Gyémánt Csilla: Színházi krónika a világjárvány idejéből

Rendhagyó évad 2020 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékok történetében

Akárki… a neve,
életünk-holtunk mutatja be,
s hogy minden mily ingatag.
 Csudás e játék és nemes,
 szándoka mindenképp érdemes
s jó, ha bennünk ragad.
Ezt mondja: Ember, ki születtél,
vigyázz, szemet a végre vessél
és ne bízd el magad.

(Tellér Gyula fordítása)

2020 tavaszán minden bizonytalanná vált. Márciusban még reménykedtünk, hogy nyárra minden jóra fordul, április a bezárkózás, a kijózanító lemondás hónapja volt, májusban szomorúan tudomásul vettük, hogy a nyári szabadtéri színházi látványosságok is a bezárt kőszínházak sorsára jutnak.

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2020 nyarára tervezett, előkészített produkcióit is szükségszerűen „jegelni” kellett. Az egészségügyi rendelkezések lehetetlenné tették a több ezer nézőt befogadó nézőtér, nagyszínpad, öltözők stb. felépítését a Dóm téren.

Minden bizonytalanná vált; lehet-e egyáltalán gyülekezni, ha igen, mennyi ember tartózkodhat egyszerre zárt térben, avagy nyílt szabadtéren, milyen emberi testközelségben, jobban mondva távolságban.

A sajtó soványka kulturális hírei a tiltásokról szóltak. Jóval többet olvashattunk az egészségügyi intézmények átszervezéséről, várható intézkedésekről a járvány berobbanásáról, a védekezés lehetőségeiről.

Az időjárás is borúsra fordult, hűvös esős hetek követték egymást. A bezártság, a korlátozások egyre csüggesztőbben hatottak. Hírlett, a pandémia megrendítette Szeged város költségvetését is.

Az embereken úrrá lett az érzés, semmi sem folytatódhat úgy, ahogy eddig megszoktuk. Jóllehet június második felére némiképp enyhültek a szigorú korlátozások, a Város pénzügyi helyzete nem lett rózsásabb. Az önkormányzat 100 millió forint működési támogatást vont el a Szegedi Szabadtéri Játékoktól. Ez a játékok 2020-as nyári beindítását eleve lehetetlenné tette volna, amennyiben májusban szóba jöhetett volna a Dóm téri nagyszínpad és nézőtér felépítése. A tervezett, megszervezett programot 2021 nyarára kellett halasztani.

Nyár elejére a járvány csillapodásával lazultak a korlátozások. Az enyhébb rendelkezések lehetővé tették a kisebb szabadtéri rendezvények megtartását. Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti vezető nem volt rest és azonnal alternatív lehetőségeket keresett: a kormányhoz fordultak, kaptak is 250 millió forint támogatást. Csodálatos módon megtalálták azokat az alternatív megoldásokat, amelyek lehetővé tették − a reménytelennek tűnő helyzet ellenére is −, hogy 16 estére nyújthassanak nívós színházi programot a szegedieknek és az ide látogató turistáknak.

Működésbe lépett a szegedi „liget-projekt”. Újszegeden egy operával, két előző évadban bemutatott produkció továbbjátszásával és egy vendégjátékkal várták a nézőket. A Dóm téren alkalmi kisebb színpadot építettek fel az Akárki című moralitás-játék és az ajándékkoncert előadóinak, a nézők számára lazán elrendezett széksorokat állítottak be.

A körülményekhez hangolt műsor első megítélésre elég meglepőnek tűnt!

Mit várnak a nézők egy nyári szabadtéri színháztól? Elsősorban kikapcsolódást, vidámságot, búfelejtő szórakozást, látványos díszletekkel, sztárszereplőkkel minden műfajban. Az operát illetően a szervezők szeretnek biztosra menni, népszerű műveket választani az olasz, francia, magyar kínálatból. Verdi, Puccini, Bizet, Erkel művei ritkán okoznak csalódást. Időnként jöhet egy-egy Mozart- vagy Wagner-opera is.

Mit kap a néző 2020 nyarán Szegeden a csillapodó járvány idején? Valami szokatlant, valami abszolút újat, olyat, ami még nem volt Szegeden: Händel-operát a liget árnyas fái alatt, moralitás-játékot a Dóm téren.

