Tóth Marcell: Földet a szegedi hősöknek! Hogyan ajánlotta fel a város a vitézi telkeit?
„A hazafiságáról ismert Szeged városa volt az elsők között, amely 15 vitéz részére 225 hold földet ajándékozott a vitézi széknek. Ezért a hazafias tettért a vitézi rend nevében a hála és a köszönet zászlaját hajtom meg a város előtt” – fogalmazott vitéz Siménfalvy Tihamér ezredes, a 7. számú vitézi törzsszék törzskapitánya 1921. október 2-án. Ezen a napon öt férfi, mind a Nagy Háború katonahőse, és tucatnyi családtagjuk sorakozott fel előtte Szeged-Felsőközponton. A családonként 15 holdas vitézi telkeket azon 225 holdból adományozták, amelyet a város ajánlott fel a Vitézi Rend céljaira. A következő oldalakon az idáig vezető utat mutatjuk meg – amely reményeink szerint egyszerre tartogat Szeged, az egykori Felsőtanya és a Vitézi Rend iránt érdeklődők számára is újdonságokat.
A Vitézi Rend és a vitézi telek
„3. Kikből áll a Vitézi Intézmény?” – teszi fel a kérdést az 1922-es „Vitézi Intézmény Kis Kátéja” című Budapesten kiadott, de Szegeden a Mars-nyomdában kinyomtatott füzetecske. A válasz rövid és egyértelmű: „1. A […] vitézi telkekből részesülő vitézekből és 2. a felettük álló vitézi szervekből.”[1] Mind a kiemelkedő hőstettek megjutalmazása, mind egy adott, a vezetőréteghez hű fegyveres csoport birtokadományozással történő megerősítése hosszú múltra tekint vissza Magyarországon: az előbbire jó példák a végvári vitézek, az utóbbiakról eszünkbe juthatnak a hajdúk, vagy maga a nemesség intézménye. Ahogy az első világháború lövészárkai egyre újabb és újabb egyenruhába bújt korosztályokat fogadtak be, merült fel az az ötlet, hogy valamilyen módon földdel jutalmazni kell a harcoló katonákat. „A mi hőseink, akik Limanovánál és Doberdónál harcoltak, nem mehetnek szét verklivel az országban falábon, mint Solferino után mentek katonáink. […] Ezek harcolnak a királyért, de harcolnak önmagukért, harcolnak azért, ami az övék és ha kiderül, hogy nem volt miért harcolniok, ez végzetes következménnyel járhat rájuk nézve” – fogalmazott Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök 1916-ban, de mások is kongatták a vészharangot egy társadalmi robbanás miatt aggódva. Az elvesztett világháború után azonban sem Károlyi Mihály, sem Kun Béla rendszere nem oldotta meg a földkérdés problémáját.[2]
A Vitézi Rend „hivatalos kánonja” szerint Horthy Miklós szegedi időszaka, a Károlyi Gyula-féle ellenforradalmi kormányban vállalt hadügyminisztersége idején jutott arra a következtetésre, hogy a világháború hőseit egységes szervezetbe szükséges tömöríteni, amely „minden belső ellenséggel szemben megdönthetetlen gát lesz”, s egyben meg is kell jutalmazni e (volt) katonákat. Az előbbi szándék megvalósulása lett az 1920-ban rendelettel alapított „vitézi intézmény”, vagy Vitézi Rend, az utóbbi pedig az e szervezet tagjainak adományozott ún. „vitézi telek”.[3] Még meg sem alapították a rendet, amikor a frissen kormányzóvá választott Horthy Miklós szülőhelyének, Kenderesnek „szomszédvára”, Karcag 100 hold földet ajánlott fel vitézi telkek létesítése céljából 1920. április 13-án.