Tóth István: A zöldebb Szegedért az árvíz után, egy szerződés tükrében

A szegedi nagyárvíz történetét úgy gondolom senkinek nem kell bemutatni, hiszen a legismertebb helytörténeti esemény, mely a városképet és a fejlődést is meghatározta. Közúti híd, paloták, csatornázás, kör- és sugárutas szerkezet, és még sorolhatnák tovább a máig tartó változásokat. Ám kevesebb szó esik arról, hogy a város fásítását is kiemelten fontosnak tartották. Ennek egy szeletét kívánom bemutatni egy vállalati szerződésen keresztül, mely megmaradt az utókornak és a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

Az újjáépítési munkálatok egyik fontos eleme volt Szeged parkosítása. Lechner Lajos, miniszteri tanácsos, a városkép megalkotója kiemelt figyelmet fordított a város füvesítésére, fásítására. Úgy gondolta, hogy már az árvíz előtt is csekély volt a zöld terület Szegeden, a víz visszahúzódása után ez még hatványozottabb volt, s ezen változtatni kíván. Hivatkozik egészségügyi indokokra, illetve szépészeti szempontokra, hiszen egy modern, európai várost kívánt teremteni, melynek része a zöld, parkos övezetek. Ki kell emelni, hogy nem csak a fényűzés miatt, hanem azért is, mert „gondoskodni kell a várost s a levegőt tisztító és üdítő befásításról.” A munkálatok természetesen csak azután kezdődhettek meg, miután a feltöltéseket befejezték, illetve kijelölték a terek helyeit és az új utcavonalakat. Ezen okokból kifolyólag 1881-1882 fordulóján indíthatták el ezt a tevékenységet. Ebben az időszakban alakították ki mai formájára és parkosították a Mátyás király teret, Széchényi teret, Kálvária teret, Lechner teret, a Stefánia sétányt. A Dugonics tér már a katasztrófa előtt is ki volt alakítva, így csak a parkosításának tervezése volt a fő feladat.  A felsorolt terek összesen 91.690 négyzetmétert tesznek ki. A fásítás igen nagy hatással volt Szeged lakosságára. Az eredeti tervekkel ellentétben nem csak az előbb felsorolt tereket, a két körutat, hat sugárutat kezdték el beültetni, hanem a város minden területét, a Szabadkai úttól kezdve a Vadkerti téren át, a Szilléri sugárúton keresztül, a Kossuth Lajos sugárút végéig körülölelő területek szinte mindegyikén. Ültettek facsemetéket a Rozália kápolna, a Kálvin téri templom, Városháza, a belvárosi iskolák környékére, az óvodák udvaraira, illetve nem hagyták ki a Valéria (mai Bartók Béla tér) és Szent István tereket sem. A mozgalmon felbuzdulva a honvédelmi minisztérium is facsemetékkel látta el épületeinek környékét, például a Honvéd teret. Az ültetett fákat mind adományként kapta a város 35 vármegyétől, több várostól és temérdek magánszemélytől. 1882 őszéig 35.568 db facsemetét kapott a szegedi királyi biztosság, melyből az adott évben 21.874-et ültettek el köztereken, a maradékot elvermelték, illetve szétosztották a lakosság körében. 1883-ban 302.803 db csemetét kapott a hivatal, melyeket mind elültettek. Így alakult ki az a zöld, parkos Szeged, melyet mind a mainapig ismerünk. Természetesen a csemetéknek idő kellett ahhoz, hogy megnőjenek. Az újjáépítés után készült fotókon még látni, hogy igen csemeték még a fák és a cserjék. Az is előfordult, hogy sajnálatos módon egyes növények nem vertek gyökeret a földbe, s kipusztultak, ám ezeket igyekeztek kicserélni, főleg az elvermelt példányokból.[1]

