Tóth Marcell: A Délvidéki Országzászló és a szegedi országzászlók

A két világháború között több száz félárbócra eresztett országzászló emlékeztette a magyarországi településeken élőket, hogy 1920. június 4-én hazánk elvesztette területének kétharmadát. A revíziós propagandát szolgáló emlékművek egyik legfontosabbját, a Délvidéki Országzászlót Szegeden avatták fel. Tanulmányunkban bemutatjuk az országzászló-mozgalomnak és magának a Délvidéki Országzászlónak a történetét, az emlékmű szerepét, funkciójának elvesztését, majd lebontását. Kitérünk arra, hogy miért kellett a rendszerváltozás után két országzászló, valamint röviden írunk a mai Szeged területén egykor, vagy jelenleg is megtalálható hasonló emlékművekről.

Az országzászló-mozgalom

Az egész Kárpát-medencei magyarság súlyos traumaként élte meg a trianoni békeszerződés aláírását. Mind a politikai élet szereplői, mind a társadalom tagjai elutasították a diktátumot, s annak revízióját kívánták elérni. Ezt fejezték ki azok az országzászlók is, amelyekből az 1930-as évek végére több mint ötszáz, 1943 márciusára pedig – az átmenetileg megnövekedett területű Magyarországon – közel ezer darab lett felállítva a kisebb falvaktól a fővárosig.[1]

Ha az országzászló-mozgalom előzményeit akarjuk megismerni, akkor egészen 1920 nyaráig kell visszatekintenünk. A béke aláírása után kis idővel fogalmazta meg Kertész K. Róbert miniszteri tanácsos annak a négy szobornak az ötletét, amelyek együtt az elszakított területeket jelképeznék. Az elképzelést gyors megvalósítás követte, az Urmánczy Nándor volt erdélyi földbirtokos, országgyűlési képviselő vezette Védőligák Szövetsége, a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium anyagi támogatásával, elkészíttette négy neves szobrászművésszel az alkotásokat. Északot Kisfaludi Strobl Zsigmond, Keletet Pásztor János, Délt Szentgyörgyi István, Nyugatot Sidló Ferenc formálta meg. Mintegy hetvenezer ember vett részt a fővárosi Szabadság téren felállított Irredenta szoborcsoport avatási ünnepségén 1921. január 16-án, de a kormány külpolitikai okok miatt hivatalosan nem képviseltette magát. Zadravecz István, a szegedi Kapisztrán szentelte fel az irredenta zászlót is, amelyet ezt követően a Bazilika szentélyében helyeztek el.[2]

Urmánczy javasolta az Ereklyés Országzászló felállítását 1925-ben. Az ennek érdekében létrehozott Szabadságtéri Országzászló Kitűzését Előkészítő Bizottság munkája elérte célját három évvel később: 1928. augusztus 20-án leplezték le a Lechner Jenő tervezte alkotást a Szabadság téren. Eredetileg egy-egy Mussolini és Rothermere idézet díszítette az országzászló talapzatát, de a mű szellemiségét legjobban talán az utólag felvésett Urmánczy-gondolat fejezte ki: „A mi országunk a Kárpátok országa, Nagymagyarország. 896-ban alapította Árpád fejedelem, fennmarad a világ végezetéig.” A szobor minden későbbi országzászló számára a mintát jelentette, beleértve a szegedi(eke)t is, ezért röviden kitérünk bemutatására.  A haraszti mészkőből készült emlékmű gyakorlatilag egy szószék, amelyhez lépcsőkön keresztül vezet az út. A talapzaton történelmi uralkodói címerek utaltak az ország ezeréves múltjára. Az ebben található ereklyetartóba jelképesen hoztak földet a trianoni Magyarország minden községéből, Nagy-Magyarország összes törvényhatóságából (vármegyék, szabad királyi városok stb.), s a híres magyar történelmi helyszínekről (Muhi, Mohács, a 1848-as szabadságharc csataterei, Kossuth, Petőfi szülőháza, Galícia és Doberdó magyar temetői). A szószék mögött volt a húsz méter hosszú országzászló, amelynek vége Horthy Miklós kormányzó esküre emelt kézfejének mása, amely azt jelképezte, hogy „Magyarország népe sohasem mond le az ezeréves földről”. A zászlórúd tövében elől egy turult, hátul egy sisakos, buzogányos gyermek alakját helyezték el. A 38 ezer pengőbe kerülő alkotás szobrait Füredi Richárd mintázta, a zászlórúdon a trianoni gyász miatt félárbócra eresztett, nyolc méteres zászlót Lechner Marianne, Lechner Jenő lánya tervezte, rajta a már az előző irredenta zászlón is olvasható szöveggel: „Így volt. Így lesz.”. Az avatóünnepségen tízezrek jelentek meg, és Urmánczyt követően szónoklatot mondott, mások mellett, a 85 éves író, Rákosi Jenő is. A következő években rendszeresen tartottak ünnepségeket az országzászlónál, a díszőrségeket egy-egy társadalmi szervezet biztosította.[3]

A példa hamar követőkre talált, amelynek koordinálásában jelentős szereppel bírt az Ereklyés Országzászló Nagybizottság. Célként fogalmazták meg, hogy előbb a trianoni Magyarország, majd a revíziós események után a visszatért területek településein is álljon egy-egy országzászló. Az elkészült emlékművek jelentősen eltértek a mintától, állandó elemként csak az „Így volt. Így lesz” mondatpár jelent meg. Sokszor a középcímer helyére kiscímer került, az első bécsi döntés után pedig készült olyan kereszt is, amelynek alapanyagát egy volt határsorompó szolgáltatta.[4] Egy-egy részleges határrevíziós esemény után a nagybizottság elrendelte, hogy ünnepeljék meg az eredményt az összes országzászlónál: „Minden Országzászló egy hétig maradjon az árbóccsúcson. Azután újból félárbócra kell vonni, hogy tovább hirdesse az ország megváltását, amíg a trianoni béke egész terjedelmében fel nem bomlott” – szólt az országzászló-parancs 1938. november 6-án, az első bécsi döntést követően.[5]