[4] Magának a Vitézi Rendnek a létrejöttét a 6650/1920. M. E. rendelettől számítjuk, azonban a Teleki Pál által 1920. augusztus 10-én szignált dokumentum valójában csupán a vitézi telekről szól. E szerint a „magyar állam védelmében kitűnt feddhetlen(sic!) honfiak részére a haza el nem múló hálája jeléül ingatlanok adományozhatók akképen(sic!), hogy az adományozott ingatlanhoz meghatározott közszolgálatok teljesítésének kötelezettsége fűződik és az ingatlan a jelen rendeletben meghatározott különleges jogi minőséget nyeri. Az ilyen ingatlan neve: vitézitelek(sic!). A vitéziteleknek(sic!) ezt a minőségét az adománylevél alapján a telekkönyvbe is be kell jegyezni.”[5] Még meg sem jelent a közlönyben a rendelet, amikor Horthy Miklós felhívással fordult a földbirtokosokhoz, kérve őket, hogy ingyenes felajánlásaikkal segítsék elő a cél megvalósulását.[6]
Eredetileg csupán egy szűk elitet kívántak tömöríteni, ezért kifejezetten magasra szabták meg a belépéshez szükséges mércét 1920 decemberében: legénységi vitézeknél egy Arany Vitézségi Érem, vagy két I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem, főtiszteknél (hadnagytól századosig) az előbbi kitüntetések, vagy III. osztályú Vaskorona Rend, törzstiszteknél, tábornokoknál legalább Lipót Rend lovagkeresztje elnyerése, amennyiben „e kitüntetéseket személyes vitézségükkel […] érdemelték ki”. 1920 végére kiépült a rend szervezeti háttere is – erre itt nem kívánunk bővebben kitérni –, 1921 májusában megtörtént az első zártkörű (vitézi vezetőket érintő) avatás, majd az év augusztus 21-én lezajlott az első nyilvános ünnepség, 204 fő nyerte el a vitézi címet.[7]
Úgy tervezték, hogy elsősorban a legénységi vitézek kapnak földet, 25:1 arányban a tisztek ellenében. 1921 decemberében mégis az a döntés született, hogy megpróbálnak a Nagyatádi-féle földreform keretében vitézi telkek létrehozására is földeket kérni. Ugyanis lassan haladtak a felajánlások, 1922 áprilisára csupán 7599 kataszteri holdnál tartottak, amely 500-600 vitéznek lett volna elég. Az új cél szerint az ország minden területén jelen kívántak lenni, ezért már elég volt a belépéshez az I. osztályú Ezüst vagy az I. osztályú Tiszti Ezüst Vitézségi Érmek egyszeri elnyerése is 1922-től, akik pedig saját telkükből hoztak létre vitézi telket, azoknál „eggyel alacsonyabb” kitüntetés is megfelelt, azaz II. osztályú Ezüst Vitézségi Érem, vagy tiszteknél III. osztályú Katonai Érdemkereszt hadidíszítménnyel és kardokkal. Ekkorra egyértelművé vált, hogy nem jut minden vitéznek telek – igaz, az eredeti szándékkal ellentétben sok olyan városi jelentkezett, aki csak a rend tagja kívánt lenni, de nem akart földterületet.[8] Mindezek eredményeképpen 1926-ban a vitézek kevesebb, mint harmada rendelkezett vitézi telekkel, az 1930-as évek második felében pedig minden negyedik rendtag.[9] Végül az alábbi telektípusok váltak általánossá: ingyenes, saját birtokból alapított, vagyonváltságos, megváltásos (az utóbbi kettő a földreformhoz kapcsolódott), vásárolt (az utóbbi három után fizetnie kellett a vitézeknek a részleteket), hosszú lejáratú bér, örök haszonélvezetű, végül telepítésből származó vitézi telek.[10] Szeged városa is azon települések közé tartozott, amelyek ingyenes vitézi telkek létrehozása céljából földterületeket kívántak felajánlani: a folytatásban az ehhez vezető útra, vitákra térünk ki.