Krónikánkat kezdjük az operával, Händel: Agrippina című művével. Érdekes végigkövetni egy-egy mű sikertörténetét. A véletlenek sorozata mennyire játszik közre egy-egy opera keletkezésében, háromszáz éves életben maradásában. 1705-ben a toszkán nagyherceg fia, Medici Ferdinand herceg történetesen Hamburgban járt, és ellátogatott a Keiser-féle operába, ahol a fiatal Händel zenekari szolgálatot teljesített és komponálni kezdett.

A herceg olasz tanulmányokra buzdította a fiatal muzsikust, aki egy év múlva már Itáliába utazott. Firenzében, majd Rómában Alessandro és Domenico Scarlatti mesterek hatására sajátította el az oldottabb, kellemesebb zenei stílust, kezdte lerázni a hamburgi sémákat. Eleinte mérsékelt sikerrel. A negyedik itáliai próbálkozása, az 1709 telén Velencében bemutatott Agrippina című opera viszont már átütő sikert aratott a San Grisostomo Színházban. A közönség elragadtatottan éltette a 24 éves ifjú zeneszerzőt, „Viva il caro Sassone” – Éljen a mi kedves szászunk!.

Ókori köntösben valódi velencei figurák intrikáltak ármánykodtak, a zene elbűvölőnek, a hangszerelés lenyűgözően gazdagnak bizonyult. Händel neve felrepült a világhír felé, a gazdag Anglia kapui is megnyíltak előtte. Hosszú történet! Agrippina, ez a 300 évesnél is idősebb örökifjú hölgy 2020 júliusában az újszegedi ligetben hódított s lenyűgözően fiatalnak bizonyult, persze átesett a közelmúltban itt Szegeden egy kis fiatalító szépészeti beavatkozáson.

Vincenzo Grimani librettóját − a Tacitus és Suetonius történelmi munkájából vett anyagot −, és az opera három és félórás zenéjét Pál Tamás karmester és a fiatal Pányik Tamás rendező kétszer egyórás egységbe tömörítette. Az olasz szöveget a mai magyar nyelvre ültették át, mindezt úgy, hogy a mű lényege ne szenvedje meg. Nem komolykodó barokk opera látványvilágában, figuráiban gondolkodtak elsősorban. Korszerű áthallásokat kerestek, örök emberi törekvéseket: a mindenkin átgázoló dominancia, a hatalom- és kéjvágy ma is érvényes jelenségeit.

Ily módon, egy politikailag szövevényes, hatalmi érdekek motiválta romlott kor, az időszámítás utáni 50-es évek Rómája és a történelmi események kulcsfigurái: Agrippina, Nero, Claudius, Poppea, Othó szinkronba kerültek a 21. századdal, a mával.

Az opera eseményeit a császár halálhíre indítja el: Claudius a tengerbe fulladt. A címszereplő Agrippina, aki első házasságából származó fia, Néró számára akarja megszerezni férje Claudius császár trónját, ezért minden cselvetésre képes. „Önzetlen” anyai szeretete mögül kikacsint ravaszkodása, célja a hatalom, Néró meghosszabbított jobb kezeként maga akar uralkodni. A cél érdekében minden eszköz megengedett: rágalmazás, csalás, hazugság, árulás. Csakhogy a halálhír hamisnak bizonyul, Claudiust megmentette hős hadvezére, Otho. A császár hálából, váratlan fordulattal megmentőjét nevezi ki utódjának. Otho szerelmes, őt a hatalomvágynál jobban motiválja a szép Poppea iránti szerelem.

Mester Viktória Agrippinája tökéletesen átlátja a helyzetet, kit hogyan, milyen hazugsággal, miként lehet félrevezetni. Odaadó híveit Pallast (Kendi Lajos) és Nárcist (Bocskai István) könnyedén mozgatja, használja fel érdekeiért. Felméri, hogy a vágy titokzatos tárgya a szép, fiatal Poppea. Claudiust, Nérót, Othót egyaránt az ő személyével lehet manipulálni. Ezek a férfiak nem tudnak ellenállni érzéki vágyaiknak, Otho nem hajlandó lemondani szerelméről.

