Kiss Ernő: A folytonosság a megújulás kényszere

Dr. Besenyi Sándor (1942–2020) filozófus, szociológus, társadalomkutató, stratégiai tervező élete és munkássága

Besenyi Sándor 2008-ban, a Szeged folyóirat januári számában Új kihívások Szeged kulturális életében címmel írt jelentős, összefoglaló tanulmányt, mely később Európa Kapu Szeged az ezredfordulón című nagyszabású kötete I. része hetedik fejezete lett. E tanulmány jelképes címe − melyet kölcsönvettünk a jelen tanulmány élére − pontosan szimbolizálja Dr. Besenyi Sándor élethivatását, életútját, örökösen optimista küzdelmeit, melyet kora, az Őt körülvevő politikai erők, hatalmak nem voltak képesek gyümölcsöztetni, talán nem is akartak. A miért-re egyelőre nincs kézzelfogható válasz. A jelen írásnak nem célja és nem feladata e válasz megadása: egy rendkívüli ember életét szeretné bemutatni, és igen gazdag gondolatvilágába kíván betekintést adni, abban a reményben, hogy talán ama bizonyos választ is megadják azok, akiktől Ő már hiába várta: közel három éve eltávozott az Általa oly színesen leírt és elemzett földi világunkból. – a következőkben a Besenyi Sándor alakját idéző tanulmány első részét olvashatják.

1942. július 26-án született Hódmezővásárhelyen, apját szintén Besenyi Sándornak hívták, felesége Besenyi Sándorné Terike elmondása szerint „nagyon kedves, munkás, művészi hajlamokkal megáldott ember volt. Nagyon sokat faragott. Készített faszobrokat, maradt egy olyan szobra, ahol két tehén, vagy bivaly be van fogva, mögötte a szekér és egy ember vezeti. Portrét is készített, ugyancsak fából. Valójában kubikosmunkából élt, nagyon sokat dolgozott, és amikor a felszabadulás bekövetkezett, a Vörös Csillag TSZ-ben vállalt munkát.” [1] Édesanyja, Bán Lídia Kopáncson született és élt férjhezmeneteléig, rendkívül egyszerű, rideg körülmények között. Vásárhelyen, a Rákóczi utcában vásároltak családi házat, itt született Sándor, akinek anyja részt vett a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége[2] munkájában, sőt bekapcsolódott a napi politikába, Szikáncson[3] kapott állást, faluvezető lett, a család így Szikáncsra költözött, ahol családi házat építettek, gyümölcsöst, szőlőt létesítettek. Sándor Hódmezővásárhelyen kezdte el általános iskolai tanulmányait, de gimnáziumba már Szikáncsról járt. Itt érte a családot az 1956-os forradalom. Anyja érzékeny lélek volt, de erős akaratú asszony, ő irányította a családot; azonnal hazahozta a gimnáziumból, amint meghallotta a rádióból a forradalom híreit, így Sándor nem vett részt a helyi megmozdulásokban, az „Iván”-szobor ledöntésében.

1957-ben, amikor megkezdődött a KISZ[4] szervezése, Sándor − neveltetéséből is adódóan − azonnal belépett, sőt ő szervezte meg a gimnáziumi KISZ-szervezetet. Ebben az időben az Oldalkosár − tréfás nevén: oldalszatyor − utcai kollégium lakója volt, mint szikáncsi. A Bethlen Gábor Gimnáziumban nagyon tisztelte tanárait: Vörös Mihályt, aki 1957-től lett a gimnázium igazgatója, Körtvélyessy Lászlót és feleségét, Körtvélyessyné Kati nénit (aki később a lányát is tanította Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola I. sz. Gyakorló Általános Iskolájában), a Sipka-házaspárt, Balogh Imsit, a legendás testnevelő tanárt és különösen Grezsa Ferencet, aki magyar nyelvet és irodalmat tanított és később Németh László egyik legkiválóbb kutatója, elemzője lett.

Későbbi feleségével, Papp Teréziával itt, a gimnáziumban ismerkedett meg1957–ben, két év múlva egy életre szóló szerelem bontakozott ki köztük, együtt látogatták a tárlatokat, együtt mentek el a Szegedi Nemzeti Színház előadásaira, együtt hallgatták Dömötör János, az univerzális polihisztor, a hódmezővásárhelyi múzeum későbbi igazgatója előadásait. Igen kiváló tanulók voltak mindketten, már középiskolás éveik közepén eldöntötték, hogy továbbtanulnak. Terike előbb olasz-francia-szakra szeretett volna menni, de végül magyar-orosz-szakra adta be jelentkezését, ahová teljes pontszámmal fel is vették. Sándor az ELTE filozófia-történelem- szakára jelentkezett, ő is maximális pontszámot ért el, de helyhiány miatt csak előfelvételis lehetett, érettségi után egy évvel kezdte meg tanulmányait. Nem akartak egymástól elszakadni, ezért Sándor Szegeden albérletbe költözött, és a kábelgyárban kezdett dolgozni. Innen rövidesen a ZÖLDÉRT-hez szerződött, ahol zöldség-gyümölcsrakodó volt. Itt leendő párja is kapott alkalmi munkát, a város ösztöndíjasa volt, így nyaranta a Szegedi Szabadtéri Játékok jegyirodájában is dolgozhatott. Sándor az egy év leteltével Pesten egy külvárosi kollégiumban kapott elhelyezést; rengeteget tanult, annyira eredményesen, hogy rövidesen bekerült az egyik elit kollégiumba, az ELTE Eötvös Kollégiumába. Mindig arra törekedett, hogy kitűnő, vagy jeles legyen.

Igen kiváló tanárai voltak: Márkus Györgytől filozófiatörténetet és az ismeretelmélet alapjait, Huszár Tibortól neopozitivizmust, etikát és az elidegenedés filozófiai alapjait, Szigethy Józseftől esztétikát, Andics Erzsébettől egyház és társadalmat, Hegedűs Andrástól szociológiát, Marosi Ernőtől művészettörténetet, Simon Endrétől a platóni dialektika problémáit hallgatott, hallgatta. Szakdolgozatát Simon Endrénél írta, de Huszár Tibor életre szóló útravalót és kutatási témát adott neki, mert Sándor intenzíven foglalkozott az elidegenedés problematikával. 

Az egyetem könyvtára rendkívül gazdag volt: akkor nem más volt a könyvtár vezetője, mint Sántha Ferenc József Attila-díjas, később Kossuth-díjas író; e könyvtárnak állandó látogatója volt, a szakirodalmat nagyon nagy aprólékos munkával olvasta át. Értékes megjegyzést mondott Sándor egyetemi tanulmányaihoz Dr. Szabó Tibor professor emeritus azon a beszélgetésen, melyet „Elmentél és a fény forrása is eltűnt” címmel 2022. október 3-án rendeztünk meg Dr. Besenyi Sándor emlékére: „Ott akkor rendkívül jelentős gondolkodók tanítottak. Gondolok most olyan hatalmas nagy emberekre, mint például Hermann István akadémikus. Hermann volt a filozófiatörténeti tanszék vezetője, Sanyi járt hozzá. Nemcsak őhozzá, hanem másokhoz is; nagyon érdekelték Sanyit, nagyon közeledett Tőkeihez és nagyon sokat olvasott tőle. Tőkei Ferenc abban az időszakban talán a legjelentősebb gondolkodó volt, mindenféle vonatkozásban lehet ezt mondani, ő írta meg A társadalmi formációk elméletéről c.  könyvet, ez jelentős hatást tett abban az időben. (…) Sanyira − ez teljesen láthatóan az írásaiból kikövetkeztethető − rendkívül nagy hatást gyakorolt ez a Tőkei-könyv, nyomon lehet követni.”[5]