„Az ország első vidéki városa nem hagyta magát”
Háromszáz. Háromszáz olyan személyt, intézményt, közösséget, települést sorol fel a Vitézek Albuma 1939-ben, amely kisebb vagy nagyobb földadományokkal segítette a rendtagok vitézi telekhez juttatását. Ugyan ez nem végleges lista – hiszen a Vitézi Rend az 1940-es években újabb területeket használhatott fel céljaira –, mégis úgy véljük, hogy e kimutatás az arányokat helyesen mutatja. E szerint Szeged városa, országos összevetésben a hetedik legnagyobb földterületet juttatta a vitézeknek, 225 hold földet. Ha csak a városokat nézzük, akkor egyedül Debrecen előzi meg Szegedet 75 holddal – habár eredetileg a cívisvárost is túl akarták szárnyalni. Viszont Kecskemétnél 30 holddal többet adott, s még szembeötlőbb a különbség, ha Hódmezővásárhellyel vetjük össze: Szeged több mint tízszer akkora területet biztosított, mint a szomszédvár (22 hold 800 öl).[11]
Pedig a két település főispánjai egyszerre szólították fel városaikat az ügyben – adott hírt róla a helyi és az országos sajtó is 1920. november elején. Szeged esetében Aigner Károly intézett átiratot Somogyi Szilveszter polgármesterhez, amelyben azt javasolta, hogy Karcaghoz, Kecskeméthez hasonlóan ők is ajánljanak fel a település birtokai közül valamennyi földterületet vitézi telek létrehozása céljából. Habár már a novemberi közgyűlésen tárgyalni akartak a kérdésről,[12] mégis megelőzte Kiskundorozsma a szomszédos nagyvárost, a község képviselőtestülete teljes egyetértésben 8 hold földet ajánlott fel vitézi telek céljára a „legjobb minőségű földekből”.[13] Végül csak a következő hónap elejére jutottak el Szegeden addig a szándékig, hogy 250 holdat ajándékoznak a Vitézi Rendnek – mégpedig a következő megoszlásban: Alsótanyán 150 hold, Felsőtanyán 100 hold föld. Egy hét múlva már 225 holdról esett szó, ebből 15 legénységi vitézt kívántak földhöz juttatni. Az Uj Barázda és a Szeged is arról írt december közepén, hogy a város tanácsa 210 hold felajánlását javasolja a közgyűlésnek. Az utóbbi szerint ebből 14 vitéz jut fejenként 15 holdas telekhez, az előbbi viszont megjegyzi a végén, hogy e felajánlással együtt már 225 hold lett a város által a célra ajándékozni kívánt földterület. Ez alapján feltételezhető, hogy egy korábbi időpontban született döntés alapján már 15 holdat eddig is erre szántak. Külön hangsúlyozták azt is, hogy ebből szegedi hősöket kívánnak földhöz juttatni[14] – annak ellenére, hogy a Vitézi kis kátéban kérték (igaz, elsősorban a magánbirtokosként adományozókat), „hogy kikötéseket, feltételeket lehetőleg ne szabjanak”, habár „törekszik e kikötéseknek eleget tenni […], ha a kikötés azt célozza, hogy arra érdemes falubeli nyerje el az ott felajánlott vitézi telket”.[15] December 30-án a közgyűlés – Bokor Pál helyettes-polgármester indítványára – megszavazta a javaslatot. A helyi sajtó kihangsúlyozta, hogy (az akkori információk alapján) Debrecennél és Kecskemétnél is többet ajánlottak fel: „Az ország első vidéki városa nem hagyta magát!”[16]
A következő közgyűlésen Bokor Pál ismertette, hogy mely területeket ajánlották fel, s ugyan ezt egy gazda megtámadta, de „simán leszavazták”.[17] 1920 második felében, 1921 első felében többször is beszámoltak a helyi médiumok a vitézi telkekről: megmagyarázták, hogy miként lehet elnyerni, milyen dokumentumokat kell benyújtani, mikortól adják tényleg a birtokokat. A sajtókampány ellenére a polgármester mégis arról számolt be 1921 februárjában, hogy eddig egyetlen rokkant katona jelentkezett vitézi telekre. A várakozás izgalmait fokozandó megjelentek a szélhámosok is, tavasszal „vitézi telkek felszerelésének költségeire” gyűjtöttek egyesek – erről egyedül a rendőrségtől, az önkormányzattól nem kértek engedélyt, és gyaníthatóan a Vitézi Rend részéről sem adta erre senki az áldását.[18] Habár Szeged esetében a vitézi telekre való beiktatásra az év áprilisa előtt nem is kerülhetett volna sor, ugyanis ekkor hagyta jóvá a belügyminiszter a város adományát és egyben köszönte meg azt.[19]
