szegeden az első világháború után először az alsóvárosiak kapták vissza harangjaikat. Az 1921-es év a Mátyás-templom történetében azért fontos esemény, mert ekkor került sor a nagyszabású harangszentelési ünnepségre, melyben a hívek köszönthették Alsóváros templomának új büszkeségét. Ez az ünnepség vallási és liturgikus jellegén túl politikai – közéleti jelentőséggel is bírt. 1920 októberétől kezdve több adománygyűjtő koncertet és estet rendeztek az új harangok javára. Az akció sikerrel zárult, így Péri Bonaventura házfőnök 1921 januárjában négy harangot rendelt Szlezák László budapesti harangöntőtől. A harangokat szállító vonat 1921. május 25 -én egy szerdai napon érkezett meg az állomásra.[12] A Mátyás téren gyülekeztek az emberek, majd 4 órakor elindultak a Tisza-pályaudvar felé, hogy a harangokat kocsikra tegyék és beszállítsák a templomhoz. A menetben részt vett a katonai zenekar, a katonai díszkíséret és az egyesületek is. A nép a Gizella téren át a Szentháromság utcán keresztül vonult a Mátyás térre. A harangokat Péri Bonaventura házfőnök üdvözölte.[13] Május 27-én megérkezett Zadravecz tábori püspök, akit elkísért édesapja Zadravecz Elek és titkára, Szabó Pius is. Május 28-án, szombaton reggel 8 órakor vette kezdetét a harangszentelési szertartás. A felszentelést végző püspök a következőket hangoztatta: „Bele suttogtam, bele imádkoztam, bele parancsoltam a magyar igazságot, s ha felszállnak küldetésük helyére, hirdetni fogják a magyar feltámadást. Siessetek fel a magasba ti harangok, mert rövidesen zengnetek kell a magyar alleluját”.[14]  A beszédet követően felhúzták a toronyba a harangokat, aki segíteni akart a harangok felhúzásában, annak tíz koronáért jegyet kellett váltania. Az ebből befolyt összeget a harangok készítési költségére fordították. Mindezek után díszes körmenetet tartottak.[15] Május 29-én, vasárnap szólaltak meg először a harangok az ünnepi misén. A templom zsúfolásig megtelt, kint a Mátyás téren pedig több, mint tízezren hallgatták a szentmisét, amelyet a tábori püspök celebrált. A harangünnep lezárásaként az este folyamán a színházban bemutatták Zadravecz püspök Kapisztrán című darabját.[16]

A következő említésre méltó esemény 1921. április 4. következett be, mert az alsóvárosi rendházban ekkor járt a főfelügyelő, hogy felmérést készítsen a torony aktuális helyzetéről és javítási lehetőségeiről. November 22-én pedig a rendház vendégül látta az amerikai szeretetadományok legendás alakját, Pedlow kapitányt és kíséretét.

1922 nyugalmas év volt az alsóvárosi templom életében. Májusban a zárdafőnök megalakította a Vörös Kereszt Ifjúsági Osztályát, majd júniusban az országos műemlékek bizottságának megbízásából Dr. Techner Jenő a templomban járt, hogy szemügyre vegye a rozoga torony állapotát.[17]