Terikével 1964. július 4-én, év végi vizsgáik abszolválása után házasodtak össze, de ezután még több mint egy évig Pesten volt, csak havonta tudtak találkozni, hiszen az egyetemet 1966-ban fejezte be. Felesége a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban kapott állást, ő maga megpályázott egy orvosegyetemi állást, az egyetem KISZ-szervezetéhez került, majd rövidesen az egyetem marxizmus-leninizmus tanszékére nyújtott be pályázatot, s ott lett tanársegéd. Filozófiatörténetet és klasszikus német filozófiát tanított, kiváló szakismerettel, jó hírű tanár volt a hallgatók körében; valamint értékelméleti és értelmiség kutatási tevékenységet végzett, 1975−1989 között 86 szakmai tanulmánya jelent meg a Felsőoktatási Szemlében, a Valóságban és a Népszabadságban. 1972-ben doktorált az ELTE-n, ekkor egyetemi adjunktus lett; 1972−75 között szintén az ELTE-n végezte el a szociológia kiegészítő szakot. Nagyon sok orvos barátja volt, köztük Dr. Julesz János, Dr. Bártfai György, Dr. Kása Péter és Dr. Kása Péterné. Egyetemi oktatói éveihez érdekes adalékot mondott Dr. Szabó Tibor a fentebb említett emlékbeszélgetésen: „Én az ő egyik kollégájával, Karácsonyi Péterrel, aki nagyon korán elment, létrehoztuk a szegedi Lukács Olvasási Kört. Ennek az üléseit általában a SZOTE-n tartottuk, Siroki Dénessel, mások is voltak benne, mindenki, aki mást akart olvasni, mint a hagyományos klasszikust – Marx, Engels, Lenin – akik vagy már túl voltak ezen, vagy már ismerték. Sanyinak nagyon nagy műveltsége volt Marxból, marxi olvasottsága első osztályú volt. Ez azt is jelenti, hogy Sanyi fogalomrendszere egyrészt a klasszikus német filozófiából származott, tehát ő Kantot, Hegelt mind megtanulta budapesti egyetemen, azoknak a készletét elsajátította, ráépítette Marxot, Marx-szal meggazdagította, és utána kezdett még érdeklődni Lukács iránt, aki szintén onnan indult, a klasszikus német filozófiából és úgy haladt előre. Amikor csatlakozott a Lukács-körhöz, akkor saját maga szempontjait választotta ki és kedvelte.”[6] Dr. Tráser László, Sándor egykori tanár kollégája közlése szerint a rendszerváltás előtti években a reform szocializmus ideológiai munkálataiban is kiemelkedő munkát végzett.[7]

Időközben gyarapodott családja is: 1968-ban megszületett Klára leánya, 1979-ben Sándor fia, akit kezdettől fogva Sanyónak becéztek a névazonosság miatt. Klára lánya születése idején épp háromhónapos katonai szolgálatát töltötte, ezért nem tudott ott lenni, amikor felesége és kislánya hazatérhetett a kórházból, de nagyon boldog volt. Sanyóka születése idején éppen órát tartott: amikor Bártfai doktortól megtudta, hogy fia született, ezt azonnal bejelentette hallgatóinak, majd negyedórával hamarabb befejezte az órát, hogy rohanhasson a klinikára. Gyermekeit az első pillanattól kezdve nagyon szerette, de igazán csak akkor tudott velük foglalkozni, amikor már lehetett velük beszélgetni, szellemi nevelésükben nagyon komolyan részt vett, igen eredményesen, hiszen mind Klára, mind Sanyó szépen fejlődött, pályájukon sikeresen haladnak. Klári a Ságvári Gimnáziumba járt, előtte a tanárképző gyakorló iskolájába. Negyedévben már eldöntötte, hogy ő is tanár szeretne lenni, először magyar-orosz-szakra akart jelentkezni, de végül átváltott magyar-történelemre. Ezután még a JATE-n végzett kulturális menedzser szakon, ezt követően pedig a MOME, Iparművészeti Egyetemen, Art és design menedzser diplomát szerzett. De miután már tanárként hosszabb ideje dolgozott, rájött arra, hogy még ehhez is, meg ahhoz is van affinitása, és most már a divattörténettől kezdve, a bútortörténetig, a marketingig sok mindent tanít. Sanyó filozófia szakot végzett, előtte a piarista gimnáziumban tanult, nagyon kedvesek voltak vele, nagyon szerette ezt az iskolát, befogadták, annak ellenére, hogy ő nincs megkeresztelve. Érdekesség, hogy Károlyi Attila lett az osztályfőnöke, aki később nővére férje lett. Sanyó nem filozófusként dolgozott, hanem bekapcsolódott a 2000 évektől, az országos területfejlesztésbe, a pályázatírásba, összehoztak egy nagyon jó kis csapatot Szegeden, tehetséges közgazdászokból, a barátai segítségével közelebb került a közgazdaságtanhoz, olyannyira, hogy rendkívül sikeres pályázatokat nyertek, térségfejlesztés és gazdaságfejlesztés témakörökben.

A rendszerváltás kemény, radikális változásokat hozott Sándor életében. Az orvosegyetem vezetése 1991-ben megszüntette az 1986-ban Társadalomtudományi Intézetre átnevezett korábbi marxista tanszéket, annak ellenére, hogy az intézet által biztosított stúdiumokra továbbra is szükség lett volna az oktatásban, egy részüket később vissza is kellett állítani. Rengeteget küzdött, írt, levelezett, de státuszát, állását végül 1992-ben elvesztette. Az 1989-90-es változások a tudományos minősítés terén való előre haladását is elvágták. Erről Dr. Pál József ny. egyetemi docens, egykori egyik legkedvesebb kollégája beszélt a már korábban említett emlékbeszélgetésen: „Talán nem fordított elég gondot a tudományos minősítés megszerzésére. A »kis« egyetemi doktorit elég hamar megírta, meg is védte az Eötvösön, de a kandidátusi cím megszerzésére nem helyezett elég hangsúlyt. Igaz, hogy elkészült disszertációja, tudományos tevékenysége általában az elidegenedés, a fiatal Marx körül forgott, meg is írta disszertációját, de ez már eléggé megkésett, eljutott a védésig, de akkor már nagyot fordult a világ, s ezzel a témával már nem sokat lehetett keresni. S ebből következően Sanyinak ez a minősítése és disszertáció védése már nem valósult meg. Talán ha egy kicsit korábban erre helyezi a hangsúlyt és munkálkodik ezen, biztosan sikerült volna a védés is, és a tudományos fokozat megszerzése is.”[8]

Pályafutása a szegedi orvosegyetemen tehát derékba tört (egykori tanszéke összes oktatójának távoznia kellett, pedig valamennyien interdiszciplináris felkészültségű kiváló tanárok – Sándor mellett többek között Dr. Pál József és Dr. Tráser László − voltak, egyedül a volt tanszékvezető, Dr. Bárány Ferenc kapott állást itt, ő sem a kvalifikációjának megfelelően), közel ötven évesen, családos emberként maradt egzisztencia, komolyabb kilátások nélkül[9]. S ekkor mutatkozott meg rendkívüli, kreatív egyénisége: élve a rendszerváltás adta szabadabb légkörrel létrehozta élete főművét, az Értelmiség Nyári Egyetemet, melynek háttérszerve, bázisa az Értelmiség Posztgraduális Továbbképzési Betéti Társaság volt; a Bt. igazgatói tisztét végig ő töltötte be. Széles spektrumú éleslátással határozta meg az egyes évfolyamok központi, címadó témáját, nagyon sikeresen pályázott a nyári egyetem költségeire, s az egyes témakörökre a legkiválóbb előadókat nyerte meg. Csodálatos kapcsolatteremtő volt: politológusok, filozófusok, szociológusok, közgazdászok sokaságát nyerte meg Szegednek; visszatérő vendég volt Ágh Attila professzor, Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója, Csepeli György szociológus professzor, Hankiss Elemér szociológus, Szabó István filmrendező, Markó Béla költő, Kötő József, volt romániai államtitkár és az RMDSZ közművelődési alelnöke és még hosszan sorolhatnánk.[10] Ami külön, kiemelt jelentőséget adott az Értelmiség Nyári Egyetemnek, az a határon túli magyarság szellemi vezetőinek bevonása volt: a Vajdaság, a Felvidék, a Partium, Erdély, Kárpátalja színe-java itt volt, előadott a nyári egyetem napjaiban, a teljes kárpát-medencei magyarság találkozója volt ezekben az években Szegeden. Sándor egész évben, nap mint nap dolgozott az évi egy hét sikeréért; eközben mindig és mindenütt jelen volt, ahol segíthette a szakmai társaságok, műhelyek és a civil közösségek életét. Régóta tagja volt a Magyar Filozófiai Társaságnak, a Magyar Szociológiai Társaságnak, a Magyar Politikatudományi Társaságnak, mint hódmezővásárhelyi származású és irodalompártoló a Németh László Társaságnak, az Erdei Ferenc Társaságnak; a ’90-es években tagja lett a Magyar Kulturális Szövetség (első nevén: Kamara) Országos Választmányának és Országos Elnökségének, a Kultúraközvetítők Társaságának; a Szövetség Szegedi Önálló Tagozata, valamint a Dél-magyarországi Civil Szervezetek Szövetsége elnöke volt. Ez utóbbi megbízatása révén lett 1999-ben a Szegedi Közművelődési Tanács tagja; de jóval ezelőtt, 1995-ben vállalt tagságot a szegedi önkormányzat kezdeményezésére megalakult Szegedi Kulturális Önkormányzatban. Ez utóbbiról Czenéné Vass Mária, a szegedi polgármesteri hivatal nyugalmazott munkatársa beszélt az említett emlékbeszélgetés során: „Tíz szakterület munkatársai − zenei kollégium, képzőművészeti kollégium, művelődési házak szövetsége, közgyűjtemények – múzeum, levéltár, könyvtár – kulturális szövetség, (ennek volt a képviselője Besenyi Sándor), az universitas, az általános iskolák igazgatóit képviselő igazgató, a középiskolák igazgatóit képviselő igazgató, civil kulturális szervezetek  és a színház területe − jöttek össze havonta, és hozták a problémáikat. Besenyi Sándor született demokrata volt. Nem hagyta, hogy hatalmi szóval bárki is befolyásolja, és nagyon szerette, hogy a szakma elmondja a véleményét. Tehát a zenei kollégium esetében a szegedi muzsikusok, és így tovább. A kulturális önkormányzattól a szegedi közgyűlés kulturális bizottsága elé kerültek ezek a problémák, alulról jövő kezdeményezésként, a kulturális bizottság vitte aztán a közgyűlés elé. Sokszor eljött ezekre az ülésekre Szalay István akkori polgármester úr is, sajnos, a szakmai szervezetek manapság nem működnek, mint ahogy a kulturális önkormányzat sem, pedig nagyon nagy szükség lenne rájuk.”[11]