Ennek ellenére még hónapokat kellett várnia a vitézeknek, mivel csak 1921. június végén alakult meg a Csongrád vármegyei Vitézi Szék, és augusztus elejére jutottak el addig, hogy „az ügyhöz tartozó összes okmányokat a kabinetirodához terjesztette fel a tanács.”[20] Nem sokkal később a – csak a következő évben Szentesről Szegedre székhelyét áthelyező – vitézi szék kérte, hogy augusztus 5. és 10. között jelentkezzenek a vitézi telket igénylők a Szentháromság utca 2. szám alatti épület egyik emeletén berendezett székkapitányi irodában.[21] Mint korábban említettük, 21-én felavatták az első (nyilvános) ünnepségen a vitézeket: az 51 tiszt és 180 tiszthelyettes, tisztes és rendfokozat nélküli hős közül 24 személyt tekintettek szegedinek – köztük volt Hefty Frigyes neves repülőász, valamint Irányi László főhadnagy és Kókay László hadnagy – ez utóbbi kettőt a két világháború közötti város hivatalnokaiként ismerhetjük. A Szegedi Uj Nemzedék tudósítása szerint a legénységi állományból mindenki megkapta a 15 hold földjét, míg a tisztek közül csak hat fő, ebből egy a lap főszerkesztője, a már az 1920-as években Szegedet elhagyó Kemény Simon.[22] A ceremónián Szeged városa is képviseltette magát, Pálfy Dániel nemzetgyűlési képviselő és Gaál Endre városi tanácsnok személyesen jelentek meg Budán.[23]
Egy hónappal múlva, 1921. szeptember 23-án már bejelentették, hogy „nagy ünnepség keretében osztják ki október 2-án a felsőtanyai vitézi telkeket”, de egyelőre még nem volt nyilvános, hogy ki az az öt vitéz, aki birtokot kaphat.[24] Alig két nap kellett azonban, hogy újabb hír kapjon szárnyra: „A vitézi szék nem vette át a szegedi parcellákat!” A döntést azzal indokolták, hogy a 225 hold föld nagyobb részét „a csordajárások feltöretlen, szikes, vizenyős vagy homokos területeiből hasíttatták ki.” 105 hold a Klauzál-erdő déli sarkán, 35 hold a Rózsafaiskola dűlőben, 75 hold Felsőbalástyán volt található – végül az utóbbinak a cseréjét kérte a Vitézi Rend, mert azt a területet teljesen alkalmatlannak találta gazdálkodás céljára.[25] Az ügy sürgősségére tekintettel három nappal később rendkívüli közgyűlésen határoztak arról a szegedi városatyák, hogy teljesítik a kérést, a földterületek átadását pedig az első adományozás napjára halasztották.[26]
Címermaradvány egy csengelei vitézi telekről. A teljes eredeti szöveg az alábbi lenne: „Vitézi telek.
Kiérdemelte: vitéz [név]”. (Forrás: Molnár Mihály)
Az ünnepség
1921. október 2-án reggel fél nyolckor indult el három autó és 15 fogat Szegedről Felsőtanyára, hogy ünnepélyesen átadják az első öt, szegedi földből kialakított vitézi telket.[27]
Az öt kiválasztott hős mindegyike altiszt volt: vitéz Kaszás János tiszthelyettes Nyugat-Magyarországon született, a fővárosi közös 32. gyalogezrednél szolgált, kétszer a részére adományozott I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmének köszönhetően kapta meg a vitézi címet.[28] A szegedi 3-as honvéd huszárok hírnevét öregbítette a moholi származású Kérges Pál, aki 1915-ben szakaszvezetőként, 1916-ban őrmesterként nyerte el a „Nagyezüstöt”, s ekkor szintén tiszthelyettes.[29] Bánát 1920-ban Romániának adott részén, Zimándújfaluban született vitéz Lajos István, aki szintén ugyanazon ezredben érdemelte ki a két I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmét.[30] A Bánát szerbeknek juttatott részére került vitéz Mezei[31] Ferenc tiszthelyettes szülővárosa Nagykikinda, Kérges és Lajos bajtársaként szolgált a 3-as honvéd huszároknál, és ugyanazon kitüntetés(ek)nek köszönhetően lett vitéz, mint az előbbiekben felsoroltak[32]. Legvégül vitéz Rácz Istvánt kell említenünk, aki hőstettek sorát vitte véghez az olasz fronton, amelyeknek köszönhetően akár Arany Vitézségi Érme, akár háromszor(!) elnyert Nagyezüstje[33] miatt is felavathatták volna a rend tagjának. A tartalékos őrmester az egyedüli volt közülük, aki Szegeden született,[34] azonban Kaszást leszámítva mindannyiójukat szegedi illetőségűeknek tekintették 1921-ben,[35] tehát nagyobbrészt teljesült a város kívánsága, helyiek kapták a vitézi telkeket.