1923-ban a város népe nagy büszkeséggel és pompával ünnepelte meg Szeged fogadalmi ünnepét. Messzi vidékekről is jöttek a zarándokok széles menetekben. A Mátyás téren és a templomban hatalmas volt a forgalom. Kiskunhalasról, Kiskunfélegyházáról, Kiskunmajsáról, Kistelekről, Pálmonostorról és a Tiszántúl számos helyéről százával érkeztek a hívek erre a jeles napra, hogy a csodatévő Mária előtt imádkozzanak az országuk szebb jövőjéért.  Alsóváros népe bízott abban, hogy a búcsú megfelelő alkalmat szolgáltat az adakozásra. Remélték, hogy a búcsújárók között tekintélyes számban lesz olyan is, aki bőkezűen fog adakozni, mivel a történelmi Mátyás-torony restaurálásához közel hárommillió koronára volt szükség. A hívők az adományaikat a templomban található, kifejezetten erre a célra kihelyezett gömbbe tehették. Amelyik hívő ezer koronát, vagy annál többet adott, a toronygömbben lévő íven megörökíthette a nevét. Fontos értékként kezelték az adományozást és remélték, hogy fellendíti az adományozó kedvet, ha arra gondolnak, hogy később, akár évszázadok múltán újra restaurálják a szobrot, akkor az utókor láthatja majd a jelenkor nagylelkű embereinek nevét.  Az ünnepi nagymise utáni körmenetet Frigyes páter házfőnök vezette a Szeged fogadalmában előírt Mátyás-palástban. A papok vezetésével Szeged összes plébániája részt vett a körmenetben. A hívők a belvárosi templomnál gyülekeztek. Ezután tartották meg az ünnepélyes vecsernyét, majd a litániát, végezetül pedig a toronyról leszedett gömböt és keresztet alkalomhoz illően visszahelyezték.[18]

Az 1925-ös év semmiképpen sem elhanyagolható eseménye az alsóvárosi hívők szempontjából, ugyanis ekkor jelent meg a P. Kaizer Nándor plébános által szerkesztett Szegedi Havi Boldogasszony folyóiratának első száma, melyben a következőket írja: „Alsóvárosiak, szeretett híveim, íme megérkezett az első fecske! Hozzátok repül a Szegedi Havi Boldogasszony havi folyóiratának első száma. Fogadjátok szívesen. Nagy örömet fog nektek szerezni. Anyagi gondotokat el fogjátok felejteni. Magasra fogtok emelkedni és Istennek hálát adni zengeni, ha majd lelkikertetek, szívetek megtelik a tavasz erényvirágaival.”[19] Ennek az újságnak az volt a kitűzött célja, hogy jobban bevonja a hívőket a templom életébe. Az említett médium ezért törekedett rá, hogy megismertesse a helyi lakosokkal a Havi Boldogasszony templomának aktuális történéseit és értesítse a híveket a templomban megtartandó egyházi istentiszteletekről. Szerepet vállalt abban is, hogy igaz katolikus életre buzdítson és megkönnyítse a plébánia területén kialakult egyesületek és társulatok működését, valamint az események összehangolását.[20]

A következő lényeges és központi esemény 1925. június 15-én történt, ekkor tartotta a hitközség rendkívüli tanácsülését, amikor is elhatározták, hogy a templom előtt található Mária-szobrot renováltatják. Auer kőfaragó úr költségvetése bizonyult a legelőnyösebbnek és legköltséghatékonyabbnak, így ő kapta meg a megbízást a renoválásra. Június 22-én kezdett bele a munkába, a javítás 9 millió koronába került a templomnak. A szobrot még a szegedi nép állította ide, ezt a táblába vésett latin betűk bizonyítják:

SIT LAUS DEO PATRI
SIT
HONOR VIRGINI MATRI
FILIAE
AETERNAE SAPIENTAE
SPONSAE
SPIRITUS SANCTI
ET PATRONAE
REGNI HUNGARIAE
XXI IVNII
VIRGO GENITRIX POPULUS
TIBI SZEGEDIENSIS
EREXIT HOS LAPIDES
SUSCIPE VOTA ROGAT.

A felirat magyar nyelven a következőt jelenti: „Dicsőség legyen az atya Istennek, tisztelet a Szűz anyának, az örök bölcsesség leányának, a Szentlélek jegyesének és Magyarország Védasszonyának.”[21]1708-ban egy református katona ezt kiáltotta: „Asszony adj kenyeret!” majd a szoborra lőtt és eltalálta Szűz Mária kezét, de a golyó visszapattant a katonára és megölte. A szobrot ezért a nép nagy becsben és tiszteletben tartotta.[22]