Sándor mindvégig párttag volt, 1989-ben az elsők között lépett be a Magyar Szocialista Pártba, számára a taggyűlések és pártértekezletek kiváló fórumokat jelentettek. A Nyári Egyetem egyedülálló műhelye volt a progressziónak, erre igen nagy szükség volt a rendszerváltás kezdetétől kezdve, amikor egy kezdetlegesen, főleg nosztalgiákból építkező, de kevésbé konstruktív gondolkodás kezdett úrrá lenni az országban, s miközben a felelős döntéshozók egymás után hozták téves, és sok esetben nagyon káros gazdaság- és társadalompolitikai döntéseiket, aközben erősen zavarta őket a szakemberek józan gondolkodásmódja, s ellenvéleményük szinte egyetlen érve az volt, hogy nem kíváncsiak a „kommunista” (e jelzőt is tévesen használták, sőt használják a mai napig) és liberális okfejtésekre. Sándor, hovatartozását soha nem titkolva, mindig és mindenütt egyensúlyt tartott, erről fia, ifj. Besenyi Sándor az alábbiakat mondta: „A szintetizálást, amit minden területen rendkívül jól csinált Édesapa, erre a területre is, a magyarországi politikai, a vajdasági politikai, erdélyi politikai helyzetre is tudta alkalmazni, és sosem beszélt indulattal egyik irány mellett, ellen sem, minden politikai palettán képes volt meglátni az értékes szereplőket, lehetett Fidesz-es, szocialista, kereszténydemokrata. Én ezt még mindig tanulom tőle: hogy lehet ennyire az embert és az értéket kivenni a nagy masszából, s nem hatása alá kerülni a politikai felhangoknak.”[12]

Kilenc sikeres év után ismét váltásra kényszerült, melyről ezt írta Új kihívások Szeged kulturális életében (A folytonosság a megújulás kényszere, 2008) című tanulmánya egyik lábjegyzetében: „Az Értelmiség Szabadegyetem eladdig domináns kulturális szakmai profiljának fenntartása komoly akadályokba ütközött.  Az euroregionális kezdeményezések teoretikus, stratégiai tervezési és gyakorlati elősegítését vállaltuk fel.”[13]

A „komoly akadályok” elsősorban pénzügyiek voltak, de voltak országos és helyi politikai gondok is, nem utolsósorban az Értelmiség Nyári Egyetem igen erős konkurenciát kapott az ezredfordulótól kezdve: a határon túli magyarság számára az akkori kormányzat Tusványoson szervezett évenkénti találkozót. Azonban − mint az idézetben is olvasható − Sándor ekkor sem adta fel: más néven − Értelmiség Szabadegyetem − más helyszínen − a Megyeházán − és más időpontokban még öt háromnapos sorozatot szervezett, melyek középpontjába a dél-alföldi regionalitás került[14], s nem korlátozódott egy-egy rendezvényre, hanem állandó szervezeti formákat öltött. Erről ifj. Besenyi Sándor a következőket mondta: „A nyári egyetemi metodikának megfelelően képzési programot dolgozott ki, Phare-szakértőként még az európai uniós csatlakozást megelőzően, ezek voltak a Phare-CBC-alapok, amire már mint Délmagyarországi Civil Szervezetek Szövetsége formátumban, annak elnökeként dolgoztunk ki képzési programot, így pl. sikeresen nyertük el egy nagyságrendileg húszmilliós program támogatását, amiben megközelítőleg 100 romániai román, romániai magyar, és magyarországi, elsősorban a szegedi egyetem szociológus, geográfus hallgatói vettek részt.”[15]  Ugyancsak ő fogalmazta meg az alábbikat: „A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió kialakításában heroikus munkát végzett, az Ifjúság és regionalitás témakörben, mint szegedi elitképzést talált ki a fiataloknak, még az előcsatlakozási alapból nyertünk erre támogatást, a szegedi egyetemistáknak hasonló programot terveztünk, mint a nyári egyetem, tehát egy összefüggő sorozattal a Szabadka-Temesvár-Szeged tengely ifjú társadalomkutatóival, politikusaival,  szakembereivel. De ekkor jött létre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség, melyet többek között Schwertner Jánossal, a Kistérségek Fejlesztéséért Tudományos Egyesület elnökével álmodtak meg. Új irányként dolgozta ki a TOP 21 Stratégiai Klubot, ami elsősorban térségi, még inkább szegedi, társadalmilag érzékeny vállalkozásoknak volt a találkozója, azok a meghatározó cégek vettek részt − Édesapa próbálta behozni őket a civil körök működtetésébe, − akik meghatározó szereplői voltak a térségnek és Szegednek. Édesapának a nyári egyetemet követő szakmaiságának ez nagyon fontos és meghatározó időszaka volt.

Kortársait megelőzve ismerte fel, dolgozta ki, mélyítette el a napjainkat is meghatározó és alakító euroregionális együttműködésekben rejlő lehetőségeket.

Ezen operatív időszakot 2016−17-ben egy szintetizáló, a szakmai munkáját feldolgozó korszak követett.”[16]

2016-ban − szerencsére csak átmenetileg − rosszabbodott egészségi állapota, ezután kevésbé volt mobil, az autóvezetést abba kellett hagynia. 2017-ben elkészítette Szeged – Európa Kapuja c. több mint 400 oldalas könyve kéziratát, melyben 37 tanulmányban jelenítette meg eurorégiós koncepcióit, kutatásai és a konferenciák eredményeit.[17] Ettől kezdve saját kiteljesedése helyett családja kiteljesedése foglalkoztatta. Nagyon büszke volt családjára, gyermekeire és öt unokájára; az unokákról Besenyi Sándorné beszélt: „Klárika lányai már felnőttek: Anna itt Szegeden elvégezte a szociálpedagógia szakot, Köztársasági Ösztöndíjat kapott az utolsó évben, ami nagyon nagy dolog, mert a karról csak ketten kapták meg. Fanni a művészetek terén tehetséges, fölvették a Magyar Nemzeti Balettintézetbe, de lebeszéltük a szülőket arról, hogy elengedjék, hogy ne menjen tönkre minden ízülete, ezért ő inkább a divat felé fordult, divattervező lett belőle. Az Iparművészeti Egyetem utolsó évében elnyert egy nagyon neves kitüntetést, Az Év Legfiatalabb Divattervezője címet. Sanyi fiamnak rendkívül értékes, kedves felesége van, az övéké is diákkori szerelem, közös albérletben laktak, hét év után határozták el, hogy összeházasodnak. Nagyon örültünk neki, mert Gerháth Györgyit megszerettük az első perctől kezdve, ő is pedagógus családban született, a győri Révai Gimnáziumban végzett, anyukája is tanítónő. Három gyermekük született, érdekes, hogy mind a három gyermek keresztneve s-el kezdődik: Sándor, Sára és Stefánia. Nagyapjuk, Sanyi is rajongásig szerette őket, büszke volt a menyére, aki magyar-néprajz szakon végzett az egyetemen, azóta is ott dolgozik, mint az SZTE Alma Mater alumni kapcsolati koordinátora. A gyerekek tehetségesek, Kis Sanyó most hatodikos, kitűnő a bizonyítványa minden évben, Sára másodikos, Stefike már öt éves kora óta tökéletesen ír és olvas, és mindig mondja, Mama, én tőled tanultam meg írni és olvasni, próbálom átadni tudásomat a gyerekeknek.”[18]

Minden adott volt tehát, hogy Dr. Besenyi Sándor küzdelmes, mindig alkotó élete végén hosszú, boldog öregkor várjon rá. Sajnos, a sors nem így rendelkezett vele…

Egyetemi doktori értekezését 1971-ben Az ifjú Engels filozófiai fejlődése címmel írta meg.[19] 1972-ben sikeresen védte meg doktori disszertációját.