A ceremónián képviselte magát a Vitézi Rend helyi prominensei mellett a szegedi elit és a Nemzeti Hadsereg is. Megjelent Horthyt, mint a vitézek főkapitányát képviselve vitéz Siménfalvy Tihamér vezérkari ezredes, a VII. számú vitézi törzsszék törzskapitánya segédtisztjével, a következő világháborúban híressé vált vitéz Szügyi Zoltán főhadnaggyal. Ott volt Papp János[36] vármegyei székkapitány, valamint utóda a tisztségben, az akkor még nem felavatott Pottyondy Károly ezredes. Wehner, 1922-től vitéz Vén Jakab a szomszédos Csanád vármegye vitézi székkapitányaként érkezett, elkísérte vitézi széktartója, a tősgyökeres szegedi vitéz Csukonyi Ferenc. Felsőtanyára jött két fiatal tartalékos tiszt, mindketten az Arany Vitézségi Érmet viselték mellükön: vitéz Kókay László és vitéz Irányi László. Egy évvel később már ők is csengelei vitézi telkükön gazdálkodhattak. A Nemzeti Hadsereget Janky Kocsárd tábornok, körletparancsnok és Shvoy Kálmán ezredes, az 5. vegyesdandár vezérkari főnöke képviselték, ők szintén a rend tagjai lettek még abban az évtizedben. Szeged város fontos személyei közül dr. Aigner Károly főispán, Bokor Pál helyettes-polgármester, dr. Szalay József kerületi rendőrfőkapitány, dr. Bottka Sándor rendőrfőkapitány, Várhelyi József pápai prelátus, Galler Kristóf pápai kamarás, valamint dr. Gaál Endre és dr. Szendrey Jenő városi tanácsnokok tették tiszteletüket.[37]
Miután megérkeztek Balástyára a vendégek és meguzsonnáztak, Niedermayer Antal, Szeged-Felsőközpont plébánosa celebrált misét.[38] Az azt követő gazdagyűlést a főispán nyitotta meg, majd Bokor beszéde után Siménfalvy ezredes emelkedett szólásra: megköszönte a város közönségének a segítséget és egyben bemutatta az öt hőst és haditetteiket: „a kormányzó úr őfőméltósága Rácz Istvánt 1918 októberében az olasz fronton, Mezei Ferencet Bukovinában, Kérges Pált Galíciában, Kaszás Jánost ugyancsak Galíciában, Lajos Istvánt pedig Bukovinában elkövetett hősi cselekményeikért és egyéb vitézi tetteiért, amelyekért annak idején többszörös katonai kitüntetést kaptak, 1921. augusztus 21-én vitézekké avatta.”[39] Kiemelte a város jelentőségét a rend megalakításában: „A vitézi szék gondolatának első csírája itt fogant meg Szegeden, a kormányzó úr őfőméltósága lelkében, akkor, midőn azon tépelődött, hogyan lehetne ezt a nemzetet megmenteni”[40] – ahogy utaltunk rá, ez a gondolat, amely más vitézi kiadványokban is megjelent, különleges helyet biztosított a dél-alföldi városnak a szervezet „mítoszában”.
A felsőtanyaiak nevében Kordás József törvényhatósági bizottsági tag köszöntötte az új gazdatársakat, majd a gyűlés – a főispán indítványára – táviratilag üdvözölte a kormányzót. Ezt követően kocsikba ülve a vitézi telkekhez hajtottak az ünnepség résztvevői. Miután a plébános beszentelte a földet és a vitézi törzskapitány jelképesen egy-egy marék földet adott az öt vitézi hősnek, vitéz Mezei Ferenc megköszönte társai és családjaik nevében a vitézi telkeket. Az ünnepség úgy fejeződött be, ahogy elkezdődött: étel, ital várta bőségesen terített asztaloknál a vitézeket, a gazdákat, meg az elitet – avagy ebéd délután négy órakor.[41]
1922-ben újabb vitézi telkeket adtak át, ez azonban már nem témája jelen tanulmányunknak.
Utóhang
Egyetlen izgalmas kérdés maradt befejezésként: mi lett a sorsuk, meg tudtak-e maradni Szeged-Felsőtanyán a vitézek és családjaik? A választ sok forrásból kell összeállítanunk.
