Bogoly József Ágoston: A Bálint Sándor-i szellemi örökség jövője

A kultúrakutatások távlata és Bálint Sándor jövőbe mutató szellemi öröksége között eleven kapcsolat van. A régiók és tájak örökségének feltárását és értelmező közvetítését, a tudományközi szemléletet alkalmazó tájérték- és tájesztétikum kutatás (Interdisciplinary Studies in Landscape Aesthetics), a kulturális antropológia, a tájföldrajz, a néprajz, az irodalomtudomány és az ökokritika módszereivel is meg lehet valósítani. A kultúrakutatásban a Bálint Sándor által képviselt tudományközi látásmód fejlesztése eredményes. A néprajzi-ökomuzeális örökségvédelemben Bálint Sándor szellemi útmutatása jelentős távlatokat jelölt ki.  

A térbeli fogalmak felhasználásával az ökokritikai kultúrakutatásokra, a néprajzi, történeti kultúrföldrajzi és tájesztétikai örökségekre fókuszálhatunk. A táj és ember kapcsolatát, az ember és környezete viszonyát, a régió világát tükröző, a régi népéletet bemutató emlékiratok, az ökoturisztikai irodalom, a tájat érzékeltető térképek, esszék és versek iránt éppúgy megújult az érdeklődés, mint a kultúrtáj és a néprajzi tájegység sokszínűségét bemutató tanulmánykötetek iránt.

A történeti kultúrtáj néprajzi mintázatának gyűjtésen alapuló összefoglaló művei között Bálint Sándor huszadik századi szellemi öröksége kimagasló. Bálint Sándor A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete című művének első része 1977-ben jelent meg 1976-os évmegjelöléssel Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75. 2. jelzésű kötetében. A település és társadalom, a ház, az otthon, a tanyai porta, a vízi élet, a pásztorkodás, a jószágtartás és a mezőgazdaság néprajzi vonatkozásait dolgozza fel. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete című mű második része 1978-ban jelent meg 1977-es évmegjelöléssel, Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976/77. 2. jelzésű kötetében. A közlekedés, a közlekedési iparágak, a vásár, a piac, a mérték, a vendégellátás, a táplálkozás, a háztartás, az élelmezési és háztartási iparágak, a népviselet és a viseleti iparok néprajzát tárja fel. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete című mű harmadik része 1982-ben jelent meg 1980-as évmegjelöléssel, ismét Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1978/79. 2. jelzésű kötetében. A család, a nagycsalád, a születés, a gyermekkor, a játékkal való foglalkozás, a játékszer, a katonáskodás, az esküvő, a lakodalom, az egészség, a betegség, a halál, a temetés, a túlvilág, a jeles napok, a hitélet népi hagyományai, a nyelv, a beszéd, a népi kozmogónia, a természetismeret, a mesemondás, a történeti mondák, a történeti énekek és társjelenségeik, valamint a ballada témája szerepel a kötetben. A „szögedi nemzet” zenéjét Paksa Katalin, a táncéletét pedig Felföldi László dolgozta fel ebben a kiadványban. Bálint Sándor 1979 nyarán írt Utószót, ez a harmadik kötet végén olvasható. Az életművét összegző Bálint Sándor a további feladatok elvégzését már a jövő nemzedékeitől kérte.

Milyen a Bálint Sándor – szellemi örökség jövője és kapcsolata a kultúratudományokkal? „Véleménye szerint mi lehetne a Bálint-hagyaték jövője?” – tette fel az interjúkérdést Ilia Mihálynak Dlusztus Imre. A Délmagyarország című napilap 1989. május 6-i számában olvasható a válasz: „Kellene ugyanis egy döntő fordulat: újra elevenné tenni a hagyatékot, Bálint Sándor szellemét. Gondolkozni illene azon, hogy a múzeum, az egyetem vagy a város hogyan adhatná ki a Bálint Összest, hisz lassan több fölnövekvő nemzedék kezébe oda kellene adni ezeket a műveket. (…).” A művek kiadására vonatkozóan nem sok minden változott és ez még nagyobb nyomatékot ad ezeknek a régi mondatoknak. A hagyaték gondozása és feldolgozása folyamatos. Gyuris György Bálint Sándor munkássága című bibliográfiája (2007) segítségével a teljes életműben tudunk tájékozódni. Csapody Miklós Bálint Sándorral foglalkozó, részletesen jegyzetelt könyvei eligazítást nyújtanak. Számos tanulmány foglalkozik Bálint Sándor pályájával, életművével, tudományterületének egyes kérdéseivel.