Széles körben közismert, hogy pályája első kiugró jelentőségű állomása az Értelmiség Nyári Egyetem volt, melyet viszont közel két évtizedes igen intenzív tudományos és szervezeti felkészülés előzött meg. A már többször említett, mennyiségileg és minőségileg egyaránt komoly volumenű tanulmányközlés mellett évről évre intenzívebben kapcsolódott be a TIT[20] Művelődéselméleti Nyári Egyeteme munkájába, egyrészt előadóként, másrészt − nem utolsósorban − az egyes évfolyamok előkészítő szakmai teamjei tagjaként. Ennek első fellelhető dokumentuma az 1986-ban Társadalmi Szerkezet − Műveltség – Deviancia címmel megrendezett XV. Művelődéselméleti Nyári Egyetem előadásaiból készült gyűjteményes kötet. E nyári egyetemen Dr. Besenyi Sándor Az értelmiség helyzet- és szerepváltozásának ellentmondásai társadalmunkban címmel tartott előadást. Az ezen előadásból írt tanulmány rendkívül széles látókörrel, széles spektrumban elemzi a korszak társadalmi–gazdasági folyamatait, helyzetét, s ezen elemzésre építi az értelmiség funkcióit a modernizáció területén, de egyben lehetőségeit is. Érdemes idézni a tanulmány utolsó bekezdését: „Értelmiségünkben komoly alkotóerők feszülnek, de nehezen találják-találjuk az alkotóerők kibontakoztatásának módját. Nincsenek ehhez receptek, s hiányzik a járt út biztonsága. Történelmi-társadalmi kihívásainkkal szemben közös erővel kell megtalálni adekvát válaszainkat korunk kérdéseire, gyümölcsöző megoldásainkat kihívásaira. Ez mindenképpen alapos elemzést és kezdeményezést, felelős tevékenységet is igényel.”[21] Besenyi tanulmányát összevetve az 1986-os művelődéselméleti nyári egyetem többi előadásával két fontos megállapítást kell tennünk. Az első: ez az egyetlen olyan tanulmány az 1986–os művelődéselméleti nyári egyetemen, mely átfogó társadalomképet tár elénk, s így voltaképp már a négy évvel később kezdődő Értelmiség Nyári Egyetem „előfutára”. A második: szinte megdöbbentő azzal szembesülni, hogy az értelmiség 1986-ban elmondott és leírt helyzete szinte semmit sem változott − sőt, esetenként romlott − 37 év alatt… Megjegyzendő, hogy az ezen tanulmányban feldolgozott témakörről 1982-ben[22] és 1985-ben[23] is írt a szerző.

Az 1987-es XVI. Művelődéselméleti Nyári Egyetem sokat mondó címe Művelődés és innováció volt; s maga Dr. Besenyi Sándor volt az előadások írott változataiból összeállított kötet szerkesztője; ő maga Technicizáció és humánum címmel tartott előadást. Izgalmas, színes, nagyszabású metaforával indul gondolatmenete: Federico Fellini zseniális 8 és fél című filmjének keretmotívumát idézi fel, nagyon szép mondatokkal: „a konstruktivista látomás és a körülötte zajló népünnepély dinamizált változata. A nagy csengő-bongó-fénylő-forgó konstrukció, mint egy óriási ringlispil, csábítja-vonzza magához az emberek közelítő csoportjait, családokat, barátokat. (…) A kíváncsi közelítés családi-egyéni autonómiáját elsodorja a látvány felé törő tömeg áramlása, majd átmenet nélkül magával ragadja az embereket egy röptető ikaruszi szárnyalásba és bénító zuhanásba.”[24] Ebből a képből kiindulva kőkemény látletet tár elénk: a rendszerváltást megelőző évtized egyre negatívabb tendenciáit, majd a könyörtelen globális folyamatokat. S nemcsak elméleti síkon: egymás után mutatja fel tárgyszerűen, melyek a legnagyobb problémák, s mit kellene ezek megoldása érdekében tenni. Alapvető fogalomként, alfejezetként jeleníti meg az interpedenciát, a kétoldalú, kölcsönös függést; s ahogyan kezdi, úgy is zárja előadását-tanulmányát: művészeti képpel és kérdésekkel: „Ebben az ellentmondásos történelmi átalakulásban hogyan leljük föl a diadalmas természet és a diadalmas közösségiség olyan ünnepét, amit Csontváry: Zarándoklás a cédrushoz… című képi látomásán megjelenít? Találunk-e hozzá természetet és emberarcú közösségiséget?”[25]

Az 1988-ban megrendezett XVII. Művelődéselméleti Nyári Egyetem előadásaiból szerkesztett kötet 1989-ban jelent meg; a kiadvány szerkesztője ismét Dr. Besenyi Sándor volt, s ő mondta a Bevezetőt is a Nyári Egyetemhez. Ez már önmagában is jelzi, hogy ekkor már a Nyári Egyetemet előkészítő team vezető személyisége. A Bevezető két sarkalatos pontja: a hivatalban lévő vezető szervek − Besenyi megfogalmazása szerint: a bürokratikus­-centralisztikus berendezkedés − egyre tarthatatlanabb korlátozó tevékenységének erőteljes bírálata és a kisebb-nagyobb közösségek megerősödésének szükségessége: „Politikai-gazdasági-társadalmi megújulásunk semmiképpen sem képzelhető el a kisközösségi kezdeményezések, a társadalmi alkotóerők felszabadítása, az egyén-közösség reláció dinamikus újrateremtése, a közösségi formák sokféleségének kibontakoztatása, formai és tartalmi gazdagítása nélkül.”[26]  E mondatban is benne rejlik a Nyári Egyetem főcíme: Egyén és közösség. A Művelődéselméleti Nyári Egyetem utolsó évkönyve már a rendszerváltás előkészítése évében jelent meg; ebben az évben és a többpártrendszeren alapuló 1990-esben egyre sötétebbnek látszott a közművelődés jövője. A jelen sorok írója két korábbi tanulmányában már írt ezen időszak zavaros történetéről[27], ehelyütt az ott leírtakhoz csak annyit fűz hozzá, hogy ebben az időben szinte minden szakterület, így a közművelődés is szekértáborokba tömörült, átpolitizálódott, sokan tagadták meg az addigi szerves fejlődést, esetenként elképesztő teóriák kaptak döntéshozói támogatást. Mindezek okán a Művelődéselméleti Nyári Egyetem folytatása nem látszott lehetségesnek, mindemellett − mint éppen Besenyi Sándor előadásaiból láthattuk − a korábbiaknál szélesebb körű társadalomfejlesztési témaköröket kellett láttatni, integrátumokat kellett létrehozni. Erről Besenyi Sándor egy 1995-ben készült interjú során az alábbiakat mondta:

„− Mióta van Értelmiség Nyári Egyetem Szegeden?
− Kétféle választ tudok adni. Az Értelmiség Nyári Egyetem jogelődje a Művelődéselméleti Nyári Egyetem volt, amely a TIT keretein belül működött.  (…) A rendszerváltáskor azonban tagolódott a kurzus, s akkor vette fel az Értelmiség Nyári Egyetem nevet. (…)
− Hogyan, mi módon, s főként miben változott a tagolódás után a program?
− 1990-től új karaktert kapott a nyári egyetem. Ez pedig abban áll, hogy évente nyolcvan-száz kisebbségi magyar értelmiség érkezik Szegedre a határainkon túlról a nyári egyetemre. Ez azt jelenti, hogy az egyetem nemcsak karakterében, de profiljában is jóval szélesebb területen mozog, mint a Művelődéselméleti Nyári Egyetem volt. Mi az értelmiségi tevékenységek, illetve foglalkozási csoportok integrációját képviseljük. De valójában a nyári egyetem az írástudók időszerű feladataival foglalkozik.”[28]