Az bizonyos, hogy nem mindenki rendezkedett be hosszabb időre: vitéz Kaszás Jánosról azt még tudjuk, hogy 1921 novemberében a felsőtanyai birtokán gazdálkodott, hiszen ő is azon Sopron környékéről származó lakosok egyike volt, aki sietett hazautazni a sorsdöntő népszavazás idején: „Ha nekem már telket is adott a hazám, itt az Alföld szívében, azért én nem felejtkezem meg a szülővárosomról[42] és elmegyek, hogy teljesítsem a kötelességemet, ahogy Gorlicénél is teljesítettem” – idézte őt a Nemzeti Ujság. Azonban minden jel arra mutat, hogy nem sokkal később visszaadta vitézi telkét, mert 1922 januárjában ferencvárosi lakosként találtunk rá utalást. Az évtized második felében a Vámőrségnél szolgált, az 1930-as években pedig már nyugállományú tiszthelyettes volt – vitézi telek nélkül, Budapesten.[43]
Vele ellentétben a másik négy avatott megtartotta vitézi birtokát. Azonban az adományleveleket csak utólag, 1929. szeptember 7-én állították ki, a közlönyben pedig csak a következő év elején jelentették meg. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó és gróf Bethlen István miniszterelnök aláírásával 23 telekadományozásról döntöttek, ebből 12 vonatkozott a szegediekre – mind a tiszti, mind a legénységi vitézek 15-15 holdat kaptak. A fennmaradó nyolc személyt azok tették ki, akik még éltek az 1922-es beiktatáskor, akkor ugyanis tíz birtokot adtak át, ebből kettőt egy hősi halált halt tiszt és egy világháborúban elhunyt legénységi katona örököseinek.[44]
„Szeged Balázsfa” címet írták vitéz Mezei Ferenc neve után az első vitézi évkönyvben 1927-ben – a furcsa átnevezés Budapesten történhetett, természetesen Balástyára gondolhattak. Ő az öt vitéz közül minden bizonnyal tényleg a vitézi telkén élt „életvitelszerűen”.[45] A hazának is meghálálta ezt: a II. világháborúból is kivette a részét, sőt 1943-ban újból kitűnt személyes bátorságával, Magyar Bronz Vitézségi Érmet kapott.[46]
Vitéz Kérges Pált ugyanekkor, valamint 1931-ben is mint kisteleki lakost találhatjuk meg és legfőképpen fontos, hogy egyben telkes vitézként említik. Az újabb világégést követően is itthon maradt, 1975-ben hunyt el.[47] Vitéz Lajos István Rókus városrész egyik utcájában lakott az 1920-as években, 1959-ben a városban halt meg.[48]
Felsőváros szélén élt vitéz Rácz István, és a sajtóból tudhatjuk róla, hogy a II. világháború után sem „vált meg” vitézi címétől, többször használta azt. A helyi kisgazdák lapjában 1947. január 3-án fizetett apróhirdetésben kívánt boldog új évet „tisztelt munkaadóinak, jó barátainak és ismerőseinek” mint vitéz Rácz István „sertésmiskároló és -herélő”. A hirdetésre lecsapott a kommunisták kezében lévő Délmagyarország is – amelyben egyébként alig két évvel korábban még hirdethette magát vitézi címével együtt – és epés kommentárral látta el az üzenetet egyik újságírójuk: „A »vitéz miskároló« nyilván nem tudja, hogy időközben történt egy és más, aminek következtében a vitézség, még ha herélő is az illető, nem erény többé. Viszont a Sz. K. U. kiadóhivatalának már tudnia kellene, hogy a magyar nemzetgyűlés törvényt hozott, amely megtiltja a címek és rangok viselését. Ez vonatkozik a vitéz sertésmiskárolókra is.”[49]
A lap tévedett, az „egyes címek és rangok megszüntetéséről” intézkedő törvényt meghozták, de csak 1947. január 14-én lépett életbe. Abban azonban nem, hogy ezt követően hosszú évtizedekig nem erénynek, hanem bűnnek tekintették e cím (korábbi) viselését: nem egy szegedi, Szeged-környéki vált ennek köszönhetően megfigyeltté, bebörtönzötté, a koncepciós perek idején is kiemelték, ha egy vádlott a rend tagja volt. A rendszerváltás után több mint harminc évvel, a Nagy Háború befejeződése után százhárom évvel azonban tartozunk annyival, hogy emlékezünk Szeged és Magyarország akkori bátor katonáira.