A Szegedi Oltáregyesület ugyanebben az évben, június 21-én zarándoklatot szervezett a Szentkútra. Az alsóvárosi templomban gyülekeztek a hívek és vonattal indultak a szent helyre. A megérkezés után Vencel atya szentmisét tartott a szabadban, majd prédikációjában a Mária kultusz jelentőségét hangoztatta.[23] Hazafelé az állomásról ünnepélyes, gyertyás bevonulás vezetett az alsóvárosi templomba.[24] A zarándoklaton a szegedi társadalom legkülönfélébb rétegeiből összesen hétszáz lakos vett részt.[25]

Tanulmányom következő részében egy korabeli helyi folyóirat híreinek felelevenítésével folytatom elemző munkámat. A Szegedi Havi Boldogasszony folyóirat 1925. júniusi számából kiderül, hogy a Szögedi Segítő Mária kegyképet, mely ma is a főoltáron látható, valószínűleg Mátyás király ajándékozta a templomnak.[26] 1552-ben a törökök mindent felgyújtottak, de ezt a még sértetlenül maradt képet egy hívő megmentette, menekülés közben pedig beledobta a Csöpörke-tóba. A hagyomány szerint 1630-ban az egyik török ebben a tóban úsztatta a lovát, mikor észrevette a képet. A török elhozta a zárdába és átadta a képet a főnöknek, majd a következőket mondta: „Íme megtaláltam a ti istenanyátokat.” Ettől kezdve a szeged-alsóvárosi templom a népnek közkedvelt kegyhelye lett, ahol fájdalmában és bánatában vigaszt keresett és talált.[27] A Szögedi Segítő Mária közbenjárásának mind a mai napig számos csodát és gyógyulást tulajdonítanak.

További érdekes információval szolgálhat, hogy mi maradhatott még sértetlenül a török dúlás idején: a templom kriptájával kapcsolatban a Szegedi Havi Boldogasszony 1925. szeptemberi számában jelent meg beszámoló. A főoltár alatt kettős kripta helyezkedik el, mely egyidős a templommal. Történelmi szempontból igen jelentős, ugyanis itt temették el Mátyás király korától fogva a szerzetesrend hírneves tagjait és nagyon számos szegedi jótevő is nyugszik itt. Ez a kripta még a török idő alatt is sértetlen maradt.

Ami a ferences testvérek kijelölt feladatainak változását illeti: az alsóvárosi plébánián történő személyváltozásokról is szintén a Szegedi Havi Boldogasszony számol be hitelt érdemlően. P. Kaizer Nándort 1925. augusztus 5-én a gyöngyösi rendi nagygyűlésen a tartományfőnök helyettesének választották meg és az alsóvárosi plébánia vezetését bízták rá. Házfőnöknek P. Unyi Athanázt választották meg. P. Fábián Fausztint Simontornyáról helyezték Szegedre.[28]

1925. október 4-én volt Assisi Szent Ferenc halálának 700. évfordulója. Ezt az alkalmat a ferencesek három napos rendhagyó lelkigyakorlattal ünnepelték meg a templomban P. Unyi Athanáz vezetésével. Szent Ferenc oltáránál ünnepélyes szentmisét tartottak és halálának körülményeit felelevenítve emlékeztek meg alázatos és legendákkal teli életéről, szegénységi fogadalmáról és rendalapítói tevékenységéről.[29]