Poppea (Gyüdi Eszter) ebben a történetben még romlatlan, ifjú leány, szerelme Othó iránt őszinte. Szerelmese vélt árulása elkeseredést vált ki belőle, de csak rövid ideig félrevezethető, átlát Agrippina csalárdságán. A nem kívánt férfiostromot hárítgatva ügyesen balanszírozik, így fürkészi ki az igazságot.

Agrippina szorgalmasan keveri a kártyákat, él és visszaél a férfiak gyarlóságával. Két rafinált mai hölgy áll itt szemben egymással, így válik igazán izgalmassá a dörzsölt tapasztalt asszony és a cselvetéseket felismerő fiatal lány játékos párbaja, ami persze halálosan komoly: a hatalom birtoklása, sorsok, életek alakulása a tét.

A tapasztalt karmester, Pál Tamás és a fiatal, huszas éveinek elején járó rendező Pányik Tamás jól énekelhető szöveget alkottak, a zeneileg, dramaturgiailag hangsúlyos pontokon biztos ízléssel találták meg napjaink gondolkodását, beszédstílusát kifejező fordulatokat. Pál Tamás rövidítette le az eredeti zenei anyagot, a háromrészes barokk da capo áriákat jórészt kihúzta, vagy duetté alakította, törekedett arra, hogy megtalálja azokat a kulcsszavakat, amelyek segítségével a szöveg pregnánsan kifejezi a drámai szituációt. Énekelni való maradt így is bőven, különösen a címszerepet alakító Mester Viktória tűnt ki érzéki szépségű, telten csengő mezzoszopránjával, igényes vokális kultúrájával. Alakítása árnyalt, tökéletesen érzi azt a keskeny mezsgyét, ahol egyensúlyoznia kell: a nevetséges, a kisszerű intrikálás és a nagyvonalú manipulálás eszközei között. Egyik emlékezetes jelenete a madáráldozatot bemutató császárné a második felvonásból. Egyszerre félelmetes és groteszkül nevetséges a döglött lúd tollait tépkedő, a madarat véresen kibelező dühödt asszony megjelenítése. Az énekhang gyönyörűen, telten, zengően szólal meg, mintegy ellenpontozza a látvány groteszkségét. Barta Viktória koreográfiája is ekkor segíti leghatásosabban az előadást.

Hanczár György nyikhaj Nérójának már jelmeze, külső megjelenése is telitalálat. Egyéni adottságú tenorjával könnyedén győzi az eredetileg castrato számára komponált szólamot. Remek játékkészségével is kiemelkedik, van humora, az előadás legtöbb szórakoztató, megmosolyogtató ötlete neki köszönhető.

Cseh Antal Claudiusza már termeténél, mélyen zengő hangjánál fogva is imponáló császár, jóllehet énekesi habitusától távol állnak a Händel-opera szólamának kihívásai: a barokkos díszítések, hajlítások. Ókori tóga és bíbor köpeny helyett napjaink elegáns, angolos öltöny-mellény-nyakkendős szerelésében is jelentős, uralkodói figura. Decens, korosodó férfiú, akit megejtett a fiatalság varázsa. Jól áll az énekesnek Claudius elcsábulása, ügyetlenkedő rámenőssége. Nagy sikert aratott az Amit szabad Jupiternek… nézőtérről elhangzó áriájával.

Gyüdi Eszter Poppeáját látván érthetővé válik a férfiak hármas ostroma: teste, lelke fiatal üde és szép. Színpadi jelenléte is fegyelemre méltó, nem idegen tőle a poentírozott, ironikus játékstílus sem. Természetes bájjal viseli Poppea mutatós jelmezeit; az „ártatlan” fehéret, majd a lángvöröset”. Még pályája elején tart, hangja üdén szólal meg, bizonyára még sokat fog fejlődni, úgy hírlik ősztől külföldön végez majd régizenei tanulmányokat.