Az alábbi tanulmány a szerző szegedi és Szeged környéki vitézekről szóló monográfiájának előkészítéseként született. Kérjük, amennyiben Ön az 1945 előtti Vitézi Rend helyi tagjairól rendelkezik adatokkal, dokumentumokkal, emlékekkel, jelentkezzen a szegedivitez@gmail.com címen. Köszönjük!
Megjelent a folyóirat 2021. július-augusztusi számában
Jegyzetek
[1] A Vitézi Intézmény kis kátéja. Budapest, Vitézi Szék, 1922. 7. o.
[2] Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Hatodik kötet. Budapest, Athenaeum, 1936. 417. o.; Fekete Ferenc: A Vitézi Rend története. Szeged, HK Hermanos Kiadó, 2011. 11-12. o.
[3] Hellebronth Kálmán (összeáll.): A Vitézi Rend története, szervezete és tagjainak névkönyve. Budapest, Urbányi István, 1941. 9–11. o.; Pekár Gyula (szerk.): Vitézek évkönyve. I. évfolyam. Budapest, „Vitézek évkönyve”, 1927. 140-144. o.; Tóth Marcell: 1919 Szegedje és a nemzeti kormányok. In: Szeged, 2019. június 25–34. o.
[4] Hellebronth i. m. 9. o.
[5] Budapesti Közlöny, 1920. augusztus 29. 1. o. Korabeli helyesírás szerint idézve.
[6] Fekete i. m. 19. o.
[7] Uo. 28–33. o.
[8] A Vitézi Intézmény kis kátéja (1922) 12. o.; Négyesy László: A Vitézi Rendről II. (1922-1945). In: Zádorné Zsoldos Mária: Zounuk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 15. Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, 2000. 189–190. o.; Szécsy Imre – Oszlányi Kornél – Oszlányi József – Farkass Jenő (szerk.): A tízéves Vitézi Rend 1921–1931. Budapest, Országos Vitézi Szék szerkesztőbizottsága, 1931. 91–96. o.
[9] Kerepeszki Róbert: A Vitézi Rend 1920–1945. Máriabesnyő, Attraktor, 2013. 123. o.
[10] A Vitézi Rend kis kátéja. Budapest, Országos Vitézi Szék, 1934. 50–52. o.
[11] Az alábbiak előzték meg Szegedet: Almássy Dénes 375 hold, Debrecen 300 hold, egri főkáptalan 500 hold, több részletben a honvédelmi minisztérium (170, 225 és 34 hold), gróf Károlyi László 253 hold (részben Csongrád és Csanád vármegyékben), Semsey Andor 500 hold. Az adatok forrása: Vitézek Albuma. Budapest, Merkantil-nyomda, 1939. 27–32. o.
[12] Friss Ujság, 1920. november 4. 3. o.; Szeged, 1920. november 3. 4. o.
[13] Kis Ujság, 1920. november 19. 3. o.
[14] Szeged, 1920. december 5. 3. o., 1920. december 12. 3. o., 1920. december 31. 2. o.; Uj Barázda, 1920. december 15. 3. o.
[15] A Vitézi Intézmény kis kátéja (1922) 21. o.
[16] Budapesti Hírlap, 1920. december 31. 4. o.; Szeged, 1920. december 31. 2. o.
[17] Szeged, 1921. január 28. 2. o.; Szegedi Uj Nemzedék, 1921. január 27. 2. o.
[18] Kis Újság, 1921. február 13. 4. o.; Szegedi Uj Nemzedék, 1921. április 15. 3. o.
[19] Szegedi Uj Nemzedék, 1921. április 10. 2. o.
[20] Szegedi Napló, 1921. augusztus 2. 3. o.
[21] Szeged, 1921. augusztus 5. 3. o.; Szécsy – Oszlányi – Oszlányi – Farkass i. m. 283–285. o.
[22] 1931-es adatok szerint valóban megkapta a telket Kemény, de ekkor már Baján élt. L. Szécsy – Oszlányi – Oszlányi – Farkass i. m. 344. o.
