Boros Tamás: Szent-Györgyi Albert ,,drámai” arcai

Elkészült az egyetem drámapályázatának díjazott műveit tartalmazó kötet

Szeretném már az elején leszögezni, hogy ezen recenzió során nem megdönthetetlen kinyilatkoztatásokat kívánok tenni, pusztán benyomásaim alapján jellemezném a kötetet. Mindig nagy kíváncsisággal töltött el ugyanis az, amikor egy irodalmi-, vagy szűkebben drámapályázatot nem egy színház vagy egy irodalmi lap, hanem például egy állami, önkormányzati, egyházi, közigazgatási vagy éppen egyéb költségvetési intézmény ír ki, mint jelen esetben a Szegedi Tudományegyetem. Nincs ebben semmi cinikus vagy pejoratív, valóban kíváncsi vagyok, mert ezek a kiírások, még ha drámapályázatok is, de általában egy-egy személy, téma, emlék nagyszerűségét, mondhatnám patetikusságát szeretné kiemelve látni, többé-kevésbé tehát megkötik az alkotók kezét, ez természetes. Mint most, ahol a Nobel-díjas tudós életének, szegedi tartózkodásának, illetve tevékenységének emléke mellett az egyetem korabeli társadalmi környezetét kérték megjeleníteni, illetve, hogy korhűen ábrázolják Klebelsberg Kuno egyetemalapító szerepét és kapcsolatát Szent-Györgyi Alberttel. Igencsak pátoszos, ám valljuk be őszintén, Szent-Györgyi Albert életútja és személye egy ilyen pályázatot tulajdonképpen még meg is érdemelhet.

2022 márciusában írt ki a Szegedi Tudományegyetem drámapályázatot 440 éve az oktatás és a tudomány szolgálatában, 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért mottóval, ahogy írták, az intézmény történetéhez, rangjához és szellemiségéhez méltó irodalmi mű megalkotására, a határidő 2022. október 1-je volt, a téma pedig, a drámán belül műfaji megkötés nélkül Szent-Györgyi Albert élete és szegedi tartózkodása volt, Klebelsberg Kuno egyetemalapító szerepének és Szent-Györgyi Alberttel való kapcsolatának korhű ábrázolása mellett.

2023. május 8-án mutatták be a drámapályázat három nyertes művéből összeállított kötetet, Aki az életet szolgálta címmel, ahol elhangzott, hogy 30 pályamű érkezett be, ám ezeknek mintegy felét túlságosan ,,Wikipédia-ízűnek” érezték, ezek természetesen hamar kiestek a rostán. Erős Kinga, a Magyar Írószövetség, valamint jelen pályázat zsűrijének az elnöke hangsúlyozta, hogy a győztesek kiválasztásában, talán némi meglepetésre, igen nagy volt az egyetértés a zsűri tagjai között. A valóban jó művek, nem hivatalos információink szerint még 15-nél kevesebben voltak/lehettek az ,,ítészek” szerint.

A zsűri további tagjai egyébként Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Jászay Tamás kritikus, valamint Lőkös Ildikó dramaturg voltak. A három díjazott pályamű pedig:

I. helyezett: Nizalowski Attila: Magyar zsoltár
II. helyezett: Karánsebessy Balázs: A renegát
III. helyezett: B. Pap Endre: Szabad gyökök

Misztériumjáték – kétszintes dráma

Nizalowski Attila egy ma már talán ritkább drámai műfajban, misztériumjátékot alkotott, ahogy erről a Magyar zsoltár cím is árulkodik. Elmondása szerint a néhai nagyszerű színháztörténész, esztéta, Bécsy Tamás drámaelméletét vette alapul, és valóban, 42 jelenetből álló, kronológiailag is jelentős a mű (hiszen Szent-Györgyi őseitől, a Lenhossék családtól és az I. világháború időszakától egészen a Szent Korona 1978-as Magyarországra szállításáig utazhatunk időben, ráadásul nem lineárisan), a színtér pedig három részből áll, ami jellemzője lehet az úgynevezett kétszintes drámáknak, Bécsy drámaelméletében. A szerző művének megírásakor, nem is titkoltan, Szent-Györgyi Psalmus Humanus című versét, valamint Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című zeneművét vette alapul, ám még ha nem is ennyire közvetlenül, de mintául szolgált számára Madách Imrének Az ember tragédiája is. A dráma címoldalán rögzíti a szerző, hogy rajtuk kívül mely egyéb írók, költők, egyházi személyek, filozófusok inspirálták írásában.

Meghallgatva a május 8-i sajtótájékoztatót, majd később elolvasva a drámát is, örömmel töltött el az, hogy ő maga is kiemelte: a szövegen lehet, sőt talán szükséges is, apró mértékben módosítani, amennyiben akár a Szegedi Nemzeti Színház repertoárjára kívánja tűzni. Mert az számomra is kérdéses volt, hogy miként fogadna a XXI. században a közönség egy misztériumjátékot. A dialógusok ugyanis nem cselekmény-központúak, nem bontakozik ki közvetlen konfliktus szereplők között, az csak a térben különböző részek, színek között érezhető. Bonyodalom, egyfajta krízis nem alakul ki a szereplők egymás közötti interakcióiban, inkább pusztán a Nizalowski által is megjelenített korszak az, ami erről gondoskodik. A szerző, ahogy ezt a kötetbemutatón elmondta, elsősorban jogi vagy informatikai cikkek által már mintegy 1000 publikációnál tart, ez volt az első drámája. A szöveg elolvasása után is biztosak lehetünk benne, hogy igazat mond, és ehhez még tételesen sem szükséges ellenőrizni megjelent írásainak a számát. Az ugyanis világosan kitűnt számomra, hogy ezen apró, szubjektív hiányosságtól eltekintve egy, a történelemben otthonosan mozgó, művelt, precíz kutatómunkát végző és kiváló tollú íróról van szó.