Mint jelen tanulmányban már megjelenítettem, ez csak oly módon történhetett, hogy Besenyi Sándor levált a Nyári Egyetemet működtető TIT-ről − mely a rendszerváltáskor egyébként is elvesztette a központi költségvetésből származó támogatásai nagy részét − s önálló szervezetet[29] hozott létre, melynek elsődleges funkciója az új nyári egyetem megszervezése és fenntartása volt. Az 1990-es első évfolyam címe és témája Kultúra és önkormányzat volt, rendkívül aktuális módon, hiszen az új országgyűlés 1990 nyarán fogadta el az 1990. évi LXV. törvényt (A helyi önkormányzatokról), mely meglehetősen ellentmondásosan szabályozta a helyi önkormányzatok kötelező és vállalt feladatait, így a helyi kultúra, kulturális intézmények 1991-től érvényes működtetését, különösen hátrányosan fogalmazva a kulturális alapellátás (közgyűjteményi és közművelődési intézmények) területét illetően. Volt tehát miről beszélni; nem tudni, hogy a nyári egyetemen elhangzottak befolyásolták-e a döntéshozókat az 1991. évi költségvetés meghatározása során. Visszatekintve: sajnos, nem igazán.

Nemzeti kultúra és a kisebbségi létezés – ez volt az 1991. évi Értelmiség Nyári Egyetem főcíme; ekkor már teljesen megvalósult, amiről lánya, Károlyi Klára beszélt: „Apu az ő koncepciója alapján igyekezett meglehetősen jó előadókat meghívni, megmozgatva kapcsolatrendszerét és »dőlt« a nép, csodálatos kohéziója lett a kritikus értelmiség műhelyének, akár a társadalomtudomány területén, akár a közélet területén, akár a gyakorlati életből szervezők és aktivisták területén, közéleti és gyakorlati műhely együttesen. Csodával néztük a nagy előadókat. A Kárpát-medence nagy magyar-magyar találkozója volt itt Szegeden, több mint 600 főt láttunk vendégül ösztöndíjasként a nyári egyetemen, tessék belegondolni: ki, mikor volt utoljára egy hétig ingyen egy konferenciaprogramon, hogy reggeltől estig más állta a költségeket. Kárpátaljából, Ukrajnából, Romániából, Partiumból, Erdélyből, Vajdaságból és Felvidékről jöttek a vendégek az évek során. Még az is előfordult, hogy házaspárként jöttek vissza korábbi vendégek, voltak »nyári egyetem babák«, szülők mesélték el, hogy azon a szépséges héten fogant a gyermekük. Nagyszerű találkozó volt. A plenáris előadásokat sokszor 3-4 szekció követte, a fesztivál nyárba volt beillesztve a program, sok közösségi programot szerveztünk, táncházakat, »borakadémia« is volt…”[30]

Beszédes volt az 1992-es Nyári Egyetem címe-témája: Írástudók a közép-kelet-európai átalakulásban. Július 27-én vette kezdetét az ezévi előadássorozat Ágh Attila, Sonja Licht (Belgrád) és Hankiss Elemér előadásával, ugyanaznap délután a Hágiban a Közéleti Kávéház keretében a Nyári Egyetem főcímével azonos címmel rendeztek kerekasztalbeszélgetést, melynek szintén Ágh Attila és Hankiss Elemér volt a vendége. Az Egyetemen a továbbiakban többek között Vajda Mihály, Vámos Tibor, Ancsel Éva, Hornyik Miklós, Csepeli György, Mircea Dinescu (Bukarest), Szilágyi N. Sándor (Kolozsvár), Dudás Károly (Szabadka), Tamás Gáspár Miklós (Budapest), Tőkés László (Nagyvárad) tartott előadást.

Az 1993-as Nyári Egyetem külön jelentőséggel bír a jelen sorok írója számára, ugyanis ettől az évtől kezdve öt éven keresztül Besenyi Sándor követlen munkatársa lehetett a Nyári Egyetem szervezése és lebonyolítása során, mint kulturális titkár. A főcím ezúttal A kultúra intézményesülési formái a demokratikus átmeneten volt, a tudományos programok július 26-án kezdődtek, azonban már egy héttel a tényleges kezdés előtt jelentős eseményre került sor: a Magyar Organikus Építészet című nagyszabású kiállítás első szegedi bemutatójára. Ez a tárlat eredetileg a Velencei Biennáléra készült, nagy kormányzati támogatással, külön kormánybiztos − Gáborjáni Péter − generálta; Szegeden a Központi Egyetemi Épületben (Dugonics tér 13.), annak Aulájában (ma: Rektori Hivatal, Díszterem) rendeztük meg, mely már 1990-től otthona volt a Nyári Egyetemnek. A megnyitó kerekasztalbeszélgetés vendégei a fentebb már említett miniszteri biztos, Gerle János építőművész, Kiss Lajos területi főépítész és Novákné Juhász Márta építőművész voltak. Ezúttal is Ágh Attila tartotta az első előadást az Egyetem keretében; őt Almási Miklós, Katona Tamás (ekkor államtitkár), Zelnik József, Fekete György (ezidőtájt államtitkár), Marshall Miklós, Tamás Pál, Szabó István filmrendező, Fodor Tamás színész, Ekler Dezső építőművész, Banner Zoltán művészettörténész, Kósa Ferenc filmrendező (akivel aznap a Virág Cukrászdában − Közéleti Kávéház − külön beszélgetést folytathattunk). A negyedik napon 4 szekcióban folytatódott a munka; a jelen sorok írója a Civil művelődési formák szekció vezetését vállalta (a továbbiak: folyóiratkiadási, képzőművészeti, műemlékvédelmi szekció). 1994. július 26-án nyílt meg a Tradíció és megújulás című Nyári Egyetem. Most Hankiss Elemér volt az első előadó, őt Ágh Attila követte, majd Markó Béla (az RMDSZ akkori elnöke). Előadók voltak: Vámos Tibor, Lengyel László, Csepeli György, Tabajdi Csaba. A szekciónapon a Civil művelődési formák szekció Vallási kultúra – világi kultúra címet kapott; új szekciók voltak: Elektronikus média szekció; Önkormányzati innovációs szekció, Műemléki–építészeti szekció. „Rázós” kérdéskört járt körül az 1995-ös Nyári Egyetem, címe szerint: Kultúra és/vagy üzlet (a kultúra az áru- és pénzviszonyok világában. Az Egyetemet ezúttal is Dr. Besenyi Sándor nyitotta meg, aki a szokottnál keményebben fogalmazott: „Rossz világ jár ma a kultúrára.” Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke vette át ezután a szót, majd Lengyel Lászlót és Ágh Attilát hallgathattuk meg, előadást tartott Kapitány Gábor és Kapitány Ágnes, Csepeli György, Kántor Lajos, Katona Tamás. Tabajdi Csaba; Kötő József (Kolozsvár) a kisebbségi magyar kultúráról vezetett kerekasztal beszélgetést. Történelmi kérdések – magyar arculat − ez volt az 1996. évi Nyári Egyetem címe, mely július 21-tól − kivételesen vasárnaptól − 26-ig tartott. A szekcióüléseket is figyelembe véve közel 50 előadó kapott szót. Az első előadás keretében a József Attila Tudományegyetem jeles történészprofesszora, Kristó Gyula beszélt a pogány kultúrából a keresztény kultúrába történő átmenetről, majd előadást tartott Pomogáts Béla, Kocsis Elemér református püspök, Péter László irodalomtörténész, Gerő András történész, Csepeli György, Szabó István, Vámos Tibor, Kósa Ferenc, Lengyel László, Hankiss Elemér, Ágh Attila. Különleges helyszínen: az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban került megrendezésre az Egyetem harmadik napja, ahol „Tennivalóink a határon túli magyarság identitásának megőrzéséért és nemzeti kultúránk egységének erősítéséért” címmel volt kerekasztalbeszélgetés 6 felkért előadó közreműködésével. Provokatívnak is nevezhetnénk az 1997. évi Nyári Egyetem (július 21−26) címét: Nyertesek és vesztesek – A hazai társadalmi, gazdasági, kulturális átalakulás mérlegéhez (1989-1997. A kínálat ezúttal is bőséges volt: Lengyel László előadása után Inotai András (MTA Világgazdasági Kutatóintézet), Csepeli György, majd Ágh Attila, Szalai Erzsébet, Herczog László (ekkor a Művelődési Minisztérium helyettes államtitkára), Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke, Petschnig Mária Zita mondta el magvas gondolatait. Egy délutánt ebben az évben is Ópusztaszeren töltöttek a résztvevők, ahol Anyanyelvünk és nemzeti kultúránk az átalakulásban címmel rendeztek Nemzeti Kulturális Kerekasztalt, itt hat felkért hozzászóló, köztük Pomogáts Béla és Kötő József kapott szót. Igen bőséges volt a szekciók programja, így az Önkormányzati és területfejlesztési, a Kulturális és a Magyarországi Etnikai Kisebbségi Szekció egy teljes napot kapott; az elsőre 7, a másodikra 8, a harmadikra 9 vendégelőadó kapott meghívást. A jelen sorok írója a Kulturális szekció vezetését látta el: előadást tartott Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete akkori elnöke, Hollós Máté zeneszerző. a Hungaroton Classic akkori vezérigazgatója, Czenéné Vass Mária, a szegedi polgármesteri hivatal helyettes irodavezetője, Nagy Károly festőművész (Szegedi Szépmíves Céh), Nagy László ügyvezető igazgató (Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark), Kormos Tibor, a Szegedi Nemzeti Színház volt igazgatója, Szögi László építész és Eitler József gimnáziumigazgató. Kimaradt a szép formátumú meghívóból (melynek címlapján Kopasz Márta míves Szent György linómetszete volt látható), de aznap volt a Borakadémia is az MTA Szegedi Székházában, itt Rózsa János népművelő és a jelen sorok írója színesítette a borról szóló versekkel és dalokkal a Magyar Bor Akadémia rendkívül színvonalas ismertetőjét. A zárónapon pályázati tréninggel segítette az Egyetem a résztvevők munkáját.