[23] Szegedi Uj Nemzedék, 1921. augusztus 23. 3. o.
[24] Szeged, 1921. szeptember 23. 3. o.
[25] Szegedi Napló, 1921. szeptember 25. 5. o.
[26] Szegedi Napló, 1921. szeptember 29. 2. o.
[27] Szeged, 1921. október 4. 1. o.
[28] Pekár Gyula: Vitézek évkönyve. II. évfolyam. Budapest, „Vitézek Évkönyve”, 1928. 74. o.; Rendeleti Közlöny a Magyar Hadsereg számára. Személyes Ügyek, 1919. szeptember 5. 1225. o.; Vitézek Albuma (1939) 244. o.
[29] Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes Ügyek, 1915. augusztus 7. 1103. o., 1916. november 11. 2820. o.; Szegedi Napló, 1921. október 3. 1. o.
[30] Pekár i. m. 88. o..; Vitézek Albuma (1939) 272. o.
[31] Néhol Mezey, született Menning.
[32] Budapesti Közlöny, 1916. június 22. 6. o., 1917. november 1. 3. o., 1918. szeptember 18. 7. o.
[33] Kitüntetéssorára vonatkozóan ellentmondásos adatokat találtunk, végül az 1928-as évkönyvben leírt haditettek és a 46-os album gyenge minőségű portréja alapján vettük bizonyítottnak a felsorolt elismerések elnyerését.
[34] Hirn László (összeáll.): A negyvenhatosok fegyverben 1914–1918. Szeged, Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt., 1933. 168. o.; Pekár i. m. 117., 178–179. o.
[35] Szegedi Napló, 1921. augusztus 11. 4. o.
[36] Tévesen több helyen vitézként említették, pedig soha nem avatták a rend tagjává. Pottyondy is nagyobb részt a cím nélkül töltötte be a tisztséget, őt avatása után nem sokkal váltották le.
[37] Szegedi Uj Nemzedék, 1921. október 4. 1. o.
[38] Szeged, 1921. október 4. 1. o.
[39] Szegedi Napló, 1921. október 3. 1. o.
[40] Szegedi Uj Nemzedék, 1921. október 4. 1. o.
[41] Szeged, 1921. október 4. 1. o.; Szegedi Uj Nemzedék, 1921. október 4. 1. o.
[42] Helyesebben Felsőkismartonhegyen született. A település végül Ausztriához került, 1939-ben Kismartonhoz (ma: Eisenstadt, Ausztria) csatolták.
[43] Az Ujság, 1922. január 22. 9. o.; Nemzeti Ujság, 1921. november 13. 5. o.; Pekár (1927) 62. o.; Szécsy – Oszlányi – Oszlányi – Farkass i. m. 406. o.; Vitézek Albuma (1939) 29., 244. o.
[44] Budapesti Közlöny, 1930. január 10. 1. o.; Oklevél vitézi telek adományozásáról. Vitéz Csicsai János, 1929. szeptember 7. (magángyűjtemény); Szegedi Friss Ujság, 1922. október 10. 1. o.
[45] Neve megtalálható egy internetes adatbázisban, mint a kelebiai vitézi telepen élők egyike. Ennek az állításnak azonban a korabeli vitézi kiadványok ellentmondanak, egészen 1941-ig szegediként említik. Vö.: Kelebia-Vitéztelep vitézei. http://viteztelep.hupont.hu/3/a-vitezek. Utolsó letöltés: 2021. június 28. 18:01.
[46] Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes Ügyek, 1943. augusztus 4. 1071. o. Kutatásaink szerint kifejezetten ritkának tekinthető, hogy mindkét világháborúban elnyerje valaki a vitézségi érem valamely fokozatát.
[47] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltára, Szeged III. kerület halotti anyakönyv, 1975. 789. bejegyzés; Pekár (1927) 65. o.; Szécsy – Oszlányi – Oszlányi – Farkass i. m. 409. o.; Vitézek Albuma (1939) 29., 251. o.
[48] Délmagyarország, 1959. szeptember 2. 4. o.; MNL CSML, Szeged III. ker. h. ak., 1959. 577. bejegyzés; Pekár (1928) 88. o.
[49] Délmagyarország, 1945. február 28. 4 o., 1947. január 3. 4. o.; Pekár (1928) 117. o.; Szegedi Kis Ujság, 1947. január 1. 7. o.