Azt a helyszínen Barnák László főigazgató is elmondta, hogy már a Reök-palotában tartandó felolvasás előtt is dramaturgiailag módosítani kellett a darabon. Amennyiben színpadra szeretnék tenni a Magyar zsoltárt, akkor további munkákra is szükség lesz e tekintetben, meglátásom szerint.

Cselekmény, feszültség, fiktív karakterek

Amennyiben az lenne pusztán a kérdés, hogy a három díjazott mű közül melyiket lehetne a legkisebb változtatással és ezáltal a leggyorsabban színpadra tenni, akkor az én laikus voksom egyértelműen Karánsebessy Balázs A renegát című művére esne. Ha már a győztes pályaműnél megemlítettem a kutatómunka fontosságát és mélységét, akkor érdemes kiemelni azt, hogy Karánsebessy Balázs nem csupán egy izgalmas, konfliktusokkal megfűszerezett drámát írt, de annak speciális helyszínéhez, a szegedi egyetemhez és a laboratóriumhoz igazodva, érezhetően beleásta magát az akkori biokémiai, Szent-Györgyi és csapatához köthető kísérletek világába is. Karánsebessy elmondta, hogy neki már van irodalmi szerzői tapasztalata, tehát nem újonc ebben a kategóriában, és ahogy fentebb már utaltam rá, ez a művön meg is látszik. Nem csak térben, hanem időben is ez a legszűkebb díjazott alkotás, hiszen abban a pár napban, vagyis azelőtt játszódik Szegeden, hogy 1943-ban a professzor, saját életének kockáztatása árán Isztambulban tárgyalásokat kezdeményezett Magyarország esetleges háborúból való kiugrásáról, a béke feltételeiről, amely mind akkor, mind majd 1944 őszén eredménytelen maradt.

Karánsebessy érezte meg talán leginkább, hogy bár rendkívül igényes drámát lehet írni egy írónak saját kutatásai segítségével, de ez nem feltétlenül elég ahhoz, hogy az írás a színpadon is működjön, éppen ezért érdemes némi fikciót is belecsempészni az elkészült alkotásba. Így születhetett meg Q és Schwartz kitalált karaktere olyan, Szent-Györgyin kívül valós személyek mellett, mint Straub F. Brunó vagy Banga Ilona. Igazi krimitörténet, fordulatos befejezéssel fűszerezve. Nagy szó ez annak a tükrében, hogy Karánsebessy arról mesélt a kötetbemutató közönsége előtt, hogy két nappal a leadási határidő előtt vették észre feleségével azt, hogy a darabnak nem is volt addig cselekménye, és az utolsó 48 órában ült neki egy táblagépen átírni, lényegileg tehát az egész addigi művet.

20 év története – negatív karakterek nélkül

B. Pap Endre történetére is elmondható, hogy látszik a belé fektetett munka, a történet és annak vezetése igényes. Észrevehető volt azonban, és ezt a szerző is saját hibájának rótta fel, hogy hiányoznak belőle a negatív karakterek. Ismét hangsúlyozom azon véleményem, hogy elvileg lehet e nélkül is jó drámát írni, ám az a csipetnyi só, ami nem csak elgondolkodtatóvá, esetleg tanulságossá, hanem színpadon is izgalmassá teszi a darabot, még hiányzik. Mind Nizalowski Attila, mind pedig B. Pap Endre írását olvasva az volt az érzésem, hogy egy minőségi ismeretterjesztő, vagy ha az szépirodalmon belül maradunk, minőségi epikus könyv és mű inkább illett volna témájukhoz, mintsem egy dráma. Azonban olyan szintű probléma egyáltalán nincs egyik művel sem, amit egy dramaturg kisebb-nagyobb korrekciókkal ne tudna áthidalni.

Mindazonáltal a Szent-Györgyi életét 1928-1947 között bemutató darab pozitívumaként említem meg, hogy negatív karakterek hiányában is érdekes irodalmi alkotást olvashattam, ami nem csupán a már sokszor emlegetett pátoszt, de számomra, különösen az első jelenetben a könnyedebb, vígjáték-, már-már burleszkszerű érzést is megadta, ami, ha megint a színpad irányából közelítek a műhöz, (és dráma esetén hogyan másképp is tehetnék) abszolút adaptálható, könnyen átjön az író mondandója, de egyben szórakoztatja is az esetleges jövőbeli nézőt. A mű többi része már patetikusabb és komolyabb.

Hasonló, mégis több szempontból közelítettek Szent-Györgyi személyisége felé az alkotók: nemcsak hazafinak, modern gondolkodású, remek tudósnak állították be, de mind társadalmi, mind történelmi helyzete miatt a jót kereső, őrlődő, saját múlt-, és jövőbeli szerepét analizáló humanistát ugyanúgy megjelenítették, mint a szeretetet kereső magánszemélyt. Nagy örömömre szolgált, hogy némi ízelítőt kaphattam, még ha teljesen meg nem is ismerhettem azt, hogy miként is vélekedik, milyen műveket díjaz egy, a modern drámákat, azok jellemzőit, a jelen kor ízlését jól ismerő zsűri. Mint ahogy azt is érdeklődve várom, melyik drámát – és leginkább: mikor – fogják színpadra állítani.

A kötet viszont a tervek hamarosan elérhető lesz a Szegedi Tudományegyetem honlapján is.

Jászay Tamás (szerk.): Aki az életet szolgálta.  A Szent-Györgyi Albert drámapályázat díjazott szövegei. Szegedi Egyetemi Kiadó, 2023.

Megjelent a folyóirat 2023. július-augusztusi számában