1998-ban Önkormányzat, Területfejlesztés, Kultúra címmel rendezték meg a Nyári Egyetemet július 20-24. között, melyet Dr. Szalay István polgármester nyitott meg, az előadók Balsai István (a Parlament Területfejlesztési Bizottsága elnöke), Mészáros Rezső (a JATE rektora), Lengyel László, Ágh Attila, Katona Tamás (Budapest I. kerület polgármestere), Szalay István, Kasza József (Szabadka polgármestere), Havasi János (a Duna Televízió igazgatója), Pomogáts Béla, Kötő József, Horváth András (az MTA Regionális Kutatóközpont főigazgatója), Balogh András (a Magyar Külügyi Intézet igazgatója) voltak. Ezúttal „A média szerepe az integrációs folyamatban” volt kerekasztalbeszélgetés; s figyelemre méltó, hogy a korábbi szekciók mellett egy igen aktuális új − európai integrációs − szekcióra is sor került. Régiónk Koszovó után – reagált címében a Nyári Egyetem a XX. század utolsó évei nagy európai konfliktusára 1999-ben. Sajnos, már ezt az évfolyamot illetően sem állnak a krónikás rendelkezésére a szükséges dokumentumok, hasonlóan a következő 9 évfolyamhoz, így azoknak − egyetlen kivétellel − csak évfolyamukat és címüket tudjuk ehelyütt megidézni: 2000 – Európa Kapu – Kultúra 2000; 2001 – Jövőválasztás Közép- és Kelet-Európában; 2002 – Égi Érő Fa (DMKT: Duna-Maros-Körös-Tisza-pedagógus továbbképzési program); 2003 – A rendezvény elmaradt; 2005 – Ifjúság és regionalitás – nemzetközi térségi fejlesztési asszisztens képzési program 60 fő (szegedi, aradi, temesvári és békéscsabai) végzős egyetemi hallgató számára; 2006 – Regionális fejlesztési pólusok a felzárkóztatásért (terv); 2007 – Testvérvárosok – Kettős tükörben – Szabadka-Szeged − Vajdasági Civil Hidak Konferencia, Szabadka; 2008 – Agora rendezvénysorozat, Magyarkanizsa, Tóthfalu, Szabadka − Partnerségi Hidak a Délalföldi és az Észak Vajdasági Régiók között című konferencia, Szabadka.

A magyar anyanyelvű oktatás a Bánságban és a Vajdaságban címmel 2004. december 10-12 között rendezte meg Besenyi Sándor és három szervezet az időpontból adóan az Értelmiség 2004 − ezúttal nem Nyári, hanem − Szabadegyetemet, melynek fennmaradt meghívója és teljes programja. A rendező szervek: az Értelmiség Nyári Egyetem Titkársága (tehát a szokásos stáb), a Dél-Magyarországi Civil Szervezetek Szövetsége (melynek Besenyi Sándor volt az elnöke) és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága voltak; a fő helyszín a József Attila Tudományegyetem Központi Épületének Aulája[31] helyett a Csongrád Megyei Közgyűlés Csongrád terme volt, de volt plenáris ülés az MTA Szegedi Székházában és itt volt a Felsőoktatási Szekció is, a Közoktatási Szekció a Hotel Korona Klubjában volt. A meghívó tanúsága szerint a rendezvénynek célzottan szervezett közönsége volt: „Az euroregionális oktatási konferencián bánáti, vajdasági és dél-alföldi oktatási szakemberek delegációi vesznek részt”, mindemellett a kétnapos rendezvénysorozaton bárki részt vehetett ingyenesen. A konferenciát ezúttal Dr. Kozma József nyitotta meg Szeged Európa Kapu funkciója címmel, aki ekkor az országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke és Szeged Megyei Jogú Város alpolgármestere volt. őt Pomogáts Béla − akit ez alkalommal köszöntöttek születésének 70. évfordulója alkalmából − Lengyel László és Boros Jenő, Külügyminisztérium helyettes államtitkára követte. A plenáris üléseket három címszó alá csoportosították: Etnikai kisebbségi léthelyzet a Kárpát-medencében; A határokon túli magyar nyelvű oktatás helyzete; Az euroregionális együttműködés mozgástere a humánerőforrás képzésben; 7 határon túli és 6 hazai előadó tartott előadást, köztük Besenyi Sándor, aki a határokon átívelő szakképzési, továbbképzési és kulturális euroregionális civil együttműködési programokról beszélt, ugyancsak ő vezette a közéleti kávéházi estet a Royal–szálló földszinti előadótermében, melynek címe Integráció és a kisebbségi autonómia volt.

Mint ebben az életrajzi tanulmányban már említettem, az ezredforduló utáni Értelmiség-konferenciák, különösen a 2004-es tematikáján erősen érzékelhető volt, Besenyi Sándor és munkatársai egyre inkább „az euroregionális kezdeményezések teoretikus, stratégiai tervezési és gyakorlati elősegítését vállalták fel.”[32] E folyamat legfontosabb állomásait az Európa Kapu Szeged az ezredfordulón című 37 tanulmányt tartalmazó 410 oldalas kötetben foglalta össze, melyről már tettünk említést a jelen tanulmány I. részében.[33] Ez a monumentális munka, mely az euroregionális fővonal konzekvens megjelenítése mellett több speciális elemzést is tartalmaz (pl.: az Erdei Ferenc emlékezete, Lengyel László: Szorongás és remény című kötetek recenziói, Százéves az alföldi szecesszió című tanulmány), két nagy részből áll: A város: Szeged; Civilek a szegedi folyamatért. Külön tanulmányt igényelne a teljes kötet elemzése; engedtessék meg, hogy csak egy-egy fejezet említessék meg a két részből: a jelen életrajzi írás címadó esszéje − A folytonosság a megújulás kényszere (Új kihívások Szeged kulturális életében) − és a Javaslat Dél-alföldi Zászlóshajó Programokra a Duna Stratégia kidolgozásához. Az első tanulmány széleskörű és reprezentatív elemzést ad Szeged teljes kulturális életéről, annak többszektorúságáról, annak előnyeiről, esetenként hiányairól, pl. lakótelepi közművelődés, ld. a jelen sorok írója idevágó tanulmánysorozatát.[34] A város kultúrájának feltérképezése után jut el Besenyi Sándor az Európa kulturális fővárosa 2010 pályázatig, indokolva, hogy Szeged miért csak a kiemelt partner szerepét vállalta a főpályázó Pécs mellett[35]. Fontos betéte a tanulmánynak a „Találkozások − Tiszán innen, Dunán túl 2010” című társpályázati programunk főbb pillérei című rész, melyben 11 műfaj, szakterület kiemelt projektjei jelennek meg. Innen szervesen jut el A magyar regionális kulturális központok pozicionálása és együttműködésük című fejezetzáró elemzésig és a gondolatsor főbb koncepciói megjelöléséig. Bár e tanulmány 2007-ben íródott, s 2008-ban jelent meg a Szeged folyóirat hasábjain, megállapításai, célkitűzései máig érvényesek. A Javaslat Dél-alföldi Zászlóshajó Programokra… című fejezet két társszerzővel: Dr. Sefcsich Györggyel[36] és Folberth Péterrel [37]készült, s kimondottan kézzelfogható, pragmatikus elemekből (vízgazdálkodás, a térségi identitásrégió tudáspotenciáljának dinamizálása, az agrárvertikum komplex áttekintése, az alternatív energiagazdálkodás modelljének kidolgozása, a térség termálfürdő- és wellness potenciáljának szinoptikus (egytekintetű) feltárása, nemzetközi marketingjének kidolgozása, a hátrányos helyzetűek új képzési és foglalkoztatási rendszerének kidolgozása) épül fel, záró részében pedig a Stratégiai Tervező Csoport létrehozásának szükségességéről és főbb funkcióiról olvashatunk.