1932. augusztus 28-án avatták az első vidéki országzászlót Mohácson.[6] Sátoraljaújhelyen 1934. július 1-jén a századik, Szekszárdon 1939. október 29-én az ötszázadik országzászlót állították fel, 1943 márciusában pedig mintegy ezer emlékmű állt már – köztük a szegedi is.[7]

Országzászlót Szegednek: a „csirketollas hely” helyett az egyetemnél 

Az első vidéki országzászló felavatásának hónapjában mind Szegeden, mind a szomszédos Hódmezővásárhelyen mozgalom indult egy-egy országzászló felavatása érdekében.[8] A szegedi emlékmű ötletgazdája a város ismert hivatalnoka, lénárddaróci Bárdoss Béla tb. főjegyző, szkv. honvédszázados, ’19-es szegedi ellenforradalmár, a Bárdoss-század egykori vezetője, Lajtabánság belügyi kormánytanácsosa és alkotmányozó gyűlésének egykori elnöke, a Pusztaszeri Árpád Egyesület örökös elnöke volt, „típusa a megnemalkuvó magyarnak, aki, noha számos kitüntetésnek a tulajdonosa, a császári kitüntetéseket nem viseli”,[9] Tömörkény Istvánnak, Móra Ferencnek pedig csak Bélám.

Augusztus 3-án – a szintén általa alapított – Városi Alkalmazottak Egyesülete nevében kereste fel Pálfy József polgármester-helyettest, „és bejelentette, hogy társadalmi mozgalmat kíván indítani az országzászló Szegeden való felállítása érdekében.” Bárdoss ekkor már konkrét elképzelésekkel rendelkezett az országzászló kivitelezése és helyszíne terén. Az Anna-kúti kereszteződésbe szánta az emlékművet, mert így a zászlórúd talapzatában egy, a kút vízével együtt feltörő földgáz táplálta, örökmécsest helyezhettek volna el. Eredetileg tervpályázat kiírását ígérte Bárdoss, de pár nappal később meggondolta magát, mert 6-án már úgy fogalmazott, hogy az országzászló megalkotására Tápai Antalt kívánja felkérni. Pénztámogatást nem akart a várostól, csak a területhasználathoz hozzájárulást, az elkészítés költségeit a közösség adományaiból kívánta biztosítani. Maga Bárdoss Béla elsőként ajánlott fel ötven pengőt, s javaslatára a Városi Alkalmazottak Egyesülete további száz pengőt ígért. Ezután adakozásra szólította fel a délkeleti vármegyék és városok lakóit is.[10] Augusztus 8-án az Ereklyés Országzászló Nagybizottság is jóváhagyta a kezdeményezést, s nem sokkal később fővárosi mintára megalakult a Délvidéki Országzászló Előkészítő Bizottság.[11]

Már napokkal később alternatív elképzelések merültek fel az emlékművel kapcsolatban. Pálfy György későbbi polgármester, ekkor a kultúrügyosztály előadója, elsősorban a spórolást vette figyelembe, amikor az országzászló és a hősök emlékművének összevonását javasolta. Egy hatalmas, faragatlan, csupán egy-két felvésett szóval díszített terméskövet képzelt az Anna-kúthoz, amely az ismeretlen katona emlékét fejezné ki. Erre a sziklára rögzítették volna az országzászlót, elé pedig az örökmécsest szánta Pálfy.[12] Ugyanekkor javasolta a városháza, hogy ha mégis magában valósítanák meg az országzászlót, akkor az egy márványtömbből álljon, „amelynek ferde sima felületére egy apostoli kettős keresztet és az ország címerét vésnék fel. Előtte a földön az örökmécsest helyeznék el, amelynek lámpáját a hőforrásból felszívódó gázzal táplálnák.” A különböző emlékművek kivitelezésének költségeit mintegy három-négyezer pengőre becsülték.[13] Szintén pénzügyi okokból javasolta Szeged Város Mérnöki Hivatala a helyszín megváltoztatását is, mert az Anna-kútnál csak a trafóház áthelyezése húszezer pengőbe került volna, azonban érvként hangzott el az is, hogy „ez a keret mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a Délvidéki országzászlót ilyen hetivásáros, csirketollas helyen állítsák fel.” E helyett a szakemberek a Dugonics teret, a mai Rektori Hivatal előtti közparkot javasolták az emlékmű helyének.[14]

A Délvidéki Országzászló Előkészítő Bizottság (máshol: szegedi ország-zászló akció előkészítő bizottsága, később Délvidéki Országzászló Bizottság) alakuló ülését, Pálfy József elnökletével, szeptember elején tartották, s ugyan elfogadták az új helyszínt, azt azonban kimondták, hogy az országzászlót sem a hősök, sem az ismeretlen katona emlékművével nem vonhatják össze.[15] Megkezdődött az adakozás is, szeptemberben 366 pengő 60 fillért gyűjtöttek össze, december elején 778 pengő 88 fillérnél, a hónap közepén ezer pengőnél tartottak.[16] 1933. január 18-án 1400 pengőt őriztek az emlékmű felállítására, a még hiányzó összegnek a biztosítását a Városi Alkalmazottak Egyesületének tagjai vállalták. Ennek ellenére az akciót folytatták, s április végére 2325 pengőt gyűjtöttek össze.[17] Ez az összeg is kevés volt azonban, ezért még május 23-án is nótaestet rendeztek a Belvárosi Moziban – a sajtó tudósítása alapján nagy sikerrel, a levéltári források szerint pedig a vigalmi adó kért elengedése nélkül.[18] A legkésőbbi rendelkezésre álló adat 1933. augusztus 12-i, ekkorra 3298 pengő és 74 fillér gyűlt össze.[19]