1926-ban a vallásalapból kiutalt pénz végleg elfogyott, így a Mátyás templom tornyának renoválási munkálatainak befejezése kétségessé vált. A templomtorony 22 méteres sisakja megdőlt, ez azt jelentette, hogy az egyenestől számítva 72 cm eltérést mutatott. Ez az eltérés már akkora volt, hogy egy nagyobb vihar vagy szélroham könnyen ledönthette volna a tornyot a kereszttel és a gömbbel együtt. Végül a Műemlékek Országos Bizottsága a szegedi ferences testvérek jelzése nyomán értesült arról, hogy ez a történelmi és építészeti szempontból kimagaslóan értékes alkotás veszélyben forog. Ezért Lechner Jenő építőművész kezdeményezésére a Műemlékek Országos Bizottsága az országos vallásalapból 5 millió koronával járult hozzá a pusztulásban lévő torony megmentéséhez. Szelle Kálmán műépítész vezetésével és Erdélyi Mihály építési vállalkozó segítségével július első napjaiban hozzá is láttak a munkához. Az ötmillió korona azonban nem volt elég a munkálatok befejezéséhez, még két és fél millió koronát kellett volna előteremteniük, de egyelőre bizonytalan volt a forrás. Ugyanis az országos vallásalap már kivette a részét a renoválásból, a város nem adhatott, mivel éppen egy másik nagyszabású építkezést támogattak bőkezűen, mégpedig a fogadalmi templom megépítését. Nem maradt más választás, minthogy a szegedi katolikusok maguk próbálják meg előteremteni és összegyűjteni a hiányzó összeget. Az alsóvárosiak mindent megtettek annak érdekében, hogy mihamarabb rendelkezésre álljon a pénz. Semmiképpen sem akarták pusztulni hagyni ezt a páratlanul szép és értékes tornyot, amely évszázadok óta őrködik a város felett és amely annyi örömet és szenvedést végig élt a város népével együtt. Valóságos szégyen lett volna az alsóvárosiak számára, ha pusztulni hagyják ezt az ősi torony, melyet annyi évszázad emléke megszentelt.[30]

A toronyrenoválási munkálatok mellett értesülünk igen örömteli fellendülő vallási gyakorlatokról is. A Szegedi Havi Boldogasszony 1927. májusi számából megtudjuk, hogy Alsóvároson a világháború okozta erkölcsi, lelki, szellemi rombolás romjait lassacskán sikerült eltüntetni. Kiderül a hírekből, hogy az emberek kezdenek újra hinni és bízni Istenben. Alsóvároson is örömteljes haladást tapasztaltak a vallás gyakorlatában. A nagyböjt folyamán egyre többen végezték el a kötelező húsvéti szentáldozást és gyónást, ezt a tényt bizonyítja a szentáldozások statisztikája: 1918. évben 61.000, 1919. évben 63.000, 1920. évben 69.000, 1921. évben 73.000, 1922. évben 76.000, 1923. évben 82.000, 1924. évben 105.000, 1925. évben 107.000, 1926. évben 115.000 áldozás volt.[31]