Besenyi Sándor a kötet függelékében fontos dokumentumokat is elhelyezett. Engedtessék meg, hogy ezek közül Az Édentől Délre című irodalmi estet és találkozót emeljük ki, melynek rangos vendége Deák Ferenc vajdasági író, költő, egykori nagykövet volt 2010. március 26-án a Bálint Sándor Művelődési Házban. Ez az est jól modellezte, miként válik nagyszerű gyakorlattá Besenyi Sándor eurorégiós szervező és elméleti munkássága. Az alkotó műveiből szerkesztett verskoncertet mélyértelmű beszélgetés volt, melyben a beszélgetőtárs nem más volt, mint Pomogáts Béla, aki ezt a feladatot beugrásként vállalta. Deák Ferenc számára igen nagy örömöt jelentett ez az este, nem győzött hálálkodni Besenyinek és a művelődési ház igazgatójának, aki közreműködést is vállalt.[38]

Besenyi Sándor aktivitása mit sem csökkent élete idő előtti végéig. Fáradhatatlanul ápolta, szervezte a regionális projekteket, kapcsolatokat és minden erejével igyekezett segíteni a szegedi progressziót, különösen a választások (számára a legutolsó a 2018-as országgyűlési és a 2019-es választások voltak) idején. Azonban − mint a jelen tanulmány első része bevezetőjében már jelzésre került − rendkívül kreatív segítő kezét nem igazán fogadták el, talán még el is lökték. Ez őt, aki egy életen át küzdött a haladásért, a fejlődésért és a számára legfontosabb városért, Szegedért, nagyon elkeserítette. E sorok írója is megkapta azon leveleit, melyekben erről írt. Mégis ott volt minden számára fontos eseményen, így a magyar Szocialista Párt Csongrád Megyei Szervezete 2019. július 6-i értekezletén is. Szót kért, de felszólalásában nem kritikai észrevételeket tett, hanem − megemlékezve a magyar rendszerváltás 30. évfordulójáról − rövid, szép bevezető után 11 olyan személyiség rövid laudációját mondta el, akik − fogadjuk el véleményét − s idézzük őt szó szerint: „szakmai tevékenységük mellett és révén munkálkodásukban többségükben civil lokálpatrióta kiemelkedő történelmi szerepet vállaltak és valósítottak meg Szeged fejlesztésében és baloldali arculatának kimunkálásában, megjelenítésében.” E 11 közül itt és most (a teljesség igénye nélkül) mindenekelőtt a már elhunytakat említjük meg: Tandi Lajos, Dr. Majzik István, Dr. Szalay István, s természetesen maga Dr. Besenyi Sándor. De ő beszélt Dr. Bódi Györgyről (a Szegedért Alapítvány létrehozójáról, Tanács István újságíróról, Dr. Szondi Ildikóról (a Szegedi Közéleti Kávéház „lelke, építő ereje,” főszerkesztője) és Dr. Kozma Józsefről, az MSZP Szeged Városi elnökéről is − az utóbbi két személyiség ma is Szeged önkormányzati képviselője.

Ugyanezen év végén − ahogyan ez a Besenyi–családnál, a „Besenyi–klánnál” minden évben szokás volt − karácsonykor összegyűltek a népes család tagjai, hogy együtt ünnepeljenek, s hogy meghallgassák a magát pátriárkának nevező Besenyi Sándor családfői beszédét.

Ehelyütt feltétlenül idéznünk kell ifj. Besenyi Sándor szavait: „Édesapám oly mesterien szintetizált a megértésre, figyelemre, visszajelzésre vágyó családi történések és egyéni életutak, sikerek, küzdelmek különféle létező elemeiből mint, ahogyan ezt szakmai életében a tudományos – társadalmi – gazdasági és kulturális folyamatokkal tette. A meglévő elemekből új egység létrehozása, ebben rejlett egyik zsenialitása. A szintetizálás mestere volt. Értelmezéseit és helyzetelemzését, minden családtag magába tudta szívni és másnap már sajátként tudott vele létezni.”

E beszéd fenn is maradt. Szívet melengető e beszéd optimista, pozitív stílusa; ahogyan a Siker Évének nevezi 2019-et, ahogyan valamennyi családtag eredményeit sorra veszi, s ahogyan elérkezik önnönmaga munkájának összegzéséhez. S innen folytassuk saját szavaival: „A pátriárka dolga, hogy időtálló, egytekintetű, szinkretikus képpé vonja az egyéni, de közös tartalmakat, hogy felkészültségével, élettapasztalatával, atyai szemével körképpé ötvözze sorsközösségünk összetevőit. De ismert, hogy emberünk nem egy tétlen, csak szemlélődő, pózosan bölcselkedő alkat. Az ezredforduló nagy történelmi átmenetének kezdeményező, inspiráló, dinamikus, elemző és teoretikusan tevékeny szereplője volt. Életkorilag, férfiemberként elérkezett a számvetés életperiódusához, amikor át kell tekintenie életútja pályaívét, hogy mit tett önkibontakozásáért és utódai, szerettei jövőjének megalapozásáért. Minderre szorosan a legutóbbi években került sor. A fináléra figyelmeztető jeladásra 2016 nyarán került sor. Ettől az időszaktól minden praktikus tennivalótól elzárkóztam, csak a számadásra fókuszáltam, Szeged és a térség helyzetére, fejlesztési lehetőségeire, regionális és tágabb térségi mozgásterére és fejlesztési feladataira fókuszáló munkásságom tanulmánykötetben összefoglalt írásainak az összegyűjtésére, és szerkesztésére fordítottam maradék energiáimat.”[39] Ezt követően felsorolja az elmúlt két év legfontosabb eseményeit: A Szeged – Európa Kapuja kötet bemutatóját, a Klebelsberg-estet, a Panelvilág 50 című összeállítást, a Szeged 2019 című tanulmányt, végül a 2019. december 9-én a Mozgástér és feladatok című a Magyarok a Kárpát-medencében 4. nemzetközti konferencián tartott előadását. Karácsonyi beszéde befejezése olyan volt, mint egy testamentum. Pedig ekkor senki sem sejtette, hogy 2020. január 24-én váratlanul erős rosszullét tör rá, elveszti járóképességét, intubálni kell, majd két hét kórházi kezelés után február 11-én örökre megáll a szíve. Besenyi Sándorné szavait idézve: „Az egyik legfájóbb dolog az, hogy azzal az emberrel, akivel mindig mindent meg tudtunk beszélni, azzal ez volt az élete utolsó napja [január 24.], amikor tudunk vele beszélni, ezután már az élete hátralévő részében szót sem tudtunk váltani, nem azért, mert nem volt magánál, hanem az intubálás miatt hangot nem tudott kiadni. Az egyik legtragikusabb elem a számomra, hogy nem tudtuk már meghallgatni a gondolatait, utolsó szavait, hanem némaságban ment el.”[40] Temetése március 6-án volt a szegedi Belvárosi Temetőben, Veszelka Attila költő, temetési szónok, és e sorok írója búcsúztatta. Az utóbbi beszédből egy mondatot szükséges idézni: „Látnunk kell, hogy Sándor távozásával mekkora veszteség ért bennünket, majd el kell kezdenünk értékes életművének feldolgozását.”