Partnere az opera másik főszereplője, a szintén igen fiatal bariton, Görbe Norbert, aki az őszinte érzelmekre, mély igaz szerelemre képes Otho hiteles megformálója. A színlapon neve mellett diszkréten feltűnik az e.h. rövidítés, vagyis ő még a SZTE Bartók Béla Művészeti Karának hallgatója. Pál Tamás karmester mindig is bizalmat fektetett a fiatalokba, szívesen dob mélyvízbe kezdőket, így tett pár évvel ezelőtt az azóta már operaházi tag Kiss András basszistával, Kálnay Zsófia mezzoszopránnal, Pataki Bencével…. Igaza van, az úszni tudásnak a mély víz a próbája! Görbe Norbert is ígéretes tehetség, szép hangszínnel rendelkezik, jól hozza Otho érzelmileg kiszolgáltatott, jellemes figuráját − előtte a pálya, nyilvánvalóan sokat fejlődhet még.

Magas „királynői” termetével tűnik fel a szereplők között Varga Anna Juno istennő és Leszbosz szolgáló kettős szerepében. Görbe Norberthez hasonlóan, nemrégiben még ő is a Zeneművészeti Kar padjait koptatta. Állandó színpadi jelenlétével kíséri az eseményeket, hangja ígéretes drámai szoprán. Nekem Junoként tetszett jobban, a pálya még előtte is nyitva áll.

A két évvel ezelőtti Verdi-opera, a Rigoletto címszereplőjeként a Dóm téren debütáló Ludovik Kedi, azaz Kendi Lajos számára nem igazán jelentős kihívás az újszegedi árnyas fák alatt Pallasz szerepében feltűnni. Játszótársával, a Nárciszt éneklő Bocskai István tenorral az opera lilába és sárgába öltöztetett intrikus komikus párosa. Mester Viktória−Agrippina engedelmes talpnyalói, az aktuális, vélt hatalom mindenkori szorgos kiszolgálói. Karakteresen, kedvvel komédiáznak, éneklik a Pál Tamás által duetté komponált szólamaikat.

Elő lehetne-e adni ezt a Händel-operát másféleképp, teljességében barokk specializálódásra képzett énekesekkel, zenekarral? Természetesen! De a színház az itt és most művészete..! 2020-ban, az alig mérséklődő járvány idején, az újszegedi ligetben rajzó szúnyoginvázió, a lezúduló „monszun” esők idején nagyon örültünk ennek az üde, szórakoztató, szellemes előadásnak. A fiatal Pányik Tamás rendezőasszisztensként Kero mellett töltött „inaséveiből” tanultakat jócskán kamatoztatta, bebizonyította, hogy önálló művészként is számon kell tartanunk. Pál Tamás egy időben nagy érdeklődéssel fordult a 18. századi opera felé – ezt nem kell bizonygatni: lemezfelvételei, Európa-szerte elismert Salieri-zenekara meggyőzően tanúsítják. Szemmel láthatóan nagy élvezettel vett rész a Händel-opera magyarításában, zenei tömörítésében, betanításában. Ő akkor él igazán, ha fiatalok között lehet, taníthat, alkothat, zenélhet. Vajon tudatában vannak-e a szegediek micsoda értéket képvisel az ő személye, zenei tehetsége városunkban?!

Akárki − moralitás-játék a Dóm téren 2020 nyarán!? Csak első pillanatra tűnik meglepőnek a műfaji választás. A Rerrich Béla által megálmodott négyszögletes zárt tér, az árvízi fogadalom 50. évfordulóján 1930 októberében felavatott Fogadalmi templom és az azt körbevevő Nemzeti Emlékcsarnok már életrehívásával sugallta, hogy Salzburg mintájára létesítsenek Szegeden is ünnepi játékokat. Már indulásnál felvetődött milyen műfaj való és mi nem a templom elé való látványosság. Az építészeti és szellemi inspiráló Salzburg, a Hugo van Hofmannsthal nyomán Reinhardt által évről évre színpadra álmodott Jedermann (Akárki) című moralitás-játékával irányt mutatott ebben a kérdésben is. A nagytekintélyű Hevesi Sándor a későbbiekben Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatói cáfolhatatlanul érveltek a helyszín szakralitása mellett. Nem véletlen tehát, hogy 1931-ben miniszteriális bizottság döntött a Nemzeti Színház Magyar passió című előadásának Dóm téri megrendezéséről 1931. június 13-án és 14-én. Több mint 3000 nézőt befogadó tribünt ácsoltatott a város vezetősége, Hevesi Sándor fővárosi 100 fős nemzetis csapattal próbált a helyszínen. Voinovich Géza Magyar passió című szakrális darabja olyan sikert aratott, hogy pótelőadást kellett tartani belőle.