Eközben kezdett körvonalazódni az emlékmű végleges terve. 1932 decemberében a modellek közül Szolcsányi Gyula szegedi szobrász elképzelését választották ki, s arról is döntés született, hogy az Árpád téren, az akkori belvárosi elemi fiúiskola előtt, a Jókai utca vonalában állítják fel az országzászlót.[20] A Jókai, a Toldi és az Eötvös utcák találkozásánál elhelyezendő országzászló tervrajza 1933. január 20-ra készült el. Az alkotást mintegy egy méter magas dombra helyezték el, ahova a központi egyetem épülete felől, hátulról lehetett feljutni. Két fő eleme a bástya, amely a zászlórúd alapját is adta, valamint a szószék, amihez az előbbit megkerülve lehetett eljutni, és a Jókai utca irányába nézett. A bástya belső részébe a hátul található ajtón keresztül lehetett bemenni. Az építmény alul 318 centiméter, felül 250 centiméter átmérőjű volt, magassága 361 centiméter. A közepéből kiinduló zászlórúd 830 centiméter hosszú, amelyre a félárbócra eresztett irredenta zászlót erősítették, végén pedig – az Ereklyés Országzászlóhoz hasonlóan – Horthy Miklós esküre emelt kezének mása volt megtalálható. A bástya szószék felőli oldalára ráerősített táblán Nagy-Magyarország alakját vehették ki koszorúba fonva, amelyet felül a Szent Korona tört meg. Közepén a szöveg: „Így volt. Így lesz.” Az előtte lévő szószék hallgatóság felőli oldalán Szeged, alatta az alábbi öt délvidéki vármegye címerei (szemből, balról jobbra): Arad, Csongrád, Bács, Csanád, Torontál.[21]

Januárban még április eleji avatást terveztek, de a március 27-ei „első kapavágás” előtt kiderült, hogy áldozócsütörtökön, 1933. május 25-én tartják meg az átadási ünnepséget.[22] Március végén összeült a Délvidéki Országzászló Előkészítő Bizottság Turóczy Mihály volt tiszti főügyész elnökletével, s megalakították az állandó országzászló-bizottságot, azaz a Délvidéki Országzászló Bizottságot. Elnöke ennek is Turóczy lett, az intézőnek Bárdosst, a jegyzőnek Hunyady Jánost, a Pusztaszeri Árpád Egyesület képviselőjét, pénztárosnak Kaszó Eleket, ellenőrnek Bohár Bélát választották meg. A bizottság kültagjai lehettek azoknak az egyesületeknek az elnökei, amelyek zászlóőrséget adtak a későbbiekben.[23]

A Délvidéki Országzászló felavatása

Eközben az avatóünnepség előkészítése is megkezdődött. Az ünnepségre „a rendezőbizottság meghívta a kormányt, a hatóságokat, a hivatalokat, az egyesületeket és a tanulóifjúságot”.[24]  Nem maradhatott ki Urmánczy Nándor és más előkelőségek sem, sőt megkeresték a brit Nemzeti Liberális Párt magyarbarát walesi képviselőjét is, Frederick Llewellyn-Jones-t is.

„Most kaptam meg igen kedves levelüket, amelyben a szegedi és nagykanizsai Országzászlók felavatási ünnepségeire meghívnak. Lesz rá gondom, hogy május 25-én a szegedi ünnepségeken jelen lehessek. Május 20-án szombaton érkezem Budapestre és rövid idő alatt, amely Magyarország helyzetének megismerésére rendelkezésemre fog állani, e szempontból nagyszerű alkalmat nyújt nekem a szegedi Országzászló avatási ünnepén való részvételem. Biztosítom, hogy azt a szörnyű igazságtalanságot, amelyet nemzetük ellen elkövettek, csak a trianoni békeszerződés drasztikus revíziója útján lehet jóvátenni. Az önök mozgalmához minden jót és sok sikert kívánva vagyok igaz őszinte tisztelője. Frederik Llewellyn Yones”[25] – írta a brit politikus, aki ugyan május 25-én nem tudott eljönni az ünnepségre, de a látogatást még abban az évben pótolta.[26]

Szeged város közönsége is készült az ünnepségre. A különböző keresztény felekezetek templomaiban, valamint a zsinagógában ünnepi istentiszteleteket tartottak, a frontharcos vezetőség felhívta tagjai figyelmét, hogy vegyék fel formaruháikat, viseljék jelvényeiket.[27] Maga Urmánczy Nándor már előző este megérkezett, a vasútállomáson őt és kíséretét a főispáni titkár fogadta.[28]

Május 25-én, az avatás napján a fél tíztől és tíztől kezdődő istentiszteleteket követően fekete ruhában, díszmagyarban, egyenruhában, piros-fehér-zöld lobogóval indultak meg a helyszín felé az ünneplők. A díszmenet a Templom (ma: Dóm) térről indult Thuróczy Mihály vezetésével, elől a cserkészlovasokkal és a leventezenekarral. Az Árpád téren Bárdoss Béla fogadta kivont karddal a menetet, majd ezzel egy időben megkezdődött az ünnepség. A tér teljesen megtelt, szinte minden korosztály képviseltette magát[29] – a szegedi iskolások is kivonultak, igaz, korlátozott számban, intézményenként egy-egy küldöttséggel a helyhiány miatt.[30] Bárdoss átadta a szegedi hősi temetőkből származó hamvakat Thuróczynak, majd befalaztatták a bástyába az urnát és a szegedi országzászló történetét tartalmazó emlékiratot. Eleredt az eső, de a tömeg maradt, s figyelte, hogy miként vonják fel a zászlót egészen a zászlórúd feléig. A Himnusz lejátszása után, a félárbócra eresztett lobogó alatt Bocskay Kata tanítónő szavalta Juhász Gyula versét:[31]

A szörnyű leckét ne feledje senki,
Nem hullhat meddőn annyi büszke vér,
Mutassuk meg, hogy újra nagy, egész lesz
Magyarország, az áldott, szent kenyér!  [32]