„Az utókor ítélete többnyire úgy fogalmaz, hogy Bálint Sándor a szakrális néprajz nagy művelője” – hangzik a fölvetés az említett interjúban. Ilia Mihály válasza: „Igen, és ez kissé le is egyszerűsíti a dolgokat, mert a szakrális tárgyi kultúrára gondolunk óhatatlanul. 1945 után ugyanis a tárgyi világ ismerete került előtérbe és a lélek szót akár el is temethettük. Bálint Sándor arra irányította a figyelmet, hogy az embernek nem csak tárgyi, hanem szokásvilága is van, és semmiféle világnézet nem iktathatja ki a szakrális hagyományt, amelyet mélyre szorított ugyan a materiális gondolkozás, de végül is az megőrződött.” Folytathatjuk az idézett interjú gondolamenetével: „Bálint Sándor nemcsak Szegedre és a szakrális néprajz emlékeire ügyelt. Talán illő lenne ezt is hangsúlyozni ma” – mondja az interjú készítője, Dlusztus Imre.  Ilia Mihály pedig így folytatja válaszát: „Bálint Sándor a szellemtudományok területeire is kilátogatott. Nem maradt meg a szűken vett néprajznál, mert erősen érdeklődött a zsidó, a szerb és a horvát folklór iránt is. A magyar néprajztudomány komparatisztikai irányultságát ő alapozta meg.” Hozzátehetjük: e tekintetben Katona Lajos összehasonlító néprajztudományi munkássága jelenti a nagy előzményt.

A népszokás, a néphit, a népi vallásosság kutatása során Bálint Sándor az evangéliumi értékek tovább élését tárta föl. Csapody Miklós a 2021-ben Szegeden megjelent A népi, a szent és a művészi. Bálint Sándor és a képzőművészet című könyvében a tudós szakrális művészet iránti érdeklődését mutatja be.

Bálint Sándor Ünnepi kalendárium. A Mária ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (1977) című kétkötetes nagy munkája és előzménye a Népünk ünnepei (1938) című könyve a népélet naptárhoz kötődő szokásait tárja fel. Erdélyi Zsuzsanna írja Bálint Sándorról „A jövő tudományát segíti” című tudománytörténeti esszéjében (Tiszatáj, 1987. 8. 41-48.):„Táj és környezet szinte együttható késztetésére vált Bálint Sándor a vallásos néphagyomány és a vele foglalkozó tudományág, saját megjelölése szerint, a szakrális néprajz művelőjévé. E sokféle módon nevezhető spirituális örökséget (népi-laikus katolicizmus, népi-paraszti jámborság, népi vallásosság, profán kereszténység stb.) mind történeti, mind jelen formáiban értékelte, szem előtt tartva a tudományközi és vallásközi kapcsolatait is. Nálunk, Magyarországon Bálint Sándor volt az egyike, aki elindította a vallási néprajz nagyon is fiatal tudományágának ápolását, s hűen kitartva mellette, európai szintre fejlesztette föl azt. (…) Tevékenysége alapján egyformán tekinthetjük őt irodalmárnak, művelődés–szellem–vallás–egyház történésznek, nyelvésznek, tárgyi és szellemi néprajzosnak, bizonyos témáival ipartörténésznek is. Nem áll egyedül e megjelenési formában. Nagy elődei és nagy kortársai hozzá hasonlóan szinte enciklopédikus tudást mondhattak magukénak. Elég, ha csak néhányra utalok e polihisztor-tudósok közül, akiknek csapatába sorolhatjuk őt is. Időrendben haladva a magyar Ipolyi Arnold vagy Munkácsi Bernát, a német W. Mannhardt, az orosz A. N. Veszelovszkij, az olasz G. Pitrè, az angol G. J. Frazer, a finn J. V. Mansikka, a dán F. Ohrt, a francia A. van Gennep, a német A. Spamer, az ugyancsak olasz P. Toschi. (…) Bálint Sándor szétágazó érdeklődési körének és fölkészültségének megfelelően, egymagában élte ezt a sokféleséget. (…) Rá is kényszerült, hisz föllépése a vallásos néprajz alapozó korszakához kötődött, amikor is jobbára csak magára számíthatott, akárcsak a svájci D. E. Müller, a német J. Weigert és főleg G. Schreiber vagy akár a holland J. Schrijnen. Ez időben a kutatási terület tudományközi jellege még nem domborodott ki annyira, amely később nyilvánvalóvá válva fölkeltette az érintett tudományok művelői érdeklődését s eredményezte főleg az utolsó húsz év interdiszciplináris – tudományközi – összefogását, valójában ezzel a kölcsönös segítséget.”      