A cikket ihlető vállalati szerződés 1982-ben került a múzeumba 500 Ft fejében Révész Páltól, melyet Dr. Tóth István gyűjtött be. A dokumentum 1882-ben keletkezett, 20 oldalból áll, melyből 8 kézzel írott, 9 nyomdai, és 3 rajzolt terv. Az első 5 oldal maga a szerződéskötés feltételeit szablya meg, a második 3 a részletes munkálati feltételeket, az ezt követő 9 oldal egy kötelező, ún. feltételfüzet, mely minden szerződésnek kötelező eleme, amelyek a m. kir. közmunka- és közlekedési minisztérium hatósága alá tartozik, míg a 3 oldalnyi rajzolt tervek a fásítás pontos helyeit mutatják. A vállalkozó, akit megbíztak nem más, mint Luxeder György, törökbecsei vállalkozó. Felmerülhet a kérdés, hogy ki volt ő és miért pont rá eset a választás? Luxeder egy törökbecsei kereskedő, gabonakereskedő, földbirtokos, aki az ottani takaréktérpénztár vezetőségének egyik tagja, aki több gyűjtést is szervezett a helyi iskoláknak.[2] Az 1876. évi országos mezőgazdasági és ipari vásáron – Szegeden – bronz minősítést szerzett jó minőségű búzáért.[3] Ebből is kiválóan látható, hogy igen jól menő üzletember volt. Ám miként köthető Szegedhez? 1870. május 16-án kötött házasságot Szegeden Csiszár Annával, aki nem másnak a leánya, mint Csiszár Jánosnak, híres szegedi vállalkozónak, kereskedőnek, aki a Csiszár-házat, Hungária szállót, a mai Szegedi Akadémiai Bizottság székházát építtette. A Szegedi Híradó is beszámol frigyükről, hisz ahogy fogalmaznak „városunk közönségét mindig érdekli az is, hogy hova lesz átültetve egy-egy virágszál szép hölgyeink koszorújából.” Ebből kiderül, hogy a pár Törökbecsén folytatta közös életét. Az após által építettet ház tulajdoni lapján észrevehetjük, hogy az árvíz idején még özvegye a birtokos, míg 1883-ban, az újjáépítés után már a tulajdonosok Ábrahám János és neje, illetve Luxeder György és neje. Vállalkozónknak nem ez volt az első ilyen jellegű munkája az újjáépítési folyamatokban, hiszen 1881 novemberében is megbízást kapott a szegedi körtöltés befásítására 7703 m hosszan, amiért minden 1000 elültetett fa után 50 Ft-t kapott. [4]

De mit tartalmaz a szerződés pontosan? A fásításra Luxeder három helyszínre kapott megbízást. Ebből az egyik a Debreceni utca, Hangász utca (mai Bihari utca), Vessző utca (mai Dankó Pista utca) közötti 8354 m² területre kapta, mely nagyobb részben ––vizenyős, kisebb részben – 3950 m² – száraz. E részen összesen 8668 db fát kellett elültetni, melyből 5851 fűzfa és 2817 nyárfa. A rajzon jól kivehető, hogy hova kívánták ültetni őket a színkombinációk segítségével. Mivel a kiadvány fekete fehérben jelenik meg, így kisebb segítséget kívánok nyújtani – a színes változat a múzeum online adatbázisán megtekinthető.[5] A középen látható téglalap bal oldalán láthatjuk, hogy az a területet kettéosztja. Számunkra az osztás jobb oldala fontos, mivel a bal oldali egység házzal beépített. A jobb oldali területen láthatjuk a cikk-cakkos részeket. Ennél az egységnél, a cakkok területén belül, sötétebb részek jelölik a nyárfák helyeit, a szárazabb területet. A téglalap belsőjében található kevésbé sötét részek pedig a fűzfák helyeit, a vizenyősebb területeket jelzik. Érdekesség, hogy a szerződésben Bihari utcaként szerepel a terveken szereplő Hangász utca, míg a Liget utca Vessző utcaként.[6] (1.kép)

Luxeder e rész szomszédságára is kapott megbízást, a Szilléri sugárút, Római körút, Rom utca, Liget/Vessző utca (mai Dankó Pista utca) által körül vett részre. Ma itt irodaházak találhatóak. A terület hasonlóan az előbbihez, nagyjából 8300 m². A vizes területekre 4226 db fűzfát, míg a szárazokra 3950 db nyárfát kell ültetni. A középső téglalap releváns számunkra, mely láthatjuk, hogy egy külső és belső részre van osztva. A külső sötétebb rész jelöli a nyárfás blokkot, míg a belső világosabb a fűzfák elhelyezkedését. [7] (2. kép)

A harmadik helyszín a legnagyobb közülük, mely a Budapesti sugárút (mai Kossuth Lajos sugárút) és a Pulz utca által körülölelt, a légszeszgyárral szembeni terület, mely 19.800 m². Ezen a helyen működött 1885-1950 között a Szegedi Dohánygyár működött, majd utána a Szegedi Ruhagyár. E részen 13.000 m² a vizenyős, míg 6.800 m² a száraz, ahová darabszámban ugyanennyi fűzfát és nyárfát ültettek. A fűzfák a sugárút szélein található világos részekre ültették, míg a nyárfákat a kontúrral ellátott sötét területekre. A többi sötét terület feltehetően vizes részek. [8] (3.kép)