Az első szónoklatot Urmánczy Nándor mondta el: „Szegeden, a Déli Végek városában most itt áll a félárbóczra eresztett nemzetiszínű zászló, hogy hirdesse Trianont és figyelmeztessen mindenkit arra, hogy rövidesen el kell jönnie a revíziónak, amikor újból nagy és szabad lesz ez a sokat szenvedett ország.” Az Ereklyés Országzászló Nagybizottság vezetője beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyarság története folyamatosan a harcról szól, ezért küzdeni kell Nagy-Magyarország helyreállításáért is. Addig is a „trianoni kínok elviselésére ez a zászló, a jobb jövő reménye ad erőt”. Az Urmánczyt követő Thuróczy Mihály felkiáltójelhez hasonlította a félárbócra eresztett zászlót, és ismertette a Délvidéki Országzászló történetét. Megköszönte azok munkáját, adományát, akik hozzájárultak a műalkotás létrejöttéhez, s átadta az országzászlót Szegednek. A város nevében Pálfy József polgármester-helyettes vette át az emlékművet, s úgy fogalmazott, hogy „volt egy generáció − ezt hirdeti a zászló −, amelyik a legnehezebb időben sem tett le a revízió gondolatáról, amelyik odakiáltotta a csüggedőknek: ne csüggedjetek, bízzatok!”

Az egyetemisták nevében Jambrik Bertalan tett esküt a zászló megvédésére és diadalra juttatására, majd koszorút helyeztek el a város, a különböző egyesületek és intézmények képviselői. Az ünnepség felvonulással zárult, a téren csak az első díszőrség maradt: 17 városi tisztviselő[33] fekete öltönyben, nadrágban, tollas, jelvényes sapkában, de fehér ingben.[34] Az ünnepség után a város jelentős személyei és vendégeik az ebédet a Prófétában fogyasztották el, majd üdvözlő táviratot küldtek Horthy Miklós kormányzónak és Gömbös Gyula miniszterelnöknek. Este kilenc órakor az őrség tábortüzet gyújtott az országzászló mellett, a tárogatón kuruc nótákat játszott valaki.[35]

Ünnepségek, események a Délvidéki Országzászlónál

A Délvidéki Országzászló, a később elkészült pécsihez és debrecenihez hasonlóan, a négy fő országzászló egyike lett,[36] ahol rendszeresen tartottak ünnepségeket, megemlékezéseket, sőt tüntetéseket is. A következőkben ezekből szemezgettünk a teljesség igénye nélkül.

Már az avatás utáni pünkösdvasárnap a városi elemi fiúnépiskola és a belvárosi leányiskola diákjai, tanárai emlékeztek meg a trianoni békekötés évfordulójáról hagyományos iskolai programmal: az igazgató beszédet mondott, a tanulók verset szavaltak, a diákkórus tagjai énekeltek.[37] 1933 júliusában többek között egy iskola 25 éves érettségi találkozójára érkezők koszorúzták meg az emlékművet. 23-án vasárnap a „volt nyugatmagyarországi fölkelők és az országzászló állandó fődíszőrsége (városi adóhivatal) kombinált csapata” adta a díszőrséget.[38] Augusztus 26-án a frontharcosok, szeptember 2-án a cserkészek, 3-án a leventék álltak őrt az emlékműnél. Kifejezetten nagy közönség gyűlt össze az őrségváltások idején, amelyek nemcsak látványosak voltak, hanem sok esetben zenei kísérettel lettek végrehajtva.[39]

Az októberben a csehszlovákiai magyarokat érő atrocitások miatti tiltakozó gyűlés is az emlékműnél ért véget, az egyetemi hallgatók „Vesszen Trianon” kiáltásokkal vonultak az Árpád térre.[40] Ahogy utaltunk rá, a külföldi vendégek is nem egy esetben megtekintették az országzászlót. Gino Cucchetti olasz újságíró a Revíziós Liga meghívására érkezett a városba előadást tartani. Ez alkalomból díszőrséget állítottak 1933. november 22-én,[41] ahogy három nappal később is, amikor pótolta májusra ígért látogatását Frederick Llewellyn-Jones. A brit politikust Bárdoss Béla, a Délvidéki Országzászló kapitánya üdvözölte. A walesi honatya „ígéretet tett, hogy hazájában tolmácsolni fogja a magyarok rendíthetetlen élni akarását és revízióba vetett hitét”.[42]

A Délvidéki Országzászló Bizottság 1933 őszén azt javasolta, hogy minden év június negyedikén legyen gyászünnepség az országzászlónál.[43] Az első megemlékezést a következő év június negyedikén tartották meg több ezres tömeg előtt. Részt vett a rendezvényen Baranyi Tibor főispán, Pálfy József polgármester-helyettes, Körmendy Mátyás országgyűlési képviselő, Buócz Béla rendőrkapitány-helyettes, Kogutowitz Károly egyetemi tanár is. Eljött a törvényhatósági bizottság küldöttsége, a városi tisztviselők nagy része, testületileg vonultak fel a frontharcosok, a postai dolgozók, a cserkészek, a jobboldali egyetemi hallgatók bajtársi egyesületei.

„Mi nem gyásznapot ülünk ma. Nem gyászolni és temetni akarunk, de feltámadni és hitünk erejével demonstrálni és megzörgetni a genfi sóhivatal ablakait, hogy a hóhérlegényeknek ne legyen egy nyugodt pillanatuk sem, míg újra le nem ülnek a zöldasztalhoz a revízió kérdésének tárgyalására” – üzente szónoklatában Tóth Imre volt ’19-es ellenforradalmár, míg az egyetemisták nevében beszélő Lázár László azt ígérte, hogy „Trianonért Trianonnal fizetünk, átokért átokkal”. A szónoklatok és a revizionista kulturális műsor után az ünnepség a Hiszekegy eléneklésével és felvonulással zárult.[44]