Hevesi Sándor összegző írásában évekre kijelölte a játékok szellemi irányát „Csak olyan darab adható elő a Dóm-téren, melynek főszereplője a templom, csak olyan nemzeti színjáték, melynek gyökerei lenyúlnak a vallási érzésbe”[1] Így vált állandó repertoár-darabbá Madách Imre: Az ember tragédiája „misztérium-játéka”, a nemzeti operák sora és a komolyzenei koncertek.

A rendszerváltás után vallási tárgyú művekkel is jelentkezgettek időnként a rendezők − főként a divatossá vált musical-köntösbe bújtatva −, de 2020-ig, az elmúlást naponként eszünkbe juttató világjárványig kellett várnunk, amíg az Akárki című moralitás-játék megjelenhetett a Dóm téren.

Bodolay Géza rendező nem a közismertnek számító salzburgi Hofmannsthal-féle átiratot választotta. Visszanyúlt egy még régebbi szöveghez, az 1984-ben Európa Könyvkiadó által Akárki címen megjelentetett Misztériumjátékok, mirakulumok moralitások című antológiában található Tellér Gyula fordításához.

Ez az antológia a XV. századig fellelhető középkori dramatikus játékok legismertebb darabjait gyűjti egy kötetbe. Kezdve az 1150 körül írt ófrancia /anglo-normann/ Ádám-játéktól mintegy tucatnyi névtelen vagy ismert szerző művén át mutatja be ezeket a szövegeket és zárja a manapság is színpadra kerülő, roppant szórakoztató Nimwégai Márika című misztériumjátékkal és a vallásos, elgondolkoztató Akárki című moralitással. Ennek a XV. század végi allegorikus dramatikus játéknak szülőhelye vitatott; sokan úgy tartják Angliában bukkant fel először, mások Németalföldre esküsznek. Egy biztos, az újkori drámajátszás, így Shakespeare színháza is sokat köszönhet ennek a dramatikus hagyománynak. Az emberi élet létfontosságú kérdéseit boncolgatja a darab, a szöveg erős töltetű költői, metaforikus. Az örök téma az emberi lét célja, értelme és a kikerülhetetlen haláltól való rettegés, a végső megmérettetéstől való félelem. „Akárki” mindannyian lehetünk, bármelyikünkre ugyanazon sors vár, tehát a moralitás-játéknál a főhős az összes embert (Everyman, Mankind) jelenti, ábrázolja. A Zsótér Sándor formálta Akárki a halálra való felkészületlenséggel jelenik meg a színen. Fokozatosan kell rádöbbennie, hogy halálát nem válthatja ki máséval, sőt: nincs, aki elkísérje, halálakor ő is mint mindenki más magára marad.

A téma az ókorra vezethető vissza, megjelenik a Gilgames eposzban, majd a görög tragédia-költőknél. Euripidész ókori tragédiájában, a megrendítő Alkesztiszben sem vállalja senki Admesztosz király helyett a halált, pedig neki megkegyelmeznének az istenek, ha valaki iránta érzett szeretetből önként vállalná helyette a pusztulást. Alattvaló, barát, idős szülők elhárítják a kérést. Egyedül fiatal szép felesége Alkésztisz önfeláldozó. Két kisgyermekének anyjában él olyan erős szerelem, hogy vállalja a halált férje helyett. Az ókori tragédia természetesen más erkölcsi kérdéseket vet fel, mint a későközépkori keresztény világnézettel átitatott moralitás, amelynek hatása tovább él az újkori drámában. Elegendő bizonyíték, ha Shakespeare Hamletjére gondolunk. Mindenki retteg az „ismeretlen tartománytól”, honnan utazó meg nem tért soha. A világban elfoglalt helye senkinek sem könnyíti meg az életből való távozását, a halálban mindenki egyenlő, mindenki magára marad.