1927 júliusában újabb restaurálási munkálatokat terveztek és kezdeményeztek a ferences testvérek: P. Unyi Athanáz házfőnök úr beadott egy kérvényt, melyben a Városi Tanács 18024/1927. sz. határozatát fellebbezte és 8000 pengőt kért a várostól a restaurálásokhoz.[32] A következőkben részletesen megvizsgálom a beadvány felépítését és a kérelemben felsorolt indokokat és példákat. A házfőnök a következőkkel igyekezett alátámasztani tervei szükségességét: az alsóvárosi templomon a török hódoltság óta alapos és nagyszabású restaurálás mindössze kétszer volt, ez azt jelenti, hogy csaknem százévenként került sor ilyen jellegű munkálatokra. Igaz ugyan, hogy a város eddig mindkét esetben jelentősen hozzájárult a költségek fedezéséhez: egyszer ötezer, máskor pedig hatezer pengővel, ugyanakkor kisajátította a templomteret, amely a rendház és a templom fenntartásának költségeit biztosította volna. Ezt igazolja az évenként befolyó vásárpénz. A házfőnök megemlítette még a beadványában, hogy a rendalapítás hétszáz éves jubileumának alkalmából csaknem minden nagyobb városban hozzájárult a város vezetősége a megrongált templomok megjavításához. Pécs városa is egymaga restauráltatta a templomát és a rendházát. Szolnok városa visszaadta a rendháznak a gimnáziumi épületet, amit előtte kisajátított. Eger, Gyöngyös, Budapest és még több város ehhez hasonlóan járt el. A házfőnök tehát a felsorolt példák segítségével próbálta alátámasztani igénye jogosságát és kérelmében nyolcezer pengőt kért segélynek, továbbá, hogy a Havi búcsú alkalmából rendezendő népünnepélyt megtarthassák. Levelében megírja azt is, hogy a városhoz csak legutoljára fordult segélyért, mert már minden lehetséges forrást felhasznált és kimerített.[33] Két nappal később már több újságban is szó volt Unyi Athanáz páter városi tanácsnak benyújtott kérelméről. A város csak annyira értékeli az alsóvárosi barátok munkáját, mint egy sportegyesületet − ez a címe a Szegedi Új Nemzedék 1927. július 13-i cikkének. A cikk a következőkről számolt be: az alsóvárosi szerzetesek elhatározták, hogy a templomot és a rendházat renováltatni fogják. A tervezett munkálatok költségvetése szerint a renoválás előre láthatóan több száz koronát tesz ki, és a plébánia ezt a roppant nagy összeget igen nehéz körülmények között tudja csak előteremteni. A ferences barátok soha meg nem hálálható munkát végeztek Szegeden és környékén, ezáltal jogos és helyénvaló lenne a feltételezés, hogy a város mindent elkövetett Szeged legősibb és legjellegzetesebb templomáért. Azonban csalódnunk kell, ugyanis a városi tanácsot különösebben nem hatotta meg Unyi Athanáz plébános úr kérése. Pedig alázatosan instanciázva lefestette a rendház és a templom siralmas állapotát. Azonban a tanács a kért nyolcezer pengőt elutasította. Indoklásukban szerepelt, hogy nincs annyi rendelkezésükre álló pénz, amennyit a szerzetesek kérnek, viszont kétezer pengővel ki tudja őket segíteni. Viszont ugyanekkora összeget adományozott nem sokkal korábban az egyik szegedi sportegyesületnek, annyi különbséggel, hogy azt a pénzt azonnal kiutalták a kedvezményezetteknek. Ellenben a barátokkal közölték, hogy majd csak jövő évben számíthatnak erre az összegre. A cikkben az is szerepel, hogy ezen kívül a ferencesek tisztelettel kérték a tanácstól, hogy a Havi Boldogasszony búcsú által befolyt térhasználati díjat engedjék át nekik a nemes cél érdekében. Erre csupán annyit válaszolt a város vezetősége, hogy ilyen nemű jótékony intézkedésre nincs paragrafus és precedens. Úgy tűnt, mintha a város egyik főjövedelmi forrásának tekintené az alsóvárosi búcsúkat. Ellenben Szegednél sokkal szegényebb városok képesek voltak igen tekintélyes összegeket áldozni a ferences templomoknak és rendházainak. Ezeket a példákat a rendfőnök beadványában részletesen ismertette, kérve, hogy Szeged se maradjon le a jó és követendő példa gyakorlásában.[34]

Szűk két hónap elteltével újabb híradást találunk a házfőnök kérelmével kapcsolatban. A Szegedi Új Nemzedék 1927. szeptember 7.-i számában a Havi Boldogasszony – napi búcsúval kapcsolatos levél volt az egyik fontos téma, amit Unyi Athanáz alsóvárosi házfőnök nyújtott be a városnak. Mint ahogy már a tanulmányom is foglalkozott vele, egy korábbi cikk elemzése kapcsán, a házfőnök tisztelettel kérte a tanácstól, hogy az augusztus ötödiki búcsún engedjék meg a rendháznak, hogy a vásárosoktól a helypénzen felül a templom restaurálásának költségeire is külön pénzt szedhessenek be a barátok. Ezt a város vezetősége az előző évben már megengedte: kétszer annyi helypénzt szedett be ugyanis és a befolyt összeg felét átadta a rendháznak. A plébános ezévi kérelmét azonban elutasította a tanács. A búcsún jelenlévő százhúsz árus a barátok kérésére megfizette a szokásos helypénzt és további összeget a felújítási munkálatokra, de többen nem értettek egyet ezzel és igazságtalannak érezték, így fellármázták a Kereskedelmi és Iparkamarát. Ennek a panasztételnek a következményeként, a városi tanács eltiltotta a rendházat a hozzájárulás szedésétől, ráadásul a rendháznak az addig befolyt pénzt is vissza kellett fizetnie. A házfőnök az eltiltás után kérlelhetetlenül bekövetkező pénztelenség miatt félt, hogy a radnai búcsút sem tarthatják meg. Azonban szerencsére és talán az isteni gondviselésnek köszönhetően Pálfy József tanácsnok az illetékesekkel megbeszélést tartott és az a döntés született, hogy a búcsúnapon a vásárt engedélyezik, de nem a Mátyás-téren, hanem valamelyik hozzá közelebb eső területen.[35]