Az első bécsi döntés eredményeként 1938. november 2-án visszakerült Magyarországhoz Felvidék és Kárpátalja déli, többségében magyarlakta része. Az árbóccsúcsra felhúzott országzászlónál tízezer fő ünnepelte a békeszerződés revízióját. Az ünnepségen részt vett a főispán, a polgármester és helyettese, a honvédség, a rendőrség helyi vezetői, az egyetem rektora. Pálfy polgármester a beszédét többször félbe kényszerült szakítani, mert a tömeg ütemesen skandálta az Éljen Horthy!, a Duce-Duce-Duce! és a Közös lengyel-magyar határt! rigmusokat.[45] Ugyanekkor a szegedi egyetemisták országzászlót ajánlottak fel Kassának, amelyet végül a bevonulás első évfordulóján, 1939. november 11-én Sárospatak, a sárospataki főiskola és a szegedi diákegység közös ajándékaként adtak át.[46] Szeged város és a szegediek azonban nem ekkor ajánlottak fel utoljára országzászlót…

„Hozzatok magatokkal egy drága magyar zászlót”: országzászló Rahónak

1939 márciusában Németország megszállta Csehországot, kikiáltották az „önálló” Szlovákiát, a magyar csapatok pedig elfoglalták Kárpátalja ruszin többségű részét, így létrejött néhány hónapra a magyar-lengyel határ. A következő hónapban a Magyar Városok Szövetsége azt javasolta a tagjainak, hogy vállalják egy-egy szegényebb kárpátaljai település segítését. Szeged számára Rahót ajánlották. A kárpátaljaiak levele május 8-án érkezett, ezt követően mind a városvezetés, mind a civilek részéről jelentős összefogás bontakozott ki. Karitatív akciókat hirdettek meg: szegény rahói családok számára adományoztak ruhát, babakelengyét, könyvet szegedi egyesületek, cégek, polgárok, ruszin gyermekek jöttek üdülni, de többek között vállalták azt is, hogy hatezer pengővel hozzájárulnak az ottani egészségház felépítéséhez. 1939 nyarán a kapcsolatot hivatalosan is testvérvárosi szintre emelték.[47]

Rahó elöljárói azonban első levelükben eredetileg csak egyetlen dolgot kértek: „Jöjjetek! Hozzatok magatokkal egy drága magyar zászlót, hogy azt országzászlónkká avatva hirdesse, hogy az a föld, melynek minden talpalatnyi földje magyar vérrel, apáink vérével van áztatva, és amely mindig magyar volt, nem lehet más, csak magyar.”[48]  A Pusztaszeri Árpád Egyesület azonnal felajánlotta a náluk már meglévő selyemzászlóját a kárpátaljai városkának, Tóth Béla, Szeged polgármester-helyettese megköszönte a segítséget, és arról tájékoztatta Bárdossékat, hogy a lobogót később egy szegedi küldöttség fogja Rahónak átadni.[49] Ennek ellenére a szervezés lassan haladt, elsősorban a szegedi városvezetés miatt: „Természetesen elfogadjuk a Pusztaszeri Árpád-Egyesület országzászlóját, és hálás szívvel megköszönjük. Azonban azt gondoltuk, hogy az országzászlót Szeged testvérvárostól kapjuk… Innen azonban még válasz sem érkezik hivatalosan elküldött sorainkra” – idézte a rahói körjegyzőt a Délmagyarország 1939 júniusában.[50] Talán ennek az írásnak is köszönhető, hogy nem sokkal később hivatalosan vállalta Szeged, más kötelezettségek mellett, „egy díszes országzászló költségeit, megfelelő alapépítménnyel együtt”.[51] Augusztus második felében a szeptemberi átadást tervezték, s már azt is tudni vélte a szegedi sajtó, hogy József főherceget akarják megnyerni ünnepi szónoknak,[52] de valószínűleg a második világháború kitörése közbeszólt.

A rahói országzászló emlékmű felavatására így csak 1943. október 10-én került sor, más kárpátaljai településekhez képest viszonylag kései időpontban. A Délvidéki Országzászló bástyájához kicsit hasonlító, de annál szerényebb alkotás zászlórúdjára a Pusztaszeri Árpád Egyesület lobogóját húzták fel.[53]

Délvidéki Országzászlóból felszabadulási emlékmű

A szovjet megszállással és az elvesztett világháborúval nemcsak a politikai rendszer bukott el, hanem az „ancient régime” jelképei is. A következő években sorra rombolták le, alakították át az országzászlókat az újból a trianoni határok közé szorult Magyarországon. Szegeden, az ellenforradalmi rendszer szülővárosában – más vidéki településekkel összevetve – már kifejezetten korán, 1945 augusztusában támadás érte a baloldal részéről a Délvidéki Országzászlót. „A reakció propagandaeszköze, az országzászló, megtanította gyűlölni a tömeget. A félárbócra húzott zászló nagy leszámolásra ösztökélte az embereket, hogy fel lehessen húzni a zászlót az árbóc tetejére” – fogalmazott a kommunista párt szószövévé vált Délmagyarország újságírója.[54]

A cikk előkészítette a politikusok döntését: Dénes Leó polgármester december 4-én azt javasolta a törvényhatósági bizottságnak, hogy alakítsák át az országzászlót felszabadulási emlékművé, mert az eredeti műalkotás „szorosan beleilleszkedik abba a szellemi légkörbe, amely a német szövetséghez, a fasizmushoz és végül az ország elpusztulásához vezetett”. A kommunista városvezető elképzelését a képviselők is támogatták,[55] így a munkálatok szinte azonnal megkezdődhettek. A talapzaton olvasható „Így volt. Így lesz”[56] üzenetet eltávolították, helyére márványtáblát helyeztek az alábbi szöveggel: „Felszabadulásunk emlékére 1944 október 11” (sic!).[57]