Ez a munka 2022. október 3-án megkezdődött: a második temetési beszédből kiragadott − Elmentél és íme, a fény forrása is eltűnt − címmel emlékbeszélgetésre került Besenyi Sándor születésének posztumusz 80. évfordulója tiszteletére; lánya, Károlyi Klára, Czenéné Vass Mária népművelő, Dr. Pál József egyetemi docens és Dr. Szabó Tibor professor emeritus közreműködésével, a beszélgetést a jelen sorok írója vezette. Jelmondatul Kassák Lajos sorait választotta, szimbolizálva mintegy Besenyi Sándor síron túli üzenetét: „Fiaim és lányaim, / Akik ismeretlenül bolyongtok a világban / Nagy szomjúságomat / A világosságra / Osszátok meg velem. /Várjátok meg a hajót/ A pirkadat jelével.”

A Szerző köszönetet mond Dr. Besenyi Sándorné Terikének, Károlyi Klárának, ifj. Besenyi Sándornak, Czenéné Vass Máriának, Gerháth Györgyinek, Dr. Pál Józsefnek, Dr. Szabó Tibornak és Dr. Tráser Lászlónak, hogy interjúalanyként, dokumentumokkal, fotókkal segítették a jelen tanulmány létrejöttét.

Megjelent két részben, a folyóirat 2023. januári és februári számaiban

Jegyzetek

[1] Interjú Besenyi Sándornéval, 2022. december 11. (részlet)

[2] MNDSZ, a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére létrejött országos nőmozgalom 1945-1956 között.

[3] Hódmezővásárhelyhez tartozó településrész, jelenleg mintegy 500 lakossal.

[4] Kommunista Ifjúsági Szövetség (1957−1989)

[5] „Elmentél és a fény forrása is eltűnt” − emlékező beszélgetés Dr. Besenyi Sándor (…) születésének 80. évfordulója tiszteletére, 2022. október 3. Dr. Szabó Tibor emlékezése (hangfelvétel, részlet)

[6] „Elmentél és a fény forrása is eltűnt” − emlékező beszélgetés Dr. Besenyi Sándor (…) születésének 80. évfordulója tiszteletére. 2022. október 3.  Dr. Szabó Tibor emlékezése (hangfelvétel, részlet)

[7] Dr. Tráser László leveléből, 2022. december 18.

[8] „Elmentél és a fény forrása is eltűnt” − emlékező beszélgetés Dr. Besenyi Sándor (…) születésének 80. évfordulója tiszteletére. 2022. október 3. Dr. Pál József emlékezése (hangfelvétel, részlet)

[9] A kecskeméti székhelyű regionális dél-alföldi kutatóközpontban dolgozott. Társadalom szerkezetet vizsgáltak, illetve keresték a társadalmi fejlődés „kitörési pontjait”, komplex vizsgálatokat végeztek ipari és mezőgazdasági területen. Mint ismert társadalom kutató a JATE ilyen jellegű munkájában (kutatások) is részt vett, sőt a Szegedi Akadémiai Bizottság is igénybe vehette a regionális kutatásokban szerzett ismereteit, délalföldi vonatkozásban. (Dr. Tráser László szíves közlése)

[10] Az Értelmiség Nyári Egyetem részletes elemzése a jelen tanulmány II. részének lesz tárgya.

[11] „Elmentél és a fény forrása is eltűnt” − emlékező beszélgetés Dr. Besenyi Sándor (…) születésének 80. évfordulója tiszteletére. 2022. október 3. Czenéné Vass Mária emlékezése (hangfelvétel, részlet)

[12] Interjú ifj. Besenyi Sándorral, 2022. december 11. (hangfelvétel, részlet)

[13] Szeged – Európa kapuja, 90. old. (kézirat)

[14] E szabadegyetemek elemzése a jelen tanulmány második részének lesz tárgya.

[15] Interjú ifj. Besenyi Sándorral, 2022. december 11. (hangfelvétel,részlet)

[16] „Elmentél és a fény forrása is eltűnt” − emlékező beszélgetés Dr. Besenyi Sándor (…) születésének 80. évfordulója tiszteletére. 2022. október 3. Ifj. Besenyi Sándor emlékezése. Interjú ifj. Besenyi Sándorral, 2022. december 11. (hangfelvétel, részletek)

[17] A kötet részletes elemzése a jelen tanulmány II. részének lesz tárgya.

[18] Interjú Besenyi Sándornéval, 2022. december 11. (hangfelvétel, részlet)

[19] E munkából ezidőtájt nem lelhető fel példány a Besenyi-család archívumában, valószínűleg csak az ELTE könyvtárában található meg, így részletes elemzésére nincs mód.

[20] Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

[21] Dr. Besenyi Sándor: Az értelmiség helyzet- és szerepváltozásának ellentmondásai társadalmunkban. Szegedi Nyári Egyetem. In: Művelődéselmélet. 15. 1986. 81-97. o. TIT Csongrád Megyei Szervezete, Szeged, 1986.

[22] Besenyi Sándor: Az értelmiség növekvő gazdasági szerepe társadalmunkban – és ami mögötte van. In: Propagandista, 1982/5.

[23] Besenyi Sándor: A nyolcvanas évek magyar értelmiségéről. In: Kritika, 1985/3.

[24] Besenyi Sándor: Technicizáció és humánum. In:Művelődéselmélet. 16. 1987. 47-61. o. TIT Csongrád Megyei Szervezete, Szeged, 1986.

[25] Besenyi Sándor: Technicizáció és humánum. In: Művelődéselmélet. 16. 1987. 47-61. o. TIT Csongrád Megyei Szervezete, Szeged, 1986.

[26] Besenyi Sándor: Bevezető. In: Művelődéselmélet. 17. 1988. 3-6. o. TIT Csongrád Megyei Szervezete, Szeged, 1989

[27] Kiss Ernő: Láthatatlan művelődési ház panelországban − 3. rész. A szegedi lakótelepi közművelődés az 1989–90–es rendszerváltástól az ezredfordulóig. In: Szeged folyóirat 2021. szeptember; A közművelődés nagyasszonya. Dr. Apróné Dr. Laczó Katalin (1942-2000) egykori tanszékvezető főiskolai docens, művészeti író életrajza. In: Szeged folyóirat, 2022. július

[28] Sz. C. Sz. [Szabó C. Szilárd]: 3 kérdés a Nyári Egyetem igazgatójához. Kultúra és/vagy üzlet? In: Délmagyarország, 1995. július 19.

[29] Értelmiség Posztgraduális Továbbképzési Betéti Társaság

[30] „Elmentél és íme a fény forrása is eltűnt…” – Emlékező beszélgetés Dr. Besenyi Sándor (1942–2020) szociológusról, stratégiai tervezőről, az Értelmiség Nyári Egyetem atyjáról és vezetőjéről születése 80. évfordulója tiszteletére. Hangfelvétel (részlet)

[31] Ma: a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatala Díszterme.

[32] Besenyi Sándor: Új kihívások Szeged kulturális életében (A folytonosság a megújulás kényszere). 2008.; Kiss Ernő: A folytonosság a megújulás kényszere – 1. rész. In: Szeged. 2023 január, 26. o.

[33] Kiss Ernő: A folytonosság a megújulás kényszere – 1. rész. In: Szeged. 2023 január, 27. o. A tanulmánykötet címe ott pontatlanul szerepel.

[34] Kiss Ernő: Láthatatlan művelődési ház panelországban. In: Szeged, 2021. június-október.

[35] Ez a dilemma a kötet több fejezetében is visszatér.

[36] Dr. Sefcsich György gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, az északvajdasági régió gazdaságfejlesztésének szakembere.

[37] Folberth Péter a Határon átnyúló közösségfejlesztési kutatások és arra épülő tudásfejlesztés című projekt kezdeményezője és vezetője

[38] Ez az igazgató azonos a jelen tanulmány szerzőjével… Ez az est azonban Deák Ferenc utolsó szerzői estje volt: 2011-ben gyógyíthatatlan betegségben elhunyt.

[39] Dr. Besenyi Sándor: Memento 2019. karácsony estéje szívmelengető családi ünnepéről (kézirat)

[40] Interjú Besenyi Sándornéval, 2022. december 11., (hangfelvétel, részlet)