A távlatos életmű továbbélésének melyek a jellemző jegyei? A kultúrakutatások távlata és Bálint Sándor szellemi öröksége között eleven kapcsolat van. Ennek dokumentumai a Bálint Sándor Emlékév (2004. aug. 1 – 2005. júl. 30.) Programfüzetében tanulmányozhatók. Művelődési-oktatási, egyházi-templomi és múzeumi színtereken is tartottak előadásokat és ünnepi megemlékezéseket. Bálint Sándor Emlékkönyv címmel ünnepi kötetet jelentettek meg (2004). Bálint Sándor tiszteletére a Tiszatáj, a Szeged, a Távlatok és a Vigília című folyóiratok emlékszámot adtak ki. Bálint Sándor könyvtára címmel 2009-ben címjegyzéket tartalmazó adattár jelent meg a Móra Ferenc Múzeum kiadásában. A tudós életműve – halálával – 1980-ban lezárult. A Bálint Sándor életművének képzetköréhez áttételekkel kapcsolható gondolkozásformákban további érdekes kérdésfeltevések bukkannak fel. Tanulmányainak, könyveinek távlatos üzenetei és a jelen művelődési folyamataiban érvényesülő, néprajzzal érintkező szemléletformák között kapcsolódási pontokat találunk.

A táj a megőrzendő és a megújuló értékek színtere. A táj karakterizálására való törekvést részben a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 38. paragrafusa is tükrözi. A táj-fogalomnak egyre nagyobb szerepe lesz a kulturális tervezésben, a kultúratudományi kutatási programokban és a megújuló muzeológiai szemléletben. Graham Fairclough az Európai Táj Egyezmény alkalmazási lehetőségeiről és következményeiről írt tanulmánya a Műemlékvédelem című folyóirat 2008. 2. számában olvasható.   

A Bálint Sándor által korábban átfogóan kutatott és alaposan feltárt nagytáj, a „szögedi nemzet” művelődési-néprajzi értékei a Magyar Néprajzi Atlasz adatainak fényében is szemlélhetők és mindez összevethető a Firbás Zoltán által szerkesztett A szegedi Nagytáj. A szögedi nemzet kultúrföldrajzi térképe (2019) című munkával.

A „szögedi nemzet” népéletét feltáró Bálint Sándor munkássága kulturális örökségünk részévé vált. Műve maradandónak bizonyul.  A tájhoz kötődő szabadtéri kiállítóhelyek, a népi életmódot bemutatni szándékozó szabadtéri múzeumok tervezésénél és berendezésénél Bálint Sándor tájértelmező eredményeit figyelembe veszik. Így történhetett ez az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum koncepciójának kialakításakor is. A Kárpát-medence búcsújáró helyeinek környékén rendezendő állandó- vagy vándorkiállítások hasznosíthatják Bálint Sándor népi vallásosságra vonatkozó kutatásait.  Bálint Sándor szellemiségét és emberi magatartását jól tükrözi a Barna Gábor által szerkesztet és 2012-ben Szegeden kiadott Isten szolgája, Bálint Sándor, a szolgáló szeretet példaképe című kiadvány éppúgy, mint a Miklós Péter szerkesztésében szintén 2012-ben megjelent Kereszténység, demokrácia, európai szellemiség. Írások Bálint Sándorról című többszerzős könyv.