A régi-új emlékmű felavatását április negyedikére időzítették: a Dóm térről táblákkal érkező felvonulókat egy vörös textillel letakart emléktábla várta. Két-két rendőr és katona állt a Szeged címere mellett szovjet és magyar zászlókkal díszített egykori országzászló mellett. A magyar és a szovjet himnuszok elhangzását követően Dénes Leó szónoklatában arról beszélt, hogy a Horthy-rendszerben „hazafiság jelszavával gyűlöletet tápláltak a szomszédos népek ellen, hogy a belső bajokról eltereljék a figyelmet”, majd Donászy Kálmánnal, a szegedi Nemzeti Bizottság elnökével megkoszorúzta az emlékművet. Azonban a kommunisták továbbra sem voltak elégedettek, a tudósítással azonos lapszámban írták le az újabb kivetnivalót: a „zászlórúdon […] ott »díszeleg« Horthy esküre emelt keze. Úgy emlékszünk, ez a kéz a hírhedt »Szegedi gondolat« védelmében emelkedett esküre. Távolítsuk el minél hamarabb az Orgoványon és Siófokon vérben fürösztött kezet, mert mozdulata a demokrácia eltiprását célozta”. [58]

A módosítások ellenére nem, vagy csak nehezen ment át a köztudatba az új funkció: még az 1949. március 15-i ünnepség vonulási útvonalának nyilvános forgatókönyvében is mint országzászlót említették. Az egyre méltatlanabb állapotba került emlékművet – a visszaemlékezések szerint – 1960 őszén távolíthatták el,[59] de erről a helyi média már nem számolt be. Ezt az időpontot erősíti meg, hogy a szemközti általános iskolából 1960-ban ballagók albumában még megtalálható az emlékmű,[60] 1963-ban viszont már azt írta a Délmagyarország, hogy „évekkel ezelőtt lebontották az Árpád téren, az iskola előtt a volt országzászló betontömbjét”.[61]

Egy 1989-es újságcikk szerint a rendszerváltás évében még megvoltak a darabjai,[62] azonban tanulmányom megjelenése előtt hiába nyomoztunk, nem tudni, hogy léteznek-e ezek az elemek, s ha igen, hol találhatóak meg.

Az új országzászlók

Az országzászló ismételt felállításának ötlete újból egy rendszerváltáshoz köthető. 1989 tavaszára egyértelművé vált, hogy az államszocialista rendszernek vége, amelyet a helyi vezetés is érzett. Minden bizonnyal ezzel összefüggésben hozta létre a városi tanács a „várostörténeti és esztétikái tanácsadó testületet”, amelynek már első, 1989. márciusi ülésén szóba került az országzászló: hova helyezzék el újból az évtizedekkel korábban lebontott, de elemeiben még létező emlékművet?[63] Az egyszerűnek tűnő kérdésben a szegedi lokálpatrióták, értelmiségiek sem értettek egyet. 1989 szeptemberében például Bátyai Jenő a Klauzál tér, Kristó Gyula és Péter László az Árpád tér mellett állt ki, Blazovich László szerint viszont a „régi helyszín méltatlanná vált”. Végül a testület Kiss Lajos, Kass János és Szekeres Mihály támogatását élvező javaslata mellett foglalt állást, amely az országzászlót a Tisza-parton a rondellán képzelte el.[64] A Délvidéki Országzászlót a következő években sem állították helyre, habár továbbra is napirenden maradt a téma – a megszólalók elsősorban az Árpád teret, másodsorban az Aradi vértanúk terét látták alkalmasnak az emlékmű befogadására. A tervek észrevétlenül átalakultak: a régi országzászló újbóli felállítása helyett már egy új alkotás jelent meg a tervrajzokon.[65]

Végül 1997. május 21-én, Szeged Napján avatta fel a Széchenyi téren, a városházával szemközt az új Országzászlót[66] Szalay István polgármester. Lapis András alkotásának bronz talapzatán a Szózat első sora olvasható, alatta a Magyar Köztársaság címere látható, ebből áll ki a fehér zászlórúd.[67] Azóta a városi ünnepségek rendszeres elemévé vált az országzászló, mint lobogó, felhúzása az emlékműre.[68]

A Délvidéki Országzászló azonban nem merült feledésbe: a 2000-es évek felvetéseiből 2010 őszére aktív előkészítés lett. Eredetileg csupán három talapzatot terveztek az Árpád térre, amelyek a szőregi csatára, az országzászlóra és az elesett hősökre emlékeztettek volna.[69] 2012-ben már két terv versengett. A Tér és Forma tervezőiroda egy modern, kocka alakú, éjjelente világító térplasztikát javasolt, amelyben az öt délvidéki vármegyéből helyeztek volna el földet. Ezzel szemben Simor Márton szegedi szobrász terveiből egy hagyományos összbenyomással bíró, de egyben mai tartalmakat megjelenítő alkotás képe bontakozott ki.[70] 2012 júniusában a szegedi közgyűlés 15 igen, 6 nem és 8 tartózkodás mellett az utóbbi elképzelést támogatta.[71]

Az új országzászló az Árpád tér átalakítása miatt nem kerülhetett a régi helyére, ezért a Rektori Hivatal oldalában található füves részen állították fel. Az emlékművet 2013. május 14-én avatta fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A művész tervei szerint egy 0,6 méter magas dombon áll az új Délvidéki Országzászló, az alap 0,3 m, a talapzat 3 méter magas, a zászlórúd 6 méteres. A süttői mészkőből készült emlékmű talapzata egy négy égtáj felé elomló kévét formáz, a kötegeken a Hiszekegy sorai olvashatóak. A felettük található gránitpengék a magyar nemzet Trianon utáni szétszabdalását jelképezik. A zászlórúdon félárbócra eresztett „angyalos” magyar középcímeres zászló található, a zászlórúd kettős keresztben végződik.[72]

További országzászlók a régi és a mai Szeged területén  

Tanulmányunk végén röviden kitérnénk az egykori és mai Szeged területén álló, vagy azóta már lebontott országzászlókra.