Hegedűs D. Géza a Halál és a Bölcs kettős szerepében − tartópillére az előadásnak. Szövegmondása gyönyörű, plasztikusan formálja a verssorokat, mégis sikerül elkerülnie a „teatralitás” csapdáit. Tökéletesen érti a félezer éves mű üzenetét, a halál közeli veszélyeztetettség rá kell, hogy döbbentse az embert a mulandóságra, fizikai létének törékenységére. A mérleg készítése elkerülhetetlen, hírnév, vagyon, társadalmi, rokoni kapcsolatok sem óvhatnak meg, nem kísérnek a sírba.  Egyedül az ember jótetteinek emléke értékes és maradandó.

A halál árnyékában minden átértékelődik, hiszen fokozatosan épül le, vész el a hírnév, a szépség, az erő, az öt érzék, az emberi lét eme fontos tartópillérei. A mai embert is készületlenül érte, hogy 2020 nyarán szembe kell néznie önmagával, léte törékenységével. A moralitás-játéknak, Bodolay Géza puritán egyszerűségű rendezésének sikere talán ezzel is magyarázható. Segít szembenézni önmagunkkal, rádöbbent az emberi lét maradandó és talmi értékeire. Bodolay fellelte az előadás helyszínéből fakadó legjobb díszletét – ez maga a Dóm. Herczeg Tamás és megszokott csapata, Kosztolányi József, Balog József, Farkas Andrea, Sorbán Csaba, Sebők Maya érthető szép szövegmondással simul be a produkcióba. Nem véletlen, hogy a Jótett allegorikus szereplőjét nő testesíti meg, Gidró Katalin. Őt is jól ismeri a szegedi közönség. Kétségkívül jól áll neki a vörös selyem estélyi ruha, a magas sarkú cipő, de amikor fehér szárnyú Angyalként is ebben a „toalettben” jelenik meg, akkor az embernek értelmezési zavarai keletkeznek. Közismert, hogy egy előadás díszlet- és jelmeztervezői a rendezővel konzultálnak, utána nyújtják be rajzos elképzeléseiket. Zsótér Sándor gazdag embere piros széldzsekiben elég toprongyosnak tűnik, a többiek öltözéke is tetszőleges, kivéve talán a Vagyon és az Öt érzék (Farkas László Róbert), valamint A megbánás köpönyege / Kereszt Herczeg Tamás metaforikusabb színpadi ábrázolását. A puritán, szövegcentrikus előadást ekonomikusan beépítve emeli meg Händel, Sztravinszkij, Morricone zenéje.

Szerencsémre több próbát is végignézhettem, gyönyörködhettem Tellér Gyula Bodolay által adaptált szövegében. Tanúja lehettem, hogyan formálódott, bontakozott az előadás. A szabadtéri igazgatósága jó érzékkel tette nyilvánossá a főpróbát, duplázta meg az előadást, az érdeklődés visszaigazolta döntésüket.

Hasonló empátia, az érdeklődés nagyságának felmérése, a méltányosság jellemezte a szokásos évi Ajándékkoncert előadásszámának megduplázását is. A nagy nézőtéren évek óta teltházzal fogadott szimfonikus hangverseny roppant népszerű a szegediek körében. Hogyne lett volna igény az idén már a limitáltabb ülőhelyek miatt is, két estén felcsendülő szimfonikus hangversenyre. A nagy sikerű sorozat 2003 óta tart, minden nyáron egyre lelkesebben várják az emberek, nem kell közönségszervező trükköket bevetni. Az idén a 250 éve született Ludwig van Beethoven életműve előtt tisztelgett a zenekar. Gyüdi Sándor Liszt-díjas zeneigazgató az ő életművéből állított össze jól felépített, időben is arányos kétrészes koncertet.

Elsőként az 1800-1801-ben komponált Prométheusz teremtményei című színpadi balettzene nyitánya hangzott el. Mint minden nagy művésznek, így Beethovennek is eszményképe lehetett Prométheusz, aki áldozatot vállalt és az Olimposzról lehozta a tüzet az emberiség számára. Ezt követően Kosztándi István hegedűművész lépett a színpadra, hogy a szimfonikusokkal előadja Beethoven híres, egyesek szerint sok hegedűs számára oly rettegett nehézséget okozó D-dúr Hegedűversenyét. Kosztándi birtokában van a hangszer legnemesebb kifejezési eszközeinek. Játéka mélyről fakadó örömzene, a hegedűverseny mindhárom tételében szebbnél szebb részletekben gyönyörködhetett a hallgatóság.

