Miklós Péter: Etika és esztétika

Csapody Miklós új kötete Bálint Sándorról

A szegedi székhelyű Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány indított az idei évben új, reprezentatív kiadványsorozatot A Dél-Alföld szellemi öröksége címmel. A széria első darabja Csapody Miklós irodalom- és művelődéstörténetész A népi, a szent és a művészi. Bálint Sándor és a képzőművészet című kötete, amely a Magyar Művészeti Akadémia anyagi támogatásával jelent meg. Könyvében a szerző – aki túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Bálint Sándor életének és munkásságának legavatottabb ismerője és első számú szakértője – a boldog emlékezetű néprajztudós professzor, ahogy tisztelőinek egy köre nevezi: „legszögedi szögedi”, képzőművészeti kapcsolatait, s a képzőművészetről vallott nézeteit vizsgálja.

Munkájából kiderül: kutatási eredményei szerint Bálint Sándor számára Dugonics András piarista szerzetes, Kálmány Lajos csanádi egyházmegyei pap és Lőw Immánuel szegedi főrabbi néprajzi gyűjtői tevékenysége, valamint Mikszáth Kálmán, Tömörkény István és Móra Ferenc irodalmi munkássága, s Juhász Gyula zseniális költészete mellett elsősorban Nyilasy Sándor festészete jelentette a szegedi hagyományt. Személyesen ismerte Nyilasy (aki a nagybányai művésztelep tagja, a párizsi Julian Akadémia egykori növendéke, Hollósy Simon közvetlen tanítványa volt) mellett Endre Bélát, Heller Ödönt és Szili Török Dezsőt. Utóbbi 1937-ben megfestette édesanyja, Kónya Anna arcképét, később pedig egy akvarellt ajándékozott neki.

Bálint Sándor – mutat rá könyvében Csapody – kor- és nemzedéktársai közül kapcsolatban volt, s otthonában őrizte egy vagy több alkotását: többek között Aba-Novák Vilmosnak, Milan Konjović-nak, Molnár-C. Pálnak, Kovács Margitnak és Kontuly Bélának, de ismerte Buday Györgyöt, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának titkárát, Radnóti Miklós jóbarátját, László Gyulát, a tudós régészt és művészi festőt és grafikust is. A nagy szegedi alkotók közé sorolta Bálint Sándor Kopasz Márta és Winkler László festő- és grafikusművészt.

A vallásos művészet nagyon sokat jelentett számára mind esztétikai, mind spirituális dimenzióját tekintve. Kapcsolatba került Prokop Péter festőművész római katolikus pappal, a modern magyar egyházművészet világszerte ismert alkotójával, aki teológiai diplomája mellett a képzőművészeti főiskolán – ahol Kontuly Béla volt a mestere – is szerzett oklevelet, s aki előbb Rómában, majd az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedett.

A huszadik századi magyar festészet egyik legkülönlegesebb alkotója, Tóth Menyhért is ott volt Bálint Sándor látókörében. Belon Gellért – a kitűnő Szentírás-tudós, akinek 1959-es főpásztori kinevezése után huszonhárom évet kellett várnia a kommunista állam engedélyére a püspökké szenteléséhez – mutatta be neki. Mint Belon följegyezte: „Tanúja voltam, hogy az akkor még elhanyagolt miskei festőművészt, Tóth Menyhértet meglátogattuk: milyen beleérzéssel fejtegette az elég problematikus festményeke, hogy milyen figyelemmel hallgatta a megszállottságig belelkesült festő szavait.”

Bálint kapcsolatban volt Till Aran hódmezővásárhelyi fényképészmesterrel és műkedvelő szobrásszal, aki népművészként részt vett A magyar egyházi kultúra (1969) című vatikáni kiállításon, s egyik munkáját Szent VI. Pál pápának ajándékozta. A naiv művészet is közel állt Bálint Sándorhoz: Vankóné Dudás Juli és Süli András naiv egyszerűségű, ugyanakkor megkapó, s a „népiségnek” a lelkét és annak az archaizmusát bemutató alkotásai értékesek voltak a számára.

Csapody Miklós kötetében külön fejezetet szán Bálint Sándor otthonaira, s az őt körülvevő művészeti alkotásokra, lakásának esztétikai szempontból is jelentős és művészetileg sem elhanyagolható értékű berendezési tárgyaira. De szó esik még a műgyűjtő Bálint Sándorról, aki nemcsak kortárs műveket vásárolt, de a régi korok tárgyi emlékeit is gyűjtötte. Külön érdeme a kötetnek, hogy Bálint Sándornak a képzőművészetben megjelenő alakját szintén vizsgálja, s megemlíti Tóth Sándor bronzérmei mellett Kovács Margit és Jámborné Balog Tünde kerámiáit, Winkler László ceruza- és akvarell arcképét, Borsos Miklós munkáját, valamint Szathmáry Gyöngyi és Kalmár Márton Szeged közterületein álló Bálint Sándor-szobrát.

Csapody Miklós a következő megállapításokra jutott Bálint Sándor művészetszemléletét vizsgálva. „Emberi habitusa mellett hitbéli-erkölcsi meggyőződése és esztétikai minőségérzéke alapozta meg kiterjedt művészeti kapcsolatait, az a felfogása, hogy spirituális klasszicitással párosult isteni eszmény amellett, hogy visszatükröződik az esztétikumban, testet ölt benne. Eszmevilágának, ízlésének alakulásában a népkultúrának, a magyar és az európai, a régi és a kortárs művészeteknek volt meghatározó szerepe. Művészetszemlélete, látás-, sőt létezésmódja középpontjában a megszentelődött anyag változatos formáiban megjelenő transzcendencia, az isteni üzenet befogadása állt: »Katolikus művész számára az alkotás soha nem lehet önmagáért való.« Szemlélődő természetével »nem is az életet, hanem a létet méregette«, aminek az esztétikum (a műalkotásban megnyilvánuló szép) és az artisztikum (a művészi ízlés) nélkülözhetetlen alkotórésze, a szakralitás közvetítője.”

A kötetet a szegedi Móra Ferenc Múzeum Bálint Sándor-gyűjteményének anyagából válogatott, imponáló mennyiségű és kiváló minőségű illusztrációk teszik igazi művészeti kiadvánnyá. Filológiai hátterét pedig Csapody Miklós közismerten pontos fölkészültsége, a nagyszámú hivatkozott primer forrás és szakirodalom, s a közel félezer lábjegyzet biztosítja.

Csapody Miklós: A népi, a szent és a művészi. Bálint Sándor és a képzőművészet. Szeged, Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, 2021. A Dél-Alföld szellemi öröksége 1. kötet

Megjelent a folyóirat 2021. decemberi számában