Az 1973 után Szegedhez csatolt Tápén 1936. október 11-én adták át az országzászlót, az avatáson Urmánczy Nándor személyesen is megjelent, érdekessége, hogy középcímer helyett a „trianoni” kiscímert rögzítették rá. Az emlékművet 1960-ban felszabadulási, majd 1990-t követően ’48-as és országzászló emlékművé alakították át.[73]

Nem Szeged része ma Bordány, de megemlítjük, hogy az Ereklyés Országzászló Nagybizottság elnökét várták Kiskundorozsma-Kistemplomtanyára is november 2-án. Azonban Urmánczy nem sokkal korábban elkövetett sikertelen öngyilkossági kísérlete miatt végül a szervezet társelnöke, Eberhard János volt postafőigazgató érkezett a fővárosból, hogy átadja az első tanyai országzászlót, amelynek létrejöttében a helyi tanítók játszottak jelentős szerepet.[74] Ennek sorsa ismeretlen, ma azonban már Kiskundorozsma városrész központjában is található országzászló. Tóth Attila egyik tanulmánya szerint Gyálaréten is állt országzászló,[75] azonban létezéséről nem találtunk adatot a korabeli sajtóban.

Legvégül egy különleges országzászlót említenénk meg, amely a szegedi Magyar Királyi Állami Klauzál Gábor Gimnázium udvarán lett felállítva az 1938-1939-es tanév során, és a mai Radnóti-gimnázium udvarán, a hősi emlékmű előtt alakították ki. Egy hármas halom középső dombja adta az alapot az öt-hat méter magas piros-fehér-zöld oszlopnak, amelyen egy középcímeres zászló lógott. A diákok minden nap a tanítás előtt és után megjelentek az emlékműnél, felvonták a zászlót, s elmondták a Hiszekegyet.[76] Eltávolítása valószínűleg 1946-ban történt, a köztársaság kikiáltását követően.[77]  

Összefoglalás

A két világháború közötti országzászló-mozgalom célja az volt, hogy a közterületeken nap, mint nap emlékeztesse a lakosságát az emlékművekkel a trianoni békeszerződés hatásaira, revíziójának szükségességére, valamint helyszínt biztosítsanak az irredenta gyűlések számára. A II. világháború után az országzászlókat átalakították, vagy lebontották, ezt a sorsot nem kerülték el a mai Szeged területén található országzászlók sem. A városban 1989-ben igény mutatkozott az országzászló újbóli felállítására. Ez végül kétszer is megtörtént, de a két országzászló jelentősen eltérő funkciót tölt be. A Széchenyi téri elsősorban a város zászlaja, amelyet az önkormányzati szervezésű ünnepségeken húznak fel, míg az Árpád téri, a Délvidéki Országzászló nemcsak a nevét őrzi az eredeti emlékműnek, hanem azzal részben azonos funkciót tölt be, a trianoni gyász kifejezője.

Megjelent a folyóirat 2020. május-júniusi számában

Jegyzetek

[1] Kovács Ferenc: Az országzászló-mozgalom története. In: Katonaújság, 2010/1. szám. 23. o.

[2] Dömötörfi Tibor: Az országzászló-mozgalom. In: Élet és Tudomány, 1991/8. szám. 232-233. o.; Flier Gergely: Trianon 100: a magyar fájdalom és remény emlékművei az egykori Budapesten. PestBuda. http://pestbuda.hu/nyomtatas/20200101_flier_gergely_a_magyar_fajdalom_es_remeny_emlekmuvei_az_egykori_budapesten. Utolsó letöltés: 2020. május 14. 15:52. 

[3] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Budapest, 1934. 344-346. o.

[4] Dömötörfi i. m. 233-234. o.

[5] Országzászló-parancs, 1938. november hó 6.

[6] Magyar Hírlap, 1932. augusztus 30. 6. o.

[7] Pesti Hírlap, 1934. június 29. 12. o.; 1939. október 31. 5. o.; Makói Újság, 1943. március 21. 3. o.

[8] Az utóbbiról lásd Kovács Ferenc: A hódmezővásárhelyi országzászló története 1932-1949. In: Kovács István – Kruzslicz István Gábor (szerk.): Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve, 2000. Hódmezővásárhely, 2001. 56-69. o.

[9] Ádám T. István: A nyugatmagyarországi felkelés története. Budapest, 1935. 49. o.

[10] Délmagyarország, 1932. augusztus 4. 4. o.; 1932. augusztus 7. 10. o.; Szegedi Friss Újság, 1932. augusztus 7. 1. o.

[11] Délmagyarország, 1932. augusztus 13. 7. o.; Szegedi Friss Újság, 1932. augusztus 20. 3. o.

[12] Délmagyarország, 1932. augusztus 11. 5. o.

[13] Szegedi Friss Újság, 1932. augusztus 11. 2. o.

[14] Szegedi Friss Újság, 1932. augusztus 28. 2. o.

[15] Délmagyarország, 1932. szeptember 7. 7. o.

[16] Délmagyarország, 1932. október 2. 2. o.; 1932. december 4. 13. o.; 1932. december 18. 14. o.

[17] Délmagyarország, 1933. január 19. 10. o.; 1933. március 10. 6. o.; 1933. április 29. 6. o. Furcsa módon 215 pengő 62 fillér februári összegyűjtése után még március 10-én is csak 1431 pengő volt a kasszában.

[18] Délmagyarország, 1933. május 24. 6. o.; Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára (a továbbiakban MNL CSML) Szeged, IV. B. 1407. c., 5112/1933. Igaz, a város így is engedett, átalánydíjat állapított meg, 50 pengőt kellett előre kifizetni a fogyasztási adóhivatalnak.

[19] Délmagyarország, 1933. augusztus 12. 5. o.

[20] Délmagyarország, 1932. december 18. 14. o.

[21] Szolcsányi Gyula: A szegedi országzászló tervei, 1932. MNL CSML Szeged XV. 2. c.; 73 d.

[22] Délmagyarország, 1933. január 19. 10. o.; 1933. március 25. 10. o.

[23] Délmagyarország, 1933. április 1. 5. o.

[24] Délmagyarország, 1933. május 19. 5. o.

[25] Délmagyarország, 1933. május 7. 3. o.

[26] Budapesti Hírlap, 1933. november 26. 3. o.