A város és a rendfőnök közötti vitás pontok végül megnyugtató kompromisszummal zárultak. A Délmagyarország 1927. szeptember 8.-i számából pedig megtudhatjuk, hogy P. Unyi Athanáznak és a városi tanácsnak sikerült megállapodásra jutnia a búcsúval kapcsolatban. Az egyezség értelmében a ferencesek ugyanolyan körülmények között tarthatták meg a búcsút, mint ahogyan azt korábban tették, illetve nem akadályozták meg azt sem, hogy az árusok sátrat verjenek a templom körül.[36]

Írásom következő szakaszában a nagytekintélyű Révai József által előterjesztett nagy egyenlőtlenségeket és méltánytalanságokat szülő segélyezési problémákat elemzem a szegedi ferencesek szemszögéből. Révai József a Szegedi Új Nemzedék 1927. október 3.-i számában a következő szomorú tényekről tájékoztatta az olvasóit. Felháborítónak tartotta azt, hogy a város csak kétezer pengőt adott az alsóvárosi templom költségeinek fedezésére, egy olyan egyházközösségnek, ahol húszezer lelket pasztorálnak. Holott hatezerötszázkilencvennégy főnyi zsidóságnak évi húszezer, az ötezerötszáz reformátusnak szintén ugyanannyit, az ezerhétszázhetven lutheránusnak tízezer, a négyszáz görög keletinek pedig kétezer pengőt adományoztak. Szomorúnak és elkeserítőnek tartotta továbbá azt is, hogy a közgyűlés egyszerűen figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a ferences atyák havi kettőszáznyolcvan-háromszáz hittanórát tartottak és ezért mindössze százharmincöt pengőt kaptak. Az ifjú lelkek patronálása kiemelt feladat, így természetesen kiemelt honoráriumot érdemelnének érte. Az is múlhatatlan érdemük, hogy a török hódoltság alatt egy maguk tartották a lelket a sanyargatott lakosságban. Azon a véleményen volt Révai, hogy ezt a határozatot mindenképpen más – a ferencesek számára kedvezőbb − formában kell elfogadni, mert különben országos botrány kerekedhet belőle. Fontosnak tartotta még azt is kiemelni ebben a kontextusban, hogy ez a helyzet méltatlan Szeged közösségéhez és Szent Ferenc emlékéhez is, ugyanis a figyelemfelkeltő cikk megjelenésének napján volt Szent Ferenc ünnepe.[37] Nem csak a katolikus társadalom és az alsóvárosiak háborodtak fel az igazságtalan közgyűlési határozaton, hanem Magyar József is, aki az egyházközségi világi elnök volt és egyben törvényhatósági bizottsági tag is. Ő is elküldte fellebbezését a belügyminiszternek, amelyben kérte, hogy a tanács haladéktalanul vizsgálja felül a közgyűlési határozatot és a segélyezések összegét a hívők számarányának megfelelően ossza el. Elfogadhatatlannak és igazságtalannak tartotta ugyanis, hogy a húszezer főnyi katolikus alsóvárosi ferencrendi plébánia részére is évi négyezer nyolcszáz pengőt szavaztak meg, hasonlóan, mint a tizenötezer hívőt szolgáló minorita plébánia részére. Az említett javaslatokon kívül jelezte, hogy sérelmesnek tartja a Mátyás templom javítására megszavazott kétezer pengőt is, amikor harmincötezer pengőbe került az elodázhatatlan javítás. Erre a célra a kultuszminiszter hatezer pengőt, az alsóvárosi egyházközség nyolcezer pengőt szánt és az adományok, valamint a népünnepély jövedelme tízezer pengő volt összesen.  A hiányzó tizenegyezer pengőt a városnak kellett volna előteremtenie, és nem pedig hagyni, hogy a nehéz anyagi viszonyok között élő ferences atyák szenvedjék a súlyos adósság terheit. Magyar József kiemeli továbbá, hogy a város hatósága szerinte hosszú évek óta mostohán és igazságtalanul osztotta el a felekezeti segélyeket. Ez az egyenlőtlen és méltánytalan segélyezési mód nem csak a katolikus hívők igazságérzetét sértette meg, hanem a ferencesek hatalmas történelmi érdemeit is, különösen a helyi, szegedi ötszáz éves hagyományokat.[38]