A szünet után Gyüdi Sándor Beethoven VI. szimfóniáját dirigálta, amely Pastorale néven is ismeretes. A Dóm tér csillagkupolája alatt megrendítő lírával szólalt meg a nagy zeneköltő természet utáni vágya, menekülése az erdők csendjébe, idilli nyugalmába. 1808-ban már elkezdődött hallásának romlása, ami idővel komorrá, emberkerülővé tette. A Pastorale még a természet dicsőítésének himnikus fokászaként a reményt fejezi ki.

A közönség lelkes tapssal fejezte ki tetszését. Sokan hálával emlegették a két estére szóló koncert lehetőségét, jóllehet az alkalmilag kialakított nézőtér és a hangosítás hagyott némi kívánnivalót maga után, az öröm és a megelégedés hangja erősebb volt a sopánkodásnál.

A járványhelyzet csillapodásával tanúi lehettünk, hogy az igen szerény kínálatú évad (eredetileg egy-két estéről, csökkentett nézőszámról, laza ültetésrendről szólt az engedély) − hogyan nőtt 16 estés látványossággá. Hogyan triplázódott meg szinte a semmiből? A Herczeg Tamás − Harangozó Gyula vezető páros feltalálta a mesebeli mintájára a „kulturális kőlevest”.

A Dóm téren nem csupán a főpróbákat nyitották meg a nagyközönség előtt, hanem vetítéseket is szerveztek. Július 30. és augusztus 2. között, négy estén át élvezhette a közönség az elmúlt évek sikeres produkcióit: egy Shakespeare-darabot, a Tévedések vígjátékát (2016), három népszerű operát: Verdi: Rigoletto (2018), Aida (2019); Puccini: Tosca (2017) című remekművét. A vetítések este 20 órakor kezdődtek, az óriási ledfalon kivetített előadásokat a laza széksorokkal berendezett alakalmi nézőtérről jól követhette a közönség. Érdekes volt felidézni a közelmúlt eme nívós produkcióit. A vetítésen látott felvételeken jobban feltűnt a produkciók térbeli építkezése, az ügyesebb tömegmozgatás, világítás attraktivitása, illetve fogyatékossága, az énekes intenzív jelenléte, avagy gyengébb kisugárzása.

Mindeközben az újszegedi játszóhelyen teltházas sikerrel adták Szente Vajk: Legénybúcsú című vígjátékát (július 24., 25.), felújították Moliére: Úrhatnám polgár című komédiáját (aug. 07., 08). Az évadot kerekké tette és lezárta a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett (aug. 21., 22.).

A Legénybúcsú című, Szente Vajk által írt és rendezett vígjáték import áru, Budapestről a Játékszínből, bemutatták 2019 májusában. Azóta színen van a produkció, rengeteget hívják ide-oda. Miért? Nem csak ígérgeti a prospektusokban, szórólapokon a humort, de követve a színpadi eseményeket, a nézőtéren hamarosan beindul a kacagás. Szente Vajk ért ahhoz, hogyan tegye tenyerére a közönséget, jól válogatja meg a színpadi mókázáshoz segítőtársait: a remek Nagy Sándor, Jánosi Dávid, Szerednyey Béla, Balázs Anett, Lévay Viktória, Csonka András…színművészeket. Kiváló színészek, mulattatók személyében, könnyű kézzel felvázolt alakok kerülnek váratlan, sikamlósan mulatságos helyzetekbe. Nincs Molière-i mélység, de a közönség nem is várja el. Szórakozni akar, megkapta.