[27] Délmagyarország, 1933. május 21. 9. o.; Délmagyarország, 1933. május 24. 5. o.

[28] Délmagyarország, 1933. május 25. 9. o.

[29] Délmagyarország, 1933. május 27. 5. o.

[30] Például Báthy Zoltán: A szegedi III. kerületi Margit-utcai M. Kir. Állami Polgári Leányiskola Értesítője 1932-33. iskolai évről. Szeged, 1933. 9. o.

[31] Délmagyarország, 1933. május 27. 5. o.

[32] Juhász Gyula: Avató vers (részlet)

[33] Délmagyarország, 1933. május 27. 5. o.; Nemzeti Ujság, 1933. május 27. 9. o.

[34] Fénykép az első díszőrségről. (Lásd fotók.)

[35] Délmagyarország, 1933. május 27. 5. o.

[36] Tóth Attila: A hatalom logikája: birtokolni a köztereket. Szeged szobrai a rendszerváltások évszázadában. Szeged, 1997/10. szám 15. o.

[37] Délmagyarország, 1933. június 7. 6. o.

[38] Délmagyarország, 1933. július 4. 5. o.; 1933. július 23. 10. o.

[39] Délmagyarország, 1933. augusztus 25. 4. o.

[40] Délmagyarország, 1933. október 24. 2. o.

[41] Délmagyarország, 1933. november 22. 7. o.

[42] Délmagyarország, 1933. november 26. 3. o.

[43] Délmagyarország, 1933. október 19. 5. o.

[44] Délmagyarország, 1934. június 5. 5. o.

[45] Délmagyarország, 1938. november 8. 4-5. o.

[46] Délmagyarország, 1938. november 9. 7. o.; 1939. november 12. 3. o.

[47] Szeged és Rahó testvérvárosi kapcsolatairól lásd bővebben: Pál József: Szeged – Rahó. A testvérvárosi kapcsolatok múltjáról. Szeged, 1993/1. szám. 15-16. o.

[48] Szegedi Uj Nemzedék, 1939. május 9. 9. o.

[49] Szegedi Uj Nemzedék, 1939. május 10. 2. o.

[50] Délmagyarország, 1939. június 3. 2. o.

[51] Délmagyarország, 1939. július 14. 3. o.

[52] Délmagyarország, 1939. augusztus 20. 5. o.

[53] Magyarság, 1943. október 14. 6. o.; A rahói országzászló. https://www.facebook.com/vigyazok/photos/a.176370412554819/1343880089137173/?type=3&theater. Utolsó letöltés: 2020. május 20. 23:30.

[54] Délmagyarország, 1945. augusztus 12. 2. o. Nem sokkal korábban, 1945. július 24-én került végleg a Magyar Kommunista Párt kezébe a lap.

[55] Szegedi Népszava, 1945. december 5. 3. o.

[56] A cikk szerint: „Nem, nem soha.” Ez valószínűleg újságírói tévedés.

[57] Szegedi Népszava, 1946. március 29. 3. o. Más forrás, fennmaradt fotó hiánya miatt nem tudni, hogy valóban így, helyesírási hibásan szerepelt-e a dátum.

[58] Délmagyarország, 1946. április 6. 1 és 3. o.

[59] P. A. kommentje. Facebook, Régi Szeged, 2016. január 28.

[60] P. L. kommentje. Facebook, Régi Szeged, 2019. február 5.

[61] Délmagyarország, 1963. április 20. 3. o.

[62] Délmagyarország, 1989. március 20. 5. o.

[63] Uo.

[64] Délmagyarország, 1989. szeptember 20. 4. o.

[65] Lásd pl. Délmagyarország, 1989. október 18. 4. o.; 1991. május 21. 6. o.; 1991. október 31. 7. o.; 1992. február 4. 3. o.; 1992. augusztus 11. 12. o.; 1993. május 14. 3. o.; 1994. április 16. 11. o. stb.

[66] Ismert még Országzászló Emlékmű és Országzászló Emlékhely megnevezéssel is.

[67] Délmagyarország, 1997. május 22. 1. és 5. o.; Tóth Attila: Szeged szobrai. Szeged, 2018. 236. o.

[68] Lásd pl. Délmagyarország, 1997. október 24. 5. o; 2006. március 16. 5. o. stb.

[69] Illés Tibor: Keresztúri Farkas Csaba: „Méltó országzászlót…”.  https://szegedma.hu/2010/11/kereszturi-farkas-csaba-%e2%80%9emelto-orszagzaszlot%e2%80%a6%e2%80%9d. Utolsó letöltés: 2020. május 5. 23:13.

[70] Dobó Csaba: Szavazás: melyik országzászló szimbolizálja jobban az eredetit? + FOTÓK. https://szegedma.hu/2012/06/szavazas-melyik-orszagzaszlo-szimbolizalja-jobban-az-eredetit-fotok. Utolsó letöltés: 2020. május 5. 23:12.

[71] Országzászlót állítanak az Árpád téren. https://szeged.hu/hirek/5981. Utolsó letöltés: 2020. május 21. 13:13.

[72] MTI − vtvszeged.hu: Délvidéki Országzászló-avatás. https://szeged.hu/hirek/9641/delvideki-orszagzaszlo-avatas-frisitve-fotokkal. Utolsó letöltés: 2020. május 5. 23:12.; Tóth 2018, 33-34. o.

[73] Pesti Hírlap, 1936. október 13. 12. o.; Tóth 1993 i m. 198. o.

[74] Délmagyarország, 1936. október 28. 7. o.; Magyarság, 1936. november 5. 9. o.

[75] Tóth 1997 i. m. 15. o.

[76] Máriaföldy Márton (közzétette): A szegedi M. Kir. Állami Klauzál Gábor Gimnázium negyvenegyedik évkönyve. Szeged, 1939.

[77] Hammert János: A tisztelet művei. Három szobrászati alkotás a százéves Radnótiban. Szeged, 1998/9. szám. 25. o.