Az egyedi tájérték megőrzésének feladata, a tájökológiai problematika, a térszerkezetből eredő adottság sokszor nehéz helyzet elé állítja a tájjal és kultúrával foglalkozó szakembereket. A különböző életmódszervező értékek természethez kötődő viszonyrendszerét érdemes mindig számításba venni. Az új muzeológia különösen ügyel a kulturális örökség környezeti beágyazottságának érzékeltetésére. A modernizáció következményeként a tájban gyakran sorsukra hagyott emlékeket találunk. A kulturális örökség feltárása, megismertetése és bemutatása során, a művelődés széleskörűvé tétele nyomán, a látogatóbarát múzeumok szerepe növekszik. A környezet és a történelmi-kulturális örökség viszonylatában egy mély néprajzi és ökológiai érzékenység fejlődött ki. Beszélgetés közben Bálint Sándor hangsúlyozta: „… A néprajz kutatásban, a néprajzi szemléletben elmaradhatatlan és elhanyagolhatatlan tényező a humánum. Szóval az európai népkultúrák például a természetes helyi különbözőségek ellenére is olyan testvériségben élnek egymással, amit csak mondjuk egy néprajzi kutató lát be, vagy mondjuk egy jó, intuitív lelkületű költő, vagy nem tudom én, pszichológus, hogy itt miről van szó. Itt az örök emberinek a kifejezéséről van szó.” (In: Csapody Miklós: „Nehéz útra keltem…” Beszélgetések Bálint Sándorral. Szeged, 2004. 160.)              

Bálint Sándor szellemi örökségének kilátópontjáról a nagytáj-szemléletével párhuzamos távolibb európai világokra, a táj–ember–kultúra egybefonódó hármasságát bemutató ökomúzeumok világára is ráláthatunk. Bálint Sándor szellemi örökségéből számba vehetjük azokat a szemléletformákat, amelyek a táj és kultúra értelmezésére vonatkoznak. A táj alakítása és ökomuzeális gyakorlati hasznosítása területén és a tájba ágyazódó mikrovilágok ökokritikai kutatásában messzemenően érvényesíthető a Bálint Sándor által létrehozott, szellemi-tárgyi életvilágot vizsgáló, a különböző tényezők együttélését komplexen érzékelő szemlélet. A táj emlékezetét, néprajzi hagyományvilágunkat, az irodalom népi kultúrából merítő műalkotásait, az ökokritikai irodalom határjelenségeit és az ökomuzealitást Bálint Sándor szellemi öröksége alapján érdemes újraértelmeznünk.

Bálint Sándor tudományos fölismerése: ember és a táj egységet, organikusan kialakult struktúrát alkot.

Ez az organikusan kiépült struktúra életképes, a jelenben megújul és jövője van. A Bálint Sándor szellemi örökségével rokon, mai szempontú, tájra és kultúrára vonatkozó integratív fejlesztések számos további humánökológiai és kulturális ökológiai kutatási területet és gyakorlati megoldást gazdagítanak. Bálint Sándor sokrétű megközelítésből fakadó kutatási célkitűzései mentén a további feladatok az interdiszciplináris szemlélet segítségével oldhatók meg.    

Megjelent a folyóirat 2021. decemberi számában

Irodalom  

Bálint Sándor: A hagyomány szolgálatában. Összegyűjtött dolgozatok. Budapest, 1981.

Bogoly József Ágoston: Alkalmazott kultúratudomány. Az ökomuzealitás stíluskommunikációs fogalmának bevezetése. In: Uő: A stíluskommunikáció értéklánca. Alkalmazott irodalom- és kultúratudomány / stíluskommunikáció. Tanulmányok, esszék. Szeged, 2020. 27-32. o.

Borsos Balázs: A „szögedi nemzet” a Magyar Néprajzi Atlasz adatai tükrében. In: Mód László – Simon András (szerk.): Olvasó. Tanulmányok a 60 esztendős Barna Gábor tiszteletére. Szeged, 2009. 660–668. o.

Csapody Miklós: „A világban helytállni…” Bálint Sándor élete és politikai működése. 1904–1980. Budapest, 2004.

Juhász Antal: A szegedi nagytáj Bálint Sándor értelmezésében. Üzenet, 1990/7-9. 636-643.  o.

Miklós Péter (szerk.): Kereszténység, demokrácia, európai szellemiség. Írások Bálint Sándorról. Szeged, 2012.  

Péter László: Bálint Sándor pályája. In: Tiszatáj 1987. augusztus, 3–30. o.