Molière természetesen jelen volt az idei évadban is, a Kálvária sugárúti kisszínpadról, 2018-ból költözött át Újszegedre az Úrhatnám polgár (a Szeged folyóirat 2018. októberi számában részletesen beszámoltam az előadásról). Két év alatt nem öregedett Herczeg Tamás rendezése. Ráncfelvarrásra nem volt semmi szükség, legfeljebb némi púderre. Parti Nagy Lajos magyarítása, a nyelvi ötletek, félremondott bugyutaságok ugyanúgy sziporkáztak a Liget fái alatt, mint a belvárosban. Színészei, a profik és az amatőrökből profivá válók jól artikulálnak, tisztán érthetően beszélnek. A nagyobb színpadra átvitt 2018-as előadás kapott némi látvány és hangzásbeli „tupirt” csak annyit, amennyit a megnövekedett tér követelt, de 2020-ban is jól működött, munkába lendítette a közönség nevetőizmait, ugyanakkor el is gondolkodtatott ahogyan Molière-t nézve ez elvárható.

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2020-as évadát augusztus 21-22-én ifj. Harangozó Gyula művészeti vezető, koreográfus, balettmester Kocsák Tibor zenéjére koreografált mesebalettje zárta, a Hófehérke és a hét törpe. Hófehérke lassanként már kinövi a kamaszkort, 2004 óta szép ifjú leánnyá serdült, egyre szebb, egyre vonzóbb színben tűnik fel a színpadokon. Szerte a nagyvilágban megcsodálták már, Európán kívül távoli kontinensekre is elrepült, Távol-Keletre és Ausztráliába. Tavaly nyáron érkezett meg először Szegedre, akkor a tüneményes Felméry Lili-Balázsi Gergő királyi-hercegi páros bűvölt el bennünket. Az idén még nagyobb lett a produkció ázsiója, már híre futott, hogy milyen remek. Kicsik és nagyok, fővárosi hírességek töltötték meg a ligeti nézőteret. Én sem bírtam ki, ott voltam az idén is. Szerettem az autentikus helyszínt, azt, hogy a liget fái milyen természetes keretet adnak a mesének, Kentaur színes, látványos díszleteivel milyen harmonikus egységet alkot ez a környezet, hogy az újonnan bemutatkozó szereplők is „meséből léptek elő”.

A naiv, tiszta Hófehérke (Rotter Bianka), a délceg királyfi (Somai Valér) a hiú, gonosz királynő (Kozmér Alexandra), a vadász (Babácsi Benjámin) táncosalakítása az idei nyáron sem okozott csalódást. Az új betanulás törpéi: Szanyi Tamás (08.21), Kökény-Hámori Kamill (08.22), Turi Sándor, Nagyszentpéteri Miklós, Merlo Andrea, Katona Bálint, Komarov Alekszandr, Kovács Gergely Csanád − a tavalyi szereplőkhöz hasonlóan egyéni karaktert testesítettek meg, bevonulásuk ismét zajos tetszést aratott.

A favorizált sztár, Kuka hálás szerepében kétségkívül Szanyi Tamás (08.21.) és Kökény-Hámori Kamill (08.22) volt. A Banya (Bajári Levente) és a Szörnyecskék, balettkarral egyetemben színvonalasan hozták a megfelelő figurákat, kartáncokat.

Feltűnt, az idei szezonban még több kisgyermek töltötte be a nézőteret, tapsolt lelkesen szüleikkel együtt. A kislányok többsége tündéri fodros, csillogó-villogó ünnepi ruhát viselt. Büszkén, kicsit kényeskedve illegtek-billegtek. Bontakozó „női” ösztönnel ráéreztek az „alkalomra” – fontos az ő jelenlétük, mindez a szépség ő értük, gyermekekért jött létre, fontos történésben vesznek részt. Ők lesznek a jövő színházi közönsége, vagy előadóművészei. Ki tudja?

Mellettem egy fiatal csinos anyuka ölében három-négyéves forma lányka ült. Nyafogást nem hallottam, kipirult arccal csodálkozott rá az eltáncolt mesére. A végén az sajnálta, hogy már véget ért a szépség, haza kell menni….

Este tíz óra felé járt már az idő, véget ért az idei nyári szabadtéri szezon is, a Hófehérke búcsúztatta. Jobban sikerült, többet kaptunk, mint reméltük.

Az előadásokon készült felvételeket Dusha Béla készítette.

Megjelent a folyóirat 2020. októberi számában

Jegyzet

[1] Hevesi Sándor: Játékok után. In: Pesti Napló 1931.