Összegzés

Tanulmányom középpontjában Zadravecz István kimagasló személyisége, sokrétű alkotói tevékenysége és Szegedre gyakorolt hatásának vizsgálata állt. A korabeli forrásokat összegyűjtve és elemezve egy nagyformátumú egyéniség képe bontakozik ki előttünk, aki ma is élő szellemi hagyatékával segítette az alsóvárosi templom fejlődését.

Megjelent a folyóirat 2019. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Baricz Árpád: Kálvária – A szegedi ferences rendház vázlatos története (1914-1950) In: Belvedere Meridionale 1996. szeptember-október, 8.évf., 5-6. szám., 73. o.

[2] Baricz Árpád: i. m. 73-74. o.

[3] Historia Domus Szegediensis patrum Franciscanorum provinciae SS. Salvatoris ab anno 1828., Magyar Ferences Levéltár, VI. 08 Conventus Szegediensis, 647. ol

[4] Historia Domus II. kötet, 1920-1949 (a továbbiakban Historia Domus). Az alsóvárosi ferences rendház története. Csongrád Megyei Levéltár.

[5] Páter Zadravecz titkos naplója. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1967, 7. o.

[6] Szeged folyóirat 1992. január, 9. o.

[7] u.o.

[8] Világosság. 1964. július-augusztus, 430-431. o.

[9] Szeged folyóirat, 1992. január, 9. o.

[10] Historia Domus

[11] Medgyesi Konstantin: Zadravecz István tábori püspök és Szeged – Alsóváros harangünnepe. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, Történeti Tanulmányok, Studia Historica 4, Szeged, 2001, 231-32. o.

[12] Medgyesi Konstantin: Egy meghiúsult Zadravecz-interjú háttere. In: Múzeumi kutatások Csongrád megyében 1999-2000, Juhász Nyomda Kft, Szeged, 2001, 75. o.

[13] Szegedi Friss újság. 1921. május 25.

[14] Medgyesi Konstantin i. m. 76.o

[15]  Szegedi Friss Újság. 1921. május 25.

[16] Medgyesi Konstantin: i.m. 76. o.

[17] Historia Domus

[18]  Szegedi Friss Újság. 1923. augusztus 5.

[19] SzHB. 1925. június, 2. o

[20] u.o.

[21] SZHB. 1925. július 4-5. o.

[22] u.o

[23] SzHB. 1925. július, 5. o.

[24] SzHB. 1925. június, 8. o.

[25] SzHB. 1925. július, 5. o.

[26] SzHB. 1925. június, 2. o

[27] SzHB. 1925. június, 2. o.

[28] SzHB. 1925. szeptember, 6-7. o.

[29] SzHB. 1925. október, 6. o.

[30] Szegedi Új Nemzedék. Keresztény politikai napilap. 1926. július 22.

[31] SzHB. 1927. május, 9. o.

[32] Historia Domus

[33] Szegedi Új Nemzedék. 1927. július 11.

[34] Szegedi Új Nemzedék. 1927. július 13.

[35] Szegedi Új Nemzedék. 1927. szeptember 7.

[36] Délmagyarország. 1927. szeptember 8.

[37] Szegedi Új Nemzedék. 1927. október 3.

[38] Szegedi Új Nemzedék. 1927. október 5.