Megjegyzendő, hogy mind a három helyszínen a facsemetéket 1-1 méteres távolságban kellett elültetni. a szerződés megköti azt is, hogy a facsemetéknek milyen paraméterekkel kell rendelkezniük. Egy elültetendő fűzfának 3-3,5 m magasnak kell lennie és törzsének 3-5 cm vastagnak, míg egy nyárfának 2-2,5 m hosszúnak és 2-3 szélesnek. Megadják azt is, hogy a dugvány lyukának 25 cm szélesnek kellett lennie és 40 cm mélynek, keményebb talaj esetén 80 cm, a vizes részeknél pedig legalább 60 cm mélynek. [9]

A szerződés 1882. január 15-én kötötték, melyet január 23-án Tisza Lajos királyi biztos helybenhagyott. A feladatra Luxeder 1882. március 1-ig kapott határidőt. A dugványok felülvizsgálatát június 1. utáni napokra tették, hisz addigra eldőlt ténylegesen mely fák fogták meg a földet. Összesen 36.644 db facsemete elültetésére kapott megbízást, melyet 13,5 Ft egységáron fizetnek ki neki. 470 Ft előleget letettek számára az adóhivatalba. Az összeg 30%-t visszatartották, s azt csak a felülvizsgálat után fizettek ki neki akképpen, hogy mennyi csemete maradt meg. Luxeder a megbízásért végül 4938 Ft és 30 krajcárt kapott, mely azt jelenti, hogy igen jó munkát végzett.[10]

Jól látható, hogy ez a megbízás már nem a főbb helyek fásítására szólt, hanem már a tovább terjedő külterületi részekre, mely alól talán a Római körút és a Szilléri sugárút által határolt rész képezhet kivételt. 36.644 db fa elültetése a 36.454 m² területen igen komoly és nagy beruházásnak mondható, ismerve a helyszínek adottságait, illetve a cikk elején felsorolt parkosítási adatokat. Később sem áll le a faültetési mozgalom a városban, hisz 1891-ben is úgy írják, hogy „folyton szaporodik azon szegedi utczák száma, melyekben lombos fasorok teszik üdévé majd a tikkasztó nyári légkört s védik az égető sugarak ellen a járókelőket. Tegnap a Korona-utcza fásítását fejezték be s ma már hozzáfognak köve­zéséhez is.”[11] Úgy gondolom, hogy az említett lombos fasorok az újjáépítéskor lettek elültetve, s a szegedi elégedettek az eredménnyel, így ezt a tevékenységet folytatni kívánták, hisz látták, csak pozitív hozadéka van a zöldebb városképnek. Ennek a faültetésnek napjainkra átültetett szimbolikája is van, hiszen a Stefánián több árvízi emlékfa található, melyek az eseménynek, a közös európai összefogásnak, az újjáépítésnek állítanak emléket.[12] Véleményem szerint Lechner elképzelése, hogy a várost zöldebbé kell tenni, igen nagyszerű, hisz mainapig tartó hatása van, melynek minden szegedi örül. Így nem lehetünk elég hálásak Lechner ötletének, s természetesen Luxeder Györgynek, hogy kiváló munkájával hozzájárult az ügy sikeréhez.

Megjelent a folyóirat 2022. márciusi számában

Jegyzetek

[1] Gaál Endre (szerk.): Szeged története, 3/1. Szeged, 1991, 160. o.; Kaján Imre-Zombori István (szerk.): A szegedi nagyárvíz és újjáépítés. Budapest-Szeged, 2004, 45. o.; Lechner Lajos: Szeged újjá építése. Budapest, 1891, 47-56. o.; Kaján Imre-Zombori István (szerk.): A szegedi királyi biztosi hivatal iratai 1880-1883. Szeged, 2010, 43-66. o.

[2] Központi Értesítő, 1881.04.28, 232. o.; Magyar Compass, Budapest, 1885, 358 o.; Néptanítók lapja, 1882.06.24, 394. o.

[3] Szegedi Híradó, 1876.09.06, 109. szám melléklete

[4] Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Szeged, 1992. 47 o.; Kaján Imre-Zombori István (szerk.) i. m. 169. o.; Tóth Ferenc (szerk.): Csongrád megye építészeti emlékei. Szeged, 2000, 489-490. o., Szegedi Híradó: 1870.05.18. 59. szám; 1870.05.20. 60. szám.

[5] https://opac.mfm.u-szeged.hu/

[6] Móra Ferenc Múzeum, Történeti dokumentumok, 82.4.1.

[7] Uo.

[8] Uo.

[9] Uo.

[10] Uo.

[11] Szegedi Híradó: 1891.03.24, 3. o.

[12] Szolnoki Zoltán: Organikus emlékezet. A szegedi emlékfa-állomány vizsgálata. In: Veritatis Imago, Szeged, 2019/2-3, 17-30. o.